Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Mihael //Aki most egy szőke nőszemély//

Eléggé meglepődött a levélen, amit egy bagoly hozott neki nem is olyan régen. Nem gondolta volna, hogy ilyesmi miatt megkereshetik, de tény és való, ahogy jobban belegondolt, akkor eszébe jutott, hogy hallott már ilyesmiről. Na meg persze az újságírók legendás szemétségéről is, legalábbis abban az értelemben véve, hogy nem hagyják békén a kiszemelt alanyukat. Úgy vélte ennek a megmutatkozása az is, hogy a családját is emlegeti a nő a levelében.
Végül belement. Nem csak azért, mert őket akarta megvédeni egy éles nyelvű firkásztól, hanem azért is, mert legyezgette a hiúságát, hogy interjút kérnek tőle. Ezzel együtt is, úgy volt vele, hogy jobb lesz, ha óvatos lesz. Nem volt róla meggyőződve, hogy nem csapda-e az egész, de a nyomjel adott annyi biztonságot neki, hogy meg merjen kockáztatni végül egy találkozót.
Szokásos fekete, elegánsan lezser ruháiban jelent meg, a szeme feketével kiemelve, haja szabadon, fél fülében hosszú, tollas fülbevaló. Nem örült a helyszínnek, mert a csárdában azóta nem járt, hogy még escort korában naponta ellátogatott ide, de megint csak - ha baj lesz, úgyis segít a nyomjel. Esetleg később meg is kérheti a hölgyikét, ha túl hosszan akar diskurálni, hogy válasszanak egy másik helyet, mondjuk a Falatozót.
- Üdv! - köszönt rá az újságíróra, mikor megállt végül az asztalánál és illemtudóan megvárta, hogy a nő nyújtson előbb kezet. - Avery Lyall vagyok - mutatkozott be, még ha nyilvánvaló is volt a kiléte.
- Nincs sok időm, úgyhogy ha gondolja, akkor kezdjünk is bele - mondta, miközben helyet foglalt a firkásszal szemben és várta, hogy mit is akar kihozni ebből az egészből.

Mihael/Hella - Interjú

A nő lejátszotta az udvariassági köröket, amiket megkívánt a helyzet, ő pedig produkálta a saját részét mellé, mert az kéne csak, hogy a médiában valamilyen bárdolatlan bunkónak tüntessék fel. Miután leült, berögzült, szinte láthatatlan pillantással mérte fel a szemben lévőt, aki kétségtelen, hogy előnyösen festett, azonban igazából nem mozdított meg benne semmit.
- Úgy legyen - bólintott rá a megjegyzésre, aztán Hella el is kezdte az interjút vele.
Meglehetősen szokásos kérdéseket kapott, csupa olyasmit, amit már ezerszer olvasott az újságokban és valami ilyesmire számított eleve, amikor megkapta a levelet, bár valójában nem volt elragadtatva tőle, hogy ennyire átlagosan kezdődik a dolog. Akkor a többi része sem lesz valami izgalmas.
- Szerintem Ön ennek már utánanézett, mielőtt idejött volna. Sőt, valószínűleg már az előtt, hogy elküldte nekem a meghívást, nem de? - villantott egy tipikus Averys mosolyt Hellára, miközben előredőlt és állát összekulcsolt kezeire támasztotta, mialatt az asztalon könyökölt. Alapvetően nem tudta volna megmondani, hogy mi is az a több, amit egy ilyen interjútól várna, de teljesen feleslegesnek érezte felsorolni korai gyermekkorának állomásait olyannak, akinek az a dolga, hogy kutasson utána.
Aztán meg a penna. Már hallott ezekről a tárgyakról, és nem találta őket túl megbízhatónak.
- Tulajdonképpen bánom - dőlt újra hátra. - A pulicer penna köztudottan kiszínezi, amit a másik fél mond és könnyen kihozható vele olyan válasz, amit az újságíró vár, nem pedig az, amit az alany mondott - felelte. - Jobb lenne, ha valami más megoldás után nézne, kisasszony, ha megoldható - mosolygott újra rá, roppant megnyerően, de a mozdulatban ott volt a fenyegetés is, hogy "ha nem teszi, már itt sem vagyok". Legjobban valamilyen hangfelvételnek örült volna, amelynek a másolatát ő is megkaphatja, mert valószínűleg a hatóságok is találkoznának a cikkel, akkor pedig nem kellene bele olyan részleteknek kerülni egy firkász miatt, amik gondot okozhatnak neki.

Mihael/Hella - Interjú

Megérezte a hirtelen feszültséget a levegőben, de a mosolya épp olyan tökéletes volt továbbra is, mint annak előtte. Várható volt, hogy ilyesmi fog történni ha keresztbe tesz egy tipikusan mágusvilágbeli gyakorlatnak. Ezzel jócskán ki lehetett borítani jó pár varázslót, bár a hölgyike becsületére legyen mondva, egész jól hozta továbbra is a pókerarcot.
- Kössünk alkut - javasolta végül, miközben a zsebébe nyúlt. - Ön használhatja az emlékeit, én viszont bekapcsolom ezt - mutatta fel a rúnázott mobiltelefonját, melyen pár mozdulattal kikereste a diktafont. - Bizonyára megérti, hogy ez kényes téma, nem bízhatom egy idegen lelkiismeretére, hogy mi jelenik meg - küldött felé egy olyan mosolyt, amilyet azok szoktak használni, akik közös titkon osztoznak. Avery játszott, elemében volt és felhasználta a tudását, hogy pontosan azokat a gesztusokat használja, amelyek a mondatai mellé passzolnak. Csakhogy közben odabent egyre kattogott az agya és valamit nem talált rendben. Nem először beszélt újságíróval, de még a legrövidebb, két perces beszélgetés is azzal kezdődik ilyen esetben, hogy megmutatják a sajtós igazolványt, ez viszont most nem történt meg. Nem tudta, hogy gond van a nővel vagy csak gyakorlatlan, de úgy döntött, hogy jobb lesz, ha óvatosan bánik vele.
Aztán rátért a válaszadásra.
- Természetesen nem közölhetek Önnel konkrét neveket és szervezeteket, hiszen mint azt bizonyára tudja, vádalkut kötöttem a Mágiaügyi Minisztériummal. Azonban hogy ne kelljen üres kézzel távoznia, annyit megoszthatok Önnel, hogy gyakorlatilag az összekötőkapocs voltam a kereslet és a kínálat között, már ami a fekete mágiával átitatott tárgyakat, különféle bájitalokat vagy éppen különleges régiségeket illeti. A megrendelőim elmondták, hogy mit szeretnének, én pedig a megfelelő csatornán keresztül megszereztem nekik - mondta, gondosan ügyelve arra, hogy ne ejtsen ki egy szóval sem többet a száján annál, mint amit egy kis kutatással amúgy is fel lehetne göngyölíteni. Ha a nő azt hitte, hogy egy cikk kedvéért majd átadja neki ugyanazt az infót, mint amit elmondott az auroroknak, akkor rossz ajtón kopogtat, mert Avery nem volt hülye, ráadásul azt is tudta, hogy nem ér annyit a médiahírnév, hogy kockára tegye érte a kérkedéssel a szabadságát - vagy akár az életét is.

Mihael női kiadása

- Mobiltelefon - javította ki, de mellé bólintott egyet. Az a helyzet, hogy Seth-en kívül elég türelmetlen tudott lenni az olyanokkal, akik nem ismertek bizonyos mugli eszközöket, mert a legtöbben kíváncsiság helyett elutasítással fordultak feléjük, így igyekezet is túllépni a témán, mert magyarázni nem akart. Személy szerint elég szánalmasnak találta, hogy egy médiában dolgozó és ebből következően elméletileg nyitott személyiség ennyire tudatlan.
Azonban a nő végül belement az alkuba és rátérhettek a beszélgetés érdemi részére. Averyt rendkívül mulattatta, hogy csupa olyan kérdést kap, aminél szinte már túl könnyű olyan választ adni, ami információértékét tekintve felért egy nagy nullával. Nem mintha egyébként tehetett volna bármi mást, de ettől függetlenül tetszett neki a játék.
Az élvezet lassan kiült az arcára is, ahogy előre hajolt és könyökére támaszkodva tenyerébe támasztotta arcát. Félmosoly, fénytelen fekete tekintet és kihívó vonások.
- A hatásköröm pontosan addig terjedt ki, ameddig szükséges volt - villantak ki hófehér fogai. - Ha hozzám küldték, akkor valószínűleg végzett előkutatást. Tisztában van a csempészet alapjaival, hölgyem? - fordította meg a dolgot és szegezte a kérdést a riporternek.
Igaz, még ha nem is csak szórakozni akart volna, a kérdése akkor is jogos volt. Egy idő után eljutott ugyanis arra a pontra, ahol neki gyakorlatilag a szobából sem kellett kimozdulnia ahhoz, hogy megszerezze, ami kell, nem hogy más országokba zarándokolnia. A hierarchia megadta neki ezt a kényelmet, mikor már elég magasra kapaszkodott.
- Nincsenek érdekes kérdései? - dőlt újra hátra, letörölhetetlen vigyorral az arcán. - Úgy érzem, csak vesztegetjük egymás idejét. Nem hiszem, hogy az olvasóit az érdekelné, hogy hány pecsét van az útlevelemben - fejezte be, miközben rezzenéstelen tekintettel figyelte a nőt és hogy mikor robban fel vagy tér rá a lényegre.

Mihael

Ahelyett, amit várt, nevezetesen, hogy a kis firkász majd feladja a próbálkozást és egyszerűen befejezi vele az interjút, egy egészen másfajta végkimenetelt kapott. Szóval utca? Nem kell a tömeg? Ide a rozsdás bökőt, hogy a nő nem is újságíró, hiszen igazolványt sem mutatott neki.
Avery szeméből még mindig nem lehetett volna kiolvasni egyetlen érzelmet sem, de az ilyen kis beszélgetéseket már jobban ismerte, mint tenyerét. Hátsószándékok, szemfényvesztés... Össze is állt a kép, kezdve a levél szövegével, egészen addig, hogy miért kérdezett ennyire lagymatag, újságíróhoz nem méltó kérdéseket a másik.
Két lehetősége volt. Az egyik, hogy kimegy vele és meghallgatja, a másik pedig, hogy itt marad és nem foglalkozik vele. Azonban a nő már a levélben is a családját emlegette, Avery pedig továbbra is azon a véleményen volt, hogy őket nem akarja semmibe se belekeverni, úgyhogy nem sok út maradt nyitva előtte. Ha kimegy, akkor ad egy lehetőséget a dolog csendes elrendezésére, amennyiben viszont a másik rátámad, az aurorok úgyis pillanatokon belül megjelennek. Csak egy másodpercre hunyta le a szemét, de mikor újra a nőre nézett, addigra már határozott.
- Rendben. - A telefonjáért nyúlt és bár úgy tett, mint aki kikapcsolja a hangfelvételt, valójában nem tette, hanem úgy rakta zsebre a készüléket. Bizonyítéknak jó lesz, ha esetleg valami számára kellemetlen történne. Mellé viszont elővette a pálcáját és teljes mértékben nyugodt hangon, még mindig mosolyogva nézett a nőre. - Gondolom tudja mi lesz, ha egy rossz mozdulatot látok. Fáradjon előre, kérem - intett elegánsan az ajtó felé, miközben a másik kezében tartott pálcát szorosan a teste mellé húzta, hogy ne bámulják őket meg a csárdában. Ezután már csak néhány lépés volt, hogy az utcán találják magukat és még néhány, hogy bár az emberek látóterében maradjanak, de kémlelő fülek nélkül.

Viktor

Hogy mi vitte rá, hogy éppen a faluban időzzön? Egyszerűen csak a kedvese technikailag analfabéta öccse, aki egészen kétségbeesetten hívta fel, hogy valami van a telefonjával, segítsen már neki. Miután ezt letudta, úgy döntött, hogy éppenséggel még egy sörözés is beleférhet Viktorral, ha már úgyis beszéltek róla legutóbb. Így került a csárdába teljes valójában, és csak annak örült, hogy a pultos azóta már régen más volt, mint valaha, és ezen a viszonylag korai órán még a régi kuncsaftjai sem tűntek fel igazán. Már ha túlélték az utóbbi valahány évet, ami az állandó részegség fényében talán nem is annyira valószínű.
- Szökj meg, lépj le, és akkor van vége, amikor te akarod - felelte lazán egy korty után, aztán csak elvigyorodott mégis, mert tudta, hogy a másik valószínűleg nem követné a példáját ezen a téren. - Vagy csak írj minden dolgozatra egyest, és akkor nem kell elolvasni őket - javasolta még, már csak azért is, mert amúgy sem volt szokása sokáig csukva tartani a száját.
A megállapításra hümmögött aztán egy sort, miközben azért még a biztonság kedvéért körbepillantott a helyiségben, de nem, még mindig nem nézett rá senki, úgyhogy kicsit lazábban dőlt hátra végül a széken.
- Felmerült, hogy költözünk - felelte. - Mármint ide. Ha Seth megkapja a bűbájtant, akkor kényelmesebb lenne neki, mint Angliából járni be minden nap - ráncolta a homlokát, miközben körbeforgatta a korsót a két keze között. - Nem mondom, hogy szétvet a kastélytól a boldogság, de azért jó lenne neki egy rendes állás, ahol nem valami vérszívó a főnöke - fintorgott, mert a vámpírokat mindenestül utálta, félt tőlük, és a világ összes kincséért sem maradt volna meg a közelükben. Avery szerint a hulláknak a sírban a helye, és annak is biztos, hogy van valami difije, aki szeret a közelükben tartózkodni.
- Mi most a helyzet a suliban? Még mindig olyan komor és unalmas, mint régen? - kérdezte aztán Viktorra pillantva.

Viktor

- Diák mindig lesz a nyakadon - vont vállat, miközben az éppen kinyíló bejárati ajtóra pillantott. Nem volt azért teljesen nyugodt, nem szerette volna, ha valaki beléjük köt, de szerencsére csak egy ismeretlen alak érkezett.
- Nem is fér teljesen a fejembe, hogy miért akartok ti kölykökkel dolgozni, akiknek egy jó részét talán annyira sem érdekli az egész, mint annak idején engem - tűnődött el hangosan, majd előre dőlve a tenyerébe támasztotta az állát. - Ráadásul egy ilyen helyen, ahol ennyi baleset történhet, felelősséget vállalni gyerekekért... - tett egy olyan mozdulatot a szabad kezével, ami hűen leírta, hogy mennyire nagy talány ez az egész a számára. Futólag eszébe is jutott, hogy annak idején rá csak egyetlen egy tanár figyelt oda, és az is csak azért, mert már nagy baj volt és egymásba futottak, viszont előtte egyáltalán nem érdekelt senkit, hogy mi történik. Még az sem tűnt fel senkinek, hogy napi szinten szökött le a faluba, többnyire éppen ide. Nosztalgikus. Ha-ha.
Utána viszont a téma a kastélybeli életre terelődött, és érdeklődve hallgatta, hogy mit mesél a másik. Nem tartotta vészesen rossz ötletnek azt sem, ha ismét az ódon falak között kellene laknia, mert mint mindenben, ebben is meglátta a lehetőséget, nevezetesen, hogy lényegesen könnyebb lenne egy iskolán belül szedni magára a még szükséges tudást, de afelől azért voltak kétségei, hogy engednék-e neki, hogy ott éljen Seth-tel. Na de ez még a jövő zenéje.
A minisztérium emberei kapcsán viszont szinte rögtön hamiskás mosoly jelent meg az arcán.
- Ó, igen, a felügyelők. Hallottam a hírüket - csillant meg a szemében a jókedv. Mondjuk úgy, hogy volt mit hallgatnia velük kapcsolatban az ifjabbik Selwyntől. A pincés megjegyzésen pedig már valóban felnevetett. - Hát most mit csináljon az ember fia, ha egy dohos helyiségbe dugják be penészvirágnak? - tette fel a költői kérdést, majd meghúzta a vajsört. - Mennyire jellemző egyébként, hogy munkaidőn kívül is zavarják a tanárokat? - kérdezte aztán, mert arra azért igencsak kíváncsi volt, hogy vajon mennyire kell attól tartania, hogy beférkőzik a magánéletükbe az iskola.

Viktor

Rávigyorgott a másikra válaszul, de azt már nem tette hozzá, amit gondolt, tudniillik, hogy ha valaki valóban elhivatott tanerő, akkor mit sem számít egy végzettséggel nem rendelkező okoskodó véleménye, nem de bár? Mindenesetre nem akarta barátját még jobban letaszítani a képzeletbeli tönkről, mert úgy festett a helyzet, hogy így sem élvezi a tanítást annyira, mint kéne.
- Nem véletlen nem jártam a kastély közelében idén - kottyantotta közbe. Még tartott a próbaideje, még ha nem is sokáig már, de azért nem kellett volna bajba keveredni, mert a maga részéről köszönte szépen, nem szeretett volna még jobban megismerkedni a cellák nem túl változatos világával, elég volt neki az előzetes is. Életében nem érezte még magát annyira ápolatlannak, mint amennyire ott kénytelen volt alább adni az igényeiből.
- Ugyan, kastély... - legyintett aztán. - Remélem nem gondolod, hogy az unatkozó diákok tényleg a falakon belül maradnak - mondta. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy rapid módon csökkent volna a szabályszegők száma alig néhány év alatt, vagy éppen a diákok hozzáállása változott volna akkorát, hogy már nem szöknek ki, márpedig mikor ő idejárt, akkor nem ő volt az egyetlen, aki az estéket inkább a faluban töltötte.
- Nem szerettem ezt a helyet - szusszant aztán kicsit gondterhelten, mielőtt újra belekortyolt volna a sörbe. - De meg tudom érteni, hogy Seth-et mi húzza ide vissza - tette még hozzá. Hallotta már a történetet, tudta, hogy a fiúk a szökésük után itt találtak először igazi, hosszútávú menedékre, úgyhogy nem volt nagy rejtély, hogy kedvese miért jönne szívesen vissza a falak közé.
- Értem - bólintott még, mikor Viktor mesélt a tanári felelősségvállalásról. Annyira nem tűnt rossznak a helyzet, ha nem zavarják majd őket lépten-nyomon, akkor talán elviselhető lenne az élet itt is. - Láttad egyébként a legújabb videómat? - váltott aztán témát, némileg felderülve. - Éppen arról volt szó, hogy vörös hajhoz milyen színek és milyen ékszerek illenek - mesélte. Mióta beauty vloggerként kereste a kenyerét, már számos videót készített hasonló témában, hiszen a különféle bőrtónusok és hajszínek szinte kimeríthetetlen kincsesbányát jelentettek számára.

Viktor és Édes

- Helyes, helyes - bólogatott, mikor kiderült, hogy Viktor nézi a videóit. - Ha szeretnéd, akkor szívesen segítek kiválasztani pár remek ruhát és kiegészítőt, hogy igazán lehengerlően nézz ki. A kicsi Sebbyvel is csodákat műveltem utóbb! - jegyezte meg, mert párjának öccsét is elrángatta vásárolni, miután kiderült számára, hogy randikra fog járni. Azt pedig ugye nem lehet slamposan. - Nem láttam még a nyakörved... majd hozd el egyszer! - javasolta aztán, mert kíváncsi volt, hogy miféle holmikat rejteget a másik.
Igencsak megörült aztán, mikor feltűnt Seth a színen, arcára rögtön széles vigyor ült ki, ami csak még ragyogóbb lett a kézcsók után. Ha áll, akkor most minden bizonnyal pukedlizett volna viszonzásul, mert őt az egyáltalán nem érdekelte, hogy az női szokás, viszont nagyon ideillett volna, így viszont csak megvillant a kérdés hallatán, mint aki éppen remek szórakozást talált.
- Nem voltál elég konkrét, hogy jössz-e, szóval majd ha olyasmit mondasz, hogy jöttömre öt nap múltán számítsatok, vagy valami, akkor hűs nedűvel foglak várni, ígérem - játszott, és teljesen random módon Gyűrűk Urát idézett, csak mert éppen az jutott az eszébe. Pedig a vajsör elvileg alkoholmentes. Mindenesetre, mikor kedvese karja a háta mögé került, akkor kényelmesen hátradőlt és még fészkelődött is egy kicsit, mert ez a közelség igencsak a kedvére volt. A felkínált cigiből vett egy szálat, de még nem gyújtotta meg, mert ha Seth hajlandó rá, akkor az övéről szerette volna.
- Ha bankot akarsz rabolni, akkor másik görényt keress - jött máris a válasz, mikor Seth olyan hangon szólalt meg, hogy akár egy maffiózó is megirigyelte volna, de azért vigyorgott végig, még ha nem is tudta mi lesz ebből. - És mi lenne az az ötlet? - kérdezte hát végül, némileg elkomolyodva, mert a kíváncsiságát sem tagadhatta volna.
- Nem igazán, csak a kastélyról beszélgettünk - rázta meg aztán most éppen az eredeti színében tündöklő üstökét, miközben kicsit még közelebb húzódott Seth-hez és rábámulva várta a nagy javaslatot.

Seth és Viktor

- Ha gondolod körbekérdezek animágus körökben, ha már kandúrra vágysz – piszkálódott vigyorogva Viktorral, mert ez olyan magas labda volt, hogy igazán nem lehetett volna nem lecsapni.
Közben viszont befutott Seth is, kezdetét vette némi oda-vissza élcelődés, amiből persze Avery se maradhatott volna ki.
- Ez azért van, mert a görények elragadó társaság – szúrta közbe, mikor kedvese beleszívott a cigijébe, miközben egy „csak mondd, hogy nincs igazam” vigyort eresztett meg felé, majd ismét átadta a szót, mert ő sem akarta megvárni, hogy a kezében tartott szál egészen elégjen.
A nagy híreket ő már hallotta, szóval annyira nem lepte meg a bejelentés, inkább visszasüppedt egy időre abba a mély hallgatásba, amit a lehetséges költözés váltott ki belőle. Persze Averyről beszélünk, ő valószínűleg akkor se tudná hosszú távon befogni a száját, ha valaki összevarrná, szóval miután párja kifejtette, hogy mire is gondolt, rögtön felcsillant a szeme és ismét elkezdett belőle dőlni a szó.
- Nahát, nahát, rosszra csábítod az öcsikéid? Mit fog szólni Agatha, ha megtudja? – játszotta a műfelháborodott, de közben már a lehetőségeken agyalt. – Milyen mágikus játékokra gondolsz? Kinyitjuk a mágiatöri könyvet és ahányszor van benne egy évszám valaki iszik? – érdeklődte aztán kíváncsian. – Játszunk inkább sima pókert, vagy nem is tudom… monopolyt! – mondta, alaposan megnyomva a jelzőt, hogy érthető legyen, még véletlen sem arra gondolt, hogy tényleg egy natúr kártyajáték legyen a dologból. Hát igen, Ave javíthatatlan.