29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 29 30 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 15. 02:28 | Link

Viko
Rellon – Navine edzőmeccs közben-után

Yarista rendelni megy, és mivel máshol forog az agya, tulajdonképpen meg sem hallja, amit Viko mondd felé. Elcsodálkozna biztosan, hogy nem járt még itt Viko, de ez későbbre marad, mert ő a rendelést veszi fel. Ez gyorsan megtörténik, és mire a bolttulajdonos szépség elhelyezkedik, Yarista is megérkezik.
- Jó választás, csendes hely. Nem kell sajnálnod, tökéletes lesz – jegyzi meg, már csak annyit kellene hozzátennie, hogy „ez épp ideális egy randihoz.” ~ Ez persze nem randi! De bárcsak az lenne. ~ Harap bele az ajkába, de nem sokáig tudja zavarát ezzel a módszerrel elterelni, mert megérkeznek az italok.
- Köszönjük! – intézi el gyorsan a kijövő fiút, aki nem zavar tovább, így a fiatal kettős egyedül maradhat. Yarista érdeklődik, hogy hol lakik Viko, nem minden hátsó szándék nélkül. ~ Közel lakik ide, nem lesz túl nagy hazakísérés. Persze egyébként is egyre hidegebb van, talán most nem is baj. ~ Úgy rá van akadva a témára, mintha túlságosan tini lenne, az első randik egyikén. Rendesen be van sózva, pedig csak beszélgetni jöttek. Csak a gondolatai minduntalan inkább a türkizekre térnek vissza, és a puhának látszó ajkakra.
- Biztos tele van ereklyékkel és emlékekkel, majd egyszer meg kell mutatnod. Főleg az előbbiek miatt – mosolyog és belekortyol a teába. A kellemes aroma és forróság megmelengeti a testét, Viko közelsége pedig a lelkét. Elbóbiskol egy kicsit a gondolataiban a tea felett és már ott jár, hogy milyen jó lesz, amikor a lány megmutatja neki a lakását, a házimanó pedig ott fog hajlongani nekik. Muris lesz a helyzet és… szívdöglesztő Viko. ~ A fenébe, túlságosan is gyorsan hálózott be, de hát olyan cuki. ~ Próbálja magát meggyőzni, hogy jó ez a tempó, és ő sem erőszakosabb, mint kellene.
- Meg fogsz lepődni, a gólyalakba lakom. Nem vonz a falu egyelőre, talán, majd ha lesz kivel laknom. De Svédország igen messze van, nem tudom, hogy érdemes lenne-e egyáltalán itt házat venni. Laktam eleget kastélyban, egész kis otthonos lakterünk van most Rolival a gólyalakban. És persze nem zargatnak miatta, félnek egy kicsit tőle, ami nekem tökéletes, mert nem járnak a kicsik a nyakamra – hosszasan magyarázza a dolgot, de azt nem tudná megmondani, hogy miért nem költözött be sehova. Valahogy így volt jó, vagy még a rellonos szobájához akart hű lenni, de talán az már túl szentimentális gondolat.
- Egy zöld teát. Én is átfáztam egy kicsit, jól jön, és nagyon szeretem az aromáját. remélem jól választotta neked. Ha pedig kérnél még valamit, nyugodtan szólj és megrendeljük. Persze, ne egyél ki a vagyonomból – felkacag a gondolatra, reméli Viko is tudja, hogy csak viccelt. Ő fog fizetni, ezt természetesnek találja, de ha a lány ragaszkodik majd hozzá, hogy fizesse a magáét, nem fog kötekedni, tudja, hogy milyen fontos a büszkeség. Tudnak még módot a „tartozás” kiegyenlítésére, de ez jelenleg csak álmaiban létezik.
- Szóval? Összefoglalás? Nekem az egész meccsben te voltál az, amiért érdemes volt kimenni, de komolyan. Nagyon cuki volt, ahogy szurkoltál. – mosolyog vidáman Vikora. - A játék viszont elkeserítő volt, már ha hívhatom játéknak. Nem érdemli meg ezt a jelzőt – mondja egy kicsit keserűen, és örül, hogy a bókjáról szépen át tudott váltani a kviddicsre. Csak kár, hogy sokat nem tudnak beszélni róla, túlságosan is gyorsan eljöttek, hogy bármit is kibeszéljenek. A verekedés nem érdekli, talán Várffy gólja volt az egyetlen említésre méltó momentum, meg a rellonos őrző első védése. De, hát erről nem fognak túl sokat beszélgetni, szóval ki kellene találnia valamit. Valamit, amivel közeledhetne Viko felé, mert lassan eltökélt szándéka, hogy megismerje közelebbről őt.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. december 15. 02:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. december 15. 21:50 | Link

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után



- Hát jó.
Nyugtatja meg magát is azzal, hogy jó helyet választott, bár kicsit feszeng, amiért kettecskén vannak, ennyire elszeparált helyen. Nem mintha nem élvezné a Levitás fiú társaságát. Éppen ellenkezőleg, túlságosan is élvezi. Egy kicsit beszélgetésbe is elegyednek, Yar a lakhelye iránt érdeklődik.
- Mr. Palarn, csak nem kihasználná a társaságomat, holmi ereklyékért?
Viccelődik Viko, fel is nevet a kérdés után, nem gondolja komolyan az állítást. Legalább is nagyon reméli, hogy nem ezért barátkozik vele a fiú, sajnos már volt dolga egy ereklyeéhes úriemberrel a kis szigetországban, és nem volt kellemes élmény. A kellemes melegtől az ujjaiba végre visszatér az élet, és sokkal jobban tudja őket mozgatni. Ő is elbóbiskol egy kicsit ettől a kellemes hangulatú helytől, no meg Yartól is. Hiába, Vikonak van egy olyan tulajdonsága, hogyha valahol biztonságban érzi magát, mint a macskák, el is tudna ott aludni helyben. Persze a cicusokra jellemző ez akkor is, ha valaki ölében fekszenek, és ott alszanak el; az az egyik legnagyobb bizalom jele.
~ Öle? Mire gondolsz te?? ~
Pirosodik jobban el az arca a gondolattól, hogy Yar ölébe hajtva a fejét szundítana most egy jó nagyot. Szerencsére a kérdésére azonnal választ kap, így nem kell sokáig ezen a zavarba ejtő gondolaton morfondíroznia. A sztárhajtó a gólyalakban lakik, a fiatal nő fel is vonja a szemöldökeit a magasba meglepődöttségében. Ismét előkerül Svédország, ami egy picit elszomorítja a volt Eridonost, de hát túl kell tennie magát rajta. Yar csak egy végzős fiú, akit nem rég ismert meg, és nemsokára a saját lábára fog állni, mint a Stocholm Vikings új felfedezett tehetsége. Kemény idők várnak rá, távol innen, nagyon távol innen. Kuncogni kezd a Roliról szóló mondaton.
- Ejnye, nem szereted a kis baglyokat? Hiszen belőlük lesz a jövő generációja. No meg a jövő bírái, játékosai, szurkolói.
Kuncog továbbra is. Ő nagyon szerette annak idején a kisebbeket, prefektusként külön szívmelengető volt, ahogy fenéztek rá. Megérkezik a rendelés, Viko szed a bögréjébe egy adag aszalt gyümölcsöt a kancsó szűrőjéből, bele a teájába, aztán a fiú forró itala után érdeklődik. Zöld tea! Felnevet, bár először talán nem is értheti Yar, hogy miért.
- Csak nem fogyni szeretnél? Egyébként meg eltaláltad.
Biccent, miután abbahagyja a kacagást. Belekortyol a teájába, az pedig finoman átmelengeti megfagyott ajkait.
- Ugyan, nem kell semmi, ez így most tökéletes.
Mosolyog a fiúra. Pláne, mivel a saját részét biztosan ő fogja fizetni, úgyhogy szó sem lehet felesleges költekezésről. Így is süteményekkel telt az utóbbi pár hónapja, nemsokára jön a karácsonyi időszak is, és a bolt mellett nem jut elég ideje leadni a felszedett kilókat. Igaz, most még jó helyre mentek azok a bizonyos párnácskák, na de mindennek van határa. Egy darabig csönd honol köztük, amíg mindenki megízlelgeti a maga kis itókáját, végül Yar töri meg a csöndet, a meccsre visszatérve. Azt, hogy miért is volt érdemes kimennie a Levitásnak, pont rosszkor sikerül mondania, mert a mi kis szerencsétlen Eperlányunknak akkor akad a torkán a teája. A mázlista az volt, hogy csak kortyolgatott, úgyhogy egy kisebb köhécselés után jobban is lesz, és legalább betudhatja az iménti akciójának, hogy miért lett még vörösebb az arca. Megtörölgeti a száját egy szalvétával, próbál nem gondolni az iménti megjegyzésre és kitartóan bólogatni kezd a fiú meccsről alkotott véleményére.
- Ahogy mondod. De azért voltak benne szép mozdulatok, csak az a folyamatos mártírkodás... Ahogy a Navinés terelőlányt próbálták leszedni, nem hiszed el, de egyszer láttam már egy Litván-Finn mérkőzésen. A Finnek így likvidálták pillanatok alatt a terelőket, úgyhogy onnantól már az övéjük volt a meccs. Még a fogót is hazaküldték gyógyulni, az egész nem tartott tovább harminc percnél.
Meséli lelkesen a Világkupa előválogatóján látottakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 19. 23:10 | Link

Viko
Rellon – Navine edzőmeccs közben-után

Habár az ereklyék is szóba jöhetnének a levitás fiú gondolataiban, erről szó sincs. Ahogy egyre többet van Vikoval, annál jobban kezdi megfigyelni a lányt, és annál jobban szimpatikusabb neki. Ami az ő esetében csak éppen annyit jelent, hogy kezd elveszni a türkiz szemekben, kezdi egyre közelebb érezni magát a lányhoz lelkileg, ami alighanem érzelmes pendüléseket fog eljátszani szíve húrjain. Ugyan még nem szeretett bele a lányba, de tudja jól, hogy nem sok választja el ettől, és ez kicsit zavarja. Olyan értelemben, hogy túl gyorsnak találja, hogy ő nem tudja magát tartani a kötelező körökhöz, hanem azon van, hogy minél hamarabb a karajai közt lehessen Viko. ~ Te jó ég, miket hordasz össze?! Viselkedj már, a mindenit! ~ Szidja magát, és csak kedvesen mosolyog, miközben az idő pedig halad mellettük.
- Á, kizárt dolog. Jobban tisztelem én azokat annál, minthogy ellopjam őket. Habár eléggé vonz az, hogy pillantást vethessek rájuk – „és rád”, marad ki a mondat végéből. Megérkeznek a teák és gyorsan kortyolni is kezdi Yar, biztos, ami biztos alapon, nem szeretne túlságosan lebukni Viko előtt, hogy tényleg nagyon tetszik neki. Gondolja, hogy ezt elég nehéz titkolnia, hiszen nagyon sokat nézi a másikat, hol elpirulva, hol szégyenlősen mosolyogva, hol pedig vidáman, de az biztos, hogy csak pozitív arcformákat olvashat le róla az egzotikus külsejű szépség.
- Az lehet, de nem mindből – felkacag, majd leteszi a falevél mintás csészéjét. – Tudnak azért idegesítőek lenni, de már megszoktak, és lassan vége az évnek is. Utána már nem fognak zargatni, legalábbis ott – mosolyog szomorkásabban, és belegondol, hogy mit tenne, ha összejönne mégis valami csoda folytán Vikoval. Biztos benne, hogy nincsenek érzelmek felé a lány részéről, vagy eddig nem vette észre. ~ Tegyük fel, hogy igen. És akkor mi lesz? Én innen sok ezer kilométerre leszek, ő pedig biztos nem hagyná el a most nyitott boltját. Persze, végül is haza tudnék járni hozzá, és a szüleim is örülnének, ha többet látnának. Végül is megoldható talán. Igen, talán megoldható. Ha lenne kiért hazajárni… ~ megtörli a szája szegletét a kikészített szalvétával, mert egy rakoncátlan teacsepp meg akart lógni az állán leszánkázva az ajkairól. Felpillantva beleborzong, amikor szembesül a ténnyel, hogy megint egy idősebb lány tetszik neki, ráadásul egy hasonló habitusú, és érdeklődési körű. Nem tudja feldolgozni a tényt, és már biztos benne, hogy Viko sem lenne itt, ha nem érdekelné valamiért. Persze a kviddicsben jól egymásra találtak, de nem kéne elrontani egy rossz mondattal a kezdődő barátságukat.
- Kövérnek látszom? – csodálkozik el viccből, mert jó kondiban van, ezt tudja magáról, de mégis belemegy a játékba, ha már így alakult. Legalább jót nevetnek és közelebb kerülnek egymáshoz… ~ Talán tényleg fejbe kéne csapnia egy gurkóval, sok lesz a fantázia… ~ Vigyorog tovább, majd újra felemeli a csészét és iszik pár korty teát. Gyorsan visszavált a meccsre, végül is sokat nem fognak rajta kielemezni, hiszen nem várták ki a végét. Viko is hasonló véleményen van, amin egyáltalán nem lepődik meg. Persze eridonos volt, tehát az ilyen agresszió távol állhat egyébként is tőle.
- Tényleg? Megnéztem volna! Hű, de jó neked, hogy olyan sok meccsen jártál! De majd én is eljutok most már ilyenekre. Imádok szurkoló is lenni, a kviddics a szenvedélyem – persze mi más lenne, és egyértelmű is, de ha már magának beismeri az ember, akkor legalább tudja, hogy mivel áll szemben. Mivel ez nem mérgező, örül, hogy ebben éli ki a vágyaid.
- Nagyon szépek a szemeid – ahogy kimondja el is pirul, és máris orrba verné magát, mert megtette. ~ Jó, hogy nem kérdezted meg, hogy mikor csókol már meg!? Ekkor hülyét kisfiam… ~ Nem érti, hogy miért mondta, csak azt tudja, hogy muszáj volt közölnie a másikkal ezt a tényt, különben rossz hatással lett volna rá, ha ez benne marad. Közben nagy zavarában megissza az összes teáját, pedig még tartogatni akart volna, és most ott forgatja a csészét az ujjai között, várva a visszautasítást, vagy bármit, amit Viko mondd. ~ Ezt is sikerült elbaltáznod… ~ Fintorodik el magában, de kifelé, csak furcsán mosolyog.
- Iszunk még, vagy elkísérhetlek? – ez már nehezen jön ki belőle, a mondat közepén meg is köszörüli a torkát, mert elfogy a hangja. Legszívesebben elrohanna, de az túl tinis és túl ciki lenne. Persze a legeslegszívesebben megcsókolná Vikot, de erre nem lát esélyt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. december 23. 13:35 | Link

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után



- Majd sort kerítünk rá.
Mosolyog rá a fiúra az ereklyés témánál. A kis kincseit nem nagyon szokta mutogatni, habár a gyermeki énje dicsekedne velük mindenkinek. Amíg teázgatnak, Yar pedig habzsolja a saját italát, Viko időnként a sajátjából nassolgatja ki a gyümölcsdarabkákat. A téma a kisebb évesekre terelődik, Yar felnevet, Viko pedig csak megcsóválja a fejét. Nem igazán tud mit mondani. A fiúnak igaza van, nem mindenkiből lesz szigorú bíró, vagy éppen lelkes szurkoló. Meg ugyebár nem lehet mindenki Yarista Palarn rajongói klubtag. De sajnos így megint eszébe juttatja a másik, hogy nemsokára elmegy az iskolából, sőt, az országból is. Mikre is gondol... hiszen csak kedves ismerősök. Különben is, örülni kell a másik sikerének! Biztatni, és boldognak lenni, hogy megismerhetett egy igazi Vikinget. Szomorkásan belepillant a teáscsészéjébe, aminek az alján vidáman csücsül pár eper darab. Szórakozottan bökdösni kezdi őket a kanalával, hátha ezzel el tudja terelni a figyelmét a nyilvánvalóról. Kezdi ugyanis érezni, hogy lassan, de biztosan halad a lejtőn, amit mások szerelemnek hívnak.
~ Verd ki a fejedből. Nem vagy az esete, biztos forog körülötte elég lány, akiből válogathat. És emlékezz vissza, mi történt a többiekkel. ~
Összeszorul a szíve, mikor eszébe jutnak az eddigi kapcsolatai, leginkább az utolsó kettő. Mindenki megígérte, hogy sosem hagyják el őt, mégis eltűntek. Eltűntek, és soha többé nem hallott felőlük senki. A családok meg mind Vikot hibáztatják, leginkább McGiffinék, néha még most is kap a fiú nővéreitől pár antikedves szóval megáldott rivallót.
- Nem igazán, csak a zöld teát akkor szokták inni.
Nevet fel, nem piszkálódásként mondta az előbbit. Az édesanyja gyógynövényes gyűjteménye révén konyít egy kicsit a teákhoz is, erről a fajtáról pedig nagyon jól tudja, hogy gyorsítják az anyagcserét. Egy darabig a nővére is rendszeresen fogyasztotta, úgy kellett Kinot leállítani, mert rohangált a mosdóba és a kiszáradás szélén volt tőle. Brr, kirázza a hideg a kellemetlen emlékképtől. A csésze aljáról kikanalazza a gyümölcsöket, majd élvezettel majszolni kezdi őket, közben pedig a fiú kék szemeit figyeli, s azon elmélkedik, milyen árnyalatúak is. Mi lehet ennek a megnevezése? Tengerkék? Óceánszín? Fogalma sincs, de nagyon szépek, és nagyon hamar el lehet veszni bennük. Vissza kell váltani gyorsan a témát, mert a végén tényleg elveszik, amiért valójában idejöttek. Mesél a kviddicsmeccses élményéről, Yar pedig rácsodálkozik.
- Nekem is! Amikor a Tenguknál segédkeztem, gyakran kivittek minket más meccsekre, hogy tanuljunk az ellenfeleinkről. Utána nekiálltunk elemezni a többiekkel a játékosokat, szóval nem csak az élményre kellett koncentrálni. Tiszteletjegyet viszont időnként most is küldenek, szóval ha legközelebb kapok és van kedved, eljöhetnél velem.
Ajánlja fel hirtelen a fiúnak, majd hirtelen megszeppen és elhallgat, ráeszmél, hogy mit is mondott az imént. Te jó ég, ettől most szörnyen nyomulósnak tűnhet!! Yar megjegyzi, hogy nagyon szépek a szemei, Viko pedig ösztönösen lesüti őket. Erre most mit mondhat? Köszönje meg? Nem az ő érdeme, hiszen az édesanyjától kapta őket, de hát akkor is. Lopva felpillant a fiú kékjeibe, aztán megint lepillant a bögréjébe.
- Te sem panaszkodhatsz.
Motyogja alig érthetően, zavarában csoda, hogy ki jön hang a torkán. Érzi, ahogyan vörösödik a feje, ahogy hevesebben ver a szíve, és szinte lüktet az ajka. Yar igen furcsán mosolyog, amit a fiatal nő annak titulál be, hogy furcsán érintette a viszont bók. Talán nem is örül neki, vagy a meghívásnak, talán csak tényleg bizonyos okokból kedves vele, vagy mindenkivel ennyire nyílt. A Levitás felteszi a kérdést, miszerint igyanak-e még valamit, vagy menjenek. Kész, vége, ennyi volt, mit is képzeltél Viko. Lebiggyedt ajkakkal bólogat furcsán, kicsit idegesen, de nem néz fel a fiúra.
- Felőlem mehetünk.
Válaszolja, aztán a táskájában kezd el kotorászni a tárcája után. Ciki, szörnyen ciki, hogy ő még bele is képzelt volna ebbe az egészbe bármit is. Persze, hogy ő nem kellhet senkinek. Még ha úgy is lenne sem szabad, az átok miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Zoey Rutherford
INAKTÍV


Pillangóangyalka
offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Írta: 2013. december 27. 20:01 | Link

Gilbert.


A fahéjas - immáron csak langyos - tejeskávé utolsó kortyig való eltüntetésével egy időben Zoeyban végül megfogalmazódott a gondolat: meglátogatná volt iskoláját. Kicsit szégyenkezett is, hogy annak ellenére nem járt ott már... jó ideje, hogy a kastély szinte itt van a szomszédban. El is tervezte, hogy megtudakolja, ki a Levita mostani házvezetője, hogy aztán engedélyt kérhessen a kék házba való belépéshez. Talán írhatna pár volt évfolyamtársnak is, hátha össze tud jönni egy kisebb csapat. Bár, lehet előbb inkább egyedül térne vissza az emlékek közé. Mindenesetre ezt az ötletet és a kérdést most egy kicsit félretette.
Ehelyett őszintén örült annak, hogy ilyen szimpatikus embert talált a teaházába. Biztos volt benne, még így pár percnyi ismeretség után is, hogy Gilbert a jó választás. Bár Zoey mindig elsősorban a jót feltételezte az emberekről, azért az elmúlt pár év üzletben szerzett gyakorlata kicsit fejlesztette emberismeretét.
Szélesen mosolyogva bólintott a fiú visszakérdezésére, a döntése végleges!
- Kedden. Remek. Akkor készítek neked egy beosztást a hónapra... holnap elküldöm neked bagolyban, és még tudunk rajta változtatni, ha valami neked mégsem lenne jó. - Jegyezte meg Gilbertnek, és magának is. El ne felejtse, hogy ez legyen az első dolga, ha visszamegy az irodába.
- Az irodám fent van az emeleten, igaz, hogy nem mindig vagyok itt. Valamikor Jonathan felügyeli a dolgokat... ő a férjem, majd bemutatom neked alkalomadtán. - A férfi említésére és gondolatára, Zoey arcán halvány pír jelent meg. Még mindig nem tudott úgy beszélni Jonathanról, hogy ne tűnjön kishülye szerelmesnek.
- Ó, visszatérve a pillangó-varázs teára... igen, elrepül a pillangó, de csak szép lassan kel életre, hogy legyen idő megenni. - Ő sem szerette soha, amikor a csokibékái gyorsabbak voltak nála, és így lemaradt az édességről.
- Illúziókkal? - Most ő következett a visszakérdezésben.
- Szóval, illúziómágus vagy? Ez nagyszerű! Persze, hogy szórakoztathatod a vendégeket! - Lelkesedett az ötletre, és alig várta, hogy ő is szemtanúja legyen egy-egy illúziónak. Ám most nem akarta azzal traktálni a fiút, hogy adjon elő neki valami bemutatót. Helyette végiggondolta, hogy elmondott, megkérdezett-e mindent.
- Rendben! Akkor szerintem mindent megbeszéltünk. Jajj... akartam kérdezni az előbb: ki most a Levita házvezetője? - Érdeklődött, majd miután megkapta a választ, felkelt az asztaltól és Gilbertet is a pult felé invitálta. Ott aztán megmutogatott neki mindenfélét, előkerült egy teafajtákat tartalmazó füzetecske is, amit a fiúnak adott tanulmányozás céljából. Majd egy kis idő múlva, a sok teendőre hivatkozva, Zoey elbúcsúzott Gilberttől és ott hagyta őt Enikővel, hogy még egy kicsit beszélgessenek a teendőkről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 20:07 | Link

Szalai Dominik

Az ünnepek előtt meglehetősen kiürült a teázó - most, hogy levonult a vonatra indulók és ajándékhakurászási hajrát utolsó pillanatra hagyók hulláma, a hely gyakorlatilag pangott. Egy-két kósza lélek tévedt csak be, ahogy a kastélylakók többsége hazatért az ünnepekre és a falubeliek is a karácsonyi készülődéssel voltak elfoglalva. Bár igazán csend a helyiségben szóló zenének köszönhetően sosem volt, most szokatlan békesség honolt, főleg, hogy jóformán csak ő maradt. Ilyen forgalom mellett nyugodtan bízták rá a dolgokat, mert már betöltötte a tizenhetet és önként ajánlkozott, hiszen nem várta otthon főzés, fadíszítés és egyéb kötelezettségek, olvasni és tanulni pedig itt is tudott az üresjáratokban.
Épp az utolsó vendégek után takarított, akik nemrég távoztak, asztaluk mellett térdelve gyűjtötte tálcára a csészéket és az üres kannát, amiből még most is érződött az édes, fűszeres illat, gyümölcsök, vanília és fahéj keveredtek benne. A padlóra helyezte maga mellé mindezt, amíg megigazította a cukortartót és letörölte a falapot, majd elfújta a viasztengerébe fúlni készülő lángot és új mécsest tett a helyére. Végezetül ellenőrizte az ülőpárnákat, foltok és morzsák után kutatva, majd felrázta őket, mielőtt felállt. Visszaegyensúlyozott a pultig rakományával, útközben halkan dúdolva - nem volt különösebben szép vagy képzett hangja, de úgyse hallotta senki és könnyebben ment a munka így. A mosogatóba helyezte a dolgokat, mire a szivacs rögtön hozzá is látott, hogy makulátlanra sikálja az apró, keleties csészéket és hozzájuk illő edényt. Közben a pultnak dőlve azon tallózott, milyen számokat válogasson össze a következő órára, a meglehetősen hosszú listát tanulmányozva, ami kellemes meglepetést jelentett számára. Főként varázslatos dallamokat játszottak, de bőven akadt mugli zene is, ha valaki vette a fáradságot és elég sokáig olvasgatott, így most néhány kedvencét keverte meg pár eddig nem hallott darabbal és sorra rájuk bökött a pálcájával, a kívánt sorrendben. Aztán az egyik polcról elővette Bulgakovot és visszatért a Mesterhez és Margaritájához, egészen belefeledkezve.
Csak az ajtó nyílását jelző csengőszóra kapta fel a fejét, kicsit zavarodottan - fogalma sem volt, mennyi idő telhetett el, mióta a lapokat bújta, de sietősen visszacsúsztatta könyvjelzőjét közéjük, majd végigsimított ruháján, elegyengetve azt. Tekintete automatikusan söpört végig a berendezésen, ellenőrizve a dolgokat, gyakorlottan keresve valamilyen mulasztást, de semmi ilyet sem talált. A recepciós és a kabát, sál, sapka levetése mindig pont elég időt biztosított, hogy méltón fogadhassa az esetleges vendéget, bár lehet, hogy az éttermet választja végül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 28. 19:56 | Link

Viko
Rellon – Navine edzőmeccs közben-után

A felcsillanó szempár jelzi Vikonak, hogy a fiú nem fogja kihagyni a lehetőséget, sőt a láthatatlan tartozások naplójába már be is véste. Az ilyet ő nem fogja kihagyni, bár az is igaz, hogy erőszakoskodni nem fog utána, csak néha felhozza majd alkalomadtán a témát, emlékeztetvén Vikot az ígéretére. A két fiatalnak jókor jöttek a teák, így Yar nem veszi észre a lány pirulását, cserébe ő is el tudja rejteni egy korty tea mögé az övét.
- Ó, hát persze. Pedig nem is vagyok kövér – játssza a sértődöttet vigyorogva, még le is néz a hasára, ami persze egyáltalán nem kövér. Miután ezen jól kiszórakozták magukat, tovább iszogatják a teát, és kezd túl meleg lenni a helyzet, Yarista azonnal a kviddicsre vált, mint mentő beszélgetési lehetőség. Bármibe bele tudna pirulni most, Viko szépsége túlságosan is ott lebeg a szemei előtt ahhoz, hogy másról komolyabban tudjon beszélni. Szerencsére ez a téma mindig ott van, mint mentőöv, ami mindig megérkezik, és nem hagyja Yaristát kizökkeni a nyugalmából, vagy éppen visszazökkenti őt oda.
- Még szép, hogy megyek! Ki nem hagynék egy ilyet! – lelkesedik be gyorsan és túl simulékonyan, persze ez nála egyáltalán nem meglepő, ha A játékról van szó. Már el is képzeli, hogy egymás mellett szurkolnak, kiabálnak, szidják a bírót, vagy az ellenfelet, mézes kordit esznek, és egymásba kapaszkodva örülnek, ha gólt lő a csapat. ~ De jó is lesz ez, remélem addigra már… ~ Inkább nem gondolja tovább, mert mi van, ha Viko egy legilimentor és mindent tud már, csak próbálja visszafogni magát. Reménykedik benne, hogy ez nem így van, az este pedig lassan eltelik mellettük. De még mielőtt végeznének egy gyors bókot ad Viko szemeinek, amire viszonzást is kap, meg is dobban a szíve egyből, és finoman izzadni kezd. ~ Lehet, hogy mégis tetszem neki? Miért nem folytatja, vagy neveti el az egészet? Komolyan gondolja, te jó ég… ~ Vesz egy nagyobb levegőt és gyorsan kifújja a mosolyra zárt ajkai között, miközben szerinte idiótán vigyorog rá.
Itt az ideje visszavonulót fújni, vagy elterelni a témát, ezért rákérdez, hogy Vikonak mi az álláspontja a maradásról. A lány viszont menni akar, ami elbizonytalanítja az előző kijelentéséhez képest, ezért úgy érzi, hogy cselekednie kell. Végül is nem nagy ügy, csak majd be tojik, hogy mi lesz a reakció, ha megteszi, amit elgondolt. Még mielőtt felöltöznének odalép a lányhoz és se szó, se beszéd megcsókolja a lány ajkait. Valahogy nem érezte azt, hogy meg kéne szólalni és a torkán megdagadt gombóc egyébként sem engedte volna, hogy most valami értelmeset kinyögjön.  A csók hossza Vikotól függ, ő elnyújtja, amíg csak tudja és élvezi az enyhe eper ízt a lány kívánatos ajkain. Amikor véget ér mindennek a kezdete – és reménykedik benne az exrellonos, hogy nem is a záró momentumot érezhette -, akkor azért egy mosoly mellett mégis megszólal.
- Bocsánat, e nélkül nem tudtam volna visszamenni a kastélyban, tudnom kellett… - aztán mégsem fejezi be a mondatot, ez így tökéletes. Most viszont Vikon a sor, hogy megerősítsen, vagy végezzen minden olyan dologgal, ami Yarista szívébe költözött, amióta megismerték egymást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. december 29. 10:48 | Link

Yar
Rellon-Navine edzőmeccs után




- Hát nem.
Mosolyodik el, mivel Yar valóban nem kövér, sőt. Amikor letekint a fiú, Viko elneveti magát.
- Most komolyan a pocakodat keresed?
Ami persze nincs is, legalábbis nem olyan formában létezik, mint ami most jókedvre derítette őket. A témát igyekeznek mind a ketten a kviddicsre terelni. Egy külső szemlélőnek nem is két félfelnőtt-felnőtt párosnak tűnhetnek ezzel a sok zavarba-jövéssel, hanem inkább egy kamaszodó párocskának, akik nem tudják hogyan kifejezni az érzelmeiket. Szerencsére mind a két fiatalnak a szenvedélye ez a sport, így vagy úgy, de megtalálják ebben is a közös hangot. Yar nagyon gyorsan beleegyezik a közös meccsnézések gondolatába, amitől Viko ismét zavarba jön. Megesik a bókolás is, a fiú pedig nem válaszol az ő bókjára.
~ Most vagy megbántottam, vagy... komolyan gondolta? Nem, kizárt... ~
Óvatosan felpillant a hajtóra, akinek az arcán eddig ismeretlen mosoly ül ki. Gyorsan visszatekint inkább a poharába.
~ Miért néz rám ilyen furcsán? ~
Egy darabig kocogtatja zavarában a bögrét, majd inkább leveszi a kezeit az asztaltól, és alatta piszkálja a karkötőjét. Nagyon gyorsan el kell innen tűnnie, érzi, ahogy egyre hangosabban dobog a szíve Yar jelenlététől és attól fél, hogy a másik a végén még meghallja.
~ Ne álltasd már magad. Hazamész, veszel egy forró fürdőt, befeküdsz az ágyba és mindent elfelejtesz. Igen, ez lesz a terv. ~
Eltervezi magában a haditervet, amivel kiverheti a fejéből ezt a kínos szituációt és lassan összeszedi a táskáját, hogy fizethessen. Feltápászkodik az asztaltól, a füle mögé tűri az egyik tincsét és kiveszi a pénztárcáját, amikor a fiú odalép hozzá. Annyi ideje van csak, hogy felpillantson a kékségekbe, mert a következő pillanatban ajkaik összeérnek, ő pedig először meglepődik az iménti momentumon, aztán inkább élvezi a csókot. Amikor tudatosul benne, hogy mit is tesz most, elkapja a fejét és lesüti a szemeit. Te jó ég, ezt miért kapta? A régi Viko itt két lehetőséggel élne. Vagy pofont keverne le a fiúnak, vagy elszaladna ijedtében. De Yar nagyon tetszik neki, és különben is... Felnőtt nőnek számít már, nem viselkedhet gyerekesen. Mialatt a Levitás bocsánatot kér, a kviddicsboltos arcán tanácstalanság jelenik meg, mivel nem tudja, hogy mit is kéne tennie. Aztán, mielőtt Yar befejezhetné a mondatát, egy hirtelen ötlettől vezérelve ő kapja fel a fejét és tapasztja ajkait a másikéra, s a lehető legszenvedélyesebb csókjában részesíti a fiút. Minden problémás kérdés, mint a korkülönbség, távolinak tűnik ebben a pillanatban, olyan messzinek, mintha minden csak álom volna. Igyekszik elnyújtani a csókot annyira, amennyire szükséges, majd mikor véget ér, hirtelen nem is tudja, hogy mit mondjon.
- Ne haragudj, én... ~ nem is tudom, mi ütött belém. ~
Szabadkozik, de fölösleges most már. Érzi a vonzalmat kettőjük között, viszont ami az előbb történt, sokkal inkább vet fel valóságos problémákat, mint álombéli merengéseket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Matthew G. Kinsey
INAKTÍV


Kins&Kens társtulajdonos
offline
RPG hsz: 138
Összes hsz: 835
Írta: 2013. december 30. 23:13 | Link

Axel.
december 21.

Az ünnepek közeledtével egy különös doboz jelent meg a kastély nagytermében. Azt a célt szolgálta, hogy összegyűjtse a kastély lakóinak karácsonyi ajándékait, és emiatt Kinsey szinte biztos volt benne, hogy tértágító bűbájjal kezelték. Az egyetlen ajándék, amit ő küldött ugyan befért egy kisebb borítékba, de amikor átvágott a Levita klubhelyiségén, sok diáktársát látta ölnyi ajándékdobozokat bontogatni. Mindenesetre a mestertanonc remélni sem merte, hogy őt is meglepi majd valamivel a kastély egyik lakója. Ezért alaposan meglepődött, amikor 21-én reggel egy sötétkék boríték várta az íróasztalán. A borítékban egy zsebóra és egy pillangó alakúra hajtogatott kotta pihent, rajta a következő három betűvel: "Na? A." Kinsey-nek nem esett nehezére kitalálni, kitől származik az ajándék, egyrészt mert csak egy A kezdőbetűjű ismerőse van, másrészt pedig a kotta igencsak sokat elárult. Az óra mutatói három órát mutattak, és semmilyen varázslat révén sem akartak másképp tenni. Ennyiből a levitásnak könnyen rájött, hogy ez valószínűleg még nem az ajándék, hanem a hozzá vezető nyom. A fiú hallott már a bogolyfalvi teáházról, ami a "Pillangó-varázs" nevet viselte, és sejtette, hogy ott kell majd találkoznia délután háromkor a nagyon rejtélyes kilétű A-val. Bár ő már elküldte a karácsonyi ajándékát, pár nappal előtte tudta meg egy háztársától (aki látszólag nagyon jól ismerte A-t), hogy november 30-án volt a születésnapja. Kinsey ezen alaposan meglepődött, hiszen ez azt jelentette, hogy mindketten ugyanazon a napon születtek. Talán ezért is hasonlítottak egymásra annyira egy-két dologban. A mestertanonc akkor még nem volt benne biztos, hogy még találkozni fog a fiúval, de azért készült neki egy aprósággal, hátha. Miután megkapta az üzenetet, még nem kezdett azonnal készülődni, csak amikor a falu toronyórája két órát ütött. Akkor félretette a mikroszkópját, és elővette a ruhásszekrény fiókjából a már becsomagolt ajándékot. Felvette a szokásos téli kabátját és sálját, majd elindult a faluba megkeresni a teaházat.
Szerencsére a faluban sokkal könnyebb volt a tájékozódás, mint a kastélyban, ezért csakhamar megtalálta a kijelölt találkahelyet. Kissé meglepte, hogy miután belépett az ajtón nem asztalok és beszélgető emberek között találta magát, hanem egy drága hotelhez illő recepción. A pult mögött ülő fiatalember intett Kinsey-nek, merre folytassa útját, hiszen az étterem már zárva volt, ezért csak a teaházba mehetett. Körbenézett, majd kissé csalódottan ült le a helyiség egyik távoli sarkában egy kétszemélyes asztalhoz, az ajándékot pedig diszkréten egy szomszédos párna alá tolta, hogy ne legyen túl feltűnő. Egy pillanatra kételkedni kezdett benne, hogy jól értelmezte a szöveget, de aztán elhessegette a bosszantó gondolatot. A toronyóra még nem ütötte el a három órát, tehát a rellonosnak még volt pár perce felbukkanni és megnyugtatni Kinsey-t, hogy nem tévedett. Addig a fiú elővette a telefonját, és boldogan állapította meg, hogy legalább itt működnek a mugli találmányok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. január 3. 00:44 | Link

Viko  - Zárás
Rellon – Navine edzőmeccs után

- Igen, de nem komolyan – neveti el magát végül, ettől függetlenül még marad a szeme a saját hasán egy kicsit. Az a biztos, ha megnézi mindennap, mert mi van, ha egy gonosz manó elvarázsolta. Mosolyog ezen még egyet, aztán újra Viko felé fordítja a figyelmét. Már mindent kitárgyalnak, és nagyon egyet értenek a felhozott gondolataikban, de ez eddig sem volt kérdés. Úgy érzi Yar, hogy talán újra rátalált a szerencse, és ha lehet meg szeretné ragadni ezt a lehetőséget. Amíg Amanda vele volt sokkal stabilabb volt a játéka és az edzésmunkája, mostanában kissé leromlott a teljesítménye, holott az elvégzett munkája nem lett kevesebb. Arra jött rá, hogy neki kell az érzelmi stabilitás, vagy pedig ne legyen senki a közelében és az is egy megoldás. Azonban az iskolában ez lehetetlen, hiszen lépten-nyomon belebotlik ismerősbe, ismeretlenbe, így nemigen lehet nyugta, ráadásul tanulni is kell, ami szintén nem éppen a nyugalom tengerének az előfutára. Azt sem gondolta, hogy a legutóbbi szakítás után ennyire érdeklődni fog bárki iránt is, pedig nagyon úgy, néz ki, hogy Viko megjelenése felpiszkálta a férfiúi hiúságát. Ilyenkor azt várná az ember, hogy felejtsen, vagy buta kapcsolatokba, szituációkba ugorjon bele, szintén felejtés címén, de a japán származású exterelő nem ilyen vad, még csak nem is áldozat. Yarista bármennyire is nem akarja magának bevallani, nagyon odavan érte, szeret a közelében lenni, szívesen bókol és teljesíti a lány kéréseit, illetve teljesítené, ha lennének. Ahogy telik az idő, úgy esik bele, mint Medve László a málnás termelési egységbe. Nehéz volt bevallani magának, mégis eljutott erre a pontra, itt pedig a szavak már kevésnek bizonyulnak, a tettek ideje jött el. Az öltözködéskor pedig nem rest megcsókolni a lányt, még túlságosan is élvezi, és ahogy érzékeli, Viko sem akarja abbahagyni túl korán a csókot, és még pofont sem kap, ami nagyon jó jel. Persze lejöhet még két pillanat múlva is, de előbb meg kell magának adnia az esélyt, ami az előbbi csók hosszával egyenes aránnyal növekedett. Bár elnézést kért, nem volt komoly, Viko pedig szégyenkezni kezd valamiért. Ez meglepi őt, erre nem számított, minden más reakcióra igen. De a következő pillanatban fordul a kocka, és ő lepődik meg, mikor a lány ajkai az övéire tapadnak. Újra szívdobogás, izgalom, pupillatágulás következik, de most már sokkal boldogabb érzés is hatalmába keríti: a lehetőség egy szép kapcsolatra. Viko azonban újra meglepi, amikor bocsánatot kér, amit Yar nem tud elfogadni, mivel nem érti. Most ő is csókolja meg, aztán kérjen bocsánatot, amíg meg nem unják? Persze, sok minden lehet köztük és a kapcsolatuk közt, de az a lényege egy ilyen köteléknek, hogy a csomókat szépen ki tudják oldani majd, és minden feszes legyen.
- Akkor hazakísérlek – somolyog, majd mielőtt Viko kettőt pislantana az ujjait a lányéba fűzi. Yaristának, még mindig az agyában dobog a szíve, nagyon tininek érzi magát, ami annyira nem meglepő, de nem várt izgalom lesz úrrá rajta. Miután elhagyják az épületet, nem bír magával és újra megcsókolja a lányt, és nem érdekli, hogy ki látja, vagy ki nem, most egy olyan csókkal ajándékozza meg Vikot, amilyenről már régóta álmodozik kettőjükkel kapcsolatban. Egy feltétel nélküli szenvedélyes csókkal, és abba sem hagyja egy jó darabig. Majd mikor már fülig pirult elindulnak Viko házához, ahol később elköszön tőle és visszatér a kastélyba boldog vigyorral az orcáján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 11. 00:30 | Link

Kinsey

Még két nap és irány Stockholm, viszi magával Runát is, de a mai nap nem ettől annyira különleges. Alvás helyett egész éjszaka tett-vett, vágott, ragasztott, csomagolt. Az ajándékküldős dobozba bekerült dolgok mellett mindenkinek van még külön valami karácsonyra, azokon dolgozott olyan hatalmas lelkesedéssel, hogy közben teljesen sikerült megfeledkezni az időről is. Azt is csak abból észlelte, hogy már másik napot írnak a naptárak, hogy amikor tíz percen belül másodjára caplatott vissza a szobájába valamiért, amit ott felejtett, ha minden igaz, éppen a húgának szánt ajándék csomagolópapírjáért, akkor egy kisebb kupac ajándékkal találta szembe magát. Korábban jött idén a Télapó, de csupa szépséget hozott, példának okáért egy violinkulcs alakú medált, és bár nem szerepelt a feladó neve a dobozon, mérget venne rá, hogy valaki olyantól kapta, akivel naponta összefut. Runától a kottavirágok kifejezetten elnyerték a tetszését, akárcsak a Kinsey-től kapott kotta, mert rájött, kitől is van, még ha első pillantásra az is névtelen feladó ajándékának is tűnt, na meg Amira az inggel... a mellékelt üzeneten határozottan jól szórakozott. A csomagolópapír-pusztítást követően azért azt is sikerült befejezni, amit elkezdett, most meg hajszálpontosan ér be a teázóba, abban reménykedve, hogy Kinsey vette az adást és itt lesz. A tőle megszokott öltözék furcsa kiegészítője egyébként most egy mikulássapka, amit belépve levesz a bojtjánál fogva, és máris széles vigyorral az arcán meg is lóbálja. A recepción, vagy minek nevezik a bejáratnál azt az izét, széles vigyorral kíván előre is boldog karácsonyt, majd beérve a teázóba azonnal kiszúrja Kinsey-t. Megkönnyebbülés, ezek szerint nem potyára cipelte el a egész méretes sötétkék - a kapott boríték színével egyező -, ezüst szalaggal átkötött csomagot. Az asztalhoz érve megáll, leteszi a fiú elé a csomagot, nem különösebben törődve azzal, hogy egyébként mit is csinál, Kinsey fejére húzza a mikulássapkát, nagyszerű ötletnek tűnik ugyanis, biztos jól áll majd neki, végül meg is nézi a végeredményt, kissé oldalra döntve a fejét. Fülig szalad a szája, majd kihúzza magát, nagy levegőt vesz és rázendít kissé fülsértő módon, hallani, hogy a hangjával még jócskán dolgozhatna:
- I wish you a merry christmas, I wish you a merry christmas, I wish you a merry christmas and a happy new year. - produkciója végeztével meghajol a közönségévé előléptetett Kinsey felé, majd kigombolja a kabátját, megszabadul tőle és letéve egyik szomszédos ülőalkalmatosságra, helyet foglal a hozzá legközelebb esőn, aztán a biztonság kedvéért még pár centit a fiú felé tolja a csomagot, ha eddig nem látott volna neki a kicsomagolásának.
- Jövőre ígérem, hogy hegedülni fogom, csak most nem fért az is a kezemben, remélhetőleg nem okoztam maradandó halláskárosodást. Boldog karácsonyt. - közli, majd felkönyököl, és várja, hátha kiderül még az is ma, hogy tetszik-e, amit készített. Nem kis ajándék, de hát nem is csak karácsony alkalmából adja. Belekontárkodott holmi nyilvántartásokba legutóbb, azzal a céllal, hogy kiderítse, mikor is van a fiú születésnapja. Még nem is mondta, hogy boldog születésnapot.
- És... utólag is nagyon boldog születésnapot. Arra is benne van az ajándékod, összevontam, ha nem bánod. A zsebórád elindult már? Három után elvileg el kellett indulnia. Ó és nagyon köszönöm a kottát. - szólal meg ismét, a benti melegtől csak most kezdi érezni, hogy talán jó lett volna aludni egy csöppet, de majd ha rendel innivalót, akkor fekete teát kér. Megdörzsöli addig is a szemét, és vár. A kék papír egy sötétkék sálat rejt, egy bekeretezett metszetet egy agysejtről, meg egy teljes Csajkovszkij kottagyűjtemény életrajzzal a kötet első felében. Ennyit már rég kutakodott azért, hogy valakiről megtudjon egy olyan, többnyire nem túl lényeges részletet, hogy ki a kedvenc zeneszerzője. Elvileg mindjárt kiderül, hogy jó volt-e a szerzett információ vagy sem.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. január 11. 00:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szalai Dominik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2014. január 21. 22:36 | Link

Gilbert


Mutatóujjam lassan végigsiklik az utolsó lap élén, könnyedén fordít egyet, majd lágyan az utolsó sorok utolsó betűire vándorol, és lassan körberajzolja azokat elnagyoltan, figyelmetlenül. Nem is kell rá függesztenem tekintetemet, hogy tudjam, milyen mondattal végződik. Ezerszer olvasott regény, öklét ezredszerre is bordáim közé nyomja, a levegő ezredszerre is bennem marad, mintha egyszerre fuldokolnék, és nem is akarnék többé lélegezni. Emlékszem, először tinédzserként vettem a kezembe, a Tata könyvtárából csentem el, pedig odaadta volna, ha szépen kérem, de fatalista életfelfogásomhoz még a lopás is olyan szépen illeszkedett, és arra is emlékszem, hogy messzire hajítottam magamtól az utolsó betűk után, mérges voltam rá, mérges az íróra, a történetre, a szereplőkre, a nyomdászra és kötőre, az eladóra, még Tatára is, amiért megvette, és nem vágta tűzre, amint elolvasta. Csak Annát mentette volna ki belőle, csak ezt a csontos gyilkost. A többit nem tudtam volna sajnálni, egy percig sem.
Pillantásom a szemközti falra esik, mely csupaszon bámul vissza rám, egy kép sok, annyit se tudtam kiakasztani rá, pedig hetek óta próbálom bontogatni a dobozokat – mindhiába. Nem mozdulnak. Késem hegyét a ragasztó alá csúsztatom, a kezem megindul, alig halad egy keveset, aztán mégis inkább végigheveredem a padlón, és a megszokott fáradtsággal fordítom tekintetem a plafon felé. Már az összes repedést ismerem, beléjük fúrom magam, és onnan nézek le az időnként átfutó fényekre, melyek végignyalnak a plafonon, és lecsorognak az ablakpárkányig. Sárgák, fehérek, szürkébe torzulnak, aztán eltűnnek, beleolvadnak a sötétségbe. Most madarak csivitelnek, énekesmadarak röppennek a kirakott madáretetőhöz, egymást hívják, magányosan dalolnak, se hó, se eső, se fagyott földek, csak ez a két évszak között rekedt szomorúság. Mintha a házra is rátelepedett volna, és rám is hártyaként tapadna.
Nagy nehezen ülőhelyzetbe tornázom magam, Édes Anna röpül, nekiütközik az egyik doboz sarkának, aztán tompán puffan a mélybarna hajópadlón. Letusolok, kávét főzök, kirángatok egy inget valamelyik dobozból, közben magamon érzem az üres szekrény méltatlankodó pillantását. Mintha minden egyes bútordarab, szembejövő ember, madárének azt kérdezné tőlem, mikor döntöm el, mihez kezdek ebben az üres házban. Koponyám belső falán karistol végig a sokadszorra feltett kérdés, dobhártyámon dobban a szív, vér préselődik gondolataim közé.
Sietve hagyom el a házat, a stóc tetején pihenő könyvet felkapom, meg se nézem, mi van ráírva, mert nem számít, mit viszek magammal, vagy egyáltalán hová megyek, a falak vészjóslón dőlnek felém, és éppen van elég időm, hogy bezárjam a bejárati ajtót, mielőtt maguk alá temetnének. Első lélegzetvételem hideg, késként hasít végig torkomon, ajkam egy pillanatra megremeg, aztán a kihalt utcán söpör végig tekintetem, és nem tudom megmondani, van-e nüansznyi különbség a tegnap reggel látottakhoz képest. Mintha az egész falu beleszorult volna saját ürességembe – az idő megdermedt, a gondolatok berozsdásodtak, sehol egy ember, egy ismerős arc, még a fák is mozdulatlanul sandítanak lépteimre.
Alig telik el öt perc – és ezzel együtt százkilencvenhárom lépés -, könnyedén belököm a teázó ajtaját. Se sapka, se sál, füleim kivörösödtek, torkom kapar, szememet csípi a falakat is átitató meleg. Kabátomat gyorsan lerázom karjaimról, gondos kezekbe adom, aztán a pult felé lépek, pillantásom végighordozom az asztalokon, a pult mögött álló fiún, csészéken és képeken.
- Jó napot...! Vagy nem is tudom, mennyi az idő... - karcos-rekedt hangomtól én is megdermedek egy pillanatra. – Egy... – fogaimat alsó ajkamba vésem, szemöldököm összevonom, homlokom ráncokba szalad -...hm. Mit ajánlana fájó, didergő torokra, átfagyott mellkasra, szignifikánsan megváltozott hangszínre? - Mosolyba rándul a szám.
Utoljára módosította:Szalai Dominik, 2014. január 21. 22:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 25. 16:56 | Link

Dominik

Hallgatta az előtérben neszezést, magában azt találgatva, milyen lehet az érkező, de nem sokáig - a férfi, aki kisvártatva a teázóba lépett, teljesen ismeretlen számára és megjelenésében volt valami...furcsa. Magával hozta a kinti időt, ám valami mást is. Az idegen vállára mintha köpönyegként terülne a téli szürkeség - de nem csak ruhájához tapad hideg, nyirkos levegő. Fázós, seszínű érzés lengi körbe, ami nem pusztán pirosra csípett, elhűlt tagjaiból árad. Egy, két, három koppanás - lépések, amik megtorpannak a pult túlsó oldalán, míg a férfi szemügyre veszi a falakat, bútorokat, s végigméri őt is, mielőtt tovasiklana tekintete róla, mintha a berendezés egy darabja lenne. Nem zavarja, elvégre szereti a teázót és könnyen idomul légköréhez, kialakítva jellegzetes hangulatát. Amint az ajtót fedő, külvilág elől rejtő függöny redői helyükre hullnak, kicsit minden csendesebb, távolibb lesz, akár egy buborék belsejében, különösen, mikor nem töri meg mások halk szava sem a visszafogott zenét.*
- Üdvözlöm!-*Hajtja meg magát, azt a töredéknyi időt használva ki, míg farkasszemet néznek, aztán néhány eseménytelen másodperc illan tova - vár, hogy vendége döntsön, elindul-e asztalához, vagy egyenest kikéri italát, mert vannak, akik már belépéskor tudják, épp mit kívánnak. Ahogy a férfi megszólal, mindketten meglepődnek rekedtségén, ami szikrányi derűt és furcsa, talán cinkos apró mosolyt szül.*
- Még délután, csak most sötétedik.-*Felel készségesen - látható helyen egyetlen óra sincs, így a teázóban néha mintha megállna az idő, csak hogy aztán az asztalok alatt lopva illanjon tova, amikor az emberek letelepedve beszédbe elegyednek vagy könyvükbe, gondolataikba merülnek. A kérdésre különösebb töprengés nélkül válaszol, gördülékenyen, épp csak egy lélegzetvételre torpanva meg két mondat közt.*
- Friss gyömbért és gyógynövényeket...-*oldalvást fordul, csak egy pillanatra szakítva el tekintetét a vendégtől, hogy megbizonyosodjon róla, van minden kéznél. Nem tartottak kész keveréket, mert ritkán tévedt be ide beteg ember és az ilyennél számított, mennyire frissek a hozzávalók, mert idővel erejüket veszítették. Utána nyugodt, kék pillantása ismét az ismeretlenen állapodik meg, puhán, hátha ezzel elijesztheti kicsit a vállán kuporgó, bőrét kaparászó szürkeséget.* - Kakukkfüvet, zsályát, mentát és hársot, talán némi ánizzsal. Ha egyik sincs ellenére, keverek belőlük egy kannára elegendő adagot. Akác- vagy hársmézzel szolgálhatok még, esetleg citrommal.- *Amennyiben a válasz igenlő, egy biccentéssel fűzi hozzá utolsó mondatát.*
-Pár perc türelmet kérek, addig is foglaljon helyet.-*S már mozdul, nyújtózva a különféle rekeszek felé, hogy maga elé gyűjtse azokat a zacskóban őrzött füveket, amiket az imént említett. Egy karmester könnyed, elegáns intésével noszogatja a vízforraló kancsót munkára, majd szűrőt kap elő - a mozdulatai folyékonyak, pontosak, ahogy elkezdi megtölteni. Közben nagymamájára gondol egy futó mosoly idejéig, aki a receptet tanította, s akinek ráncos, öreg kezei annyi dologhoz értettek. Minden nyáron elvitte magával növényeket szedni, közben ezer kisebb és nagyobb csodát mutatva meg. Ő tudta, mi mikor virít, hol keresse, levelét, szárát, virágát, gyökerét, termését szedje-e. Sosem látta sietni, kapkodni, mégis mindenre maradt ideje, nem késett el sehonnan és semmivel... Gondolatban végigsimít az aszott kis kezeken, de újabb feladat várja, egyike azon furcsaságoknak, ami miatt néha kinevetik munkatársai. Különös gonddal választ ugyanis teáskannát, minden vendégnek valami olyat keresve, ami leginkább illik majd hozzá, vagy amivel örömet szerezhet neki, s ha új ember érkezik, mindig kihívás megtalálni számára az igazit. Azt a keveset, amit a másik arcának előbbi tanulmányozásával csipegetett össze, kiegészíti lopva figyelt mozdulataival, tartásával, ingének hanyag ráncával, könyvével, azzal, ahogy ül és az asztallal, amit választott. Apróságok, de ezek az apróságok tudnak néha igazán érdekesek és fontosak lenni. Végül a pult számtalan polcáról előveszi azt a kannát és hozzá tartozó apró csészéket, amiket a legszívesebben adna most kezébe, s ebbe tölti az időközben felforrt vizet, előbb egy kis adaggal felmelegítve a porcelánt, s csak utána forrázva bele a teát. A gyömbérből egy ujjnyi karikát vág, héjától megtisztítva, áttörve keverve a többi közé. Aztán az egészet félreteszi, hagyva lúgozódni, s közben a maradék előkészítéséhez fog - méz, kanál, citrom kerül a tálcára, majd a csésze és végül a kanna.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. január 29. 13:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 19. 18:16 | Link

Hát elmúlt Valentin-nap is - túlélte ezt is, összesöpörték az elpotyogott, szívecskés dekorcukrot, eltették a lufikat, visszacserélték a gyertyákat és a füstölőket, a párnákat... A teázó visszanyerte megszokott alakját és újra sokkal csendesebb, sokkal barátságosabb arcát mutatta. Talán jobb lett volna, ha péntekre szabadnapot vesz ki, de neki amúgy se lett volna kivel töltenie a napot, ráadásul, a kastélyban sem biztos, hogy sokkal könnyebb lett volna - Cupido, bájitalok, párocskák minden sarkon és zugban. Maradt hát és volt annyi dolga, hogy ne maradjon igazán ideje elmélkedni, se elemezni a helyzetét - örült, ha szusszanásnyi szünetre megállhatott, pedig az étteremnek is számos vedége akadt. Utólag visszatekintve viccesnek hatott, hogy abban se volt biztos, hogyan jutott fel az Eridon toronyba, olyan fáradtan indult a kastélyba, de reggel az ágyában ébredt. Legalább nem kellett egy napig lángoló fejjel mászkálnia, mint tavaly, amikor puszta kíváncsiságból ő is engedett a bájitalosbódé csábításának, csak hogy utána úgy fessen, mint egy szökevény Disney Hádész.
Ma szinte pangtak - nem csodálta, egy-két rendszeres vendéget leszámítva mindenki más a könyvei mellett görnyedt most, nyakukon a vizsgák súlyával. Ebből a szempontból áldotta az eszét, hogy legalább két tantárgyból előre megdolgozott a megajánlott jegyért, mert ennyivel is kevesebb várt rá, így több időt tölthetett idelenn, messze a többiektől, bár nem kételkedett benne, hogy így is rá fogják erőszakolni, hogy némi szabadságot vegyen ki. Semmi mástól sem tartott jobban, mint hogy a négy fal között kelljen lennie most a rengeteg diákkal, de ez az ő problémája volt, egyedül kell megoldania.
Nyugodtan tett-vett, a teáspolcot rendezgetve, ezt-azt ellenőrizve és néha megállt, hogy a mellette lévő nyitott könyvre sandítson, gyorsan átfutva pár sort, mielőtt folytatta volna a megkezdett dolgát. Közben azonban többnyire az asztalokat figyelte - egyfajta szabályként fektette le, hogy ha kettőnél több embert ült épp külön, akkor nem ült le olvasni, mert fenállt a veszélye, hogy túlságosan belemerül. Vetett egy pillantást a számlistára is, mert vigyázott, hogy ne fusson ki a zenéből, de még jópár sorakozott a mostani mögött - a sötétedésre és kevés vendégre való tekintettel nyugodt, csendes dallamok szóltak, amiket ő is megkedvelt. Végül a csengő hangját hallotta és felfüggesztett mindent, amíg arra várt, ide jön-e valaki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. február 24. 23:32 | Link

Önkéntelenül elmosolyodik a lány aranyosságán, aki még bippel is, ahogy "bekapcsolja" az orrát. A játék kedvéért ő maga megráncolgatja a sajátját mintegy beizzítva azt. Most kicsit olyan, mint amikor otthon a húgaival játszik, és ettől valamelyest feloldódik.
Nagyokat szimatolva indulnak keresésre az utcán, és kisvártatva rá is bukkannak a Fő utcza táblára. Na, hál' égnek, ez megvan. A házszámok viszont sajnos nincsenek divatban errefelé, ezért nem tudnak annak nyomán elindulni a Falatozó felé. Egy ízben Erik kedvenc virágának illata téríti el őket az eredeti céljuktól. Egy ház előtt kis virágágyásban feszítenek büszkén, hiszen észrevették őket! A balzsamos medólia névre hallgató nagy szirmú, indigószín növények imádják a rivaldafényt. Ha nem foglalkozik velük senki, lehajtott fejjel kókadoznak az ágyásban, de amint magukon érzik valakinek a pillantását, egyből kihúzzák magukat, és emelt fővel, peckesen várják a dicsérő szavakat és gondoskodást. Ha megsimogatod a bársonyos, puha szirmokat, dallamot is dudorásznak a kedvedért.
Erik, mióta eljött otthonról, nem látott ilyet - az ő kertjükben, a fiú jóvoltából mindig gondozott ágyásban tetszeleghettek a medóliák és más növények is -, ezért nem fogta most vissza magát, hogy közelebb hajoljon, és az orrát az egyik puha sziromhoz nyomja.
- Otthon - motyogja bele a magas hangján vidáman hümmögő virágba, és kell neki egy perc, mire rájön, hogy társasága van, és rémesen hülyén festhet ezzel az attitűddel.
- Bocsánat - törli le az orráról az esetleges sárga foltokat, amiket a virág bibéje hagyott, és szippant egyet-kettőt a friss levegőből, hogy megtisztítsa a szaglójáratait a medóniaillattól. - Mehetünk tovább.
Visszatérnek az útra, és nem is kell sokáig gyalogolniuk már. A sült finomságok aromája egy fehérre meszelt épületből kacskaringózik ki. Erik izgatottan pillant a sellőhercegnőre, és ahogy az étterem felé biccent, rá kell jönnie, hogy a cégéren egyáltalán nem a Falatozó Gyorsétterem neve szerepel. A hirtelen jött mosoly csalódott szájhúzásba torkollik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2014. február 25. 22:08 | Link

GILBERT




A szívverésem heves. Érzem, ahogy ereim végiglüktet a vér, mintha szüntelen keresné bennem, ahol végre megnyugodhat. Nem fog. Én sem fogok, s minden évben, minden olyan évben, ahol magányos vagyok akkor is, ha van mellettem valaki, minden évben szenvedés lesz a kedvenc napom is, ahol igazán vágyom valaki után, aki olyan picinykének kezel, mintha a tenyerébe férnék, mintha más dolga nem is lenne az életben, minthogy megvédjen és szeressen. Utálom a szerelmesek ünnepét, mert amúgy imádnám, amúgy az év legjobban várt napja lenne.
Órák és napok telnek el úgy, hogy magamat sajnálom, mintha jobb dolgom sem lenne, a pillanatok úgy zúgnak el a fejem felett, mintha semmi nem lenne, amit észre kell vegyek, és hanyag beletörődésben sanyargatom azt is, ami jelenleg a legfontosabb; a könyveimet.
Semmi sem jó. Semmi sem jó, elvesztem a lélegzetem is, mikor harmadnapon rájövök; egyedül vannak. Egyedül hagytam őket, a gyerekeimet, akiknek szükségük lett volna róla rám, az egyetleneket, akik igénylik a törődésemet, és akikkel a kaktuszomon kívül hajlandó vagyok foglalkozni, s mikor tettem rémes érzése végigcsorog rajtam, sehogy nem tudom lemosni. Semmilyen vízzel nem jön le, semmilyen édes íz nem tudja a torkomból kimosni. Csak egy valami segíthet, és az a teaházban van.
Ujjaim a kilincset érintik, s amint kinyílik az ajtó, a csengő hangja élesen hasítja át a levegőt. Zavar minden hang a magányom csöndje után, minden apró rezzenés elemi erővel tép ketté nyugalmam, s bár álcám azt hiszem, megfelelő, számat kicsit elhúzom. Aztán ott a függöny is, amin könnyedén átlendülök. Körbenézek. Szinte üres, pont megfelelő, egy tekintettel találkozik csak tekintetem; sötétbarna tincsek közé rejtett kék íriszek. Mély szembogár - és már mosoly is ül ki arcomra.
Lábaim gyors egymásutánban követik egymást a teákig, ahol kiszemeltem ácsorog, s bár csak pár lépés, úgy teszem meg, mintha kilométerek lennének. Előtte megállva torkomat köszörülöm, miközben ujjaimról húzogatom le kesztyűmet. Mert azt azért illik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 26. 00:09 | Link

Levente

A csengő hangja az elején még megijesztette - minden alkalommal összerezzent és kicsit meghasonlott, mert félt szembenézni a belépővel, de igazából a kíváncsiság is dolgozott benne. Aztán a félelem és a bizonytalanság is kezdtek elmaradozni, mígnem teljesen eltűntek és most is, mint azóta mindig, a függönyt fürkészve találgatta, vajon ide tart-e és milyen a jövevény. Ahogy a vastag anyag megmozdul, egy nem túl nagy, kesztyűben is karcsú kéz az első, amit megpillant, s ahogy gazdája a teázóba lép, van röpke fél szívdobbanása megpróbálni rendezni vonásait, mielőtt tekintetük találkozna.
Nem hitte, hogy itt látja viszont, olyan hosszú idő telt el az utolsó-első találkozásuk óta. Nem mintha sikerült volna megfeledkeznie róla - utólag visszafogottan verte a fejét a falba, amiért abszolút kétértelmű és ostoba módon felírta a teázót a cetli hátuljára. Akkor nem gondolkodott rajta, jó ötlet-e, siettében spontán rákaparta és csak miután beért a teázóba és átöltözve beállt a pult mögé, érte el tette súlya. Pár napig lélegzet-visszafojtva várt minden ajtócsengő után, aztán egyre inkább biztos volt benne, hogy fecnije vagy elkallódott, vagy csak ő tulajdonít túl nagy jelentőséget az egész dolognak, elvégre tudta, hogy hajlamos mindent túlgondolni. Így aztán valahol beletörődött, hogy egy egyszer látott, nevenincs senki és olcsó bűvésztrükkjei kedvéért senki sem fog ide zarándokolni - főleg nem akkor, ha előbb-utóbb úgyis visszatér, további könyvekért.
Azóta járt egy-két alkalommal a boltban, de egyszer sem futottak össze, így most vödör vízként zúdul a nyakába minden szépen elsimított gondolat, és ha nem villanna rá a szeplők alól az ismerős mosoly, moccanni sem bírna. Ennyi azonban elég, hogy gátat vessen a lecsapni vágyó káosznak, mert nem érzi, hogy azon kellene aggódnia, miért jött vagy mit gondolt az észrevétlen könyvébe csempészett, tolakodónak tűnő üzenetről. Lényegtelen, s ideiglenesen a többi felbukkanó kérdőjelet is betuszkolja valahova elméje egyik zugába, amíg a másik az ajtótól hozzá sétál, a pult túlsó felén állva meg.*
- Üdvözöllek a Pillangóvarázs teaházban!-*Az utolsó pillanatban sikerült elkerülnie, hogy lemagázza, gyorsan módosítva az egyébként berögzült köszöntést, a meghajlást mégsem tudta elhagyni. Válaszul némi torokköszörülés érkezik, s felegyenesedve látja, amint a fiú épp a kesztyűjétől szabadul meg. Pár másodpercig némán figyelte, szórakozottan hagyva pillantását kószálni szavakra várva, mielőtt eszébe jutott, hogy a másik nem szereti, ha megbámulják és elkapta róla a tekintetét.*
- Ha szeretnél, foglalj helyet és viszek itallapot, hogy nyugodtan válogathass.-*Ajánlotta, megtörve a csendet, gyakorlatára és csiszolt stílusára hagyatkozva, egy szikrányi bosszúsággal, amiért azt a pici profizmusát is elveszti egyetlen hirtelen találkozástól, amire eddig büszke volt. Ezzel egyidőben viszont azon agyal, hogy amennyiben tényleg leülne, vörös szőnyeggel vagy sárga téglákkal mókásabb-e kirakni az asztalához vezető útját - a fehér nyúl utalása nem biztos, hogy találna, így azt kihagyja a tervekből.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. február 26. 00:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2014. február 26. 17:45 | Link

Gilbert - Február 18.

A mai nap úgy hozta, hogy sikerült teljesen megfeledkeznie minden üres perceiben előjövő rossz gondolatról. Ami azt illeti, nagyon gyanúsan is viselkedett egész végig a Levitában, míg el nem indult. Történt ugyanis, hogy egy ismeretlen bagoly még ismeretlenebb levéllel ajándékozta meg, az iromány megalkotója is elhallgatta kilétét, szavai velősek és lényegre törőek voltak, mi több, érzésektől fűtöttek, már ha jól értelmezte a zavaros sorokat. A remegő kézírásból arra következtetett, hogy a szerző szörnyen lámpalázasan szülhette meg ezt a mélyreható vallomást:
„Bírlak! Járj velem! Holnap kettőkor a Pillangóban!

u.i.  : Szereted a Die Hard-ot?”

Lányunk az este azt sem tudta, mi tévő legyen. Igaz, hogy nem egy Tolkien vagy egy Tennyson veszett el a hősi lelkű lovagban, de a szándékot mindenképpen értékelte (persze az meg sem fordult a fejében, hogy talán nem is neki címezték az ominózus sorokat és a bagoly egy dilinyós postás) . A reggel gyomorideggel és pirulások sorozatával érte. Mit vegyen fel? Hogyan viselje a haját- attól eltekintve, hogy mindig a fejbőrére illesztve hordja? Egy mérgezett egérhez hasonlóan járt körbe-körbe hajnali hatkor a szobában, míg Ly, Dóri, Lily és Leen az igazak álmát aludták. Tördelte ujjacskáit, rágta a szája szélét, és mikor már mindent végiggondolt, vett egy mély levegőt és alaposan lehülyézte önmagát. Továbbá közölte pattogó, izgulós énjével, hogy szégyellje össze a fejét, mert a semmin képes volt ennyire felizgatnia önmagát. Kiadta a hadiparancsot, hogy csak természetesen szabad viselkedni, A könyvtolvaj félig meggyűrt példányát be kell tenni a táskájába és persze nem árt, ha fél órával hamarabb lesétál a megadott időpontnál, nehogy elkéssen! (Bár egy nő sosem késik, legfeljebb a partnere érkezett hamarabb... )
Meglehetősen belenyugvó sóhajt ereszt útjára, mikor lenyomja a Pillangó kilincsét. Utoljára még interjúztatott a teázó berkein belül unokanővérével, hogy a nagybátyjának feleséget találjanak. Az emlékre kényszeredett mosoly mászik az arcára, még egy fejcsóválást is eszközöl: milyen ostoba egy húzás volt az. Ádám már nősülni készül így is, nem kellettek ők a boldogsága egyengetéséhez. Belegondolva elég nagyképű húzás volt...
Nos akkor, teázó, nem a másik részleg, rendben. Megigazítja még a bézs szoknyáját utoljára, kisimít róla egy ráncot, megnézi, hogy a harisnyája nem szakadt-e ki, tiszta-e a bokacsizmája orra, a pillangós blúzával semmi baj nincs, kabátja a recepcióshoz került, a táskája keresztben átvetve a felsőtestén. Johh!
Délután van, ráadásul még szünet, nem lézengenek olyan sokan idebenn, és akik itt is ütik el az idejük, láthatóan mély beszélgetésekbe bonyolódtak asztaltársukkal/társaikkal. Beharapja a szája szélét, megrázza a fejét; ettől egy pillanatra megmozdul a jobb oldalon befont hosszú copf a vállán, de egyéb jelét nem adja, hogy ellenezné a nyaktornát. És most merre? Fogalma sincs. Kis szerencsétlenje, egyáltalán miért jött le ide? Biztos csak egy vicc az egész, valaki unatkozott Valentin nap után. Teljesen döntésképtelennek nézhet ki kívülről: egyrészt elszaladna, másrészt emlékszik még a ház specialitására és mint egy jól szuperáló éhenkórászt, úgy vonzza a lehetőség, hogy lecsapjon egy újabb teaélményre. Hogy időt nyerjen, még az alsó ajkát is beharapja, igaz, csak reflexből; ugyanígy a lábfején való hintázást is önkénytelenül kezdi el, tekintetét pedig újra és újra körbejáratja a helyiségen, mintha keresne valakit. Futni vagy nem futni? Ez itt a kérdés. Végül az aranyközéputat választja és a pulthoz lépve nem kis félénkséggel kezd a feltehetőleg itt tartózkodó alkalmazotthoz beszélni.
- Öhm... Elnézést kérek... - gyors fülhúzogatást eszközöl a jobbján, a fülbevalója méltatlankodva megcsörren válaszképp- ... nem... nem érkezett egy... illető, aki esetleg vár valakit? - Runa, leckéket kellene adj homályos körülírásból. Így egészen biztosan tudni fogják, ki keres kit, miért, hol, te miért vagy itt, minden prímán érthető!
Utoljára módosította:Katie Runa Blackwood, 2014. február 26. 17:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2014. február 28. 20:49 | Link

GILBERT




Huncut. Pajkos és pajzán, s én magamhoz édesgettem, hogy magához édesgethessen. Ölébe bújtam, hogy  csókokat nyakamra tapasztva halmozzon el boldogsággal, s aztán ajkaimon kössön ki a vértől duzzadó ajka. Édes volt, kacagva eresztett egyre messzebbre, hogy minél távolabbról rohanjak vissza, végül párnák puha pelyhébe temetkezve ölelt álomba, és én...
Én aztán remegve emeltem fel pilláimat. A nappal kegyetlen fényei tőrként égették a képeket, amik előtte még oly' élesen éltek előttem, mintha tényleg történne, s a hamuszürke, csillámló emlékeket könnyű, tavaszi szellőként vitték tovább az ezredmásodpercek, hogy aztán tényleg ne maradjon belőle más, csak  egy hideg kékség, keretek és vonások nélkül. Se orrának íve, se hajának vonala, semmi, s akárhogy próbáltam utána erőltetni magam, akárhogyan próbáltam visszahozni mindent, amit csak lehetett, mindig egy maradt; a kékség.
Nem találtam meg a vizek remegő tükrében, és nem találtam meg a tiszta égbolt akvamarinjában, és nem találtam a boltok polcain, a legszebb anyagok és kelmék forgatagában, és bőröm megannyi festett színei között sem. Könnyes kínok közözz engedtem, hadd menjen tőlem, szaladjon olyan messzire a gondolat, amilyen messzire bír,  Széllel szemben szállt, és szinte láttam az utolsó ezüstös szemcséket eltűnni, mintha tényleg soha nem is lett volna. Fertelmes undor maradt csak a helyén; valaha kerestem, mint ostoba gyerek, úgy rajongtam a semmiért, értelmetlenül, hiszen... Ha meg is lett volna, semmi sem lett volna. Megrajzolt, felgombolyított kis történet. Hosszú napok teltek el azóta.
Pillanatok röpke játéka az egész. Ahogy meghajol, ahogy haja arcába hullik, és a kusza hullámok és koncok bekeretezik arcának minden élet. Ahogy felnéz, ahogy minden kitisztul. Eszembe jut. Minden mozdulat, minden álombeli könnyed érintés, s torkomba kellemes gombóc szorul.
Pillanatok röpke játéka az egész, ahogy arcom megmerevedik, aztán újra életre kel, szeplőim alá befészkeli magát a minden titkok játékos mosolya.
Mert nem ő volt, biztos vagyok benne, de az ő szeme volt. ezrek és milliók közül kiválasztva, az a szempár, aki elvarázsolt egy másik helyre. Az a szempár, ami élménnyel ajándékozott meg, amit sosem fogok elfelejteni. Amiket bármikor szívesen újra megélnék, bár kérni sosem kérném rá magamtól. Amúgy sem szeretek csak úgy kérni. Persze, ha ajánlat érkezik, akkor azt el kell fogadni, még akkor is, ha a válasz nem volt a lehetőségek között. Szinte biztos vagyok benne, hogy képes lesz kompromisszumra.
- Mindenképpen leülök, de itallapot nem kérek. Lepj meg valamivel, szeretem a meglepetéseket... - félig lesütött pilláim alól figyelem reakcióját és útját, követem, amerre szeretné. Hiszen ő biztosan jobban tudja, melyik a legideálisabb hely egy magamfajta kisembernek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 1. 04:01 | Link

Levente

Emlékek, kusza képek illanó tömkelege, amik úgy tűnnek tova, mint a vízfelszín alatt cikkanó tarka, apró halak - alig valamit fog fel belőle, azon túl, hogy valahogy hozzá kapcsolódnak. A mosoly, ami most kúszik a szeplők alá, más mint az eddigiek, s a másik érzéseivel ötvözve furcsa elegye megfoghatatlanul könnyű, bizsergető valaminek, ami épp csak meglegyinti. A gondolatok kékségről suttogtak, s egy pillanatra mintha azt a pillangót látná rebbenni - lehet, annak szárnya kavarta a fuvallatot, amitől egészen finoman megborzong.
A válasz megakasztja, nem számított rá és ilyen még nem fordult elő - van, hogy kikérik a tanácsát, véleményét, ha bizonytalanok vagy járatlanok a vendégek, de általában legalább valamiféle elképzelésük van, mit szeretnének. És tudja, érzi, hogy az árnyékból őt kémlelik az íriszek, újra kibillentve egyensúlyából - nem, nem is ez a jó kifejezés. Sokkal inkább olyan érzés, mint amikor a vízbe dobott kavics keltette hullámok szertefutnak. Meglepetésének helyét észrevétlen veszi át az a mosoly, amivel meghajolva finom, lassú mozdulattal int az egyik kis asztal irányába.*
- Kövesd a sárga téglás utat!-*Talán nem Smaragdvárosba vezet, csak az egyik kicsi, legfeljebb háromszemélyes asztalhoz, de gyáva oroszlánoktól is mentes és nem lehet rajta elvétedni. Ami pedig Ózt illeti, jobb, ha összeszedi magát és nekilát füveivel kuruzsolni. Aggódnia kellene, mert olyasvalaki kért tőle teát, akit jóformán nem is ismer, mégis, amíg a víz melegszik, keze szinte magától indul a dobozok felé, ujjait a polcok szélén futtatva, meg-megtorpanva kettőt-hármat választ végül. Egyenként pattintja fel a leemelt dobozok fedeleit, nem vesztegetve időt arra, hogy elolvassa nevüket, azt tudja fejből, sokkal inkább egy bizonyos esszenciát keres. Valamit, ami meleg, telt, édes és nem túl fűszeres, inkább selymes... A fehér tea jázminos, fülledt illata nem illett hozzá igazán, s röviden visszakerült a polcra. A marcipán bódító édességébe keserű aroma vegyült, s ezzel átengedte helyét az utolsó doboznak. Fekete tea, csokoládé és karamell - ha hozzáképzelte a tejet, pontosan azt kapta, amire vágyott. Ezzel töltötte hát meg a szűrőt, lopott pillantást vetve legújabb vendége felé, aki a pult eleje miatt most nem láthatja, mit kotyvaszt. Egyelőre hagyja lúgozódni a teát, míg kanalat, cukrot keres elő, majd tenyérnyi tányért a süteménynek, amit a jókora üvegedénybe nyúlva halász ki a számtalan repdeső pillangó közül. A tálcára rakja sorban ezeket, szalvétával egészítve ki, de mielőtt a teát is melléjük tenné, óvatosan tejet önt hozzá, ügyelve, hogy ne melegedjen túlságosan fel.
Ahogy kilép a pult mögül és a másik felé indul, láthatóvá válik a fatálca és terhe, de igazán jól csak akkor veheti szemügyre, amikor Gil a pöttöm asztal mellé térdelve elkezdi felszolgálni a teát. A tengerkék porcelánon színes koik úszkáltak, kecsesen fordulva és hosszú uszonyaikkal szinte madárnak tetszettek, ahogy körbesiklottak a kannán, egy-egy pedig a csészére is rámerészkedett, hogy a legkisebb feléjük tett mozdulatra eltűnjön róla. Ezeket a lényeket már illúzió teremtették és mozgatták, így figyelte, elnyerik-e a másik tetszését, vagy próbálja meg lecserélni őket valami másra. Miután mindent elhelyezett, utolsóként emeli a kannát, hogy elegáns mozdulattal töltsön, majd az asztal közepére igazítsa.*
- Kérlek, tudasd majd velem, elnyerte-e tetszésedet, vagy ha egyéb óhajod akad.-*Mosollyal biccent, felemelkedve, hogy magára hagyja - feltéve, hogy a vendég nem kívánja máshogy, vissza kell térnie helyére. Egyébként is ellentétes érzések telepszenek rá, mert pont annyira szeretné tudni, ízlik-e az általa válaszott tea, mint amennyire tart a választól.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. március 1. 11:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2014. március 1. 21:03 | Link

Erik


Kalandoraink végül útra keltek, orrukkal a levegő apró illatmolekulái között kutatva, hogy végül ráleljenek a megfelelő illatra. Azt nem tudni, hogy a Fő utczára is a szaglásuk segítségével jutottak el, vagy csupán a valamelyikük fejében eltárolt útvonal vezette őket ide. Mindenesetre ez volt a küldetésük könnyebbik része, úgy tűnt. Hisz, házszámok híján nem mentek most már semmire az újsággal. Valószínűleg ahhoz pedig mindketten félősek voltak, hogy leszólítsanak egy járókelőt útbaigazításért. De az úgyis elvette volna a kaland izgalmát!
Abigél rendületlenül koncentrált a feladatra, csak párszor, de tényleg mindössze két alkalommal kalandozott el picit a figyelme. Az egyik alkalommal egy puha, rózsaszín plüss maci csillogó fekete gombszemei vonzották magához a lány tekintetét. Ellenállt a kísértésnek, és hagyta, hogy Medve úr folytassa útját a szőke kislány kezében. A második alkalommal pedig azt hitte, Csongort látja, de hamar be kellett látnia, hogy mindössze a képzelete játszadozott vele. Rózsa néni szokta mondani, hogy a képzelet néha furcsa dolgokat láttat velünk, megviccel minket! Ám Abigél nem mindig tudta megkülönböztetni a valóságot a képzelődéstől. És különben is, az ő valósága teljesen más volt, mint a többieké.
Amikor Erik hirtelen megállt, Abi először azt hitte, megérkeztek. Tekintetével követte a fiút, így pillantotta meg a virágokat. Nem tudta ő, mifélék ezek, pedig biztosan elsétált már előttük legalább egyszer, ám valószínűleg akkor épp máson járt az agya. Előbb csak simogatta a puha szirmokat, amelyet a virág egy kedves dallammal köszönt meg. Aztán meglátta, mit csinál Erik.
- Várj! - kiáltott fel, nehogy a fiú elinduljon nélküle. Neki még dolga volt ugyanis. Ugyanúgy, ahogy az imént tette kalandortársa, ő is az egyik virágba dugta orrát, majd nagyot szippantott az illatból. Sokkal jobban tetszett ez neki, mint pár olyan illat vagy inkább szag, melyeket az idefelé való úton érzett. Ahogy elhúzódott a virágtól, tüsszentett egy aprót, majd nagy mosollyal, virágporos orral nézett fel Erikre.
- Mehetünk!- adta ki ő is az utasítást, ahogy felállt, letörölte kabátja ujjával a virágport, bár azt nem sejtette, hogy nem volt elég alapos, egy kis sárga folt alig észrevehetően még ott maradt.
Újra útnak indultak tehát, Abigél rossz érzései mostanra szinte teljesen eltűntek, vagy legalábbis rendesen elbújtak a lány elől.
Ő is érezte bizony a finom illatokat, amiknek hatására meg is kordult a gyomra. Felnézett a cégérre, ahogy Erik is tette, ám neki nem fagyott le a mosoly az arcáról. Sőt! Sokkal izgatottabb lett, mint ahogy eddig volt. Ez a Pillangó-varázs! Itt dolgozik Csongor! Bár most épp nem, de akkor is!
- Menjünk be!- fordult a fiúhoz. Neki nem kellett volna kétszer mondani, ám Abigél látta, hogy Erik nem erre számított. Jött is a kis súgás a fejében, hogy: "most kell valami meggyőzőt mondanod neki!", így hát hamar folytatta.
- Itt van egy teaház és egy étterem, és szoktak keresni ide is kisegítőt... és, és... ismerem a tulajdonost! - Szerintem, elég jó érveket sorakoztatott fel a lányka. A kérdés már csak az volt, hogy Erik is így gondolja-e. Ha igen, akkor Abigél valószínűleg nagyon fog örülni, és azon nyomban beszalad az épületbe, hogy üdvözölje a recepcióst, aki mindig olyan kedves vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. március 6. 00:07 | Link

Mégsem lehetett olyan furcsa, amit Erik művelt, vagy a lány volt elég furcsa ahhoz, hogy kövesse a példáját. Abigél is kipróbálta az illatminta-vételezést, és az arcából ítélve neki is tetszett a medólia aromája.
- Robituszin csak a te kedvedért:P - szólt Erik, ahogy tanították neki. Most először alkalmazta az itt a bagolykőn szokásos kívánalmat, amit tüsszentés esetén szoktak használni. Náluk a faluban nem ilyen szokások voltak, ott egy bizonyos betegség elterjedése után feltalált bájital nevét szokták mormolni, ha valaki tüsszentett, de amikor először elsütötte ezt a kastélyban, egy segítőkész diák elmagyarázta neki, hogy errefelé ez nem szokás, és ha valaki prüszköl, azt kell mondani "robituszin". Az illemtan órákon - amiket Erik éppen azért vett fel, hogy ne kerüljön cikis helyzetekbe különös szokásai miatt - még nem került elő a téma, ezért nem jöhetett még rá, hogy a vicces kedvű diák jól átvágta a palánkon.
A fiú a házszámtévesztés miatti röpke csalódottságát félretéve újra felvette volna a keresés fonalát, de a lány megállította, mielőtt továbbmehetett volna a Fő utczán.
"Menjünk be!" - rendelkezett Abigél, és Eriknek, aki addigra jótékonyan megfeledkezett a kínos randevús gondolatról, próbálta gyorsan kitalálni, mi lehetne erre a legjobb válasz. Mielőtt még megállhatott volna agyának mutatója a "Természetesen az, hogy menjünk be." feliraton, Abigél némi erőfeszítést tett a meggyőzésére, és így a helyzet egészen más megvilágítást kapott.
Neki aztán mindegy, miféle étterem vagy bármilyen más üzlet, csak adjanak neki munkát, fizetést, és lehetőleg - ez munkáltatónak és munkavállalónak is érdeke - ne várjanak tőle hosszú (egyúttal értelmes) monológokat.
Az Erik testtartásában látszó beleegyezés első jeleire Abigél már be is szaladt az épület ajtaján, a hátrahagyott sietős léptekkel követte, és amíg Abigél lelkesen lepacsizott akárkivel is, ő félszegen állt az ajtóban. Nagyon szeretett volna munkát, de még nem volt ideje kitalálni, mit is fog mondani, hogyan is kell jó benyomást kelteni, hogy megkapjon egy állást. Eddig még nem szerzett tapasztalatot ilyesmiben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 6. 20:55 | Link

Runa

Még szerencse, hogy kevés a vendég - észrevétlen tudott átslisszolni a konyhába, hogy áthozzon egy adag citromot, mert kezdéskor szégyenszemre elfelejtette, mostanra pedig kifogyott a tartalékaiból. Remélte, hogy senkinek sem tűnik fel pár percnyi távozása és leguggolva elkezdte elrakosgatni a gyümölcsöket, amiknek külön kis kosara volt az alsóbb polcok egyikén. Közben mintha hallotta volna a csengőt, de nem akarta félbehagyni a pakolást, mert nem jó félig üresen hagyni a zacskót és kockáztatni, hogy szétgurulnak a citromok. Amikor felegyenesedett, Runával találta szemben magát - nagyon rég nem találkoztak, mert nem voltak közös óráik, ő pedig se a Nagyterembe, se kviddiccset nézni nem járt le. Egyelőre nem úgy tűnt, hogy a másik felismerte, vagy egyáltalán, észrevette volna, így gyorsan átfutotta a megbűvölt táblát, amin a foglalásokat és egyéb, soron kívüli eseményeket tartották felírva.*
- Üdvözöllek a Pillangó-varázsban! Mára nincs rezervációnk, úgyhogy nem tudok segíteni. Ha gondolod, foglalj helyet egy látható asztalnál.-*Meghajlás, udvarias mosoly és várakozás a válaszra, amelynek megfelelően kiviszi az itallapot. A lányt így könnyebben észreveszi, akárkit is keres, vagy megvárhatja annak megérkezését és addig is rendelhet. Nem ez lenne az első vakrandi itt, bár általában kicsit jobban szervezettek - valamilyen virág, jelszó, ismertetőjel is van, ami alapján eligazíthatja a később érkezőt, most azonban semmi ilyen sem áll rendelkezésére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2014. március 7. 19:16 | Link

GILBERT



Ha az ember egyszer megismeri a meglepetés ízét, ha az kellemes bizsergéssel telt íz ajkaira tapad, ha az a lágyan remegő izgalom végigkúszik torkán, hogy aztán belül robbanjon féktelen izgalommá, akkor többet nem lesz nyugta.  Egyfolytában keresi és kutatja, akarja és vágyja, hogy valakitől, valamilyen módon megkapja, hogy újra ízlelhesse. Persze soha nem az igazi már, az élmény soha nem lesz olyan intenzív, mint az első alkalommal, s bár az ember felejt, az emlékek pedig szürkülnek, s lesz, hogy jobban örülünk, lesz, hogy kevésbé, az elsőt  semmi sem tudja túlszárnyalni, mi pedig nem értjük, mire a nagy felhajtás. Olyan ez, mint a legrosszabb drog, ami mindig ott kering az ember ereiben, ami a szívünket dobogtatja, ami a tüdőnkben szétárad, ami az izmainkat mozgatja, és aztán... aztán egyszer megunjuk. Lehet, hogy évek. Lehet, hogy hónapok, s lehet, hogy agg halántékkal, ősz gondolatokkal koponyánk rejtett zugaiban még várjuk a csodát és... és tulajdonképpen lehet, eljön. Egy egyszerű betegség, egy egyszerű...
Néha irigyeltem nagyapámat, amikor utolsó hónapjaiban az is meglepetést, hogy van unokája. Az is, hogy ő nem egy öt éves gyerek. És amikor apának szólított, megértettem a helyzet tragikumát, de a meglepetések iránti menthetetlen szerelemem nem bírt enyhülni, meg hát a nagyapám is elment, és így nem volt semmi, ami emlékeztetett volna; ne akarjak nagyot, mert csak bajom lehet belőle a végén.
Szabályosan keresem az embereket, akik segítenek kielégíthetetlen étvágyamon. Kutatom, és ha minden bokorba benéznék, az sem lenne elég. Ha minden fa tetején a levelek alá benéznék, az sem lenne elég. Türelmetlenül és durcásan nézelődök, és amikor nem számítok rá, akkor mindig jön valaki. Besétál az ajtómon. Egy könyvet keres, és ezernyi ajándékod ad cserébe. A gyomrom görcsbe szorul, ha rá gondolok, és nem merem felkeresni. Félek, hogy elromlik, hogy akaratos leszek. Hogy tudat alatt fogom követelni tőle, hogy megint és megint varázsoljon nekem, hogy erőszakkal csikarom ki, és aztán... aztán megint, amikor már nem gondolok rá, akkor megkapom tőle, és mint a gyerek, hatalmasra nyílt szemekkel nézek rá, és a vörös pillák közötti kék írisz szinte ragyogva köszöni meg, hogy megint adott valamit. Szinte nevetek, szinte ujjongva ugrom a nyakába, de helyette inkább rálépek a sárga kockákra, s mikor már a hátam mögött jár, hogy a másik varázslatba belekezdjen, még visszafordulok hozzá.
- De legközelebb a piros cipellőket is kérem... - jegyzem meg most már tényleg nevetve hozzá egy kicsit. Hogy jelezzem, hogy boldoggá tett vele, hogy jelezzem neki, hogy megint eltalálta az egészet, és... és aztán leülök, várom, hogy megérkezzen. Lábammal picit topogok az asztal alatt, ujjaimmal kicsit piszkálom a terítő szélét, és a gondolataim kicsit eltévednek mindenféle, amerre csak lehet. Ki tudja, honnan térek vissza, és ki tudja, mennyi idő, míg visszatérek, de amikor a porcelán tompán puffan a terítőn, akkor már régen csak arra figyelek, mit rejt a díszes csésze, bár mielőtt még kerülhetne bele valami, azelőtt külseje az, ami teljesen magával ragad, és még mielőtt bármi történhetne ezután, sebesen állok neki vetkőzni, míg csak egy színes, élénk mintákkal tarkított póló marad a pulóverek és ingek rejtekéből felbukkanva. Karom emelem, s addig forgatom és húzogatom a póló ujját is, míg a elő nem kerül alóla a feszes bőr, ami valaha hófehér, emlékeim szerint kék erekkel körbeszőve, mára azonban színes és mintás az is, mint minden gondolat, ami a fejemben megfordul.
- Nézd! - mutatom orra alá, hadd lássa; ott is úszik egy koi, narancsos pikkelyei szinte csillognak, a hullámok pedig szinte sós illattal töltenek meg mindent. Persze nem teszik, de szeretem azt hinni.
Aztán persze elszégyellem magam, mint rossz gyerek, aki cukorkát lopott, és visszaülök oda, ahonnan felálltam. Illedelmesen veszem ujjaim közé a halacskákat, és emelem először csak orrom elé a gőzölgő italt.
- Szóval, most magamra fogsz hagyni?
Utoljára módosította:Vittman Levente, 2014. március 7. 19:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Zoey Rutherford
INAKTÍV


Pillangóangyalka
offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Írta: 2014. március 8. 20:40 | Link

Abigél és Erik.


Épp az ételek minőségi ellenőrzését végezte a konyhában. Ami annyit jelentett, hogy teletömte magát mindenféle finomsággal, persze csakis amiatt, hogy biztos legyen benne: mindenből a legjobbat kapják a vendégek. Zoey előszeretettel tartott étel-szemlét, kiváltképp akkor, amikor stresszesebb időszakot élt át. A Pillangó-varázs vezetőjeként pedig nem mindig kerülhette el a feszült helyzeteket. Most pedig valahogy minden egyszerre romlott el egy picit. Az egyik beszállító egyszerűen eltűnt, egyik pillanatról a másikra. Pikk-pakk, felszívódott. Hogy ennek köze van-e ahhoz, hogy kiderült, a férfi csalta már évek óta a feleségét (na nem Zoeyval!), ki tudja. Egyelőre csak ennyi a pletyka, ami terjeng Zoey üzleti ismerőseinek körében, többet még nem lehet tudni. Ám az nem is érdekes, csak a tény, hogy minél hamarabb új szállítót kellett találni. Ugyanolyan minőségben. A főnökasszony a mai folyamán elküldött vagy húsz baglyot ez ügyben.
Ráadásul a kisfia nemrég kezdte az előkészítőt, és Zoey pedig aggódhatott, hogy vajon Frederich hogyan viseli majd az egészet. Nem olyan gyerek volt, akit könnyen le lehetne kötni hosszabb időre. Emiatt is idegeskedhetett. Jonathan pedig most nem volt itt, hogy segítsen neki, bő egy hétig nem látják egymást.
A padlizsános csirkemell azonban a megoldás volt... ha nem is mindenre, ha nem is tartósan, de jelen esetben Zoey pocija nagyon jól érezte magát, és emiatt a fejében lévő gondok is kisebbnek tűntek.
Ezzel a pozitív lökettel indult vissza az irodájába, hogy megkezdhesse a ma délelőtt érkezett eperlé készletét, ám inkább fordult egy nagyot, és a lépcsőkön lefelé vette az irányt. Úgy gondolta, a teaház süteménykészletét is illene ellenőriznie.
Az előtérben azonban Abigél várta, akit már jól ismert, hisz a lány gyakran megfordult itt, az unokabátyja miatt.
- Szia Abi! - Köszönt mosolyogva a lánynak, aki épp a recepcióslánykával társalgott (bár ez a kifejezés a lány esetében erős túlzás volt).
- Csongor nincs itt. - Tette hozzá, mert nem volt benne biztos, hogy Abigél is tud-e arról, hogy a főszakácska szabadságra ment.
Utoljára módosította:Zoey Rutherford, 2014. március 8. 20:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2014. március 8. 21:17 | Link

Erik és Zoey (Robituszin, hehe^^)

Szerencsére, Abigélnek nem kellett sokáig győzködnie Eriket, mert nem tudott volna már mást felhozni érveknek, csak olyanokat, hogy itt finom a süti, meg a tea is, hogy itt dolgozik Gilbert, meg amúgy Csongor is, csak ő most nincs a faluban. Erre a gondolatra Abi egy pillanatra elszontyolodott, de ezt hamar el is felejtette, hisz a fiú beleegyezésével ő máris futhatott be a pillangós házba. Az ajtót belökve felcsendült a jól ismert csengő hangja, mire a pultban ácsorgó szőke recepciós érdeklődve kapta fel a fejét.
Abigél pár másodpercre visszavett a lendületből, és megállt a bejáratnál, reméljük Erik nem szorosan mögötte sétált, mert akkor könnyedén nekiütközhetett a lánynak most, olyan hirtelen fékezett le a kis béka. Ám Abi nem érzett semmiféle ütést a hátán, az egyensúlyát sem veszítette el, úgyhogy ez a baleset szerencsésen meg nem történté lett nyilvánítva. A lánynak amiatt kellett az a kis idő, mert a szíve most is a torkában dobogott, ahogy mindig, mikor megérkezett ide. Kedvelte Emi-t, aki most is olyan barátságosan mosolygott rá a pult mögül, sőt még integetett is a lánynak! Abigél pedig pont emiatt habozott, össze kellett szednie a bátorságát, vagy legalábbis leküzdeni valamennyire a zavarát, minden egyes alkalommal, amikor szóba akart elegyedni Emilíával. És naná, hogy szeretett volna vele egy picit beszélni, hisz ő is viszonozni akarta azt a kedvességet, amit kapott.
Nagyokat lélegzett, mindenféle buzdító szavakat mormolt magában, s végül ismét nekilendült.
- Szia Emi! - halkan, alig érthetően motyogott, ám a szőke lány, aki a huszas évei közepén járhatott, hozzá szokott már ehhez a viselkedéshez. Mikor megkérdezte Abigéltől, hogy mi járatban van errefelé, a békakirálykisasszonynak eszébe jutott, hogy neki van egy útitársa is! Hamar megfordult, leellenőrizni, Erik vajon utána jött-e, vagy megszökött.
Szerencsére ott állt az ajtóban, úgyhogy Abi ismét a recepciós lánykára pillantott.
- Öhm... Zo... - már éppen javította volna ki magát Mrs Rutherfordra, annak ellenére, hogy igazából meg lett neki mondva, hogy ne öregítse már magázással a nőt. Szerencséjére Zoey éppen akkor bukkant fel, félbeszakítva ezzel a lányt.
- Üd... öhm, szia! Tudom, hogy nincs itt, elutazott. - zavartan állt a Pillangó-varázs vezetője előtt, de aztán vett egy mély levegőt.
- Ő Erik... - mutatott a fiú felé.
- És... hát, ő igazából munkát keres. - egyelőre ennyi tellett tőle.


Utoljára módosította:Pethő Abigél, 2014. március 8. 21:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. március 8. 22:06 | Link

Összetalálkozik a pillantásuk, ahogy Abi hátrafordul megnézni, megvan-e még a srác. Ő megvan, kérem, ott feszeng az ajtóban, és örül, hogy Abigél végzi helyette a dolog csevegős részét. Közben, ha lenne rá kapacitása, lehet már az új találmányát, a levelezőn történő munkavégzést tervezgetné. Otthon megírod a feladatodat, és elküldöd bagolyban a felettesednek. Akkor aztán annyit ülhetsz a fogalmazáson, amennyit nem szégyellsz...
Ez nem az az állás, és amikor az újonnan jött, fiatal nőnek bemutatják, megakad a torkán a... nyelve.
Jó benyomás, add el magad, gyerünk!
- Ahogy ő mondja - helyesel Erik elhalón, és lehajtja a fejét.
Ez az! Jó voltál, megfőzted!
Maga is érzi, hogy nem ütötte meg a 'lehengerlő munkavállaló' szintet. Fél kezével eltakarja az arcát szégyenében, és hüvelyk és középső ujjával megszorítja a halántékát.
- Végardó Erik vagyok, negyedik évfolyamos leszek az Eridon házban a jövő évtől. Nem nagyon értek a főzéshez, de bármilyen munkát elvégeznék, szorgalmas vagyok és gyorsan tanulok - megemeli a fejét, a szemét hol a nőn tartja, hol a szoba különböző sarkaiba pillant vele, így darálja le potenciális főnökének a bemutatkozó szöveget.
Mindenki látja? Csak egy kis (khm. a kívántnál hosszabb) szünet kellett, hogy átgondolhassa, mit mondjon. Elmesélhetné azt is, milyen ügyes varázsló, de a felvételi bemutatójakor már kiderült számára, hogy nem teljesen olyan varázslatokat kérnek az iskolában, mint amilyeneket ő otthon elsajátított. Ki tudja, milyen szintet üt meg itt? Ja, hát egy negyedikesét - oda tették be. Na, mindegy.
Előre-hátra hintázik a lábán, olykor odanéz a hölgyre is, akivel beszél, olykor pedig Abigélre, hátha az ő arcáról leolvashat valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zoey Rutherford
INAKTÍV


Pillangóangyalka
offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 28
Írta: 2014. március 16. 14:29 | Link

Abigél és Erik.


Amíg Abigél kitalálta, mit is szeretne, addig Zoey a recepciós-pulthoz lépett, és Emília felé nyújtotta egyik kezét. A lány ebből pedig már tudtam, hogy a főnökasszony se nem megkérni akarja a kezét, se nem táncra invitálni, egyszerűen csak a foglalásokat tartalmazó könyvecskét szeretné elkérni.
Zoey pedig már ebből az irományból pillantott fel az imént bemutatott fiúra, Erikre.
- Áhá! -  Szóval akkor mégsem Csongort kereste Abi. Kicsit meglepte a lány kezdeményezése, persze, ha azt is sejtette volna, hogy valójában ők ketten itt csak ma találkoztam, valószínűleg még jobban meglepődött volna. Bár az is igaz, hogy nem csak a félős kislányt látta Abigélben, tudta jól, hogy emögött a szégyenlősség mögött több is rejlik a Levitásban. Ilyenkor mindig visszagondolt arra is, milyen is volt ő kis bagolyköves diákként. Szeretett nosztalgiázni, és emlékezni arra a pár kalandra, amiben részt vett. Ezek mindig mosolyt csaltak az arcára.
Ám most nem tett utazást a múltba, helyette a fiúra koncentrált, aki bátortalanul ugyan, de bemutatkozott. Zoey pedig ezen visszafogottan mosolygott egyet. Valamiért azt érezte, hogy olyan aranyosak itt, mindketten, hogy rögtön megölelgetné őket. Ám az valószínűleg furcsán vette volna ki magát, Zoey pedig megtanulta visszafogni az ilyenféle szeretet-kitöréseit. Helyette visszaadta a könyvet, amit nem is igazán tanulmányozott át, Emíliának.
- Főzni nem is biztos, hogy beállítanálak... - Morfondírozott félig hangosan, közben végiggondolta, hogy vajon Csongornak és a többi szakácsnak kellene-e segítség egyáltalán.
- De most igazából segíthetnétek nekem. Sütit kell ellenőriznem. - Együtt pedig sokkal könnyebb ugyebár, meg az előtér sem volt éppen megbeszélésekhez való hely. Sokkal jobb lesz a teaházban. Abigélt már tolta is befelé az ajtón, Erik felé meg a bal karját nyújtotta, hogy a fiú közelebb jöjjön, és így őt is betessékelhesse a mindenféle füstölő-illatok, mécsesek, színes párnák és alacsony asztalkák birodalmába. Ha ez pedig mind sikerült a hölgyeménynek, akkor miután leültette a diákokat az egyik szabad asztalhoz, ő maga eltűnt pár pillanatra, hogy egy süteményekkel megpakolt, közepes méretű tálcával, és három tányérral térjen vissza.
- Vegyetek! - Adta ki az utasítást, miközben kiosztotta a virágmintás kistányérokat.
- A mosogatással, törölgetéssel, szeletelgetéssel-aprítgatással hogy állsz? - Kérdezte meg a fiútól, miután kimentett magának egy csokis csodát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. március 18. 23:27 | Link

Erik semmit nem tud tenni az arcán az uralmat átvevő pír ellen, és már csak azt reméli, hogy lesajnáló szavak nélkül megússza az elbocsátást. A szülei most nagyon nem lennének büszkék rá.
Illedelmesen, csöndben hallgatja a fiatal nő szavait, amelyeket az inkább magának intéz, semmint Eriknek. Közben a padló mintázatát, aztán Abigél kabátjának gyűrődéseit fixírozza, néha pedig felsandít a nőre is, aki új ötlettel áll elő. A nevéből ítélve Erik nem tudja eldönteni, valódi feladatuk lesz-e, vagy csak így nevezi a nassolást. Felfedezőtársát már irányítják befelé az ajtón, és Zoey őt is invitálja. Sután, mereven a combjához szorított, nyitott tenyerekkel sétál a hölgyek után, egy félős-zavart búcsúpillantással illetve a meg sem ismert recepciós lányt.
Az új helyiség ablakai kevesebb fényt engednek át, sejtelmes homályba vonva a kényelmesre berendezett termet, amely hatást a finom, bódító füstölők illata tovább fokoz. Erik mélyet szippant a lazító levegőből, hagyja, hogy lecsitítsa zakatoló szívét a légkör, és hogy elrejtse vörös arcát a jótékony félhomály.
Eriket egy székbe nyomják, Abigéllel szemben. A kényszerű randevú gondolata már elpárolgott a fiú fejéből, és mivel Abigél az egyetlen "biztos pont" ebben az idegen környezetben, helyzetben (Abigél láthatóan itthon van itt, és Erik már több, mint fél órája ismeri!), még egy mosolyt is megereszt felé, míg a süteményekre várnak. Szerencsére a beszélgetéskezdeményezéshez nem kell megerőltetnie magát, mert Zoey rögtön visszatér egy tálcányi finomsággal. Erik megvárja, míg a többiek vesznek maguknak egy süteményt, és még akkor is szükséges egy bátorító jelzés hozzá, hogy merjen szerezni magának is egyet. Nem is nézi, milyet emel ki, hiszen Zoey jelenlétével újra keresztbe állt egy villa a torkában.
Alig kezdett bele a süteményébe, inkább csak tologatja a falatot, így nem kell a nyeléssel küszködnie, hogy szóhoz juthasson.
- ...Mosogattam már, és törölgetni is szoktam, ha kell - feleli elhaló hangon, bár ő portörlő bűbájokra gondol, mert az edényekről a nedvességet szárítóvarázslattal szoktál felitatni. Bár az ilyesmiket otthon az édesanyja végezte általában, egy-két pálcaintéssel túlesett ezen, de a szomszéd öreg hölgyhöz szívesen járt át Erik segíteni a konyhában. - Jó varázslatot ismerek a szeletelésre is. És egyszerű sebgyógyító bűbájokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 23:12 | Link

Levente

A másik gondolatai követhetetlen gyorsan szövődtek, csak foszlányos darabokat kapott el - megkísértette, hogy csak pár pillanatra ebbe a gondolaterdőbe merészkedjen, hogy hallja a rengeteg zúgását, de nem engedett neki. A másik tudomása és engedélye nélkül nem engedte volna meg magának ezt, helyette beérte azzal a pár, feléje sodródó, letépett levéllel, amit egyébként sem tudott kizárni. Nem akar tolvajjá válni, mások képzeletét fosztogatni, olyan helyekre törni be, ahol semmi keresnivalója, mert nem lapulhat olyan kincs elméjük mélyén, ami megérné, hogy végleg elidegenítse magától az embereket.
Csak azzal, amit tudatlanul adhat, gyermeki örömet ébreszthet - még ha a derű bújkál is, a mosoly és a tekintet elárulja neki, pedig egy régi könyv világának töredéknyi részét igézte csupán ide. De valahol minden történet ilyen apró, lényegtelennek tűnő dolgokkal kezdődik, nem? Apróságok fedték fel előtte a másik először nem is sejtett mosolyát, s most nevetését is, amit hanyagul, váll fölött dobtak hátra felé. Ő pedig még azelőtt elkapta, hogy a földre eshetett volna, eltéve a többi töredék mellé.*
- Óhajod számomra parancs.-*Hajtott fejet atipikus Dorkája kívánsága előtt, nem adva jelét, hogy meglepte vagy zavarba hozta volna. Ilyesmiben azért volt némi gyakorlata, elvégre az Eridonban lakni egyet jelentett egyfajta elég pszihedelikus éjjel-nappal álommal, főleg, ha az egész vörös krém tetejére odatette még az ember cseresznyeként Keith-t meg Leonie-t. Persze, ez sem nyújtott teljes védettséget, de nem is lett volna jó, ha már semmin sem tud meglepődni, inkább csak könnyebben elfogadta a vele szembejövő és integető furcsaságokat.

Az ismeretlen elkalandozott - úgy ücsörgött az asztalkánál, mint egy türelmetlen kisgyerek és Gil eltöprengett rajta, vajon mennyi idős lehet, de csak annyiban lehetett biztos, hogy elmúlt tizenhét. Az első benyomása kaparászta a tudata felszínét, amikor még nyoma sem volt mosolynak az arcon, ami könyv mögé rejtőzött előle. Csendes, de nehezen leplezett öröme volt, hogy sikerült előcsalogatnia, s hogy lopva figyelhette, amint a kék szemek egészen kicsit elkerekednek a csésze láttán. Mielőtt azonban Gil tölthetne, a másik hirtelen felpattan és elkezdi magáról lehányni a ruhát. Esélye sincs megakadályozni, se a névtelent, se azt, hogy meglepetése kiüljön az arcára, csak térdel ott, kezében az asztal felett tartott kannával és enyhén sokkos pislogással figyeli a számára érthetetlen reakciót, mígnem némi tekergés után vendége megtalálja amit keresett. Egy koi tetoválása a rejtély kulcsa, de tekintete akaratlan is továbbsiklik róla a számos színes minta, vonal és felirat kusza összevisszaságát követve. Virágok, levelek, csillagok, krikszkrakszok, koi, matrjoska baba... Komolyan emlékeztetnie kellett magát, hogy még mindig a teázóban ül (nem mellesleg a levegőben tartva a kannát, egyik kézzel a fogantyúját markolászva, másikkal a fedőjét tartva, ahogy ledermedt az előbb) és még mindig kiszolgál, úgyhogy talán illendő lenne nem most kezdeni a másik őrült galériájának katalogizálásába. Azonban nem tudott rögtön, zökkenőmentesen visszatérni félbehagyott feladatához, úgyhogy az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznia, hogy a csésze helyett az asztalra töltsön az Irish creamből. Ez kicsit kijózanította, hirtelen üveggolyó módjára ezerfelé szaladt gondolatait is többé-kevésbé egy mederbe terelte, mire a másik lehuppant mellé, a tea felé nyúlva és egy pillanatig lélegzet-visszafojtva várt, de az nem kortyolt bele.
- Amennyiben igényt tartasz társaságomra, maradhatok.-*A vendég kívánságai az elsők, nem az ő bolond ötletei - talán ezért is volt annyira furcsa, hogy teljesen szabad kezet adtak neki, bár bizonyos értelemben továbbra is valaki máshoz próbálta alakítani a dolgokat; az ízt, az illatot, a hangulatot, a díszletet... Előbb csak nagy vonalakban, de folyton újabb és újabb apróságokat talált, amiket beleilleszthetett a képbe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 29 30 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed