Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Nagy B. Đ.
[zárt]

Hónapok óta vagyok az országban, de a hónapok alatt azt hiszem, még mindig nem tanultam meg, hogy hiába az árnyékban sétálok, attól még a karkötőm ugyanúgy a piros felé fog közelíteni, ha életveszélyes játékot űzök. Persze a nem tanultam meg eléggé erős kifejezés, én inkább nem élek anyám szavaival, szerintem csupán kalandvágyó vagyok. Úgy hagytak itt a szüleim Bogolyfalván, hogy egyenesen menjek fel a kastélyba, és maradjak a körletben, ahol már egy hete megismerkedhettem a dolgokkal, és felépült a szobám. Csupa jég, csupa hó, kár, hogy nehezen hívhatok be bárkit is. Hamar lefagyna a lábujja, hacsak nem takarózik be.
Hát a szobában elég nehéz lenne ismerkedni, és felfedezni az új helyeket, ismeretlen dolgokat, ezért első dolgom az volt a szabad estémen (miután elmúlt nyolc óra és 30 fok alá ment a hőmérséklet), hogy az egyenruhától megszabadulva, laza póló-rövidnadrágban végigrohanjak a kastély szimpatikusnak tűnő folyosóin, és vagy hat személytől megkérdezzem, merre találom a kifelé vezető utat. Utóbbira mellesleg főleg azért volt szükség, mert imádom a társaságot, és jó érzés volt vadidegen embereket leszólítani. A körletünkben is bepróbálkoztam két embernél, hát hadd ne mondjam, elküldtek az északi sarkra... Komolyan nem értem meg azokat az embereket, akik flegmáznak, és bunkóznak ok nélkül. Még jó, hogy csak azért kerültem a zöldekhez, mert ők vannak a pincében, és nem azért, mert mondjuk én is ilyen lennék. Brrr. A hideg is kiráz.
Tehát ott tartottam, hogy...IGEN! A kastélyon belül kellemes volt az idő, ám ara nem számítottam, hogy kilépve egy dunsztos, meleg, még a szememet is összeragasztó légkört tapasztalok. Megtorpantam egy kicsit, de indultam tovább. Arra mentem, amerre bejöttünk, az iskola kapuja felé, onnan meg kissé lagymatagon, de le az úton, egészen a macskaköves, boltokkal szegélyezett útig. Ahogy pislogtam már éreztem a meleget a fejemben, nem volt szerencsés ötlet elindulni. Kellett volna már itt egy kis havat csinálnom magam köré, tudom, csakhogy ki akarná felhívni magára a figyelmet már most?
Igaz, hogy rosszul, de mentem tovább, mindent alaposa megnézve, a boltok kirakatait, a nyitva tartásukat. Szinte minden zárva volt, az egyetlen fényforrás felé indultam meg. Hangok szűrődtek ki, az olvasással viszont már meggyűlt a bajom. Két szó volt az ajtó fölé kirakva, de a fejem kavargott, homályosan láttam, így az olvasás nem jött össze. Érzékeltem, hogy ember is van körülöttem, és jóval erősebbnek éreztem magam belül, mint ahogy ténylegesen voltam. Azt hiszem megtörtént az első melegtől való ájulásom, de ne tudnám pontosan megmondani, mi történt. Az biztos, hogy a szervezetem rosszul reagált (hisz eddig mindig csak éjszaka jöhettem ki a levegőre, a minisztériumban meg hűvös volt).

Nagy B. Đ.
[zárt]

Nem gondoltam, hogy a szervezetemnek ilyen idegen lesz a melegebb levegő, és rosszul reagálok. Mondjuk az már nem rossz, hogy egy negyed órás sétát kibírtam, csak kár, hogy az utolsó, ami rémlik, a világító ablakok előtt elterülő placc macskaköveinek recéssége. Szépek azok a vonalak, meg minden, csak nem most, és nem nekem. A hangyáknak, azoknak biztos. A bogár rágná le a haját annak, aki kitalálta a meleget.
Szóval annyi még megvan, hogy a macskakővel szemezek, és valószínűleg sikerült is elcsábítanom, de én húztam a rövidebbet. Jól beütöttem a fejem, így a következő emlékkép annyi, hogy már kellően hűvös levegőt érzek a bőrömön.
Mélyen beszívtam a levegőt, mindezt lassan. A hirtelen jött levegőtől nemrégiben sikerült elbóbiskolnom, nem kéne még egyszer.
Amint gondolatban képben voltam arról, hogy élek, és kapok levegőt, nem akarok rosszul lenni a melegtől, a szememet kezdtem nyitogatni. Valami fényt láttam, de vissza is csuktam. A fejembe hasított a fájdalom. Ahogy lassan odanyúltam, éreztem a búbot a hajam alatt, ezzel együtt pedig egy puha valamit a fejem alatt. Párna. Ez nem macskakő. Kipattantak a szemeim, és az első amit észrevettem, hogy egy hálószobában fekszek, ahol nincs ablak. Valaki volt ott mellettem. Lassított felvételként fordítottam felé a fejemet.
- Heló! - nyögtem meglepettségemben. Na most ez meg akar kínozni, vagy esetleg erőszakolni? A szememet nem vettem le róla, mindvégig figyeltem amíg feljebb tornásztam magam ülő helyzetbe. Kicsit szédültem. A karkötőmre néztem. Halványan piroslott, ami jó. Ilyennek kéne lennie mindig ezen a kontinensen. El sem tudom képzelni, milyen volt amikor elájultam. - Te hozni ide engem? - kérdeztem a magyart próbálgatva.

Nagy B. Đ.
[zárt]

Sajgott a fejem, ahogy mozdultam, a púp lüktetni kezdett. Jéghegyek között ehhez mondjuk már hozzászoktam, meg melyik gyerek az, aki nem futkározik eszeveszettül? Apám mindig azt mondta, "fiam, addig vered a fejed kemény dolgokba, míg meg nem lágyul". Nem értettem sosem, hogy pontosan hogyan érti, nem is érdekelt, csak az, hogy végre mehessek vissza eldicsekedni a nagy púpommal Karynhoz. Ó az a szőke...
A srác aki mellettem ült, nem tűnt olyannak aki bántani akarna, ennek ellenére nem tudtam másra tippelni. Nem gondoltam, hogy az első napjaimban lesz valaki, aki elcipel egy feltehetően föld alatti helyre, és ágyba dug. Érdekes. Nagyon érdekes.
Mikor felültem, és elhelyezkedtem, hogy a fejemnek is jó legyen, ez a gyerek szó nélkül a kezembe nyomott egy üveget. Szemöldököm a magasba szaladt, soha az életben nem láttam ilyet még. Nálunk csak víz van, üstben készített italok, és különös levek, amiket úgy hoznak az olyan, mint én. A csavargók.
Meglepettségemet ez a valaki terelte át a vicces oldalra. Felnevettem azon, hogy gyógyítót akart hívni. Persze megértem, nem éppen szokott dolog itt, hogy jóval a normális testhőmérséklet alattival rohangálnak az emberek. Nevetésem közben felszisszentem, a fejem ugyanis ettől jócskán megfájdult.
- Fejem fáj. Jeges Kventin Dioméd vagyok, jégvarázsló, Grönland - bal kezemmel megfogtam az üveget, jobbomat pedig felé nyújtottam. Reméltem, hogy nem lesz ellenére, hogy nem hajolok közelebb, de a fejem nem igazán engedte, hogy ilyen mozdulatokat tegyek. - Hallani rólunk valamit? - kíváncsian méregettem a fiú arcát, majd a kézrázás után úgy gondoltam, meglepem egy kis hűsítővel. Kezemmel legyintettem, ezt követően pedig a feje fölött lomhán lehulló hópelyhek kezdtek el szállingózni egyenesen a fejére, és testére. Vigyorogva figyeltem, a következő trükk pedig már inkább az én javamra ment. A kezemben levő üveget alakítottam jegessé, ezt pedig a fejemhez nyomtam, talán ezzel hamarabb lemegy a duzzanat.
- Ah, beszélsz angolul? Köszönöm, hogy nem hagytál ott, valószínűleg a macskakő lett volna az utolsó, amit látok... Nem szabadna melegre mennem, mi nem bírjuk. Ezért vagyok a Rellonban, fent az iskolában, ott a legjobb a levegő - nem volt kedvem a magyart erőltetni, így egyből az anyanyelvemre váltottam. Talán értette, amit mondtam, de ha nem, akkor csak hallgatott egy magyarázatot hablatyul.

Nagy B. Đ.
[zárt]

Bólintva mosolyodtam el amikor bemutatkozott. Gyorsan beszélt, nehezen értettem meg amit mondott, de összességében felfogtam, leszűrtem a tartalmát. Hajjaj, sok ilyen ember fog itt körülöttem mászkálni, és majd nézhetek rájuk mint borjú az új kapura, ha hadarnak.
Nem volt nehéz szóba elegyedni vele, és ő lett az első, akinek a falun, meg az iskolán belül megmutattam a képességemet. Nem, egy iciripicirit sem titkolom, csak még nem volt alkalmam megmutatni az embereknek. Kíváncsi voltam a reakciójára, és jó is volt, nem ordította le a fejemet amiért elhavaztam. Szó szerint. Nem sokáig hagytam, hogy az orrára hulljon a hó, ahogy jött, úgy el is ment a havazás a feje fölül.
- Gondolom - húztam el a számat a gondolatra, hogy hogyan nézhettem ki az úton heverve, és biztos vagyok benne, hogy végig dülöngélve sétáltam. Mondjuk nem nagyon emlékszem rá, a meleg elkábított, és ugye a fejem is lüktetve fájt. A dudorral nem igazán tudtam mit kezdeni, azzal tereltem el a figyelmemet róla, hogy figyelmesen hallgattam az új srácot. - Kiegyezek vele - vigyorodtam el a "szabályra", hogy majd csak akkor megyünk fel a kastélyba, ha már lehűlt az idő. Az viszont nem most lesz...
- Van nálunk is, mondjuk mi a legtöbbet a felmenőinktől tanuljuk. Engem jobban vonzott az ismeretlen, az új hely, új emberek. Szeretek ismerkedni. Az jó, nem? Beszélgetni, szórakozni...vannak otthon barátaim, de unalmas minden nap ugyanazokat az arcokat lesni. Mindegyiküknek van saját trükkje, már úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket - kissé megvontam a vállam a magyarázat után. Elég szépen kifejtettem Đominicnak, hogy miért jöttek el otthonról. Megért nekem egy ájulást, hogy végre kiszabaduljak a hó fogságából. Életemben most láttam először igazi virágokat, meg füvet.
- Te Điminic...ugye? Hol vagyok? Ez valami pince? Igazából elraboltál, és most meg akarsz kínozni? - jó, ezt nem gondoltam komolyan. Vigyorogtam, közben a fejemet masszíroztam, és őt néztem. Az üveg amit hozott, kis időn belül a fejemen kialakult búbra került, ezzel hűtve egy kicsit.