36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. január 6. 00:05 | Link

Anna

Ránézésre semmit sem változott ez a hely. Az utolsó részletig pontosan olyan volt, mint amikor először rángattak el ide, rögtön azok után, hogy leszálltam a faluba érkező vonatról. Jól emlékszem arra a fiúra, aki akkor fogadott, hiszen később is meghatározó személy maradt még az életemben. Mennyi idő telt el azóta... És mégis, a költözés óta sokszor érzem úgy, hogy csak én változtam. Mintha belemenekültem volna egy állandósággal kecsegtető burokba. A nagy aranyvérű régész, hát ide való... A külvilágtól hermetikusan elzárt álomvilágba.
Stílusosan ugyanannál az asztalnál ültem le, mint azon az emlékezetes napon. Ezúttal valaki mást vártam, ami nyilvánvaló volt gondolom. A fiúról sok éve nem hallottam sajnos, maradtak hát azok, akikre még sikerült rálelnem a múltamból. Anna, korábbi évfolyamtársam bármikor betoppanhatott. Megvártam a rendeléssel, de persze már a helyszín kiválasztásakor pontosan tudtam, hogy a méltán finom vajsörüket kell majd kikérjem.
A visszatérésem óta többször beszéltünk. Tudja, hogy én is a faluban lakom, nem vagyunk messze egymástól. Még mindig maradtak olyan témák, amikre nem volt időnk kitérni. Persze megosztotta velem a hírt, hogy férjhez ment, aki éppenséggel a csárda tulajdonosa. Illetve az elsők között merült fel, hogy ki hol helyezkedett el, és hát nem lepődtem meg, hogy a régészetből ő sem tud megélni. Külföldön se jobb a helyzet. Nagy a verseny, résen kell lenni a lehetőségekre. Igazi kutatásokra azt kell mondjam, hogy bizony csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Az asztallapon doboltattam az ujjaimat, miközben nagyokat sóhajtva az járt a fejemben, hogy végül is milyen nagy szerencsém volt munka szempontjából.
Hozzászólásai ebben a témában
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. január 6. 17:17 | Link

Martin

 Az órájára pillantott, és a körmével kopogott az asztalon, miközben a főszerkesztő kiselőadását hallgatta. Az értekezlet jóval tovább tartott annál, mint ahogyan előre betervezték, köszönhető annak az okoskodó Leventének. Minden egyes újabb felvetéssel szabályos gyilkosságot folytatott le Anna, aminek egyetlen, ámde kellő brutalitással meggyilkolt áldozata a vele szemben ülő, feltűnési viszketegségben szenvedő zöldfülű újságíró.
 Ismét az órájára lesett. Már legalább öt perce Bogolyfalván kellett lennie. Martin már biztosan várt rá. Végülis ismeri, nem? Az iskolai években is folyton elkésett az órákról.
 A körme kopogását a kemény faasztalon a főszerkesztő egyre hangosodó beszéde sem tudta elnyomni. Néhány megrovó pillantás után pedig végre szélnek eresztette az egész szerkesztőséget. Anna pedig az elsők között távozott az irodából.
 A bogolyfalvi hoppanálás kissé szétszórta sikeredett, meg is sínylették a kezében tartott papírok, amiknek egy kis része pár századmásodperccel később ért a helyszínre.
 Szinte berontott a csárdába, és csak egy lihegő intésre futotta a többieknek, szemével már a megfelelő asztalt kereste.
 - Bocs a késésért, tényleg! Ezeknek esküszöm nincs időérzékük. Később kezdenek, és még annál is később fejezik be ezeket az értekezleteket. - Lepakolt maga mellé, a papírokat és mappákat az asztalra dobta, és lehuppant Martinnal szemben a székre. - Nem iszol még semmit? Várj, ne is mondd! Vajsör, igaz? - Már pattant is fel, hogy mindkettejüknek hozzon egy-egy korsó italt. Addig legalább Annának is lesz ideje rendbe szedni szabálytalan légzését.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. január 6. 21:01 | Link

Anna

Egy ideje taktikát váltottam. Próbálom nem felhúzni magam feleslegesnek vélt dolgokon, és ahhoz már réges-régen hozzászoktam, ha valaki késve érkezik egy megbeszélt találkozóra. Nem csinálok belőle ügyet, kész. Kivételes helyzetek adódhatnak, illetőleg megint más, ha a munkámban akadályoznak. Azoktól szoktam megengedni, akiket ismerek. Csak ne éljenek vissza vele, mert nem szeretném, ha divatsport válna a megvárakoztatásomból. Különben is, mindig közbejöhet valami, előrántanak megdönthetetlennek vélt kifogásokat, magyarázatokat. Nem az én dolgom igazságot tenni, a legtöbb, amit tehetek, hogy egyszerűen elengedem a dolgot minél hamarabb, az együtt töltött idő hátralevő részét pedig megpróbálom kiélvezni.
- Semmi baj, tényleg. Nem késtél sokat - nyugtattam meg. Kapkodását látva egyébként is megenyhült a szívem. Nem siettem sehová ezúttal sem, tengernyi idő állt rendelkezésünkre. Anna nem hagyta, hogy szóhoz jussak, ezért addig az asztalon elhelyezett papírokra szegeződött a tekintetem. Nem nyúltam a tömbhöz, csak annyit olvastam át, amennyit láthattam a legfelső papírlapon. A vajsörre elismerősen bólintottam. Jól tudta, hogy mit szoktam fogyasztani.
- Nem lehet könnyű ennyi papírral dolgozni - fintorogtam a mennyiséget látva. Apám íróasztala rémlett fel. Azért az én hivatásom is megköveteli a papírtöltögetést, de örülök, hogy a fő profilom nem az ülőmunka. Az elém rakott korsót megköszöntem, majd magamhoz húzva kortyoltam egyet belőle. Végre. És nem csalódtam, valahogy számomra ez a kis csárda vajsöre marad az igazi, járjak bárhol a világon. És ezt nem azért mondom, hogy bevágódjak náluk.
- Örülök, hogy végre össze tudtuk hozni ezt a találkozót, nem egyszerű már ilyenkor. Bezzeg amikor még diákok voltunk... - nevettem el magam, mert még mindig viccesnek találtam, hogy pár év alatt ennyire betáblázott napirendű fiatalok lettünk. - Na és legalább volt valami érdekes azon az értekezleten?
Hozzászólásai ebben a témában
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. január 8. 21:37 | Link

Martin

 Kérdés nélkül hozta a söröket, Martin a vendége volt. Egyébként is még érezte a lendületet és az adrenalint a késés okozta rohanásból, kicsit le kellett nyugodnia, és egy kör a pulthoz meg vissza éppen elégnek bizonyult.
 - Egészségedre! - A korsót Martin elé pakolta, miközben sajátját még az asztalra sem tette le, már kortyolt is belőle párat.
 A megjegyzésre a mellette sorakozó mappákra lesett és elhúzta a száját. Na igen, újságírás ide vagy oda, nem túl gyakran rohangált ennyi papírral a kezében. És mindez egyetlen cikk kedvéért! A főszerkesztőnek is elment a józan esze, ebben biztos volt.
 - Na igen, általában azért ennyi minden nem kell a munkához. - Visszafordult Martin felé és megejtett egy gyászos félmosolyt. - Úgy látszik, engem ért ezúttal a megtiszteltetés.
 Felsóhajtott és egy fél pillanatra még egyszer felmérte a borzasztóan soknak tűnő papírt, amiben - és ebben majdnem teljesen biztos volt - a fele önismétlés volt.
 - Na igen! Anno bezzeg simán el tudtunk volna lógni egy órát, hogy lejöjjünk - mosolyodott el a gondolatra. Milyen szép világban élnének, ha ilyen egyszerűen tudnák azt mondani, ma inkább egy korsó sör mellett szeretne dolgozni.
 - Áh, csak a szokásos. Most az az új mániája a főszerkesztőnek, hogy komolyabb cikkeket adjunk le. "Szintlépés" kell - rajzolt macskakörmöket a levegőbe magyarázás közben. - Ezért ilyen tesztként adott egy témát. Oknyomozás. Valami műkincs vagy ereklye nem is tudom. Igazából még nem néztem bele. Azt mondta, ezekben minden benne van - bökött fejével oldalra. Inkább rá se nézett már. Elég lesz akkor, amikor neki kell ülnie átbogarászni őket.
 - Na és milyen a hivatali élet? Bírod még?
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. január 19. 00:14 | Link

Anna

Sajnáltam Annát. Olyan érzést keltett, mintha valami fontos megbeszélést kellett volna otthagynia miattam. Kérhettem volna későbbre is a találkozót, hiszen benne volt a pakliban, hogy tovább tarthat az értekezlet. Aztán az futott át az agyamon, hogy valószínűleg örült, hogy van valami kifogása a gyors távozásra. Próbáltam kivenni a hanghordozásából, hogy szereti-e a munkáját, vagy sem, avagy kisebb fajta felüdülésként tekint-e arra, hogy egy korsó vajsör mellett végre felszabadulhat, de mindeddig nem sikerült levonnom semmit. Azért ott volt bennem az is, hogy kicsit máshol kötött ki attól, amit tanult.
- Örülj neki. Azért ebben se valami könnyű ám elhelyezkedni... Legalább nem unatkozol. Meg a szokásos, amit ilyenkor mondani kell - mondtam vállat vonva, két kortynyi szünet között.
- Melyik újságnak írsz? Majd előfizetek - hajoltam a kupac fölé vigyorogva, hogy ujjaimmal végiglapozhassak a papírhalmon Nem volt késő a kezemre csapni, ha tolakodó voltam. - Akkor van min kutakodnod. Gondolom hosszabb utánajárást igényel, mint egy bulvár-rovat megírása. De legalább felhasználhatod a tanultakat - utaltam mestertanonci éveinkre.
Magától értetődően felkaptam a fejem a műkincs és az ereklye szavak hallatán. Kilóra meg lehet venni az ilyenekkel. Sajnos általában nem találják fel a spanyol viaszt, amikor ilyen témákat dolgoznak fel a sajtóban. Már meglévő forrásokból gyúrnak össze laikusok számára is érthető anyagot. De az olvasókban elindít valamit. Esetleg a keresésüknek erednek, növekszik az érdeklődés. Előkerülnek régi szemtanúk, beszámolók. Elindul egy folyamat, aminek a végén akár pont is kerülhet egy megoldatlan rejtély végére.
- Máskor szívesen segítek, ha varázstárgyakkal kell foglalkoznod. Van egy nagyon jó minisztériumi adatbázis, de nekem is elég sok forrásom van, amivel dolgozni lehet - ajánlottam fel segítségemet a későbbiekre.
- Bírom. Nincs két egyforma ügy, és szerencsére sokszor kell kimozduljak az épületből. Jók a lehetőségeim, és a fizetésemre se panaszkodom - adtam egy sejtelmes mosolyt a lánynak. Általában nem beszélek sokat a munkámról, legalábbis próbálom leplezni fanatizmusom. Zárásig a csárdában ülnénk, ha kifejteném ami ilyenkor az agyamban van.
- Be kell vallanom, hogy furcsa itt lenni. Alig változott valami, mégis kicsit idegennek érzem magam a faluban. Pedig ez lett az otthonom, legalábbis egy ideig. Szóval ilyenkor különösen örülök a régi arcoknak... Ritkán vannak visszatérő vendégek az életemben - dőltem hátra.
Igen, előtört belőlem az indokolatlan lelkizés, még néhány korty és már valami elvont, tudományos diskurzust folytatok le.
Hozzászólásai ebben a témában
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. január 21. 00:10 | Link

Martin

 Felnevetett, ahogyan Martin csak vállat vont a mondata végén. Hát persze, ilyenkor ezt szokás mondani, de mindketten azt hitték, hogy az úgynevezett nagybetűs élet azért mégis mást tartogat majd a számukra.
 - A legolvasotabb női magazin. Biztosan élvezni fogod a sok baba-mama cikkeket - vigyorgott szélesen Martinra. Ha nem elég elrémítő maga a női magazin tudata, hát a gyerekes téma már annál inkább. Anna próbálta távol tartani magát ezektől a cikkektől. Elsősorban a múltban történtek miatt. - Egyébként a Modern Boszorkányba írok. De csak besegítek. Külsősként alkalmaznak. Tudod, "nincs keret újakat felvenni" - rajzolt macskakörmöt a levegőbe, miközben újabbat kortyolt a vajsörből.
 Hagyta, hogy Martin belenézzen egy-két aktába. Jócskán kopott a tudása az iskola óta, és nem ártott, ha van valaki, aki tud majd neki segíteni. Persze hivatalosan nem éppen szabadna ezt megtennie, de úgyis leírja majd a cikkben, bármiről is legyen szó, nem igaz? Martinnak pedig - hiába telt el annyi év - bízott eléggé abban, hogy ne húzza messzebb az aktákat, mikor feléjük nyúlt.
 - Akkor remélem nem bánod, ha megkereslek, miután mindezt átnyálaztam - hálásan mosolygott rá. Tényleg nem gondolta, hogy képes lenne külső segítség nélkül egy jó sztorit kihozni belőle, és Martin kapcsolatai a minisztériumban mindig jól jöhetnek. Meg egyébként is. Ennek a cikknek tényleg jónak kell lennie. Reménykedett benne, hogy talán majd ez segíthet neki végre eljutni a ranglétra következő fokára.
 Talán azt kellett volna csinálnia, mint Martinnak. Ragaszkodni a szakmához, amit kitanultak. Talán Nikoval együtt kiköltözhettek volna Angliába, mikor Jack felajánlotta neki azt az állást.
 - Gondolom elárasztanak munkával. Te vagy ott az egyetlen tényleg hozzáértő? - Nem puhatolózni akart. Szó se volt erről. Egyszerűen csak érdekelte, milyen lehet Martin élete. Jól nézett ki. Kiegyensúlyozottnak.
 - Tudom. Ne is mondd. Mikor visszajöttem Egyiptomból, minden annyira fura volt. Pedig csak három hónapra mentem el, nem évekre, ahogyan te - nevetett fel ismét, és kortyolt bele az italba. - Komolyan nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt képes az ember új szokásokat kialakítani és elfelejteni a régieket. Az első héten, mikor visszajöttem, szabályosan fáztam éjszakánként, pedig akkor még csak éppen beköszöntött az ősz itthon.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. február 4. 15:00 | Link

Anna

Arcomra fagyott a mosoly, aztán elpirultam. Ritka pillanatok egyike. Én és a gyerekek. Két külön világ. Bele is őrülnék, ha miattuk derékba kellene törnöm a karrierem. Nehéz elképzelnem, hogy a női magazin olvasóit érdekelni fogja az oknyomozás. Lehet, hogy Annának mégse lesz szüksége átfogó forrásgyűjteményre, elég lesz valami bulvár színvonalat megütnie "szintlépés" címszó alatt. A szerkesztőt sem értem, de hát biztos megy annyira jól ez az általam ismeretlen lap, hogy meg merjék engedni a kísérletezést. Tényleg csak azt tudom elképzelni, hogy hetet-havat összehordanak valamiről pletyka jelleggel. Kár ezért Annának az idejét pazarolnia.
- Szóval újításokkal mernek próbálkozni, de téged nem fér bele a keretbe, hogy rendesen alkalmazzanak - vontam le a következtetést elhúzott szájjal. Tipikus ez is, de nem hagytam, hogy a kelleténél jobban felbosszantson. Az ilyeneken már meg se szabadna lepődnöm.
- Akkor gondolom ideális munka. Marad idő a családodra - pillantottam a fogyatkozó korsóm tartalmára, majd vissza a lányra. Valamennyire tudom, hogy mi a helyzet, de sosem kérdeztem rá nyíltan, mivel én se szeretem, ha nekem szegezik a témát. S ha már oknyomozás, akkor az én eszközeim is adottak ahhoz, hogy megtudjak ezt-azt. Nem mellesleg falura költöztem, tudjuk, hogy ez hírek szempontjából mivel jár.
- Egyáltalán nem. Titkok tekintetében veled sem tehetek kivételt, de megteszem, amit csak tudok. Bagolyban megtalálsz, de bármikor átjöhetsz, ha úgy van - toltam el magamtól az aktákat, miután végeztem gyors átfutásukkal.
Az újságírás nem sokkal különbözik a régészettől, ha elhelyezkedési lehetőségekről van szó. Mindketten nehéz szakmát választottunk, de a történetét megismerve érződik, hogy nála is maradt esély arra, hogy megmaradjon a magánélet és a munka közötti törékeny egyensúly. Igaz, a mostani munkám sokkal több annál, mint amit először elképzeltem, hogy fogok csinálni, de mivel nekem tulajdonképpen nem maradt családom, nincs minek a rovására menjen. Arra mindig figyelek, hogy magamra jusson elég időm. Próbálok nem kiégni.
- Nem érzem megterhelőnek. Aztán persze lehet, hogy ez változni fog az idő előrehaladtával - árultam el neki. - Nézd, nem vitatom a kollégáim szakértelmét, na de tudod, hogy én mindig mindent jobban tudok másoknál - nevettem el magam.
Erről egyébként nehéz leszoknom, mégis úgy gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás vitt előre abban, hogy érvényesülni tudjak. Tettem ezt anélkül, hogy megfosszam a többieket a sikertől. Nem nyomtam, tapostam el senkit. Egyszerűen megcáfoltam, ha állítottak valamit, vagy később az én módszereim igazolódtak be. Szerencse.
- Tényleg, neked milyen volt ott? Találtatok valamit? Illetve később nem tartod elképzelhetőnek, hogy visszatérsz a régészethez? - érdeklődtem. Biztos elégedett a mostani életével, na de ki tudja, mit tervez esetleg.
Hozzászólásai ebben a témában
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. február 10. 21:29 | Link

Martin

 A vállát vonogatta, miközben bólogatott és magához emelte a korsó sört. Ez van, lassan mindketten megtanulják, hogy a világ bizony így működik, és az élet nem éppen habostorta.
 - Félre ne érts, tök jó volt cikkeket írni nekik, mikor még frissen végeztem a Bagolykőn. De azért most már tényleg jó lenne, ha látnék valami előrelépést is. - Ismét megvonta a vállát, miközben belekortyolt a sörébe. Aztán még egyet és még egyet. Hogy húzza az időt, mielőtt még válaszolnia kellene a következő kérdésre.
 - Nikoval jól megvagyunk. Mondjuk a kutyákkal kellően meggyűlik a baja szegénynek, de látom rajta, hogy azért szereti őket. - Elmosolyodott a mondat végére, és egy kicsit még közelebb is hajolt Martinhoz, mintha egy titkot akarna megosztani vele.
 Megpróbálta kikerülni a gyerek témát. Martin nem olyan rég jött vissza, de még akadhatnak olyan emberek, akik beszélnek a velük történtekről. Az ispotálylátogatásokról és a hngos vitákról. Nem beszélt senkinek erről. Ha hallott Martin bármit is a faluban, akkor remélte, hogy nem fog belemenni ebbe a témába.
 - Majd átugrok egy-két unalmas szerkesztőségi között egy kávéval - emelte korsóját Matin felé. Vehette ezt egy ígéretnek is akár, anélkül, hogy kezet ráztak volna rá vagy ilyesmi.
 Tényleg egészen kiegyensúlyozottnak tűnt Martin, ami akaratlanul is mosolyt csalt Anna arcára. Még fel is nevetett. Anno az órák alatt néha az őrületbe kergette a tudálékossága. De ami tény, az tény, valóban jobban tudta az anyagot, mint Anna.
 - Persze. Mindenki más elmehetne újrajárni a mesterképzését, nem igaz? - Belekortyolt a sörbe. Egészen gyorsan fogyott, már több mint a felén túl jártak mindketten. Ha így haladnak, kelleni fog még egy újabb kör.
 - Hohohó, ácsi - nevetett fel, ahogyan a kérdések elkezdtek záporozni felé. - Akkor most ki is az újságíró? - Tudta, hogy Martin imádta a munkáját, de azért erre a hirtelen kitörő lelkesedésre nem számított. - Hát tudod nem volt az igazi. Eléggé összevesztünk Nikoval, mikor kimentem. Nem is beszéltünk majdnem egy hónapig, úgyhogy nem igazán tudtam odafigyelni. Egyébként csak a katalogizálást bízták rám. Viszont azt pletykálták az ottaniak, hogy találtak valamit, amiről nem tudták megállapítani, micsoda. A feletteseim persze nem mondtak semmit, de olyan pletykát is hallottam, hogy valami nyomra bukkanhattak a Feljegyzések Csarnokának bejáratáról. - Egészen lelkes lett ő is, ahogyan elkezdett róla mesélni. Talán annyira, mint Martin a kérdései során. - Persze ez csak pletyka.
 
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. február 24. 23:13 | Link

Anna


Nem láttam előre, hogy egy kényes témába szaladtam bele. Szájhúzásom nélkül is tökéletesen tisztában volt a helyzetével. Úgy döntöttem, hogy inkább nem faggatom tovább. Megértően bólintottam, egy halk hümmögéssel megspékelve. Sajnáltam, hogy ebben a cipőben jár, de ambiciózusnak ismerem, biztosan tovább tud lépni az első szembejövő lehetőségnél.
- Értelek, persze - kortyoltam vele együtt a korsómból. - De szerintem tényleg ne keseredj el, hiszen nyilván találsz majd jobbat. Ilyen lapoknál gondolom be kell nyalni, hogy feljebb juss. Máshoz protekció kell. De ha esetleg a hivatali életben használnád fel az újságírói vénád? Csak gondolkodom... ha mondjuk te is a minisztériumban kötnél ki? Teszem azt a Félrevezetési Ügyosztályon? Vagy marad egy titkárság, nyilvántartó hivatal, kapcsolatokért felelős ügyosztály, esetleg a muglimagyarázat szerkesztők. Nyilván ebből nem mind kreatív, de ha van hely, legalább kiszámítható, meg persze van előrelépési lehetőség. Pénzben nem tudom, hol járnál jobban - hajoltam közelebb, egészen belelkesülve az ötletelésbe. Mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. Próbáltam nem győzködőnek tűnni, elvégre nem az a célom, hogy mindenáron kirángassam őt a mostani helyzetéből. Ő élete. Azt csinál vele, amit akar. Tényleg. De ilyenkor szeretek gondolkodni.
- Kutyák? Milyen fajta? Egyébként mostanában többször eszembe jutott, hogy egyszer talán jó lenne nekem is egy háziállat. Mivel még nem volt soha... Tőled is megkérdezem, hogy milyen állatot tudnál hozzám elképzelni - vigyorodtam el a széktámlának dőlve, miközben nyújtóztam egyet a karjaimmal. Mindenesetre ezek alapján úgy tűnt, legalább a magánélete rendben van. Látszólag legalábbis.
- Jaj, ugyan. Ennyire kegyetlennek ismernél? Még a végén utolérnek tudásban. Az nem érdekem - vontam vállat egy sejtelmes kacsintással egybekötve.
Vele együtt nevettem. Jó érzés volt felszabadulni, hosszú idő után. Hogy a csárda légköre, a jó társaság, vagy a finom vajsör tette, nem tudom, de kezdett megszaladni a nyelvem. Valószínűleg minden egyszerre.
- Ki mondta, hogy én ne lehetnék újságíró? Sok mindenhez értek - tártam szét a karjaim megjátszott szerénységgel, mintha nem tehetnék róla. Élveztem a szerepem. Valahol igaznak gondoltam, amit mondtam, és mégis hülyéskedhettem vele. De Anna jól ismerheti a stílusomat, a természetemet. Tudja, hogy tudálékosnak tűnök, kicsit magamnak való vagyok. Meg persze nem véletlenül voltam rellonos. Előtte, mint régi ismerős előtt viszont nem rosszindulatból, vagy beképzeltségből mondtam ezeket, ezért nem tartottam attól, hogy negatívan bélyegez meg.
- Nem engedte, hogy ilyen sok ideig otthagyd? Féltékenység... - ráztam meg a fejem. Hát, ha valamit nem tudok megérteni, akkor az a szerelmi kapcsolatok. De ebben nincs valami nagy tapasztalatom, kivételesen. Mindenesetre nem hangzik jól, amikor ezekről panaszkodnak. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy éppen nem vagyok ennyire megkötve.
- Nahát, ez érdekes. Tapasztalatnak biztos jó volt. Én is szeretem Egyiptomot, de egyszerűen nincs rá elég forrás. Ha van is bejárat, azt nagyon jól elrejtették, és biztosan olyan mágiával, amit a mai tudásunkkal nehéz működésbe hozni. Szóval pénz kéne hozzá, meg sok ráérő kutató. Addig meg csak húzzák az egészet - morogtam, pedig szívügyemnek tekintem az ilyen fajta vállalkozásokat.
Hozzászólásai ebben a témában
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. március 9. 20:19 | Link

Martin

 Vészesen fogyott a korsóból a vajsör. Jól esett neki a fárasztó szerkesztőségi után. Pláne ha belegondolt, milyen melóval fog még majd járni a kutatómunka a cikkhez.
 - Ha nem változik semmi, esküszöm élni fogok a lehetőséggel! - Egészen fellelkesítette Martin hozzáállása. Sőt, ami azt illette, még egy pillanatig el is tudta volna képzelni magát a félrevezetésin. Csak mindenféle vicces és semmilyen történést kellene kitalálnia, hogy a gyanú minden apró szikráját eloltsa a naiv muglikban. Az egyedüli probléma ezzel az volt, hogy hazudnia kellene. Azóta nem szeretett hazudni, mióta megtudta, hogy az apja az ELMÉben raboskodott. A túl sok titok megmérgezi a kapcsolatokat és az életet. Ez volt az elve.
 - A menhelyről hoztuk őket. Karácsonyra akartam adni Nikonak, erre ő is ugyanezzel készült. Úgyhogy vissza akartuk őket vinni, de nem vitt rá a lélek. Kalóz és Csizma is nálunk laknak már egy ideje. - Vállat vont a kijelentésre, mintha nem lenne nagy ügy. Holott néha úgy érezte, mintha háromgyerekes anyuka lenne. Nem sok mindenre maradt idejük, és kettesben sem tudtak maradni. Legutóbb bezárták a háló ajtaját, de a kutyák addig ugattak és nyüszítettek, amíg kénytelenek voltak kitárni az ajtót.
 - Hmm... Neked? - hátradőlt a széken. Szépen lassan végigjáratta tekintetét Martinon, mintha felmérné az adottságait. Aztán megállapodott az arcán, és széles vigyorral az arcán válaszolt. - Egy lajhár. - Várt egy kicsit, majd felnevetett és a korsót az asztalra rakva heves gesztussal kezdett magyarázni. - De most tényleg. Vicc nélkül. Képzeld el! Nem fogyaszt sokat, nem gond, ha sokáig dolgozol, mert úgyis végigaludja, és még csak babusgatásra sincs szüksége.
 - De egyébként meg nézz be a menhelyre. Biztosan találsz valakit magadnak te is ott. Aranyosak, úgyhogy tudnak majd neked segíteni. - Anna is tanácstalan volt, mikor bement. Aztán Csizma egyszerűen kiválasztotta őt. Ahogyan mondani szokás.
 - Vaaagy vegyél egy papagájt, hogy az egódat kordában tartsa. Majd én megtanítom pár jól bevett mondatra - ismét szélesen vigyorgott rá. Szerette piszkálni, egészen könnyen is ment neki, az volt az igazság. De Martin ismerte már annyira, hogy ne keveredjenek sértett beszélgetésekbe.
 Jólesően sóhajtott fel, ahogyan letette a már majdnem kiürült korsót. Igen, féltékenység. A távolság nehéz volt. Nekik eg pláne. Mióta csak megismerkedtek, ragaszkodtak egymáshoz. Talán túlzottan is. Anna biztosan. Niko volt a pont, amire számíthatott. A stabilitás.
 - Persze egyébként érthető volt. Csak nehéz. - Felsóhajtott, és Martinra nézett. Jóvágású férfi volt, bár egy kissé gyanúsan fiatal arcvonásokkal. Nem is nagyon értette, hogyhogy nem talált még magának senkit. - Na és veled mi újság? Van kivel randizgatnod?
Ha Martin válaszol, legalább elvonja Anna figyelmét az egyiptomi párkapcsolati dolgairól. Nem mintha haragudott volna Nikora. Talán egy kicsit. De nem ment volna el még egyszer, ebben biztos volt. Nélküle nem.
 - Tudom, hogy lehetetlenségnek tűnik megtalálni. Meg mi van, ha csak legenda satöbbi. De tényleg. Képzeld el, hogy megtaláljuk és voilá, egy csomó elfeledett tudás az ülönkbe hullana. Én tudom, érzem, hogy tényleg létezik, csak talán annyira egyszerű a megoldás, hogy nem is gondolnánk rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 618
Írta: 2019. április 10. 00:17 | Link

Anna

Összefont karokkal dőltem hátra a székemben. Némi elégedettség ült ki az arcomra, miután sikerült fellelkesítenem Annát az állásötletemmel, majd bólintottam. Tegyen csak belátása szerint, ahogy neki a legjobb. Többet valóban nem tehetek, és sosem volt késztetésem mások ilyen jellegű befolyásolására. Nem az én dolgom egyszerűen, hogy helyettük is döntést hozzak, épp elég kacifántosra sikeredett a saját életem.
- Azt hiszem jöhet a következő kör - böktem a korsómra, miután addig nyújtogattam a nyakam, hogy be tudtam pillantani a kiürült belsejébe.
Érdekesnek találtam a kutyás történetet. Valahol aranyosnak is, csak ahhoz nem vagyok elég érzelmes típus. Nagy kicseszésnek gondolom ezt a lepjük meg a párunkat kisállattal dolgot. Én szeretem saját magam kiválasztani azt a kis lényt, akivel megosztom az otthonom. Nem bíznám másra. Ebben is válogatós vagyok, nagy elvárásokkal, legalábbis azt mondják arra, amit én természetesnek gondolok. Végül is jól sült el náluk, de hát elég nagy felelősség az állattartás. Mondjuk ők ketten biztos jobban be tudják osztani, és a kutya sincs egyedül.
Izgatottan vártam, hogy mit mond. Éreztem, hogy egy kissé elpirulok, bár ez lehetett a vajsörtől is. Türelmetlenül rázogattam a lábam az asztal alatt, majd egy mélyebb levegővétellel megkönnyebbültem. Lajhár. Nahát. Érdekes állat. Talán azt várta Anna, hogy majd vele nevetek, pedig tényleg van benne valami, amit mond. Nagyon aranyosak, nagyon telitalálat, de ki tudja mennyire macerás beszerezni, tartani. Ezt fejből még én se tudom, de gondoltam majd otthon felcsapok egy könyvet.
- Nem rossz ötlet pedig. De azt hiszem tényleg a menhellyel járok a legjobban. Izé, hol is van pontosan? És ki a tulaj? - utóbbi kérdés fogalmam sincs már, hogy miért hagyta el a számat, de talán azt reméltem, hogy őt is ismerem. Fel akarok már készülni mindenféle meglepetésre. Erőt kell vennem magamon, ha úgy döntök, hogy egyszer tényleg ellátogatok oda, hiszen ha rögtön beleszeretek egy állatba, akkor nincs visszaút. Így tehát nem bízhatom a véletlenre, bármi megtörténhet.
- Na mire tanítanád? Ne fárassz - nevettem fel a poénra, de valahol persze a homlokom is összeráncoltam. Nem is én lennék. - Munkából hazaérve félő, hogy kárt tennék benne, ha már egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól.
Kicsit kinyújtottam a lábaimat oldalirányban, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a sok ülés, de bírtam, főleg a jó sztorik miatt. Most éppen Egyiptomot fésültük össze Anna szerelmi életével. És megint csak nem szabadott volna közel engednem magamhoz ezt a témát, mert hát történetesen visszanyalt a fagyi - újból - és jöhettem elő én is a magyarázatokkal. Átsuhant a fejemben megannyi múltbéli emlék. Titkolózás az egész. Senkire nem tartozik. És annyiszor szegezték már felém ezt a kérdést, s én annyiszor gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit mondok majd, de mindig olyan váratlanul tud érni, s annyira nem tudok vele mit kezdeni, hogy az hihetetlen. Bosszantó. Főleg belül. És inkább utólag gondolkodom rajta többet, hogy vajon miért frusztrál, ha ez a téma kerül szóba, ami másnál oly büszkeség és természetes?
- Nem kell félteni. Élem a saját kis életem - vontam meg a vállam, próbálva némi hanyag nemtörődömséget erőltetni az arcomra, de persze látszott, hogy nagyon küzdök vele, hiszen újból elvörösödtem. A francba is, hogy mostanában nem bírok magammal. Talán túl késő van, vagy Anna egy olyan személy, aki előtt nehéz pókerarcot fenntartani.
- Hát... Figyelj. Egyiptommal nagyon sokan próbálkoztak. Többek között én is. De  nagyon időigényes munka. Vannak olyan projektek, amik nemrég lettek felkapva. Bizonyos elszigetelt népcsoportok mágiájának, varázstárgyainak felkutatása például. Őket csak megközelíteni nehéz, de nagyjából legalább tudható, hogy hol keressük. Csak hát nincs rá pénz, senki nem ad annyit, amennyit kéne. Egyedül pedig halálra vagy ítélve. Szemezek nemzetközi felderítésekkel, hátha egyszer összejön valami.
Hozzászólásai ebben a témában
Anna Weißling
INAKTÍV


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 386
Összes hsz: 2090
Írta: 2019. június 5. 20:27 | Link

Martin

 Egészen fellazult a beszélgetés során, ami nem feltétlenül a vajsör jótékony hatásainak tudható be. Martinnal már tényleg régen beszélt is kifejezetten üdítő volt a társasága. Kicsit olyan volt, mintha visszacsöppentek volna a múltba.
 - A Liebhart pár. De Tobi is elég sokat van ott. Szerintem őt te is ismereda suliból. A falu szélén van a menhely, de annyira nem vészes. Meg egyébként tényleg sokat segítenek. - Újságíró volt, mindenkit ismernie kellett, legalább névről, hogy pontosan tudja, kit kell majd keresni, ha valami kérdése lenne. Úgyhogy Martin akármilyen keresztkérdést is feltehetett volna, Anna nagy valószínűséggel tudta volna a választ. Vagy legalábbis úgy csinált volna, mint aki tényleg tudja. Az pedig már majdnem ugyanaz.
 - Hmmm... Például, hogy vigyázz, lassíts, mert ajtó közeledik és nem fér be az arcod - nevetett fel a gondolatra. Nagyon sok mindent tudott volna még tanítani annak a papagájnak, de féltette volna az életét, így inkább nem sorolta tovább az ötleteket.
 Úgy tűnt, sikerült ügyesen rátalálnia arra a pontra, amiről nem szívesen beszélt Martin. Annának kifejezetten tehetsége volt hozzá, hogy beletenyereljen hasonló témákba. Vagyis ez azt jelentette, hogy rendszerint elakadt a beszélgetés. Kivéve az interjúknál. Ott egészen jól jött ez a képessége. Most azonban nem akarta tovább ütni a vasat. Épp elég, hogy elpirult a kérdés hallatán, és bármennyire is kíváncsi lett volna, mi történt vele az elmúlt pár évben ezen a téren, inkább lenyelte a kérdést, mielőtt még jobban belefutott volna valami kellemetlen részbe.
 - Persze, persze, az is nagyon izgalmas lehet. Mármint biztosan van olyan varázslatuk az ilyen csoportoknak olyan varázslataik, amikről még életünkben nem hallottunk. Ki tudja, az is lehet, hogy könnyebben tudnánk az átkokat gyógyítani vagy ilyesmi! De gondolj bele! A Feljegyzések Csarnoka! Nem csak egy új dolgot találnánk, hanem egy egész évezredre valót!
 Kellemesebb is volt ez a téma, és hát bizony a fogyó vajsör is kellően belelkesítette őt a témával kapcsolatban. Végre talált valakit, akivel kellő szakértelemmel tudja majd kibeszélni ezt a témát. Ahhoz azonban kelleni fog még egy korsó.
 - Várj, mindjárt jövök!
 Az üreseket megtöltve tért vissza az asztalukhoz, hogy egy kellően hosszúra nyúló és ígéretes beszélgetés megalapozza.
 - Szóval, mondd, te melyik csoportnál kezdenél.

// Köszi a játékot!  Pirul //
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed