36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. november 8. 18:39 | Link

Yarista

Csendes, szélcsendes délután volt. Nyugalom mindenhol. Csak éppen Sharlotte-nak akadt olyan kedve, hogy elindul a faluba. Újra. Nagyon sokat szokott a faluban bóklászni szabadidejében. Ha nincsenek órái akkor is, de ha oka van odamenni, akkor még jobban szereti csodálni a panorámát, a házakat, az utcákat. Minden alkalommal azt érzi, hogy ez új neki, pedig már hetek óta a faluban lakik. Talán majd megszokja, addig is csodálkozva tekint végig a házsorokon minden egyes alkalommal.
Mostani sétája leginkább a Fő utczára terjedt ki. Csak bolyongott, járkált oda-vissza, nézegette a boltok kirakatait.
Egynél megállt.
~Pillangó-varázs Étterem és Teaház.~ mondta ki gondolatban, amit olvasott. Aztán gondolkodott pár pillanatig, és bement. Ha már ennyire járkálós kedvében van, ide is be kellett néznie.
Tehát belépett, aztán gyorsan keresett magának egy asztalt. Pár pillanatig azt is nézte, mintha életében nem látott volna asztalt. Pedig a házukban is sok található. De az nem olyan, ez valamiért más volt. Leült, majd kezébe vette az étlapot. Nézegette, sokáig. Nagyon sokáig. Már ha 3 perc folyamatos bámulást egy papírlapra soknak lehet mondani.
Mint ahogy szokott, most is elmerült gondolataiban. Nem tudta eldönteni mit rendeljen. Ez elég sokáig húzódott, mert amíg gondolkodott, elméje továbbszőtte a gondolatait, és a végén már azt sem tudta, min kezdett el gondolkodni.
~Saláta, vagy marha-bélszín?~ visszhangzott fejében. De hát egyszeri alkalomként megengedheti magának, hogy ne az alakjával, hanem a finom falatokkal törődjön. Még pár pillanatot habozott, majd a lapot letéve intett a pincérnek, aki azonnal ott is termett.
-Egy adag marha-bélszínt, ezzel a bizonyos cikóriás körettel, valamint egy pohár narancslét. Köszönöm.-mondta el rendelését.
~Fú, te jó ég....Na mindegy...próbálkozni kell...Nem fontos az alakom...Majd futok reggelente és kész.~győzködte magát, hogy helyesen döntött, bár ő sem tudta, hogy sikerült-e.
Hozzászólásai ebben a témában


Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 9. 17:23 | Link

Sharlotte

Még mindig nem tudta teljesen túltenni magát, amiért Rédey kivágta az óráról. Szó szerint kivágta, nem hagyott lehetőséget, ezért még megbántva érzi magát. Persze azért nem annyira, hogy ettől nagy lelki sérülései legyenek, de a tüske még mindig ott van az oldalában. ~ Jobb lesz gyorsan elfelejteni ezt... Egy forró csoki társaságában. ~ Mosolyogva kel útra, egy melegebb barna kabátban, egy Vikings sálban, és egy sötét színű bársonynadrágban. A tornacipő helyett most már egy vastagabb bélésű félcipőt vett magához, így nyit be a Pillangóba, ahogy ő nevezi. Szerinte itt csinálják a legfinomabb Forró csokit, de minden bizonnyal legalább Palarn-díjas ez az édesség. Gyorsan rendel is egyet, és körbenéz, hátha lát valakit, aki ismerős, vagy barát akár. De nincs szerencséje, csak számára idegenekkel van tele a hely, maximum látásból ismer pár embert. Egy szöszin akadnak meg a szemei, akinek rózsaszín tincsek is elkeveredtek az titán szőke fürtjei között. ~ Na, ne unatkozzunk, ismerkedjünk egy kicsit. Legalább elfelejtem azt a hülye órát. ~ Bosszankodik, mert valami mindig eszébe juttatja. Így hát aztán odasétál a csokijával a lány asztalához és lehuppan vele szembe.
- Helló! Mit eszel? Hátha kedvet kapok én is. - kíváncsiskodik, és próbálja kinézni, hogy melyik oldal lehet, de csak finoman. Nem áll föl, nem tépi ki a lány kezéből az étlapot, csak úgy nézelődik és várja, hogy a másik kommunikációt kezdeményezzen vele. Persze az is lehet, hogy elhajtja a másik, ezen sem csodálkozna mostanában.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. november 10. 12:51 | Link

Yarista

A rendelést elintézte, aztán várt, hogy megérkezzen az étel. Addig is újra kezébe vette az étlapot és vizsgálni kezdte. Végig ment minden ételen és átgondolta hogy szereti-e vagy nem, próbálta ezzel elütni az idejét. Azonban a betűkre való csodálkozását megszakította egy hang. Beszéd hangja, méghozzá hozzá irányított beszéd. Először csodálkozik, aztán leteszi a papírlapot és megszólal.
-Szia. Hát... Hogy hívnak?- próbál nem feltűnően meglepődni a történéseken, bár nem nagyon sikerül neki. Nem tudta nagyon kezelni a helyzetet, de ez van. el kell fogadni és alkalmazkodni kell.
-Én Sharlotte vagyok, Sharlotte Johanson.- mutatkozik be, mivel mindig  próbál kedvesnek és barátságosnak tűnni. Közben persze eszébe jut, hogy egy feltett kérdésre nem válaszolt. Elég rossz a memóriája néhány pillanatban, de nagy nehezen sikerült rájönnie, hogy mit kérdeztek tőle.
-Elvileg mindjárt megkapom a szép nagy adag marha-bélszínemet a salátával és a narancslét.-tájékoztatja új beszélgetőpartnerét a lány. Közben erősen gondolkozik.
~Ki ez, mit akar, miért jött ide, miért vagyok én itt,mikor jön már a kaja?~ fut végig az áradat az agyán. Végül is természetes, hogy ennyi minden kering most a fejében. Egy ilyen letámadás után... Aztán hamar feleszmél, hogy nincs egyedül, és ki kéne zökkenni a kis világából. Miután ez megtörtént kedves mosolygással tekintett a fiúra, és próbálta végigmérni, hátha ismeri valahonnan. Persze ezt látatlanul tette. Végül rájött, hogy nem ismeri, de tovább mosolygott rá.
Hozzászólásai ebben a témában


Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 10. 18:56 | Link

Lotte (a franc sem fogja kiírni ezt a hosszú nevet, én nem írok sokat ide és kész....(: )

Szerencsésnek érezheti magát, csak pár korty és máris minden rossz feledésbe merül, pár röpke pillanatig. Ezért, hogy ez a pillanat kitolódjon percekre, avagy akár órákra, kiszemeli magának a szőke-rózsaszín hajú leányzót, aki hasonló korú lehet, mint ő. Le is ül, és kérdez is hamarosan. Úgy néz ki, hogy megzavarta egy picit, mert furcsán elsőre a nevére kérdez rá, pedig azt hitte, hogy mindenki ismeri. ~ Úgy néz ki megint szerencsém van, Bonnie után, ő sem ismer... ~ mosolyog ki a pohara mögül, és ha már megkérdezték, válaszol is.
- Yarista Palarn. - odanyújtja a kezét, hátha a lány is belemegy e legegyszerűbb üdvözlési formába. Ha igen, ha nem, utána visszaül a helyére, miközben megtudja, hogy hogy hívják a vele szemben ülőt. Kicsit megigazítja a széket maga alatt, mert kissé mellé ült, szóval most már minden rendben ezzel.
- Á, nos ez nem ihletett meg. Maradok a forró csokimnál. - kicsit lebiggyeszti az ajkait a hírre, nem kér bélszínt, se narancslevet most. Persze csak érdeklődött, szóval nem is igazán érti, hogy miért hangolta le a kérdés egy pillanatra. Inkább egy újabb korty a Merlini nedűből, és máris újra jó kedve van.
- Te hányadikos vagy? Még sosem láttalak, pedig a csinos lányokat meg szoktam jegyezni magamnak. Vagyis, eddig így volt... - javítja ki gyorsan magát, miközben megérkezik a pincér Lotte bélszínével és a többivel.
- Jó étvágyat ám, majd addig csendben leszek, ha el nem küldesz. - mosolyog és vállat von, egész jól elszórakozik magán, és a rózsaszín tincseken. Már majdnem megitta a csoki felét, jól érzi magát, és tutira nem egy gurkó fogja agyoncsapni majd, hanem csokimérgezésben fog kimúlni.
- Te nem ismersz. Szerinted sztár lesz belőlem, ha mindent megteszek érte? Már külföldön edzek. Vajon elég lesz? - morfondírozik, de nem is a lányhoz intézte igazából a kérdést -habár az ő szemeibe nézett közben -,hanem saját magától. Ő az szeretne lenni, de a jobbik fajtából, akarja, hogy miatta játszanak mások, vagy egyáltalán miatta kezdjenek játszani.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2012. november 10. 19:26
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. november 10. 19:20 | Link

Yar (hát akkor a francnak se írd ki, de én se fogom )

Mielőtt megérkezne az étel, még kap egy kérdést, meg egy nem várt bókot.
-Második, de harmadik lenne, csak még régen egy mugli iskolában buktam és hát....- itt befejezi mondókáját a hatás kedvéért.-És köszi...- mondja kicsit zavarodottan. Furcsa neki, hogy azt gondolják róla, hogy szép. Vagyis nem az, hanem hogy így közlik is vele.
Ezután megérkezik a pincér a kért étellel és itallal. Sharlotte megköszöni, majd éppen nekikezdene, mikor megszólal a fiú.
-Köszi, de nem kell csendben maradnod. Beszélgethetünk is, normálisnak tűnsz. -mosolyodik el kijelentésén, majd tényleg nekikezd falatozni. Boldog. Nem tudja miért..Talán az az oka, hogy mindenhol összefut valakivel, és ez most sincs máshogy. Gondolkozik persze, hogy ki lehet az ismeretlen, valami rémlik is neki, de nem biztos, ezért érdeklődik egy kicsit.
-És rólad mit lehet tudni? Hányadikos vagy és melyik házban? -teszi fel eszegetés közben a kérdést. Majd várja a választ. Eszik tovább, néha kortyol egyet-egyet a narancsléből, és Yaristát nézi. Ismeretlen számára, így látatlanul végigméri. Sokszor persze, hogy az emlékezetébe rögződjön. Vagy ha nem éppen ezt a cselekedetét folytatja, akkor elmerül gondolatai között, amit gyakran szokott csinálni okkal és oktalanul is.
Valami morgást hall, ami nem teljesen kivehető beszéd lehet. Ekkor nem odakiált, hanem illedelmesen megszólal.
-Tessék? Nem értettem.- mondja végül tömören és egyszerűen, miközben tovább eszik.
Hozzászólásai ebben a témában


Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 13. 14:24 | Link

Lotte

- Nem értem, hogy mi köze a mugli iskolai eredménynek ehhez, de nem vagyok túl jó abból a tárgyból. – vonja meg a vállait, és valahogy már nem is szereti ezt a szót sem. Mostantól varázstalanoknak fogja hívni őket, mégiscsak jobb szó, meg kifejezőbb is. Erre a jó gondolatra iszik még egy kortyot, és elnézést kér, hogy ha zavarna. De úgy néz ki, hogy szerencséje van, a rózsaszín hajszeletű leányzó szimpatizál vele.
- Ó, köszi, remélem ez így is marad, ahogy én is, ezek szerint. – egyezik bele, hogy mégsem kelljen elmennie. A beszélgetés szépen lassan a normális mederbe terelődött, ami ilyenkor lenni szokott. Vagyis, Yarista most nem akart annál többet, mint amiért idejött a lányhoz: beszélgetni.
- Harmadéves és Rellon. De örülök, hogy nem ismersz, legalább nincsenek előítéleteid. – könnyebbül meg egy pillanatra. ~ Majd meglátjuk, hogyha egy olyan emberrel találkozom, aki semmit sem tud rólam, mi lesz a véleménye. Bonnie jó lesz kiindulási pontnak. ~ halvány vigyorpozíció alakul ki az ajkaiban, majd tovább morfondírozik, de immár hangosan. Elmondja a kívánalmait, vagyis a kételyeit. Sajnos valószínűleg nem hallotta, amit kérdezett, mert a kérdésre kérdéssel válaszolt.
- Semmi különös. Mást kérdezek. Szerinted mi kell ahhoz, hogy elérd a céljaid? Neked van valami célod, vagy hobbid? –
kérdezősködik tovább. Most elég érdeklődő hangulatban van, amíg el nem fogy a forró csoki, addig ez biztosan így marad. Aztán pedig majd kiderül, de egyelőre nem látja a folytatás elvetésének jogosságát.

Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. november 16. 18:21 | Link

Yar

Útnak indult egy kisebb felfedező útra, melynek célpontja az étterem lett. Itt kellemes beszélgetésbe keveredett, vagyis eddig, és remélhetőleg ezután is az lesz. Nem igazán ismeri a srácot, ennek ellenére minden érdeklődő kérdésére próbál válaszolni. Megesik azonban, hogy a másik fél nem érti.
- Annyi a köze, hogy ott van olyan, hogy általános iskola, és épp úgy, mint itt, ha megbuksz évet kell ismételned. Nekem viszont addig nem méltóztattak elmondani a szüleim semmit az életem egy meghatározó tényezőjéről, míg ki nem jártam azt az iskolát.- próbálja az imént elhangzottakat részletezni. Majd tovább folytatódik minden. Ő eszik, az ismeretlen pedig kortyolgatja forrócsokiját. Az, hogy nem ismeri, láthatólag örömteli dolog a fiúnak. Mikor elhangzik az, hogy legalább így nem előítéletes, egy gondolatkavalkád kezd el fejlődni a lány fejében. Szerencsére hamar eltorlaszolja azokkal az új gondolatokkal és kérdésekkel, hogy ki is lehet a titokzatos szőkeség előtte.
~Rellon....sokan vannak...talán túl sokan..~ indul meg ez is, ugyancsak szőke buksijában. Ezután, mivel nem hall rendesen egy kérdést, próbálja leinformálni, mi is volt az, de csak újabbakat kap, mire először megpróbál gondolatokat összefogalmazni, aztán kimondani. Erősen gondolkozó fejet vág, az evést arra a pár pillanatra be is fejezi. Végül elkezdi kifejteni véleményét.
-Ahhoz, hogy az ember bármit is elérjen kitartás és küzdeni akarás kell. Az, hogy milyen mértékben, az a kitűzött céltól függ. Nagyobb és fontosabb cél esetében mindkét említett dologból nagyobb az igény, és fordítva. Nekem kicsike céljaim vannak, hosszútávra nem tervezek. Csak homályban, vázlatokban. ami most fontos, hogy bukás nélkül végigcsináljam a sulit, utána pedig még eldöntöm mi lesz...-elmosolyodik mondandója végén, vet egy pillantást diáktársára, majd folytatja a táplálkozást, amit mindjárt be is fejez. De még pár falat hátravan. Iszik, aztán legyűri azokat is, miközben figyeli az előtte ülőt.
-Neked mik a céljaid?- érdeklődik most már ő is a másik iránt kissé, nehogy azt higgye, hogy figyelmen kívül hagyja. Mivel befejezte az étkezést, és elfogyasztotta a narancslét is, a pincér elvitte a tányért és poharat. Nem tudta, hogy innentől kezdve hogyan folytatódik a beszélgetés, vagy egyáltalán folytatódik-e.
Hozzászólásai ebben a témában


Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 21. 11:32 | Link

Lotte

Még mindig nem érte teljesen, hogy miről beszél a lány, mi köze a mugli iskolarendszernek ahhoz, hogy ő idejár és itt hányadikos. Persze utána már kezdte kapizsgálni a rellonos, hogy miről is van szó, de annyira nem volt érdekes a téma, hogy jobban belemenjenek. A lényeg, hogy harmadikos helyett másodikos Lotte.
- Értem. – fűzi hozzá a féligazságot, hogy ezzel elejét vegye a további magyarázatnak. A lila tincsek kósza játékát figyeli inkább lopva és kortyolgatja tovább az italát. Majd, mivel váratlanul ült le hozzá, váratlan kérdéssel örvendezteti meg a lányt, már ha neki ez öröm.
- Bakker, remélem felvetted az önismeretet. Tuti jól lennél Alexa néninél… Figyelj, ha nekem minden K lett, neked sem lesz nehezebb. Ki lehet bírni, csak néha kell tanulni. – rántja meg a vállát, mert neki a tanulás jelenleg nem jelentett eddig kihívást. Nyilván az anyag egyre nehezedik majd, szóval most még nyugodtan mondhatja, hogy minden, de tök könnyű. Az ő ambíció egyébként pedig nem a tanulásba merülnek ki, az csak a hasznos mellékes, mindig is az volt. Egyszer ő is abbahagyja majd a kviddicset, akkor nem lesz hátrány, ha több mindenhez is ért. Közben mindketten végeznek az evés-ivással, Yarista pedig jólesően dől hátra, mielőtt válaszolna a kérdésre.
- Én csak egy egyszerű kviddicssztár akarok lenni, akire felnéznek az emberek. De ez még nagyon messze van, mindenféle téren. Egyrészt nincs miért felnézni rám, másrészt a képességeim sem olyanok még, hogy az legyek, de hajtok, hogy mindkettő sikerüljön. Az iskola csak másodlagos. – ezzel nagyjából mindent elmondott, amit szeretett volna erről a témáról, belesűrítette a mondandójába a lényeget.
- Eszünk még valamit, vagy megyünk? Nekem ez a forró csoki bőven elég volt mára. – mosolyog a lányra. Nos, ha nem lenne kötve a keze, biztos tudna még pár témát felhozni Lottének, hogy hova mehetnének, de így? Van hátránya ennek az állapotnak is…
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed