36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 56 57 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 00:54 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad kesztyűtlen szépe

Igazából a kinyilatkoztatásom, mely szerint megnézném Őt, részemről magában foglalta azt az igényt, melynek elé tárását azért nem fogom ennél pontosabban megejteni, hogy ne legyek tolakodó. Övé a lehetőség, ám követelni nem követelek. Mindig csak biztosítok és felkínálok.
Mikor felemeli a kezeit, sajnálattal veszem észre, hogy bizony nincs rajta kesztyű. A hennáit viszont büszkén mutatja nekem. Van is mit. Érdeklődve szemlélem meg alaposan a mintákat. Szép munka és látványos motívumok. Amilyen otthonosan hordja őket, világossá válik számomra, hogy gyakorta visel magán ilyesmit. Meglehetősen jól is áll neki.
- Hát... akkor nem tudunk hóembert építeni... - állapítom meg szomorkás, csöndes, lemondó hangon, egy sóhaj közepette, azonban ahogy rásandítok, szemeimben apró, pajkos fény világlik, ami azt üzeni a lánynak, nem tettem ám komolyan le erről. Csak valami megoldást kéne találni arra, hogyan ne fagyjon le a keze, miközben a hóval dolgozik. Talán akad rá valami bűbája. Vagy legfeljebb én építek, Ő meg dirigál. Megoldjuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 3. 01:25 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Kivárom amíg megszemlélik őket, majd visszasüllyesztem őket a kölcsön kabátba. Tényleg szeretem őket hordani, legszívesebben állandóan így járkálnék, de előbb vagy utóbb valaki úgyis megszólna érte, na meg, magamnak soha nem tudnék ilyen szép látványos mintát rajzolni, abban pedig biztos vagyok, hogy belátható közelségben ilyesmire senki nem képes, legalábbis nem úgy, ahogy én azt elvárom. Mindig a tökéletesre törekszem, az élet minden részén, miért pont ez lenne kivétel. Figyelem Adam arcát, vártam, hogy folytassa a gondolatmenetet. Amikor megcsillan az a bizonyos fény a szemében, amit csak nagyon ritkán van alkalmam megpillantani, én is elmosolyodom és egyre kíváncsibb vagyok arra, hogy mire gondolhat.
- Hóembert? Soha nem építettem még hóembert.
Kirántom a kezeimet a meleg zsebekből és izgatottan összecsapom. Láttam még itt egy párat, de csinálni még sosem csináltam. Csak halvány fogalmam van róla, hogy hogyan kell, de nem vagyok biztos abban, hogy van türelmem kivárni, amíg a pici hógolyóból nagy lesz, de mivel semminek nem vagyok elrontója, felállok a helyemről majd egy ügyes ugrással leérkezem a hóba. Egyáltalán nem számít, hogy nincs kesztyűm, nem foglalkozom vele. Valószínűleg azért, mert nem tudom, hogy milyen érzés percekig turkálni a hideg hóba. Lehet, hogy pár perc után már nem leszek ennyire lelkes, de addig is mosolyogva várom, hogy Adam csatlakozzon és megmutassa, hogy is kezdjek neki. Tényleg lelkes vagyok, még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 14:04 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad lelkes szépe

Kesztyűhiány ide vagy oda, felpezsdítettem a leányzót ezzel a hóember építés dologgal. Már huppan is le a padról, tettre készen. Derűsen pillantok utána, majd komótosan követem, szépen lehúzódva ültömből, utána lépve. Körbenézek, megfelelő helyet és hómennyiséget keresve az akcióhoz. Odasétálok végül a pad mögé, a fák közé. Lehajolok és felveszek egy nagy adag havat. Méretes kezeimmel összegyúrom, aztán visszateszem a fehér földre, ahol görgetni kezdem.
- Segítesz? - pillantok fel rá, előre omlott tincseim alól. Természetesen tök egyedül is képes volnék összeállítani a hóembert, dehát ennek pont a közös élmény a lényege. Egy rész ezért invitálom rögtön, másrészt meg hát ebben a fázisban nem kell, hogy Zeph keze túl sokáig érje a havat, hiszen csak gurítani kell, és várni, hogy egyre nagyobbra duzzadjon.
- A designt rád bíznám. - bólintok, ismét a lányra tekintve. Ez természetesen azt jelenti, hogy neki kéne összegyűjtenie olyan ágakat, köveket, amiket fel akar használni a művünkhöz. Kíváncsi vagyok, hagyományos formát választ-e, vagy valami egészen újszerű megközelítést. Három részből akarja majd? Vagy egybe legyen az egész? Legyen valami különleges formája? Azt mondta, nem csinált még ilyet. Nem ez az egyetlen dolog, amit velem tesz először. Azonban mint másban, a tapasztalat hiánya itt sem jelenti az ismeretek hiányát. Szóval várom az instrukciókat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zephyrine Sabra Iweala
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 3. 17:58 | Link

Előbb- utóbb mindenki rájön,
hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik,
ha sorra minden vágya teljesül.



Mivel nincs ötletem, hogy hogyan kellene hozzálátni, így követem Adamet és mindent leutánozok amit ő csinál, bár én nem vagyok ennyire ügyes és gyakorlott, de kárpótol érte a lelkesedésem, az ujjaim persze rögtön lefagynak, de most nem foglalkozom vele, inkább csak úszom az élményben. Csinálunk valami produktívat, ő és én, ketten. Ez azért meglepő, mert az idő nagy részében nem beszélgetünk, vagy épp összekülönbözünk. Érzem, hogy ma még vár ránk egy beszélgetés kellemetlenebb oldala, de igyekszem nem gondolni rá, hanem inkább kiélvezni azt, amíg egész jól megférünk egymás mellett.
- Design? Van többféle hóember?
Nem mintha képen még nem láttam volna őket, vagy a falu házainak kertjében, egyszerűen csak nem tudtam, hogy a hóemberrel kapcsolatban ez a szó egyáltalán releváns lehet. Azt hittem, van neki egy alja, egy közepe, és a feje. Magam elé tudtam képzelni, ennyire azért nem volt afrikai, a készítéséhez viszont egyáltalán nem értettem, se a dekorációhoz. Így inkább lerakom a hógolyót a hóba és lehajolva gurítani kezdem, türelmetlenül, hogy dagadni kezdjen. Ettől azonban nem szűnik meg a kettőnket körülvevő fura burok, ami egyre közelebb lök hozzá. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással, nem tudom mások hogy reagálnak a közelségére, de az biztos, hogy engem megőrjít. Mikor elmegyek mellette, a csípőmmel játékosan meglököm, majd mintha mi sem történt volna, folytatom a hóemberépítést, de nem felejtem el megajándékozni egy mosollyal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. január 3. 20:17 | Link

Zephyrine Sabra Iweala
a pad elhavazott szépe

Elsorolom neki, miféle hóemberek lehetnek például és közben magam is meglepődöm, mennyire jártas vagyok ebben a témában, amiről pedig valószínűleg mindenki azt hinné, túl távol áll tőlem ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Ám nagyon úgy fest, nincs már olyan terület, amelyhez ne konyítanék valamennyit. Úgy hiszem, ez a megélt éveim számát tekintve talán koránt sem hangzik nagyképűnek. Volt időm, hogy magamra szedjek ezt-azt. Úgy igazából mindent.
Nem csak a remekművünk, de a hangulatunk is kiválóan alakul. Mikor Zeph játékosan meglök a csípőjével, aztán pedig rám mosolyog, derűsen csillogó szemekkel tekintek vissza rá, és egészen finoman odaszórom hozzá az éppen kezembe vett havat, olyan természetességgel, mintha ez az építés része lenne. Aztán szintén úgy folytatom a munkát, mintha mi sem történt volna.
A hóemberünk végül elkészül. Zeph még felteszi rá az utolsó kavicsgombot és voilá. Lesöpröm a kezemről a havat, aztán átkarolom a lány derekát, hogy együtt csodáljuk meg alkotásunkat egy lépés távolságból. Szerintem pompás lett. Kiváló dolgunk végeztével, úgy döntünk, egy kellemes, hóesésben elköltött sétával jutalmazzuk meg magunkat. Andalogva hagyjuk magunk mögött művünket és a teret...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2015. január 4. 18:47 | Link

SzökdécsElla

Aaronnek annyira jókedve kerekedik az alkoholtól, és a lány váratlan ajándékától, hogy neki már az sem számít, ha Elemérnek szólítják. Végül is nem mindegy? Akár lehetne Elemér is. Amúgy sincs teljesen tisztában a magyar névadási szokásokkal, fogalma sincs, hogy ez mennyire gyakori vagy éppen ritka elnevezésnek számít. Feltűnően vigyorogva figyeli a lány bénázását, eszébe nem jutna segíteni neki, vagy netán elkapni, amikor az majdnem letarolja a mellette elmenni igyekvő embert.
Aaronnek most keres a világ, tiszta lappal indul egy vadonatúj évben. Felajánlja, hogy hazakíséri a lányt, de az úgy tűnik nem kér belőle, szórakozna inkább, pedig talán egy ágy valóban jól jönne neki. De hát ha az ember emelkedett hangulatban van, addig akarja nyújtani a pillanatot, amíg csak lehet. Pedig az ilyesmiből általában nem sül ki semmi jó.
Mikor a lány megfogja a kezét, csak bólint egy aprót, és már indul is. Célja nincs messze, alig pár perce látta, de azért sietősre veszi a figurát, mert addig kéne odaérniük amíg még tart a tűzijátékozás. Sikerül is, bár Aaron nem biztos benne, hogy nem vezette néhányszor neki a lányt a szembejövőknek. Mindegy, túlélte.
Céljuk egy stand, ahol üvegárukat árulnak. Kicsiket, nagyokat, szögleteset, kereket, oválisat, kúp alakút... A funkcionalitásuk szerint is sokféle tárgy - váza, pohár, fülbevaló, salátástál, dísztárgy... - visszatükrözi a tűzijáték színeit, megsokszorozza látványukat, valósággal káprázik bele az ember szeme, ahogy nézi. Aaron elégedetten, büszkén néz a lányra, mintha ő találta volna fel az üveget és a kristályt. Ha a csaj hagyja, ujjait összefűzi az övével, majd lehajol hozzá, és a fülébe súgva elhívja a közeli szállóba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. január 4. 22:52 | Link

Aaron


Pörgés-forgás, vidámság, hangzavar és örömkiáltások, melyek az éjfélt követően csak még nagyobb lendülettel borítják fel az éjszaka nyugalmát, zavarják fel csendes, sötét állóvizét, és forgatják az egészet egy nyüzsgő, színes kavalkáddá. Elmúlt az előző év, és már itt volt egy újabb, ezek voltak a 2015-ös Bogolyfalva első pillanatai, akárcsak a benne ünneplő tömegeké, köztük Ellával, aki boldogan kalimpálva intett búcsút az óévnek, és köszöntötte az újabbat, a legjobbakat várva tőle.
És az sem volt éppenséggel kevésbé örömteli, hogy belebotlott valakibe, akivel együtt örülhetett. Persze valójában a srác volt az, aki őbelé botlott, de ez igazán nem számított. Sem pedig a neve, mert Ella komolyan tartott tőle, hogy úgysem tudná megjegyezni most. Jó volt az Elemér.
És persze az éjfél volt a tetőpontja a szilveszternek, de ez nem jelentette, hogy ne folytatódna az este, a buli kifulladásig tart. Vagy rosszullétig, de Ella az előbbire épített.
És Elemér szépet ígért neki, előtte pedig táncolni hívta. Még szép, hogy nem fogja hagyni, hogy hazakísérje. Követte hát arra, amerre a fiú húzta, közben szökdécselt, forgolódott, kerülgette az embereket, és akinek nekiment, attól nevetve kért bocsánatot.
Aztán megálltak az ünneplők táncoló, hömpölygő tömege mellett, egy ragyogó kristályokat árusító stand mellett, melyet Ella elképzelni sem tudott, miért állíthattak fel, de olyan nagyon nem is akart ezen elmélkedni, csak csodálta a fényeket, színeket, és hagyta, hogy összefűződjenek ujjaik.
Ajkába harapott, mikor megérezte a füléhez hajoló srác meleg leheletét, szavaira pedig elnevette magát. Kicsit meg is görnyedt, aztán a másik felé fordult, és belekapaszkodott. Kavargott vele a világ, és egyszerre úgy érezte, ha elereszti őt, biztosan eltaknyol az utca kövén. Már megint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Renée Faraday
INAKTÍV


késdobáló istennyila.
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 816
Egyszer-még-megfizetsz!
Írta: 2015. január 5. 02:57
| Link

Farkas fiúbácsi. *____*

A felfedezés nagyon fontos, vagyis Renée ezt gondolja. Pontosan ezért lavírozik most éppen 3 méter magasan a föld felett. Szeretné csodálni a kilátást, meg ilyesmiket, de nem igazán az a típus, aki megül a hátsó fertályán, és órákat elvan egyedül ücsörögve, az elé táruló látványt vizslatva. Na pont azért, amiért nem ilyen, ugrik rá szerencsétlen Kriszkó fejére. Még ő maga sem tudja, hogy mi volt a célja a mutatvánnyal, de hát hívta az ösztöne, menni kellett, nincs mese kérem! Önmagának mégis hogy parancsoljon az ember, ha egy szemnyi önuralma sincsen? Hát épp ez az, hogy sehogy. Nem is áll ellen az ugrás kísértésének, egyszerűen csak megteszi, hogy elrugaszkodik, a gravitáció meg elintézi a többit. 48 kiló is ugyanúgy zuhan, mint 120, csak kicsit lassabban. És kevésbé fáj, hogyha esetleg arcon csap. Mint például most az Eridonost.
Úgy tűnik, hogy szegény Krisz kevésbé díjazza az ugrást, mint Töki, de hát az élet ilyen. Nem akarhatja mindig mindenki ugyanazt. Eléggé morcosan pillantgat fel hősnőnk alól. Hát, biztosan nem szeret a földön hemperegni tök idegenekkel. Pedig milyen jó móka! Néhány kóbor szót kap csak el abból, amit szegény Krisztián magyaráz neki, aztán egyszerűen csak lemászik róla, mikor érzi, hogy fel akar ülni, utána meg teljesen értetlenül pislog rá még a fejét is enyhén oldalra billenti.
- Qué? - szakad ki belőle az egyetlen értelmes (vagy nem) kérdés, ami eszébe jut. Ezzel ad hangot azon vágyának, hogy módfelett hálás lenne Kriszkónak, hogyha spanyolra nem is, de legalább angolra lefordítaná a kívánalmát, mert ilyetén formájában bizony Töki agya nem képes befogadni azt. Ül egy darabig, aztán eszébe jut, hogyan tudná kicsit felvidítani morcos kis társaságát.
- Venga! - és ezzel az egyetlen felszólítással belekapaszkodik az Eridonos kezébe, hogy felrángathassa a földről. Nem olyan böhöm emberpéldány ez, hogy ne tudja feltépni szerencsétlent a helyéről. Amint sikerült a hadművelet, Kriszt nemes egyszerűséggel a fa törzséhez állítja, majd hátrál 4 lépést, és előveszi az övére erősített tokból a 4 nála maradt kést, amiken enyhén megcsillan a lombok között átszűrődő napfény. Ettől csak még bizarrabb és ijesztőbb csak a helyzet. Közli Krisztiánnal angolul, hogy ne mozduljon, majd egymás után, szép sorjában köré hajigálja az eszközeit. Kettő a két füle mellett landol, a másik kettő meg a két oldalán. Nincs nála az ötödik, pedig a slussz poén az lenne, ha még a feje búbjához is hajíthatna egyet, de ez most kimarad. Azért így is eléggé vagány lett a produkciója. Kérdés csak, hogy a srác mennyire értékeli majd...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2015. január 6. 17:29 | Link

Annamária
- Ruha -

- Nagyon... élvezi a figyelmed, ahogy látom. Van talán kistestvéred, vagy csak úgy elvagy a kicsikkel?
Elégedettnek hangzó gügyögés az, ami leginkább elhagyja a kislányka ajkait, pedig egy-két szófoszlányt már ki tud adni hangilag, de ezt nem most csillogtatja meg. Kezecskéivel nyúl előre, amennyire a ruha engedi persze, a navinés felé, miközben Manda erőteljesen küzd vele, hogy ne ficánkolja ki magát Lili a karjaiból. Felemelő egy jelenet lehet, de az elmúlt hónapokban már egészen hozzászokott a dologhoz, még akkor is, ha a hozzáállása nem tükrözi mindig felhőtlen örömét az anyaság felé. Talán azért, mert ez az öröm még nem is került elő? Mindenesetre jól megvan a dologgal, Lilivel eszik egymás életét kicsit, de ez talán már természetes viszony anya és lánya között.
Ami pedig a környezetet illeti. Minden csupa dísz, csupa ünnep. Csupa karácsony. Már a fülén folyik ki az embernek minden illat, szó és ének, borzalmas. Jó semmi közösségi és nagy tömegeket megmozgató dologhoz nem áll pozitívabban - a kviddicset leszámítva, bár ott is minimálban tör előre eddig -, de ez kifejezetten ellenszenves neki, nem is rest hangot adni hozzá. A reakción meg csak elégedetten mosolyodik el, és inkább két teáért indul.
- Higgadt, békés, megfigyelő és elemző. - motyogja maga elé, még egy kézzel tartja a lányát, a másikban pedig a teát fogva fordul vissza a lány felé.
- A sárkányt a legtöbben szeretik, nincs ebben semmi furcsa. Én is szeretem, de azért az évek alatt kicsit bele lehet unni ebbe is.
Elvigyorodik a lányra nézve, aztán az italba kortyol óvatosan. Az évek... A legkevésbé sem merült fel benne soha egy pillanatra sem, hogy házat tévesztett volna, sőt, nem igazán van ház, ahol hosszútávon életben maradnának körülötte az emberek, vagyis nagyobb lelki károk nélkül megúsznák, így a helyes. Nem rossz ember ő, csak kell hozzá bőven lélekjelenlét, a rellonban meg nem volt ezzel gond, ott mindenki hagyja élni a másikat, minden különösebb zaklatás nélkül. Jó, a zsarolás más lapra tartozik, de ezt jobb is ha kikerüljük, mint házjellemzőt.
- Mióta jársz ide? Még nem igazán láttalak, pedig már pár éve koptatom a padot rellonosként, ráadásul egyszer a navinében is megfordultam futólag pár éve...
Máig nem tartja viccesnek, hogy azon a bizonyos április elsején navinés prefektust csináltak belőle, és hogy _köztük_ ébredt reggel. Mondjuk a navinéseknek ijesztőbb volt reggel Mandával összefutni a körletben...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. január 6. 18:20 | Link

Amanda Meggie Philips


 - Nem, nem.. - motyogja szórakozottan a babát nézve, aztán összerakja a kérdést, meg a félbetört válaszát is, és megkoronázza egy csodálatos befejezéssel. - Egyik sem. - na, akkor most tegyük össze, amink van. - Mármint, nincs testvérem, és a gyerekekkel se vagyok el, csak.. hát, így futólag mindig aranyosak. Ha rám hagynák, akkor, gondolom, hamar megváltozna a véleményem. Nem vagyok én gyerekekhez való. Nincs türelmem, és sose pelenkáztam még gyereket. Biztos elejteném. - egyszer szépítés nélkül sírva fakadt, amikor ráhagyták tíz teljes percre az unokahúgát, mert az pár hónapos baba, te jó ég, mi a fenét kezdjen ő vele, és ha kárt tesz benne? Egy síró gyerek helyett kettőt kapott akkor a sógornője, de szépen viselte. A navinés hálás neki ezért. Ez úgy jól példázza az önbizalmát meg az életrevalóságát. Illetve hát a hiányukat.

Az elmotyogást először nem érti, aztán elhelyezi, és elteszi később gondolkodnivalónak. Navinés jellemzők. Jó lenne tisztában lenni vele, hogy mennyiben igazak rá.

 - Csak tanév elejétől vagyok itt. - rázza a fejét, igazán nem egy régi és hangos és jelentékeny jelenség, ezt ki meri jelenteni magáról.
 - Igen? - mereszt nagy szemeket a következő mondatra. - Azt hogyan lehet? Mármint másik házban ühm.. megfordulni. És eleve, gondolom, elég más lehet a hangulat a Rellonban, mint nálunk. Nálunk kis nyugis, kényelmes, barátságos, és kicsit unalmas. A Rellonról meg ugye mindig azt hallani, hogy ők a ravasz, gonosz, csúnya emberek. Elég egyhangú jellemzésnek tűnik. - mint minden jellemzés, és hát mostanában kezdett ugye azon tűnődni, hogy miért is oda került, ahova került. Ezzel párhuzamosan pedig, hogy milyen lehet a többi ház, ahova ő nem került. Eleve, miért is van ez a rendszer? Persze, egy részről hasonló jobban megtalálja a hangot a hasonlóval, másrészt viszont úgy érzi, ez a külön szocializálódás mindenféle felesleges feszültségekhez vezethet a diákok között.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amanda Meggie Philips
INAKTÍV


Pillangó ~ || Királylány ~
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 7402
Írta: 2015. január 6. 18:54 | Link

Annamária
- Ruha -

Egy kicsit felkúszik a szemöldöke a heves nemek hallatán, de amúgy nem mintha nagyon lenne hozzá köze mégis honnan húzta elő ezt a kedvességet a lánya felé, így annyiban is hagyja, így is bőven érdeklődőbb ma, mint máskor. Legtöbbször a nevükön kívül nem is tud meg sokat az emberekről mert eléggé távol tartja magát még társalgáskor is az ilyen információmorzsáktól, kinek és kije van, milyen ember, miket csinál, vagy miket nem és így tovább. Sóhajtva veszi tudomásul a mérgelődő gögicsélést, hogy nem viseli jól a baba, ahogy a feje felett beszélgetnek, de ezt gyorsan lerendezi a tartóján lógó cumi előkerülésével, amivel eljátszik kicsit a kislány, majd a szájába kerül nagy cuppogások kíséretében. Legalább valaki mára már kiismerkedte magát.
- Nem egy hosszú idő, de akkor egész jól bírtad az eddigi nyüzsgést. Volt olyan, aki két hónap után búcsút mondott az iskolának...
Hiába főleg rellonosokra jellemző ez az egész, de azért van ilyen példa. Ő maga is három tanév után indult neki egy kis változásnak, de csak visszafújta ide a szél. Valami vonzotta. Meg az ismerősök is persze, az a maréknyi ember. Nem jó dolog ilyenkor rádöbbenni, mennyi idő telt már el az életében, hogy úgy tudna nosztalgiázni, mint a nénikék a parkban maguk között, no meg, hogy a maréknyi ember, akiknek azt a belé szorult kevés bizalomadást előhozta magából többségben itt hagyták már. Kicsit megköszörüli a torkát, aztán fancsali arccal húzza el a száját. Erre a kis kirándulására nem emlékszik olyan szívesen azért.
- Pár éve április elsején ott ébredtem, a kastélyban valakik viccesnek gondolták a házak prefektusait cserélgetni, így a rellon "éléről" egyenesen az unikornisokhoz kerültem. Nem az én világom az a hely. Túl... baráti és kellemes.
Próbál szépen fogalmazni, de amiket tapasztalt leginkább a "sok" és "elkeserítően aranyos" jelzőkkel írná le. Nyilván a lány is ékes példája, hogy szerencsére nem minden navinés ennyire durva, de akkor is, ő jól megvan az irónia és élcelődés földjén a pincében. Hozzászokott ahhoz az éghajlathoz, a maga módján meg is szerette.
- Törekvés, küzdés jellemezhetne minket. Él bennünk a versenyszellem, mogorvák is vagyunk és néha megirigyelnék az eridonosok is a lobbanékonyságunkat, de minden házban van érdekes, meg kevésbé érdekes. Ez vele jár.
Egyszer, a volt házvezetőjüktől hallotta a "kreatív szabályszegő" megnevezést, ami szintén leírja az egész bandát, de ugye ez se olyan, amit sokat reklámoz az ember.
- Egyébként egyáltalán nem vagyunk csúnyák, sőt... - egy pillanatra még a haját is hátradobja, majd maga is csak elmosolyodik a dolgon. A hiúság viszont eléggé jellemzi egyik-másikat a házban, persze van mire... Rákacsint a lányra, aztán a maradék teát is megissza és egy közeli kukába hajítja a poharat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. január 6. 22:16 | Link

Amanda Meggie Philips


 - Az szép. - szalad ki a száján elismerően, mert két hónap, az tényleg szép teljesítmény. Nem olyan rossz itt azért, legalábbis szerinte, de aztán eszébe jut, hogy ő a legcsendesebb, legszíntelenebb és legkellemesebb ház tagja. Gondolja ő, ugyanis még mindig képtelen nem sémákban látni, hiszen nincsen más házból való ismerőse, akivel a kötelező udvariassági körökön és az esetleges véletlen, néha szó szerinti belebotlásokon kívül minőségibb kapcsolata lenne. Jó, ez a ház dolog még mindig zavaró; nem lehet valakit beskatulyázni aszerint, hogy melyik színt vallja a magáénak. Még ha lehet is, a kiszabott keretek között a lehetőségek száma végtelen; navinések között is van aranyos, a megtestesült rózsaszín plüssnyúl, és a lázadó aranyos. Meg van Annamária, akiről nem is érdemes beszélni, de azért csak róla van szó folyamatosan.

Túl baráti és kellemes. Először nem érti, mert mi azzal a baj, aztán rájön. Kicsit olyan lehet a dolog, mint ahogy ő se érzi magát kényelmesen az erőltetetten barátságos helyeken. A navinések kellemessége ugyan többnyire nem erőltetett, de nagyon is bizalmaskodó lehet éppen valakinek. Néha mondjuk a navinések számára is sok tud lenni.

Ő is elvigyorodik a csúnya többértelműségére, és megjegyzi magában, hogy a másiknak jobban áll, ha jobb kedve van. De aztán, űzi el a kíváncsiskodást egy futó gondolattal, egy kisgyerek mellett az embernek ideje meg energiája se nagyon lehet jókedvűnek lenni.

 - De nem akarom feltartani, tényleg. Köszönöm szépen a teát. - kezd bele zavartan, mert kis mimóza a lelkem. Élvezte ő a beszélgetést, értékeli, hogy nem belezték ki élve, és úgy egyáltalán, baba és kellemes anyuka, mikor találsz te ilyet, de hogy őszinte legyen, fogalma sincsen, mit mondjon legközelebb. Szóval valahogy úgy, hogy jelezze, hogy köszön mindent, társaságot és teát és megértést és az egészségesnél egy hangyányival több iróniát, akkor ő most itt abbahagyná, minthogy elácsorogjanak egymás mellett szótlanul. - Kellemes.. ünnepeket. - tart egy kis gondolkodási szünetet a két szó között, mert mint kiderült, egyikőjük számára se ez lesz a legboldogabb karácsony. A szilveszter azért még lehet jó. - Te meg.. hát, legyél ilyen kis megbocsátó, de nem felejtő, hm? - fordul a babához. Egyszerűen olyan érzése támad, ha rá néz, hogy egy kellemes és módszeres kis hidegvérű gyilkológép lesz belőle, a Rellonos sztereotípiák mintaképe. És hát, a navinés ezt értékeli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2015. január 9. 22:03 | Link

Gál Adél

A lányka persze nagyon szívesen áradozott a zsiráfjairól, ami engem is sokkal jobb kedvre derített. Én is ilyen elánnal beszélgettem anno az unikornisokról, még mikor pöttöm voltam. Régi szép idők, mikor még azt mondták, lányos vagyok... A fintor láttán halkan elnevettem magamat, majd figyelmesen hallgattam a beszámolóját arról, hogy az anyukája nem akart neki akáclevelet főzni.
- Nem hiszem, hogy sokat vesztettél vele, nem hiszem, hogy túl finom lehet az akáclevél. Valószínűleg olyan... nem tudom..olyasmi lehet, mint a brokkoli - grimaszoltam, majd felhúztam az orromat. Nem tudtam elképzelni, hogy leülök egy asztalhoz, majd a létező legnagyobb lelki nyugalommal kezdek el rágni egy faágat, ami kétoldalt lelóg az asztalról. Azaz hogy csak a leveleket róla, de akkor is abszurdum. Muszáj volt felkuncognom a gondolat miatt. Már láttam lelki szemeim előtt a pitiző Palomát, aztán azt, ahogyan néz a levélre, ami leesik.
- Azért én drukkolok, hogy minél előbb zsiráflány lehess. Gondolom az boldoggá tenne - nevettem fel halkan a kislányt fixírozva, aki már most sem volt egy alacsony darab. Hát igen, náluk ez még tart egy ideig, míg eldől. Bólintottam aprót, majd elpillantottam az út felé, amerről a lány jött. Még mindig nagyon hideg  van. Persze el nem engedte volna a kislányt, nem féltem tőle, hogy leesik és sírni kezd, nem tűnt olyannak, de azért mégsem akartam, hogy kettejük közül megsérüljön valaki. Igen, nagy ritkán tudtam nagyon kedves és gondoskodó is lenni, de ezt persze nem szabad elmondani senkinek, ez az én kis titkom volt, meg most már Adélé is, már ha feltűnt neki, hogy azért bírom őt. Sok más gyerekkel ellentétben. Ezután tartottam neki egy rövid elbeszélést a skót férfiakról, akik annyira lesokkoltak engem hajdanán, persze a lány ezt vidáman fogadta, kész kis boldogság bomba volt, mióta szóba hoztam a zsiráfokat. Néha szeretnék gyerek lenni, jelentéktelen kis dolgoknak örülni, nem törődni a felnőttek világával. Ez már jó ideje nem így van. Persze egy idő után muszáj volt véget vetnem a lovagoltatásnak, még akkor is, ha egész szórakoztató volt, mert nem akartam a csikó tűréshatárait tesztelni, annyira azért nem volt még teherhordó a drágám. A mosolyt egy hasonlóval díjaztam, majd néztem, ahogy a lány simogatja a csikót.
- Sulis? Igen. Hatodikos vagyok a Bagolykőben.  Igazgatói engedély kellett hozzá, elég sokat gondolkozott rajta az igazgató, de aztán belement...  A zsiráffal kapcsolatban viszont ötletem sincsen, még nem kérvényeztem zsiráfot. Bár biztos tök jó lenne, be tudna nézni órákra az ablakon át - nevettem fel, majd a kislányra néztem ismét, most már fürkészőn. Lassan haza kellett volna már mennem amúgy is, szóval megsimítottam a csikó pofáját és összébb húztam  a kabátomat.
- Lassan indulnunk kell... Ha gondolod, szívesen haza kísérünk, én is itt lakom Bogolyfalván, szóval nem lenne nagy kerülő. Ha akarsz, nyugodtan gyere át, Arwen örülne neked. Macskabagoly utcza 34. - mondtam meg Adélnak a címet, majd várakozón pillantottam rá, hogy most akkor hogy is tovább. Ha beleegyezik, elkísérem hazáig, ha pedig azt mondja, nem szükséges, úgyis elindulok haza, ez már rajta áll.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2015. január 10. 18:48 | Link

Grace


Persze ő maga sem volt meggyőződve róla, hogy finom a falevél, de nem is ez volt a lényeg. Nem volt számára szempont, hiszen ha jó zsiráf akar lenni, akkor nem lehet válogatós. Csak nagyon kivételes zsiráfok ehetnek fagyit, és sültkrumplit, szóval még ha brokkoli íze is van az akácnak - és a brokkolit nagyon utálta -, akkor is csak így működhetett volna a dolog.
- Ki tudja, lehet, hogy a zsiráfok ízlelőbimbói olyanok, hogy finom lesz tőlük a brokkoli ízű levél is. Meg akár a tökfőzelék, vagy a zöldbabfőzelék! Vagy lehet, hogy ők még a borsót is megehetőnek találnák.
Ahogy ezen morfondírozott, egyre inkább úgy gondolta, hogy zsiráfnak lenni kivételesen jó dolog, mert az összes pocsék ízű dolgot finomnak érzik.
Aztán lelkesen ránevetett Grace-re, mikor az drukkolt neki zsiráflánnyá válásához. Valóban jó lett volna olyan nagyra nyúlni, és lenézni mindenkire. Főleg Ririre. Milyen képet vágna a kis vakarcs! Ezen is jót mulatott magában, miközben a csikóval tettek pár lépést.
De semmi nem tarthatott örökké, úgy az értekezésük a szoknyás férfiakról és a unikornisolás sem. De azért még egy darabig élvezhette az utazást, és aztán derülhetett egy jót a gondolaton, ahogy elképzelte kedvenc zsiráfját, amint benéz az egyik órára odakintről, miközben Adél körmöl. És persze a tanár kiakadt a különös kis eszmefuttatásban, de mindenki más csak a csodájára járt, hogy milyen menő ez a lány, hogy zsiráfja van.
- Emma néni órájára biztos be lehetne vinni - mondta csak úgy magának, mikor már ismét két lábbal a földön volt, és még újra megsimogatta az állatot. Bólintott a nagylánynak, mert hát Grace az volt, és együtt elindultak a lakóházak irányába. Meg akarta nézni, hol lakik Arwen, de aztán lassan ideje volt neki is hazatérnie. Mekkorát néznek majd otthon, ha elmeséli mindezt!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 20:05 | Link

Konstantin



A délelőtt emléke szinte mellbe vág, ahogy kilépek a kastély meleg falai közül a süvítő szélbe. Bármennyire is vámpír vagyok, meg hidegvérű, gyűlölöm a telet. Talán az egyetlen pozitívuma, hogy reggeltől estig odakint sétálgathatok és senkinek sem szúr szemet a hófehér bőröm, elvégre ki az a varázsvilágban, aki az iskolai időszakot a Bahamákon tölti? Nem igaz?
Az árnyékok közé olvadva suhantam végig a falun és igyekeztem senkivel sem teremteni szemkontaktust, ahogyan az emberi érintést is kerülöm. Annak ellenére, hogy dermesztő hideg van túlzottan sokan császkálnak odakint.
A megbeszélt helyre érve egy padnak támaszkodva vártam a kirendelt ügyvédemet. Nem igazán tudom megmagyarázni, miért is tettem, amit tettem ma délelőtt a Hivatalban. Talán csak az a sok feszültség csapódott ki rajtam, amit régóta magamban őrizgetek. Legalábbis ezzel áltattam magamat. Konstantin pontosan tudta, hogy milyen voltam a férfiakkal Angliában. Mindenkit magamba bolondítottam és még csak meg sem kellett erőltetnem magamat. Ez tetszett. Akkor konkrét célom volt ezzel, nevezetesen, hogy ne hagyjak nyomokat. Elvégre, egy szerelmes férfi mikor is fogja elárulni az ő kedvesét? Ezzel a tervvel próbáltam éppen őelőle elrejtőzni és az utolsó napokig nagyon jól működött.
Aztán hibáztam.
Valakit sikerült magam ellen hangolnom, talán egy sértett feleség, esetleg egy barátnő vagy egy férfi, aki megbántva érezte magát, amiért szó nélkül eltűntem. Minden esetre valaki elárult és majdnem ez lett a vesztem.
Szorosabbra húztam magamon a kabátot és összekulcsoltam magam előtt a kezeimet, miközben a padlót bámultam és a gondolataim a férfi körül forogtak.
Igaza volt abban ma reggel, hogy nem beszélhetek a levegőbe és ezt elfogadtam, de valamilyen furcsa és érthetetlen okból kifolyólag nem a levegőbe beszéltem, bármennyire is nem akart hinni nekem.  Ismert és ez volt a kulcsszó. Túl sokat tudott rólam; hivatalból. Komolyan mondom, szerintem a saját anyám nem ismer annyira, mint ő. Szörnyű érzés nyitott könyvnek lenni, pláne akkor, ha mi magunk sem értjük, mi vezérel őrült tetteinkben.  
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 20:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 20:30 | Link

Katherine D. Averay


Megrázta Katherine kora reggeli látogatása, és annak ellenére, hogy egyáltalán nem jellemző rá a munka közbeni elkalandozás, ma délelőtt, délután, és még a plusz túlórák alatt is többször figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy hol és miért van. Egész délelőtt szaladgált, levélszövegeket fogalmazott, aláírt, pecséteket váltott, baglyokat küldött, és csak azután nyugodott meg valamelyest, hogy régi kollégái, akik benne voltak a Katherine-ügyben, bagoly fordultával pozitív választ adtak neki. Az még koránt sem biztos, hogy a nő minden gond nélkül megússza, de legalább szabadlábon védekezhet. Most ez a lehető legjobb, amit elérhetnek, ezt is csak akkor, ha a legfelsőbb bíróságot jókedvükben érik.
Dzsekijének zsebeibe csúsztatja fázós kezeit, egyikben az összehajtott boríték is ott pihen, amit még Danielle hozott magával kora reggel. Az utcákon leendő bírósági tisztjén mereng, azon, milyen szerencse, hogy ő maga még nem bíró, mert akkor bárhogy utálná is a helyzetet, önmagát, vagy a nőt, amiért belekeveredett egy újabb balhéba, kimondaná az ítéletet. A hidegre egészen összehúzza magát, úgy közelíti meg a szökőkút környékét. Sem jobbra, sem balra nem néz, egyáltalán nem akar találkozni senkivel, ismerőssel meg aztán főként nem.
Pontosan érkezik, de ezzel nincs egyedül, Katherine már egy padnak támaszkodva várja. Csinos, mint reggel, vagy mint bármikor. A férfi nem is emlékszik olyan alkalomra, amikor szétcsúszva, minden eleganciától mentesen látta volna a fehér kabátba zárkózó szörnyeteget. Talán nem is volt.
- Jó estét! - üdvözli, csevegőtávolságot véve fel vele szemben. - Elintéztem, már amennyire tudtam. Ezt tedd el, sajnos még szükséged lehet rá.
A Minisztériumi behívót kiveszi zsebéből, és gyorsan átnyújtja a nőnek, remélve azt, hogy azt soha többé nem kell megmutatnia senkinek.
- Az egész délelőttöm erre ment el - mondja a szökőkút felé pislogva, egyébként nem direkt kerülve Katherine tekintetét. - Úgyhogy egy köszönöm megfelelne.
Kérdőn néz vissza a kék szemekbe, a hálás szót kissé félredöntött fejjel várja. Szabad kezét közben visszadugja meleg zsebébe, s hol a nőt, hol pedig saját leheletét figyeli.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 20:43 | Link

Konstantin


Sehogyan sem tudom elterelni a gondolataimat. Már mindennel megpróbálkoztam, sorra vettem az összes férfit, akivel dolgom volt Angliában és próbáltam kihámozni belőle azt a személyt, aki elárulhatott, de minduntalan egy ember köré keveredtek vissza. Nem értettem önmagamat. Minden normális ember azon aggódott volna a helyemben, hogy vajon hová jut a firenzeiek miatt, engem azonban tökéletesen hidegen hagyott.
Már azelőtt meghallottam a szívveréseit, hogy megláttam volna. Rá voltam hangolódva a szívdobbanásai ütemességére és a kis vészcsengő már bekapcsolt a fejemben, mire odaért hozzám. Távol állt meg, amivel nem tudtam mit kezdeni, de valahogy nem lepett meg igazán.
Csak akkor szorult össze a gyomrom egy pillanatra, amikor Kon kimondta, hogy tulajdonképpen nagyjából, amennyire lehetséges megmentette az életemet. Na, nem mintha annyira pánikoltam volna ellenkező esetben, elvégre vámpír vagyok. Menekülhettem volna akárhová.
Miközben elvettem tőle a levlapot megérintettem egy pillanatra kezét, mintha csak tökéletesen véletlenül lett volna.
-És milyen formában szeretnéd azt a köszönömöt? –érdeklődtem félrebiccentett fejjel és nem tudtam megállni, hogy ne kússzon egy édes mosoly az arcomra.
Fogalmam sem volt róla, mennyire hatotta meg a férfit a délelőtti kis műsorom, de reménykedtem benne, hogy mély nyomokat sikerült hagynom magam után. Fogalmam sincsen továbbá, miért akartam, hogy figyeljen rám, de jó érzés volt tudni, hogy Konnak felkeltettem az érdeklődését.
Közelebb léptem hozzá és rabul ejtettem a tekintetét.
-Remélem tényleg sikerült kimentened, amennyire lehetséges, különben sajnos muszáj lesz elégtételt vennem… -felsóhajtottam, ártatlanul lesütöttem egy pillanatra a szememet és beleharaptam az ajkamba.
Egyszerűen hátat fordítottam a férfinek és elindultam a szökőkút felé, hogy aztán mindenféle női szemérmet mellőzve fellépjek a peremére és mint egy kislány elkezdjek szépen lassan sétálgatni rajta, miközben nem eresztettem Kon pillantását.
Mind ismerjük a férfiakat. Ha egy nő hirtelen eltávolodik tőlük, akkor futnak utána. Ez jellemző.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. január 12. 20:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 21:07 | Link

Katherine D. Averay


Milyen ártatlannak és törékenynek tűnik a test, amibe az örökkévalóságig szorult ez a lélek. Konstantin ezerszer átgondolta már, mire ideért, hogy mit fog mondani, tenni, még a nyugodt lélegzést is gyakorolta, csak hogy tökéletesen felkészült legyen az esti találkozójukon. Merengett múlton, régi párbeszédeket játszott vissza, de sehogy sem akart összeállni fejében a kép. Kérdések sorát tette fel magának, de mindre ugyanazt a választ kapta: nem tudom.
- Azt szeretném, ha őszinte lenne - mondja a hidegtől pirosra csípett orcákkal, fejét egészen lassan emelve fel. Az előző érintésre újra felparázslik benne az érzés, ami reggel már egyszer hatalma alá kerítette hivatali szobájában, és mint akkor, úgy most is igyekszik a helyes úton maradni. Katherine csak játszik. Újra és újra elismétli, de ki tudja miért, úgy vonzza a macska-egér játék, mint méhet a tavaszi virág. Fájdalmas igazság, hogy nem csak a nőnek van szüksége ő rá, bár ezt természetesen soha nem fogja kimondani. A vámpír közelebb lép, már-már a férfi leheletének ködében áll, és úgy nézi, akár a legveszélyesebb vad. De akkor most ki az üldöző és ki az üldözött? Talán fordult a kocka, és ezután Konstantinnak kell menekülnie. Ha nehezen is, mégis tartja a szemkontaktust, egyelőre esze ágában sincs feladni a kettejük között kialakuló küzdelmet.
- Miért érzem, hogy inkább vágysz elégtételvételre, mintsem az eltussolás sikerességére? - beszéd közben a beharapott ajkakra terelődik figyelme, majd a távolodó alakot tartja szemmel. Nem tudja, mi jár Katherine fejében, hogy következő lépése mi lesz, de éppen ez az izgalom az, ami már éppen kiveszni látszott hétköznapjaiból. Bőrkabátját összébb húzza magán, és leül a padra, ahonnan tökéletesen láthatja a nő minden mozdulatát. Milyen bájos külső, és milyen fékezhetetlen tekintet. Nem megy utána, mert azt érzi, hogy minden más férfi így tenne, ő pedig bármennyire is akar, nem fog beállni a sorba. Zsebében tartott kezekkel ül, teste nyugodtnak tűnik.
- Nagyon fogok röhögni, ha valami oknál fogva beleesel a jéghideg vízbe... - vigyorodik el bohókásan, a kék szemekkel mindvégig tartva a kontaktust.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 21:20 | Link

Konstantin


Én és az őszinteség.
Egy pillanatra elnéztem valahová a háta mögé és próbáltam összeszedni magamat. Fogalmam sem volt, mit is fogok mondani, ha egyszer kinyitom a számat. Annyi minden kavargott a fejemben és tartottam tőle, hogy esetleg olyasmi csúszhat ki rajta, amit nem áll szándékomban megosztani sem a nagyközönséggel, sem pedig Konnal, akármennyire is róla legyen szó.
Mélyen a szemébe néztem és ennél igazibb talán sohasem volt az az egyetlen aprócska szó, ami elhagyta a számat.
-Köszönöm! –fúrtam tekintetét az övébe.
Sok régi emlék rohant meg és hirtelen úgy éreztem, mint akit mellbe vágtak. Ez elől a férfi elől menekültem keresztül Anglián. Ő volt az, aki hosszú hetekig futott utánam, most pedig itt álltam vele szemben, annak ellenére, amennyi fájdalmat okozott annak idején. Tőle kértem segítséget.
Nem ismertem magamra.
Szétterült egy hatalmas mosoly az arcomon, amikor is rávilágított, hogy tulajdonképpen én elégtételt akarok venni. Erre csak bájosan megforgattam a szemeimet és megrántottam a vállamat, majd igazán nőiesen felmásztam a szökőkútra.
Figyeltem a férfi minden egyes mozdulatát és hangosan, dallamosan felnevettem, amikor közölte, hogy ő bizony kiröhögne, ha beleesnék a szökőkútba. Ezt egyikünk sem hitte el. Megnéztem volna én azt a férfit –legyen bármilyen macsó abban a pillanatban–, aki nem rohan oda rögtön, hogy kimentsen engem a vízből.
-Ugyan! –legyintettem. –Mind a ketten tudjuk, hogy szíves örömest ápolnál. Vagy tévedek? –vetettem rá egy meglepett pillantást és ebben a másodpercben előadtam a kis magánszámomat.
Szánt szándékkal félig a szökőkút mellé léptem és éppen csak egy icike-picikét megbillentem, minden esetre rettentő kétségbeesetten kapaszkodtam bele Kon tekintetében és egy igazán riadt pillantással ajándékoztam meg. Szükségem volt rá, hogy ő jöjjön közelebb, ne pedig nekem kelljen ismételten provokálnom; nem mintha most nem azt tettem volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 21:42 | Link

Katherine D. Averay


Látja, hogy kérésével, ha csak egy pillanatra is, de kibillentette Katherine-t a megszokott határozottságból. Félrebillentett fejjel hagyja, hogy a nő gondolkodóba essen, és mit sem sejtve arról, hogy elméjében mi játszódik le, türelmesen nézi arcélét, vállait, vagy csak hogy ne zavarja, a semmibe mered. Nem bosszantja a közéjük beférkőző csend, ellentétben a várttal, az egészen jól esik neki. Isten kifürkészhetetlen útjai. Eddig sem hitt Istenben, valószínűleg ezután sem fog, de az tagadhatatlan, hogy életük érdekesen keresztezik egymást.
- Szívesen - sóhajtja. Hisz a vámpírnak; talán ennél rosszabbat nem is tehetne, de bizalmatlansága egy pillanat alatt válik köddé. Abba bele sem gondol, hogy Danielle esetleg megbabonázta, és szíve azért engedte el oly könnyedén a gúzsba kötő kételyeket. Csak fürkészi a rámeredő íriszeket, követi annak minden apró mozzanatát, pont mint egy elkábított, megvezetett esendő ember. Kimondaná, hogy ezután mindig segíteni fog, és hogy a bestiának nem eshet baja, mert azt egyszerűen nem hagyja, és hogy ha rajta múlik, akkor ügye érdekében minden létező követ megmozgat, de egyetlen hang sem képes elhagyni összeszűkült torkát. Mi a fene. Bár ami azt illeti, még az is lehet, hogy így a legjobb. Csendben. Vannak dolgok, amiket senkinek, soha, egyáltalán nem szabadna kimondania. A túl sok fecsegés ártalmas. Ezt mindketten pontosan tudják.
- Ugyan, az én kedvemért kizárt, hogy a vízben landolnál - hosszú vigyora látni engedi egyenletes fogsorát. Nem tart attól, hogy Katherine beleesik a vízbe, de amikor a nő teste mégis megbillen, és arcára kiül a tettetett félelem, ő egy szemvillanásnyi idő alatt felpattan, és odarohan a szökőkút pereméhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 21:55 | Link

Kon


Az egyetlen dolog, amit tehettem az az őszinteség volt. Szerettem volna, ha hisz nekem. Nem azért, mert akkor biztosan több időt fordított volna az ügyemre, vagy mert különböző előjogokra tehetnék szert ezzel a kis viszonnyal, hanem mert szükségem volt rá. A mai nap folyamán már másodszorra használtam ezt a két szót és mintha épp ekkor tudatosult volna bennem minden, amit a mai nap folyamán tettem lassan, élesen szívtam be a levegőt, majd egyetlen aprócska mosolyt küldtem felé.
Nem, talán egyikünk sem hitte, hogy megteszem, de előadtam a szegény, esendő kislányt és egy pillanatra ezek szerint még a férfivel is sikerült elhitetnem, hogy egy vámpír is képes emberi esendőségre. Már pedig az átlagnál ezerszer fejlettebb egyensúlyérzékkel rendelkeztem, de mindezzel nem állt szándékomban dicsekedni Konnak.
Amikor odaért mellém ismét visszahelyeztem a testsúlyomat a talpaimra, előre hajoltam és két kezemmel megtámaszkodtam a vállán. Ismételten túl közel voltam hozzá.
-Látod, nem hagynál vízbe esni. –mutattam rá suttogva a nyilvánvalóra, majd továbbra sem eresztve a férfit kecsesen lecsusszantam a szökőkút pereméről.
Furcsa látványt nyújthattunk így ketten. Hála Kensingtonnak, már mindenki tisztában volt vele, hogy vámpírok járnak a faluban, ezért engem is azonnal kiszúrtak, csakhogy most, ebben a pillanatban, ilyen közel a férfihez, ez cseppet sem érdekelt.
Ujjaimat a karjain tartva mélyen a szemébe néztem és kimondtam azt a kérdést, ami már hosszú ideje bolygatta az elmémet.
-Miért segítesz nekem? –szegeztem neki értetlenkedve. –Tudom, hogy van közös múltunk és tudom, hogy tökéletesen ismersz, most mégis itt vagy és segítettél elintézni ezt az egészet. Hihetetlenül hálás vagyok neked, Kon és nem lett volna kötelességed megvédeni egy vámpírt. –mutattam rá a nyilvánvalóra.
Fogalmam sincsen mi történt velem, vagy hogy miért tettem, de a következő pillanatban óvatosan átöleltem és törékeny alakom szinte teljesen hozzásimult a férfihez. Egy hosszúnak tűnő másodpercig így álltam, függetlenül attól, hogy ő hogyan reagált, majd a jól ismert, huncut fénnyel a szememben és egy féloldalas mosollyal a szemeibe néztem.
-Ebben a cuccban is olyan csinik a lábaim? –váltottam szinte gondolkodás nélkül témát és egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 12. 22:30 | Link

Katherine D. Averay


Maga sem hitte el, hogy egy emberi érzéknek felfoghatatlanul ügyes, gyors, már-már tökéletes lény beleeshet a jeges vízbe - legalábbis egy ilyen szép kabátban biztosan nem. Ő mégis felpattant, és rohant, hogy ha az ijedt arc eltűnik a szeme elől, akkor azonnal utána tudjon nyúlni, s mindjárt kihúzhassa testét a vízből. De a csobbanás természetesen nem történt meg. Helyette az egyensúlyából kibillenő nő visszaegyenesedik, s elérve célját; hogy a férfi fusson az ő kegyeiért, megtámaszkodik vállain, és már megint, ismét, újra, ki tudja hányadjára kerülnek tisztes távolságon belülre.
- Soha nem száradna meg a kabátod - morogja az orra alatt, ámbár végig Katherine óceánszín szempárját fürkészve. Hagyja, hogy a vámpír is olvasson sajátjaiból, és azt is, hogy rá támaszkodva csusszanjon le a peremről. Ilyen közelségből már dübörgésnek hallhatja a férfi bordái alól fenyegetően zavargó szívet, és az erekben zúgolódó véráramlást, mely nyughatatlanul zsibbasztja Konstantin végtagjait. Arcába gyűlik a vér, teste kimelegszik, és annak ellenére is, hogy tudja mi a helyes, gondolkodás nélkül átöleli a nő derekát. A kérdés váratlanul éri, éppen most nem számított szavakra, de a hang felrázza ámulatából, és egy kis mosoly társaságában felel.
- Túl sokáig üldöztelek ahhoz, hogy most pár ócska vámpír halála miatt ismét futnod kelljen - vonja meg egyszerűen vállait, kékjeiben huncutság üldögél. - Ha menekülnöd kell, akkor előlem fuss.
Nem tudja, hogy lesz-e még ilyesmire alkalom, hogy fognak-e még valaha macska-egér játékot játszani élesben, országhatárokon át, vagy azokat a napokat már csak emlékeikből vehetik elő, és merengőben nézhetik végig, de elég csak a gondolat, és a férfi szíve felderül. Felmerül benne, hogy kár volt elhagynia Angliát, de rögtön el is veti kérdését, hiszen akkor nem történt volna meg semmi; sem Bogolyfalva, sem Renée, sem Fanni, sem az új munkahely, sem a szórakozás, sem Katherine. Ahogy újragondolja falubéli napjait, az arcok egymást követvén, sebesen vonulnak fel lelki szemei előtt. Nem, ennek így kellett történnie. Ha van Isten, ha nincs. A gyöngéd ölelésre eszmél fel, mely már egészen más, mint a hóemberépítő Fannié volt. A kislány atyai szeretetet váltott ki belőle, valami eddig ismeretlen érzéseket keltett benne, de Katherine ölelése más volt. A melegség végigfut erein, és egy pillanatra szemeit is lehunyja. Magához húzza a hideg testet, kezei szorítják a kecses derekat. Aztán a vámpír kibújik a szorításból, és felmosolyog a minisztérium dolgozójára.
- Viccelsz? Olyan sötét van, hogy semmit nem látok a lábaidból - hangosan felröhög, ezzel talán romba is dönt mindent, hangulatot, pillanatot, cudar romantikát, de hát ilyen fajta ő, röhög ha kell, ha nem. De azért figyelmesen eltávolodik kissé a nőtől, és megsasolja a kabát alól kilógó testrészeit. - De a kabát kitűnő választás volt.
A dicséret sose árt, még szakszerű is próbál lenni, már amennyire a női divathoz ért. Visszaegyenesedik, és összevissza kalimpáló szívvel mered a szörnyetegre.
- Na és hány strigulád van már a faluban? - kétértelműn fogalmaz, egyáltalán nem is kívánja megmagyarázni kérdését. A nő értse, ahogy akarja. Szemeiben ennek ellenére ott van a válasz. Kíváncsi, mert bár most másnak tűnik az ártatlanság színében állva, még jól ismeri igényeit, szenvtelenségét és fékezhetetlenségét. Szegény férfiak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 12. 22:46 | Link

Kon


Tudnia kellett, hogy játszom, mégis a segítségemre sietett és ettől valószínűleg a szívem őrült vágtába kezdett volna, ha alkalmas lett volna még ilyesmire. Csakhogy sajnos már réges-régen nem volt és ez egy ideje még nagyon fájt, mostanra azonban sikerült teljesen túllépnem rajta és megbarátkoznom azzal, akivé lettem.
Felkacagok, amikor a kabátomat hozza elsőként szóba. Őszintén szólva ebben a helyzetben és ennyire illetlen távolságban egymástól nem számítottam volna éppen a csodaszép kabátom említésére, de igaz, ami igaz, tényleg nagyon szerettem ezt a kabátot és eszem ágában sem lett volna összevizezni.
A kérdést teljesen komolyan gondoltam. Nem tudtam magamba hová tenni a történteket, annak ellenére, hogy nagy részben én magam generáltam az eseményeket. Halvány mosoly kúszott az arcomra, mikor végre megkaptam azt, amire vártam és ennél nem is számítottam többre vagy mélyebbre. Jól esett, amit mondott, annak ellenére, hogy gyakorlatilag elbliccelte a dolgot. Őszintén megfordult a fejemben, hogy talán annak idején nem szabadott volna elszaladnom, hogy ott kellett volna maradnom és figyelnem őt, de tudtam, hogy akkor közel sem alakultak volna ilyen jól, vagy épen zavarosan és különlegesen a dolgaink.
-Tudom, hogy nem szeretnéd, hogy előled fussak. –kúszott az ajkamra egy mindent-tudok-mosoly, mielőtt még átöleltem volna.
Éreztem karjait a derekam körül és ez megnyugtató volt. Ha ember lettem volna most ezres fordulatra kapcsolt volna a szívem és levegő után kezdtem volna kapkodni, így azonban tudtam magamat kontrollálni, de még ennek fényében is tovább tartottam őt magamhoz közel, mint az feltétlenül szükséges lett volna.
A lábaimra vonatkozó kérdés után kapott válaszára hangosan felkacagtam. Megnéztem a kabátomat, ha már ennyi szó esett róla és magamban is arra jutottam, hogy valóban nagyon jó választás volt.
-Tényleg csak a kabát jön be ennyire? –kíváncsiskodtam egy apró mosoly kíséretében és tettem felé egy óvatos, tétova lépést.
Felkacagtam a kérdésre és egy pillanatra lesütöttem a szememet. Átgondoltam, mit is illene válaszolni, majd a szempilláim alól fellesve rá végül megadtam magamat.
-Éppen most dolgozom az elsőn. –susogtam óvatosan, de ennél többet nem állt szándékomba mondani, elvégre ott álltam közvetlenül előtte, a karjaimat összefontam a hátam mögött és nem akartam segítségére lenni az értelmezésben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 14:21 | Link

Katherine D. Averay


Csakugyan tudta, hogy a peremen táncoló leány, az oly sokáig üldözött nő nem eshet le, mégsem engedhette meg magának a kockázatvállalás ilyen pici hányadosát sem, mert ha Katherine most az egyszer mégis a medencében végzi, míg ő nyugodtan bámulja karcsún ringó alakját, azzal saját magát hazudtolja meg. Ösztönszerűen, már-már muszájból ugrik fel, hiszen az ijedt őziketekintet, és a csúf színészi játszma elhiteti vele, hogy mindez megtörténhet. Ő pedig nem hagyhatja, egyszerűen meg kell mentenie. Nincs rá reális magyarázat, sem felfogott, vagy eldöntött érzés, de még csak választási lehetősége sem maradt. A vámpír köré gyülekező összes veszélyt el kell hárítania.
- Soha nem volt olyan izgalmas az életem, mint abban az évben - vallja be. A nő mosolyába suttogja szavait, s közben ízig-vérig felfűtött érzékekkel emlékezik az akció minden percére. Igazat mond, talán nem is tehetne mást, mert testén kívül elméjét is megbabonázta az érzés, hogy most újra él. És soha többé nem engedi elveszíteni ezt a követelőző, folyton lázas képzetet. - Egérutat hagynék neked, csak azért, hogy végigszelhessem érted Európát - gondolatain furcsa romantika vesz erőt, mégsem tartja kifejezetten szentimentálisnak jelenetüket. Ahogy beszél, úgy járja át képzeletét az ábránd, miként követi a vámpír útját, és keríti elő a semmiből a legforróbb nyomokat. Elmosolyodik, s az ölelésbe feledkezvén babrálni kezdi a nő barna tincseit. Ujjaira csavarja őket, és a lehető legészrevétlenebbül orrához emeli őket. Kizárt, hogy apró mozdulatát Katherine ne vegye észre, de egy próbát így is megér. Magába szívja a haj illatát, majd engedi eltávolodni magától a törékenynek ható testet.
- Mintha nem tudnál egyébként is minden gondolatomról... - vigyorodik el ő is kitérő válaszára. Esze ágában sincs újabb dicsérettel adózni a vérszívónak, talán mert akkor úgy érezné, hogy máris vesztett. Holott keringőjük még csak most kezdődött el. A következő szavakra lemerevednek fáradt vonásai, és pupillája is kitágul egy pillanatra. Hitetlenül nézi a hazugnak vélt nőt, és vérében felszökik az adrenalin. Tagjait elönti a düh, szíve keményen veri mellkasát. Végleg megszakítja közöttük a távolságot, és a vámpír kislányosan hátrafűzött karjait szorítva belefúrja szemeit az őt kísértő szempárba.
- Túl messzire mész, Katherine! - suttogja mérgesen, tekintetét végig a szép arcon tartja. Ráncba szaladó homloka és megfeszülő teste bizalmatlanságot hirdet. Nem elég egyszer, sem kétszer elmondania magának, hogy a nő legveszélyesebb fegyvere pontosan ez, már kántálnia kell, hogy mindez csupán játék részéről. De neki végtelenül szüksége van erre.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 14:38 | Link

Kon


Csak hallgattam a bókokat és arra a döntésre jutottam, hogy nincs szükség a válaszra. Biztos voltam benne, hogy Konstantin pontosan tudja, mit is mondanék, hogy mi jár az eszemben, éppen ezért hallgatok és elveszek az ölelésében egy végtelennek tűnő másodpercre.  Éreztem, ahogyan megmoccan és a hajammal babrál, de eszem ágában sem volt megállítani őt.
Bármennyire is tagadtam magam előtt, valami történt, amit semmilyen körülmények között sem akartam elereszteni. Fantasztikus érzés volt, mégis megrémített. Már régen nem a játékról szólt ez az egész, biztosan tudtam, hogy ezt a férfi is érzi. Eljutottam arra a pontra, ahonnan úgy éreztem, hogy már nincsen visszaút, bármennyire is igyekeztem meggyőzni magamat arról, hogy mindez nem történhet meg.
-Nem tudok olvasni a gondolataidban, Konstantin! –emlékeztettem aprócska mosollyal.
Persze tudtam én, hogy nem így értette. Férfi. Ki ismerné jobban egy olyan vámpírnál a férfiakat, aki már fél Angliát magába bolondította. Nem igaz? Ez a tervem eddig egyetlen embernél talált süket fülekre, de ennek minden bizonnyal az lehetett az oka, hogy az az illető vámpír, és egyébként sem állt szándékában túl közel engednie magához.
Másodperc tört része alatt felmértem a helyzetünket és én magam is úgy láttam, hogy talán átléptem egy bizonyos határt, minden esetre értettem Kon reakcióját. Ő is érezte. Átléptünk egy határt és bármennyire is küzdött, már képtelen volt elhinni, hogy mindez csak játék.
-Messzire? –suttogtam vissza. Éreztem a lélegzetét. –Talán olyasmit mondtam, amit nem akarsz hallani? Esetleg elhinni? –még közelebb hajoltam hozzá, így már szinte összeért az ajkunk. –Kérlek, engedj el!  -lepillogtam az ajkaira, majd visszanéztem a szemébe.
Csapdában éreztem magamat. A férfinek tudnia kellett, hogy nem akarom őt bántani, így viszont a karjai között voltam, miközben fenyegetően magasodott fölém. Gyűlöltem fenyegetve érezni magamat, csakhogy Kon volt az, aki most éppen sakkban tartott és bármennyire is gyűlöltem magamat ezért, mégsem akartam annyira, hogy eleresszen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 15:16 | Link

Katherine D. Averay


Több esélye volna, ha egyenrangú felek volnának, és ő is olyasfajta emberfeletti képességekkel rendelkezne, mint Danielle. Pályafutása során nem egyszer elgondolkodott már halandóságán, emberi esetlenségén, és hiába, sorstársaihoz hasonlóan, az ő fejében is megfordult az átváltozás képzete. Ábrándokkal játszott, kényszerítésről fantáziált, végül mindig visszaparancsolta magát a reális, földi létezésbe, mely után vágyait egy apró, sötét fiókba süllyesztette. Remélte, hogy többé nem álmodik lehetetlenről, tudatosan készült bírói pályájára, és minden szándékában az állt, hogy ítéletet mondjon mások - és legfőképp önmaga felett. Az óceánszín szemekbe pillant, s éppen azért, mert csendben marad, elfogja a köztük vibráló érzések különös halmaza. Minden nő képes belelátni a férfiak fejébe, mind irányítani tudja valamelyest őket, Katherine hogy is ne tudna majdhogynem mindent Konstantinról. Az auror amennyire bírja, elzárja előle gondolatait, testbeszédére is ügyel, és bár minden érzéke mást kíván, ésszel játssza furcsa, határokat feszegető beláthatatlan viadalukat.
Annak ellenére, hogy az előzőek során a düh, és agresszió elragadta, még mindig annak a törékeny testű éppen felnőtt lánynak látja Katherine-t, mint reggel az irodában. Enged erőszakos szorításán, és hallgatja a nő válaszát. Arra valójában nincs is szó, milyen messzire. Ez az egész nem lehet több mérgező káprázatnál. A kívánatos ajkakról csak nagy sokára képes elvonni kékjeit, hiszen azok annyira hívják, csalogatják őt, de esze egy hátsó szeglete most is pontosan tudja, hogy nem lehet.
- Nem - feleli alig hallhatóan, maga sem tudja éppen melyik kérdésre adva ezzel választ. A nő karjait nem engedi el, de már egyáltalán nem szorítja őket, sokkal gyengédebben ér a kabát anyagához, szinte csak éppen érinti, hogy legalább a kontaktus fent maradjon közöttük. - Nem maradhatok alul ellened.
Még mindig nem hajlandó kimondani a benne dolgozó érzéseket. Bármennyire is tudatni akarja Katherine-nel, hogy akarja, és legszívesebben már az irodában nekiesett volna, úgy érzi, hogy azzal aláírná saját vereségét. Merthogy úgy hiszi, amíg csendben van, és mozdulatlanul áll, addig a győzelem útját járja. Felpillant a vámpír szemeibe, melyről ajkaira csúszik tekintete, és lassan elengedve karjait, hátrébb lép. Fellélegez, mintha csak kikerült volna a másik varázsából, így már tiszta fejjel szólalhat meg.
- Rengeteg munkám van - mondja esetlenül, szemeiben saját maga iránt érzett haragja, a meg nem lépett lépés bánata ül. Ő sem tudja, mi volna jó, csak azt, hogy így helyes. - Őrizd meg a levelet. Ha segítség kell, tudod hol találsz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 15:30 | Link

Kon


Figyeltem a férfi minden egyes reakcióját, és bár nem olvastam a gondolataiban, pontosan tudtam, mi játszódik le a fejében. Hallottam szívverése szabálytalanságát, ahogyan kapkodta a levegőt és szinte azt is, ahogy a fogaskerekek forogtak odabent. A következő lépést fontolgatta. Én is.
Ha ember lettem volna, nyilvánvalóan kétségbeesetten küzdöttem volna a szabadulásért, csavargattam volna a csuklómat és közöltem volna, hogy elviselhetetlenül fáj. Csakhogy nem voltam ember, épp ezért képes voltam rá, hogy figyelmen kívül hagyjam az ilyen és ehhez hasonló apróságokat. Kicsire húztam magamat, már amennyire ez lehetséges volt és a lehető legártatlanabb arckifejezésemmel figyeltem Konstantint.
Nem maradhatok alul ellened.
Kirázott a hideg és úgy éreztem magam, mint akit arcul csaptak, mégis azt láttattam vele, amit látnia kellett. Magabiztosan, mindenféle menekülés nélkül tűrtem, ahogyan szépen lassan eleresztett. Ismertem már, tudtam mire lenne képes, ha ellenkeznék, elvégre én nem akartam bántani őt, de ki tudja, ő mit is akart abban a pillanatban valójában? Az emberi agy egy nagyon különleges és érdekes szerkezet… Aztán meg ott van a tény, hogy nem egy embert kellett már láncra vernie és legyünk őszinték, ösztönösen reagált volna, ha én ott és akkor harcolni kezdek vele.
Eltávolodott.
Tudtam, hogy ezt fogja tenni.
Ember.
Menekült.
Biccentettem egy aprót, jelezvén, hogy értem, amit mond, de nem próbáltam megállítani. Valahol abban a két lépésben, amit megtett hátrafelé megvilágosodtam. Már láttam miről szól ez az egész számára és ez elvette az életkedvem. Hagytam, hogy elmenjen, anélkül, hogy akárcsak egyetlen aprócska szót is szóltam volna, majd megragadtam a zsebemben lévő levelet és olvasni kezdtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nadine Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 186
Írta: 2015. január 15. 17:52 | Link

Simfel Kristóf

 Már megint a folyosón ébredt, valami kihelyezett fotelben. Arra kelt fel, hogy valakinek a kiszökött kutyája nyalogatja az arcát. Elhessegette szegény állatot, és inkább próbált rájönni, hol lehet. Már elég régen fordult elő vele, hogy nem ment vissza az ágyába egy-egy ilyen éjszakai sétája során. Hiába van szuper memóriája, ha egyszer arra nem tud emlékezni, hogy mit is csinálhatott az éjjel álmában. Az alvajárás már megszokott az életében, de abba, hogy nem emlékszik a dolgokra, a mai napig nem tudott beletörődni. Persze, hogyan is emlékezhetne, ha egyszer alszik. Feltornássza magát ülő helyzetbe, nem nagyon szeret pizsamában mutatkozni a folyosón, de ezt is meg kellett szokni; bár melegebb időben sokkal kínosabb, mikor lengébb öltözetben alszik, de ebbe is bele kellett nyugodnia, mint olyan sok minden másba is. Összeszedi magát, és nagyot nyújtózva áll fel. Annak ellenére, hogy álmában császkálni szokott, meglepően kipihenten ébred.
 Fél óra múlva már túl is van egy zuhanyon, rendbe szedte magát, és fel is öltözött. A megjelenése immár makulátlan, mint amilyen szokott, sehol egy kósza hajszál, minden a helyén van. Ez megnyugtatja, az egész gyerekkorát betöltő káosz után ilyenféle kis apróságok nagyon is jól tudnak esni. Szerencséjére a nap gyorsan eltelik, és ő úgy dönt, hogy ha már ennyire nincs semmi különös ebben a napban, akkor legalább lenéz a faluba. Délután négy-öt körül már a lefelé vezető úton lépked, egy kósza kis mosollyal. Szereti a kis görbületet az arcán, reméli, hogy ezzel feldobja valakinek a napját. Nem úgy, mint Leonie, aki szerint az idióta viccek segítenek másoknak; Nadine ezt nem így gondolja, főleg, hogy jó párszor kapott már testvéri által viccesnek titulált kis akcióiból. Mostanában szeret a falu felé járkálni, egyre többet gondolkodik azon, hogy ide kéne költöznie, ha minden igaz, nemsokára végez Bagolykőben, és úgy megszerette ezt a helyet, hogy talán nem is tudná elhagyni, érzi így vagy úgy, de visszatérne ide, hacsak időnként is; akkor meg miért ne költözne ide? Sétája a falu közepe felé viszi, és végül kibukkan a falu főterén. Ha jól hallotta innen-onnan, van itt valamiféle sült gesztenye árus, nem ártana, ha megnézné a saját szemével, azt mondják jófajta gesztenyét árul. Egy kis kóstoló meg nem árthat senkinek. Ezen oknál felbuzdulva nagy lendülettel indul meg a stand felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lucy Blake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 141
Írta: 2015. január 24. 22:05 | Link

Uncsitesócskám <3

Á, lassan indulnom kéne. Nem kéne megváratnom Dereket. Megbeszéltük hogy a Boglyas téren találkozunk. Gondoltam meglepem azzal, hogy viszem Lukeot is. Még amúgy is sétáltatnom kellett volna, így két gond megoldva. Ennek ellenére teljesen kivagyok, a hajam szanaszét áll, a ruhámat még meg kell keresnem, fogat kell mosnom, Lukera ráadnom a nyakörvét és a pórázt, de már így is késésben vagyok. Nem tudom hogy aludhattam el, mostanában eléggé fáradt vagyok, még jó hogy a kutyaugatásra felkelek. Ezért hálás vagyok Lukenak, mert ha ez nincs, még nagyobb késében lennék. Sietnem kell, gyorsan felkapok valamit. Mi is legyen az...? Á, ez jó lesz.
- Luke! - hívtam a kutyámat. Szaladt is rögtön, majd villámgyorsan ráadtam a nyakörvét és a pórázt. Már szaladtam volna kifelé, amikor eszembe jutott a hajam. Gyorsan elrendeztem valahogy, majd futottam ki az iskolából. Végre kiértem, majd nyugtáztam magamban, hogy ügyesen percre pontosan sikerült egy órát késnem. És még mindig nem vagyok ott. Elkezdtem gyorsan sétálni a Boglyas tér felé. Remélem még nem ment el Derek... Az is lehet, hogy ő is késik. Az jó lenne...
Pár perc múlva már látom is a teret. Most már lassíthatok, Luke is kicsit liheg már. Tudom hogy nem fáradt el, erős kutya, de nekem is ki kell egy kicsit fújnom magam. Olyan szép ez a park. Derek már mesélt róla és tényleg olyan, mint amilyennek leírta. Nem, annál sokkal szebb. A fények, a szökőkút és a körberakott padok gyönyörű összhangot keltenek. Igen, talán kicsit jobban szeretem a fényeket, mint mások, sőt ez nekem valami kis beütésem, de akkor is szép. Nem érdekel ki mit gondol róla, ez tagadhatatlan. Na, azt hiszem már látom is Dereket. Ha az ő egyáltalán. Mindenesetre közelebb sétálok ahhoz az emberhez.
Hozzászólásai ebben a témában

Derek Taylor
INAKTÍV


Mindenkori Mókamester # Dercsi # Cicafiú Gwennek:D
offline
RPG hsz: 105
Összes hsz: 953
Írta: 2015. január 24. 22:23 | Link

Lucyhugi <3

Sikeresen elkésik a megbeszélt találkahelyről.
Még napnyugta előtt akartak az unokahúgával összefutni, de már sötétedik, mire kiér az iskolából. Vagy negyedórát késik, de mire a Boglyas térre ér, még sehol sem látja Lucyt.
Lassan, kavargó örvényben hullanak alá a csillogó pelyhecskék az égből, a fehér felhők pedig, melyeket narancssárágra színezett a falu fénye, lassan gomolyognak az égen, akár egy hatalmas, felhőnyáj.
Egy ideig álldogál egy helyben, majd a hidegtől ugrálhatnékja támad. Nem igazán foglalkozik vele, hogy lököttnek gondolják e, hiszen majd megfagy. Aztán eszébe jut a B terv, azaz a sétálás, amit ha megtesz, szintén segít, és kevésbé fogják hülyének nézni. Így sétálgat a szökőkút körül kicsit körbe körbe, majd amikor már jó háromnegyedóra eltelik, előveszi a pálcáját, és meggyújtja a melegítő kis lángocskát a hegyén. A varázseszköz vidáman pattog egyet, amiért gazdája előveszi, majd engedelmesen bocsájtja is felé a finom melegséget.
Egy icipicit kiolvad az arca is ennek hála, és már kevésbé látja mókátlannak a szájából kikavargó leheletet is. Aztán végül, amikor már kezdené feladni, megpillantja a lányt. Már azon kezdett agyalni, hogy Lucy talán visszament a kastélyba egy órával ezelőtt, vagy el is felejtette a találkozót, de végre itt van. Fagyott mosollyal arcán köszönti a lányt, és integetne is neki, ha nem meredtek volna meg az ujjai a hidegtől.
- Szia! - köszönti. - Egy kicsit késtél, csak egy órát kábé... de semmi gond, tavasszal majd kiolvadok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


♪ ♫ ♩ ♬

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 56 57 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér