36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 17 ... 25 26 [27] 28 29 ... 35 36 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. április 19. 21:43 | Link

alezredes


Nem tudom meglepek-e bárkit is azzal, ha azt mondom, nem vagyok az az izgulós fajta? Én úgy tippelem, hogy nem, de ha most meglepődtél, akkor hangeffekt meg tádádá' vagy bármi, amit csak szeretnél, nehogy politikailag inkorrekt legyek rögtön a történet elején. Tudnod kell rólam, kishaver, hogy én aztán nem számolom a perceket, és nem bámulom veszetten a találkahely bejáratát, hogy mikor lép már be rajta Hamupipőke. Esetemben még az is előfordulhat, hogy bár várom a cipőjét kereső kisasszonyt, az a találkozónk helyszíne előtt két utcával megtalálja a tízcentis harmincnyolcasát, aztán meg elfelejt megérkezni... én meg várok, ja.
Mielőtt azt gondolnád, szeretnélek megnyugtatni: a külvilág elkeseredett, szomorú kiskutyaszemekkel való bámulása helyett épp a keskeny faberakású pultot támasztom, és míg bal lábam a helyet átjáró zene ütemére jár, a kiszolgáló sráccal röhögünk valami észveszejtő baromságon. Muglik a Holdon? Uggggyanmá', mikor meg hogy? Mondjuk, ha engem kérdezel, szerintem az még nem is akkora hülyeség, minthogy Obama elnök valójában - tudod, mikor esténként lemossa a sminkjét - gyíkember.
- Ja, ja, ja - hangos röhögéssel értek egyet a fiatal srác körültekintő részletességgel előadott okfejtésével, majd közelebb hajolok hozzá, és a hangomat némileg visszafogva adom le neki a rendelésemet, mielőtt újabb gondolata támadna az USA-val vagy Németországgal kapcsolatban. A végén tényleg ott lyukadnánk ki, hogy Hitler amúgy él. Szóval... egy mentolos és egy görögdinnyés szipákszipák lesz, itt fogyasztásra. És sör. Jó sok sör.
Hát mikor máskor alapozná meg az ember azt a fajta, csak és kizárólag érett férfiakra jellemző és kőkemény, szorgalmas munkával elért sörhasát, amiről a leendő gyerekei felismerik majd, ha nem most?
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. április 19. 21:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 19. 22:16 | Link


Wape fun || Cap is here



Sikeresen nyugtáztam magamban, hogy igen, én vagyok az egyetlen, aki képtelen időben érkezni. Jöhetnék mindenféle szöveggel, hogy a világ siet, nem én kések, de az ilyen magasröptű mellébeszélések nem az én asztalom. Általában a pontosság az életem, de senki sem fog belerokkani egy kis csúszásba.
Az a jó Jasonben, hogy nem kell sokáig keresni, hamar kiszúrod. Elég volt egy körbenézés, nem kellett kint álldogálnom. Nyílegyenesen bementem a teaházba, szerencsére nem is kellett tovább trappolni, sem piruettezni mások között.
- Hali - köszöntem, ahogy lefékeztem Jason mellett. - Bocs, feltartottak - legyintettem, mintha mi sem történt volna. Legalább nem tűnt elkeseredettnek, vagy elveszettnek. Mondjuk egyik jelző sem szerepelt a férfi szótárában szerintem, ezek olyan életidegen fogalmak lehettek számára.
A srác a pult mögött egy tálcára pakolta a pipa kellékeket, mire elismerően néztem a Payne srácra.
- Szép munka. Keressünk egy asztalt - bólogattam párat, szívem szerint még össze is dörzsöltem volna a tenyerem. Mielőtt indultam volna, azért még megkértem a fiút, hogy nekem vajsört hozzon.
Imádtam az áprilist, mert a teraszon sem fáztunk délután, minden adott volt egy jó kis beszélgetéshez. Lehuppantam az egyik kényelmes székre, majd amikor Jason is így tett, ujjaimat összefonva néztem rá.
- Mi a helyzet mostanában, professzor úr? - kérdeztem külön kiemelve a titulusát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. április 20. 22:28 | Link

alezredes
chill


- Buddy, nem akarlak elkeseríteni, de ha lehetek veled őszinte, akkor... - jegyzem meg félelemmel a hangomban, és mielőtt folytatnám, még aggodalmasan beszívom az alsóajkam is. Engem színpadra teremtett a Jóisten, nem is kérdés. Kossuth-díjas Shrek lennék. - Azt sem tudom, ki az a Beyonce, nemhogy azt, hogy tényleg meghalt-e valami bitang hatalmas autóbalesetben, szóval mosom kezeim az ügyben, hogy tényleg évek óta a klónja helyettesíti-e vagy sem - kissé bizonytalanul vonom fel a szemöldököm, míg a pipa kellékeit tálcára pakoló pultossrác arcát figyelem. Meg kell mondjam, a vonásai egészen életre keltek, mióta itt vagyok. Szinte érzem a még bőre alól is párolgó örömöt, hogy ki tudja hány sikertelen év után bennem végre megtalálta a lelkitársát - már ami az összeesküvés-elméleteket illeti. - Ja, a Bermuda-háromszög rejtélye az én fantáziámat is birizgálja. Egy nap lehet felpattanok egy magyar mennydörgőre, aztán hasta la vista, baby, irány az Atlanti-óce... hali!
Épp csak, hogy befejezem a gondolatot - majdnem -, azzal a lendülettel már fordulok is a megérkező alezredes kisasszony felé. Az egyébként is derűs mosolyom kiszélesedik ahogy rá nézek; bírom az arcát tarkító szeplőket. Kis pulykatojás. Mikor elnéz mellettem, vele együtt én is a mostanra teljes pompájában ragyogó pipákra pillantok.
- Neked dinnyéset választottam - közlöm már úton a Pillangóvarázs terasza felé, séta közben próbálok úgy lavírozni a kisebb-nagyobb társaságok között, hogy lehetőleg semelyikük fejére ne borítsam rá az egyre csak forrósodó széndarabokat. Mögöttünk a kissrác jön, a keze valószínűleg majd' leszakad attól a sörmennyiségtől, amennyit kikértem. Nem baj, öcskös, teher alatt nő a pálma, a te karodon meg úgy nézem, elfér még némi izom.
- Kiadó lakást keresek - felelem hunyorogva, miután kényelmesen elhelyezkedek - természetesen a lemenő Nappal szemben. - Az öcséméknek nemrég született meg a második gyerekük, meg aztán lassan rám rúgja az ajtót a harmadik x, szóval... - csettintek egyet a nyelvemmel, majd megvonva a vállam a szemközt ülő lányra emelem a pillantásom, hogy aztán derűsen somolyogva kezdjem őt figyelni. - Mi újság az aktákkal? Ma is szépen névsorba rendezgetted őket?
Á, nem élvezem a kérdést, nehogy azt higgyétek. ... IMÁDOM cukkolni a nőket, még akkor is, ha mindeközben az életemmel játszok. Borzasztó emberek vannak, hát ilyet!
Szemtelenül megcsillanó szemekkel fürkészem Valentinát, a számszegletében huncut kis mosoly bujkál. Ki tudja, talán még ma éjjel meghalok. Meglátjuk, humoránál van-e a kis vörös, vagy az aktákkal együtt azt is le kell porolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Kapitány Valentina
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2019. április 21. 01:41 | Link


Wape fun || Cap is here



Meg sem lepődök, hogy félbeszakítottam egy minden bizonnyal roppant érdekfeszítő beszélgetést. Sárkányok, Atlanti óceán, talán nem is akarom tudni, miről volt szó. Egész vicces lehet itt dolgozni, főleg, ha ilyen Humor Heroldok térnek be. Mert hogy viccelt, tuti csak szórakozásból mondott ilyet.
Röviden bólintottam a dinnyés választásra. Jó lesz az, nekem még a mézes-áfonyás is jöhetett volna, nem igazán számít. Az édes íz tuti eltereli a figyelmem majd a napi túl kevés szénhidrát bevitelemről.
Szemrebbenés nélkül néztem végig, ahogy a pultos fiú lepakolta a rengeteg sört az asztalra. Igazából tökéletes balance volt, és neki sem kell rohangálnia minden kör után. Vagyis arra tippeltem, hogy Jason nem olyan szende alkohol fogyasztó, mint például én. Picikét talán túl kimérten köszöntem meg a segítségét, egész gyorsan lelépett tőlünk. Mindegy, amúgy sem rá vagyok kíváncsi.
- Ha nincs kisállatod, pillanatok alatt találsz majd - feleltem logikusan. Hiába vagyok boszorkány, az én főbérlőm első kérdése is az volt, hogy van-e macskám, vagy bármilyen állatom. Teljesen megnyugodott, amikor közöltem, hogy nem jövök ki valami jól a négylábúakkal. - De én a helyükben megtartanálak bébisintérnek - megvontam a vállam. Már a karrierista beszélt belőlem, pedig ha nekem is lenne egy pici babám, biztos senkinek nem engedném, hogy vigyázzon rá. Ez viszont már a múlt, a gyerek dolog ki van zárva nálam.
- Nem csak névsorba rendeztem őket, de külön színkóddokkal jelöltem meg a problémásabb ügyeket. - A legszörnyűbb az egészben, hogy ez még csak nem is vicc. - Közben meg azon gondolkoztam, hogy milyen színű kötéllel akasszam fel magam. A barna túl hétköznapi, valami vadabbat szeretnék, mondjuk kéket.
Oké, talán nem is erre kíváncsi a férfi. Valami mosolyfélével próbálkoztam, hogy azért elvegyem az élét, közben inkább a pipával szerencsétlenkedtem. Az elmúlt hét évben nem igazán láttam ilyet, szóval jó mélyről kellett előhalásznom az információkat hozzá. Szerencsére nem kellett vele sokat bajlódni, már csak be kellett izzítani. Kezemben a csővel végre hátradőltem és nem analizáltam túl a dolgokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Antal Zina
INAKTÍV


Babafarkas
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 193
Írta: 2019. május 14. 21:39 | Link

Levente

Reggel kihagyja az első órát. Amikor Daliah kelteni próbálja, csak rámorog a takaró alól, és összegömbölyödve fordul a fal felé. Az új pozícióban még magán érzi a másik lány pillantását, de pillanatokon belül újra elnyomja a zavaros, rémálmokkal teli álom. Kócosan, leragadó szemhájjakkal ül be a második órára, a ruhái alán csak szobatársa szemében illenének egymáshoz, de hát így megy ez, ha valakinek úgy ég a szeme, hogy nincs kedve kinyitni az öltözködés kedvéért. Felhúzott lábakkal ül az órákon, mindig addig amíg rá nem szólnak miatta, és nem felejt el hálát adni mindennek, hogy aznap tesiznie sem kell mennie. Délután valamiért mindenki bezsong - egy másodikosnak szülinapja van vagy mi -, a hangzavartól pedig Zina nem tud békésen pihenni, így morcosan, a fejébe nyomott sapi alatt sétálni indul a faluba, remélve, hogy talál valahol egy csendes és kényelmes zugot.
A terv megváltozik, amikor az orrát édes csokoládéillat csapja meg. Csukott szemmel tesz még pár lépést, miközben feje lassan az illat forrását keresi. Az egész olyannak hat, mint amikor egy program csak lassan érzékeli az újabb parancsot és részben még az előzőt csinálja, miközben már az újat is elkezdi. Zina végül résnyire nyitott szemekkel kiveszi a teaház körvonalait, és meg is indul felé. Belép egy magas nő mögött, és beáll a sorba, közben a zsebpénzét számolgatja amit a pulcsijának kenguruzsebéből halász ki. Elégnek kell lennie - szusszan, ahogy eszébe jut, hogy alig pár napja jött meg a bagoly a friss zsebpénzével. Ácsorog, jókislányként, ahogy kell, de amikor hallja, hogy valaki már másodjára gondolja újra mit is kér a kávéjába, sóhajt egy hatalmasat, olyan igazán szívből jövően.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 17. 22:10 | Link

LAURA
péntek késő délután | az étterem előtt | x

Mindössze néhány napja annak, hogy a Fénylő Lelkek Udvarában összejöttünk Lauval. Ez milyen menőn meg lazán hangzik, miközben igazából az volt, hogy én valahogy elnyökögtem a kérdésem, lenne-e a barátnőm, ő meg igent mondott. Ez így talán sokaknak nem fest annyira királyul, számomra viszont tökéletes volt. Hogy azóta mi változott? Különös ez, mert elvileg érdemben semmi. Ugyanúgy nagyon örülünk egymásnak, amikor találkozunk, a programjaink sem módosultak. Talán csak kicsit többször vagy bátrabban érintjük meg egymást. Ami viszont mindenképpen új, az a hozzáállásunk. Az, hogy hogyan látjuk egymást. Mennyire érdekes, milyen más lesz minden ettől. Az, hogy a másik mostantól már az a bizonyos valaki. Ugyanaz a szeretet, csak egy más színt kapott. Más ízt.
Terveim közt szerepelt ugyebár, hogy mondjuk randira hívom és ott kérdezem meg. Ezt noha elvetettem ebben a formában, viszont egy ilyen találka ötlete akkor is nagyon megtetszett. Főleg, hogy rájöttem, olyanok is randizhatnak, akik már együtt vannak. Sőt! Az úgy még jobb. Szerintem legalábbis. Tegnap tehát, amikor összefutottunk, elhívtam őt. Irtóra izgultam előtte. Mondjuk kellemesen.
Ma pedig itt a nagy nap! Suli után hazaugrottam, összekészültem, átöltöztem és ki is lépek most a hivatal kapuján, sétálva a Pillangó-varázs felé. Kellemes az idő, egy sima fekete ingben, sötét nadrágban érkezem. Egészen elegáns vagyok, hiszen egy ilyen helyre és alkalomra illik. Lábamon viszont sárga-szürke-fekete csukám feszít. Nem hanyagság ez a részemről, csak úgy gondoltam, ez így jól fest. Nem akartam az uniformishoz tartozó cipőmben jönni, pedig az az egyetlen komolyabb lábbelim. De lehet, ha lett volna másik komolyabb, akkor is inkább ebben jövök. Elég az hozzá, azért kicsíptem magam eléggé. Még parümöt is tettem fel. Egy kicsit csak, mert nagyon erős. Mármint koncentrált. Hiszen meglehetősen nívós holmi. Gondoltam, megéri, hiszen kevés is elég belőle és úgyra használom nyakra-főre. Mármint pont oda használom, csak van ez a mondás és ... oké, hagyjuk. A lényeg, hogy hasonlít a tusfürdőmre, ami szintén finom friss. Tehát illatosan, tisztán, viszonylag jól fésülten (az nem marad úgy soha sokáig), csinosan és főleg vidáman érek a bejárat elé és nézelődöm körbe, közeleg-e már a vacsorapartnerem. Mondjuk szerintem korán van még.
Lehet különben, sokak szerint sablonos, hogy egy étterembe invitáltam. Ez nem extra, ez nem kreatív. Nekem viszont ugye soha nem volt gondom azzal, hogy tetszen az, ami mindennapi, ami népszerű és ami magától értetődő. Ugyanígy tetszik az is, ami nem az. Ami biztos, hogy engem ez nem akadályozott a választásban. Talán egy kicsit meg is ragadott a hagyományossága. Étteremben randevúzni romantikus. Egyébként is, ha ez olyan lerágott csont, akkor miért vagyok így besózva? Miért vagyok így feldobva?  Alig várom, hogy ideérjen. Sarkamról lábujjamra dülöngélek, lóbálom karjaimat és olykor igazítok kicsit szemüvegemen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 17. 23:28 | Link

Thomas

péntek késő délután, odakinn|o


Az Udvarban történtek pont úgy voltak jók, ahogy. Minden pillanata tökéletes volt, semmin sem változtatnék, ha valami gonosz manó visszaküldene ezzel a feladattal. Tényleg, abszolút semmin. Ha Thomas azt kérdezte volna tőlem, hogy nem szeretnék-e randizni valószínűleg nem is értettem volna meg, hogy miről is van szó.  De úgy, hogy lennék-e a barátnője? Hát ezen nem volt mit félreérteni, világos volt a szándéka, hogy mit is szeretne. Életem legszebb pillanata volt ez, na meg a többi, ami követte. És ami még követi, minden vele töltött pillanat fantasztikus.
Picit meglepett ám ezzel a mai dologgal. Na nem mert annyira szokatlannak tartottam volna azt, hogy elmenjünk egy étterembe. Hiszen voltunk mi már elég sok helyen együtt. De nem így, nem egy párként. Hű, ezt még mindig annyira szuper kimondani! Szóval picit félszegen de persze boldogan mondtam igent, erre is. A végén még szokásommá válik ez az igen-mondás.
Őszintén örültem annak, hogy én korábban végzek péntekenként. Hiszen azért egy randira még sem mehet el az ember lánya rendes utcai öltözékben! Nem, főleg akkor nem, ha egy étteremben van ez a randi. Mondtam már, hogy egy étterembe megyünk?!
Szóval olyat tettem, mint még soha: órákat töltöttem azzal, hogy megfelelő kinézetet varázsoljak magamnak. Jaj, nem szó szerint. Ez ilyen mugli-mondás. Zöldes feketés ruhát választok ki, harisnyát, mert a cipőhöz az illik. És anélkül feltöri a sarkamat. Derekamra egy vékony öv kerül, pusztán díszítésként. Még a hajamat is becsavarom, így rakoncátlan hullámok keretezik a kifestett arcomat. Bizony, még sminkeltem is! Nagyon kis szolídan, csupán kihúztam a szememet, meg a szempillámat is kifestettem. A számra is kentem valamit, Dana szerint ez csak szájfény, hát, szerintem rúzs. De mindegy is, a lényeg hogy visszafogott az is.  Az illatom az viszont a szokásos, azon nem variálok. A felirat már lekopott, de valami virágillat. Érdekes, hogy sose érzem ugyanolyannak amúgy, de ez most mellékes. A szekrényem mélyéről még egy kis fekete vállra akasztós táska is előkerül, az iratokon és a zsebkendőn kívül semmi más nem fér bele. Használhatatlan egy holmi.
Hamarabb indulok el jóval, egyrészt mert nem szeretnék elkésni, másrészt meg magas sarkú alkalmi cipőben nem tudok a szokásos tempómban mászkálni. Kezemmel végig a táskát babrálom, rá-rápillantva a szokatlan kiegészítőimre. Jézusom nagyon izgulok, pedig csak vacsorázni megyünk. De hát pont ezért izgulok, mert vacsorázni megyünk! A vendéglátó negyedbe érve visszateszem a vállamra a táskát, mert egy ideje már csak úgy lóbáltam a pántjánál fogva. Úgy mókásabb volt, és nem csapódott neki folyton az oldalamnak. Aztán egyszer csak feltűnik az étterem és előtte ott áll Thomas, rám várva. Nagyot dobban a szívem és rögtön mosolyra húzódik a szám.
- Szia! – köszönök rá hangosan jó messziről. Amíg odaérek hozzá addig van időm alaposan megfigyelni őt, az öltözékét, a haját, a tartását. Izgatottságom egy picit sem csökken. – Hű, nagyon … nagyon elegáns vagy!
Hát persze, hogy nem bírom megállni, hogy ne közöljem vele, hogy jól néz ki. Megint. Mint mindig. El is pirulok egy picit. Az uniformisban is elegáns szokott ám lenni, de az más. Az „kötelező” öltözék a suliba. De ez, ez most más.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 18. 00:44 | Link

LAURA
péntek késő délután | az étterembe lépve | x

Tisztára elábrándozom, miközben pislogok körbe az utcán. Olyannyira, hogy bár odanézek a közeledő lányra, csak pár pillanat múlva esik le, hogy az ő. Ekkorra már rám is köszön. Abbahagyom a dülöngélést és nagy mosollyal, egy intéssel fordulok felé. Szemöldököm kiemelkedik fekete szemüvegkeretem fölé, számat enyhén eltátom.
Jó ég, de gyönyörű!
- Szia - köszönök vissza révetegen.
- Hú, köszi - pillantok le ingemre és lesimítom kicsit mellkasomon.
- Te pedig... őrülten csinos - tekintek végig újra és újra a szép ruháján, összefogott haján és csodálom arcát, amit a sminkje kihangsúlyoz. Nem nyomja el őt, nem takarja, hanem erősíti. Főleg a szemeit. Azok csak úgy világítanak. Pislogok aztán pár gyorsat és feljebb nyomom okulárémat az orromon, ahogy megpróbálom rendezni magam, felhagyva a lány bamba szemlélésével.
- Ezt neked hoztam - varázsolok elő a hátam mögül egy lótuszcsokrot. Igazából egyetlen, szép nagy, fehér virág virít a jellegzetes, pajzs alakú levelek között. Amit marokra tud fogni alul, az egy tartó, amiben a növény gyökere van rejtve vízben. Zöldes szalag fogja körbe. A lótusz illata pedig igazán finom. Passzolnak a lánnyal. Ebben is.
- Elég kivenned a tartóból, egy tál vízre fektetned és tök jól elvan benne - árulom el neki, hogy ez nem egy olyan növény, ami csak pár napig bírja. Sajnáltam volna olyat adni neki. Ez meg igazán illik hozzá szerintem. Remélem, tetszik neki!
- Hölgyem? - fordulok aztán katonásan az ajtó irányába és nyújtom neki vigyorogva jobb könyökömet, hogy belém karolhasson. Utánanéztem, mert úgy tudtam, a jobbat illik, és kiderült, jól gondoltam. Huh, irtó sok mindennek utánanéztem, hogy biztosra menjek. Igen, ha nagyon tudni akarjátok, eltöltöttem némi időt a könyvtárban emiatt. Nagyon érdekes dolgok vannak.
Kitárul előttünk a bejárat, és amint belépünk, a recepciónál egy kedves boszorkány köszönt minket. Elmondom neki, hogy az étterembe jöttünk, ő pedig int nekünk a felfele tartó lépcső irányába, hogy arra parancsoljunk. Megköszönöm és indulhatunk. Végignézek a fenti folyosón sorakozó festményeken. Néha magam mellé mosolygok a lányra. A terem előtt megint fogad minket valaki.
- Szép jó estét! Foglalásunk van Thomas Middleton névre - közlöm az idős, elegáns úrral, aki pálcájával az előtte lévő listára bök. Nevem felragyog rajta.
- Erre tessék - int nekünk barátságosan, hogy menjünk utána. Odavezet minket. Ahogy elénk kerül, vidáman nézek össze Laurával. Hát ez valami irtó klassz! Tudom, sokan feszengenek ilyen helyeken és én se járnék minden nap ide, viszont szerintem igazán felemelő néha így megadni a módját. Ki kell ezt is próbálni, meg kell ezt is élni. Helyes kis kétszemélyes asztalt kapunk az ablak mellett. Már lépek is és kihúzom Launak a széket. A sikkes varázsló erre elismerően biccent nekem, mire szélesen rávigyorgok. Ezek szerint jól csinálom. Leülök a lánnyal szemben. A férfi biztosít róla minket, hogy mindjárt jön a pincér, addig is elénk lebegteti a menüt, az italoknál nyitva.
- Köszönjük - bólintok neki és fogom a kínálatot, mielőtt viszont elmerülnék benne, körbenézek kicsit, igazítva szemüvegemen, aztán Laurára tekintek, fülig érő szájjal. Már most eszméletlen klassz ez a randevú szerintem és még csak most kezdődött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 18. 12:33 | Link

Thomas

péntek késő délután, az étteremben|o


Meglepődik? Csodálkozik? Jézusom, túlságosan is kiöltöztem? Vagy nem eléggé? Úgy gondoltam, hogy ez így megfelelő lesz, de talán mégse. Ő is kiöltözött, csak jó leszek így, ugye? Na nem mintha tudnék bármin is változtatni, ha nem.
- Köszönöm – felelem elnyomva magamban az ösztönös visszakérdezést. Tényleg? Tényleg csinosnak tart? Mi az, hogy őrülten? Az most jó? Úgy tűnik igen. Lesütöm egy picit a szememet, borzasztóan zavarban vagyok. Csoda, hogy nem kulcsolom össze a kezemet a hátam mögött és kezdek el szégyenlősen jobbra-balra forgolódni, mint egy óvodás kislány amikor anyák napi verset szaval. Nagy késztetést érzek rá pedig. Nem a szavalás részére, azért ennyire hibbant én sem vagyok. A szemlesütés viszont határozottan jó ötlet volt, ugyanis észreveszem a cipőjét. Annyira Navinés! Visszairányítom az arcára a tekintetem egy nagy mosollyal az arcomon.
Ó jaj, még virágot is hozott. Ó jaj! Hát hogy lehet ennyire édes? Persze illik virágot adni a lánynak, mint ahogy egy rakás dolgot illik. De ezek az illemek már annyira kihalóban vannak. És tessék, itt áll előttem, tökéletes úriemberként, akinek észbontóan jól áll a fekete – de ezt nem fogom az orrára kötni – és még virágot is hoz. Nem is akármilyet!
- Nahát! Lótusz? Gyönyörű! Köszönöm szépen!– adok hangot tetszésemnek, hiszen persze, hogy tetszik. Vajon Thomas tisztában is van azzal, hogy mit szimbolizál ez a virág? Akár igen, akár nem, tökéletes választás volt. És egyedi. És nagyon, de nagyon örülök neki. Óvatosan átveszem a csokromat és persze meg is szimatolom. Hihetetlenül jó illata van. – Azt hiszem azzal a tál vízzel nem lesz baj.
A mosoly az arcomra ragad, boldogan habozás nélkül karolok bele, picit végigsimítva az ingének anyagán. Mert ezt tényleg nem bírom megállni. Azt, hogy ne omoljak a karjaiba a virágtól örömömben azt még sikerült, de ezt már nem. Bár valljuk be, az enyhe zavar azért egész jól vissza tud tartani az ilyen húzásoktól.
Majd újabb meglepetések fogadnak. Az első az, hogy ő megy be először az étterembe. Kap is érte egy gyors elismerő pillantást tőlem, mert igen, ezt is így illik. Bármilyen nyakatekert egy etikett is ez. Mondjuk tudom, hogy miért alakult ez ki, de az most lényegtelen. Gyorsan körbepillantok odabent és mire észbe kapok már megyünk is felfelé a lépcsőn. A boszorkányról és a párbeszédről speciel lemaradtam, nem figyeltem oda. Gyanakodva nézek végig a festményeken, sajnos az iskolai portrék eléggé élénk fantáziával vannak megáldva, úgyhogy sose tudom, hogy mire számítsak tőlük. Ám ezek nem tűnnek túl kíváncsinak, a lakóik csupán udvariasan biccentenek nekünk, majd a saját dolgukkal törődnek. A második meglepetés az hogy asztalfoglalásunk is van! Jaj de buta vagyok, hát persze hogy van, ilyenre helyre nyilván kell. Vagy legalábbis az a biztos, ha van. De akkor is elámulok Thomas alaposságán. Mosolyogva picit megszorítom a karját. Tényleg le a kalappal előtte.
Amióta megkaptam a virágot azóta egy szót sem szóltam, nem is hümmögtem. Az éttermi személyzet nem is várja el, hiszen nem az én dolgom intézni az asztal kérdését. Meg úgy általában semmit sem. Kedvesen mosolygok hát az úrra, aki az asztalunkhoz kísér, köszönetképpen finoman bólintok csupán. Elégedettnek tűnik a reakciómmal. Valószínűleg fel is szaladna a szemöldöke, ha csacsogó fruskaként túlságosan is hangosan áradoznék mindenen. Ó meg tudnám ám tenni, simán, nem okozna gondot, hiszen el vagyok ragadtatva. Látszik is rajtam, sőt amikor kikerülünk a varázsló látóköréből kicsit hátrafordulva rávigyorgok a fiúra, eltátogva neki a véleményemet: hát ez csúcs!
Ízléses kis asztalkánk van, a kilátás fantasztikus, de ami a legjobban tetszenek azok a székek! Már maga a kinézetük is, olyan régies. Nem is tudom, melyik században használtak ilyeneket. De az biztos, hogy elegánsak és kényelmesek. El is indulok, hogy elfoglaljak egyet ám ekkor enyhe döbbenet suhan át az arcomon, ahogy Thomas hellyel kínál. Hihetetlen! Leülök, kis táskámat a szék támlájára akasztom, ami direkt így van kialakítva, hogy ne csúszhassanak le róla ezek a kis női apróságok. Ez az étterem nagyon előkelő, nem találok rá jobb szót. Kezeimet finoman az ölembe ejtem, és mosolyogva várom, hogy a kedves úriember egyedül hagyjon minket. Ez a menü „átadása” után meg is történik.  Arckifejezésem rögtön át is vált, vigyorogva csóválom meg a fejemet.
- Azt ugye tudod, hogy fantasztikus vagy? – folytathatnám úgy is, hogy egészen levesz a lábamról ezzel az egésszel. – Ezt az egészet tegnap tervezted el, vagy már volt egy vázlat a fejedben korábban is?
Hogy kiolvassa-e a vidáman csillogó tekintetemből mennyire el vagyok ragadtatva? Jó kérdés, akár ki is tudná. Ezt is, meg sok minden mást is. Belepillantok inkább gyorsan az itallapba, most tényleg túl kifejező a tekintetem. Elgondolkodva tanulmányozom a választékot, hiszen elég sokféle alkoholos dolog van felsorolva, amiket ugyan akár meg is kóstolhatnék, de valahogy nem vonzanak annyira.
- Hm, iszunk aperitifet is? Alkoholmentes pezsgőt esetleg? Vagy … vagy csak üdítőt? – pillantok fel a fiúra vacillálva. Nem hiszem, hogy alkoholt innánk, de azért inkább megkérdezem, hogy ő hogy gondolja. Szemem sarkából látom a felénk közelítő pincért. Elegáns és barátságos ő is. Lassan közelít, majd megáll, hisz látja, hogy épp egy beszélgetésben vagyunk. Fantasztikus, hogy itt még erre is figyelnek. De hát ugye fel kell vennie az italrendelésünket, az ételek kiválasztása ráér akkora, amikor hozza az aperitifet. Mindenesetre hagy időt, hogy befejezzük a megkezdett mondatokat. Amikor felé pillantunk csak akkor jön közelebb.  Az asztalunkhoz érve mosolyogva és udvariasan kérdezi, hogy sikerült-e választanunk. Szerencsére igen, sikerült, de a választ nem tőlem várja. Mosolyogva figyelem Thomast, ahogy leadja az italrendelésünket, a pincér egy biccentéssel veszi tudomásul és már el is siet. A beszélgetésre nem sok időnk marad, mert belemélyedünk az étlapba mindketten. Bőven lesz még alkalmunk társalogni az este folyamán. Amilyen izgatott vagyok nem is igazán érzem magam éhesnek, de tudom, hogy ez változni fog. Viszonylag gyorsan sikerül kiválasztanom, hogy mit is szeretnék, úgyhogy becsukom az étlapomat, az asztal szélére csúsztatom és elragadtatva szemlélődöm. Hol a kilátást csodálom meg, hol a hangulatos világítás kelti fel a figyelmemet, de legfőképp Thomast figyelem. Minden annyira tökéletes!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 18. 21:08 | Link

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x

Pontosan tudom, hogy semmi baj nem lenne akkor sem, ha nem adnám meg a módját az udvarlásnak. Sőt, lefogadom, van olyan, aki haragudna is rám érte, hogy ezt csinálom. Mármint kaptam én már el ilyen beszélgetésfoszlányokat lányoktól a folyosón. Hogy az ilyen az nyálas és hogy ők inkább várnak valami egyedit, valami újszerűt. Viszont mivel soha sem tettem dolgokat azért, mert elvárták, hanem mindig azt tettem, ami nekem a legjobban esett, amit én legjobbnak éreztem, ezt itt aztán főleg nem akarom másképp intézni. Az őszintétlen lenne, alakoskodás. Ha pedig van valami, ami távol áll tőlem, az ez. Lau arra számíthat tőlem, amire eddig is: teszem, ami tetszik és amit szeretek. Semmit nem azért, mert az illem úgy diktálja és mert muszáj. Hanem azért, mert szerintem klassz. Jól esik vacsorázni vinnem, jól esik virágot adnom. Talán pont a hagyományossága miatt. Olyan szépek ezek.
Tudom, mit jelképez a lótusz. Mindenképpen valami vízi virágot akartam neki hozni és ahogy utánaolvastam, ez mennyire egy tiszta és megbecsült növény a különféle kultúrákban, egyből beleszerettem. Tudtam, ez kell, ezt akarom adni neki. Ő pedig örül neki, aminek meg én örülök. Illik hozzá nagyon.
Pompásan érzem magam. Egyelőre minden teljesen úgy halad, mint elképzeltem. Nem botlok meg egy lépcsőben sem, Lau lábára sem lépek, az asztalfoglalásunkkal is minden rendben van, és ami a legfontosabb: úgy tűnik, partnerem is jól érzi magát. Igen, nívós ez az étterem, a falu egyéb helyeihez képest mindenképp, viszont szerintem nem túl puccos. Nincs az az érzésed, hogy kinéznének innen. Hiába vagyunk bagolyköves lurkók, nem pedig mondjuk hivatali dolgozók dísztalárban vagy ilyesmi.
Mikor kitaláltam ezt az egészet, nem az lebegett előttem elsősorban, hogy imponáljak Laurának. Hú, ez így most gorombán hangozhat, de megmagyarázom: nem azért csináltam, hogy lenyűgözzem és a lábaim elé omoljon érte, hanem azért, hogy boldoggá tegyem. Hogy jól érezzük magunkat együtt egy különleges estén. Ahogy ajándékot is szeretek adni, mégsem lételemem, hogy lássam, ahogy a másik kibontja és lelkesedik érte. Persze, nagyon jó, ha láthatom, azonban ez nem rólam szól. Nem azért adom, hogy hálálkodjon. Úgyhogy, amikor magunkra maradunk a menüvel, és a lány azt mondja, fantasztikus vagyok, a szívverésem kihagy egy ütemet. Megilletődötten nézek rá lencséim mögül, hálásan mosolyogva rá a dícséretért. Már attól majd' kicsattanok, hogy így ragyogni látom, az, hogy szavakkal is megerősíti, mennyire tetszik neki ez, csak hab a tortán.
- Már... már volt pár ötletem, de az elmúlt egy-két napban alakult így - felelem, körbepillantva kicsit az étteremben. Igazából a Fénylő Lelkek Udvara után este már a randin meditáltam és hamar kiválasztottam a helyszínt, úgyhogy másnap már jöttem is asztalt foglalni meg ezek. - Örülök, hogy tetszik itt - teszem még hozzá és majdnem azt mondom, hogy "ha tetszik", viszont tényleg el kell felejtenem az ilyen bizonytalankodást. Hiszen most mondta, hogy igen. Nem így kerek-perec, viszont a lényeg akkor is ez és látszik is rajta.
Ráncolom kicsit a homlokom. Mi az az aperitif? Jaj ne, pedig olvastam arról is az etikettről szóló kötetben az éttermi résznél. Ám, ahogy folytatja, világossá válik. Á, hát persze, az az ilyen alkoholos innivaló étkezés előtt.
- Én maradnék üdítőnél vagy gyümölcslénél - bólogatok. - De ha te szeretnél mást... - hagyom fenn hangsúlyom, hiszen azt kér, amit csak szeretne. Nem kell hozzám alkalmazkodnia. Oké, alkoholosat nyilván nem érdemes kérnie, hiszen úgysem kapnánk. Egzotikus gyümölcslére esik a választásunk. Ezt el is mondom az érkező pincérnek és visszamerülünk a kínálatba.
- Megkóstolnék valami magyarosat. Ritkán eszem ilyeneket - vetítem előre a lánynak, én valószínűleg mire adom le a voksom. Persze, ebédnél a Nagyteremben volt már szerencsém ehhez-ahhoz, ám nem éltem túl sűrűn a lehetőséggel, hiszen elég nemzetközi ott is a konyha, annyi mindent lehet mindig kipróbálni. Ahogy olvasom az étlapot, érdekes ötletem támad. Előveszem pálcámat és odanyomom végét ezüstkeresztemre ingemen át. Elnyomom a hatását. Nem fordít most semmit. Se nekem másokat, se engem másoknak. Így az írott szót is idegennek olvasom most. Minden, ami eddig ismerős volt, ismeretlen lesz.
- What is that csirkepaprikás? - érkezik angolul kérdésem az ételt illetően, a közismert fogást pedig "szörköpáprikász"-nak ejtem. Azt se tudom, Lau tud-e angolul, én nem tudok magyarul, ez szerintem hallható, szóval, igazából szegény hiába fog válaszolni, nem fogom megérteni. Istenem, de fura ez. Még soha nem próbáltam. Mármint csak utcán, egymagam. Úgy nem, hogy éppen társalogtam valakivel. Pedig így most teljes valónkban hallhatjuk egymást. Eddig a fordítóbűbájnak köszönhetően hiába beszéltünk két külön nyelven, egyszerűen értettük, amit a másik mond. Ő hallotta, hogy én valószínűleg angolul beszélek, én meg hallottam, hogy ő magyarul beszél, viszont az agyamba már teljesen magától értetődően jutott el minden. Mintha több rétege lett volna a közléseinknek. Ez most letisztul. Egyetlen réteg marad. Most csak az én félreismerhetetlen, londoni angolom van meg a lány ékes magyarja.
- Thank you. I mean... - mosolygok fel az italainkkal megérkező pincérre, majd mikor rájövök, hogy még mindig blokkolom a bűbájt, elvonom onnan pálcám. - Köszönjük - mondom el még egyszer, nem mintha ne lett volna ez valószínűleg anyanyelvemen is érthető. Megérdeklődi, választottunk-e már. Mivel sikerült, közlöm vele először Lau kívánságát, majd az enyémet. Klassz lesz az a csirkepaprikás uborkával. Felveszi rendelésünket és elviszi az egyik menüt, ne legyen útban, a másikat meg egy tartóba inti mellettünk, hogy azért itt legyen nekünk, ha még eszünkbe jut valami. Meg amikor esetleg kiválasztjuk a desszertet.
- Egészségedre - emelem poharam csinos asztaltársaságom felé, hogy koccintsunk. Meg is tesszük, egymás szemébe nézve, aztán jóízűen kortyolunk. Számat nyalogvatva rakom félre innivalómat, majd előszerzem zsebemből szemüvegem tokját és belehajtom. Félretolom az asztalon. Megdörzsölgetem kicsit orrnyergem. Hiába, le kell vegyem azért pár óránként. Most pedig már úgyis jól megszemléltem a helyet, ahol vagyunk. Amiben... vagyis akiben meg főleg gyönyörködni akarok, ő itt ül előttem. Remekül látom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 18. 22:28 | Link

Thomas

péntek késő délután, az asztalunknál|o


Nekem tetszik, amit Thomas csinál. De nem várom el tőle, hogy ennyire kitegyen magáért. Az a fontos, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat. Számítanak a körülmények? Nem. Ettől függetlenül természetesen nagyon tetszik az egész étterem dolog.
Érdekes egyébként tényleg minden milyen zökkenőmentesen megy. Pedig hát azért elég ügyetlen vagyok. Egy gyors mozdulattal végigsimítok a speciális karkötőmön, úgy néz ki valamiféle összeszedettséget is ad és nem csak a hydromágiámat blokkolja teljesen. Igen, biztosra mentem. Elvégre mégis csak egy étteremben vagyunk, hát itt aztán tényleg nem hiányzik valamilyen malőr a részemről.
Ó, értettem én azt az imponálás részt ám. De ha mély benyomást szeretne kelteni bennem valamivel akkor ahhoz nem is szükséges ez az egész. Nem nehéz elérnie, hogy boldog legyek. És nekem jól esik, hogy verbálisan is kifejezem a dolgokat. Hogy nyugodtan elmondhatom neki, ha valami nagyon tetszik, amit csinál meg minden. És tetszik, ahogy reagál rá. Látja persze, hogy mit érzek vagy gondolok, de azzal hogy ki is mondom, hát attól ő még boldogabb lesz. Visszamosolygok hát rá.
Felcsillan a szemem, amikor válaszol a kérdésemre. Tehát mielőtt feltette volna nekem a kérdést az Udvarban már akkor megfordult a fejében egy esetleges randi gondolata. Nyelek egy nagyot, amikor az jut az eszembe, hogy milyen lett volna úgy eljönni ide, hogy még nem is sejtek semmit. Nem, így határozottan jobb volt. Finoman odébb tolom az asztalra helyezett virágot, hogy eltereljem a gondolataim. Csupán megszokásból.
Természetesen egyetértek vele az ital kérdésben, bár az tetszik, hogy meghagyta volna nekem, hogy azt válasszak amit csak szeretnék. Mondjuk még jó hogy, ez csak természetes. Mindegy, én sem értem magamat néha. Amíg a pincér távol van, addig mi kitárgyaljuk az ételeket. Általában jobban szeretek nemzetközit enni, a magyaros ételek azok olyanok, hogy meg tudom csinálni én is őket, ráadásul egy nagyüzemi étkezdénél nem is olyan az ízük. Most valami kettő közötti megoldást választottam. Thomas még vacillál és kíváncsian figyelem a mozdulatot, amit tesz. Majd nagyot pislogok, amikor újra megszólal. Majd újra pislogok egyet, mire felfogom, hogy mi történt. Megszűnt a fordítóbűbáj hatása. Hiába várom a fejemben a magyarosított verziót semmi.  Eléggé szokatlan, fel sem tűnt, hogy ennyire rá támaszkodtam volna. A kérdés jó részét értem, azt hogy pontosan milyen ételről is van szó meg kilesem az étlapról.  Bólintok egyet neki, jelezve hogy összeraktam a dolgot, majd hebegve és borzasztóan alap szókinccsel angolul felelek neki. Tudok angolul, de az ilyen főzéses kajás dolgokat nem igazán tanultam meg kifejezni. Van amit ösztönösen magyarul mondok a mondatban, szokatlan ez így na. Idővel talán jobban beleszokunk. Az a lényeg hogy valamennyire megértette, amit mondtam. A pincér érkezésekor meg visszavált. Picit fellélegzek azért. Szívesen beszélgetek én angolul, de inkább az alapokkal kezdjünk.
- Egészségedre! – visszhangzom én is a köszöntést finoman összeérintve a poharakat. Enyhén félrebillentett fejjel figyelem Thomast, ahogy megszabadul a szemüvegétől. Megszoktam már, hogy rajta van, de érdekes, ahogy ő tesz-vesz vele. És most van az, hogy legszívesebben felkönyökölnék az asztalra, államat a kezeim közé fognám és úgy nézném a velem szemben ülő fiút. De hát ugye ezt mégsem illik, úgyhogy a karjaimat egymásra helyezve az asztal szélére támasztom, és próbálom felfogni, hogy ez most nem egy álom. Pedig nagyon beillik annak. Csillogó tekintettel nézünk egymásra, na erről érdemes lenne fotót csinálni.
A pincér kisvártatva visszaér, leteszi elénk az ételt, majd magunkra hagy ismét. Elégedetten szemlélem a gusztusosan elrendezett kacsacombot, a takaros halmokba rendezett pikáns törtkrumplit, meg a lila káposztát. Hogy mitől pikáns a krumpli, azt még nem tudom. De majd mindjárt kiderül. Thomas étele is nagyon jól néz ki, mindketten elégedettek vagyunk a látvánnyal. De mint, tudjuk a puding próbája az evés.
- Jó étvágyat! – kívánjuk egymásnak, majd csend borul ránk, pedig a szánk mozog azért rendesen. Pár falat után félbehagyom az evést és a fiúra nézek. – Megkóstolod? Nagyon finom!
Picit felé nyújtom a villámat, amire az előbb ráügyeskedtem mindenből egy kicsit. Tényleg szívesen adok neki belőle, bár abban nem vagyok biztos, hogy ilyet szokás-e csinálni egy ilyen helyen. De ha nem szokás, hát mi akkor is szokjuk ha Thomas úgy dönt. Ha nem, hát akkor mi sem szokjuk. Nem különösebben zavarna, hogy ki mit reagál, végül is két tinédzser vagyunk. Ennyi belefér. Sőt, szerintem még több is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 18. 22:57 | Link

LAURA
péntek késő délután | asztalunknál az étteremben | x

Eldöntöttem, hogy már csak azért is el fogom néha tompítani a fordító-bűbájomat, hogy ő angolul beszéljen hozzám. Hiába nem értem meg teljesen, igazán elragadó az akcentusa. Nagyon különleges. Szeretném még hallani így beszélni. Szerintem látja rajtam, mennyire értékelem, hogy az anyanyelvemen felel nekem és hogy ez a gesztus minden kis nehézségért kárpótol. Az élmény meg tényleg igazán elvarázsol.
Viszonzom a jó étvágyat kívánást, azonban az változatlan, hogy ez magamtól nem jut eszembe. Hiszen nálunk nem szokás. Nekilátok a valóban mennyeinek tűnő, elegánsnak felszolgált ételnek és megemelt szemöldökkel hümmögök. Szokatlan ízvilág ez nekem továbbra is, ám kétségtelenül tetszik.
- Mm - dünnyögöm a kérdésre, felmutatva egy ujjam, ám ezzel csak azt jelzem, hogy mindjárt válaszolok, párdon, csak még tele a szám - Ó, köszi - hajolok is rá a felém tartott villára, számba vonva fogaimmal a falatot. Elismerően bólogatok. Tök jó ez is. Talán még pikánsabb, mint az enyém, de baromi finom. Éppen csak lenyelem a falatot, már szúrkálok össze én is neki egy összeállítást, aztán megemelt szemöldökkel nyújtom felé, hogy ugye kér ő is.
Komótosan fogyasztjuk el a főételt. Szerencsére nem adtak szörnyen nagy adagot, viszont kevés sem volt. Pont kellemes. Nem érzem úgy, hogy kipukkadok vagy menten elalszom, ám éhes sem maradtam. Elégedetten sóhajtok, félrehajtva üres tányéromon evőeszközeimet. A pincér látja, hogy végeztünk, jön összeszedni az edényeket. Megköszönöm neki ezt is. Érdeklődik, desszertet kérünk-e. Rápillantok asztaltársaságomra. A varázsló látja, még ki kell ezt találnunk, szóval visszalebegteti elénk a félretett menüt és ígéri, hamarosan visszajön, addig gondoljuk ki. Hamar kiderül, mindketten szívesen elfogyasztanánk még egy kis édességet. Naná. Tudvalevő, hogy az máshova megy.
- Egy tiramisut a hölgynek, én meg egy áfonyás sajttortát kérek szépen - adom le a rendelésünket. Innink az még van elég. Éppen csak lélegzetvételnyi időnk van boldogan pislogni kicsit egymásra és szótváltani semmiségekről, már jönnek is a finomságok. Nyilvánvaló, hogy ezekből is adunk kóstolót egymásnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 18. 23:31 | Link

Thomas

péntek késő délután, az asztalunknál|o


Rájövök ám, hogy mitől pikáns a krumplim. Szerecsendió van benne. Kicsit olyan borsosabb ízt ad neki, de kétségkívül nagyon ízletes. Meg is jegyzem magamnak, hogy néha én is dobjam majd fel a krumpli pürét ha főzök.
Aprót biccentek az egyetemes egy pillanat jelzésre. Persze, nyelje csak le nyugodtan, nem hajt a tatár. Elfogadja a felkínált falatokat, és amikor hajol egy picit közelebb tolom a villát hozzá. A bal kezemet is odanyújtom, ha véletlenül lepotyogna valami – mert mégsem sikerült stabilan elhelyezni az ételt az evőeszközön – akkor ne az abroszra potyogjon. Ízlik neki, ez egyértelmű. Visszakormányozom a villámat a tányéromhoz, és éppen a káposztát céloznám meg vele, amikor észreveszem a mozdulatot. Ó, kapok én is kóstolót. Gyorsan elmosolyodom, majd közelebb hajolok, hogy elérjem a villát kényelmesen. Nem veszem le a tekintetem Thomasról, amíg megszerzem a csirkepaprikást. Visszahelyezkedem alaposan kielemezve az ízeket. Finom, bár tejfölös.
- Egyszer majd kóstold meg tejföl nélkül is. Úgy is nagyon finom, teljesen más az íze – javaslom a fiúnak az általa fogyasztott étel egy másik változatát. Személy szerint jobban kedvelem tejföl nélkül. Csak amikor elviszi a pincér a tányérokat jövök rá arra, hogy megetettük egymást a saját villánkkal. Hát, hm.
Desszertet? Hát persze! Majd legyalogoljuk, vagy holnap kétszer annyit futok reggel, mint szoktam. Vagy nem érdekel. Gyorsan tudatom Thomasszal a választásom, egyre jobban tetszik, hogy helyettem beszél. A pincér már megint azonnal észreveszi, amikor döntünk és már itt is van. Vigyorogva hallgatom a hölgy megnevezést, majd belekortyolok a gyümölcslevembe. Ahogy nézem pont elég lesz. Belekezdek egy vicces történetbe a készülődésemmel kapcsolatban, de persze megjelenik a süti. A sztori ráér!
- Mhm! Ilyen finom tiramisut még nem ettem! – fejezem ki tetszésemet egy kicsit hangosabban, mint terveztem, de még nem kiabálva.  Thomas sajttortáját kóstolva elkerekedik a szemem, ez is isteni finom. Sajnos azonban túl hamar elfogy az édesség. Bár már tele vagyok. Hátra is dőlök jólesően szusszanva.  Most biztos, hogy nem fogok tudni azonnal megmozdulni. Még van egy kevés innivalóm, úgyhogy csak nem dobnak ki. Csodálkozva veszem észre, hogy szól a zene. Vagy szólt eddig is, és nem tűnt fel, vagy csak most kezdett el. Érzelmekkel teli szemekkel nézek a fiúra, várom, amíg ő is befejezi az evés-ivást. Meg azt, hogy jelezze a pincérnek, hogy végeztünk. Mert gondolom az lesz. A sztorimat meg közbe el is felejtem továbbmondani.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 18. 23:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 19. 00:33 | Link

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x

Még jó, hogy mielőtt rendeltem, felhívta rá a figyelmemet, hogy ezt általában valamennyire csípősen készítik, úgyhogy nekem se kellett több és kértem a pincért, hogy lehetőleg az enyém egyáltalán ne legyen csípős. Huh, nekem aztán mondhatják valamire, hogy az csak kellemesen csíp. Nekem ilyen nem létezik. Vagy teszi, vagy nem. Jobban mondva: vagy kibírhatatlanul teszi, vagy nehezen elviselhetően teszi, vagy nem teszi. Ez van, nekem sajnos rontja az élményt. Mindez most a javaslatáról jut eszembe.
- Oké. Kipróbálom majd - bólogatok, ám nem túl lelkesen. Hiszen pont, hogy tetszett benne, milyen lágy ez a már tapasztalt magyar ízekhez képest. Félek, a tejföl nélkül túl különleges íze lenne nekem. De ki fogom próbálni. Különben, ha már magyar kaják: nagyjából minden csirkepaprikás falat után meg kellett töröljem magam szalvétával és ettől függetlenül még most is úgy érzem, maszatos vagyok. Pedig biztosan nem.
Egymás villáiról ettünk, bizony. Egészen simán.
Zseniálisak az édességek is, tényleg. Jól átkóstolunk megint a másikhoz. Pompásan választottunk. Bár valószínű, nehezen foghattunk volna itt mellé. Nagyon ráérősen eszegetem a sajttortámat, a szalvétát előszeretettel használva továbbra is. A lány kicsit előbb végez. Felhívom rá a figyelmét, hogy félbehagyta a történetet, pedig érdekel a folytatást. Legalább, míg majszolok, tartson szóval. Mondjuk tőlem üldögélhetünk csendben is, ugyanolyan jó. Meg valóban, zene is szól. Érdekes.
Az utolsó falatok egyike előtt bedobom, hogy lehet, én még kérek valamit inni. Részemről ugyanis nem iparkodom elhagyni az éttermet még. Szerintem üldögélhetnénk itt valameddig. Úgysem érdemes ugrálni ilyenkor. Mikor tehát végeztem én is a desszertemmel, kérek még egy pohár sütőtöklevet a pincértől magamnak, meg persze a szőkének is, amit szeretne, ha szeretne.
- Bocsánat, mindjárt jövök, elugrom mosdóba - veszem fel a szemüvegem és állok fel helyemről, elindulva. Nézelődöm, vajon merre kell mennem. A bejáratnál álló úr sejti, mit keresek, így mutat nekem a megfelelő irányba. Hálásan biccentek neki. Alig egy-két percet vagyok távol, főleg arcot akartam mosni. Meg azért, ha már ott vagyok, megnézem magam a tükörben, hátratúrom kicsit hajam, mintha bármit számítana, egy perc múlva ugyanúgy áll majd, mint előtte. Visszatérve megsimítom a lány vállát, ahogy mellé érek, lemosolyogva rá és visszaülök szépen, levéve szemüvegem. Közben az italaink megérkeztek. Kortyolok kicsit.
- Tényleg, olvastad azt a cikket? - kérdezek rá, ahogy ez eszembe jut. Hiszen azóta megjelent az Edictum. - Mármint... tudod, szóval azt - nyomom meg az utolsó szót, ahogy kissé zavartan mosolyogva próbálom pontosítani, mire gondolok. Ehhez mondjuk talán praktikusabb lenne elmondani az újság címét, a rovatot, a cikkírót vagy akár a tartalmat is. Dehát ki tud ilyeneket előkaparni a fejéből most? Szerintem érti így is. Szusszanón vigyorogva megrázom kicsit a fejem, az iromány tartalmára reagálva. A festmények már megint alkottak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 19. 19:58 | Link

Thomas

péntek este, az asztalunknál|o


Ahogy válaszol rögtön felkapom a fejemet és rászegezem a tekintetemet, picit összeráncolt homlokkal. Majd megértem a dolgot. Hát persze! Neki nagyon furcsa lehet még a magyar ízvilág. Nem éppen könnyűek az ételeink, a nagyon hagymás alappal, rengeteg paprikával. És hacsak nem házikosztként fogyasztja, nem is sok esély van arra, hogy átmenetesen szokhat hozzá. Megértően rámosolygok hát, majd folytatom az evést én is.
Ó hát rossz süteményválasztás az nálunk valahogy nem létezik! Elég nehéz volt viszont ilyen sok finomnak tűnőből választani, de a tiramisu az mindent visz. Szeretek ugyan lassan édességek eszegetni, kiélvezni az ízeket, de ez itt tiramisu! Azt nem mondom, hogy behabzsolom, de na, elég hamar eltűnik a tányéromról. Nincs az a mennyiség, amit szerintem ne tudnék megenni belőle. Megtörlöm a számat a szalvétával ahogy végzek, de persze sehol semmi maszat. Nem pazaroljuk a falatokat.
- Ó, igen, szóval az lett a vége, hogy tiszta piros csillámporos lett Benito. A nagyját sikerült kimosnom a bundájából, de hát sajnos … aki beleüti az orrát mindenbe az így jár – fejezem be végül a történetemet  kuncogva a lelki szemeim előtt megelevenedő emléktől.  Majd ne felejtsem el megmutatni neki azt a fotót holnap. Mert most persze nincs nálam telefon, bele se fért volna a táskámba.
Részemről egy forró csoki mellett döntök, mert kávét azt már csak nem kellene ilyenkor inni. És legalább azt hosszabb idő meginni, mert lejjebb hűteni nem tudom jelenleg ugyebár.  Amíg Thomas távol van addig nézelődöm, főleg az ablakon kifelé. A pincér újra megjelenik, teljesen nesztelenül, úgyhogy nem kicsit ijedek meg tőle, amikor egyszer csak egy kéz jelenik meg előttem a semmiből. Összerándul a gyomrom azonnal, de észreveszem a nagy gőzölgő bögrét, ami aztán az asztalra kerül. Elmotyogok egy köszönömöt, de meg csak akkor könnyebbülök, amikor már elmegy. Két kezem közé fogom az iszimet, mosolyogva szemlélve a tetején úszkáló pillecukrot. Ilyet még úgy sem kóstoltam! Thomas visszatértét legalább időben észreveszem, ő nem settenkedik ninjaként mögém, mint a felszolgáló személyzet. Viszonzom a mosolyt, ami még szélesebb lesz, amikor megsimogat. Az előbbi kellemetlen érzés pedig maradéktalanul eltűnik, és átadja a helyét a színtiszta örömnek.  Hm, máshogy áll a haja egy picit.
- Ehgen – kommentálom szűkszavúan elhúzva a számat. Nem kell pontosítania, azonnal rájövök, hogy miről kérdez. Fogalmazzunk úgy, hogy nem voltam elragadtatva tőle.  Nagyon nem. Sóhajtok egy nagyot és megcsóválom a fejemet mielőtt válaszolok rendesen.
Ma reggel olvastam el. Hát tudod, most már tényleg hajlok arra, hogy megkérem a festményeket, hogy ugyan árulják már el mégis kicsoda az, akivel összeboronálnak már megint. Ekkora nagy sületlenségeket összehordani! Egyszer a változatosság kedvéért azért mondhatnának valami kedveset, vagy legalább valami igazat is.
Elhallgatok újra majd egy kicsit kellemesebb vizekre evezek a témát illetően.
- Nem is mondtam még: teljesen blokkolom most a mágiámat. Úgy gondoltam itt nem kéne kockáztatni – avatom be lehalkítva a hangomat. Az egész alatt annyira fel voltam és még fel vagyok dobva, hogy biztos hogy jó döntés volt a részemről. De talán Thomasnak nem is tűnt fel, hogy azok a furcsaságok még nem jelentek meg.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. július 27. 23:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 19. 20:35 | Link

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x

Ó, ne, Benito! Nevetek kicsit, mert teljesen magam előtt látom a piros csillámos sárkányleopárdot. Adjon magára egy csodacica is, nincs ezzel baj. Minden esetre a képet feltétlenül látni akarom róla.
- Szerintem vigyázz! Ha beszédbe elegyedsz velük, még több okot adsz arra, hogy variáljanak - intem óva ettől a lányt. Nincs mit tenni velük, nem lehet gátat vetni a pletykáiknak. Ők már csak ilyenek.
Sütőtöklevemet kortyolgatva hallgatom tovább Laut és megemelem kicsit szemöldököm. Szóval nem is ismeri a srácot. Megkönnyebbülten mosolyodok el. Hogy miért, az elég összetett. Egy része az, hogy eszerint nem is tetszhet neki, ami viszont fontosabb, hogy nem véletlen nem tudtam a fiúról. Mármint arról, hogy szerepet játszik az életében. Mert nem játszik. Bár az a helyzet, ha mégis mindkettő igaz lenne, akkor sem lenne nagy gond szerintem. Örülni se örülnék, de ki sem akadnék. Hiszen akárhogy is, mi randevúzunk most. Velem van itt. Csak ez számít.
- Azért volt a cikkben igazság - hívom fel erre a figyelmét csöndesen.
- Tényleg nagyon kedvellek - vigyorodok el, idézve a szavakat. Igen, hiszen erről is írtak. Hogy gyengéd érzelmeket kezdtem táplálni a szöszi iránt. Így is lett. Meglehet, a keretekbe zárt alakok jós képességekkel is bírnak. Vagy csak annyi mindent hordanak össze, hogy egy része be kell jöjjön? Oké, ez valószínűbb.
- Igazán? A karkötőddel? - érdeklődöm, picit közelebb hajolva, az asztalra könyökölve, és lepillantok csuklója felé. Felmerült már bennem egyszer-kétszer a kinti találkozásunk óta, hogy vajon itt nem lesz-e baj a vizezésével. Nem amiatt, hogy mások mit szólnak, csak hogy neki ne legyen kellemetlen.
- Van kedved majd még sétálni kicsit? - kérdezek rá a továbbiakra, hiszen remek az idő, kellemes az este és van még pár óránk takarodóig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 19. 21:19 | Link

Thomas

péntek este, az asztalunknál|o


A csillámmal csak egy baj van: nem lehet normálisan leszedni sehonnan sem. De komolyan, még hetek múlva is talál az ember itt-ott belőle. Még az is lehet, hogy Thomason is lesz belőle, amikor összeszeretgetik egymást Benitoval.
- Variálnak ők ok nélkül is, de nem valószínű, hogy beszélgetni lesz velük kedvem – nyugtatom meg a fiút mosolyogva. Ezek után meg aztán pláne nem. Mondjuk az lenne a legjobb, ha egyáltalán semmit sem mondanának rólam. Reménykedni mindig szabad, nem?
Nem értem a megkönnyebbült arckifejezését. Mit mondtam olyat, ami miatt megkönnyebbül? Vagy miatt, hogy nem gondoltam arra, hogy esetleg még is lett volna valami Annie-vel? Miért tettem volna? Hiszek neki, bízok benne, soha nem adott okot arra, hogy kételkedjek benne. Ha ő azt mondta, akkor az úgy is van. Mondhat akármilyen festmény akármit. Hogy a sráccal kapcsolatos lenne az persze nem jut eszembe. Hiszen, mondtam neki akkor, hogy nem tetszett addig még senki sem. Az Udvaron meg azt, hogy ő, Thomas az aki tetszik. És ennyi. A többi fiú engem teljesen hidegen hagy, nem veszem észre őket annyira, hogy bármiféle pozitív érzelem keletkezzen bennem. Vannak ugyan srácok, akikkel el szoktam beszélgetni, meg ilyesmi, de ők csak barátok. Mint ő meg Annie.
- Én is nagyon kedvellek. Téged – csak és kizárólag őt. Mondjuk ha nem így lenne, akkor nyilván most nem lennénk itt, de nagyon jó érzés hallani és kimondani is. Nagyon kedvel! Széles mosoly költözik az arcomra rögtön, csillogó tekintet … most van az a pont, hogy mindent elárasztanék vízzel. Ehelyett valami furcsa fájdalmat érzek a kézfejemen. Elfintorodva nézek a jelemre, majd visszakanyarodok a cikkhez és az igazságaihoz gondolatban.
- Meg az is igaz volt, hogy felkértél a barátnő szerepre, csak épp a színjáték része nem stimmel a dolognak. És lehet hogy az a srác tényleg feltűnően nagyon kedveli azt a lányt – nem sikerült megjegyeznem a neveiket, nem is igazán fontos szerintem. Legalábbis nekem, nekünk nem. Nekik már nyilván az, de majd lerendezik ők egymás között a dolgot, ha le kell.
- Igen. Jó, mert működik, jaj nagyon is. Viszont nem szeretem hordani, mert picit kellemetlen nyugalmi állapotban is. De az előbb is tök jól jött, szóval … - picit megrántom a vállamat jelezve, hogy végül is megéri a dolog. Inkább ez a kis szúró érzés legyen, semmint a nagyobb baj. Közelebb emelem a csuklómat az arcához, hogy láthassa rajta a furcsán tekergő vonalakat. Hasonlít a kézfejemen lévőre, szóval ez kifejezetten hydromágusoknak van. – Képzeld: ha rajtad is lenne egy ilyen, akkor át tudnám adni neked a képességeim egy részét, és te is tudnád uralni. De csak amíg rajtad van.  
Ez például kifejezetten érdekes és izgalmas dolog. Még sose próbáltam ki, de lehet egyszer jó móka lenne. Visszahúzom a kezemet, hogy belekortyoljak a már kevésbé forró csokimba. Egy pillecukor is kerül a számba, aminek az ízétől valahogy nem vagyok elragadtatva, el is fintorodom egy picit. Fogom hát a kanalamat, összevadászom őket és kérdőn a fiúra pillantok: kéred?
- Persze! – ragyog fel az arcom a kérdéstől. Ó hát hogyne! Nem sietek én vissza a suliba, ugyan dehogy! – Kinézünk a tóhoz is? Gyönyörű lehet este!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 19. 21:54 | Link

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x

Csillámos leszek a Benito szeretgetéstől? Ezt a kockázatot vállalom.
Érdekes, mennyi jelentése és mélysége van egy-egy szónak. Az, hogy valaki kedvel valakit, sokszor okoz csalódást vagy okoz keserű mellékízt. Hiszen, miért csak kedveli? Miért nem szereti vagy imádja vagy van oda érte? Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan mondja az ember. Mint ahogy semmit sem mindegy, hogyan mondunk. Jó, persze, én ezt most a cikkből idézve mondtam így, ezt a kifejezést használva, ettől még tény, hogy ahogyan egymásnak mondjuk most, az minden, csak nem szomorúságra vagy félelégedettségre okot adó. Ó, nagyon nem! Ahogy mi mondjuk most, átható tekintettel, önfeledten, az bizony... hát az már valami.
- Kiválóan alakítod - bólogatok Lau barátnő szerepére, hülyéskedve. Vagyis csak részint hülyéskedve, hiszen az elismerésem teljesen komoly. - Keresve se találtam volna tökéletesebbet - viccelődöm tovább, ám némileg talán zavaromat is próbálom leplezni vele, akaratlanul. Tényleg felkértem barátnőmnek. Tényleg megléptem ezt. Megléptem és sikerült. Nem tudom, mikor fogom ezt teljesen elhinni.
- Az előbb? - kérdezek vissza. Mikor előbb jött jól a karkötő?
Ahogy nyújtja nekem kezét mutatásra, megfogom csuklóját a köves ékszer alatt és így tartom magamnak, hogy jól megszemlélhessem. Izgalmasan tekergőzik.
- Hű - véleményezem, amit megtudok a csecsebecséről. Elengedem  a lány kezét és hátrább dőlök. Homlokráncolva figyelem, mikor látom, hogy valami nem stimmel neki.
- Ú, te nem kéred őket? - hajolok rögvest vissza hozzá, várva, hogy a számba nyomja a pillecukrokat. Ez majdnem sikerül, az egyik kibucskázik a kanálból az akció közben. Fújva hümmögök, elkerekedő szemmel, teli szájjal, miközben a nevetést is vissza kell fojtanom. Gyorsan felkapom a szökevényt, ami szerencsére a szalvétára pottyant. Azt is beakpom és vigyorogva rágom a puha cukrokat, körbelesve picit. Pfuh, szerintem nem vette észre senki, mit művelünk.
- Szuper ötlet - bólintok a tavat illetően, sugárzó arccal. Örülök, hogy jön velem sétálni, nagyon nem szeretném még, ha véget érne ez az este.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. július 19. 22:36 | Link

Thomas

péntek este, az asztalunknál|o

   
Ilyen szituációban valóban nem szokás ezt a szót használni, hogy ’kedvellek’. Ha viszont ez hangzik el akkor meg mindig követi egy 'de' szócska. Kedvellek, de én nem érzek úgy irántad; vagy kedvellek, de nem akarok járni veled; szóval ilyesmik. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami ilyesmi értelemben mondaná. És nyilván én sem. És őszintén szólva nem is vagyok benne biztos, hogy csak így ilyen egyszerűen ki tudnám mondani neki azt hogy szeretlek. Pedig így van, csak még olyan új  ez az egész. Még bele kell szoknom, utána majd biztos el fogom neki tudni mondani. Azt is milyen sokáig képtelen voltam kimondani, hogy tetszik. És most meg tessék. Simán, gond nélkül.
- Jól van, akkor majd megírom a köszönőbeszédemet az Oscar-díjátadóra – kacsintok rá nevetgélve. Én viszont nem akaratlanul viccelődöm a zavar leplezésre. Nagyon jól értem, hogy milyen értelemben mondja, amit mond. Tudom, hogy ő is még dolgozza fel magában, hogy ez tényleg igaz. – Örülök, hogy nem talált tökéletesebbet vagy nem is keresett, hercegem – ó jaj, már megint udvariaskodó régimódi stílusban beszélek. Finoman biccentek is a fejemmel, ha már egyszer így sikerült kifejeznem magam.
- Amikor mondtad, hogy nagyon kedvelsz, hát, vagyis, inkább az ahogy mondtad.  – hebegek egy kicsit, de végül is miért ne mondjam el neki? Legfeljebb zavarba jön ő is. Jaj, mint ahogy most már megint én. Pedig fogtuk már meg egymás kezét. Ez most egyáltalán nem más, de miért más mégis? Talán a hely miatt? Á, nem tudom. Csak azt, hogy sajnálom, hogy elenged. Talán látszik rajtam, ahogy picit lekonyul a szám sarka. De feltalálom magam és iszom inkább.
- Azt hiszem nem szeretem ezt az izét – erősítem meg szavakkal is a fintorgás és a kínálás okát. Ó, szóval nem veszi el a kanalat, hanem nekem kell a szájába tennem? Enyhén remegő kézzel emelem hát fel a kanalat, azzal áltatva magam, hogy csak azért mert van benne az italból is. A legtöbb fehér pamacs a fiú szájában landol, csupán egy szökik meg. Egész jó teljesítmény, nem?
- Nem ér kinevetni, nem szoktam másokat etetni. Csoda, hogy nem az összes a terítőn kötött ki – adom a tudtára tettetett bosszankodással. Ó hát persze, hogy vigyorgok én is. Még szép. Eddig sikerült tökéletesen viselkednünk az étteremben, de azért csak kibújik a szög a zsákból. Fel is nevetek, nem foglalkozva azzal, hogy ki néz, ki nem néz.
- Szuper! Ha szeretnéd, ott ki is próbálhatnánk. Persze ha nem akarod, akkor nem csináljuk. Csak … érdekes lenne – picit kérlelő a tekintetem, mert én nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mennyire tetszene a víz irányítása. A kezem megfogása miatt el is felejtettem felajánlani neki ezt a lehetőséget. – Vagy bemutatom neked Sutrát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. július 19. 23:20 | Link

LAURA
péntek este | asztalunknál az étteremben | x

- Oscar színészeknek ad díjat? - találgatok, ugyanis erről az eseményről még nem hallottam. Azonban úgy sejtem, valami ilyesmi. Színházi elismerés. Esetleg filmes? Nem töprengek ezen most mélyebben. Nem is érek rá, hiszen viszonoznom kell a fejhajtást a hercegnőnek, utána meg jót vigyorogni magunkon.
Természetesen zavarba jövök én is a válaszától, alap. Csak picit, amolyan szemlesütve mosolygósan, de akkor is. Elmondhatatlanul boldoggá tesz, hogy az érzés kölcsönös. Felemelő úgy is kedvelni valakit, ha ő nem feltétlen vonzódik hozzád ugyanolyan mértékben. Már maga az érzés fantasztikus, ha valaki így megragad. Ha pedig a másik is így van veled, az felér egy csodával.
Rázom csak a fejem teliszájjal, szuszogón nevetve, kezem kicsit arcom elé vonva olykor, mintha attól félnék, kibukik egy pillecukor ajkaim közül. Ja a fejem azért rázom, mert nem őt nevetem ki. Hanem úgy az egészet. A derűm pedig csak gördíti magát tovább. Egyre súlyosbodik. Nehéz leállni.
- Nem is tudom - bizonytalankodok a víz uralását illetően. Hiszen látszik, mennyire keverem ezeket az elemis dolgokat, néha teljesen beléjük zavarodom. A nagy erő pedig nagy felelősséggel jár. Nem tudom, érdemes-e a kezembe adni ilyet. Vágom, nem a Bodzapálcát kínálja nekem, azonban akkor sem vagyok biztos ebben az egészben.
- Mutasd meg inkább őt! - csapok le a lehetőségre.
- Aztán meglátjuk - vonok vállat, hiszen nem akarom elvetni annak az esélyét, hogy aztán mégis kedvet kapjak, csak jelenleg inkább némi aggodalommal tölt el a gondolat. Ebben megállapodunk, és abban is, hogy lehet, lassan indulhatnánk.
Összeszedem a bátorságom és intek a pincérnek mosolyogva, hogy elkérjem a számlát. Felhörpintjük még az innivalóinkat, és Lau úgy dönt, maga is felkeresi a mosdót, mielőtt mennénk. Míg ő távol van, én visszaveszem szemüvegem, és elrendezem az anyagiakat. Kicsit örülök is neki, hogy így alakult. Eleve bajban vagyok a számolgatással, hát még ha valaki vár rám közben. Így azonban viszonylag hamar megtalálom a megfelelő érméket. Hagyok persze borravalót is. Mire ismét felbukkan a szőke, a pincér éppen kedélyesen sétál el tőlem, én meg a tárcámat rakom el. A lány kiengedte a haját. Gyönyörködve nézek kicsit végig rajta, aztán felállok, szedhetjük magunkat és megyünk kifele. Most nem nyújtogatom külön a könyökömet bár, de akármikor szívesen veszem, ha belém karol. Szorosan oldalán bandukolok, nyitva neki minden elénk kerülő ajtót, mígnem elhagyjuk a remek kis éttermet, hogy a tó felé andalogjunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 26. 20:11 | Link

JG


új tanév első hétvégéjén |o


Valahogy még az időjárás is tudja, hogy mikor ér véget a diákoknak a nyár, és mikor kezdődik újra az iskola. Ugyanis már is sokkal hűvösebb van, mint mondjuk egy héttel ezelőtt volt. Beköszöntött az ősz, hullanak a levelek, mintha a sok sulissal akarna együtt érzően gyászolni a természet is. Talán a legtöbbjük tényleg így is érez ezzel kapcsolatban, én viszont felvidulok tőle. Ősz, a kedvenc évszakom. Minden olyan meleg színezetet kap, a narancssárgás-barnás-pirosas színárnyalat miatt, ami eluralkodik ilyenkor.  Gyönyörű.
Most, bár hiába van hétvége, mégsem a természet csodáinak szentelem a figyelmemet. Mint,akit űznek úgy hagyom el a kastélyt, vágyom ki a szabadba, de nem találom a helyemet sehol sem. Tele van a fejem gondolatokkal, és képtelen vagyok rendet tenni odabenn. Túl sok, egyszerűen túl sok minden van most bennem. És ettől feszült vagyok. Futni kezdek hát, bár nem vagyok ehhez a tevékenységhez öltözve. Igazából nem is veszem észre, hogy lábaim automatikusan egyre gyorsabban mozdulnak, sem pedig azt, amikor letérek a szokott útvonalaimról. Csupán a megfelelő légzésre figyelek, és bár nézem, hogy mi van körülöttem, de látni nem látom. Csak amennyire szükséges, hogy ne menjek neki egy fának például. Még gyorsabb tempóra váltva hagyom el a birtokot, és már a falu felé robogok. Izmaim már sajogva tiltakoznak, de nem foglalkozom velük. Ez a kis fizikai megerőltetés pont jól jön, hogy eltereljem a figyelmemet, nos, mindenről.
Bár jó lenne, ha arról nem feledkeznék meg, hogy ilyenkor sokan vannak a faluban, jönnek-mennek az emberek. Még jobb lenne, ha egyáltalán észrevenném őket, és nem ők kényszerülnének kitérni az utamból. De eddig nem volt semmi gond. Eddig. Egészen pontosan eddig. Amíg a látóterembe hirtelen oldalról be nem rontott egy alak. Nő, így első ránézésre. Agyam kiadja a parancsot: Állj, ám a lábaim visznek tovább, és mielőtt észbe kaphatnék már el is gázoltam a hölgyet. Teljes erőből. Elterül a macskakövön, én pedig az ütközés erejétől megtorpanva egy rossz mozdulatnak – vagy éppen jónak, hisz így nem az áldozatomon landolok – köszönhetően hanyatt vágódok.
- Bo-bo-bocsánat – nyögöm ki elfúló hangon, hangosan zihálva, miközben lassan, óvatosan felülök. Minden porcikám fáj, mégis inkább a másik miatt aggódok. - Jól ... jól van?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moon Jang Geum
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 349
Írta: 2019. szeptember 27. 16:00 | Link

Laura
Én

Belevetettem magam a munkába. A kaszinóban annyi plusz műszakot vállalok amennyit csak engednek, ha hazamegyek akkor pedig az óráimra készülök. Hugi napközben az előkészítőben van, mikor hazaér általában vidám és mosolygós - de csak addig amíg vissza nem csöppen a valóságba, abba  alakásba ahol hárman kéne élnünk, de a harmadik szoba érintetlenül áll már mióta. Egyre csak azon kattogok hol rontottam el ezt ennyire, hol fordíthattam volna vissza, mit tehettem volna ellene, éjjel nappal ezen jár az agyam, de néma szavaimra nem kapok válaszokat. Mióta már, hogy Jun elköltözött? Nem is hívott, nem is keresett. Hugival beszélnek, azt tudom, miközben átadtam a telefont, végig süket csönd volt a vonal másik végén.
Most is éppen telefonálnak, így inkább jobbnak láttam kiszellőztetni kicsit a fejem. Önostorozásom nem marad abba ennyitől, a hűvös levegő haragospirosra csípi arcomat, ahogy céltalanul vonulok előre, egyik embert kerülve meg a másik után.
Még hogy minden rendben lesz - bukkan fel megint gondolataim között a délután amit a kívánságok termében töltöttem Ellie-vel. Azt mondta minden rendbe fog jönni, és megoldjuk a problémáinkat, és én őszintén kívántam, hogy így legyen... Miféle kívánságok terme az ilyen?
Döbbenten tántorodok meg és borulok el, szinte felocsúdni sincs időm, már a karjaimon támaszkodom. Fogalmam sincs hirtelen mi történt, azt sem látom hol vagyok, beletelik pár pillanatra mire feltűnik, hogy hozzám beszél valaki, majd még egybe mire fel is emelem rá tekintetem.
Bocsánatkérésére automatikusan megrázom a fejem, majd már húzom is magam alá végtagjaimat, részben azért nehogy mások rámlépjenek, részben pedig azért, hogy így feltápászkodhassak. A bal csuklóm, amire estem kicsit kellemetlenül fezül, de nem fordítok rá különösebb figyelmet, így nem is látszik meg rajtam.
- Jól, persze - állok fel és nyújtom felé jobb kezemet, hogy felsegíthessem. - Ne haragudj, nem figyeltem, nem esett bajod?
Ajkaimon halvány mosoly játszik, szinte észre sem veszem, fel sem dolgoztam még a helyzetet. Annyira szürreális, hogy amíg Hugi valószínűleg otthon sír a telefonban, én itt karambolozok egy diákommal... Csak sóhajtok egyet, s közben körbefordulok, hogy azt is felmérjem hol van az az itt. Pillangóvarázs?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 28. 19:42 | Link

JG


új tanév első hétvégéjén |o


Az első megrázkódtatás után, miszerint elgázoltam egy gyanútlan járókelőt az utcán, felemelem a fejemet, és az igazi sokkhatás csak most ér, amikor fel is ismerem az arcot. Ó igen, ismerem az illetőt. És ami még rosszabb: az egyik tanárom az. Abba most ne menjünk bele, hogy miért is jobb vadidegennel összeütközni, de úgy érzem határozottan, hogy nekem most jobb lenne sokkal jobb. Vagy ha már feltétlen ismerősnek és feltétlen tanerőnek kell lennie, akkor legyen valaki olyan, aki nem tanít, vagy akit amúgy sem kedvelek annyira. Vagy aki nem kedvel engem, akkor meg már aztán teljesen mindegy, nemde?
Ám nincs nagyon választási lehetőségem, szóval ebből kell most a legjobbat kihozni. A tanárnő előbb felkel, mint én, és már segítően nyúl is utánam, amit gondolkodás nélkül fogadok el. Csak miután talpra kecmeredtem az után esik le a dolog, így kissé döbbenten meredek magam elé. Ezt az érzést meg csak tetézi az, hogy úgy kér bocsánatot, mintha ő okozta volna a koccanást.
- De hát … én ütöttem el a tanárnőt! Én nem figyeltem, igazából … azt se tudom, hogy kerültem ide pontosan. Mármint futva, de … na mindegy. Jól vagyok – bólogatva erősítem meg az állításomat. Igen, fizikailag semmi bajom. És lehet, hogy úgy tűnik, de nem az ütközés miatt beszélek ám össze-vissza. És bűntudatom is van. Kellene valamit mondanom, vagy tennem, vagy nem is tudom. Mert, te jó ég, fellöktem a tanáromat az utcán! Ez, borzalmas!
- Öhm, tényleg nagyon sajnálom. Esetleg … - nézek körbe lázasan, hogy mit tudnék kihozni a helyzetből, valami jóvátétel szerűséget keresgélek. Ó, tudom hol vagyunk. Ebbe az étterembe randiztunk Thomasszal! De a teaházuk is szuper. Tea? Ez nem is olyan rossz ötlet. – Esetleg nincs kedve a tanárnőnek csatlakozni hozzám egy teára? Ha már így összefutottunk?
Nem fejtem ki, hogy úgy megbizonyosodhatnánk róla, hogy egyikünknek sincs agyrázkódása például, vagy fel nyugodtan fel tudnánk dolgozni az esetet. Vagy csak úgy szimplán nyugodtan békésen elfogyasztani egy finom teát. Mindig jó az idő a teázásra, és az alkalom is. Oké, mióta állok én így a teázáshoz? Ha jó a kedvem: teázok. Ha rossz a kedvem: teázok. Ha elgázolom a kedvenc tanárnőmet: teázok. Vagyis, meghívom teázni.  Anélkül, hogy belegondolnék talán nem annyira megszokott dolog ez a gesztus. Legalábbis idehaza nem. De tőlem teljesen őszintén, és mindenféle hátsó gondolatok nélkül jön az invitálás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moon Jang Geum
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 349
Írta: 2019. szeptember 29. 19:35 | Link

Laura
Én

Márpedig az ilyen baleseteknek sosem csak egy ember az oka, én sem figyeltem, ő sem, nincs ezen mit szépíteni. Csak megrázom fejem, így próbálva megnyugtatni a lányt, hogy nem történt semmi olyan amiért aggódnia kellene. Tudom, hogy az sem javít a helyzeten, hogy a tanára vagyok, valószínűleg az is aggaszthatja kicsit, pedig még ha nem is tudja, de nincs rá semmi oka. Se feleltetni nem fogom, se rosszabb jegyet nem kap emiatt, pletykákat sem fogok elindítani, mert ez csak egy kis baleset, amit igazán nem olyan nehéz a helyén kezelni. Fordított esetben persze én is ideges lennék (egyszer leöntöttem egy professzoromat kávéval az egyetemen - ő nem volt a rendes fajta), de pont mivel tudom milyen a másik oldalon állni, kérdés nélkül segítem fel és mosolygok rá, hogy megnyugtassam amennyire csak lehet. Gondolataim vissza-visszacsúsznának a lakáshoz, de nem engedem, állapotát csak egy bólintással nyugtázom, majd lesöprök egy kis port, ami felkarjára tapadt esés közben.
- Semmi baj, tényleg - ismétlem meg nyomatákosan, de nem úgy mint amikor a síró feleség férje arcába kiabálja hogy "semmi", hanem úgy amiből könnyen kihallható, hogy egyáltalán nem zavarnak a történtek. Lassan átmozgatom magam, apró, finom változtatásokal próbálom megérezni esett-e bármi bajom, de továbbra is csak a csuklómat érzem enyhén kellemetlennek, szóval nem aggódom feleslegesen. A kis feszülés valószínűleg csak az ütés hozadéka, pár perc múlva olyan lesz mintha sose ért volna talajhoz.
Meglepetten nézek a lányra mikor meginvitál, és egy pillanatra habozok. Úgy érzem, hogy azért kér erre, mert rosszul érzi magát a baleset miatt, így ha visszautasítom valószínűleg csak további aggodalmat okoznék neki. Ezt egyértelműen nem szeretném, így hát a rövid döbbenet után beleegyezően bólintok.
- Örömmel Laura - lágyul el tekintetem, majd vele együtt megindulok a teázó felé, és belépünk a helyiségbe. Odabent érzem meg igazán milyen hűvössé is kezd már válni az idő, egészen kellemes a finom illatokkal átszőtt, meleg levegő. - Itt jó lesz? - kérem ki véleményét egy ablak melletti kisasztalról, majd ha beleegyezik, helyet foglalunk. Én anélkül is tudom mit szeretnék inni, hogy megnézném a kínálatot, így amint megejelenik mellettünk valaki, már ki is kérek egy zöld teát. Várakozóan nézek a lányra, hogy mondja ő is mit inna, majd ha magunkra maradunk, két kezemet az asztallapra támasztom, összefűzött tenyereimre támasztva államat.
- Gyakran szoktál futni? - kezdeményezek egy lazább beszélgetést, nehogy beférkőzhessen közénk a kínos csend. Bár alapból nem vagyok valami beszédes típus, mindig igyekszem nem kellemetlen helyzetbe kerülni - most pedig eleve abból indultunk, így ha lehet, nem fokoznám ezt tovább a hallgatással.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 30. 18:55 | Link

JG


új tanév első hétvégéjén |o


Egy pillanatra összeszűkül a szemem a váratlan érintéstől, ám gyorsan elsimulnak a vonásaim. Valószínűleg csak azért reagáltam most így, mert mélységesen elborzaszt a tény, hogy fellöktem egy olyan embert, aki iránt tisztelettel kell viselkedni. A tanároknak kijár a tisztelet, meg az időseknek is. Így neveltek. Erre tessék. Na mindegy, nem tudom meg nem történté tenni, és látszólag már elege is van a tanárnőnek a mentegetőzésemből.
Egyébként én is egész jól megúsztam ám a dolgot, a fenekem fáj egy csöppet, ahogy ráérkeztem, de majd helyrejön. Ennyi belefér. A kosz meg, hát lényegtelen jelenleg. Igazából nem csupán a baleset miatt hívom meg teázni, bár ezt még én sem tudatosítom magamban. Csak annyit tudok, hogy jó ötlet a részemről, és szívesen töltök el egy kis időt a teázóban vele.
Jártam már itt párszor és őszintén örülök, hogy szabad az egyik legjobb hely a teremben. Annak meg még jobban, hogy pont arra is esik a választása a tanárnőnek. Fülig érő szájjal bólogatok hát, elhadarva egy hát persze-t, és hamarosan már kényelmesen üldögélünk az asztalunknál. Kinézek az utcára, majd a felszolgálót kezdem el figyelni, ahogy közelít hozzánk. Nem szükséges a lista nekem sem, tudom, hogy áfonyás rooibost szeretnék.
Aztán érdeklődve figyelem a tanáromat, nem azért, mert a kastélyon kívül még nem igazán futottam vele össze, hanem a zöld tea miatt. Őszintén szólva valahogy az nekem olyan furcsa. Biztosan amiatt, mert ugye egy rakás dolog éretlen ha zöld. Szóval valamiféle kesernyés, savanykás, nem kellemes ízt társítok ehhez a névhez. És nem sok kedvem volt még megkóstolni, hátha tévednék. Majd egyszer biztos megteszem, végül is ha céklás levest is képes voltam enni, akkor mit nekem egy éretlen tea?!
- Viszonylag igen. Igyekszem kétnaponta kijárni, de nem tudom, hogy lesz-e időm vagy energiám majd a munka mellett. Mert ugye ott a suli is, és nem szeretném ha romlana a teljesítményem – bólintok egyet válaszadás közben, ezzel is alátámasztva a szavaim. Szeretek futni, kitisztítja a fejemet, jó testmozgásnak is, állóképességet is növel, szóval tök hasznos. Mondjuk most, hogy végiggondolom rájövök, hogy igazából a munkába is jöhetek úgy, hogy lefutok ide a kastélyból. Hazafelé már nem biztos, hogy menni fog, de majd meglátjuk. – Általában nem a faluban szoktam amúgy, a kastély körül szoktam maradni.
Teszem még hozzá elmosolyodva. Nem kell attól tartani, hogy gyakran fogok fellökni gyanútlan járókelőket az utcán. Mire befejezem a kis történetem ismét megjelenik a pincér, leteszi elénk a két bögrét, meg a teázáshoz szükséges kellékeket, cukor, kanál, méz. Oké, még tejszínt is. Hm. Oké. Majd magunkra hagy minket ismét. Egy kevés cukrot szórok a sajátomba, ám mielőtt belekortyolnék egy icipicit hűtök a folyadékon. Csak ez után emelem a számhoz a bögrémet.
- A tanárnő mindig tudta, hogy tanítani szeretne? – érkezik a kérdésem a pohár pereme felett rápillantva a velem szemben ülőre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Moon Jang Geum
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 349
Írta: 2019. október 4. 21:42 | Link

Laura
Én

Jó látni, hogy komolyan veszi a tanulmányait, bár tudom, hogy én diákként ugyanezt mondtam volna ha egy tanárom kérdezi, attól függetlenül hogy így volt-e vagy sem.
- Óh, te is diákmunkát vállalsz? - nézek fel rá, miközben székemmel igyekszem kicsit közelebb ficeregni az asztalhoz, hogy kényelmesen le tudjam támasztani rá a könyökömet. A manővert akadályozza az asztal lába, de mikor rájövök ki a ludas már könnyedén módosítok. Mikor végre kényelmesen elhelyezkedek, abbahagyom a mocorgást. Közbeszólásom után intek neki, hogy bocsánat érte, és nyugodtan folytassa csak, nem akartam megzavarni. Meg is teszi, talán nem bántja nagyon a kis kérdésem. Nem megy nekem ma ez a multitasking, egyszerre leülni rendesen, és odafigyelni mikor szóljak bele a beszélgetésbe? Talán majd legközelebb.
- A puha talajon egyébként is kellemesebb futni gondolom, mint itt a kemény macskaköveken - biccentek megértően. Persze a kellemes erdei környezet is sokkal barátságosabb mint egy embertömeg, de ezt nem teszem hozzá, nehogy felidézze a kis koccanást, amit valószínűleg mindketten szeretnénk elfelejteni. Kicsit hátrébb dőlök ahogy megkapjuk amit kértünk, helyet adva a pincérnek. Megkönnyebbülten szívom be az előttem gőzölgő csészéből felcsapó illatot, majd Laura kezét kikerülve a mézért nyúlok. Lassan kezdem elkeverni a teámban, a halk, ritmusos kis csilingelés zene füleimnek. A fémkanál lassan kezd felmelegedni ahogy egyre tovább marad az italban, így picit ki-kiemelem, a teámra pedig néha fújok egyet-egyet. Nem szólok semmit amikor a lány szájához emeli a saját bögréjét, bár magamban meglepetten nyugtázom, hogy jól bírhatja a meleget.
Kérdésére először csak egy kis csenddel tudok válaszolni, nagyon lassan kezd el elbillenni fejem előbb az egyik, majd a másik irányba.
- Nem, azt hiszem még most sem tudom pontosan miért lettem az - mondom ki az őszintét bátortalanul. Gyerekként... Igen, gyerekként még volt hogy erről álmodoztam, hogy majd én is tanítónéni leszek és segítek a többieknek, hogy sokat tanulhassanak. Foglalkoztam Junnal is, amikor... Nem, ebbe most nem kellene belegondolni. - De nem bánom - teszem végül hozzá nyomatékosan, hiszen ez az egy biztos, egyelőre élvezem amit csinálok.
- Hol dolgozol? - térek vissza arra a kérdésre amit végül nem tettem fel neki korábban, inkább engedtem hogy befejezze amit mondani szeretne. Persze ahol egy kérdés van ott több is, de nem szeretném lerohanni a miértekkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. október 4. 22:32 | Link

Cameron
&

Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Velem nem ez volt a helyzet, már évek óta jobb szerettem, ha ilyenkor egy kicsit magamba szállhatok, elgondolkodhatok az életemen, a tényen, hogy egyszer majd kezdenem kell magammal valamit. A lényeg az, a szájtépésen túl, hogy én igenis szeretek egyedül lenni, jobb mint olyanokkal, akiknek csalódás vagy.
Szóval most is az órák után szépen lesétáltam a faluba, a Pillangó-varászba, mert itt anno nagyon finom volt az étel és a tea is. Leültem az egyik kétszemélyes asztalhoz, majd az étlap átható böngészése után arra jutottam, hogy grillezett csirkemellet szeretnék párolt zöldségekkel és fűszervajjal.
El is kényelmesedtem az asztalomnál, az ásványvizemet kortyolgatva csendesen, kb olyan harminc perc volt, mire meghozták az ételemet, addig mélyen a jegyzeteimbe bújva foglaltam el magam. Aztán letették elém a tányérat, csak azzal az volt a gond, hogy nem zöldség volt, csirkét meg szerintem életében nem is látott! Kissé tanácstalanul pillantottam körbe. Ilyenkor mi van? Mi a protokoll a nem jól kihozott ételre?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 5. 02:45 | Link



Az emberek nagy része nem szeret egyedül enni. Én mindig is tudtam, hogy nem vagyok különleges, persze, hogy kerestem a társaságot még az asztalnál is. Amúgy is pont az a személy vagyok, akit pár óra magány is úgy le tud hozni az életről, hogy képes lesz saját magát okozni az életében valaha felmerült összes problémáiért. Még ha soha nem is voltak. Tudjátok hogy megy ez. Tinik.
Ironikus, hogy ma pont egyedül császkálok a faluban tanítás után. Engedéllyel, esküszöm. Egy könyvesboltba látogattam le, mert most érkezett meg egy kötet amit hetekkel ezelőtt rendeltem meg, és ideje volt, hogy átvegyem. Nehéz volt hozzájutni, limitált kiadás. Nem várhattam hétvégéig. Még mielőtt visszatértem volna a kastélyba beültem egy vendéglőbe bedobni valamit. Túl éhes voltam, hogy kibírjam a nagyteremig, szóval meg kellett, hogy barátkozzak a magányos étkezés gondolatával. Valamit valamiért ugyebár.
Egy nagy adag bolognai spagettit rendeltem extra paradicsomos öntettel. Míg vártam, az ablakon kifelé bámulva játszottam egy pakli francia kártyával. Csak a szokásos Cameron. Körülbelül fél órával később jelenik meg az asztalomnál a felszolgálóm, szemem sarkából látom, hogy elhelyez valamit az asztalomon, jó étvágyat kíván, én pedig elmotyogok egy köszönömöt. Túlságosan el vagyok foglalva egy az utcán egymással üvöltöző párral, hogy odafigyeljek a pincérlányra. Bunkóság, tudom. Mire feleszmélek, őt már sehol nem látom, magam elé nézve pedig a spagettimet sem. Valaki más tányérját viszont igen. Túl sok zöldség szerepel rajta, hogy húsos kajának lehessen akár csak csúfolni is, nem hiszem, hogy ennyire el lehetne rontani egy egyszerű bolognait. Tanácstalanul nézek körbe, s meg is látok egy viszonylag fiatal lányt, ki legalább annyira néz ki elveszettnek, mint én.
- Teljesen véletlen nem kívánnál meg egy fél-vega fogást? - Kérdem barátságosan, széles mosollyal tőle, mikor az asztala elé érek a tányérral a kezemben, és csak úgy kérdés nélkül lehuppanok a vele szembelevő székre. - Teljesen ingyen adnám ám. Esetleg cserélném - utalok az előtte lévő spagettire, ami haljak meg pont úgy néz ki, mint amit a fél órával ezelőtti énem rendelne. Igen, elég valószínű, hogy összekeverték a rendelésünket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


avi: Felix Mallard
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. október 6. 01:48 | Link


&

Összességében nagyon szimpatikus volt a hely hangulata, a kiszolgálás is. Gyorsak voltak, precízek és kedvesek, az árak sem voltak ijesztőek, azt hiszem, jól döntöttem, hogy itt terveztem enni. Ezzel az a kizárólagos probléma lépett fel, hogy hiába kértem nagyon szépen, még határozott is voltam, nem motyogtam, akkor mi lehetett a gond?
Már éppen szóltam volna a pincérnek, hogy itt valami nagyon elcsúszott, de ő olyan hipersebességgel volt a világ másik felén, hogy még pislogni sem volt időm, már ott sem volt. Mit nekem reklamálás! A nyakam nyújtogatva kerestem a tekintetemmel utána, de se híre, se hamva nem volt.
Helyette viszont megjelent a srác az asztalomnál, mindenféle előjel nélkül, kezében tányérral, meg egy nagyon széles mosollyal az arcán. Szinte akaratlanul kúszott az arcomra a vigyor válaszként.
- Csak ha cserébe adhatok egy szénhidrátbombát - feleltem, majdnem el is nevetve magamat, az asztal jobb oldalán felé csúsztatva a tányérat. Nem zavartatom magamat azért, mert ledobta magát, igazából nem vagyok oda az egyedüllétért. - Hányas asztalnál ültél?
A kérdés elég hamar kint volt, meg is kocogtattam a kis hatost az asztalon lévő vázán, ha esetleg olyan asztalnál ült, akár még be is nézhették a számokat.
- Jártál már itt, ez gyakori? Én évek óta nem voltam már itt. Nem mintha sokat változott volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Cameron Blanc
INAKTÍV


Your local deceptionist:3
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 146
Írta: 2019. október 7. 00:38 | Link



Helyzet valóban komikus, nem is nagyon tudom türtőztetni magamat; amint találkoznak szemeink elnevetem magamat. Nem hinném, hogy valaha történt volna velem akár csak hasonló ehhez. Olyan már volt, hogy nem teljesen azt kaptam amit kértem, vagy egy elem lemaradt a tányérról, de hogy az étel elkészüljön, minden baki nélkül aztán végül egy másik asztalon kössön ki... Nos, ez egyedülálló.
- Legyen, na. Mit tudok tenni - teszem szét a kezemet viccelődve, játszva az áldozat szerepét, ki sosem szerette volna elfogyasztani azt a szénhidrát dús fogást. Közben zavartan tekintek magam mögé, keresve az asztalt és a rajta lévő számjelzést. Őszintén, ki szokta azt figyelni? Nem szoktam csak úgy megjegyezni ilyen jelentéktelen - ámbár ebben az esetben igen jelenték teljes - apróságokat.
- Ömm, kilences. Úgy hiszem - felelem miközben még mindig a kérdéses asztalt vizslatom. - Igen, a kilences lesz az - erősítem meg, mikor rekognizálom az ablakot melyen fél órán keresztül csak bámultam kifelé még az imént. A gondolat felettébb logikus, meglehet, hogy ezt a két számot keverték össze. Sok féle oka lehet ennek az apró félreértésnek, bár nem hinném, hogy csak ezért képes lennék lehúzni a hely értékelését. Túl megértő vagyok én ahhoz.
- Nem igazán. Ez az első alkalom. Tesznek a jó első benyomásért - felelem még mindig viccelődve. - Mit takar az évek óta? Mit csináltál eddig? - Teszem fel az ő kérdésből felmerült kérdéseimet.
- Ja igen! - kapok észbe, hogy még mindig két tányér van előttem, majd a kevésbé szimpatikusabbat - amely nyilván az övé - felé tolom. - Cameron lennék nem mellesleg. Cameron Blanc - nyújtok kezet, legmegnyerőbb mosolyommal az arcomon, melyet ismerkedéskor rendszerint használni szoktam. Jó hely amúgy ez a Pillangó-varázs. Össze hozza az embereket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


avi: Felix Mallard

Oldalak: « 1 2 ... 17 ... 25 26 [27] 28 29 ... 35 36 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed