36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:38 | Link

Jack W. Everleigh
Pillangóvarázs
Megjelenésem
december 29.


Az első alkalom.
Furcsán szorító érzés a mellkasomban, ismerős érzés. Mindig aggódom a hosszú idő utáni első miatt, rendszeresen szorongok. Nem hinnéd tudom, pedig ez az igazság. Önmagam legyek? Minek? A mai világ felszínessége ezt nem követeli meg. Ma elég csak a jó hátsó, a feszes mell, és az, hogy bambi tekintettel nézz fel a másikra. Ma már nincsenek értékek. A lelkem öreg. A múlt századok egyikében született, és úgy vélem, korábbi hordozója és köztem legalább egy évszázad telt el. Koravén, oly dolgokra vágyó, oly gondolatokkal élő, melyeket ma már kinevetnek, melyek miatt ma nem számítasz bele az értékelhetőbe. Nem mintha oda akarnék tartozni, inkább csak magát a kultúrát siratom.
A tükör előtt állva csodásnak vélem a rám simuló ruha ívét, azt, hogy a testemet mennyire képes vagyok rendben tartani annak ellenére, hogy mekkora mennyiségek bevitelére vagyok képes. Megvan mindenem, ami kell, és nem szerénykedem. Tudom, hogy nyert ügyem van, hogy meg tudom szerezni azt, ami kell, ami létszükséges. De a felszín alatt, megőrzöm önmagam. Vörös hajamat a mai napra kiegyenesítettem, azonban, hogy ne lógjon az arcomba, két oldalon fonatba fogtam, melyeket hátul találkoztattam össze. Talán nem a legszerencsésebb választás, de a fonatok lazák, így ha összekócolódik és ki kell engednem sem lesz feltűnő, maximum kicsit íves. Nem készülök egy idegennél éjszakázni, ez csak pár óra lesz, jobb esetben.
Felnézek a cégtáblára, és a bennem lévő kétely nem nyugszik a korát illetően. Ezt a helyszínt ő választotta, az asztalt én foglaltam. Egy meghitt sarok, csend és béke. A gyertya fényét nézem az asztalon. Nem rendelek, amíg meg nem érkezik.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 20:43 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


Sol már nyaggatja egy ideje a tinderrel. Arra, hogy túl öreg, túl csalódott és túl kiábrándult az ilyesfajta randevúzáshoz - használja még egyáltalán valaki ezt a szót; randevúzás, rajta kívül? - , csak somolyogva a fejét csóválja, és azt mondja, borotválkozzon meg, húzzon inget és higgye el: jó lesz.
Átlépve a kávézó küszöbét, oldalra igazít egy félhosszú tincset, ami állandóan takarja a szemét, és hevesen verdeső szívvel körbepillant.
Pont úgy néz ki, mint Virginia.
A szíve a torkában, a végtagjai zsibbadnak, és megfordul a fejében, hogy visszafordul.
Időzik egy keveset ott az ajtóban. Tétován billeg egyik lábáról a másikra, és a kabátja már majdnem leszakadt gombját szorongatva megnézi magának a hely összes dísztárgyát, festményét és az asztalokra kikészített barnacukros zacskóját, de közben vissza-visszapillant a vörös hajzuhatag felé. A semmivel szöszmötöl, húzza az időt.
Végül, mikor már mindent megnézett magának kétszer is, bizonytalanul elindul a csendes, meghitt sarokba, és a nő mellé érve oldalasan lenéz rá. Megköszörüli a torkát, és úgy, alulról pillantgat fel rá.
Nem tudja, az ismeretlen nő őt várta-e. Nem tudja, hogy az alapján az egyetlen kép alapján, amit a húga, Sol kitett róla a tinderre, ilyennek képzelte-e.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:44 | Link

Jack W. Everleigh



Nem akarok az órámra nézni, nem akarom azt megállapítani, hogy ez bukott ügy. Nem lehet rögtön az első csalódás, érzem, hogy a testem üvölt az után, hogy szórakozzon kicsit. Meg kell adnom neki az élményt, hogy utána képes legyen üres fejjel, gondolatok nélkül, álomtalanul pihenni.
Ezzel az egésszel - már magával a tinderrel és ami mögötte van - én úgy vagyok, hogy hullámokban rám tör a vágy. Ilyen időben nem szoktam amúgy felmenni, mármint, ilyenkor otthon szenvedek és siratom az életem, siratom Balázst. De most vissza kellett jönnöm, így hát valahogy újra aktívvá váltam, és bumm, már itt is vagyok.
Hajaj túl korai volt, túl korai. Nem fog eljönni. Az emberek az ünnepek alatt bolondulnak meg a leginkább. Lehet, hogy barátnője van, akiről azt hitte, hogy hazamegy az anyjához, ő meg eljátszotta, hogy beteg, hogy egy kicsit új vizekre evezzen. Aztán a lány otthon maradt, ő pedig olyan gyorsan törölte le az árulkodó ikont a telefonjáról, mintha égetné a kezét.
Rendeljek? Ha már eljöttem idáig, legalább igyak valamit, nem? Elég rosszul venné ki magát, ha most felállnék, és kisétálnék, mindenki tudná, hogy én vagyok a szerencsétlen, akinek nem jött össze. Nem leszek én a szerencsétlen, nem leszek én az, akit felültettek. Lehet itt volt, csak nem tetszettem neki... Ugyan, ez ingyen van, miért ne próbálná meg? A barna ruha. A barna ruha miatt van az egész. Mindig merész dolog barnát választani, kerülöm is, de incselkedett velem, jönni akart ma ide. Oké, feladom, én most elmegyek.
Ahogy eldöntöm, hogy vége, nem várok tovább, köhint mellettem valaki, és én felpillantva igyekszem beazonosítani. Nem olyan, mint a képen, talán nem is ő az. Igyekszem nem a homlokom ráncolni, miközben felállok hozzá.
- Jack?
Kezem felé nyújtom, és elmosolyodok. Egy esélyt mindenki megérdemel, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 20:50 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


- Én lennék - mondja, és felé nyújtja a kezét, hogy finoman rászorítson az ujjaira. - És te lennél Korinna?
Egy pillanatra elfordul, ellenőrzi, hogy az ajtó a helyén van-e még, majd a sálat egy halk sóhaj kíséretében letekeri a nyakából, és a kabátjával együtt felakasztja az asztaluk melletti fogasra.
Nem tudja, furcsa érzés ez az egész, itt lenni egy idegennel, akiről jóformán semmit sem tud, és aki valószínűleg nem is arra számított, amit kapott. Egyébként sem érzi, hogy készen állna bármire is, dehát...
- Régóta vársz? - kérdezi fészkelődés közben, az itallapért nyúlva. A mögül les át a nőre. Meg néha az ajtóra is.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:51 | Link

Jack W. Everleigh



- Örülök.
Mondom, miközben visszaülök, és bár most még nem tudom biztosra, de annak mindenesetre örülök, hogy eljött. Már ez is nagyon sokat számít. Remélem a mosolyom nem bizonytalanítja el, ez az üzleti mosolyom, az a kedves, de tényleg üzleties, mint amivel megkértem a beszállítót, hogy olyan szénát hozzon a birtokra, ami nem öli meg a lovat. Aztán megfenyegettem, hogy tönkreteszem, amikor még neki állt feljebb, de, azóta igen szépen megválogatja azt, ami átlépi a birtokhatárt. Néha keménynek és férfiasnak kell lenni. Most viszont nem szeretném ezt, eljött, és itt vagyunk.
- Mindig túl korán érkezem, szakmai ártalom.
Nem, ez annyira nem igaz, mert vártam rá, de nem reménykedtem annyira nagyon sok mindenben, és tessék. Apró lépések, kegyes ferdítések. Elég sok mindent kitaláltam róla, hogy miért nem ő az, aki, hogy miért nem jön el. Nem akartam felmenni az alkalmazásra, és azt látni, hogy ő már inaktív felhasználó, mert az alátámasztotta volna a barátnős elméletemet. Utálom a kiszámítható embereket, a kiszámítható reakciókat, a kiszámítható mindent. Meglepődni szeretnék, hosszú idő után először, és vágyom rá, hogy ez most történjen meg. Nem hiszem, hogy most fog, pusztán csak vágyakozom.
- Egy egytől tízes skálán mennyire érezted magad furcsán, hogy ma eljöttél ide?
Csak oldjuk a feszültséget, csak beszéljünk, kezdjünk el kommunikálni, mert lassan a mosolyom kínos vicsorba csak át, mint amikor egy szereplő azt bizonygatja, hogy ő nem őrült. Őrült vagyok. Kínosnak érzem magunkat egyelőre, és szerintem azért is nem mer senki a közelünkbe jönni, mert szinte látják a fejünk felett a táblát: Kínos légkör.
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 16. 20:52
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 20:54 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


Nem tudja eldönteni, hogy Korinna valóban örül-e, vagy csak mondja, mert a civilizált világban szokás mondani.
- Szakmai ártalom? - kérdezi az itallapot leeresztve, a tekintete fürkésző, talán kíváncsi. Neki még órája sincs. Ahhoz, amit csinál, jobban mondva, amit mostanában egyáltalán nem csinál, nincs szüksége órára. Igazából azt sem tudja, milyen nap van ma.
A nő kérdésére elneveti magát, majd lesüti a szemét. Egy tincs visszahullik az arcába.
- Nem akartam eljönni - vallja be. - Vagyis de. Az egyik pillanatban akartam, a másikban meg nem.
Míg az itallap sarkát morzsolja, felpillant a nőre. A szemében tisztaság és érdeklődés csillan.
- Nem ilyennek képzeltél? - kérdezi rekedtes, félszeg hangon.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 20:55 | Link

Jack W. Everleigh



Imádom megbotránkoztatni az embereket. Imádom elmesélni, hogy mi vagyok, és sokszor akkora döbbenet van az arcukon, mintha azt mondanám, hogy én egy véla vagyok, akit megharapott egy vérfarkas, így teliholdkor vagyok a legveszélyesebb a világra. Természetesen egyik sem igaz, bár gyanús, mert teliholdkor igen rosszul, vagy inkább sehogyan se szoktam tudni aludni, de véla az egészen biztosan nem vagyok, nekik nincsenek pattanásaik, nekem meg, te jó ég, még ennyi idősen is ki szoktak jönni a kis dögök.
- Író vagyok, vagy legalábbis szeretem annak hinni magam. Önéletrajzi könyveket írok.
Anyám szerint nem rendes állás, még csak foglalkozásnak se mondaná, az öcsém szerint vagány vagyok, szerintem meg rengeteg a szabadidőm, és megőrülnék, ha napi nyolc órában egy adott helyen kellene lennem, egy adott feladatkört csinálni. Ma itt vagyok, holnap ha akarom, Bécs utcáit koptatom, aztán ha elunom ott magam, akkor megnézem, mit csinálnak a görögök ilyenkor. Szeretek utazni, szeretek szabad lenni.
- Szóval tizenkettes. Az enyém is valahol ott van. Manapság az embereknek kifordult igényrendszerük van.
Manapság, mintha én olyan vén lennék, mint az országút. Csak nem szeretem ezt a hozzáállást, azt szerettem, ami régen volt. Az emberek küzdöttek egymásért, a tudásért. Ma csak rá kell nyomni a kis ikonokra, és ott is vannak a titkok.
- Nem, de egyelőre örülök, hogy nem olyan vagy. Liliomtipró lettem volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 20:57 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


A széktámla megreccsen, ahogy hátát nekitámasztja. Kinyújtott kezeivel az asztal szélébe kapaszkodik, ingujja alól feltűnik egy tetoválás kivehetetlen részlete.
- Ez vicces - jegyzi meg halkan, és bár ajkai nevetésre húzódnak, és még fogai is kivillannak, ő maga nem nevet. - Én is írok.
Írna. Ha nem feneklett volna meg az élete, mikor Virginia elhagyta, és ismét tetszenének neki saját, papírra vetett szavai. Mintha azok nem lennének abszolút üresek. Írna, ha tudna, és nem csak úgy csinálna, mint akinek bármi köze is van a könyvekhez.
- Legalább emlékezni fogsz rám - szája szegletében apró mosollyal pillant fel Korinnára, és némi hatásszünet után folytatja. - A legkínosabb randevúit soha nem felejti el az ember, nem?
Fogalma sincs. Neki világéletében csak egyetlenegy volt, ami után nyolc teljes évig párkapcsolatban élt.
- Tessék? - szemöldökei összefutnak ráncolt homloka alatt. Nem emlékszik, hogy a kép készítése előtt megborotválkozott-e. Lehet. Halk nevetéssel szólal meg ismét. - Én meg attól féltem, túl idős vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:01 | Link

Jack W. Everleigh



- Akkor ezért érezzük magunkat kínosan.
A szám mosolyra húzódik, sőt halkan kuncogok is, miközben az asztal alatt keresztbe teszem a lábaimat. A tekintetemmel próbálom megtalálni a velem szemben ülő tekintetét.
- Hiszen mi a tinta és a papír szerelmesei vagyunk. Leveleznünk kellene. Papír alapúan.
Remélem, nem nevet ki, nem érzi úgy, hogy szamárság, amit mondok. Tudom, hogy ma már csak akkor küldenek levelet, ha az rivalló, hogy ott az sms meg a messenger az ilyen üzenetváltásnak. A bagoly amúgy is lassú, információvesztéssel jár. Ugyanakkor a levél érték. A készítője időt szán arra, hogy leül, gondolatait, ha kell többször is újra leírja, izgul egyenes sorai, olvasható betűi miatt. Személyisége egy részét adja át, lénye egy része a tinta foglyává lesz.
- Randevú.
Halványul a mosolyom, de megmarad, ajkaim szárazak, lopva megnyalom őket, ahogy egy pillanatra az asztallapra pillantok, majd fel megint.
- Az egyik legszebb szó a világon. Dallamos, izgalmas. Randevú. Talán újra divatba jön, örülnék neki.
Nem is sejti, hogy mennyire hasonló az életünk, ahogy én sem. Balázzsal tíz éve, gyorsan házasodtunk, addig hisztériáztam, amíg alá nem írták az engedélyt a nagykorúsításomhoz. Tudtam, hogy beteg, tudta, hogy beteg, de akartuk. A felesége akartam lenni, úgy is, hogy tudtam, megvan az esélye, hogy az özvegye leszek. Nem sok ember van, aki huszonhat évesen elmondhatja, hogy egyszerre lett nagykorú és özvegy a muglik világában.
- Tényleg? Nem hiszem, hogy az ember értéke korban mérhető. Kivéve, ha tizenöt lennél, akkor azt mondanám, hogy kapsz egy kakaót, aztán irány az ágy és alvás.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 21:18 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


Észre sem veszi, hogy miután felpillant a nőre, szemei annak arcán ragadnak. Tekintete a mosolyra nyúló szájról az övét kutató íriszekre vándorol, és rajtuk, bennük állapodik meg. Elmosolyodik, a teste egyszerre felenged. Nem tudja, hogy a nő szavai, a hangja, vagy csak egy óvatlan pillanat az oka, de előredől, és az asztal szélére könyökölve közelebb merészkedik a másikhoz.
Randevú - mondja a nő, és ő nem hisz a fülének. Pillantása megkomolyodik, szemeiben a folytatás utáni vágy csillog, és úgy néz a másikra, mint egy izgalmas, könyvre, amelyre váratlanul bukkant a fénytelen padlás legmélyebb zugában, és belelapozván észrevétlen ült le egy poros ládára, hogy órákkal később a letehetetlen könyvvel együtt álljon fel, és másszon le a padlás recsegő létráján.
- Mondd, volna kedved levelezni velem? - kérdezi később, miután nevetve lesüti a szemét, majd visszapillant Korinnára. A hangja csendes, torkába gombóc nőtt. Hirtelen saját kérdését is nyeglének érzi, mintha ismét az a béna kamaszfiú lenne, aki egy Fülöp-szigeteki törzsben szocializálódott, és aki alig ismerve ezt a világot úgy nézett a lányokra, akár a napfényre. Vízcseppek ők, a Hold foltjai. Talányok, a mindenség míves kulcsai. - Van egy hollóm. Megbízható és bárhová eltalál.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:21 | Link

Jack W. Everleigh



- Igen!
Olyan hevesen válaszolok a kérdésére, és olyan csillogó szemekkel, mint a hat éves kislányok a barbie-s polc előtt. Mindent akarom. Az írását, a betűit, a papír illatát, az elcsöppenő tintát, mely arról árulkodik, hogy hosszan kutatott a megfelelő kifejezés után. Akarom az időt, amit a levél fölött tölt, és akarom, hogy az időm egy részében a válaszának éljek. Gyermeki lelkesedéssel tekintek rá, és saját magamon elpirulva nevetem el magam. A Tekintetem lesütöm, miközben igyekszem rendezni a vonásaimat.
- Vagyis, nagyon örülnék neki, ha a későbbiekben leveleznénk egymással.
Jó, ebből már nem jövök ki jobban, tudom ezt én is, de talán nem néz őrültnek, bár... mi mind őrültek vagyunk egy kissé azt hiszem. Én csak egy kis búfelejtés miatt csinálom ezt, az egész tinder dolgot. Nehezen viselem az ünnepeket, ki kell szakadnom a saját gondolataimból, csak a testi érintés hajt, szavak nélkül. Nem nagyon szoktam egy jobbra húzás után ilyen helyre jönni, nem nagyon szoktam a másikkal beszélgetni. Többször csak találkozunk egy adott helyen, megvan, aztán köszi, pá. Tudtam, hogy most másabb lesz, mint azelőtt, de főként azért, mert azt hittem, egy kiskorú próbál arcoskodni, és mivel az ő szintjükön az van, hogy a lányt, akinek a kezét meg akarod fogni, előbb meg kell etetni, így azt hittem, azért választotta ezt a helyet. Kellemesen csalódtam.
- Holló? Milyen drámai a baglyok korában.
A mosolyom őszinte, ahogy a hangom is. A holló drámai állat, drámaiként tekintettem rá mindig. A szemem csillog, mert már nem vagyok benne biztos, hogy ebből több is lesz, pontosabban, hogy ez olyan lesz, mint amilyen egy ilyen összefutás lenni szokott, de nem is sajnálom. Jack egy megfejtésre váró talány, egy sok réteg alatt megbújó titok.
- Rendben. Van egy kérdésem. Mit tennél egész életedben, ha csak az egyiket tehetnéd, tintát szívnál ki egy fából vagy madártollból faragnál pennát?
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 21:24 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


A nő válasza villámként csap közéjük; az gyors és hangos, ami Jacket mosolygásra készteti. A férfi szája azonban csak lassan mozdul, mintha nem tudná hogyan kell. Először csak a felső ajka rezdül, az is esetlenül, és az az alig hallható nevetős hang, ami a mozdulatot kíséri, éppolyan vérszegény, éppolyan, mint amilyen ő is. Megfakult tinta az összegyűrt, kidobott, majd a kukából kihalászott és apró fecnikre széttépett pergamenen. Darabokban hullott a padlóra, és a világ egy pillanat alatt veszítette el minden színét. Virginia magával vitte az életét, és most, ebben a meghitt kávézóban, ahol a pincér már percek óta próbálja felvenni vele a szemkontaktust, úgy érzi, újra megdobbant a szíve. Hosszú idő óta először. Korántsem a szerelem miatt, hanem mert a szemben ülő lélek a sajátjához hasonló kabátot hord.
- Egy éjjel hozzám csapódott - kicsit megvonja a vállát, ezzel is azt üzenve, hogy bár talán nem akarta, egyáltalán nem bánja a dolgot. A szájaszéle halvány mosolyra görbül. - Azóta összenőttünk. Érez engem, ismeri a gondolataimat, tudod.
A pincér időközben melléjük ér, köhint egyet, és várakozó tekintetét rájuk szegezi. Jack felnéz rá, majd Korinnára pillant.
- Kókuszos forró csoki? - kérdezi a nőtől. Ő maga él-hal a kókuszért, és már csak a gyümölcs említésére is megindul a nyáltermelése.
A nő előző kérdésén csak azután kezd el igazán gondolkozni, hogy ismét kettesben maradnak. Ajkait összeszorítja, és elpillantva a közeli ablak felé, néhány percre elcsendesül. Tekintete a messzibe réved, tudatlanul is hunyorog, ujjaival az itallapon dobol.
- A tintát választanám - feleli végül. Válasza lassú és vontatott, úgy tűnhet, nem biztos abban, hogy jól választott. Írhatna vérrel is meg festékkel, de az igazság az, hogy már annyira hozzászokott a tinta illatához, hogy a hiánya soha nem hagyná nyugodni. Érezné az orrában, holott az csak valami régi emlék volna. Visszafordul Korinnához. - És te?
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:28 | Link

Jack W. Everleigh



Szép a mosolya, és különleges, rejtett. Nem olyan, amit mindenkinek felfed, nem olyan, amit mindenkinek mutogat. Ő a valóságot mutatja, a komor, elgondolkodó, elmélkedő férfit. Én mosolygok, őszintén is, mint ahogy a beszélgetésünk alatt számos alkalommal tettem már, és őszintétlenül, ám bájosan, mint amikor megérkezett, vagy amikor olyan kérdésekkel bombáznak, amiket gyűlölök, kínos beszélgetések során. Én a felszín alatt vagyok komor, elmélkedő. Mást látok egy lehulló, sárga levélben, mint mások, de nem állok meg nézni, hogy játszik a sárga és a bordó erezet egyetlen levélen, másként értelmezem, mit hordoz magában ez az egész. Mást, mélyebbet, törékeny, szomorú elméleteket.
- Ritka és értékes kapocs. Az emberek többnyire bemennek a boltba, ráböknek egy bagolyra, aztán kész.
Nekem még csak boltba se kellett mennem, anyám választotta. Mint mindent, Balázs előtt. Anyám pedig aszerint választott baglyot mind a kettőnknek, hogy melyik a legszebb, legjobb befektetés. Senki más nem mondhatta el magáról, hogy olyan csicsás baglya volt, aminek a hófehér tollai ezüstös ívvel omlottak egymásra. Azt hiszem, valami furcsa kísérlet eredményei voltak. Nem is voltak normálisak, folyton összecsipkedtek, de mindenki tudta, hogy hozzánk tartoznak. Komolyan mondom, a kellemetlenségek melegágya Andrássynak lenni.
- Tökéletes.
Mondom, de nem nézek a pincérre, hanem Jacket nézem, szemeim kissé összeszűkülnek, ahogy próbálom kitalálni, hogy mi is ő. Létezik egyáltalán? Könyörgöm, létezzen, legyen valós. Milyen ostobának nézne, ha most megtapogatnám, hogy tényleg itt van-e, vagy csak álmodom. Nem álmodhatok, nem lehetséges, hiszen érzem a körülöttünk keveredő illatok émelyítő kavalkádját. Álmunkban nem érzünk illatokat. Kiábrándító, nem igaz? Álmodhatsz a cseresznyefa virágzásról, de az illat akkor sincs meg, ha jártál már ott.
- Ki vagy te?
Kérdezem végül, bár nem akarom hangosan kimondani, így egyből meg is bánom, és csak kicsit megrázom a fejem.
- Senki se találta még el, hogy mit innék. Meglepődtem.
De ugyanakkor kíváncsi is voltam. Tudni akartam, ki ő. Miért ő az, aki, mit csinált, hol járt eddig, honnan veszi a gondolatokat, mire gondol, mit érez. Eggyé akartam válni vele, hogy megérthessem, ki az a Jack, aki el sem akart jönni, és aki most mégis megnyílik nekem. A válasza újabb mosolyt csal az arcomra.
- Tinta, határozottan. Írni bármivel lehet, de a tinta illata és érintése a lelket simogatja.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 16. 21:29 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


Most mondja, hogy tizenkét éves volt, mikor először boltban járt? Akármilyenben, ugyanolyan az összes. Mint egy hatalmas ketrec, ahová a tömeg önként csődül be. Fiatalkorában megrémítették az emberek, a sokaság a plázákban, a forgalom az utakon, még a betonnak is szaga volt, a hangok pedig kiszűrhetetlenül zúdultak rá. Ő már akkor is inkább mint állat tekintett magára, nem mint ember. Keveset beszélt, mindig csak figyelt, és kerülte azt a világot, amit kényszernek érzett. Őt kitaszították az otthonából, ahová nem a születés jogával érkezett és ahová sohasem tartozott igazán, mégis hosszú éveken át vágyott oda vissza.
Azóta megszokta azt, ami van. Az írás segített, a szavakban rálelt a biztonságra, a hangokra és dallamokra, és tizenhét éves korában találkozott Virginiával is. Sokáig a szerencse fiának érezte magát, nem volt nála boldogabb ember, a tömegvilág egyik napról a másikra ragyogóvá vált, a szerelem elbódította őt, és hamis megnyugvásba ringatta. Lehet igaz valami, ami egyszer elmúlik?
- Walid különleges madár - jegyzi meg. Lelki szemei előtt fekete tollak suhannak át, orrában megérzi a hús és takarópihék jellegzetes illatát. - Légy vele óvatos. Figyel és ért.
Ahogyan Jack is. Figyelmesen hallgatja Korinnát, tekintetét végig rajta tartja, arcáról semmit sem lehet leolvasni. Vonásai nyugodtak, fakó bőre kisimult, csak a szemei és az, ahogyan néz a szemben ülő nőre sejtetik, vajon mi játszódik le az arc mögött. Odabent felkavarodott a sötét tó régóta mozdulatlanul álló vize. Valaki apró kavicsokkal dobálja, és a felszín körívben rezdül. Újra meg újra.
A kérdés meglepi, és majdnem visszakérdez, hogy tessék?, helyette azonban csak mered tovább a zavarba jövő nőre, akit váratlanul lányként kezd látni. Nem kislányként, kamaszként. Aki érettebb a kortársainál, afféle öreg lélek, ahogy a törzsben mondták, és aki már sokadjára született le a Földre.
- Jack vagyok - mondja egyszerűen, derűs hangon, ajkai jobboldalán finom, bujkáló mosollyal. - Mindenkinek mást jelentek. Valakinek senki, valakinek a Hold vagyok. Egyszer majd elmondod, szerinted ki vagyok.
Nem szeretné hozzátenni, hogy ha úgy alakul, ha megismerik egymást, ha találkoznak még egyszer, ha azok a levelek valóban megíródnak. Ő úgy gondolja, a világ összes élőlénye szoros és kevésbé szoros fonalhálóban helyezkedik el, és mindenki mindenkivel összeköttetésben van. Ok-okozat, tett és hatás.
- Elolvashatom a könyveidet? - kérdezi később, már a gőzölgő forró csokoládé fölül átpillantva Korinnára. Furcsa kérdés lehet ez, de számára az írás az egyik legintimebb kapcsolat. Olyantól olvasni, akit ismersz, egészen mást jelent, mint vadidegentől, akinek a neve semmit sem mond.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 16. 21:59 | Link

Jack W. Everleigh



Az élet apró kapcsokat aggat ránk, születésünk pillanatában legalább öt van rajtunk, és minden lépéssel egy-egy újabb kapcsolódik ránk. Ahogy lépéseinket megkezdjük a világban, bőrünkön megannyi láthatatlan kapocs jelenik meg, melyekkel az embereket magunkhoz kapcsoljuk, legyenek ismerősek, vagy egészen ismeretlenek. Mindenki kapcsolódik hozzánk valahogy. A kedves barna szempár, akinek tulajdonosa ránk mosolyog a metrón, vagy a lány, aki nem tudja megállni, hogy megkérdezze, hol vettük a sálat, ami a nyakunkban van. Ezek a kapcsok is tartanak, és talán éppen ezek vonzzák be életünk nagy pillanatait, a szerelmet, a barátságot, a szülővé válást. Senki sem tudhatja cselekedete adott pillanatában, hogy mivé is válik a másik számára. A mosoly megment attól, hogy a kelleténél több nyugtatót szedj be, vagy, hogy meggondolatlanul felmenj a lakóház tetejére. A kérdés motivál, hogy odafigyelj arra, milyen képet közvetítsz, és talán a kérdés miatt szólít meg egy másik ember, aki meghív egy kávéra, és összefonódtok egy életre. Talán a fiú kérte meg a lányt, aki később első gyermeketek keresztanyjává válik. Sosem tudhatjuk, mivé lesz az első lépés a másik irányába.
- Szóval jobban járok, ha megtartom a titkaim előtte.
Halvány mosolyom fokozatosan szélesedik ki. Elképzelem, ahogy a holló tekintetébe nézek, és mögötte meglátom Jacket. Ő maga is olyan, mint egy holló. Titokzatos, izgalmas, különleges. Vágyok a felszín alá, hogy lebonthassam a rétegeket, érzem, ahogy a barna ruha alatt a gyomrom megfeszül. Megint megtörténik. Van egy elme, amibe bele akarok látni, akit meg akarok ismerni, akivel együtt akarok létezni. Kevés ember fogott meg még így, de ő, most más. Érzem, ahogy a tekintetünk összekapcsolódik, hogy vágyom elméje, gondolatai, emlékei vizslatását, hogy vágyom a koponyája alá férkőzni. Izgalommal tölt el a tekintete, vágyom rá, hogy az enyéimben érezzem. Akarom őt.
- Egyszer, amikor sikerült megfejtenem téged.
Biccentettem a jövőre. Nem szoktam felelőtlen ígéreteket tenni. Nem hiszek bennük, nem hiszek az öröklétben, nem hiszek abban, hogy ha egyszer elhatározunk valamit, az megtörténik. Én, gyerek fejjel még, elhatároztam, hogy a sors, ha látja, hogy szeretjük egymást, életben tartja a férjemet, akkor is, ha lehetetlen volt. Elhittem a jövőt, a közöset, a szép emlékeket. Akkor még, tizenhat évesen hittem, hogy van egy nagyobb erő, ami mindent legyőz. Most már nem tartom így, de hiszek a tudás, a megfigyelés erejében. Ki tudja, talán egy nap azt mondom majd neki, hogy ő egy holló, egy ritka, tökéletes példány, vagy azt, hogy olyan, mint a sündisznó, a szúrós tüske alatt édes arc, ám mikor már azt hiszed, nincs félnivalós tőle, megeszi a madárfiókákat. Jack egy rejtély, és én izgatottan fészkelődök, mert nyomozni akarok.
- A könyveimet, vagy az írásaimat?
Nem is hiszi, mennyire lényeges a különbség. Senki se tudja, hogy mennyire lényeges a különbség. Közel vagyunk egymáshoz, a szűk box arra tökéletes, hogy párok bújjanak össze benne, de arra is, hogy titkok suhanjanak át emberek között, mégis, kissé közelebb hajolok hozzá.
- Az első könyvem elég nagy port kavart, így most már csak visszafogottabb önéletrajzokat készítek, mint az oktatást reformáló Shanes, vagy a Glacio Chrystals felemelkedése. De vannak a fióknak írt gondolatok is.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 17. 08:46 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


Jack a szemben ülő lány mosolyra húzódó ajkait figyeli. Pillantását, igaz, újra meg újra elkapja róluk, hogy a tenyerei között gőzölgő kókuszos italra süsse, de hiába, ha az minduntalan visszatalál hozzájuk. Nem, gondolja, nem Virginiát látja benne, nem ő ül most vele szemben, és nem ő mosolyog valami kedves-viccesen, amit az előbb mondott.
A szemben ülő lány vörös haján megcsillan a szomszédos lámpa fénye, és Jack addig tiszta tekintete elhomályosodik. A múlt és jelen összeolvad, és ő beleréved az emlékek meg a soha meg sem történt, képzelt pillanatok hamuszürke kavalkádjába.
Virginia nemcsak az élete. Ő a mindene. Aki miatt reggelente felkel a Nap, aki beragyogja a házat, aki, ha elsétál a kietlen földeken, lábnyoma alatt virágfonal nyílik. Ő az egyik legkedvesebb lélek, akit valaha is ismerhetett. És most nincs itt. Lassan már... mióta is, hogy a világ színét veszítette? Alig több, mint egy éve. Ő azóta nem tud írni. Elfelejtette hogyan kell élni. Úgy, mint azelőtt. Boldognak lenni csupán a létezés erejétől, és a gondolattól, hogy az egész bebarangolni való világ rád vár. Milyen sebezhető is egy ember. Testestől-lelkestől.
Jack elmosolyodva emeli vissza barna szemeit a lányra, majd halkan el is neveti magát.
- Semmi bonyolult nincs bennem - feleli őszintén. És tényleg így is érzi, még annak ellenére is, hogy a legtöbb ember furcsának, zavarodottnak és ijesztően különcnek tartja őt. Tudja, hogy visszafogottsága, életfilozófiája, meg hogy a szomszédaitól messze, az erdőbe nyúló utca legeslegvégén, egy maga eszkábálta fakunyhóban lakik, aminek az ebédlője felett plafon helyett a szabad ég van... tudja. Azt is, hogy vannak, akik számára ez barbárság, akár világtalanság is talán. Mintha megragadt volna egy másik életben.
- Mindent - mondja, és a bögrét ajkaihoz emelve, hangosan szürcsöl bele a forró csokiba. - Ha lehet. Szeretnék olvasni tőled és rólad is.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 17. 16:17 | Link

Jack W. Everleigh


Tovább a hsz-hez...
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 17. 20:51
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
INAKTÍV


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 102
Írta: 2019. január 17. 18:41 | Link

A.K.
A tinder, a vörös meg ő


A férfi testén végigfut a hideg, melynek nyomán a pamuting alatt minden egyes gyöngécske szőrszála megemelkedik. Pedig a szemben ülő lány csak beszél. Nem ér hozzá, nem húzza végig ujjait mellkasán, vagy csókol bele nyakának legérzékenyebb szegletébe. Csak a hangját és a szavait használja, a gondolatait adja. Nem suttog forrón a fülébe, hogy le kelljen hunynia sötét szemeit, mégis, a libabőr úgy kel életre és borítja be Jack testének egész felületét, mintha nem egy kávézó meghitt kis asztalkájánál kerülnék folyton egymás tekintetét, hanem otthon, az aprómintás ágyneműn csókolóznának meztelen, és az odabent foltokban égő gyertyafény visszatükröződne a már sötét ablaküvegen. Jack hallja torkán kiszökő, el nem sóhajtott sóhaját, ujjbegyein érzi a másik forró bőrének tapintását, és észre sem veszi, hogy a valóságban, abban a kis kávézóban, ahol alig mer felpillantani Korinna szemeibe, annyira szorítja poharát, hogy ujjvégei elsárgultak, tekintetét pedig képtelen levenni az övébe kapaszkodó kék szempárról.
Elnyílt ajkait összezárja, és míg enged a szorításon, zavartan nyel egy nagyot. Szemeit lesüti, megkocogtatja a pohár száját, aztán köhintve elfordul, és kinéz a legközelebbi ablakon. Sötétedik. Gondolatai gyorsak, hónapok óta először érzi, hogy pennára és pergamenre van szüksége ahhoz, hogy elkaphassa őket.
- Nem gondoltál még arra, hogy önéletrajzok helyett valami mással foglalkozz? - pillant fel egyenesen a lány tekintetébe, és bár szívesen mondana valami mást, ami valamelyest kapcsolódik is ahhoz, amiről Korinna beszélt, képtelen rá. A torka szorít, és mintha a mostanában egyébként is messzi járó szavait sem érné el. Csak lassan pislog, az asztalra könyökölve, ujjaival orrát és arcának egy részét körberajzolva  bámulja a nőt, aki többre hivatott mások életének sorokba foglalásánál. Már biztos benne, hogy Korinna tehetséges író, és fűti a vágy, hogy kezei között foghassa a lány eredeti kéziratát. Elképzeli, ahogy házikója legfelső emeletén, a régi, nehéz íróasztalánál üldögélve orrához emeli a papírtömeget, és mélyen a tintába szívva még megérzi bennük a nőt. A halhatatlan, kívánatos lelket, aki után a vágyakozás talán még válhat éltető kínná.
Elkalandozásából Jacket a lány kipirult bőre hozza vissza a jelenbe. Szájához emeli kókuszos italát, majd néhány félhangos szürcsölés után, a már üres pohár alja koppan az asztalon. A férfi köhintve igazít vissza egy előrehulló tincset füle mögé, azután Korinnára néz. A pillantása kiismerhetetlen, egyszerre vágyakozó és száraz, forró és hideg, amolyan délibáb, amibe bármit beleképzelhetsz. Keze azonban mozdul, és az üres pohár melletti felhullámosodott szalvétát lassan áttolja a lány elé.
- Ha leírnád a címed... - motyogja az orra alatt, és újra hangosan kell nyelnie. Nem érti, de most nem is keres, sőt egyáltalán nem is akar válaszokat. Hagyja, hadd bontakozzon csak ki magától az, aminek kettejük között ki kell.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
INAKTÍV


Cinkelány
offline
RPG hsz: 166
Összes hsz: 289
Írta: 2019. január 17. 20:48 | Link

Jack W. Everleigh


Tovább a hsz-hez...
Utoljára módosította:Andretzky Korinna, 2019. január 17. 20:52
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed