Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Broken Heart

  Ott állt közvetlenül a színpad mellett. Idegesen egyik lábáról a másikra vetette a testsúlyát, és közben a kezét is gyötörte a ropogtató mozdulatokkal. Hang már nem jött ki belőlük, mert az utóbbi fél órában már mindet kilazította. A gitárja a hátára volt szíjazva. Az a hangszer volt, amit még apjától kapott. A legelső. Kicsit már kicsi volt, hiszen csak háromnegyedes volt, de a húrok már lazák voltak a sok nyúzástól. Teljesen a lány ujjaira voltak igazítva. A pillantása pedig hol a bejáraton, hol a személyzet tagjain volt.
  Nem volt benne biztos, hogy North eljön. A levelében azt írta, hogy ez az utolsó kérése, és direkt olyan napot választott, amikor nincsenek sokan a csárdában, nehogy a tömeg megállítsa a fiút. Igen, még ilyenkor is figyelt arra, hogy ne okozzon kellemetlenséget a fiúnak. Pedig ez most nem csak róla szólt. Inkább a lányról.
  Idegesen az órára pillant. Már vagy tíz perce itt kéne lennie. A lány természetesen előbb érkezett, hiszen biztosítania kellett mindent. A terv megvolt, a kivitelezést viszont ezer helyen el lehetett szúrni.

Broken Heart

  Meglátta a fiút, ahogy bizonytalanul beteszi a lábát a helyiségbe. A lány szíve nagyot dobbant már csak a látványra is. Mindig tökéletes, kissé túl tökéletes kinézete egyszerre volt távolságtartó, de számára ismerős. Mély levegő be, aztán lassan ki. Most már nincs visszaút.
  Még egy pillantás a személyzetre. Elég távol vannak, ezért egy gyors mozdulattal már fent is termett a színpadon. A mikrofont bekapcsolta, és hozzá nem méltó módon szégyenlősen beleszólt.
  - Helló mindenki! - intett egyik kezével, miközben beállította az állványt a méretéhez. - Tudom, hogy ez most mindenkinek szokatlan, és a tulajdonos sem hiszem, hogy nagyon örül most nekem - húzta el a száját. - Viszont szeretnék elbúcsúzni az egyik ismerősömtől. Ott áll ő - mutatott a fiú irányába. Megvárta, míg mindenki jól megnézi magának, aztán folytatta. - Megházasodik! - jelentette be, és csak az hallhatta a mondatban a keserű mellékízt, aki igazán ismerte. Valószínűleg a többi ember valami aranyos gesztusnak tarthatta az egészet. És a személyzet is. Ezért nem csaptak le rá, szinte azonnal. Vagy csak meglepte őket. Bármi megtörténhet.
  - Szóval csak öt percet szeretnék kérni, hogy elbúcsúzhassak tőle. Egy számmal. És kívánok neki sok sikert az életben, mert minden ellenére úgy gondolom, hogy megérdemli - mondta, aztán összeszorította a száját, hogy az érzelmei ne törjenek utat maguknak. Egy pillanatra sem nézett a fiúra. Egyszerűen képtelen volt rá, akkor talán lesétált volna a színpadról.
  Kicsit távolabb lépett az állványtól, és maga elé húzta gitárját.

Broken Heart

  Gitárján lefogja az első akkordot. A pengető megreszket a kezében. Be a levegőt, aztán ki. Ezt most magáért csinálja, és senki másért. Csak így tud elbúcsúzni. Csak így lesz képes a továbblépésre.
  Mozdul a keze, és elkezdi játszani az introt. Szép lassan, mintha lenne bőven ideje. Aztán a mikrofonhoz hajol, és rekedtes hangon elkezd beleénekelni.
  - "Record scratch; Steve Miller Band. Tattooed necks and tattooed hands" - ekkor érkezett el az első pillanat, hogy a fiúra is ránézett. Bizony, a tetoválása volt az, ami igazából összehozta őket. A titok, amit még mindig magában őrizgetett, habár a házvezető-helyettes már rájött. De az sem az ő hibája volt.
  Ahogy közeledett a refrén, egyre inkább gyorsabb lett az ütem, és sodorta magával a lányt. Az emlékek, az ő emlékeik voltak benne abban a számban.
  - "I'm a hazard to myself, I'll break it to you easy" - behunyta a szemét, és bólintott egyet közben. Tökéletesen így gondolta. Ő senkinek sem lesz jó, hiszen hogy is lehetne, amikor ennyire elcseszett...
  - "We don't have to talk, We don't have to dance" - elérkezett a refrén. A táncuk a feneketlen gödörnél, amiről senki nem tudott. És akkor este, kint, amikor a fiú pánikrohamot kapott, és végül csillagokat néztek. Aztán a folytatás. - "We don't have to make friends! It's so nice to meet you, Let's never meet again" - igen, ez így lesz jó. Ekkor érkezett el a végső búcsú. Kimondta.

Broken Heart
A Dal

  A szám végefelé járt, amikor már nem bírta tovább. A hangja egy pillanatra elcsuklott, és egy könnycsepp végigszánkázott az arcán. De folytatta. Végig kellett énekelnie, mert ő nem csak egy összetört szívű lány volt, de énekes is. And the show must go on.
  Az utolsó akkord is felcsendült, a lány pedig a mikrofonba suttogott. - Köszönöm. - Kikapcsolta. Vége az előadásnak. Tekintete a fiúra siklott, mert tudni akarta a véleményét. És akkor...ez már túl sok volt neki. Érezte, hogy a könnyei egymás után hullanak, és a kezét a szájára szorította, hogy visszafogja a feltörni készülő összeroppanást. Lesietett a színpadról, ahol a személyzet már várta. De nem szóltak semmit, ahogy meglátták a zokogó lányt.
  A gitárt a hátára csúsztatta, és kezével folyamatosan az arcát törölgette. Nem borulhat ki. De az a szó...még mindig maga előtt látta lepörögni, mint valami lassított felvételben. Ki kell mennie. És beszélnie kell vele, bár eleinte nem így tervezte. De az a szó mindent megváltoztat.
  Összeszedte magát, minden összetört darabkáját. Arcát megtörölte, és gyorsan az ajtó felé sétált. Közben intett Northnak, hogy kövesse ki, ha akarja. Ez már az ő döntése volt.
  Pár lépéssel arrébb ment, és a a lefelé menő napot kezdte el nézni. Alig volt bent fél órát, mégis minden annyira megváltozott. Azt sem tudta, hogy mi lesz a következő lépése. Szeresse? Vagy ne? De hát elhagyta. Otthagyta!
  Még mindig háttal állt az ajtónak, és szívott pár mély levegőt, mintha az megszabadíthatná minden kétségétől és zavarodottságától. Ő búcsúzna, de a fiú nem hagyja. És nem tudta eldönteni, hogy ennek most örüljön, vagy legyen felháborodva.

Broken Heart

  Ott ácsorgott háttal állva, amíg meg nem hallotta a nevét. Az ő hangján. Mikor azt hitte, már sosem fogja. És hogy nem is akarja. Pedig Ó édes Istenem, mennyire akarta...
  Megfordult, és közelebb lépkedett a fiúhoz. Szemei valószínűleg vörösek voltak a sírástól, és sminkje elkenődött, bármennyire is próbálta rendbe hozni. Úgy volt vele, hogy már mindegy. Számára mindegy. Mert a fiú már elkötelezte magát. Akkor pedig nem számított a véleménye. Ha pedig tényleg szereti...nem, ezt nem veheti készpénznek.
  - North... - nyelt egyet, hogy összeszedje a gondolatait. Fogalma sem volt róla, hogy most mit fog csinálni. Ez nem volt benne a tervben. Valami hiba csúszott a szerkezetbe. North volt az. És bármennyire utálni akarta érte, nem tudta. - Szeretném tőled hallani, miért... - mondta ki végül nagyon lassan, de hangsúlyosan minden szót. Komolyan gondolta. Mert ha a fiú tényleg ezt akarja, akkor nem tesz semmit. Akkor most hallhatja, és elengedheti. De ha nem, akkor talán...nem. Akkor sem.
  Arra gondolt, amikor Amerikába ment. Azért ment, hogy megelőzze a bajt. Most meg itt volt a nyakán. Tudta, hogy semmi nem lehet tökéletes. Hogy minden előbb vagy utóbb összedől mint egy kártyavár. Főleg az ő életében.
  Kezével gyorsan elsimított két könnycseppet az arcán. Most nem mutathatja, hogy gyenge. Most a fiúnak úgy kell válaszolnia, hogy nem azért teszi, mert sajnálja. - Az igazat szeretném! - szögezte le, amikor látta, hogy a fiú el szeretné kezdeni. Ez fontos volt neki.

Broken Heart

  Minden szavát megízlelte a fiúnak. Félt, hogy talán ezek lesznek a legutolsók. Nem szakította félbe, amikor a lányt írta le, habár tudta kiről van szó. De jól esett neki. Minden amit a fiú mondott.
  Aztán nem bírta tovább. Nem tudta tartani magát, mint eddig. Egy lépéssel eltüntette a kettejük között lévő távolságot, és átölelte a fiút. Olyan nagyon vágyott már erre, mint egy pohár vízre a sivatag kellős közepén. Mélyen beszívta a fiú illatát. Az arcát belefúrta a nyakába, az sem érdekelte, ha nyomot hagy North pólóján a sminkje.
  - Hiányoztál - hallatszott tompán a hangja. - Nem akarom, hogy elmenj. Én is szeretlek - továbbra sem vette el a fejét, mert félt attól, hogy North talán eltolja magától. Hogy mégsem akarja. Mert már más jövő van számára megtervezve... Tervek. Na igen, ez az a dolog, amiben Scar amúgy sem volt jó. Mert mindig meghiúsulnak. Ma este sem kellene itt lennie, hanem otthon kiválogatni az összes dolgot, ami a fiúra emlékezteti, és kidobni. Vagy valami hasonló, amit az amerikai filmekben szoktak eljátszani.
  Azon gondolkodott, hogy vajon miért kellett nekik ez az egész gyötrelem ahhoz, hogy kimondják egymásnak, hogy szeretik. Mintha ez lenne a sors utolsó otromba fintora feléjük.

Broken Heart

  Amikor a fiú is visszaszorította, úgy érezte, mintha apróra összehúzhatná magát, és egyenesen a fiú részévé válhatna. Jó pár percig csak álltak. Aztán megtört a csend. Már akkor tudta a szőke, hogy mit fog mondani a fiú, amikor a feje alatt a mellkasa megrezdült, ahogy nagy levegőt vett a mondandójához. Mégis az, hogy kimondva hallotta és újabb repedést okozott a szívén. Pedig annyi ideig küzdött azért, hogy megtörhetetlennek tűnjön. Erre jön ez a fiú, és ő...leengedte a falait.
  - Tudom. Számunkra nem létezik boldogan éltek, amíg meg nem haltak - bontakozott ki a fiú öleléséből. Szinte abban a pillanatban hiányozni kezdtek, ahogy nem érezte már maga körül. A szeméből egy könnycsepp szaladt végig az arcán, mire kezét gyorsan odakapta, és letörölte. Közben a lábát nézte. Erős akart lenni. A fiú kedvéért is.
  - Most mit fogok kezdeni azzal a rengeteg zoknival, amit miattad vettem? - próbálta elviccelni a dolgot, még akkor is, ha a szíve megszakadt. Így könnyebb volt.