36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. január 20. 18:58 | Link

Jasmine
Mona ma kivételesen kedvesen viselkedett velem. Akkor sem akart eltenni láb alól, amikor délután nekiálltam öltözni, pedig biztosan érezte ő is, hogy ebből belátható időn belül indulás lesz. Amikor felöltöztem és kisminkeltem magam a találkozóra, csendben tűrte a nyakörvet és a pórázt is. Direkt előbb indultunk, hogy mindenképp legyen időnk sétálni a faluban. Boldogan futkározott körülöttem és néhány embert meg is szaglászott. Olyan, mint egy szeszélyes kamasz, ha reggel úgy kel fel, akkor egész nap aranyos, néha meg pont az ellenkezője. Olykor én is rácsodálkozom, milyen szép ez a hely, pedig tizennégy éves korom óta itt élek. Az egyetemi idő alatt ugyan elmentem innen, de hamar vissza is tértem. Szerettem egyetemre járni, bár a napjaim majdhogynem csak tanulásból álltak. Tanulásból és gyakorlatozásból, hiszen nagyon ragaszkodtam az elméletemhez, miszerint minél előbb a kezemben szeretném tudni a papírjaim és praktizálni. Nos, ez sikerült, tekintve, hogy itt vagyok huszonhárom évesen és dolgozom, már teljes munkaidőben. Az iskola utolsó évében találtam ki, hogy gyógyító akarok lenni, és nem adtam fel, pedig az akkori jegyeimet elnézve, sokan nem hittek bennem, de dacból azért is megcsináltam. Be akartam bizonyítani, hogy mindenre képes vagyok.
- Mona, gyere! – hívtam magam mellé a kiskutyát, ugyanis már indulnunk kellett a kávézóba, ahol egy találkozót beszéltem meg az egyik volt szaktársammal. Nem tudtam túl sok barátságot kötni a rengeteg tanulás mellett, de valahogy Jasmine-nel összeakadtunk, és azóta tartjuk a kapcsolatot. A kávézó felé még többször is megálltunk, néztünk más ebeket, pisilt és mivel nagyon akart jutalomfalatot belement abba is, hogy bemutassa a trükköket, amiket a kutyasuliban tanult. Monát akkor vettem, amikor Bogolyfalvára költöztem. Nem akartam egyedül lenni, ő meg csak szembejött velem a neten. Egyszerűen nem tudtam megállni, ezért elhoztam és azóta színesítjük egymás napjait. A kávéházban elirányítottak minket balra és furcsa módon senkit nem kellett arról meggyőznöm, hogy a kutyám nem fog vérengzést rendezni, ami igazán feldobott. Nagyon ritkán engednek be minket bárhová szájkosár nélkül, volt is egy a táskámban végszükség esetére, bár Mona nagyon nem szívleli a tárgyat. Úgy láttam, a lány még nem jött meg, ezért leültünk egy tetszőleges asztalhoz. Én lehuppantam egy kék párnára és az ölembe vettem a kutyám. Elkezdtem böngészni az itallapot, bár addig nem akartam rendelni, amíg Jasmine meg nem érkezik.

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. január 27. 21:04 | Link



Szeszélyes, ennek mondhatnám leginkább az időjárást, amibe hol belekerültem, hol ki belőle. Sokat utaztam az országban az elmúlt napokban, leginkább azért, mert próbáltam elintézni minden utolsó simítást a gyakorlataimat illetően. Jelenésem volt a fővárosban, hogy letudjak egy hetet az ottani ispotályban, és ezután végleg a Bogolyfalva kicsiny csapatát erősíthessem. Ahogy elsétáltam a kis boltok mellett mosolygósan lestem keresztül egy-egy kirakati ablakon, majd a megfelelő után elfordultam, hogy célállomásom is meglegyen. Nem volt nagy a hely, szerencsére hamar kiismertem mit és merre találhatok meg.
- Jó napot - köszöntem előre egy idősebb hölgynek, aki a teázóban éppen szembe érkezett velem belépéskor, majd mosolyogva kívánt hasonló kedveseket és hagyott is tovább menni befelé. Kigomboltam a fehér szövetkabátom, ami a látszat ellenére nagyon meleg és kényelmes, majd kibújva belőle a fogasra lógattam. A sálam letekerve néztem körbe, hogy végül kiszúrjam a lányt és a kis kutyát, akiről egyelőre még csak hallottam, de vártam már a beszámolót, hogy is viselik egymást. Sosem voltak nagy barátságaim, de nagyon örültem neki, hogy azon a bizonyos anatómia gyakorlati órán a padtársam, majd a kísérletező csapatom tagja lett.
- Szia! - Blo rendes és szorgalmas lány volt, könnyű volt vele megtalálni a hangot és ez a mai napig sincs másként. Mosolyogva sétáltam oda és egyből meg is öleltem, mielőtt még leültem volna mellé az általa választott asztalhoz. - Mi újság veletek? Örülök neki, hogy a munka ellenére el tudtál szakadni kicsit - jegyeztem meg, hogy aztán a másik itallapot fellapozva hamar ki is szúrjam, amiért én hajlandó vagyok teázókba és kávézókba járni. Mikor a rendelést felvevő leányzó odasétált egyből határozottan el is mondtam a kívánságaim a chai latte-m iránt, majd a barnát figyeltem magam előtt, ő mit is iszik ma.
Utoljára módosította:Jasmine A. Jhaveri, 2019. január 30. 21:38
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. február 1. 20:05 | Link

Jasmine
Az egyetemről tényleg nincs sok emlékem. Leginkább a szobámban voltam, keveset aludtam és próbáltam a legjobb formámat nyújtani az órákon. Elvileg az egyetem az ember életének legszebb időszaka, akkor szerzi a legtöbb barátját, de nálam ez valahogy nagyon nem így történt. Én csak már magam mögött akartam tudni az egész oktatást, amiből már igazán elegem volt, úgyhogy megállás nélkül tanultam és gyakorlatoztam egyben. Amikor nem tudtam elmenni az előadásra, általában Jasmine jegyzeteiből tanultam. Az egészből ő hiányzott leginkább. Nem volt célom kapcsolatokat kiépíteni, ő csak jött és az anatómia órák alatt szépen összebarátkoztunk. Erősen szorítottam magamhoz, amikor megérkezett hozzánk.
- Szia, Jas! – elmosolyodtam, ahogy leült velem szembe. Az elmúlt hónapokban csak üzenetek útján tudtunk kommunikálni, úgyhogy jólesett, hogy végre élőben is láthattam őt.
- Hát, még én mennyire örülök, hogy kicsit ki tudtam szabadulni a rendelőből. Egyszer eljöhetnél arrafelé, nagyon szép lett – meséltem, de az első kérdésére még nem tudtam válaszolni a pincérnő gyors megjelenése miatt. Egyszerű feketeteát kértem, általában azt iszom. A kávé nem a kedvencem, főleg a megrögzötten kávégyűlölő egyetemi tanárom után, aki annyit mesélt az ital negatív hatásairól, hogy már nem is iszom azt. Csak akkor vágtam bele újra a beszédbe, amikor a hölgy mosolyogva távozott.  
- Köszönjünk, megvagyunk. Ő a híres Mona Lisa, és bár néha tök bunkó, azért vannak kedves napjai is. Meg úgy alapjába véve szeretjük egymást – mutattam az állatra. Jasmine-nel azt is megosztottam, mikor elmentem érte, úgyhogy tudja ki ő, csak még élőben nem találkoztak. – És Te hogy vagy? Mindjárt vége a gyakorlatodnak, nem?

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 12. 16:17 | Link



Furcsa, hogy két ember, akik egy időben naponta találkoztak, majd mikor újra összehozná az élet nagy kihagyás után az isten háta mögött történik mindez. Nem volt bajom ezzel a községgel, mai azt illeti biztos voltam benne, hogy megvannak a maga szépségei, de ahhoz még nem volt elég szerencsém. Nem ma, hanem úgy egyébként, jártam már itt, de az iskolás éveim amúgy is sokszor szeretném elfelejteni. Az egyetem hozzám közelebb állt, könnyebb volt lelkileg és emberileg, bár nyilván mindenki máshogy éli ezt meg. Örültem azoknak, akiket megismertem és a sikereiknek is, velük tudtam értékelni őket.
- Ami azt illeti - kezdtem bele sejtelmesen, de az érdeklődésem és a pincér lány kicsit félbe szabta a gondolataim, így elsőre elmaradt a nagy és drámai indítás. Biztosan meg lett volna pedig az a nagyon visongós öröm, részemről legalábbis meg van mert én elég boldog vagyok tőle.
- Hát heló, Mona - hajoltam kicsit lejjebb, hogy közelebb kerüljek hozzá, a kezem pedig elé tartottam, hogy felmérhesse ki és mi vagyok, csak óvatosan. Aztán ha engedte, megsimogattam a szép kis fejecskéjét mielőtt nagy mosollyal továbbra is visszaegyenesedtem volna a helyemre. - Az a lényeg, hogy veled rendben legyen, a többi ember amúgy is fura - intettem is le hanyagul, majd ezután el is nevettem magam. Kicsit vicc, kicsit nem. Tényleg tudtam a gondolattal azonosulni, de ennyire rossz nem volt azért a helyzet.
- Ó! A rendelő - emeltem fel a mutatóujjam, hogy végre eszembe jutott, amit elkezdtem. - Jó is hogy mondtad, meséltem, hogy én még gyakorlat közben vagyok, nos, februártól itt lesz Will embereként én is a rendelőben - néztem rá széles vigyorral és büszkén. - Meglepetés? - kétkedő, kissé kérdő hangsúllyal ejtettem ki a szót végül.
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. február 13. 13:58 | Link

Jasmine
Azt mondják, azok az igazi barátok, akik sok hónap kihagyás után is ott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Persze, mi Jasmine-nel nem hagytuk abba, mert mindig tartottuk a kapcsolatot, üzenetben meg ahol csak tudtuk, de annyira jól esett újra látni. Az pedig még jobb volt, hogy nem keletkeztek unalmas, kellemetlen beszélgetések, hanem egyszerűen csak találkoztunk, mintha semmi sem történt volna. Boldogan néztem, ahogy Mona engedte magát megsimogatni. Mostanában nem fordul el annyira az emberektől, szerintem érzi, kiket szeretek és az ő társaságukat nem bánja.
- Igaz is, gondolkodtam azon, hogy szerzek mellé egy barátot, de most jó ketten – bólintottam a kijelentésre. Talán ha több állattal találkozott, akkor hozok még valakit, de az nem a napokban lesz. Szerintem fejlődőképes, a Mancs-helyre is egyre többet viszem, az önkéntesek pedig arról számolnak be, hogy gyakrabban szagolgat más ebekkel, sőt egyszer le is videózták, hogy játszott egy spániellel. Ha nem lenne fényképes bizonyíték, simán elhinném, hogy csak engem akarnak megnyugtatni, miszerint nyit a többiek felé, közben nem is, de így nincs kétségem. Hasonlít rám, olyan kis visszahúzódó, néha bántó, de amúgy nem rossz szándékú egyed. Nekem sem volt túl sok barátom soha, most viszont itt van Jas is például, és tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon jó érzés, hogy van nekem.
- Tessék? Ez meglepetés, a javából. Kicsit lesokkoltál, de hihetetlenül örülök. Akkor mostantól egy épületben fogunk dolgozni? – elmosolyodtam, amikor elképzeltem a képet, ahogy Jasmine a rendelő folyosóin intézi a gyógyítói tennivalóit. Talán kicsit hangosan örültem a hírnek, mert páran ránk kapták a tekintetüket, de perpillanat nem zavart. Felpattantam és még szorosabban megöleltem, mint először.
- És melyik osztályra fognak betenni? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott, amikor visszahuppantam a helyemre. Kíváncsi voltam mindenre, ami vele történt, de szépen sorjában jöttek a kérdéseim.

Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:22
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. február 18. 13:25 | Link



Nehéz volt a tekintetem még beszéd közben is Blo-n tartani, és nem untatott vagy hasonló, hanem tényleg édes kis rosszcsont volt vele. Olyan hamis volt, ahogy hol felém szagolt a levegőben hol apró nyüszítéssel visszavonulót fújt. Én szívesen ismerkedem, ezzel aztán nincs gond, valószínűleg ha nincs ekkora motivációm pályaválasztáskor, akkor még állatorvos is lehettem volna. Vagy egy sima kutyakozmetikus. Nem kell lenézni, nagyon szép szakma ám az is. Rengeteg ilyen van és tisztelem azokat, akik csak egy csavarhúzót is megemelnek életükben, nem csak az én kezem van élet meg halál fölött.
- Meg szokta érni. A volt koleszos szobatársamnak volt egy nyula, aztán vett mellé egy cicát és összeszoktatta őket, addig a nyuszi karmolt meg oda is kapott, azóta meg? - nevettem el magam legyintve is egyet, jelezve, mennyire eltűnt ez. Debora és az ő állatai elég maradandó élményt hagytak, mert rendesek voltak velem, szerettem a lányt és vele lakni, sajnáltam is, mikor az előző vizsgaidőszak végén elköszöntünk, mert ő befejezte az egyetemet. Elment kutatni valahova messze, most éppen fanatikusan vadássza a lehetőségeit a sellők tanulmányozásának. Blo után ő állt hozzám a legközelebb, furcsa módon olyan jó érzésem volt tőle, hogy jó emberek vesznek körül és tényleg a barátaimnak mondhatom őket.
- Az, kellett egy kis segítség, de elfogadták a jelentkezésem és már Willel is egyeztettem - bólintottam párat, mielőtt viszonoztam volna boldogan az ölelést. Ezt jól megtanultuk szerintem, a közös öröm az mindig jó, sajnos volt óra, amikor ellentéten is osztoztunk, de itt vagyunk, és miből lesz a cserebogár?
- Igen, egy helyen. Három helyet kellett megjelölnöm, a gyermekosztályt, a varázslények okozta sebesülések ellátását és a bájital – mérgezések specifikus csapatát jelöltem meg, még nem tudom hova kerülök, vagy több helyre-e - meséltem el neki végül a teljes történetet, ahogy lassan visszaültünk és a nénik is visszafordultak a teáik és kávéik fölé, sőt, a pincérlány a magunkét is kihúzta, én pedig megköszönve neki fordultam vissza a barátnőmhöz.
- Ha választhatnék a varázslények okozta balesetek elég nagy kihívás, de itt talán a gyerekekkel lenne elég munkám - mert ismer, ha én dolgozom, nem tudok megülni és a várakozás nem a barátom.
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. február 19. 20:24 | Link

Jasmine
- Még a végén meggyőzöl, és tényleg szerzek valakit. Mondjuk a főbérlőnk azt mondta, hogy nem kell állat a házába, aztán megmutattam neki Monát, amivel sikerült meggyőzni, de nem tudom, mennyire lelkesedne egy következő piciért – meséltem Jas-nek. Nyilván ő is ismerte a történetet, mondhatni ő az egyetlen oka annak, hogy nem kaptam idegösszeroppanást költözésnél. A sok doboz, az emlékek, a használhatatlan tárgyak, amiket napokig kell szortírozni, a lakásszerzés és a kipakolás, amikor találtál végre valamit. Kisállattal nem egyszerű akárhová bekerülni, mert egyből csúnyán néznek rád, amint megemlíted a négylábú jelenlétét.
- Oh, értem – mondtam, miután én is megköszöntem a pincérlánynak a teákat, és újra teljes figyelmemet a barátnőmre fordítottam. Én a szülészet és nőgyógyászat, a gyermekgyógyászatot, illetve az átkok és rontások kezelését jelöltem meg, de udvariasan közöltem, miszerint az elsőt csinálnám a legszívesebben, ők meg nem kötekedtek velem.
- Szerintem elmesélheted nekik, hogy a gyerekek része vonz a legjobban, én is hasonlóan tettem, és láss csodát, odakerültem, ahová szerettem volna. Mondjuk most is sokat segítek be máshol, igazából ahol csak tudok, ott vagyok – bólintottam, bár a lány valószínűleg tudta. Sosem voltam képes csak a saját feladatkörömet végezni, főleg ha készen voltam vele. A legtöbb órán megcsináltam előre a feladatokat, ami most sem változott.
- A gyerekek cukik. Itt van az iskola, az előkészítő és tőlem is mehetnének hozzád a pöttömök – helyeseltem, hiszen volt esély, hogy én is arra az osztályra kerülök. Támogattam az ötletet, hogy Jas közéjük menjen, a kislányok nagyon felnéznek a nőkre, és ha jó passzban fogja ki őket, akkor a legtöbb gyerek édes.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:23
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. március 5. 19:25 | Link



- Ehhez állítólag értek. Nem hiszek az ilyen pletykáknak - ingattam meg mosolyogva a fejem, de azért egy egészen kicsit büszkén is feszítettem ott. Hittem benne, hogy azért van meggyőzőképességem annyi, amennyire az életben bármikor szükségem lehet, de nem szándékosan tettem a használatát most éppen. Máskor meg ritkán kell pluszt bevessek, általában amiben szeretném, ha bizalmat kapnék, erősen remélem, hogy elég ennyi, az igazság és a tények, hogy értek ahhoz, amit elmondok. Leginkább a páciensekre igaz ez, mindegy, hogy kicsik vagy éppen nagyok.
Aztán kint is volt a hír, a tény, hogy hamarosan én is itt leszek, bár, hogy pontosan milyen úton, az egy másik kérdés. Tényleg eléggé éreztem mind a három pályát a magamévá is tudtam volna tenni, éreztem, ha kell, teljesítek ugyanolyan lelkesen, de biztos vannak preferenciák, ahogy bárkiben. Egyelőre az eredeti célom még messze volt, azt hiszem a végső pálya megtalálása nem ezen a döntésen fog múlni, a végére megtudom, hiszen addig mindenbe is bele kell kóstoljak.
- Határozott voltál, azt pedig szeretik. De őszintén? fogalmam sincs, tényleg jobban érdekel-e az egyik, mint a másik. Szeretnék segíteni, örülnék, ha már benne lennék a körforgásban - aztán bízom benne hogy alakul. Érezni fogom munka közben bizonyosan, mi az, amit több szívvel, több lélekkel csinálok. Aztán az is lehet, hogy teljesen kiábrándulok, pedig nem szeretnék hátra lépdelni. Akkor sem, ha a szüleim biztosítottak róla, ha más út mellett döntenék mégis, ugyanúgy támogatnak. Hisznek bennem, de tudják, hogy nem megyek egyszerű járáson.
- Igen, nagyon sok a kisgyerek, belefutottam egy kisebb csoportba a délelőtt folyamán is - mosolyodtam el, ahogy magam elé húztam az italom és óvatosan, lévén nem hűlt az még annyira ki, bele is kortyoltam. - Sok a beteg egyébként? Már ahhoz képest, hogy nem olyan nagy község ez, de közben mégis. Iskolák, munkahelyek...
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. március 10. 14:02 | Link

Jasmine

- Pont annyira, amennyire kell - mosolyodtam el. Az egyetemen egész jól bele lehet tanulni az ilyen dolgokba, de a meggyőzésnek is van egy csomó fajtája. Jas például kedvesen beszél rá, a végén nem is kételkedsz az igazában. Én ennél kicsit erőszakosabb vagyok, nem engedek a negyvennyolcból, ha tudom, hogy igazam van. Gyakran a Bagolykőben is ezért kerültem bajba, de jó részei is vannak, mert hamar megtaláltam a területet, ami érdekel, és ezt nem tartottam magamban, mikor arra került a sor.
- Szerintem itt van a legnagyobb esélyed arra, hogy valóban rájöjj, mi foglalkoztat. Simán próbálkozhatsz különböző területeken. Én biztosan segíteni fogok neked, de másokkal sem lesz baj - átérzem Jasmine helyzetét. Hiába voltam elkötelezett, mikor idekerültem, fogalmam sem volt, hogy mi történik, ha valami nem úgy sül el, ahogy azt előre elterveztem. Egy csomó mindent felteszünk a munkára; évekig tanulunk, de azt valahogy senki nem meséli el, hogy mi lesz, ha ez így mégsem jön be.
- Nyilván szezontól függ, de azért nem szoktunk unatkozni. Ugyan van iskolai gyógyító, de gyakran a diákok is lejönnek a rendelőbe. Olyan lehetetlen dolgokban és helyeken képesek megsérülni, hogy az hihetetlen - néztem a lányra, akiről eszembe jutott, hogy nekem is van egy teám, úgyhogy magam elé húztam. Elkezdtem kevergetni az italt, miközben újabb téma jutott eszembe.
- Azt hiszem, még nem meséltem neked, de beadtam a jelentkezésemet az előkészítőbe, hogy a két nagyobb osztálynak tarthassak szakkört a bájitaltan érdekességeiről - nem hiszem, hogy túl sokan illetnék a bájitaltan az érdekes jelzővel, mindenesetre én mindig Félagund prof egyik kedvence voltam. Eléggé idegesített is, főleg mikor csak én kaptam K-t a vizsgákon vagy csak nekem sikerült egy főzet, de valahogy sikerült túlélnem, most meg nem is lehetnék hálásabb, hogy ilyen furcsa ízléssel áldott meg a sors.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:23
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. március 10. 15:00 | Link



- Remélem - tettem még hozzá, bár ezt már nem olyan biztosan, mint az összes többit. Ha teljesen őszinte kell legyek, én nem mindig éreztem azt, hogy nekem manipulatívnak kell lennem, szerettem volna, ha tettek és érvek önmagukért beszélnek, de elég korán megtapasztaltam, hogy ez ebben a világban kevés. Így kopott ki az életemből a vallás, majd egy része az udvariasságnak is. Persze nem arról van szó, hogy ne lennék rá képes, de sokat ingadozom a kultúrám elvárta magatartás és a normál emberi között. Már az, hogy sokakkal tegeződöm egy bukkanó lenne, amiért nem lenne rám bárki büszke. De örülök, hogy a szüleim felfogása modern. Mondjuk ha nem az lenne, örökbe se fogadtak volna.
- Én is ebben reménykedem. Tudod, kicsit ebből, kicsit abból, aztán az alappal már össze is tudom hasonlítani a szakterületeket - bólogattam aprókat, ahogy a már meglévő italomból kortyoltam újabb aprókat. Kellemes íze volt, nem volt túl forró és túl édes sem, így egészen éreztem, ahogy csak kellemesen bizsergeti a torkom, ahogy egy-egy korty után nyeltem. Aztán csak felnevettem kicsit az iskolásokba belegondolva.
- Hidd el, ez nem csak az ő tehetségük, láttam Pesten, az ispotályban is csodákat már - emeltem is fel a mutatóujjam, mintha csak figyelemfelhívó és figyelmeztető lennék, pedig csak tényeket közöltem. Még nem tudtam megszokni, hogy az emberek milyen meglepőek, pedig ebben az életben és munkában ideje lenne. Egy másikban majd pihentetőbb élet jut biztosan, talán ott okom se lenne ennyire ezért küzdeni. Óvatosan tettem le a csészét kicsit igazítva is rajta, ahogy néztem a kezeim között, mielőtt megint rá emeltem volna a tekintetem.
- Tényleg? Waho, ez meglepő. Bár eddig is tudtam, hogy remekül kijössz a kicsikkel és szereted is őket. Ha csak fele ilyen határozottan állsz oda, mint a pályaválasztáshoz, biztos nyert ügyed van - biztattam, mert hát mit is tenne egy barát? Nyilván én hittem is benne, hogy igazam van.
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. március 22. 20:56 | Link

Jasmine
A kijelentésére csak egy biztatónak szánt mosollyal reagáltam. Szerintem az ismerőseim közül Jasmine-nek van az egyik leginkább elviselhető és szerethető természete, főleg ha az ember tisztában van minden szarral, amin átment. Talán a sors fintora, hogy nekem kevesebb jutott az élet hülyeségéből, mégis én kerültem folyton bajba vagy összetűzésbe valakivel.
- A rendelőben nem vagyunk túl sokan gyógyítók, úgyhogy észrevétlenül cserélgethetsz osztályok meg minden között. Biztos vagyok benne, hogy hamar megtalálod a saját utad - újabban azt vettem észre magamon, hogy egyre több motivációs szöveget mantráztam, másoknak és magamnak is. Mindig negatív, de legalább realista személy voltam, ám az utóbbi időben próbálkozok meggyőzni mindenkit, hogy az élet szebbik oldalát figyeljék. Közben belekortyoltam a teámba, ami igazán kellemesen esett. A meleg ital kicsit még jobban felmelegített, ízre pedig a természetes és megszokott fekete tea volt. Nem is vágytam valami különlegességre vagy változásra. Engem például kifejezetten zavart, mikor egy étteremben a jól megszokott és megszeretett ételeket megpróbálják feldobni valami új ötlettel, így örültem, hogy az én kedvencemet már nem igazán lehet variálni.
- A repülés a legrosszabb. Órán még csak-csak figyelnek rájuk, ott kevesen sérülnek meg, de a kviddicses edzésekről és a meccsekről tömegesen jönnek le - már ha képesek lejönni gondoltam, de inkább nem mondtam ki hangosan. Az első repülésem nekem sem volt túl fényes, de nem is erőltettem. Anyám úgysem örült volna, ha valamiféle seprűs karrierbe kezdek. Az abszurd történetek pedig napestig tudnám sorolni, miközben nem is vagyok olyan régóta itt.
- Hát, reménykedek benne. Kissé furcsa lesz, az egyetemről is úgy mentem el, hogy soha többet nem fogom betenni a lábam egy iskolába, most mégis simán beadtam a jelentkezésemet - váltottam át szentimentálisba. Nagyon jól esett, hogy Jas így támogatott, bár tudom, hogy ellentétes esetben ugyanígy tennék. Az öt évnyi AMS megtette a hatását, erősen összetartunk és mindenben támogatjuk egymást.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:23
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. március 23. 23:13 | Link



A pozitív személyek mindig olyan jó töltetet adnak az embernek, nekem is, szükség van rá, főleg mikor kicsit is olyan, mintha a világod nem lenne megfelelő alapokra helyezve. Nem éreztem semmi tragédiát az életemben, a legtöbbet, amit kaphattam az élettől minden irányból megéltem már szerintem, egyszerűen kicsit tanácstalannak láttam magam a döntési képességeim figyelembe véve. Nem tudtam azt sem, mi lesz velem a jövőben ha vége itt meg Pesten a gyakorlatnak. Hova kerülök, vagy hova sem? elmehetek-e haza misszióra, vagy ezt ki kell lőnöm, mint rengeteg helyet. Volt mit a család miatt, volt amit más okból, de nem egyszerű.
- Fogalmam sincs honnan van benned ennyi bizalom mindenki és minden felé, de imádom - nevettem el magam, majd csak nagyokat bólogattam, mert egyetértettem minden szavával ismeretlenül is. Tudtam, ha valaki, akkor ő ezt átlátja, ezért is volt az első, akit beavattam jobban ebbe. Persze még Willel leülünk annak kapcsán, mik lesznek a feladataim és mit mer rám bízni, de őt se tegnap ismertem meg, szerintem biztos hamar megegyezünk.
- A varázslósportok nem feltétlen egészség s csontbarát hobbik. Azt hiszem hiába élünk tovább, mint a muglik, lerövidítjük magunknak, nehogy fura legyen és feltűnjön - osztottam meg vele a hirtelen jött, kissé meredek nézeteim, de vicces volt, ebben biztos vagyok. Mondjuk alapból kettőnk közül szerintem nem én vagyok a jó humorral áldott, de egymáséban nem leltünk szerintem még bajt. Közben óvatosan, de lelkesen nyújtottam a kezem Mona irányába. - Lehet nekem is szereznem kellene egy kis barátot - néztem kisit tanácstalanul a barátnőmre, vajon ez mennyire jó ötlet. Én is egyedül vagyok mint ő, végül is.
- Szerintem egész más, mikor tanulói kötelesség és el kell viseld mindazt, mait a társak meg az oktatók helyeznek a válladra, mint mikor csak a kollégák vannak, és sok gyerek. Akik alapvetően édesek 14 év alatt - vontam meg a vállam kicsit, ha valamit mind a ketten kedveltünk a munkánkban, szerintem azok a picik voltak, tényleg hálás teremtések, megéri nekik jobbá tenni az életet.
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. március 29. 17:20 | Link

Jasmine
- Oh, ha én azt tudnám - nevettem fel én is, majd belekezdtem a mondandómba. Mindig az a fajta voltam, aki ha egy témáról tud beszélni, akkor alig lehet elhallgattatni. A gyógyítás pedig pont ilyen. Egyszerűen rajongok a munkámért, semmiért nem cserélném el, pedig közel sem a legkönnyebb.
- Pontosan, mintha direkt csinálnánk. Vajon ki találta ki, hogy majdnem minden varázslóhobbinak veszélyesnek kell lennie? - jó, talán a varázslósakk nem veszélyes, de az kevésbé is elterjedt, mint a kviddics. Nekem például sosem volt célom összetörni magam pontokért, de sokaknak biztosan imponál ez az életstílus. Néztem, ahogy Jas és Mona aranyosan ismerkednek egymással, miközben tovább iszogattam a teámat.
- Én egyértelműen az ügy mellett állok. Persze, néha nehéz még egy kis életről gondoskodni, de a kontra lista eltörpül a pozitívumok mellett - bólogattam serényen a felvetésre. Tényleg bolondulok a kutyámért és szerintem mindenkinek meg kellene tapasztalnia, milyen egy aprósággal élni.
- Igen, én is ebben reménykedem. Ha jól emlékszem, tizennégy előtt még én is betartottam a szabályokat - mosolyodtam el. Igazából a munkámban is sok gyerekkel foglalkozok, akik irtózatosan édesek, és mindegyiket szeretem. Nagyon remélem, hogy az előkészítőben is hasonlóan kedves gyerekekkel lesz dolgom.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:24
Hozzászólásai ebben a témában
Jasmine A. Jhaveri
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 189
Írta: 2019. április 1. 00:21 | Link



Talán mindenkinek azt kéne egyszer megtalálni, amit a barátnőmnek láthatóan már sikerült, vagyis nekem így tűnt. Nem csak tudott, de akart is beszélni arról, amiben élt, amit dolgozott. Szerette tenni a kötelességét és nem tehet volt és egy muszáj, én is hasonlóan láttam. Sokan buktak el az egyetemen, mert hiába voltak alapvetően szorgalmasak, a kitartás kevés, hogy életben is tartsd a hivatásod. Egyszerűen ha túlgörcsölöd vagy elveszik az elszántságod, nem mész semmire utána.
- Fogalmam sincs. De végülis neki köszönhető az is, hogy mi ilyen keresettek vagyunk a szakmában. Sőt - emeltem is fel a mutatóujjam, de megint csak nevetnem kellett. Külön ág alakult ki a gyógyítók körében például, de a pályaválasztás azon szakaszában se a kviddicsesekért - pedig sokan nagyon rajongtak - se a sportban való munkáért nem dobtam magam hanyatt. Lehet bennem van a hiba, valahogy a világban az értékrendem inkább a rend, béke egészség tendenciákat ütögette és a szórakozás nekem olyan többedrangúnak tűnt. Akkor is, mikor szép mosolyt vettem fel egy-egy kolis bulihoz, meg tényleg milyen király, és akkor is, mikor ugyanezen alkalmon valaki már majdnem elhitte, hogy én meg ő… csak katasztrófa vagyok, tudom.
- Igen, azt hiszem az egyetlen kontra, ami hirtelenjében állva maradó indok, már az anyagiakon kívül egyelőre, az az időm - vontam aprón vállat, de tudtam, ha ő megoldott végül, bizonyosan van lehetőség rá. Nyilván kevesebbet kell majd itt 12 órában, vagy többen helyt állni, mint a pesti környezetben, de ha egy év után úgy adódik, és mennem kell, más életbe egy állatot is belerángatni? Nem tudom egyszerre akarom is és nem. Van pár csodálatosan szép kutyus és cicus is, igazság szerint nem is tudom, milyen gazdi vagyok inkább. sosem gondoltam bele.
- Talán csak a szülinapod után lettél ilyen bűnös - néztem rá cinkosan, mintha tudnám és érteném, pedig ennyire régről nincs meg minden ismeretem, de az tény, hogy egy bentlakásos iskola, egy kollégium, egy új közeg sokat formál az emberen. Nem is hibáztatom a kisembereket, de lényegesen egyszerűbb szerintem megfogni a kisebb korosztályt. - Ide is költöztél már?
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. április 15. 17:11 | Link

Jasmine
- Mindenben van valami szép - bólogattam én is serényen. Sosem voltam a mágussportok nagy rajongója, amikor pedig megláttam a sérüléseket, a maga csúnya valójukban, eldöntöttem, hogy soha, de soha nem ülök seprűre. Az viszont tény, hogy elég jól kerestem rajtuk diákkoromban is. A tanárok nem lelkesedtek azért, amikor kifosztottam a raktárt, de nem volt bizonyítékuk ellenem, így nem is tehettek semmit. A kviddicsesek pedig mindig féltek, hogy kisebb-nagyobb sérülések miatt nem engedik majd őket pályára. Erre jöttem én, aki viszonylag alacsony fizetésért, ámde titokban megoldottam a problémát. Mindannyian jól jártunk, és a lebukás veszélye sem állt fenn, hiszen ha az egyik büntetőmunkára ment, az óhatatlanul magával vonta a másikat is.
- Ha anyagiakkal lenne probléma, akkor nyugodtan szólj, szívesen besegítek, aztán amikor tudod, visszafizeted. De biztos vagyok, hogy Will is adna előleget - böktem ki végül. Nem szerettem anyagiakról beszélni, mindig úgy éreztem ilyenkor magam, mintha apámmal beszélnék. Nem is szerettem beszélni arról, hogy nekem mennyi van, mert nekem sem vettek meg mindent. Leginkább az én érdemem volt, hogy pénzhez jutottam.
- Itt van a Mancs-hely a közelben. Tulajdonképpen egy állat napközi, de Mona eléggé élvezi. Egész nap azt csinál, amit szeretne, aztán megyek érte - reagáltam az idővel kapcsolatos felvetésére. Valóban, néha tök nehéz összeegyeztetni két életet, de szerintem csak akarat kérdése. Persze, sokkal jobb lenne mindkettőnknek, ha velem jöhetne dolgozni, de a rendelő nem pont ilyen hely. Így jutottunk erre a kompromisszumra, ami azért egészen kielégítő.
- Hát, még rendezkedünk. Egy társaslakásban vagyunk most. Otthonos és a többiekkel is jóban vagyunk, de ha egyszer kicsit háttérbe szorítom a karrierem és a magánéletemre koncentrálok, akkor szeretnék egy saját kuckót - feleltem Jas-nek. Tényleg imádtam a szobánkat és meglepően kényelmes volt, hogyha elfelejtem, hogy lekapcsoltam-e a villanyt a szobámban, akkor csak felhívom valamelyik lakótársamat. Szerencsére kolesz hangulata sem volt és tök jó embereket fogtunk ki, akik nem ordították le a fejemet, amiért késő este érkeztem haza, mert ügyeltem, aztán a nagy sietségben felrúgtam Mona vizes fémtálcáját. Nem csak nagy zajt csapott, de éjfélkor még fel is kellett mosnom, a fürdés és egyéb hangos, esti tennivalók mellett.
- És te találtál már szállást?   
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. május 6. 11:24
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed