Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

 Nadine pontosan időben lép ki a kastély ajtaján ahhoz, hogy odaérjen a megbeszélt találkozóra a faluba. Egy egyszerű csíkos ruha van rajta, nem viszi túlzásba, de mégis különleges este ez egy kicsit. Leonie olyan sokáig nyaggatta, míg beadta a derekát és a közelgő vizsgaidőszakra fittyet hányva egy estére elengedi magát. Persze a kis vörös örömujjongásban tört ki, mikor ezt meghallotta, és a barnánk meg kivételesen volt elég szemfüles ahhoz, hogy időben fedezékbe vonuljon, így a húga máson élte ki a jókedv-rohamait. Nem mondanám, hogy Nad nyűgnek érzi ezt a kis időtöltést; a hugica tényleg tud idegesítő lenni, de alapvetően furcsa lenne az élete, ha nem ilyen lenne. Szereti a kis energiabombát.
 A sétálás közben lóbálja a kis ajándékzacskót, tudja jól, hogy Lencse szomorú lenne, ha üres kézzel érkezne. Ami egyedül aggasztja most, az a helyszín. Sajnos megengedte neki azt a kiváltságot, hogy válasszon, így a csárda előtt van a találka. Ha Nadine-on múlna biztos a kávézót választotta volna, vagy valami rendesebb helyet, de ezt most át kellett engednie. Az utcán sétálgatva odaint egy-két ismerősnek, talán ideje lenne már ideköltöznie a faluba. Lassan végez az iskolával, és még mindig nincs elég konkrét, biztos jövője. Nem szeret csak sodródni a semmiben. Kíváncsi rá, hogy vajon a húga időben érkezik-e, vagy sem. Jellemző rá, hogy még az évet is összekeveri, nemhogy a napot. Nem is tudja, valaha felnő-e a lányka, vagy élete végéig ilyen kis szeleburdi szélvihar marad.
 Befordulva a csárdához már fel is tűnik neki a vörös hajzuhatag. Elmosolyodik magában, és csak reméli, hogy nem kellett sokat várnia. Az biztos, hogy ő pontos, akkor jön, mikor kell. Odaérve megáll Lencse előtt, és átnyújtja neki az ajándékot.
- Szia Leonie! Tessék, ezt neked hoztam. Régóta vársz itt? - Kezd bele rögtön, és csak reméli, hogy a lánynak tetszeni fognak a ruhák. Mikor elindult válogatni, Nadine igyekezett a legeldugottabb turkálókba benézni, de végül mégis egy boltban kötött ki. Viszont a két ruha közül nem tudott dönteni, így megvette mindkettőt a vöröskének. Csak reméli, hogy nem tér nagyon el az ízlésétől, de ha nagyon nem kell neki, úgyis kitalál valamit, átfesti, átvarrja, vagy akármi.

 Nem is Leonie lenne, ha nem rohanna nővére elébe, lobogó haját vörös csíkként maga után húzva, meg mindenféle ruháját is. Persze Nadine fel van készülve a fogadtatásra – már amennyire ilyenre fel lehet készülni újra és újra. Testvére közelségével rögtön megcsapja a jellegzetes illat is, és végigtekintve a lányon, dorgálóan összevonja a szemöldökét.
- Lencsi, csak nem megint...? - Nem fejezi be a mondatot, akármennyire is próbálná nevelni a lányt, most azért jött, hogy kellemes időt töltsenek el egymás társaságában, nem azért, hogy egy újabb elkeseredett vitával igyekezzen összeszedni a vöröske életét. Nos, ezt az elhatározását pár perc múlva fel is adja, mikor mindenféle fecsegés közben Lencsi az utcán kezd neki az öltözködésnek.
- Mégis mit csinálsz?! - Hitetlenkedve tekint rá, és már nyúl is az ing után, hogy szelíden visszahúzza Leonie karjaira az inget. - Vedd szépen vissza, majd bent, a mosdóban átveheted, jó? - Kérdése végén belenéz az ismerős szemekbe, igyekezve megértetni vele, hogy nem ártani szeretne neki, és persze megengedi, hogy normális göncbe bújjon, mármint, hogy felvegye az ajándékát.
- Szerintem egyébként macskája válogatja. Biztos van, amelyik olyan lassan eszik, mint Hans bácsi – Válaszolja meg a kérdést egy mosollyal a szája szegletében. Nagybácsijuk híresen lassú evő, és, hogy fellelhető legyen a családi vonás, Leonie legalább annyit beszél, mint amennyit a bácsi, étkezések alatt megállás nélkül dől belőle a szó, ezért is olyan lassú az evésben. Azt hiszem egy átlag embernek, aki először találkozik a Leonie-jelenséggel elég nehéz lehet követni a tempóját, de szerencsére Nadine már hozzászokott a fecsegéshez, és remekül oda tud figyelni húga szavaira, ha éppen nem túl fáradt hozzá. Így most is rögtön reagál az elhangzottakra, még akkor is, ha az pár tágra nyílt szemű pislogásban nyilvánul meg elsőként.
- Te megharaptál valakit az iskolában? - A kérdést költőinek szánja, hiszen Leonie éppen az előbb mesélte el, de nem bírja ki, hogy meglepettségében ne tegye fel. - A probléma gyökeréhez visszatérve pedig mondtam, hogy szólj, ha segítség kell! Tanulok veled. De legjobb lenne, ha idén időben nekikezdenél. Mondjuk már egy hete kellett volna – Egy nagy sóhaj kíséretében mondja ezt húgának, nem egyszer nyaggatta már a segítségével, csak Lencsikének általában későn jutott eszébe a nővéréhez fordulni. Nadine reméli legalább most megfogadja a tanácsát.
- Persze, menjünk – mosolyogva válaszol a lánynak, de a gyomra egy kicsit összerándul. Mi tagadás Nad nem kedveli túlzottan ezt a helyet. De a család jó hangulata áldozatokkal jár. Olyanokkal, amiket ő nagyon is szívesen hoz meg. Belép az ajtón, a valószínűleg folyamatosan beszélő Leonie társaságában, hogy egy üres asztal után nézzen. Még nincs túl késő, így gyorsan felmérve a terepet, Nadine egy tisztább asztalhoz lép, ez lesz a helyük ma estére, feltéve, ha a vörös másképp nem dönt, és nem keresett más helyet. Nadinka kérdő pillantást lövell Lencse felé, hogy meg van-e elégedve a kiválasztott asztallal.

 Nadine előre tartott ettől a találkozótól, hiába szerzett már nagy rutint a húgával való bánásmód végtelen hosszú kézikönyvéből, a kis vörös még mindig képes neki meglepetést okozni. Talán meg is sértődne, amiért Lencse pont a találkozójuk előtt fordult a növények felé, ha nem tudná, hogy teljesen a kiszámíthatatlan leányzó igazából néha még azt is elfelejti milyen év van. Gondterhelten ráncolja a homlokát válasz közben.
- Nem haragszom én, csak remélem, hogy azért vizsgaidőszakban majd inkább a tanulásra koncentrálsz a... minden egyéb helyett – Igen, ez most pontosan az a felelősségteljes nővér volt, aki egész életében hiába próbálkozik Leonie-t kicsit rendszeresebb útra terelni. Nem egyszer elgondolkodott már azon, hogy talán benne van a hiba, amiért a próbálkozásai rendszeresen kudarcba fulladna. Talán ő nem csinál valamit jól. A gondolatmenetét meghazudtolva ocsúdik fel arra, hogy sikerült rávennie Leonie-t, hogy ne az utcán öltözzön át, és még egy ölelést is kap.
- Köszönöm – mosolyodik el, és jó tudnia, hogy azért egy icipicit igenis számít a húgának, hogy mit mond, még ha csak azért is, mert tuti zavarba jött volna, ha elkezd itt átöltözni.
- Hogy hol? Nudista strandon? Öhm... nem, még nem voltam, és nem is igazán terveztem menni. Inkább szerzünk nektek egy medencét, ott aztán abban fürödtök, amiben akartok – próbál enyhíteni az eszeveszett ötleten, mert a nudista strand gondolatára is kirázza a hideg. Sajnos ahhoz Nadine túl szégyellős és józan.
 Időközben sikerül bejutni a csárdába, ahol rövid tanakodás után helyet foglalnak, bár ez inkább csak az idősebbik lány részéről volt kérdés, Lencsének minden jó. Persze a következő dolog az ital, amit esélye sincs megválaszolni, mert húga már kér is. Nad mondjuk szereti a vajsört meg a whiskey-t is, nincs vele gondja, de lehet, hogy most jobban örült volna egy pohár bornak. Azért nem sérti meg Leonie-t, és mosolyogva fogadja az italt.
- Leonie Linnéa Rohr! Már nincs egy hét a vizsgaidőszakig – igyekszik ennek a mondatnak most tényleg nyomatékot adni, hátha erre emlékezve a hölgyemény holnap reggel csodálatos pálfordulással nekiáll majd tanulni. Haha, szép remények.
- Hidd el, nem időpazarlás, és tudod, hogy segítek, főleg, ha nem az utolsó pillanatban szólsz – elmosolyodik, és igyekszik kedvesen megérteni a kis buksival, hogy nem megy kárba a tanulásra szánt idő. Lencsével együtt emeli a poharát, és nagyot sóhajtva ő is belekortyol a whiskeybe. Éget. Régen jutott már ilyen finomsághoz, és most is könnybe lábad egy kicsit a szeme az erős italtól. Ennek ellenére jól esik neki a fárasztó napok után. Leonie tipikusan olyan, hogy ami eszébe jut, azt megkérdezi, és Nadine most pár percig csak pislog, és lesüti a szemét. Ezen a kérdésen bizony ő is nagyon sokat gondolkodott. Lassan mérlegel egy kicsit, mielőtt válaszol.
- Bogolyfalva nagyon jó hely, és mindig pezseg az élet, de igazad van. Látni kéne a világot, és én is sokszor gondolkodom rajta, hogy suli után először el kéne menni utazni - Na, ez volt talán a könnyebbik része a kérdésnek, most jöjjön a korábbi, de nehezebben megválaszolható. - Lencse, elárulok egy titkot. Még fogalmam sincs. Tudod, keresni kéne valahol munkát, lakást... - itt egy sóhajtás, majd egy halkan elmotyogott befejezés következik. - ..meg valakit, akivel megoszthatom az életem - Nadine-féle sirámok, első rész. Na igen, sosem irigyelte Lencsét a boldogsága miatt, csak jó volt néznie, hogy megtalálta a társát Keith személyében. Ezt az idősebbik Rohr még nem tapasztalta meg. De inkább vidámabb dolgokról kéne diskurálni, így Nad is visszakérdez.
- És te? Van már terved? - egy mosoly kíséretében hangzik el a kérdés, és kíváncsian várja a kacsalábon forgó palotákról szóló álomkép tervét. - Budanekeresden maradsz Keith-szel? Vagy jobban tetszik Bogolyfalva?

 Nadine a múltkori találka alkalmával, mikor Leonieval a Csárdában jártak egészen megbarátkozott a hellyel. Annak ellenére, hogy sosem fog a kedvencei közé tartozni, most egy kis kikapcsolódásra tökéletesen megfelelt. Egy vajsör, és egy nyitott könyv társaságában telepedik le az egyetlen üres asztalhoz. Csúcsidő van, bár lehet, hogy az emberek többsége csak az eső miatt jött be ide, mert nem akar megázni. Nadinenak ugyan van esernyője, de mégsem szeret esőben kint lapozgatni egy könyvet. Még bele sem kortyolt az italba, annyira belemerült hirtelen a könyvbe. Csak arra pillant fel, hogy valaki megáll az asztal mellett. Látta már a fiút a nagyteremben a rellonos asztalnál, el is mentek párszor egymás mellett, de még soha nem elegyedett szóba vele. Fiatalnak tűnik, szóval nem éppen mestertanonc körökben mozog, mint az eridonos.
- Szia, persze, gyere csak – kellemesen elmosolyodik még akkor is, ha látja, hogy talán Richárd nem vágyna társaságra. Könyvjelzőt csúsztat az olvasmányba, és félrerakva azt ő is bemutatkozik. - Nadine Rohr. Igen, nekem is ismerős vagy.
 A fiú érkezésével döbben rá arra, hogy ő bizony még hozzá sem nyúlt az italához. Ám amint hozzáér, libabőrös lesz a keze az érzéstől ami elfogja. Nem tudná megmondani, hogy mi az, de valami nem ugyanolyan, mint eddig volt. Egy kicsit olyan, mintha egy álomban lenne, belkortyol a vajsörbe, és kissé összeráncolt szemöldökkel néz körbe. Richárdon akad meg a tekintete, és bólint a fiú kérdésére.
- Valami... nem is tudom. Furcsa. - Válasza közben a rellonos arcát fürkészi, és rögtön hátrapillant, mikor látja, hogy valamin megakadt a tekintete. Egy résnyire nyitott ajtó. Nadine feláll a helyéről, így nem töri ki a nyakát a hátrafelé forgolódásban. Tétován tesz egy-két lépést az ajtó felé, majd visszafordul Richárdhoz.
- Megnézzük közelebbről is? - Egyszerű kérdés, lehet, hogy más elrohanna az ellenkező irányba, de az eridonost idegesítik a megmagyarázhatatlan, megoldatlan dolgok, és élete végéig azon rágódna, hogy mi volt az ajtó mögött. Pálcát vesz a kezébe, és úgy óvakodik közelebb még mindig különös érzéssel az ajtóhoz. Ha sikerül simán a közvetlen közelébe érnie, megtorpan és még vár mielőtt bármit is tenne. Azért reméli, hogy Richárd követi.

 Az eridonos talán csak tényleg egy nyugodt délutánra vágyott volna, de úgy tűnik ez most nem fog összejönni. Megvan benne valami a testvérei Rohr-féle kíváncsiságából, talán nem is lóg annyira ki a sorból, mert rögtön elkezdi érdekelni az ajtó. Richárd hirtelen felpattanására meglepetten tekint a fiúra. Rossz előérzet? Csak túlzottan aggódik a fiú, nincs itt semmi gond. Vagy ezzel csak magát áltatja a hölgyemény? Szó nélkül hagyja, és visszatekint az ajtóra, ahol immár egy folyosó tárul eléjük, ahogy a mestertanonc kinyitotta az ajtót. Oké, már kezdi belátni, hogy a rellonosnak igaza volt, és tényleg nem éppen biztató a helyzet. Nadine nyugtalan, fürkésző pillantást vet Richárdra. Igazából lehet, hogy az egész csak egy rossz tréfa, de ha így is van, akkor a fiút elég jó színésznek kell elismerje.
- Ez már nekem sem igazán – válaszolja a fiú aggodalmára kicsit szorosabban markolva a pálcát. Most itt elvileg ő a rangidős, meg még büszke főnix is, nem tojhat be egy üres folyosótól. Összerezzen, ahogy meghallja a kiáltást, és követi a rellonos példáját, aki hátrapillant. De csak ekkor eszmél rá arra, hogy bizony úgy tűnik az ismeretlen hangja süket fülekre talált a csárdában.
- Itt valami  nagyon nincs rendben – jelenti ki határozottan, majd odalép egy férfihoz, és belebámul az arcába. Ekkor marad abba a kiáltás, így visszamegy Richárdhoz.
- Mire mi találunk valakit, aki segít, az illető meg is halhat. Vagy már... - nem fejezi be a mondatot, mert számára a hirtelen beállt csönd az ordításban vészjóslóbban hat, mint maguk a kiáltások. Márpedig ha valakinek segítség kell, ő nem fog ölbe tett kézzel várni. Igazság szerint jó lenne, ha Richárd itt maradna, még fiatalabb, talán nem kéne belerángatnia. De Nadine tisztában van azzal, hogy szüksége lehet a rellonosra.
- Maradsz vagy jössz? Én megyek – jelenti ki végül, és választ sem várva belép a folyosóra, egyenesen ahhoz az ajtóhoz, ahol a leghangosabb volt a kiáltás. Megragadja a kilincset, hogy ha nyitva van, akkor pálcát szegezve feltépje az ajtót.

 A többi ember a csárdában még mindig furán viselkedik, ami nagyon zavarja Nadine-t. Zavarja, hogy más nem is akar tenni semmit, mikor valaki hallhatóan szenved. A lánynak nem éppen szimpatikus Richárd hozzáállása, még akkor sem, ha valahol pontosan tudja, hogy igaza van. Ha meghalt, nincs mit tenni.
- De azt sem tudod biztosra, hogy meghalt-e vagy sem, és akkor még van mit tenni, akár veszélyes, akár nem – Nad nem éppen veszekedős típus, de sosem volt közömbös, érdektelen a világ vagy más emberek iránt. Kicsit talán irigyli is azokat, akik ilyen könnyedén túl tudnak lépni a dolgokon. Ő túl sokat aggódik, túl sokat foglalkozik olyan dolgokkal is, amikkel lehet, hogy nem kéne. Ezért is hozza meg végül azt a döntést, hogy bemegy. Végtére is jól esik neki a rellonos felajánlása, hogy hív valakit, nem rossz ötlet, csak bólint egyet mielőtt elindul.
 Belépve az ajtón Nadine érdekes jelenettel találja szembe magát. Rögtön visszahúzódik egy kicsi és ezzel rá is döbben, hogy éktelen nagy szerencséje volt, amiért nem vették észre. Elég nagy felelőtlenség volt csak így berontani. A füleit hegyezve figyel a szavakra, amiket a megkínzottnak mondanak. Nem tudja, hogy mit is kéne csinálnia, nem valószínű, hogy két férfival is elbírna, hogy kiszabadítsa a szenvedőt. Csak abban reménykedik, hogy Richárd talál valakit, aki segít, és mihamarabb idehozza. Mikor meghallja a Crutiot, akkor akarna csak igazán tenni valamit, és már készül is a kábító átokra, hogy aztán rádöbbenjen, hogy képtelen felemelni a pálcát tartó kezét.
Szédül, és nem tudja mi az oka, igyekszik kifelé húzódni a szobából. Egyre rosszabb, már térdre esik, és mielőtt teljesen elhomályosodna minden, még bevillan a vajsör... talán abban volt valami? Nem tudja mit tehetne.

 Mikor Nadine szemei felpattannak, rögtön körbefordul. Nem érti, hogyan került az asztalhoz ismét, holott éppen a padlón fetrengett, mert valami megmagyarázhatatlan rosszullét fogta el. Az emberek ugyanazok, az egész olyan, mintha mi sem történt volna. Hogyan lehetséges ez mégis? Tágra meredt szemekkel néz Ricsire. Most álmodott? Igaz, hogy szokott alvajárni, de akkor nem emlékszik semmire. Most pedig minden ott van a fejében. Hátrapillant, keresve az ajtót, kissé meg is emelkedik, de semmi. Na most valami nagyon nincs rendben, talán ideje lenne kivizsgáltatnia magát. Beleszagol az italba, de az ugyanaz.
- Gyűrű. Holló. Kard – ez az első három szó, ami kicsúszik a száján, miután Richárd is megszólalt. Megrázza a fejét. - Hogyan aludhattunk el egyszerre? Ez nem lehet véletlen. És az álom... túl élénk volt – nem találja a magyarázatot, és ez nagyon idegesítő érzéssel tölti el. Most már abban sem biztos, hogy most éppen nem álmodik. Nem mindig emlékszik az álmaira, sokszor van, hogy elfelejti őket, de ha olyan hirtelen ébred fel, mint ahogy most érzi, akkor azok meg szoktak maradni az emlékezetében. A pálcája után kutat, az még meg kell legyen, akkor minden rendben. Közben az embereket fürkészi, és egy szimpatikusabbnak tűnő nőt kérdez meg a szomszéd asztalnál.
- Elnézést, lehetséges, hogy az előbb itt elbóbiskoltunk? Nem nagyon vettük észre, ön nem látott valami szokatlant? - Próbál udvariasan érdeklődni, még akkor is, ha az idegen csak elküldi, vagy teljesen idiótának nézi. Egyszerűen nem talál magyarázatot, ami még mindig meglehetősen frusztrálja. Visszatér inkább Ricsihez.
- Veled álmodtam, ha ez tényleg álom volt. Lehet, hogy te is ugyanazt láttad? - Kérdez rá, hiszen a fiú is láthatóan zavarodott, és úgy tűnik ő is aludt.