Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Mary Glotter

Kedden volt a szülinapom. Mivel még nem volt időm megünnepelni úgy döntöttem, hogy elmegyek valahova. Bárhova, ahol vannak emberek. Minden évben hagyományszerűen az ikertesómmal ünnepeltem meg ezt a napot. Most viszont nem így volt. El kellett mennie innen, ezért csak levelezni tudunk. Hiányzik! Nélküle olyan elveszett vagyok. Szilveszterkor megfogadtam, hogy változtatok ezen a tulajdonságomon. Nem leszek ilyen félénk, odamegyek másokhoz. Szerencsére, ha más kezdeményez, akkor könnyen tudok vele beszélgetni, csak ne nekem kéne kezdenem. De itt ez nem olyan könnyű. Mindenkinek vannak barátai, ismerősei itt, akikkel elvannak, csak kevesen jönnek oda hozzám. Akivel jóba vagyok, már azzal is régen találkoztam. Majd felkeresem őket valamikor. És új barátokat is szeretnék.
Délután négy óra lehetett. Felöltöztem, aztán elindultam sétálni. Nem tudtam pontosan hova menjek. Egy eldugott kis helyet keresek, ahol nincsenek sokan. Ott talán könnyebben tudok ismerkedni. A főutcán sétálva megláttam egy kis helyet. Koszosnak tűnt, és az ajtaja előtt nem túl kellemes szagok keveredtek.
~Végül is egy próbát megér, maximum tovább megyek.~ Gondoltam, aztán beléptem az ajtón. Titkon reméltem, hogy az, amit kintről láttam csak megtévesztés volt, de tévedtem. Belülről is barátságtalan volt. Nem a legpompásabb hely megünnepelni a szülinapom, de mindegy. Leültem egy bárszékre, és vártam, hogy odajöjjön valaki, aki kiszolgál. A férfi magas volt, és elég testes. A fogadóhoz hasonlóan ő sem volt túl barátságos. Kicsit félve, de kértem egy vajsört, amit hamar meg is kaptam.
~Hát akkor boldog szülinapot nekem…~ Gondoltam, és beleittam.
~Bárcsak jönne ide valaki…~

Mary Glotter

A vajsörömet kortyolgattam, amikor jött valaki. Hallottam, hogy köszön, de azt hittem, hogy másnak. Ezért nem nagyon figyeltem rá. Az utána következő kérdésnél azonban biztos lettem benne, hogy nekem szól.
- Szia! –köszöntem én is viszonozva a mosolyt. – Persze, ülj le nyugodtan! –Válaszoltam egy bólintás közepette. A mosoly nem hervadt le az arcomról. Örültem, hogy valaki idejött.
- Én pedig Molly Jefkins vagyok. –Feleltem továbbra is boldogan. –Igen, én is a Bagolykőbe járok, 16 éves vagyok, és elsős. A navinébe lettem beosztva, ami illik is rám, és a suliban lakok. És te?
Próbáltam minden kérdésére válaszolni, de ez kicsit nehéz volt. Ennyi kérdés egyszerre! Azért, remélem sikerült mindenre választ adnom. Megvártam, amíg mindenre válaszolt, aztán új kérdést tettem fel.
- Merről jöttél ide tanulni? Az egész családod varázsló?
A választ hallgatva belekortyoltam a vajsörömbe. Emlékszem, amikor először ittam ilyet. Robert bácsinál, titokban. Akkor nem ízlett, de most ezt kívántam. És már egészen ízlik… bár azért nem ez lesz a kedvenc italom.
Hosszú hullámos hajamat előrehúztam a bal vállamra, és megigazítottam a kékvirágos csatot. Végignéztem magamon. Különös, nem mindennapi látványt nyújtottam. Egy olyan lány, aki törődik a külsejével, és vidám, színes és egy kicsit elegánsabb ruhákban jár, sört iszogatva… Fura. De ez most így jött ki. Majd legközelebb figyelmeztetem magam, hogy a helyhez illően öltözzek fel. Cipőm orrával halkan a pultot rugdostam, mert nem ért a lábam, és ez zavart. A koromhoz képest elég alacsony vagyok, de ez általában nem zavar. A legtöbb esetben leér a lábam, csak itt nem. Miért kell a bárszéknek ilyen magasnak lennie?
Miközben ezen gondolkodtam, figyeltem Mary válaszára.

Mary

Maryval néhány dologban hasonlítottunk. Persze csak ilyen külsőségekben, minthogy melyik házba vagyunk. A koromon egy kicsit meglepődött, amin annyira nem csodálkozok. Tényleg fura, hogy 16 évesen vagyok elsős.
- Igen, mert csak 15 évesen kaptam meg a levelet, hogy felvettek, aztán most a vizsgaidőszakban hazautaztam, mert meghalt egy nevelőnőm, akit nagyon szerettem, és ott akartam lenni a temetésén. Csak az utolsó vizsgámra értem haza, és így nem lehettem másodikos. –Megvontam a vállam, mintha nem lenne olyan rossz, hogy megbuktam, de a szívem mélyén azért sajnáltam egy kicsit. Bár van egy jó oldala… -De legalább idén nem kell annyit tanulnom idén! –Nevettem fel. Tényleg mindennek van jó oldala. Bár sokkal jobb lett volna, ha nem hal meg ezért Kate néni. Nyugodjon békében!
- Én Németországból jöttem, egy kicsi faluból, ahol nagyrészt magyarok laknak. A szüleimet nem ismerem, születésemkor elhagytak, pontosabban letettek az árvaház ajtaja elé, és otthagytak az ikertesómmal együtt. Ott nőttem fel az árvaházban, ahol, amikor megtudták, hogy varázsló vagyok testvéremmel együtt, akkor megutáltak minket, és onnantól kezdve rossz életünk volt. Csak az egyik ápolónő szeretett minket, gondolom neki is van egy varázsló rokona, és az egyik falusi, Robert bácsi. Ő olyan nekem, mintha az apukám lenne. –Amíg ezeket elmondtam nem mosolyogtam. Nem olyan szép történet, hogy vidáman beszéljek róla, de már hozzászoktam. Ezért csak megvontam a vállam, és inkább elmosolyodtam. –De nem baj. Biztos megvolt a szüleimnek a megfelelő okuk, hogy magunkra hagytak minket. Azért köszönöm nekik, hogy az árvaházig elvittek, és nem egy sötét utcában tettek le.
Arcomon már őszinte mosoly volt. Az érzésimre figyeltem. Akartam tudni, hogy miket érzek, hogy szeretem e a szüleimet. Nem tudom. Ha megkérdeznék, nem tudom, mit válaszolnék. Valamilyen szinten biztos szeretem őket, hiszen a vérszerinti szüleim… Másrészt viszont magamra hagytak, ráadásul még csak pár napos voltam. Ez pedig nem a legkönnyebben megbocsájtható dolog.
- De legalább amíg magányosan ültem a szobámba volt időm megtanulni egy csomó dolgot. –Mosolyodtam el a gondolatra, hogy nincs túl sok olyan ember, aki beszél annyi nyelven, mint én.
- Mit szoktál csinálni a szabadidődben? –Mosolyogtam továbbra is. Egyre szimpatikusabb a lány.  

Mary

-Köszönöm! -Mosolyodtam el kicsit, amikor a részvétét fejezte ki.
- Az ikertesóm, Austin elájult a nevelőnőnk temetésén, és ezért elvitték a kórházba. Amikor már úgy nézett ki, hogy jól van és hazajöhet, akkor pedig összeesett, és azóta kómában van. Nem tudják még, hogy miért, de mindent megtesznek érte. -A monológ végére egy kicsit könnyes lett a szemem, ezért gyorsan elfordultam, és letöröltem, hogy ne lássa. Ilyen hatással vagyok az emberekre? Mindenkivel, akit szerettem történik valami rossz. De remélem, hogy Austin felépül. Nem tudom mi lenne velem nélküle. Markomba temettem a csuklómon lévő karkötő Eiffel tornyot ábrázoló medálját. Ezt tőle kaptam, mert tudta, hogy minden álmom elmenni Franciaországba. Megígérte, hogy egyszer el fog vinni, bármi áron. De erről is lemondanék, csak gyógyuljon meg. Ha nem is jöhet vissza ide, akkor is legyen egészséges.
Ezek után mosolyt erőltettem az arcomra. Hiányzik bátyus, de meg kell tanulnom, hogy nem lehet mindig velem. Ilyenkor arra gondolok, hogy valahol, valakivel boldog. És ez engem is jobb kedvre derít.
- Megtanultam 6 nyelven, a jelbeszédet, táncolni és gitározni. Táncolni Austin tanított, neki nagyon jó a mozgása. -Mosolyodtam el. Felidéztem magamban az első "táncóráinkat". Sokat nevettünk, mert mindig bénáztam. De az évek alatt sikerült megtanulnom pár táncot.
A válaszom után ő válaszolt hosszabban az én kérdésemre.
- De jó! Kviddicsezel? Én is! Most már csak csere őrző vagyok, mert sok meccsre nem tudtam elmenni, de elég sokáig rendes őrző voltam. Te milyen poszton játszol? -Kérdeztem mosolyogva. Még valami, ami közös bennünk.
- Én futni szoktam a faluban, vagy valahol... Szinte bárhol. Csak néha kicsit hiperaktív vagyok, és olyankor le kell vezetnem valahogy a fölösleges energiákat. Amúgy meg nyelvet tanulok, minél többet, meg gitározgatok. És a suli színjátszócsoportjában is benne vagyok.

Mary

Elmosolyodtam, amikor megdicsérte a karkötőmet. Szerintem is szép, de az eszmei értéke ennél is nagyobb. Ha csúnya lenne, akkor is hordanám, hiszen az egyetlen vér szerinti rokonomtól kaptam, akit ismerek. Amikor megemlítettem, hogy hat nyelven megtanultam kicsit meglepődött, aztán nagyon lelkes lett. Igen általában ilyen reakciót szoktam kiváltani az emberekből amikor ezt mondom. Széles mosoly került az arcomra.
-  Köszönöm-Mondtam, amikor gratulált. -Sok volt a szabadidőm.
Felnevettem. Más lányok ha van egy kis idejük, akkor játszanak (ha kicsik) vagy a barátaival vannak, vagy bármit csinálnak, de a tanulás nem hiszem, hogy olyan sokaknál szóba szokott jönni. De egy biztos; más vagyok mint a többi lány.
- Én is nagyon szeretem! Olyan izgalmas! Bár néha fáj, ha eltalál egy gurkó, meg veszélyes is, de annyira izgalmas! A legjobb sport! -Egyre jobban kezdtem belelkesedni. Visszaemlékeztem a meccsekre, amiken játszottam, meg az edzésekre, a sérülésekre, meg mindenre. Olyan jó volt! Imádom!
- Hát igen... Megtanultam németül, mivel Németországban volt a falu, ahol laktunk, ezért ezt kötelezően kellett tanulnunk, és sokszor kellett ezt használnunk. Ha elmentünk egy másik városba, akkor németül kellett beszélnünk. És így már magyarul is megtanultam, mert ezt mondom az anyanyelvemnek. Franciául, mert egyszer ki szeretnék menni Franciaországba, és nem szeretnék majd éhen halni. Angolul, mert az világnyelv, sokan beszélik, gondoltam miért ne tanuljam meg?! Svédül, mert tetszett. És olaszul, mert szeretnék Olaszországba járni síelni. Egyelőre ennyi. De szeretnék még megtanulni spanyolul, oroszul meg mondjuk kínaiul. Meg ki tudja, ami jön! -Nevettem fel újra.
Mostanában nem használom nagyon a nyelveket, mert nincsen kivel. Angolul és németül sokan tudnak, de svédül alig beszél valaki. Talán tartok majd napokat, amikor csak egy nyelven beszélek. Akivel találkozok annak mondok pár mondtatot valahogy. Biztos örülni fognak nekem.
- Te beszélsz valamilyen nyelven?

Mary

-Hát 15 évet voltam az árvaházban, és ott már ahogy tudtunk beszélni elkezdtek németül tanítani, aztán 5 évesen olvasni, és onnantól kezdve elkezdtem tanulni nyelveket. Volt időm bőven -vontam meg a vállam. Ha ilyen szempontból nézem, akkor jó, hogy nem játszottak velünk. Ha ezekből a nyelvekből lerakom a nyelvvizsgát, mondjuk mindegyikből felső fokút, nem lesz gondom a munkakereséssel, amennyiben mugliként fogok élni. Ha itt maradok nem tudom, hogy kell e majd nyelvvizsga, bár nem hiszem. Ez majd eldől. Egyelőre azt se tudom, hogy itt maradok e, vagy elmegyek valahova. Ahogy a sors hozza.
- Az is nagyon jó, amikor ilyen "mutatványokat" csinálok a levegőben, mint mondjuk lefelé száguldva pörögni. Áhh... kimondhatatlanul imádom!
Ekkor elhatároztam magamban, hogy ha lesz újra szabadidőm elmegyek a kviddicspályára. Repülni akarok! Élvezni, ahogy a széllel szembe szállok, úgy érezni, hogy teljesen szabad vagyok, és senki nem állíthat meg! Felemelő érzés. Sajnálom a muglikat, hogy ők nem ismerik ezt a sportot, nem tudják, hogy milyen érzés repülni. Ez is egy indok volt arra, hogy eljöjjek az árvaházból. Mindig repülni akartam, de amikor ezt elmondtam egy nevelőnek, akkor egyszerűen megbüntetett, és azt mondta, hogy ne gondoljak ilyenekre. A normális emberek nem repülnek. Csak én nem vagyok teljesen normális.
Mosolyogva hallgattam, amikor az ő nyelvtudásáról beszélt.
- Ha gondolod segíthetek majd megtanulni angolul. Nem olyan nehéz, ha rájössz a titkára. Spanyolul meg esetleg tanulhatnánk együtt. Úgy izgalmasabb, mint egyedül egy lap fölé görnyedni és próbálkozni. -Ajánlottam fel segítségem, és ajánlatom. Austinnak is segítettem a nyelvtanulásban, mert neki se ment, de a segítségemmel egész gyorsan megtanulta.

Mary

- A háznak volt egy könyvtára, és abban volt pár nyelvkönyv. Abból tanultam angolul. Az nagyon jó volt, könnyen és érthetően írta le a dolgokat. Azt megtanultam, utána pedig megtudtam, hogy a nevelőnőm beszél angolul, és vele beszélgettem így. De ez inkább csak gyakorlás volt, mert akkor már tudtam. Az egyik falusi bácsi, Robert bácsi néha elvitt magához, ő tanított könnyebb varázslatokat, és egyszer az ő polcán találtam egy francia nyelvtankönyv hatrészes sorozatot. Abba belenéztem, és mivel megtetszett elkértem tőle. Abból is könnyen lehetett tanulni, ha meg nem értettem, akkor Robert bácsi mondott pár dolgot, de ilyen talán csak egyszer fordult elő. Svédül egy internetes oldalról tanultam. Az árvaházban lévő számítógépen. Abban senki nem segített, mert senki sem tudott svédül, de egyszer elkezdtem levelezni egy svéd fiúval, és ő mondta, hogy nagyon jól beszélem. Olaszul pedig egy könyvtári könyvsorozatból tanultam. És mindegyik nyelven olvastam regényeket. És amikor eljöttem, akkor egy könyvesboltban megvettem egy spanyol tankönyvsorozatot, ami most fent van a szobámba. És a könyvtárból is megvettem a könyveket, amikből tanultam, azok is nálam vannak. –fejeztem be a kicsit hosszúra sikerült szövegem. Belegondolva jó, hogy elhoztam ezeket a könyveket, így tudok gyakorolni. –A jelbeszédet meg egy süket-néma lány tanította meg, aki szintén az árvaházban lakott. –tettem hozzá.
Ez után a kviddicsre került a szó. Mosolyogva hallgattam, ahogy áradozik róla. Mindenben egyetértettem. Amikor felajánlotta, hogy kviddicsezzünk együtt még nagyobb mosoly került az arcomra.
- Igen! Igen! Igen! Olyan jó lenne! Úgyis gyakorolnom kell, hogy elkapjam a kvaffokat, meg ilyenek! Az nagyon jó lenne! -Néztem a lányra. És biztos, hogy jó hangulatban telnének az "edzések".
- Persze, segítek ha szeretnéd! És a spanyolnak is örülnék, mert szerintem hha ketten tanulunk akkor izgalmasabb lesz! -Mosolyogtam továbbra is.

Mary

- Köszönöm! -Mondtam mosolyogva, amikor többször is gratulációját fejezte ki. Ennyiszer még összesen nem gratuláltak, bár nem is mondtam el szinte senkinek, hogy miket tudok. Csak a bátyámnak dicsekedtem el, aki néha megdicsért, néha meg csak röhögve megvonta a vállát, és közölte, hogy sejtette, hogy meg fogom tanulni. Néha túl jól ismer az ikrem.
Ezután a kviddicsről esett szó. Az ötlet, hogy játszunk együtt mindkettőnknek tetszett.
- Mikor érsz rá? -Kérdeztem nevetve. Végre gyakorolhatok. Már jó ideje nem játszottam. Remélem, azért nem felejtettem el, hogy kell. Bár ez is olyan, hogy nem könnyű elfelejteni. Maximum kicsit lassabb lesz a reakcióm, ami mondjuk egy őrzőnél elég nagy baj. Gyakorolnom kell!
- Az nem baj, ha lassan tanulsz. Türelmes vagyok, ha kell ezerszer elmondok valamit ahhoz, hogy megjegyezd. De nem lesz olyan nehéz. Megpróbálok a lehető legérthetőbben magyarázni! -Mosolyogtam. Tényleg türelmes vagyok, enélkül most én se tudnám azt, amit tudok. Svédül sokáig tartott megtanulnom, de nem adtam fel, így sikerült. Csak akkor vagyok türelmetlen, ha késésben vagyok valahonnan. Ezen kívül annyit tudok várni, amennyit csak kell.
Gondolataim a spanyol könyvem felé terelődtek. Hova is tettem? Emlékszem, hogy elhoztam, de nem tudom, hogy amikor kipakoltam, akkor hova tettem. Ha felmegyek majd megkeresem. Megittam a maradék vajsörömet, aztán kinéztem az ablakon. Kint kezdett sötétedni. Elég rég óta voltam már itt, épp ideje lenne menni. Bocsánatkérően néztem a lányra.
- Szerintem én lassan visszaindulok az iskolába. Elég sötét van már kint. -Húztam el a számat. Felálltam, és elkezdtem felöltözni. Amikor elkészültem újra a lányra néztem, hogy ő is jön e, aztán a reakciója után elindultam.