37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Saigo Hanatsuki
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 34
Írta: 2018. október 4. 16:52 | Link

Sebastian Sieger

Egyetemi beiratkozásomkor kicsit váratlanul ért, hogy egy ismerős arc bukkan fel. Nem mondom, hogy nem örültem neki, sőt igazán jól esett, mert eddig nem igazán láttam senki ismerőst. Sebastian Sieger volt az, akivel többször is lehetett találkozni repüléstan órán, mint vendégelőadó. Már akkor is figyelemmel kísértem tanácsait, amiket erőszeretettel osztott meg velünk. Viszont most azt ajánlotta fel nekem, hogy elmeséli a tanárokkal és az órákkal kapcsolatos tapasztalatait, szóval nem halaszthattam el a lehetőséget. Nem mindegy azért, hogy milyen tanároknál, valamint milyen órákon kell eltöltenem az éveimet. Már pedig jó pár évet itt leszek, legalábbis remélem. Így szívesen fogadtam el ajánlatát a teázással kapcsolatban, mielőtt órarendemet véglegesítettem volna.
Próbáltam minél pontosabban érkezni a megbeszélt helyre, ami többé kevésbé sikerült is. Az út vége felé, már igencsak gyorsan kellett jönnöm, mert nem akartam nagyon megvárakoztatni. Legalábbis nálunk nem szokás, főleg ha ilyen nagylelkű valaki. Amikor beléptem a teaházba az egyik asztalnál már várt rám, így odamentem hozzá.
-Bocsi a késésért! – rámosolyogtam, majd reménykedve hozzátettem – Remélem nem vártál rám sokat. – Helyet foglaltam vele szemben, majd mosolyogva ránéztem.
Szál megtekintése

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed