37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. június 19. 14:50 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Gyönyörű, szép mező, csend és nyugalom. Éppen egy unikornist etet a vörös lány, simogatja a hófehér sörényt, és nagyon boldog. Régen érzett ekkora örömet és rendezettséget az életében. Úgy érzi, hogy most minden a helyén van. Az egyszarvú hozzábújik fejével, megböködi a lányt. Valami nincsen mégsem rendben. „Mi történik, gyönyörűm?” kérdezi a lénytől, ami hirtelen nyerít egyet, és elkezd rohanni, fellökve a lányt, aki a mögötte lévő szikladarabnak esik, és beüti a fejét. „Aú!” kiáltja. „Mit történt?” szól a lény után, azonban annak már bottal lehet ütni a nyomát. Feláll, leporolja magát, majd arra lesz figyelmes, hogy nagy csapásokkal, a port felkavarva érkezett meg tőle nem messze valami. Olyasmi lehet, mint egy mugli helikopter. Szemöldökét ráncolva fordul meg, s közben érzi, hogy a föld is bele-beleremeg. Ahogyan megfordul, zöld szemei kikerekednek, és egy hatalmasat üvölt, ahogyan megpillantja a hatalmas Magyar Mennydörgőt maga előtt, ami szintén egy üvöltésre nyitná óriási száját, aztán…
…Annácska felébred. Egy padon, az egyik parkban. Legendás Lényeg Gondozása könyve alatta, a padról leesve fekszik. Sötét van. Ez nagyon nem jelent jót. Emlékszik, hogy kinn élvezte a napsütést Bogolyfalva egyik eldugott kis parkjában, de ezek szerint szépen elaludt, és senki nem vette észre a bokrok által szinte teljesen benőtt padon. Kétségbeesetten néz maga elé, zilálva az álomtól, és attól tudattól is szaporán kezd verni a szíve, hogy kinn maradt sötétedés után. Márpedig ez a szabályzatba ütköző cselekedet. A sötétben azt sem tudja, hogy mitévő legyen, merre induljon. Nagyot nyel, és lajhár lassúsággal nyúl a földre az LLG könyvért. Minden mozdulata kimért és akkurátus.
- Istenkém, Anna, te nyomorult. - motyogja magában.
Miután magához vette könyvét, mellkasához szorítja, és elindul arra, amerre fényeket vél látni. Ez nagyon ijesztő, nem lesz ez így jó. Szabad, jobb kezével idegesen megdörzsöli arcát és szemeit, majd kilép a park kapuján és egy nagyobb épület előtt találja magát. Még égnek a lámpák, mintha valamiféle nyüzsgés is hallható lenne odabentről. Muszáj bemennie, akármilyen hely is legyen ez, hiszen ha még tovább kinn marad, akkor nagyon nagy bajba fog kerülni, azt pedig nem szeretnénk, igaz?
- Mátra Máguscsárda? – dobban meg ismét a szíve izgatottan.
Ha jól emlékszik, akkor Eric itt lakik. Nem ismer errefelé senki és semmi mást. Csak a jóképű aurortanoncot, a cukrászdát és most már ezt a csárdát is. Izgatottan nyúl a kilincsért – amit szinte alig tud megfogni, akkora -, majd benyit, ahol hangzavarban találja magát. A tekintetek rászegeződnek. Szinte érzi magán, tűszúrásként, ahogyan minden bent lévő vendég őt kezdi figyelni. Csend is lett. Igen érdekes látvány ebben a kései órában egy tinédzser lány a csárdában. El is indul gyors léptekkel a pult felé. Szinte mindenki szeme követi őt, majd a pultos felé fordul, aki szemöldökét felemelve nézi a vörös leányzót.
- Jó estét, elnézést! Ööö, véletlenül kinn maradtam. A mágustanoda diákja vagyok, és… – kezd bele nagyon halkan, és nagyon esetlenül. Azonban eszébe jut, hogy talán elő tudja adná magát, hátha idősebbnek nézik, ha egy kicsit magabiztosabb lesz. – Akarom mondani, az egyik itt lakóhoz érkeztem. – mondja mélyebb hangon, elvégre az felnőttesebb, nem?
„Kihez érkezett a kisasszony?” kérdezi a férfi szemöldökével még mindig a magasban, mire Anna hatalmasat nyel. Csak annyit tud, hogy a fiú neve Eric. A vezetéknevét nem tudta meg tőle a legutóbbi találkozáskor.
- Eric…hez? – néz bugyután a férfira, aki csak szemeit forgatja.
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Bíboranna , 2017. június 19. 14:54
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 20. 07:42 | Link



A mai nap egész jól ment. Az Akadémián dicséretet kaptam megfigyelésből – Astrid képe mindent megért -, jól teljesítettem, a beadandók jók lettek, mi kell még? Úgyhogy a mai napot lazítással töltöttem, megengedvén magamnak, még egy pólót is vettem, mert lassan kezd elnyűtt lenni a kedvencem. Sajnos az anyagmegerősítő varázslatok nem az erősségeim, de lemerném fogadni, hogy nem is hatnak az ilyen termékekre. Akkor miből élnének a divattervezők? Délután beugrottam egy italra a lenti részbe, a helyi törzzsel jót elröhögtem, komoly eszmecserét folytattatunk a rövid vs. bor/sör témakörben. Végül nem jutottunk konszenzusra, mivel a kidobó elvégezvén feladatát a rövid mellett érvelő vitapartnert eltávolította – konkrétan kihajított az utcára – a csárdából, nem megfelelő viselkedése miatt. Szóval egészen felhőtlenül telt a mai nap, holnap elég 11-re bemennem, tanulnom sem kell, szóval épp ideje kipróbálnom a televíziót, amit nem olyan rég szereztem be. Fel van rúnázva természetesen, mert ez egy mugli adásokat sugárzó készülék. Bizony, a Kins&Kens-be szinte utánam dobták, nem hagyhattam ott. Viszont a használatáról fogalmam sincs, pedig úgy elmagyarázta nekem „Kinskens” – sose jegyzem meg melyik-melyik -, hogy tudnom kellene kezelni. Még távizét is adtak hozzá, de amikor bekapcsolom, csak furcsa szöszök ugrálnak rajta. A legrosszabb az egészben, hogy már két órája ezzel szabadítom meg magam szabadidőmtől, milyen ironikus, igaz? A tévé épségét megmentette az, hogy kopognak, pedig már kezdtem mérges lenni.
- Igen?
- Jöttek magához.
- Kik?
- Egy fiatal lány. Ericet keresi, és eléggé meg van rémülve.
- Engem? Lány?
- Süket?
- Oké, megyek, köszönöm – felkapom a pólóm, mert egyébként eléggé meleg van most itt, a kinyitott ablak ellenére. A férfi már elment, aki szólt, mellesleg mindig elrohan, sosem tudok vele beszélgetni. Lemegyek a pulthoz és nézelődök, de nem kell sokat. Szinte az egész csárda Szeplőt nézi, aki tényleg egészen ijedtnek tűnik. Azonnal elmosolyodom – mi a fenét keres itt ilyenkor? – és oda sietek hozzá.
- Szia Szeplő! Micsoda meglepetés! – kap két puszit, meg egy ölelést, ha igényli, viszont meg kell kérdeznem, hogy miért van itt. Nemhiszem, hogy takarodó után pont rám vágyott.
- Minek köszönhetem, hogy felkerestél? – nézek rá bátorító mosollyal.
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. június 20. 12:42 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

A harmadik „Kéééérem” után még egyszer utoljára megforgatja fekete szemeit a férfi, majd int vaskos mutatóujjával a vörös lánynak, hogy csak várjon itt, mindjárt intézkedik. Reméljük, hogy nem négy potenciális Ericet hoz le neki, mert az igencsak furcsán jönne ki. Nagyot nyel, majd hátat fordít a pultnak, és felveszi a várakozó álláspontot. Ahogyan ismét megpillantja a mögötte ücsörgő tömeget, kikerekednek a zöld szemek; ezek még mindig figyelnek. Szégyenlősen a jobb füle mögé helyezi a kilógó tincseket, még jobban szorítja szinte lapos mellkasához azt a bizonyos tankönyvet, majd nagyot sóhajt, és fancsali képpel mosolyog a közönségre.
- Jó estét! – köszön. „Vagy mégis mi a csudát kell csinálni ilyenkor?”
A pult előtt bárszékek, amik nem éppen a legmegbízhatóbbnak tűnnek, de a pótcselekvés ilyenkor kötelező. A fancsali, erőltetett vigyor még mindig ott van a lány arcán, miközben figyeli a még őt figyelő néhány kocsmatölteléket. Bocsánat, de ezek kifejezetten olyan arcoknak tűnnek. Farmernadrágja már majdnem eléri a szék ülőkéjét, amikor egy hatalmas brekegést hall lentről. Szemei kidüllednek csakúgy, mint a kedves kis társnak, aki a széken csücsül; egy varangy. Hogy’ kerül az oda egyáltalán? Egyre bizarrabbá kezd válni ez az egész. Óvatosan arrébb hessegetné az állatot, mire egy púpos, rosszarcú öregember odaugrik a semmiből, hogy kikérje magának, ez az ő Betsyének a helye. És amúgy is, ki lenne itt Annácska, hogy eldöntse, hová üljön az ő egyetlen varangya.
- Elnézést kérek. – suttogja az öreg szemeibe bámulva.
Azonban hamar elkapja tekintetét, mire a mágus horkant egyet, felkapja az állatot, és már megint eltűnik az egyik asztalnál, ahol tovább szürcsöli a sörnek látszó italát. Hol lehet már ez az ember? Léptek. Jönnie kell. Ez már biztosan ő lesz. És tényleg. Hatalmas kő esik le a lány szívéről, azonban azt még meg kell várnia, hogy valóban az a bizonyos Eric jön-e le, akire ő számít. Ajkába harap lányos zavarában, amikor a férfi mély hangján közli vele, a másik lassan érkezni fog. Leül végül a varangyos béka helyére, noha előtte megnézi, hogy ott van-e. Nincsen. A pultra helyezi az altató könyvet. Érdekes dolgok történnek itt vele. Ez az ő kis városában nem biztos, hogy megtörtént volna. A gondolaton el is mosolyodik, majd ismét lépteket hall. Zöld szemei kikerekednek a várakozás izgalmától, majd meglátja az ismerős arcot, amire szélesen elmosolyodik, kap is két puszit, amitől most nem is retten meg annyira, sőt… vissza is ölel, inkább szorít a fiú derekán.
- Atya világ, de örülök, hogy te vagy az. – suttogja ijedten a fiú mellkasába.
Nem az a fajta lány, aki igényli a testi kontaktot. Inkább kifejezetten kerüli, hogyha oda kerül a sor, de most nagyon örül, hogy látja Ericet. Mást nem ismer errefelé, és azt sem tudja éppen, hogy mi történik. Csillogó szemekkel néz megmentőjére, majd amikor nyitná a száját, hogy szóljon, szeme sarkából a pletykaéhes tekintetű pultosra néz, így elengedi Ericet, és int neki a fejével, hogy kicsit húzódjanak odébb.
- Elaludtam egy padon olvasás közben. – vallja be szinte suttogva. – És nem tudom, hogy beenged-e a kastély ilyenkor. Eléggé későre jár. Nagyon meg fognak büntetni engem, Eric. – húzza el a száját, és segélykérően tekint fel ismét a fiúra. Nem tudja, hogy ilyenkor mi lehet a teendő.
- Bocsáss meg, hogy ilyen későn zavarlak. – enged meg egy kisebb mosolyt.
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 3. 14:16 | Link



Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki szeretne ilyenkor látni. Van bennem némi félsz, hogy valaki „régi ismerős” lehet, és jött behajtani valamilyen tartozást, amire már lehet, hogy nem is emlékszem. Esetleg Camille – miért kedvelem én a franciákat, nem tudom -, aki váltig állította, hogy egyszer benyújtja a számlát. Azért remélem, hogy mégsem ő, hanem valaki más, de továbbra sem tudom eldönteni, hogy ki kereshet. Astrid lehet még olyan mániákus, hogy ilyenkor felkeres, de nem hiszem, hogy lehívatna, ő inkább rám rúgná az ajtót, nem az a várakozós típus. Végül egyik tippem sem lesz igaz, helyette az általában mosolygós vörös hajú gólya örül meg nekem, nagyon. Én is örülök neki, de fura, hogy ilyen későn keres. Kölcsönös ölelés és örömködés, meg egy fejbiccentés, hogy ne hallgassanak ki minket. Arrébb is megyek, hogy kint legyünk a hallótávolságból és továbbra is kíváncsian várom, hogy miért pont engem keresett fel, hiszen biztos, hogy a suliban, meg a házában sokkal többen tudnának neki segíteni. Azért annyira nem vagyok tisztában a helyi dolgokkal, csak annyira, hogy a Roxfortban ilyenkor már takarodó volt.
- Óuh – a csodálkozás és a sajnálat hangja egyszerre tör föl a tokomból, még a szám is elhúzom. – Nos, igen, ez valószínű, és talán még kastélyfogságot is kapsz. Na, meg otthon sem biztos, hogy örülni fognak ennek a hírnek – paráztatom meg egy kicsit. Akármennyire is bírom a csajszit, kell, hogy legyen egy kis felelősségtudata. Na, de nem sokáig hagyom ám így szegényt, én nem ilyen vagyok.
- Két lehetőség van. Ma este lehetsz a vendégem, ami elég nagyképűen hangzik, mert magam is vendég vagyok, vagy visszamegyünk a suliba és valahogy majdcsak beengednek. Mindkettő büntetéssel végződhet, de mivel elég késő van, talán megértik, hogy nem mehettél vissza. Hát nem tudom. Mondjuk, lenne cserébe valami, amiben segíthetnél nekem, ha maradnál – igen, már amikor a lépcsőn lejőve megláttam eszembe jutott, hogy tudna segíteni a televízióval kapcsolatban. Mugli származás, nagyjából olyan lehet neki a működtetése, mint nekem a seprűn való közlekedés. – Van pár nagyobb pólóm, fürdőszoba, meg kanapé, még választhatnál is. Persze tudom, hogy nem ez a legjobb dolog a világon, hogy egy idegen fiúnál aludj, de jobbat nem tudok felajánlani. Vennék ki neked egy szobát, ha lenne rá pénzem, de nincs – vonok vállat. Itt nincs hitel és reggel sem lenne több pénzem, szóval ez az egy megoldás van. Vagy megpróbálunk valahogy visszajutni a kastélyba, de nem biztos, hogy jó, ha egy idegen fiú visszahoz éjjel egy lányt, akit majd jól piedesztálra állítanak a kimaradás miatt, ráadásul ugye máris indulhatnak a pletykák.
- Mit választasz Szeplő? – kutató tekintetem a szép kis vörös pofiját fürkészi.
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 9. 14:09 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Az, hogy kicsit odébb léptek a pultos bácsitól, nem sokat segített rajtuk. Oké, a lényeg, hogy ne hallja őket. Ez megvan. De még mindig úgy figyeli őket, mintha kiállítási tárgyak lennének egy múzeumban. Vagy szegény állatkák az állatkertben. A zöld szemek még egy ideig ijedten néznek az idősebb férfira a pult mögül. Zavaró ez az egész. Biztosan nem csak Annácskának furcsa ez, hanem azoknak is, akik meguntalak figyelik őt. Egy tinédzser lány, az éjszaka közepén, egy ilyen helyen. Hm, tényleg nincsen ebben semmi fura. Szarkazmus. Még egy utolsó pillantást vet a furcsa küllemű leskelődőre, gondolatban nyelvét nyújtja rá, majd újra teljesen Ericre koncentrál. A probléma nem kicsi. Ez súlyos büntetést fog maga után vonni, de nem akar már visszamenni a kastélyhoz. Igazából itt sem akar maradni. Legalábbis ebben a helyiségben, ahol ennyire kellemetlenül érzi magát. Nyel egy hatalmasat, s a jellegzetes dülledt, ijedt szempár fúrja bele magát Eric sötétjeibe. A szülei.
- Úristen, úristen, úristen, úristen – kap dús ajkai elé kezével. – Apu meg fog ölni – így is elég galibát okozott már életében, de ilyen még nem volt, hogy egyedül császkál valahol, egy számára teljesen ismeretlen helyen, aztán egy idősebb fiú kanapéján tölti az éjszakát. Ez nagyon ijesztő dolog ám a vörös leány számára. Mégis van benne mélyen egy „Ma rossz gyerek voltam. Hehe.”, ami ritka érzés nála. Aztán ismét kirángatja pár szó Bíborannaville-ből. Maradhat itt is. Kettő opció van. Mi is legyen? Igaza van Ericnek. Mindkettő végzetes lehet, de ebben a sötétben, ebben a kései órában nem biztos, hogy el kellene indulni. Még akkor sem, ha azzal jobban járna. Ki tudja. Anna nem, az tuti fix. Jól hangzik ez a póló, fürdőszoba, kanapé lehetőség. Ismerősnél van, jó helyen. Nem tudni, hogy miért bízik meg annyira a Wright fiúban. Lehet, hogy nem is bizalom ez egyelőre, csupán egyszerű naivitás. Mindenesetre, félszegen bólint egyet a fiú ajánlatára.
- Köszönöm, akkor szerintem maradok – mondja kicsit idegesen.
Elveszi a pultról a könyvét, majd újra szorosan a mellkasához szorítja, miközben jó hangosan korog egyet a gyomra. Ismét békaszemekkel néz körül, hogy ki hallotta, ki nem. Ez mindig nagyon kellemetlen Annának, és ennek sincsen semmi különlegesebb magyarázata. Mindig éhes. Vöröslő ábrázattal elhúzza a száját, majd felnéz Ericre.
- Nagyon hálás vagyok. Kedves tőled… ez az egész – enged meg végre egy kisebb mosolyt. – Nem tudom, hogy mihez kezdenék most, ha te nem segítenél. Tényleg nem tudom – kicsit sápadtabban néz ki, de tekintetében látszik, hogy valóban mennyire örül, hogy egy ilyen barátra tesz szert, majd elnéz a lépcső irányába, hátha végre elindulhatnak a szoba felé. Már egyre kevesebben nézik őket. Aki még esetleg legelteti rajtuk a szemét, az már csak azért teszi, mert érdekes, hogyan az idősebb, magas fiú a fiatalka leánnyal susmorog.
- Merre az arra? – fordul vissza hirtelen, várakozón tekintve Ericre.
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 11. 13:17 | Link



Szóóval elaludt a padon. Ez vicces is lehetne, meg cuki sztori, de az ábrázatából nem ezt vonom le, hogy éppen nagyon szórakoztatná. megértem, neki még minden új. Ha ez két év múlva történne, akkor már csak biccentene a pultosnak egy „felmegyek Erichez” félmegjegyzéssel, és ennyi. Igen, a tapasztalat sokat számít, de neki még az is új, hogy léteznek durrfarkú szurcsókok, így érthető. Zseniális ötletem támad, hogy aludjon nálam, aminek a hátulütőibe annyira nem gondolok bele, mert én nem olyan vagyok, hogy bármi ilyet kihasználna. Inkább sajnálom szegényt, hogy ennyire megrémül, úgyhogy próbálok lovagias lenni, meg bátorítóan viselkedni. Ez vajon két különböző dolog?
- Ugyan már. Ha nem kapsz pályafutásod során büntetőmunkát, nem is vagy boszorkány – vigyorgok. – Szóval nem kell megijedni annyira, bár a szüleidet nem ismerem – vonok vállat, majd rögtön el is mondom neki a csábító lehetőséget, hogy nálam maradhat. Szerencsére él vele, aminek nagyon örülök, mert az igazat megvallva nem nagyon lett volna kedvem elbattyogni a Tanodáig meg vissza. Plusz ugye ott a tévé is, amiben segíthet, hát nem nagyszerű? Most tökre úgy hangzik, mintha kihasználnám… talán egy picit így is van, pedig inkább segíteni akarok, mint tévézni. Megkordul a gyomra Szeplőnek, én pedig tudom, hogy semmi nincs a szobámban, csak néhány zacskó csipsz, meg víz. Na, meg kávé, nagyjából ennyi.
- Egy szendvicstálat felhoznál? Sok sajttal, és írd a többihez – szólok a pultosnak, aki mogorván biccent és int a pálcájával. Egy kis cetli felröppen és egy láthatatlan kéz ráírja a rendelésem, majd elreppen a konyhában. Közben egy könyv is fellapozódik a pulton, és a nevem mellé beíródik 10 sarló tartozás… mintha a fogamat húznák, de nem akarom, hogy Anna miattam legyen megrövidítve. Közben elindulunk az emeleti részhez a szobám felé.
- Az lesz az – bökök a hármas számot viselő felé, és előre is libbenek, majd beengedem a lányt. Mivel nem éppen egy nagy fogadó, így nem egy nagy látvány várja Szeplőt sem: egyetlen szoba, egy fürdő és mellékhelyiség, egy konyhasarok, ami nagy részét egy hűtőféleség foglalja el, ami természetesen fel van rúnázva. A szobában egy ágyat és egy kisebb kanapét láthat, na meg asztalt, amit jelenleg elfoglal a tévé. Néhány polc és szekrény, egy kicsi íróasztal, néhol tintafoltokkal, és sok kviddicsplakát, na, meg egy kevés boszorkányos naptár. A mennyezeti ventilátort egy kis állatka forgatja, ahogy szalad körbe-körbe. Ennyi az össz varázslat nagyjából.
- Tudom, nem nagy, de legalább olcsó. Foglalj helyet, mindjárt jön a kaja. vagy szét is nézhetsz, ahogy tetszik. Ágyban, vagy a kanapén aludnál? – kérdezem, és máris elrongyolok a ruhásszekrényhez. Előhúzom a pálcámat és válogatni kezdek. Egy suhintás, egy ruha repül kifelé, és pottyan a földre. Egy fél perc alatt megtalálom a Falmouth Falcons pólót, meg egy egyszínű szürke strandnadrágot, szerintem ezek megfelelőek lesznek aludni és színben is passzolnak. Aztán a következő pálcasuhintással összerendeződnek a kidobált ruhák, és visszareppennek a helyükre, miközben összehajtogatják magukat.
- Remélem ezek jók lesznek – méregetem egy kicsit Szeplőt meg a pólót, és zsebre vágom a pálcámat.
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 11. 14:28 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Eléggé zavarja, hogy nem tudja, mi lehet a várható büntetés. Vagyis hallja a fiú szavait, de egyelőre, az idegességtől nem tudja felfogni. Ismét egy pár kedves szó Erictől. Hihetetlen, hogy ennyire barátságos tud lenni valaki. Volt egy hasonló képzeletbeli barátja kisebb korában. Meglehet, hogy ő Vilmos, az ember méretű, kalapos lajhár valóságos megtestesítője. Ő volt ilyen bűbájosan kedves, már amennyiben lehet használni ezt a jelzőt egy férfira. Márpedig miért ne lehetne? Ha ez a szó jut először eszébe, akkor ez lesz az, amit használni fog. Megmosolyogja a bátorító szavakat, de közben megcsóválja a fejét, hogy mutassa most valami negatív dolgot fog kiejteni dús ajkain.
- Édesapám nem egyszerű eset – mondja elgondolkodóan.
A mosoly szinte teljesen el is tűnik arcáról, s a pultos felé tekint. Egyszerűen nem tudja levenni a szemét a leselkedőről. Igaz, hogy kezdi megszokni a helyzetet, de azért még mindig vannak olyan dolgok, amik zavarják itt. Felemeli tekintetét a fiú barna lélektükreibe, és valamilyen varázslatos dolognak betudva, ismét a megnyugvás érzése járja át a szeplős kis testet. Megelégedve sóhajt egyet, majd a gyomra korgásáról éppen megfeledkezne, amikor Eric rendel egy pár szendvicset. Sajtos? Zöld szemei újra az ismerős, meglepettséget tükrözik, amikor a cetlis varázslatot látja. Nagyot nyel, és el is indul a fiút követve, hiszen Eric mutatja az utat. Azonban Annus megtorpan. A levegőbe emeli mutatóujját, majd szólásra nyitja ajkait.
- Várj, egy pillanat – hadarja. – A pultnál hagytam a könyvem.
Megfordul, majd visszasétál a pulthoz. Felkapja a könyvet, s az ott dolgozóhoz fordul egy bátortalan, ám kedves mosoly kíséretében. Először csak egy nyögés hangja rezegteti meg hangszálait, majd megköszörüli a torkát, és végül megszólal.
- Néhány szendvicsbe csak zöldséget kérek szépen, semmi mást – erőltet magára egy kis magabiztosságot, majd zsebébe nyúl, és egy pár sarlót helyez a pult felületére a „különleges” kérés miatt. Meglepően sok borravaló ez, de még mindig nincsen fogalma arról, hogy mi mennyit ér ebben a világban. Pedig láthatná, hogy a knút a legkisebb és bronz. A sarló a közepes és ezüst. Illetve, a galleon ér a legtöbbet és ez aranyszínén is látszik. Erőltetett pökhendiséggel – nagyon gyerekes húzás – biccent, majd Eric után szalad egy „Bocsi, itt vagyok” kíséretében. Tovább sétálnak, egészen addig, amíg el nem érik az ajtót, és be nem lépnek a kis lakásba. Eléggé kedves kis kuckó. Nem nagy, de egy fiúnak teljesen megfelel. Sőt, még vendéget is tud fogadni; Bíboranna rá a legjobb példa. Kicsit kínosan érzi magát, de egy gyenge mosolyt tud még küldeni az ifjú Wright irányába.
- Köszönöm – mondja halkan, amikor a fiú hellyel kínálja.
Lábait rángatva foglal helyet a kanapén, majd kislányosan nézelődni kezd.
- Én kértem sima zöldséges szendvicset is pluszba, ha nem baj – jegyzi meg kissé aggódva. – Nem akartam udvariatlan lenni. Kedves gesztus tőled, de nem eszem sem húst, sem sajtot – mondja halkan, majd elhúzza az izgatottságtól vöröslő ajkait. A helyzettől kicsit szorongóssá vált, ezért a ruhákat csak egy bátortalan biccentéssel köszöni meg, majd a tévére kerül tekintete.
- Váó, az egy igazi tévé? – kérdezi meglepően izgatottan. – Az meg hogyan lehet? Úgy tudtam, hogy varázstalan tárgyakat nem lehet használni varázslók és boszorkányok lakta településeken – nem biztos, hogy okosat mond, de ő így emlékszik az olvasottakra.
- Használni is tudod? – kérdi, s a ruhákat a mellkasához szorítja.
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 13. 09:26 | Link



Az édesapák sosem egyszerű esetek. Az enyém sem volt az, már ameddig élt. Mivel korán elment így sok emlékem nem maradt róla, de arra emlékszem, hogy sokat üldögélt a foteljében és pipázott. Mindig imádtam nézni, ahogy a füstkígyó átváltozik alakzatokká, hogy engem szórakoztasson. Akkoriban nem tudtam, de biztos vagyok benne, hogy rásegített egy kicsit, és úgy tett, mintha nem venne észre. A másik emlék az pedig az, hogy nem emlékszem, hogy mosolygott volna, rengeteg teher nyomta a vállát. Amikor később rákérdeztem anyámnál, hogy mit dolgozott az öreg, mindig terelt és ködösített. „Egy vállalat elnökeként, tudod kisfiam, nagyon nehéz”. Ilyesmiket válaszolt, szóval sosem tudtam meg igazán, hogy mivel foglalkozott, mert senki sem árulta el. Nekem meg volt jobb dolgom fiatalkoromban, hogy ne ez után loholjak, hanem inkább sima tinédzser voltam. Na, mindegy is, de megértem őt, talán az ő apja meg nem szereti a kudarcokat. A léyneg, hogy marad és már a szobámnál is vagyunk, plusz jönnek majd a szendvicsek is, aminek az összetételébe beleszól Szeplő visszamenvén. Hát, lelke rajta, ha nyuszit szeret játszani.
- Oké, te tudod. Én szeretem a húst, meg a sajtot is, de ha neked nem ízlik, hát nem gond. Ezen nem veszünk össze – nem mintha máson összeveszhetnénk, de mindenkinek lehet más ízlése. Én furcsállom ugyan, de miért szólnék bele? Tény, hogy nincs sok hús rajta, tehát látszik, hogy ilyesmiket eszik, de láttam én már fordítottját is. Anyával, aki olyan, mint egy törékeny nádszál, hatalmas kajapartikat rendeztünk. Csak nekem utána vezekelnem kellett, miközben ő vígan éldegélt ugyanolyan vékonyan. Még az is lehet, hogy volt valami praktikája erre, vagy bájitala. Vállvonás. Úgy néz ki Anna kényelembe helyezte magát, és végre meglátta a tévét is. Na, most, hogy legyek jófiú is, meg , hogyan vegyem rá arra, hogy kapcsolja be nekem anélkül, hogy hátsó szándékot vélne felfedezni az itt alvásával kapcsolatban.
- Az ám. Ma vettem, le volt árazva. Mivel nincs sok pénzem – ami gondolom, látszik – és még sosem volt ilyenem. Meg talán rá is beszéltek – hümmögök egy sort. Sokszor szoktam bemenni oda, de nagyon ritka, hogy egy tenyérméretűnél nagyobb tárgynál elhozzak valamit, és azt sem gyakran.
- Ezek meg vannak rúnázva, így a mágia nem okoz zavart a működésükben. Nagyon kevesen tudják ezt a rúnázást megcsinálni, de van itt egy bolt, akiknek a tulajai ezzel foglalkoznak. Majd nézz be oda, Kins&Kens a nevük, talán még neked is lesz ott olyan empékhárom lejáró büszke vagyok ám, hogy ilyeneket meg tudok jegyezni. Az a cucc mondjuk nekem nem tetszett, mert a fülbe kell dugni, hát akkor, hogy szellőzne? Vigyázni kell a mugli ketyerékkel, ahogy a tévével is. Ezért nem is nagyon mertem piszkálni eddig. Közben „felruházom” a leányzót is, hogy legyen miben aludnia, remélem, megteszi neki.
- Hááát, gőzöm sincs, hogy kell. Neked van? – pillantok rá nagyon csillogó szemekkel. Hú de jó lenne, ha tudná a használatát. – Nézhetnénk rajta izéket, nem? Filmeket, vagy miket – állok kérdően, mikor is bekopognak. Gyorsan elrongyolok – tehát lépek öt lépést – az ajtóig, majd szélesre tárom.
- A rendelésed, Eric – Héloise az, aki most is csupa mosollyal nyújtja át a tálat, amit kértünk. Nagyon dögös csajszi, úgyhogy kissé bepirulok, és átveszem a vacsoránkat.
- Köszi, drága – vigyorgok vissza, ő pedig int egyet és elmegy. Sóhajtok, majd elviszem Szeplőig a szendvicseinket és a sajtokat.
- Szóval, hogy is működik ez az izé? – pillantok rá, és leteszem a kajatálat a kanapéra. Jobb lenne úgy enni, hogy közben néznénk is valamit, nem?
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 13. 16:09 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Túlságosan állatpárti a kis hölgy ahhoz, hogy húst egyen vagy a tőlük elcsent tejet igya. Az állatok mindig előbb vannak az embereknél számára. Sokáig úgy érezte, hogy csak velük tudja megértetni magát. Nem vártak el jó érdemjegyeket, nem nagyon volt hangulatingadozásuk, nem ítélkeztek. Mostanra már kinőtte a túlzott állatszeretetét, és kezdi jól érezni magát az emberek között is. Legalábbis néhány ember között. Hogyha jobban belegondol, rá kell jönnie, hogy bizony sokat köszönhet az iskolának. A gondolat végigszalad vörös kis fejében, Ericre pillant és elmosolyodik. Úgy érzi, hogy barátokat szerzett. Igaz, ellenségeket is, de így szép az élet. Nincsen olyan ember, akit mindenki szeret, és nincsen olyan ember sem, aki mindenkit szeret. Ezt a helyzetet kifejezetten kezdi élvezni a Petheő-Gönczy leány. Érdekes, hogy egy ilyen hétköznapi tárgy, mint a televízió ennyire elvarázsolta őt. Régen nem volt semmilyen nemű kapcsolata ezzel, a számára teljesen normális világgal. Édesanyjával leveleznek, de azt is meg kell szokni még. Nem a számítógép elől pötyög neki valamit, nem mobiltelefonon. Bíboranna pont egy olyan mugli társadalomban nevelkedett, ahol ezek az eszközök szinte létfontosságúnak számítanak. Ezért is volt egy kis hiszti, amikor kiderült nem szabad a tanodában telefont használni. Ki gondolta volna? Az igazat megvallva, mobiltelefonnal szaladgáló szakálas öreg varázslókat sem nagyon tudna elképzelni. Vicces lenne. Na, de térjünk is vissza az asztalon csücsülő tévére. Közben annyira figyeli a varázstalan tárgyat, hogy szinte figyelmen kívül hagy néhány kérdést, de egy idő után kapcsol, és csupán egy pillanatra tekint fel a fiúra, amikor válaszol neki.
- Jó lesz a kanapé – néz vissza a tévére. – Köszönöm szépen.
Mintha az őzikéből hirtelen vadászó rókává változott volna a lány, aki áldozatát szeretné becserkészni, úgy emelkedik fel lassan a kanapéról. Ahogyan felkel, a kapott ruhákat maga mögött hagyja mai ágyikóján. Kutyamód oldalra fordítja a fejét, majd odalép a televízióhoz. Nagyon jó, szinte hihetetlen érzés, hogy egy ilyen tárgyat lát az elmúlt keserves hónapok után. Nem mindig keserves, de esténként azért megnézett volna egy-egy természetfilmet.
- Kins&Kens? – kérdez vissza. – Ez lesz az én helyem. Micsoda pompás ötlet. Muglik a tulajdonosok vagy ez nekik egy ilyen hobbi? – beszél, kérdez, de nem tekint most a fiúra, mert éppen teljesen bele van merülve az ámulatba. Mintha ő is most látna ilyen készüléket először a 16 éve alatt. Az „empékhárom lejáróra” felnevet, de csak a sajátos, bájos módján, és biccent egyet Ericnek.
- Tényleg jól jönne néha egy olyan – nem gúnyolódik, dehogy.
Csak éreztetni szeretné a fiúval, hogy nem beszélt zöldeket. Sokat számít az ilyen, saját tapasztalatból tudja Bíboranna is. Elvégre nem egy világból való a két fiatal ebben a szobában, és jó, hogyha egy kicsit bátorítják és erősítik egymást. Erről szól egy egészséges kapcsolat. S az, hogy Annus kihasználásnak vegye azt, hogy felhívták ide… not goin’ to happen, hiszen nem is gondolna ilyesmire. Egy véletlen egybeesés; a kellemeset a hasznossal alapon.
- Nem kaptál hozzá távirányítót? – teszi fel a kérdést, miközben Erichez fordul. Akkor kapják meg éppen a rendelt szendvicseket, és a vörös Navinésnek is hasonló gondolata támad, mint a Wright fiúnak. Azonban ő ezt hangosan ki is mondja.
- Várjunk a vacsival – kezd bele. – Milyen jó lenne tévézve enni.
Sóhajt egy hatalmasat, és a fincsi szendvicsekre, majd az idősebb fiúra tekint.
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Bíboranna , 2017. július 13. 16:15
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 14. 13:17 | Link



Örülök, hogy túljutottunk a lenti kocsma atmoszféráján és máris köszönthetem kedvenc szeplősömet az „otthonomban”. Mindent tőlem telhetőt megteszek azért, hogy fesztelenebb legyen, mint egy leajzott íj. Ruhát is kap, ételt is, na, meg egy tévét, amit neki kell majd szóra bírnia. Nem vagyok egy elveszett gyerek, de mivel a mugliismeret sosem volt a kedvenc tárgyaim között, így nagyjából, amit eddig tudtam a legfontosabbakon kívül, már nem is emlékeszem rá. Ez van, kimennek az ilyen feleslege információk a kobakból, ha nem használja őket az ember fia.
Tehát a kanapéba megegyeztünk, amit személy szerint annyira nem bánok, mert nem túl kényelmes. Nem, mintha az ágy egy luxuspihenőhely lenne, de jobb, mint a másik. Na, jó, mégiscsak ő a vendég.
- Az ágy kényelmesebb sokkal, de, ha ragaszkodsz a kanapéhoz, nem foglak visszatartani – ajánlom fel a magam módján még egyszer a választási lehetőséget. Majdnem elnevetem magam, amikor meglátom, hogy mennyire beindul a tévére, mert nagyjából én is ilyen fejet vághattam, amikor megláttam és megvettem Kins-éknél. Nem csoda, hiszen ez egy ilyen síkkéternyős tévé, ami elég menő állítólag. Adtak még hozzá valami energiaforrást is, amire azt mondták, hogy nemigen fog lemerülni, meg egy téglatestet sok kis műanyag kockával a felszínén, amiket ha benyomsz, majd elengedsz, visszamennek a helyükre. Egy órát elvoltam ezzel egyébként, nyomogattam őket, de mindig visszamentek, varázslatos! A másik oldala meg tök üres, szóval lehet, hogy csak fél árut kaptam, vagy van valami trükkje, hogy előhozza a többi cuccot belőle.
- Nektek egy aranybánya szerintem – természetesen a mugli vérre gondoltam, de egyáltalán nem negatív értelemben. – Az egyikük a pletykák szerint egy vámpír, a másikuk meg egy bolond-zseni határon táncoló figura. Mindketten egyébként kedvesek, és még senki sem tűnt el. Szóval a vámpírság szerintem csak ilyen közönségcsalogató trükk lehet. Mondjuk működik, mert először én is azért mentem be, hogy hátha meglátok valamit rajta – vonok vállat, de ma már tudom, hogy ez nem így van Ha vámpír is egyikük, nagyon jól rejtőzködik és vigyáz mindenre, ami vele kapcsolatos. De nem hiszem, hogy ez igaz lenne.
- Egyébként nem hobbi, nagyon nehéz tárgyakat rúnázni, mert mindhez egyedi kell. Szóval, ha valami új cucc kerül hozzájuk, előbb kísérletezgetniük kell, persze ők már rutinosak ebben – fejezem be, mikor megjön az étel. Gyorsan átveszem és visszamegyek Szeplőhöz, akinek egy rugóra jár az agya velem, helyes!
- Pont erre gondoltam én is, és… - már el is indulok a távirányítóért – ha már kiderül a neve – és az energiaforrásért. Az energiaforrás egy henger alakú cucc, amin egy be és kikapcsoló gomb van, meg két lyuk. Gondolom azzal is kell csinálni valamit, de ezt Szeplő majd vágja, tutira!
- Hát tessék, tiéd a pálya Szeplő – vigyorgok rá, majd lecsüccsenek a kanapéra, onnan nézem a műveletet. Elképzelésem sincs, hogy mi lesz, de nagyon izgulok!
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 14. 14:37 | Link



- Tökéletes lesz a kanapé – ismétli meg önmagát. – Tényleg.
Erősíti meg mosolyogva, ahogyan lop egy pillantást Erictől. Nem akar udvariatlan lenni, márpedig úgy néz ki, mintha egy szó sem érdekelné, ami elhagyja a fiú ajkait. Dehogynem. Figyel is minden egyes szóra, csak kicsit megkésve válaszol, és most kerüli a szemkontaktust, elvégre annyira megörült ennek a teljesen hétköznapi tárgynak, mint az a bizonyos majom a farkának. Izgatottan harap ajkaiba, majd egy ismerős filmjelenetet láthatunk. Ha van a közönségben olyan, aki látta azt az űrben játszódó filmet, akkor biztosan látja lelki szemei előtt a hasonlóságot. Ahogyan a hercegnő nyúl a droid irányába, hogy elküldje annak a bizonyos mesternek az üzenetet. Megvan? Good. Ilyen módon közelíti meg az elektromos tárgyat a vörös leányzó is. Eric hangjára ismét felkapja vörhenyes kobakját, és egy bájos mosoly bújik elő ajkai erdejéből.
- Elkísérsz majd oda? – kérdezi érdeklődve, miközben felegyenesedik, és folytatja a mondanivalóját. – Mármint, nem szeretnék még egyszer eltévedni, és jobb, hogyha van velem egy olyan, aki ismeri a terepet – ez már inkább magyarázkodásnak tűnik, hiszen nem szeretne a fiú nyakán lógni mindig. Biztosan van jobb dolga is, mint egy, az iskolát késve kezdő, elsőéves lányt kísérgetni. De ha mégsem, akkor Bíboranna csak boldogan fogadja a társaságát. Ezért is van az, hogy zavartan a füle mögé helyez egy vörös tincset, miközben inkább visszafordul a televízió irányába. Nem gondol bele, hogy félreérthető lehet a helyzet, hiszen nem szakterülete a fiú és a lány közötti kapcsolatok tanulmányozása. Olyan ártatlanul és tapasztalatlanul áll minden nemű kapcsolathoz, hogy néha egy 6 éves kislány is többet álmodozik a szőke hercegről, mint Annus. Aztán Eric hozza is a hozzávalókat; egy távirányító és egy energiaforrás. Csúcs, ez nagyon izgalmas. Felnéz a tőle közel 20 centivel magasabb fiúra, átveszi a tárgyakat, és biccent neki köszönésképpen.
- Nos, akkor lássunk hozzá – mondja, és bizony hallatszik a hangján, hogy mennyire izgatott. – Sokszor csináltam már ilyet. Apu mindig átadta nekem a terepet, ha Medárd – itt újra a fiúra emeli a tekintetét a magyarázat erejéig. – A bátyám nem volt otthon – kezdi vizsgálni a távirányítót, majd a henger alakú másik tárgyat. Hümmögve nézi át minden funkcióját, miközben észre sem veszi, de halkan elkezd dudorászni, ahogyan édesapja is mindig csinálta. Akármilyen szerelésről legyen szó, a matróz dalok fütyülése vagy dúdolása nem maradhat el. Ha mégis elmarad, akkor tessék megmérni a lázát vagy hívni egy orvost, netán a papot az utolsó kenetért, olyan szinten lett már kötelező ez a cselekvés. Térjünk vissza a televízió bekapcsolásához. Eléggé egyszerűen kellene mennie, hogyha mugli környezetben lennének, azonban ez nem így van, szóval lehet, hogy egy kicsit nehezebb lesz a dolog.
- Itt van ez a piros gomb a bal sarokban – lép közelebb, a fiú elé, neki hátat fordítva, hiszen így egyszerűbb neki mutogatni a műveletsor közben. – Ha ezt benyomod, akkor kellene működnie a tévének. Vagyis – rájön közben, hogy tévedett, hiszen még nem is csatlakoztatta az energiaforráshoz. – Először kell egy kis ennivaló neki – mondja nagyon komolyan bólogatva, majd odalép a tévéhez, megkeresi a hozzá csatlakoztatott kábelt, s a tápegységbe dugja. Hallani egy minimális elektromosságot, ahogyan végre összeforrt a két egység. Nagyon halk ez, de aki már találkozott televízióval, tudja, hogy mi ez a hang, be tudja azonosítani. Elgondolkodva harap ismét ajkaiba, majd megnyomja a piros gombot. Et voilà! A televízió bekapcsol, azonban csupán zsizsegést, azt a bizonyos „hangya focit” lehet rajta megtekinteni.
- A csudába – suttogja, majd visszalép a készülék mellé, amit vizsgálgatni kezd. Nem telik bele sok időbe, talál egy behajtott kis antennát, amit kiszabadít fogságából. Kikapcsolja a tévét, majd újra be, és máris van adás. Éppen valamilyen nemű híradás megy, de már a vége felé tart, mert megtudtuk, hogy a nyíregyházi állatkertben ismét kisoroszlánok születtek.
- Mit szólsz? – fordul Erichez csillogó szemekkel, büszkén mosolyogva.
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Bíboranna , 2017. július 14. 14:39
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 14. 17:10 | Link



Nincs más hátra, mint előre, a hol alvás téma lerendezve. Nem tudom, hogy miért erősködik, de hát nem kötözhetem az ágyhoz, hogy jól aludjon. Kapok egy kedves fürkésző mosolyt+arcot, én pedig ugyanezt adományozom neki vissza. Mire jó a bizalom, nemde bár? Sokáig ugyan nem tart az egész, mert azonnal rárepül a tévére, aminek én nagyon örülök, tulajdonképpen már alig várom, hogy legyen valami vele, azon kívül, hogy szép alakja van és fekete színe.
- Okézsoké, majd lebaglyozzuk és összehozzuk – persze, elkísérem, hát hogyne. Még a végén megint eltévedne szegény megint, azt meg ki akarja? Ugyan bármennyiszer meglátogathatna, csak nem mindig vagyok itt bizonyos okok miatt, mint például tanulás, vagy bulizás miatt. Azok pedig fontosak, igaz? Igaz! A lényeg, hogy bírom a vöröskét, szóval evidens, hogy segítek neki mindenfélét beszerezni, na meg tartozok neki egy tévénézéssel. Neki is ugrik a dolognak, én pedig nagyon izgatottan, dobolva a lábammal figyelem, amiket csinál. Itt megnyom egy gombot, ott összedug valamit és már kész is szerinte. Hát ez eddig tényleg nem volt valami nehéz, ha tudja az ember, hogy mit kell csinálnia. A tévét megmutatja, hogy hol kell bekapcsolni és már indul is. Mindeközben pedig Szeplő dudorászik, hát eszem megfele, olyan aranyos. Látszik, hogy nem tud róla, mert olyan természetességgel csinálja, hogy nem tűnik fel neki, de a világért sem szakítanám meg a jókedvét. Az is lehet, hogy ő így tud koncentrálni.
- Szóval ott be kell nyomni – vigyorgok, mint egy idióta, de nagyon figyelek, tényleg! A lényeg viszont, hogy bejön a kép – azért tanultam valamit, nem semmi, mi?! -, de hát… mi a fene ez? Nagyon nem erre számítottam, hogy fekete, vagy fehér kis gombocskák zizegnek. Emiatt nem vennék tévét az biztos. Azonban amikor Szeplőre pillantok, látom, hogy neki sem tetszik, amit lát, szóval most még ez nem a vége, valamit még csinálni kell vele. Talán valami varázsszó, vagy ilyesmi kell az elindításához.
- Valami gond van? – próbálok agyalni, mert segíteni nem igazán tudok, de végül rájön a titok nyitjára, valamit kinyit, ilyen szúróeszköz lehet, de aztán kisebb napernyőszerűség lesz belőle, mire végez vele. Csak a napernyő a feje tetején áll, na mindegy, ő tudja, ő a szaki. Végül ki és bekapcsolja a tévét és működik.
- Azta, de király, Merlin szakállára! – komolyan tátva marad a szám és csak bámulom a kis oroszlánt aki született. Tök jó ez az egész. Felpattanok és meg akarom fogni, de a tévébe ütközik a kezem.
- Ja, ez most nem igazi? – kérdezem összezavarodva, majd visszasétálok és magamhoz veszem a tálat.
- Nagyon ügyes vagy! És köszi, köszi, köszi! Csüccs ide és együnk – vigyorgok, már nagyon várom, hogy mi következik. Időjárás jelentés. Nem semmi, miket tudnak ezek a muglik! Mutatnak képeket Európáról, meg Magyarországról is, és megmondják, hogy mi várható nagyjából. Ez igazi csoda, wow! Még kajálni is elfelejtek, csak bámulom a masinériát.
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 15. 13:09 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Egy pár másodpercig gondolkodnia kell azon, hogy mit is jelent a „lebaglyozzunk”, de végül felfogja a varázsló szlenget, és egyetértően bólint egyet Eric irányába. Jó, hogy végre mer kezdeményezni. Mármint, jó dolog, hogy elmer hívni valakit magával, hiszen eddig nem ez volt a jellemző a leányzóra. Inkább kerülte ezeket a helyzeteket, és most tessék. Itt van egy barát lakásán, a televízióját kell beüzemelni, vacsoráznak egyet, közben pedig nézik a jobbnál jobb mugli műsorokat. Érdekes érzés, hogy hónapok után először találkozik technikával. Hétköznapi, mégis olyan jelentőséggel bír most ez után az idő után, hogy azt szavakkal egyszerűen ki sem lehet fejezni. Így térjünk is vissza a beüzemeléshez. Gomb bemutatása megtörténik, és egy kis malőr ellenére, működni is kezd a masina. Igen, Anna most nagyon büszke magára, elvégre egyes egyedül vitte véghez az egészet. Zöld szemei Ericre kúsznak, aki gyermeki ártatlansággal figyeli a képernyőt, s úgy néz ki, hogy meg szeretné fogni a kisoroszlánt, mire Bíboranna elmosolyodik, egy kis huncut kacagás is elhagyja ajkait, majd odalép a fiú mellé. Ő is végigsimítja a képernyőt, majd ismét ráemeli tekintetét.
- Ez egy kicsit bonyolultabb ennél – kezd bele, miközben elindulnak a kanapé irányába. – Igazi történéseket mutat, de ezeket egy műhold sugározza – rájön, hogy nem teljesen érthető, amit mesél. – Az antenna, az a kis pálcaszerű, amit kihúztam belőle, az veszi fel a jelet, amit a műhold, ami egy mesterséges égitestnek nevezhető űrben keringő tárgy, sugároz vissza. Kicsit bonyolult ezt elmagyarázni – vakarja meg a nyakát zavarában. Ezért nem lesz belőle soha tanár néni. Nem tudja, hogy kell magyarázni, tanítani. Nem neki szánták ezt a pályát, habár édesanyja mindig is tanári pályára szánta volna a vörös leányzót.
- Az a lényeg, hogy a híradó az többnyire igazi, csak nem tudod megérinteni – vonja meg a vállát, mutatva, hogy ennél többet nem tud magyarázni, hiszen ő ebbe született, ő maga sem tudja rendesen elmondani, hogy hogyan is működik a televízió. De legalább megpróbálta. Minimális tudást így is át tudott adni a Wright fiúnak. Leülnek a kanapéra, majd elkezdik majszolni a szendvicseket. Ú, rukkola! Aztán a kezébe veszi újra a távirányítót, és félig teli szájjal kezd tovább magyarázni.
- Özkt ö gmb – mondja érthetetlenül, majd elvörösödik, hogy étellel a szájában kezdett el magyarázni, lenyeli a falatot, s folytatja. – Bocsánat – vörösödik tovább. – Ezeket a gombokat kell nyomnod, hogyha esetleg csatornát szeretnél váltani. Vagyis mást szeretnél nézni – nyom is egyet a felfelé mutató nyílra, így egy másik csatornára vált, ahol éppen egy operarészletet mutatnak.
- Hú, de régen láttam már a Varázsfuvolát – mosolyog boldogan és dúdolja. – Ez a kedvenc operám – nem néz a fiúra, csak nézi a gyönyörű hangú énekesnőt. Hogyha a fiút érdeklik a mugli dolgok, akkor Anna nagyon szívesen megmutat mindent, amit csak tud. - A varázsvilágban is van zene, igaz? – reméljük, hogy igen.
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Bíboranna , 2017. július 15. 13:09
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 15. 23:00 | Link



Működik! Hú, ez a tévé nagyon durva, teljesen levesz a lábamról. Egy kicsit el is felejtkezek Szeplőről, pedig ő csinálta meg egyáltalán azt, hogy mutatja a kis állatkákat. nagyon menő, és nekem van tévém. Bizony, Ericnek a csórónak, ilyen király cucca van! Kedvem támad megsimogatni a kis oroszlánokat, de sajnos csalódnom kell. Az ujjaim a tévének ütköznek, és egyáltalán nem érzem a puha szőrüket a kis drágáknak. Csalódott sóhaj kúszik fel, majd tör ki belőlem. A fenébe már!
- Műhold? – kérdezek vissza azonnal. Meg sugározza is, akkor az nem veszélyes? Vagy olyan, mint a napsugár, és akkor melegít? Ahogy hozzáértem, enyhén meleg volt, de nem volt vészes. Látja Anna, hogy ez így kevés lesz és tovább magyaráz. nagyon erősen koncentrálva figyelem őt, de csak bonyolítja a dolgokat.
- Igen, nem is értem nagyon – de mondhattam volna, hogy egyáltalán nem értem, szóval mindegy. A lényeg, hogy olyan, mint az újságban egy kép. – Ez olyan, mint a varázslóújság, csak nincs benne szöveg, hanem képet mutat, meg hangot is közvetít, nem? Várj – magyarázok és kérdezek, de eszembe jut, hogy esetleg ilyesmit nem látott még a csajszi, szóval előkeresek egy szórólapot és a kezébe nyomom. Ott egy hirdetés van, egy új seprűt mutatnak be rajta, amivel repkednek a képen. Közben leülök mellé, és hasonlóan hozzá én is nekilátok a szendvicseknek. A távirányítót a kezébe veszi, és a kép villan egyet és máris mást mutat. Közben magyaráz teli szájjal, de akkor érthetetlenül nézek rá. Szerencsére észreveszi és még elnézést is kér.
- Ugyan, segáz – nyugtatom meg, figyelek magyarázatra. Tök király ez a cucc, már elkérném, de hagyom kapcsolgatni. Lehet, hogy egyszer adok rá egy napot és minden „csatornát” megnézek, amit csak lehet. A következő rész valami zenei dolog, ahol érthetetlenül énekelnek, még a gyűrűm sem tudja fordítani. Akkor ez egy opera lesz. Igen, a zenei műfajok hasonlóak a muglikéhoz, hiszen nem egyet varázsló, vagy boszorkány „talált fel”.
- Én nem vagyok oda annyira az operákért. Nem értem őket – vallom be, de majd úgyis elkapcsolunk, előbb utóbb, mert vége lesz. Meg éhesebb vagyok annál, hogy ilyeneken fennakadjak, viszont tetszik, ahogy több oldalról, meg közelről is mutatják a szereplőket.
- Vannak, persze. Majd nézz le csárdába, vagy más helyre, lesznek koncertek. Tanul itt valami híres énekes is, Arlen Loveguard, ő nagyon menő – fejezem be a gyors felvilágosítást és egy újabb szendvicsér nyúlok. Igazán élvezem az itteni ízeket, nem tudom, hogy hogyan tudják ilyen finomra csinálni. Mindegyikben szokott lenni valamilyen szósz, ami annyira feldobja és átváltoztatja az ízvilágot, hogy nem lehet betelni vele. Közben néhány sajttal megtoldom az egészet és kezdek jól lenni, már ami a hasamat illeti.
- Kérsz teát? – nézek a kis szeplős barátomra, majd választól függetlenül előhúzom a pálcát. Intek és a teafőző a víz alá vándorol, feltölti, majd rálebeg a tűzhelyre, ami egy kisebbfajta főzőkemence-szerűség. Begyújtom – szintén a kanapéról -, majd várok, hogy felforrjon.
- Jeges teát innál, vagy meleget? – ez a kérdés csak akkor hangzik el, ha igennel válaszolt a korábbi kérdésre.
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 17. 12:12 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Magyaráz. Mondja és mondja. Amennyire csak tőle telik, de rá kell jönnie, hogy ekkora információhiányos rést egyszerűen nem tudnak betömni ennyi széljegyzettel sem. Hümmögve bólint egyet, majd még egyet Eric mondandójára, majd halványan elmosolyodik. Nem várhatják el egymástól, hogy mindent azonnal megértsenek, de ez egy jó alap a tanulásra, hiszen Eric megtud majd idővel néhány dolgot a mugli tárgyakról, társadalomról, és Bíboranna sem marad teljesen tudatlan a fiúnak köszönhetően a varázsvilág elnevezésű „topicban”. Egy pár perc elteltével olybá tűnik a helyzet, hogy a magas fiú mégis megértett belőle néhány dolgot, máskülönben nem kezdené hasonlítani a televíziót a mágusok napilapjához.
- Varázslóújság? – húzza össze szemöldökét, de hamarosan kap is egy szórólapot. Zöld szemeivel végigfutja az első elé táruló hír, pontosabban hirdetést, majd bólogatva tekint fel Ericre. – Igen, hasonló módon működhet a kettő – jegyzi meg szájtátva. – Ezek még mindig annyira furcsa dolgok nekem. Mivel nekünk otthon van tévé és van újság is, ezért érdekes, hogy a kettő egy picit vegyítve van. Nagyon izgalmas – mosolyog szélesen, majd visszanyújtja a fiúnak a seprűről szóló kis hirdetést.
Ez a seprű biznisz is eléggé izgalmasan hangzik. Bárki vehet seprűt? Hol használhatja? Ezeket most mégsem teszi fel, mert valójában már meg kellett volna tanulnia, hiszen felvette ezt az órát is, de egyelőre még nem jutott el odáig. Nagyon lassan fogadja be az agya ezeket a teljesen új információkat. Eric tudna válaszolni, de kissé kellemetlennek találja, hogy ennyire kis butuska még mindenhez.
- Ó – csak ennyi hagyja el kissé szomorkásan ajkait, amikor az operáról esik pár szó. – Keresünk valami mást – mosolyog végül természetesen a fiú irányába, majd egy nagyot harap a szendvicséből, és megnyomja a felfelé léptető gombot, így ugrik még egy csatornát. Itt éppen valami reklámszerű van adásban. Egy jó drága autót reklámoznak boldog családdal és borsos árakkal. Megcsóválja rá a lány fejét. Nagyon nem szereti a reklámokat, a társadalom megrontójának is lehetne nevezni, ezért inkább odanyújtja a fiúnak a „kapcsolót”, ahogyan otthon szokták hívni.
- Próbáld meg te is. Én már tudom, hogyan kell. Fedezd fel a televíziózás rejtelmeit – sóhajt, majd még egy harapás a szendvicsből, és totál tele is lesz vele. Kettő szendvics éppen elég ennek a kis testnek egy étkezésre, habár egy óra múlva ismét meg fog éhezni. Egész álló nap tudna enni, annyira kis „beles” a lelkem. A koncertek gondolatára csak bólint egyet. Nagyon kíváncsi lenne, hogyan is néz ki egy varázsló- vagy éppen boszorkánykoncert. Kell egyáltalán zenekar? És az iskolába jár egy tinisztár? Csak jó hely lesz ez a Bagolykő. Annyira érdekes dolgok vannak itt, amiket otthon, a kis városában el sem tudott volna képzelni. Ezen elgondolkodva tekint a szoba egyik sarkába, amiből csak Eric tudja ismét kibillenteni. Meg is rázza magát, majd a fiú irányába tekint.
- Kérek szépen – a tea mindig jól jön. – Melegen, ha lehet.
Nagyon szemekkel figyeli, ahogyan a fiú „elkészíti” az italt. Mindig meg tudja lepni.
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 19. 11:20 | Link



Hiába figyelek, esélytelen vagyok megérteni pontosan, hogy miket mond oly lelkesen, mert ami neki alapvető tudás, nekem erősen hiányos. Ha szuper lennék mugliismeretből, biztosan megérteném, mert olyan jól magyaráz. Igen, Szeplő egy nagyon kedves lány, így mosolyogni tudok és bólogatni, pedig mindketten tudjuk, hogy nem értem majd meg a végén. Mindent összevetve, ha megtanulom a használatát már elégedett leszek.
- Igen, gondolom a mugliknak is van ilyesmi – sőt ebben biztos voltam, de ahogy haladnak az évek, az is lehet, hogy elhagyták. A múltkor hallgattam két mugliszületésűt a cukrászdában, és ők mondták, hogy valami récével írnak egymásnak. Na, a récé az biztos nem papírból van, vagy igen?  Szóval az újság már ki is mehetett a divatból. Kiderül, hogy tévedek.
- Érdekes lehet a mugli világ, egyszer megnézném – mondjuk, biztos vagyok benne, hogy valami komoly védelem kellene mellém, mert félek valéamit rosszul csinálnék, vagy elütne a villanyos. Az az izé, ami ilyen fémjárdán megy, felül, meg rá van kötve az áramra. Ilyeneket tudok, jó mi? Az opera nem jön be, így megkapom a távirányítót, amit egy kicsit meg is simítok, mert most már tudom, hogy hogy működik. Addig meg valami magától menő szekér megy, erről tudom, hogy autó, és ezzel utaznak a muglik. Nem olyan gyors, mint a hoppanálás, de mivel nekik nincs varázserejük, jobb híján marad ez.
- Ezzel az autóval milyen gyorsan lehet eljutni mondjuk… Budapestre? – olyan várost kerestem először, amit biztos ő is ismer. Mert Pestseholse, vagy Budanekeresd szerintem nincs rajta a térképén.
- Na, nézzük csak – megnyomom ugyanazt a gombot, és valami rajzolt film ugrik be egy rövid váltás után. Ilyen varázslós rajzolt izé, az egyik figura – aki nagyon fiatalnak látszik – láthatóan elemi mágiát használ, mert egy tűzgolyó repül ki a kezéből.
- Aztaaaa – esik le az állam, és ha már itt vagyok megnyomok egy másik gombot. Elkezd hangosodni, de tényleg hangosabb a zene, a beszéd, meg minden. Azt nem veszem észre csak, hogy folyamatosan nyomom és egyre hangosabb.
- Hoppá – már üvölt a tévé, gyorsan Szeplő kezébe nyomom az irányítót. – Csinálj valamit, mer' mindjárt felrobban! – kiabálom és csak kerek szemekkel nézem a tévét. A füleimre teszem a kezemet, így enyhül a hangzavar.
- Addig megcsinálom a teát – és ahelyett, hogy a pálcával szórakoznék, felállok és magam készítem el. Oké, a tüzet már pálcával gyújtom, meg önteni is abból fogok. Amint felforr a víz, belehelyezem a teafüvet egy kisebb edényből, egy pár percig elvagyok így, miközben kevergeti magát a kész tea. Egy pálcamozdulat után kiugranak belőle az elhasznált teafüvek és szép sorjában beugrálnak a kukába. Az enyémet egy glaciussal lehűtöm jó hidegre, miután a bögrékbe öntődtek, a Szeplőét pedig melegen tálalom. Végül odalebegtetem neki egy tálcán az övét, magamnak pedig a magamét.
- Amúgy mi ez a rajzolt film? Nem is hallottam még ilyenről – érdeklődök, és egy hatalmasat harapok a szendvicsből. Ez gyorsan el fog fogyni.
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 20. 11:50 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

- Mármint újság? – néz ki egy pillanatra a fiúra, miközben hevesen bólogat arra, amit mondott. – Igaz, hogy már nem létfontosságú. Maximum az idősebb korosztálynak. Az interneten már mindent meg lehet találni, nem kell hozzá újságost keresni – annyira bele van feledkezve mindenbe, hogy nem kezdi el magyarázni az internet jelentését, csupán gyermekien a szendvicses tálra tekint. Elhúzza ajkait, összehúzza szemeit, és azért csak rámegy még egy utolsó szendvicsre.
- Hogy’ lehet az, hogy minden szendvics más ízű? – kérdi Erictől.
Érdekes egy világ ez. Bíboranna éppen annyira tátja a száját a varázsvilágon, mint Eric a varázstalanon. Mennyire két különböző világ. Mennyire különböző életek. Ez a két fiatal pedig ezeket a hatalmas falakat lebontva egymás között; beszélgetnek. Van ebben valami csodás, nem igaz? Gondolatban meg is hívja a fiút mugli kis városába, de ahogyan jobban elmélkedik rajta, ezzel azért még várna. De nagyon szívesen megmutatna neki mindent, amit alapvetően tudni kell az ő társadalmáról. Ki tudja, hogy mikor jöhet jól ez a fajta tudás a fiúnak. Ha esetleg nyaralni szeretne menni, vagy lenyűgözni egy olyan lányt, aki nem olyan… mint a Rellonos lányok nagy része, akkor biztosan nagy sikere lesz. Felrázza magát elméjének dzsungeléből, majd Ericre emeli zöldszín lélektükreit. Budapest. Még szélesebb lesz a mosolya, amint meghallja a főváros nevét. Ezzel a boldog, huncut vigyorral tekint vissza a tévére, s úgy ejti ki a szavait száján. Természetesen a fiúhoz intézve.
- Körülbelül egy óra lehet, hogyha egészséges tempóval tud menni az ember – itt megköszörüli a torkát, majd folytatja. – Több sebességgel mehetsz egy gépkocsival. És sok a szabály. KRESZ – sóhajt egy mélyet. – Vagyis, a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozását jelenti ez. De eléggé bonyolult még nekem is. Ha elsajátítom a vezetés tudományát, akkor ígérem, hogy elmagyarázom neked – mosolyog szüntelen.
Aztán egy rajzfilmre kapcsol a fiú, ahol éppen valami varázslatos dolog történik. Tűzgolyók, varázslatok. Érdekes kis mese. Régen látott már ilyet. Otthon nem nézhetett 7 éves kora után meséket, mert édesanyja szerint csak elbutítja az embert, és teljesen lerugdossa a ráció útjáról. Biztosan van benne valami, ha Anya mondta. Azért van az opera szeretete is – például. Hiszen a rajzfilmek helyett ezeket kellett néznie mindhárom gyereknek, ami jót is tett néhányuknak. Bíboranna abban is csak az elvont részt tudta elsajátítani, így még nagyobb álomvilágba keverve saját magát. Minden ilyen jellegű dologgal csak nőtt és nőtt a kreativitása, ami azzal is járt, hogy szinte teljesen elzárkózott a külvilágtól. Azonban ez most nem sikerül, mert Eric a csatornaváltás gombja helyett a hangerőszabályzóval kezdett el barátkozni, és csak akkor esik le nekik, hogy valami nincsen rendben, amikor már majdnem üvölt a tévé fájdalmában.
- Ez a hangerőszabályzó – nyomja a lefelé mutató gombot, hogy halkuljon.
Azzal rögtön Eric után néz, aki máris elkezdi inkább készíteni a teát. Visszagondol a fiú előző szavaira, amin kedvesen elmosolyodik; „felrobban”. Vajon ő maga is így viselkedik, amikor varázsdologról beszélgetnek? Lehetséges. De a Wright fiú ártatlan, egyszerű csodálkozása és az, ahogyan reagál ezekre a dolgokra, teljesen leveszik a fiatal lányt a lábáról. Persze, mindenki értse jól ezt a kifejezést.
- Nem kérek bele semmit, ha lehet – gondol a teára, majd visszafordul a mese felé. – Ezeket rajzfilmeknek hívják. Kézzel rajzolt karakterek, amik mozdulatait külön rajzolják, hogy mozgást imitáljanak, majd hangot illesztenek hozzá – megpróbálja a legérthetőbb módon magyarázni. – Mondjuk, ez mostanra már nem olyan nagy divat, amióta számítógépek is vannak a világon – jegyzi meg, de ezt inkább csak úgy magának. A számítógéppel is lehet, hogy bővült a fiú „nemtudommiaz” gyűjteménye. Ha így van, akkor persze szívesen elmagyarázza majd azt is. Már amennyire képes lesz rá.
- Mióta laksz a csárdában? – vált témát, miközben ismét körbenéz a szobában.
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 24. 22:35 | Link



- Öhö – nézek rá kissé szkeptikusan. Az interneten megvan minden. Fura ez a mugli lét, viszont már nagyon érdekel az is, hogy mi a fészkes cimbókmoha az az internet.
- Úgy, hogy különleges fűszer van benne, amit nem szoktak elárulni. Jobb, ha hozzászoksz, hogy  a varázsvilág… nos varázslatos – vonok vállat vigyorogva, de itt kérem szépen a tévé sokkal érdekesebb, mint a fura fűszerek. De amúgy azt is el tudom képzelni, hogy olyan saláta van benne, amit a megevője legjobban szeret, valami olyasmi bűbáj. De az ilyenek nagyon drágák lennének, meg nem is nagyon tanítják sehol, ez pedig Bogolyfalva szóval nemigen lehet más ez, mint valami fűszer.
- Itt is vannak szabályok a repüléssel kapcsolatban – értelmezem a szavait. Még ha mindent nem is értek pontosan, azért felfogom, hogy a mugli közlekedés sem olyan egyszerű, mint, ahogy mi gondoljuk. Persze az a sok autó valahogy el kell férjen a városokban, kell valami szabályozás. Igen a szabályozás nem csak oda kell, hanem a tévének is, és amikor benézem a gombot, amivel hangosodik, egyből baj lesz. Gyorsan át is adom a terepet a MKI-mnak, azaz a mugli ketyerék instruktoromnak, aki megmenti a helyzetet.
- Köszi, örök hála! Túléljük – mondom csendesen, de azért kínos mosollyal az arcomon. Hiába na, még ma láttam először működni, és tökre érdekes ez az egész, még én is hibázhatok, nem? Közben megcsinálom a teáját és átadom neki, a tévében pedig éppen egy rajzfilm megy.
- Ahha, az tök vicces lehet – elképzelem, ahogy megrajzolják az alakokat, meg a mozgásukat, aztán valahogy beleteszik a tévébe, vagy műholdba, ami a tévébe… á, mindegy. Szóval a végén az lesz belőle, amit látunk. Kaja és tea, élvezetes társasággal fűszerezve. Soha nem gondoltam volna, hogy majd pont egy gólya fog engem kiokosítani ezekből a dolgokból. Annyira nem bánom, hogy ő nem egy fellengzős Rellonos, hanem egy kedves Navinés. Így azért sokkal jobb nekem, meg neki is, hiszen aludhat itt, még ha holnap nagy dorgálásra is számíthat. De addig sem emlegetem neki, mert Szeplő hátha kikapcsol, és nem gondol erre az egészre.
- Ez divat kérdése? – hümmögök csak úgy két falat között, nem szánom annyira igazinak a kérdést. – Az a számítógép, az sok mindent kiszámol? Veszélyes? – érdeklődöm, miközben tömöm a majmot keményen.
- Mióta ide költöztem. A tanév eleje óta, úgy hiszem. Ez – mutatok a körbe a szegényes lakhelyen - egész olcsó és elég is nekem egyelőre. De neked jó, mert van hol aludnod, és mindig csinálnak nektek sok finomságot a manók. Igen, kínomban a Bagolykő történetét olvasgattam – nevetek, majd megnyomom a nagy piros gombot, ami azt eredményezi, hogy a tévé elsötétül. Aggodalmas arccal fordulok Szeplő felé.
- Most elrontottam?
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. július 26. 11:13 | Link


(szeplő-induló & kinézet)

Különleges fűszer. De még mennyire különleges. Ennyire ízletes dolgot még ő maga sem képes elkészíteni, pedig nagyon finoman csinál mindenféle ételt. Kitapasztalta már, hogy mit hogyan kell, elvégre ő másféle ételeket eszik, mint a család többi tagja. Édesanyja és édesapja annyira nem értett egyet ezzel az életvitellel, hogy azt mondták, külön nem készítenek olyan ételeket, amit Annus is megeszik, hanem maximum elrágcsálja a köretet, amit a többiek a hús mellé esznek. Így idővel meg kellett tanulnia, hogyan készítsen magának finomabbnál finomabb fogásokat a sok olyan dolog nélkül, amit ő egyszerűen képtelen elfogyasztani. Mindenkinek megvan a maga hülyesége.
- Mindenestre, ez nagyon fincsi – mosolyog Ericre a megszokott bájjal.
A szabályokra homlokát ráncolva kezdi meg a bólogatást. Nem azért ráncolja, mert valami nem tetszik neki, hanem így komolyabb ábrázata van talán, mint nélküle. Legalábbis ő így gondolja. Nyomatékosítani szeretné, hogy a legtöbb szabály olyan nagy butaság. Ő egy fiatal kis hippinek titulálja magát, aki szeret minden élőlényt, szabadon akar élni, és minden szép érzést magába fogadni. Abba ugyan nem gondol még bele, hogy a szabályok olykor igen hasznosak. Amikor megkapja a kinn maradásért a büntetést, majd akkor kap a fejéhez, hogy mégis jó lett volna betartani azokat a szabályokat. Khm.
- Erre az évre nem vettem fel a Repüléstant – informálja a fiút komoly arckifejezéssel.
Nem szeretne még több bajt magának, és nagyon jól tudja, hogy lezuhanna a semmiből, a seprűről. Buta kis mugli leány. Ő a seprűt csupán takarításra használta. Legfőképpen a garázsban, ahol édesapja forgácsdarabokat hullajtott minden egyes nap, miközben dolgozott odabenn. Maszek. Mindig kellett valami plusz munka, pedig senki nem mondhatja, hogy valaha is rosszul éltek volna. A három gyermek teljesen jól elvolt a szülei segítségével. Apja néha többet is vállalt, mint kellett volna, de ha ő így szereti élni az életét, akkor tegye így. Csak félő, hogy egyszer túlhajtja magát. Ahogyan a tévé is, hiszen úgy ugrálnak a csatornák között, mint repülőmókus egyik fáról a másikra. Rajzfilm. Mesefilm. Animációs film per mese. Utolsó harapás a szendvicsből, és a zöldes íriszek máris beletolakodnak a fiú mélyszín szemeibe.
- A divat alatt azt értem, hogy a régi meséket lehet leginkább rajzfilmnek nevezni – próbál ismét magyarázni. – A számítógépek feltalálása óta sok minden változott a rajzfilmgyártásban is. Nem divat kézzel rajzolni már. A számítógépeken vannak különböző programok, amik az emberi kéz helyett elvégzik a munkát – nem örül neki, hogy elveszett a varázs, de még így is tudnak eléggé mókás kis meséket készíteni. Igaz, a legtöbb már nem is igazán gyerekeknek szól. Olyan szófordulatok és mögöttes tartalmak bújnak meg néhányban, hogy egy felnőtt is belepirulna.
- Nem is az, hogy veszélyes – kezd bele. – Nem fizikailag bántalmazzák az embert, hanem szellemileg. Manapság a társadalom… mármint az, ahonnan én jövök, nincsen meg ezek nélkül a kütyük nélkül. És egyre butít, mert lassan mindent megcsinál, és kigondol helyettünk. Legalábbis, nekem ez a véleményem – vonja meg végül finom kis vállát, majd visszafordul a tévé irányába, ami Eric mondandója után hirtelen kikapcsol. Bíboranna mosolyogva veszi el a Wright fiú kezéből a távirányítót, s ismét az „orra alá dugja”. Hosszú mutatóujjával a piros gombra bök.
- Ezzel kapcsoltuk be, emlékszel? – kérdi csillogó szemekkel. – Ezzel is lehet kikapcsolni. Nincsen semmi baj, nézd – nyomja hát meg az említett gombot, mire újra visszakapcsol a televízió. Elégedetten bólint egyet, és visszaadja a fiú kezébe.
- Elég jó kis hely ez. És nagyon kényelmes a kanapé – ugrál rajta picit ülve, hogy kipróbálja mennyire lesz puha, de nem kell kijavítania magát. Jó kis éjszaka lesz ez. Próbál nem a reggelre gondolni.
- Alszunk lassan? – harap kislányosan ajkaiba, ahogyan Ericre emeli szemeit.
Hozzászólásai ebben a témában
Eric Wright
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 9. 07:31 | Link



Belegondolva nagyon izgalmas lehet felfedezni az új világot egy mugliszületésűnek. Mindenhol varázslatok röpködnek, furcsa lények sertepertélnek, fura ruhákban járnak az emberek – legalábbis számukra -, új ételek vannak, amik máshogy készülnek, mint náluk. Én is próbáltam már ki mugli ételt és volt, ami nagyon ízlett, de biztosan nem tudnám elkészíteni, mert túl sok gép kell hozzá, és a recept sem egyértelmű nekem. Lehet, hogy később megkérem Annát, hogy segítsen egy ilyenben, ami nem túl nehéz, például valamilyen sütemény. Az biztosan nem annyira bonyolult, mint mondjuk egy leves. Imádom a levest!
- Főleg, ha van benne hús – kacsintok rá pajkosan. Tudom, nem eszik húst, de ezt most nem tudtam kihagyni. Az viszont már meglep, hogy nincs repüléstan órája, nagyon furcsa, ami még az ábrázatomra is kiül.
- Az nem kötelező? Milyen fura szokások vannak itt – vonok mégis vállat. A Roxfortban nem lehet kihagyni a Repüléstant, hiszen nagyon fontos, hogy mindenki legalább alapszinten megtanulja kezelni a seprűket. Úgy látszik, ez Magyarországon máshogy van, de itt sok minden máshogy van. Sokkal fontosabb viszont ennél, hogy van egy mugli tévém, működik és izgalmas dolgok vannak benne. Biztosan sokat fogok előtte ülni és hasznosíthatom majd a szegényes tudásom a varázstalanokról. Például a rajzfilmek nagyon mókásak, és már kezdem érteni, hogy hogyan készülnek… nagyjából. Szeplőnek elfogy a szendvicse, így biztosan nem arra fogok ébredni, hogy korog a gyomra, hihi.
- A varázslás is sok mindent elvégez helyettünk, akkor az butít? Apropó, mikorra kell beérned? – ha meg tudja mondani, akkor intek az órára, ahol a felkelés időpontjában megjelenik Szeplő arcocskája, aki éppen dörzsöli a szemét. Kis cuki lett a varázslat, de ez inkább az óra érdeme, mint az enyém. Bíboranna nagyon kis drága, mindent megmutat, hogy sikeresen kezeljen a tévémet. Azért valószínűleg fogom még kérni a segítségét, de most próbálok mindent megjegyezni.
- Remélem nem mindig lesz nekem ez ilyen bonyolult – sóhajtok, majd most már én is megdörzsölöm a szemeimet. Úgy látszik, ma már én sem fogok tanulni, nem, mintha a tévé miatt tudnék. De nem akarom, hogy a vendégem keveset aludjon, lesz neki elég baja.
- Persze, menjünk. A fürdőben át tudsz öltözni. És persze használhatod is – mosolygok felé és hagyom elmenni. Közben én is előkészülök az alváshoz, összepakolok és Szeplő után én is lefürdök. Aztán, ha már felöltöztem, meg fogat is mostam, utoljára meglátogatom őt. Egy nadrág van rajtam, most nem lenne illő meztelenül aludni, ahogy szeretek.
- Jó éjt Szeplő, örülök, hogy kimaradtál. Azért drukkolok – adok neki egy homlokpuszit és bevetem magam az ágyamba és percek múlva elnyom az álom. Igen, nem ártana máskor is korábban eltenni magam másnapra.


*** Köhönöm széhen a hátéhot ***
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed