36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 1. 22:45 | Link

Ombozi Noel
outfit.


Ha bármi olyan témáról adódik szó, amiről nem olvastam el már a létező szakirodalom felét legalább, nem igazán tudok megszólalni, pontosabban nem nagyon szeretek, mert nem tudom mit mondjak, és főleg azt nem, hogyan. Ez még nem is lenne akkora baj, mert olvasok én, ha valami felmerül, azonban az emberekkel való kommunikációról nem olyan könyv, ami igazán megtanítana ennek minden apró kis trükkjére. Ilyenkor azt is tudnám értékelni, ha előbukkanna a semmiből a tündérkeresztanyám, akiben nem is hiszek mellékesen, mert nem több mesénél, és csak intene egyet, amitől valaki más lennék, aki nem kínlódik minden egyes mondat megfogalmazásával, ha az nem tény. Azt se tudom, hová tettem az eszem, amikor megírtam azt a levelet, és elküldtem Noelnek. Honnan fogom én egyáltalán tudni, hogy ő az? Ez meg még csak a legkisebb gondom jelen pillanatban. Mit fogok egyáltalán mondani. Vajon hasonlít egy kicsit Sárára? Na de kezdem az elejéről, hogyan is kerültem én ide. Onnan indul a történet, hogy van Sára, aki a legeslegjobb barátnőm, még ha túlzásnak is hat egy ilyen felsőfok, de igaz, mert Sárával most már tényleg mindent meg tudok beszélni az égvilágon, és még ha nem is értjük egymást mindig teljesen, azért nagyon jó ez így, és rettenetesen szeretem vele tölteni az időmet, még ha azt is mondják, hogy rossz hatással lehet rám, mert rellonos. Na és? Apu még mindig nem tudja elhinni, mit keresek én a Levitában, miután visszamenőleg az egész családom mardekáros volt, ha épp nem a Durmstrang diákseregét bővítették. Igazság szerint oda is húz a szívem a zöldekhez, nem csak Sára miatt, hanem úgy általában is, nemrégiben még a meccsen is nekik készültem volna szurkolni, ha nem fújják le, mire megkésve kiértünk Sárával, aki úgy egyébként meg rengeteget mesélt az öccséről, aki a csapat terelője, ha jól emlékszem, én meg végül puszta kíváncsiságból is írtam neki egy levelet, amire válaszolt, most meg itt vagyok a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben. Reggel még azon morfondíroztam, hogy ez nekem nagyon nem fog menni, megírom, hogy náthás lettem, vagy influenzás, maláriás... aaaz mégse jó, itt nincs olyan, de himlő... bubópestis... bármi, ami kibúvó, nekem meg elmúlik ez a szörnyű gyomoridegem. Azt se látom előre, hogy vajon most meg se fogok tudni szólalni majd, vagy éppen szómenésem lesz, és összehordok minden hülyeséget. Valaki csapjon le. Megkértem volna Sárát, de úgyis azt mondaná, hogy menjek csak, mert kell az önbizalom, és ez pont jó arra, hogy összeszedjem, az öccse meg biztosan nem esz meg. Próbálok lenyugodni nagy levegőt véve, miközben besétálok, köszönök a dolgozóknak illedelmesen, bár kissé halkan, majd azonnal kinézem az egyik üres, nyugalmas sarkot, és pillanatokon belül helyet foglalok. Nagy levegő, Médea, kifúj, beszív, kifúj, nem fog megenni, fő a nyugalom ugye, csak oda ne égjen. Te jó ég, ha én most előszedem ezeket az idióta kis poénnak szánt valamiket. Jobb lett volna nem jönni mégis, de akkor meg a bűntudatom munkálna, hogy hazudtam, mert egyik eszembe jutó indok sem lenne éppenséggel igaz. Legalább tea van, majd valami nyugtató hatásút kérek, csak érkezzen meg Noel is, mert illik megvárnom.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 2. 10:43
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 1. 23:31 | Link

Weöres Médea

Igaz, hogy Sárával mostanában nem a megszokott mederben folydogál testvéri kapcsolatuk, mintha a lány kastélyba költözése óta nemes egyszerűséggel elbeszélnének egymás mellett. Mindketten megváltoztak, főként talán a fiú gondolkodik mostanra némileg másképpen, aki nem mutat túl sok hajlandóságot arra, hogy megértse egyébként szeretett nővérét, helyette inkább mereven elzárkózik afelől, hogy bármiféle indokot, vagy okot megértsen Andrew-val kapcsolatosan. A férfi idősebb a lánynál, külföldi, tanár és csak arra volt jó, hogy a szőke szépség felmásszon annak hátán, majd pedig visszaéljen a rajta keresztül megszerzett ismeretségi körrel, és egyéb, a művészetben fontos lehetőségekkel. Ez nem elegendő ok. Nem ok. A rellonos fintorogva ölti magára bőrdzsekijét, ami alatt fekete bugatti pólója tapad a lassan helyreálló felsőtestére. Elmondása alapján, az elmúlt időszakon teljes egészében túl van, lelke és szíve is helyreállt, az emlékek fájdalmán kívül pedig már nem bántja semmi éjjelente, vagy amikor megpillantja háza klubhelyiségében Michelle-t. Háztársnője mit sem változott, ha mégis, akkor csak gyönyörűbb, mint volt, szívét minden alkalommal keservesen meggyötri, ám ilyenkor már nem érez késztetést arra, hogy megérintse, megszorítsa, hogy szavakkal vagy tettlegességgel bántsa őt. Agya egy hátsó szeglete talán eljutott arra a szintre, hogy felfogja: vége.
Erős parfümfelhő veszi körbe üde testét, napszemüveg mögé rejtett tekintete minden vele szembe jövő lányt végigmér. Ereiben csordogáló vére egyfolytában keres-kutat, a lehetőségeket veszi számba, elméje tudat alatt is azon munkálkodik, ezután hogyan tovább. Mégis, hogyan? Ott volt Samantha és ott volt Luca, ott voltak az alkalmak, amelyek ideig-óráig csillapították szomját, de nem tud nyugodni. Az űr, amit be kell töltenie óriási, amire nem elég pár sebtapasznyi lány. Több kell, hatalmas, valami egészen más. Elérhetetlen, vagy megkapható, maga sem tudja. Cikázó zöldjei senkin sem állapodnak meg, őrült módjára fürkészik az arcokat, mohón lesik a szemeket, érzi, hogy találnia kell valakit, aki képessé válik betölteni a benne keletkezett semmit.
A napokkal ezelőtt megbeszélt találkozó a nővére barátnőjével furcsának ígérkezik, rendkívüli eseménynek, melyre még soha ezelőtt nem került sor. Médea, ahogyan levelében nevezte magát, ismerkedni szeretne vele, így teára invitálta őt, melyet Noel csak úgy unaloműzés gyanánt szívélyesen el is fogadott. Visszafirkantott neki egy időpontot, aláírta: Ombozi, majd félredobta fekete pennáját. Most, a teaház ajtajának tükröződésében még egyszer megigazítja haját, majd belépve rajta leveszi napszemüvegét. Körbepillant, de csak egyetlen egyedül üldögélő lányt lát, természetesen a vendéglátóhelyek számára legkedvesebb részén, a sarokban. Félvigyorra húzza száját, majd int a kiszolgálónak és Médea felé veszi az irányt. Határozottan sétál, le sem veszi tekintetét a visszafogottnak ígérkező lányról.
- Ombozi Noel, személyesen - ül le a lánnyal szemben, majd bal lábát átveti jobb térdén. - Te pedig Médea, a nővérem legújabb kis kedvence. Örvendek a szerencsének.
Nem gondolja komolyan amit mond, ez nem is a jelenlegi társaságnak szól, mint inkább Sárának, aki ki tudja hol tartózkodik ezekben a pillanatokban. Oldalra pillant, a pultot nézi, hátha észreveszi a pincér, és felveszi rendelésüket.
- Állok rendelkezésedre - fordul vissza a levitás felé és biztató szándékkal rámosolyog. Semmi hátsószándék, semmi erőltetett jókedv.
  
Hozzászólásai ebben a témában

Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 2. 01:20 | Link

Noel
outfit.

Pár perccel korábban érkeztem, mert sosem szeretek késni sehonnan, most meg még ideges is vagyok azon, hogy nem is ismerem. Ekkora bolondságot csinálni is csak én tudok, és fogalmam sincs, mi ütött belém akkor, de most már minden lehetőséget számba véve esélyem sincs megfutamodni. Innen már semmiképpen sincs menekülési lehetőség. Próbálok még mindig azzal a módszerrel megnyugodni, hogy nagy levegőt veszek és kifújom, meg közben... jaj, hogy is volt, az a kép, ami megnyugtat. Még egy nagy levegő, aztán meg összerezzenek, amint meghallom a hangot. Megérkezett. Szusszantok egyet, igyekszem mosolyogni, bár magamból kiindulva ez most éppen nem meggyőző, mármint átérződik rajta bizonyára az, hogy mennyire szorongok. Sára azt mondja, mindig látszik minden egyes mozdulatomon, ha szorongok, de nem tudok mit tenni ellene, azaz, hogy tudok, csak nem mindig válik be. Éppen rábólintanék a nevemre, amikor kiejti a kedvenc szót, és ettől azonnal kérdőn húzom fel a szemöldököm, és egy fél pillanatig még a szemébe is nézek, mielőtt kiszúrnám mögötte a fal egyik pontját, csak hogy be ne álljon megint az az állapot, hogy teljesen összezavarodok mindennel. Áldott jó kis tünet ez is, ráadásul sokszor azt hiszik nem mondok igazat. Na de gondolatmenet vége, ugyanis már meg is szólalok hitetlenkedve, szinte már felháborodottan.
- K-k-kedvence? - kérdezek vissza, és nem azért dadogok, mert egyébként dadognék, hanem egyszerűen most nagyon meglepődtem ezen, meg is rázom a fejem, mert ez nem igaz. Sára a legjobb barátnőm, és pont. Ez egyszerűen megkérdőjelezhetetlen, bárki bármi mást mer állítani, az úgy biztos nem igaz. Bár kicsit elbizonytalanodok, hiszen mégis az öccse mondja ezt, de nem, ez így nem igaz, nem lehet igaz. Nem fogok tágítani a saját álláspontom mellől, ebben most biztosra igazam van.
- Sára a legjobb barátnőm, semmi ilyesmiről nincs szó. - jelentem ki nagyon határozottan, majd nyelek egyet, és ideje visszavenni a morcosságból, mert elvileg nem kioktatni akarnám, hanem megtudni, kicsoda is Noel. Ma már sokadjára veszek nagy levegőt, sóhajtok egyet, aztán tényleg elmosolyodom, és kezet nyújtok neki, mert akármit is mondott Sáráról, az illem az még illem marad.
- Amúgy meg igen, Médea vagyok, de már megszoktam azt is, ha Médinek szólítanak, és én is örvendek a találkozásnak. - jelentem ki, még mindig mosolyogva, bár kissé félszegen, mint ahogy az tőlem ilyen helyzetben már-már elvárható. Közben, ha valaki arra jön felvenni a rendelést, egy levendulateát kérek, aztán visszatérek a beszélgetéshez, azaz annak egyelőre a kezdetleges csontvázához, ami még mindig szorongással tölt el, mert fogalmam sincs, merre tovább. Magam elé pislogok pár pillanatig, megforgatom ujjamon a körbetekeredő kígyót ábrázoló fekete gyűrűt, mintha segítene a gondolkodásban egy kicsit is, és felpillantok futólag.
- Hogy őszinte legyek... ez így annyira hivatalosan hangzik, hogy állsz rendelkezésre. Igazából csak sikerült lekésni a nagyon rövidre sikerült meccseteket, pedig Sári meggyőzött, hogy szurkoljak nektek, annyira büszkén újságolta, hogy te is játszol a csapatban, és akkor már kíváncsi lettem, hogy kinek is kellett volna szurkolnom annyi levitás között. - mondom ki azt, ami először eszembe jut, és ajaj, ez most megint a beszédesebb felem, ami azt jelenti, hogy minden hülyeséget össze fogok hordani, ami csak eszembe jut. Különben nem kell sok idő, hogy azt is konstatáljam, hogy egészen jóképű öccse van a barátnőmnek, de az egyetlen zavaró tényező még mindig az, hogy nekem társalogni kell. Bár lehetne tökéletesen szociálisnak lenni úgy, hogy meg se kelljen mukkannom hozzá. Még jó, hogy a teámat meghozzák közben, egy hálás mosollyal köszönöm meg, majd lelkesen kavargatni kezdem, amint került bele cukor, mintha legalábbis meg tudná mondani, milyen jövő vár rám. Az a kis örvény a közepében viszont megnyugtat kissé, nem is hülyeség a felszínét bámulni, miközben feltehetőleg ő meg engem bámul éppen, és gyanúm szerint, mint sokan mások, ő se tudja, hová is tegyen. Vagy olyan lenne, mint Sári. Na csak kiderül rövid időn belül.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Macisajt Sjölander, 2014. május 2. 10:42
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 8. 20:57 | Link

Médea

A teaházba érkezését követő pár perc elégnek bizonyul arra, hogy a rellonos minden kellő információt leszűrjön szemben ülő partneréről. Egyetlen pillantását elegendő rááldozni ahhoz, hogy könnyed megállapításokba feledkezzen. A mestertanonc visszahúzódó típusnak látszik, diszkrét, mindent takaró ruhájából csak lába hossza lóg ki, amit még a köztük meghúzódó asztal is szelíd takarásban tart. Az ujját körbefogó karikán kígyó tekergőzik, s az állat bőrének mintája felsőjét is díszíti. Nem levitába való teremtés, kétség sem fér hozzá. Noel felkönyököl a falapra, majd arca előtt összefűzi ujjait, hogy egy finom sóhaj után megrázza fejét.
- Nem úgy gondoltam - feleli Médeának nyugtató hangnembe bujtatva fokozatosan mélyedő hangját, akit előző kijelentése valószínűleg mélyebben érintett, mint azt a fiú előre gondolhatta volna. - Ne haragudj. Saci minden kétséget kizáróan nagyon szeret téged, én meg... hagyjuk.
Nem tartozik erre a lányra, hogy miként állnak nővérével, aki annyi mindent jelent neki, talán az egész világot, gyermeki énje egész világát, s most mégsem találják a közös nevezőt. Távol sodorta őket egymástól valami, amit ezidáig egyedül önmagában nem keresett. Mindenki másban, a környezetben, az emberekben, a múltban, testvérében, mindenkiben meglátta a hibát. Az asztal lapjára szegezett tekintettel merül el gondolataiban, melyek hatására fiatal szíve egyre gyorsabban kezd el verni. Egyedül ő a hibás, megváltozott gondolkodása, szigorú elvárásai, megfelelési kényszere magával és másokkal szemben is. Már nem az a fiú, aki ideérkezése előtt volt, akit Sára otthon hagyott, hogy Londonba menjen tanulni. Valami akkor megromlott, ami fontos volt, és most, hogy esélyt kaptak újfent együtt tölteni a megszokottnál több időt, csak most tör fel belőle a mélyen eltemetett düh nővére iránt. Zavart pillantással tekint fel Médeára, aki határozott hangon igyekszik bizonyítani neki, hogy Sárával ők a legjobb barátnők, ehhez kétség sem fér és pont.
- Tudom. Az előző nem neked szólt, hirtelen haragú és előbb cselekvő, mint gondolkodó ember vagyok, ennyi - vonja meg vállait, majd előrébb dől, úgy nyújtja kezét az illemtudó lány felé. Kezet ráznak, s ő a bőrök érintkezése alatt végig a lány tekintetét keresi. Az félénken mosolyog csupán, olyan hatást kelt a fiúban, mintha korabeli szende leány volna csak, nem érett, felnőtt nő, aki könnyedén képes volna uralni a helyzetet. A rellonos elengedi Médea kezét, majd az időközben hozzájuk érkező felszolgálóra néz, és a levitás után, ő is elmondja kívánságát az úriembernek.
- Egy mentateát kérek, köszönöm - biccent fejével, mire a felszolgáló visszasiet a pult mögé, ismét magukra hagyva a fiatalokat. Noel egyáltalán nem érzi magát kényelmetlenül az egyelőre ismeretlen, idegen lánnyal, tetszik neki a csendes, hódításra érett társaság, ám szavak és huncut arcvonások helyett inkább hátradől a székén, és némán figyeli Médea arcát.
- És milyennek találsz? - kérdezi őszinte kíváncsisággal, amelyből hangjába is belecsempészik egy keveset. Tekintete komoly, teste mozdulatlan, egyedül ujjai mozdulnak, ahogy az asztalt kocogtatják.
Hosszú percek telnek el furcsán érdekes csendességben, s ők lassan ismét maguk mellett találják a teájukkal megérkező felszolgáló fiút. A mestertanonc azonnal ízesítésbe kezd, majd kevergeti a levendulatea felszínét, de Noel hozzá sem nyúl a sajátjához. A másik zavarában veszik el, egyszerre érzi a helyzetet mókásnak és nagyon komolynak is.
- Nézz rám - szólítja meg Médeát oldalra billentett fejjel, s végre ő is megfogja a cukrot, hogy kedve szerint szórja meg mentateáját. - Azért vagyok itt, hogy jövőbelátás helyett velem foglalkozz.
Ezt már csak úgy mellékesen teszi hozzá, zöldellő tekintetét leengedi a barna lányról, s ő is elkeveri forró italban a cukrot. Furcsa ez a lány, mégis annyira illik Sárához, hogy nem is kívánhatna neki nála jobbat. Őszintének, tisztának, felbecsülhetetlennek tűnik, akire bizonyára nagy szüksége van vérig sértett nővérének.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Manósapka Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. május 9. 00:34 | Link

Drágáim ♥

Sára éppen a cukrászdából jött, evett egy sütit, mert úgy érezte, hogy neki szüksége van egy kis édességre és némi boldogsághormonra. Meg egy kicsit egyedül is szeretett volna lenni, elrángathatott volna valakit magával, de nem volt kedve. Néha ő is szeretett kicsit elmélyedni a gondolataiban.
Hazafelé a Fő utczán sétált, nagyon jól esett neki a kis sütizés, az idő is igazán jó volt. A kinti levegő, a madarak, minden feltöltötte őt. Elvigyorodott, széttárta karjait és a macskaköves, nem túl népes utcán szépen, ritmusosan lépkedett. Egyre gyorsabban, közben a fülében ütemet hallott, talán a szívdobogása volt az. Vagy mégsem? Sokkal zeneibb volt, legalábbis neki annak tűnt. A nagy lépések lassan sasszékká, majd pördülésekké váltak. Halkan, magában nevetgélve táncolt a macskaköveken, óvatosan rakta le lábfejeit, nehogy hasra essen. Mégis energikusan haladt, nagyon jól érezte magát. Nem érdekelte, mit gondolnak róla, ő felszabadult volt és tele sütivel.
Lassan azonban úgy gondolta, ideje lenne megállni. Egy lábon pördült egyet, majd lerakta a másikat megállította a mozdulatát. Abbahagyta a nevetést. A mozdulattal a pillangóvarázs előtt állt meg. Ott állt a kirakat előtt és az üvegen keresztül pont belátott a teázóba. Pontosan azon az asztalon akadt meg a tekintete, ahol Médea és Noel ült. Egy pillanatra megfagyott, csak a szíve dobogását hallotta.
Mégis mit csinálnak ezek itt? Emellett rengeteg kérdés megfogalmazódott benne. Persze eleinte paranoid összeesküvés-elméleteket is gyártott magában, de gyorsan elvetette őket. Igyekezett a realitások talaján maradni. Most mégis, túlzás nélkül állíthatta, hogy élete két, jelenleg legfontosabb személye ült odabent. Egymással szemben, teák előtt. Egyikük sem szólt neki, biztos nem rá tartozik, mit beszélnek, mit csinálnak. Mégis, ha megtehetné, most odamenne. Égeti a vágy, hogy odamenjen. Az indulatait, amik hirtelen lángra kapnak benne, egyszerűen lenyeli. Lassan leereszti a kezeit, kicsit közelebb lép.
Amikor tekintete hirtelen találkozik Noeléval, egy kicsit elakad a lélegzete, talán pár ütemet ki is hagy a szíve. Az a zöld szempár, az a jellegzetes most őt nézi. Rengeteg érzés fut át rajta, szinte érzi a hátán, libabőrös lesz. Vesz egy mély levegőt, lassan kifújja, nem látszik rajta semmi, ártatlan tekintettel bámul egy végtelennek tűnő pillanatig az asztalnál ücsörgőkre. Komolyan nem tudja, mit gondoljon, de nem mehet oda, nem zavarhatja őket. Noelnek sem kellett volna meglátnia.
Azzal a mozdulattal elfordítja a fejét és elindul tovább. Egyenesen, határozottan a kastély felé. Az biztos, hogy helyre kell még raknia magában ezeket a dolgokat. Meg persze meg kell majd őket kérdezni a dologról, hogy ne csak a spekulációira számíthasson.
Noel... és Médea.
Nem tudja, ennek örül-e.
Talán nem.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 10. 01:07 | Link

Noel
outfit.

Megérkezik Sára öccse, így már végképp nem marad lehetőségem eltűnni innen. Jó lesz összeszedni magam, és szembenézni azzal, hogy mennyire meggondolatlan tudok lenni időnként. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha Sára mutatja be, de már késő bánat, helyette itt ülök vele szemben, és azt sem tudom, mit is mondhatnék, már persze, amíg ki nem jelenti, hogy én volnék barátnőm új kedvence. Pillanatokon belül rá is kérdezek, mert kissé felháborítónak találom ezt a megnevezést, noha nem kizárt, hogy egyszerűen csak nem értem, mire is céloz vele. Vagy mégis jól értem. Némi türelmetlenséggel várom a válaszát, amit aztán be sem fejez igazából. Ismét kérdő tekintettel pillantok rá, majd összpontosítok vissza a falra. Édes drága jó apukám, köszi innen is, hogy beírattál ide. Otthon sose tűnt fel, hogy nekem mennyire meg kellene tanulni ezt a nyamvadt szemkontaktus dolgot például.
- Ne, ne... Te meg mi? - kérdezek rá azonnal, elfelejtve, hogy az imént milyen problémám volt még a megszólalás kapcsán. Ez már megint az a pillanat, amikor addig szorongok, hogy sikerül átesni a ló túloldalára és többet is beszélni a kelleténél, de akkor is érdekel, mit akart mondani. Nem szeretem a félbehagyott mondatokat, amikkel felcsigázzák az ember érdeklődését, aztán meg huss, ott maradsz a semmivel, mert nem tudsz gondolatot olvasni. Nem hagyom én ezt most annyiban, sőt, még azt az iménti kijelentést is kiigazítom pillanatokon belül, aztán jöhet a tényleges bemutatkozás is. Nem viszem túlzásba a közvetlenséget, illemre neveltek, de az emberekkel bánni azért még nehezemre esik, kivéve ha - mint az nemrégiben kiderült - holmi gátlásoldó hatású innivalókkal kerülök közelebbi kapcsolatba, csak annak meg nem túl kellemes következményei is vannak. Mai napig nem tudom például, hogy mi történt a tetoválásom elkészültétől egészen az ébredésemig, na de vissza inkább ide. Amint lehetőség nyílik a rendelésre, egy levendulateát kérek, csendben végigvárom, amíg Noel is elmondja, mit inna, majd a következő kérdésére holtbiztos, hogy atropin nélkül is maximális méretűre tágulnak a pupilláim. Nézek egy nagyot, majd lepillantok a kezemre, és forgatni kezdem a gyűrűt az ujjamon. Most légy okos, Médi, szívem. Sára már rég benne lenne a válasz közepében, én meg itt úgy teszek, mint valami tizenéves kiskamasz. Nagy levegő, fő a nyugalom, aztán jöhet a válasz is, azaz jöhetne, ha nem hoznák meg a teámat. Olyan lelkesen kezdem kavargatni, amint beleteszem a cukrot, hogy az már túlzás, de végre tényleg meg kellene szólalnom. Végül is, csak nem leszek én a vacsorája, úgyhogy vágjunk bele.
- Hasonlítasz Sárára - kezdem felpillantva. Sára is kimondja, amit gondol, és ahogy nézem, Noelnél sincs ez másként, de azért még innen folytatni kellene, azt hiszem. Elmosolyodom a mondat végére, majd már folytatom is.
- Igazából... ha jobban meggondolom, valahogy ilyennek képzeltelek. Nem tudnám megmondani, hogy ez valami családi vonás-e nálatok, de határozottak vagytok mindketten, és kimondjátok, amit gondoltok. Meg... - folytatnám, de ő szakít félbe egy megjegyzéssel.
- Tessék? Nem... nem jövőbelátás, ez csak... - próbálom magyarázni, de nem vagyok benne biztos, hogy menni is fog. Általában mindenki azt hiszi, én akarom így. Sóhajtok egy aprót, aztán megerőltetem magam és elszakadok a fal azon pontjától, amire eddig fókuszáltam. Átsiklik a tekintetem az arcán, ismét megállapodik a falon, egy az iméntitől eltérő ponton, gyakorlatilag benne van a látóteremben, csak épp nem a szemébe nézek. Aztán vissza, majd ha ennyire ezt akarja, legyen, belenézek a szemébe, amint felnéz. Zavartan pislogok párat sűrű egymásutánban, még szerencse, hogy arról már leszoktam, hogy behunyjam a szemem, mint gyerekkoromban, ha erőltették a szemkontaktust. Rém idegesítő, amikor az emberek mindig ezen akadnak le, és bár azt meg tudom állapítani, hogy ritka szép zöld szemei vannak - mintha sokat láttam volna egyáltalán - a többi információ viszont darabokra hullik a fejemben. Így sem bírom sokáig, lenézek a teámra, és újfent megkavarom.
- Nem tudom, mit akartam mondani. Teljesen összezavar a szemkontaktus. - jelentem ki még mindig a teámat bámulva, és próbálom összerakni, újra felépíteni az iménti gondolataimat azok romjaiból. Jól indul ez is, bemutatkozásnak igazi remekelés tőlem.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 20. 18:55 | Link

Médea

Nem tudja, hogy a lánynak van-e bárminemű hátsószándéka ezzel a találkozóval kapcsolatosan, de nem is gondolja úgy, hogy feltétlenül szükséges gonoszságot, esetleg érdeket feltételeznie a háttérben. Nem lehet mindenki rossz, erre a mestertanoncra pedig elég ránézni, lerí az arcáról, hogy a légynek sem tudna ártani. Legalábbis a látszat erről árulkodik.
- Azt mondom, hogy hirtelen haragú vagyok, és előfordul, hogy olyat mondok, vagy teszek amivel akaratomon kívül bántom meg a másikat - jelenti ki határozottan, mert nagyon jól tudja, hogy igaza van. Többször átélte már az érzést, mikor rosszul fogalmazott, és a sértett féllel napokig haragban voltak egymással, pedig a fiú egyáltalán nem azzal a céllal mondott bármit is, hogy abból düh és viszály szülessen. Megvonja vállait, úgy dobol az asztal lapján, míg egyik pillanatban végül meghozzák teájukat, s a fiatalok megízesítik azt. Médea sokáig babrál a forró itallal, s mikor aztán megszólal, sem teljes, kerek mondattal lepi meg a rellonost, helyette csupán egy rövidke megállapítást tesz. Noel cserébe hosszasan nézi őt, hátha akad még további mondandója is, és már majdnem lemond a folytatás lehetőségéről, amikor egy szelíd mosoly kíséretében Médea újfent szólásra nyitja ajkait.
- Szokás mondani, hogy a testvérek egy kaptafára készülnek, de nem szeretem az általánosítást. Helyén valóbb az a megfogalmazás, hogy egy szülőpár nevelt minket, ugyanazt az értékrendszert láttuk, ugyanazok a hatások értek mindkettőnket, illetve mind a négyünket. Apánk határozott ember, mi is azok lettünk. Gondunk van? Megoldjuk. Ennyi az egész.
Beszéd közben hol a lány tekintetét keresi, hol mentateáját kavargatja. Néha hozzá-hozzá koccan fémkanala a bögre falához, ezzel adva ütemet szavainak. Tudja, hogy hasonlítanak nővérével, szereti a lányt és követi őt, mint ahogy szüleire is felnéz, tegyenek azok bármit. Apja a legnagyobb ember, akit ismer, anyja a legokosabb, véleménye szerint nem is születhetett volna ennél jobb családi fészekbe.
- Én csak azt szeretném, ha rám figyelnél - ismétli meg még egyszer, hangja nyugodt, szája félmosolyra áll. - Azért vagyok itt, mert idehívtál. Gondolom szeretnél megismerni, és elárulom, ez kölcsönös. Tetszel nekem, tetszik a titokzatosság és tetszik amit látok, de ha hozzám beszélsz, nézz rám!
A nyugodtság egy percre sem múlik, hanghordozása végig ilyen marad, ám ahogy gondolataiban halad előre, úgy érzékelteti mind jobban és jobban a szemben ülő lánnyal, hogy az ideje drága és ha a másiknak fontos, hogy itt maradjon, akkor adnia kell valamit, mondjuk a szemkontaktust, ami mindennek az alapját képezi. Ha a mestertanonc nem is, egy zöld tekintet viszonozza pillantását. Médeáról egyetlen pillanatra fordítja el fejét, hogy kinézzen az ablakon, amikor hirtelen - már emlegetett - nővérével néz farkasszemet. Látszik Sárán, hogy nem érti a kialakult helyzetet, nem tudja összepárosítani fivérét legjobb barátnőjével, s valószínűleg nagyon bántja, hogy egyikőjük sem szólt neki arról, hogy itt lesznek. A fiú elvigyorodik, majd csillogó zöldjeit elszakítja Sáráétól és visszafordítja fejét Médeára.
- Nyugodj meg, és próbáld átgondolni, hogy mit szerettél volna mondani nekem - feleli a másodéves, majd szájához emeli a gőzölgő italt, s belekortyol. - Nem rohanok sehova. Egyébként örülök, hogy ilyennek képzeltél. Sára mesélt rólam valamit?
Érdekli, már hogyne érdekelné, hogy nővére mondott-e róla valamit, hiszen az alapján kialakulhatott valami a levitásban, ami most, a teaházbeli találkozójukkor könnyedén változhat meg. Csalódás érheti a lányt, ami lehet pozitív és negatív is, de a fiú a negatív eshetőségbe bele sem gondol. Átveti egyik lábát a másikon, leteszi bögréjét az asztalra, s hátradőlve figyeli tovább a kígyólányt. Milyen furcsa teremtés is az! Belekezd egy mondatba, amit nem fejez be, ám rákérdez arra, ha te véletlenül ugyanígy tennél. A rellonos elmosolyodik, majd kissé félrebillentett fejjel hallgatja a választ.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2014. május 20. 19:32
Hozzászólásai ebben a témában

Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 20. 23:07 | Link

Ombozi 2.0

Pusztán a kíváncsiságom hajt, hogy megtudjam, ki is Sára szeretett öccse, mert az megkérdőjelezhetetlen, hogy nagyon szereti az öccsét. Állítólag egyszer ez fog sírba tenni, de tán csak nem most fog ez sem bekövetkezni. Ránézésre nem is tűnik olyan embernek, akitől félnem kellene, bár én amúgy is szeretem ám a rellonosokat is, bár azt nem tudom még mindig, hogy most csak ők nem annyira vészesek, mint a pletykák szerint lenniük kellene, vagy ez csak a nagyon is létező mardekáros - és így gyakorlatilag rellonos is - beütésemnek köszönhető. Nem érdekes annyira, főleg, hogy viszonylag hamar beszélgetésbe elegyedünk, pontosabban ő beszél, én meg azzal szenvedek, hogy megszólaljak, mert fogalmam sincs, mit is mondjak, annak ellenére, hogy volt már pár előre megtervezett csodaszép mondatom. Na de majd mindjárt összeszedem szépen magam, és megmutatom, hogy nem is vagyok én kuka, sőt nagyon jól tudok beszélni... kígyókról, mérgekről, Pink Floydról... de ezek helyett végül csak a félbehagyott mondatára kérdezek rá nagyon gyorsan, hogy szinte meg se gondolom, mit mondtam. Érdeklődve hallgatom a válaszát, majd még egy félmosoly is összejön rá válaszul, és hamarosan azt is sikerül összefoglalni tömören, minek is jár ki ez az enyhe ajakgörbület. Hasonlít Sárira, de tényleg, pedig általában nem vagyok túl jó megfigyelő, ha emberekről van szó, de ezt még talán a vak is látná, csak úgy ordít róluk, hogy testvérek.
- Akárhogyan is magyarázzuk, ugyanaz a lényeg. Hasonlítasz a nővéredre, ami szerintem nem rossz dolog. Legalábbis... Sárában pont azt szeretem, amilyen - jelentem ki, bár ebbe most nagyon sikerült belekavarodni, és még a bizonyítványom is magyarázhatom, pillanatokon belül, mert feltűnik neki, hogy kerülni igyekszem a szemkontaktust. Remek, most bizonyára neki is megvan a véleménye, hogy nem vagyok őszinte, hátsószándékaim van, fene tudja, annyi mindent magyaráztak már bele ebbe emberek, hogy számon sem tartom az összes variációt. A teám érdekesebb lenne, de helyette mégis megerőltetem magam inkább és a szemébe nézek. Azt sikerül megállapítani, hogy zöld a szeme, viszont a gondolataimba belezavarodok közben, és mivel a látszat és az attribúciók ellenére az őszinteség jellemez, be is vallom, hogy elfelejtettem, mit akartam mondani. Teámat kavargatva igyekszem visszarendezgetni őket szépen a helyükre, lassan csak megkerülnek, és igazából még ő is besegít egy kérdéssel, amire hálás mosollyal pillantok fel rá, majd vissza a teámra. Megemelem a csészét, belekortyolok a teámba, nyugtatóként, aztán veszek egy nagy levegőt és essünk neki. Ha ennyire zavarja, hogy nem nézek a szemébe, hogy szóvá teszi, akkor igenis a szemébe fogok nézni. Apuval is megy, mással is csak menni fog. Túl fogom élni, már így is tudom, milyen színű a szeme, például, ami igenis nagy dolog nálam.
- Igen, mesélt... hogy... kviddicsezel, meg... rellonos vagy... és igazából párszor emlegetett azért. Azt tudom, hogy mennyire fontos vagy neki - mondom, igyekezve összefüggő mondatokat kipréselni magamból, de még mindig összezavar, nagyon, nem megy ez ám olyan könnyen egyik percről a másikra. Azt meg most főleg nem fogom elmondani, hogy tudok arról a lányról is, Mihael nővéréről, aki nekem esett azon a bulin a faluban, hogy hagyjam békén a fiút. Sára beszélt róla, de nem tartozik rám, úgyhogy itt megint elakadtam. Nagyszerű, bár várható volt, engem ismerve. Egy pillanatra tenyerembe temetem az arcom, és sóhajtok egy aprót, igyekezve lenyugodni, majd újra nekiindulok, ránézve.
- Beszéljünk a kígyókról, arról tudok napestig. Bár amúgy azt... azt meg akartam jegyezni, hogy szép a szemed színe. Nem sok embernek tetszik, hogy nem nézek a szemébe, de ritkán kényszerítenek rá, és így kevés emberről tudom, hogy milyen színű a szeme. Elhiszed már, hogy figyelek? Egyébként tudtad, hogy a tiszta zöld szem a legritkább a világon, úgy az emberek két százalékának van, és bár inkább a kékhez tartják közelinek a pigmentáció alapján, mégis a barna kevésbé pigmentált változata? - és tádám, Médikém, tudsz te beszélni, csak nem arról, amiről kérdeznek, ugye? Vajon mennyire érdeklik az ilyen adatok, mert én imádom ám ezeket, és hátha nem kergetem ki vele a világból szegény fiút. Mindenesetre, most a szemébe néztem, ne legyen panaszra oka, és már majdnem jó dolog, mármint nem pánikolok itt összevissza tőle, egyelőre, bár ehhez talán annak is van köze, hogy annyira hasonlít Sárára.
Utoljára módosította:Weöres Ioana Médea, 2014. május 20. 23:08
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. május 29. 18:42 | Link

...hamarosan Ombozi 2.6


Mindig a nővérére akart hasonlítani. Sára volt a legjobb példa, amit követhetett, ő volt a tökéletes minta, az okos, az embereket pillanatok alatt ujja köré csavaró törékeny nő, aki minden napját kitöltötte a cseperedő kisfiúnak. Noel tűnődve hallgatja Médea kedves szavait, s míg azokat issza, lelki szemei előtt visszaidézi azokat a régi délutánokat, amikor a birtokuk mellett meghúzódó erdőt járták, vagy a lány aggódva sikítozott az udvaron, ahogy öccse a levegőbe emelkedett apjuk kiöregedett seprűjével. Ahogy a lány elhallgat, a fiú elmosolyodik. Sokat jelent neki nővére, de nem érzi szükségét annak, hogy erről beszélgessenek. A családja az övé, azoknak beszél róluk, akik a bizalom körében tudhatják magukat, mert úgy tartja, hogy másoknak kiadni bárminemű véleményünket, problémánkat, gondolatainkat nem más, mint önként nyújtani át a hatalmat a másik kezébe. Médea egyelőre megfoghatatlan, titokzatos jellemnek tűnik a rellonos szemében, akiben van valami különleges, amit még nem tud jó, avagy rossz kategóriába sorolni. Az, hogy nem néz a szemébe, arra enged következtetni, hogy zavarban van, esetleg így fejezi ki az emberekkel szembeni távolságtartását. A fiú levitás-rellonos beállítottságúnak érzi a szemben teázgató lányt, és talán nem is téved túl nagyot.
- Örülök, hogy így gondolod, de remélem lesz időm rácáfolni arra, hogy egy kaptafára készültünk - mondja fejet hajtva a lány előtt, zöldjeivel annak tekintetét keresve. - Más egy Ombozi fiú, mint egy Ombozi lány. Bár csak egyedül születtem fiúnak, a lányok alapján ezt őszintén mondomhatom neked. Sárán kívül a kastély lakója lett Nelli is, aki igazi sárkányjellem. Sárában van irgalom, szeretet és egy bődült nagy szív. A nagyobbik húgom egyszerűen őrült. Muglimániás és...
Az apjukra ütött. Nelli a kedvenc gyermek szigorú apjuk szemében, aki sem édesanyjukra, sem rájuk nincs tekintettel. Szerinte, és már Nelli szerint is irtani és máglyára dobni illene a sárvérűeket, amivel Noel sokáig egyetértett, csak egy napon aztán észrevette, hogy édesanyjuk lelke miként sérül gondolkodásmódjuk és utálatos-gyűlölködő beszélgetéseik miatt. A rellonos fáradtan húzza végig tenyerét jobb orcáján, aztán ránevet Médeára. Ennyit arról, hogy indokolatlanul nem ad hatalmat idegen kezébe. Nevetése mosolyba fullad, szemei sokáig pihennek a hallgatóságén. Egy idősebb levitás izgalmasabb volna, mint egy korabeli? Lyrára azóta nem gondolt, hogy megtudta: az prefektusi tisztséget kapott. Akkor sem érzett semmit. Ezekben a pillanatokban az jár fejében, hogy talán nem egészen vált jó emberré. Hogy talán nem értékeli megfelelőképpen társait, hogy nem becsüli meg úgy azokat, akik szeretik, és akiket ő is szeret. Sóhajt egy aprót, felemeli csészéjét, kortyol, majd gondolatait elhagyva mosolyog rá ismét a lányra.
- Fontos. Igen-igen, a család az első - mormogja bólogatva, ugyanakkor érezteti Médivel, hogy nem kíván jobban belemélyedni ebbe a témába. Sára valószínűleg úgyis eleget mond neki mindenféle titokról, nem fog még ő is kitárulkozni előtte. Neki védenie kell a család szentségét, nem rombolnia azt. Újabb korty a teából, újabb mosoly. Kellemes társaságnak bizonyul a levitás mestertanonc, aki amikor viszonozza Noel pillantását, egészen szépnek tűnik. Megváltozik az arca, hiszen leszegett fejjel, vagy ide-oda cikázó szemekkel nem azt látja a kívülálló, mint amikor teljes odaadással, felemet fővel néz rá a másikra.
- Köszönöm, hogy végre rám néztél, már aggódtam, hogy valami baj van velem... - nevet fel megkönnyebbülten, mert tényleg megfordult fejében, hogy talán morzsás az arca, vagy rossz parfümöt választott a mai találkozóra, ami egyáltalán nem tetszik Médának. Hosszasan nézi őt, és amikor az már-már levegővétel nélkül darálja el kígyós-szemszínes véleményét, hirtelen megszólalni sem tud. Megkérdezné, hogy "Jé, te tudsz beszélni is?", végül mégsem teszi, hiszen nem szeretné megbántani a lassacskán megnyíló levitást. Fél kezével játszik csészéje fülével, rá nem jellemző módon gondolkodik mit feleljen.
- Köszönöm - mondja ismét. Ösztönlény lévén általában ő dicséri a másik nemet, ő bókol, ő küzd a másik szeretetéért, és úgy rémlik neki, hogy Lyrán kívül senki sem mondott neki a viszonzáson kívül semmit, maximum más állapotban, amikor a felek egyébként is hajlamosak túlzóakat állítani egymásról. Elkeserítő gondolatok, de nem elmélkedik sokáig, helyette továbbfűzi köszönetnyilvánítását. - Férfiasan bevallom, nem tudtam. Bizonyára többet kellene könyvtárba járnom. És mi érdekel még téged a kígyókon és szemszínek statisztikáján kívül?
Kérdése közben kapja rajta magát, hogy egy ideje le sem veszi tekintetét a lányról, hol annak arcát, hol annak kezét nézi. Figyeli szája mozgását beszéd közben, szemeit, ha éppen találkozik a sajátjaival. Még szíve is megdobban, ami rendkívül zavarba ejti. Michelle óta soha, senki nem váltott ki belőle semmit. Megköszörüli torkát, majd hátát a támlának veti. Kiropogtatja nyakát, aztán fejét az ablak felé fordítja. Lábai dobolnak, tekintete zavaros. Furcsa egy helyzet, deja vu, ami küzdelmet és kellő szenvedést idéz mellkasában ahhoz, hogy most átgondolja, érdemes-e visszafordulnia Médeához. Aztán odafordítja arcát és könnyed mosolyra húzza ajkait.
- Volna kedved sétálni velem egyet a faluban, ha megittuk a teát?
Hozzászólásai ebben a témában

Weöres Ioana Médea
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 3. 22:44 | Link

Ombozi 2.0

Az önkifejezés továbbra sem erősségem, mint kiderül, de azért elmosolyodom azon, amit mond, és még rá is bólogatok a szavaira kissé elgondolkodva. Kavarok párat a teámon, már amolyan rituális, magamat nyugtató mozdulatsorként művelve ezt, majd felpillantok a végére kissé meglepetten. Nelli? Nem is hallottam róla, hogy Sári újabb testvére lett az intézmény diákja. Meglep, hogy nem említette, bár talán csak nem volt még alkalma, mint ahogy én sem találtam még pillanatot arra, amikor elmondjam, hogy az öccsével találkozom, de majd utólag elmesélek neki mindent tüzetesen, jelen pillanatban meg inkább Noelre összpontosítom a figyelmemet.
- Abban nem kételkedem... mármint, hogy nem vagytok teljesen egyformák. Lehetetlen is lenne, még az ikrek sem teljesen egyformák a látszat ellenére. Csupán van pár nyilvánvalóan közös vonásotok - jelentem ki, és azért be kell vallanom, hogy ami ezekből nekem feltűnt, az most történetesen arra is jó, hogy ne legyek olyan ideges a társaságában, mint egyébként lehetnék. Minden, ami Sárira emlékeztet benne valahogy pozitívan hat rám, elvégre máris van benne valami viszonylag ismerős, és, hogy egyébként még rengeteg meglepetéssel szolgálhat mindemellett a nővéréhez viszonyítva annyira nem is rémít meg, inkább vagyok kíváncsi, ami önmagam ismeretében még engem is meglep kissé. A családra vonatkozó mondata azonban egy pillanatra kizökkent a jelenből. A csészével félúton megáll a kezem a levegőben egyelőre, és a gondolataim valahol otthon kötnek ki egy pillanatra az üres házban. A családomnak valahogy mindig fontosabb volt a karrier, mint maga a család. Más a Weöres-mentalitás. A teázó szokványos zajaiban az ajtó nyílása ránt vissza a jelenbe, nem lényeg, ki nyit be, vagy távozik, csak a hangtól szétfoszlik a hirtelen felbukkanó gondolatáradat, és ismét itt vagyok egészében az asztal mellett, a teával a kezemben, Noellel szemben. Zavartan mosolyodom el, belekortyolok a teába, aztán leteszem a csészét és igyekszem visszazökkenni, mintha mi sem történt volna a fejemben éppen. Hogy sikerülne? Nem igazán, bár az ok meglehetősen hétköznapi számomra - kérésének eleget téve a szemébe nézek, és darabjaira hullik minden gondolatom. Nagyszerű. Össze kellene szedni magam, bár legalább ő nem ront a helyzeten, úgyhogy amint újra nekikezdek, még sikerül is beszélni. Kicsit ugyan zadarok, de azért még érthetőnek tűnik számomra, amit kimondok. Halvány mosolyra görbül a szám, amikor megköszöni, amit mondtam, aztán meg önkéntelenül is elnevetem magam a következő mondatán. Beletúrok vörös tincseimbe, hogy hátratessékeljem őket, mielőtt az egész az arcomba hullana, majd megrázom a fejem.
- Nem a szemszínek statisztikája érdekel, hanem általában a statisztikák. De szívesen beszélek Schrödinger macskájáról is, vagy mérgekről, néhány festőről, zenéről... nem is tudom - sorolom, és ismét belekortyolok a teámba, majd a kérdése hallatán felnézek újra, egyenesen a szemébe. Még a végén itt bebizonyítja nekem, hogy nem is olyan nehéz dolog, bár attól, hogy esetleg neki úgy tűnhet, nekem még mindig komplikált az egész szemkontaktus-dolog, nem fog elszállni percek alatt, ez is inkább a meglepetés ereje, másra nem tudom fogni. Amolyan ösztönös, ha már az őszinteséget hozzák fel mindig a szemkontaktus kapcsán, mert nem tudom, ezt a kérdést hirtelen hová tenni.
- Öhm... i... igen, volna - nyögöm ki végül, meg se gondolva igazán, mit mondok. Nem mintha zavarna a társasága, szó sincs ilyesmiről, egyszerűen csak meg vagyok lepődve. Vajon az összes Ombozi ilyen? Sári is folyton olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiről nem is gondoltam volna, hogy létezik, sikerül, meg van bennem egyáltalán, és ebben Noel is hasonlít rám. Az az érzésem támad, kezdhetek tartani tőle, mi lesz, ha belebotlok a számomra még ismeretlen Nellibe. Visszatérek inkább újra a még megmaradt teám felszínének a bámulásához, és kavargatom, bár rég homogén oldat lett már a tea és a cukor keverékéből, de én még mindig kavargatom. Volt már rá példa, hogy apu simán kivette a kiskanalat a kezemből, de akkor is megnyugtat a mozdulat.
- Hm... milyen zenét szeretsz? - kérdezem végül pár pillanat elteltével hirtelen, elvégre zenét hallgatni majdnem mindenki szeret tapasztalataim szerint, és ehhez még hozzá is tudok szólni, elvileg. Ha mégsem, akkor legfeljebb tanulok valami újat, az is opció, és addig sem töprengek semmi olyanon, amin véletlenül sem kellene, főleg, hogy ismét felemelem a fejem és ránézek.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed