37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. március 8. 00:44 | Link

Kilián
Forrcsoki pajti *-*


A könyvtárba készült most mégis a falu felé veszi az irányt. Pedig a délutánt tanulással kéne töltenie, ha jó jegyeket szeretne szerezni a vizsgáira. Anyja egyik kikötése, hogy jól kell teljesítenie különben, hazaparancsolja. Azt pedig nem szeretné. Bár rég látta a tesóját, mert eddig még nem sikerült elcsábítani ide. Viszont, ami késik, nem múlik. De visszatérve az első dologra, épp a lépcsőn ment le, mikor meglátta Ádit. Vagyis azt hitte, hogy ő az, de mint kiderült mégsem. Kicsit szégyelte magát amiatt, hogy ennyi idő után nem ismerte meg. Könyvek nem voltak a kezében, mert úgy gondolta, hogy ahová megy ott lesz minden, így volt lehetősége felugrani Ádi hátára. Már kérdezni akarta, hogy vele tart-e, de megpillantotta az arcát és gyorsan leszállt róla. Á, dehogy volt kínos a dolog, kicsit sem. Gyorsan bocsánatot kért lehajtott a fejjel, és indult volna el, mikor felmerült a forrócsokizás. Erre az ajánlatra ki mondhatna nemet?
Most délutánra beszélték meg a találkozót a pillangóban. A lánynak mindegy lett volna, hogy hova mennek, csak a gyorsétterembe ne. Oda nem térne vissza. Ha a fiú a csárdát választotta volna, kicsit vonakodva, de igent mondott volna. Oda ijesztő emberek járnak és nem olyanoknak való, mint Kata. Mindazonáltal jobban szereti a nyugodt helyeket, amik inkább rózsaszínek és giccsesek, mintsem lepukkantak és veszélyesek. És a bátyja sem örülne neki, ha ilyen helyekre járkálna. Nem sokat járt a faluban, így előbb indult, mint tervezte, és jól is tette, mert eltévedt útközben. Nem erőssége a tájokozódás, ezt már tapasztalta párszor. De sikeresen megtalálja a helyet, amit keresnie kell és be is tér. Körbenéz a helyiségben és megpillantja a srácot, akit keres. Mosolyogva közeledik felé, majd leül a szemközti székre.
- Szia - köszön, és a pincéreket kezdi keresni. Nem siettet senkit, majd idejönnek hozzá, ha lesz idejük. Kata addig a szemben ülő fiút kezdi el nézni. Még nem is tudja a nevét.
Utoljára módosította:Szenyorrríta Nagy-Máday Kata , 2015. április 2. 15:36 Szál megtekintése

Szenyorrríta Nagy-Máday Kata
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. április 2. 15:36 | Link

Kilián
Forrcsoki pajti *-*


Leül a fiúval szemben és a pincéreket kezdi figyelni. Az ilyen forgalmas helyeken sok időbe telik, mire valaki fel figyel rá, de türelmesen vár. Közben újra a fiúra tekint, de nem érti a kérdést. Lehet, sőt biztos, hogy ő a buta, de nem tudja elképzelni, hogy valaki nem szereti ezt az italt. Ami mindenféle ízben kapható, a hideg időkben felmelegít és jobb lesz tőle a kedved.
- Ühm... tea. De, ha megkérdezed, lehet, hogy van más is - próbál normálisan válaszolni, de az arcáról könnyen le, lehet olvasni a meglepettséget. - Viszont, ha vársz, pár percet mehetünk máshova is. Ahová te szeretnél.
Arcán újra megjelenik a mosoly, főleg, mikor az egyik kiszolgáló melléjük lép. A lányka rögtön a téli italokra szegezi a tekintetét, de nem tudja eldönteni, hogy milyen csokit igyon. Volt, amit már megkóstolt és ízlett neki, de szeretne újakat is kipróbálni, így nehéz a döntés. Végül az utóbbinál dönt és rendel egy chilis italt, mert azt mondják nagyon finom. Bár Kata minden édességet szeret, ezért ez is a kedvence lesz, valószínű.
- Hogy érted, hogy random megnyilvánulás? - kérdez vissza, mert nem teljesen érti a kérdést. Az igaz, hogy idegen emberekre nem szokott ugrálni, de ezt nem nevezhetjük randomnak. Szerinte legalábbis. - Eltaláltad! Nem te voltál a célpontom. Az egyik ismerősömet akartam meglepni.
Ő így okoz meglepetést másoknak. Messziről ráugrik a hátukra és, ha sikerül nem esik le. De ez általában nem így van, tehát sokszor landol a fenekén. Nem a legkellemesebb érzés, de a cél szentesíti az eszközt és ez nem is akkora tragédia.
- De kösz, hogy elkaptál. Nem szoktak ilyen gyorsan reagálni - köszöni meg a dolgot, majd a közeledő és gőzölgő italára tekint. - Köszönöm!
Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed