Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Ethan

Az ismeretlen, magát nagyon keménynek tartó rellonos srác eléggé csúnyán elbánt velem. De nem fogok emiatt sírni és ríni, esetleg mély depresszióba esni. Részben magamnak csináltam a bajt, mert nem tudtam befogni az oltári nagy számat. Ehhez pedig társul a "bájos" személyiségem, és a "kedves" hozzászólásaim. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy valaha a rellon rejtekébe fog valaki így földhöz vágni és egyéb. De lám, ez is megtörtént. Pedig én szentül meg voltam győződve róla, hogy hiába vagyunk mi a csúnya és gonosz zöldek, azért csak összetartunk. De tévednem kellett. 18 éves lelkemet ez "nagyon" megviselte, de ez van. Bár lehet, hogy tényleg így van, csak ez az állat volt hibás. Szülei rosszul rakták össze és selejt lett a drága. Remélem többet nem kell vele összefutnom.
A csuklóm még mindig sajog, pedig a dolog pár órával korábban történt. Azóta már vettem be valami cuccot fájdalomcsillapító megnevezéssel. De nem sokat hatott. Így arra jutottam, hogy majd máshogy csillapítom azt a bizonyos fájdalmat. Emellett jó kedv csinálónak sem utolsó az a bizonyos szer. Magamra kaptam egy bőrdzsekit, mely alatt egy fehér toll mintás póló lapult. Nadrágomat se cseréltem le, pedig egy kicsit koszos lett a nagy hadakozás közben. Dorkóban tipegtem le a faluba, és meg sem álltam az első kocsmáig. Ez pedig a Mátra Máguscsárda volt. Kissé félve léptem be, de kellemes meglepetés ért. Mióta itt jártam eléggé szépen kikupálódott. Ennek ellenére a kétes kinézetű alakok továbbra is ott ülnek egy-egy asztalnál és isszák az italukat. A pulthoz lépkedek és felülök az egyik bárszékre. Intek a pultosnak és kérek egy whiskeyt, a legerősebb fajtából, mellé pedig egy korsó vajsört. A pultos csúnyán néz rám és nehezen akarja elhinni, hogy nagykorú vagyok. Dühösen és háborogva veszem elő a muglik egyik hasznos dolgát, a személyi igazolványt, mely bizonyítja koromat. Ennek ellenére a pultos még mindig vacillált, de végül csak megkaptam a kért italokat. A whiskey azzal a lendülettel le is csúszott, amit a vaj sör követett. A korsót nem húztam le egy az egyben, az azért nagy falat lenne még nekem. De egy nagyobb kortyot sikerült.
Egyedül ücsörögtem a pultnál és boldogítottam a pultost, akin láttam, hogy élvezi a társaságom...egy ideig. Aztán inkább átcsoportosította magát egy rossz arcú férfi elé. Ez előtt kértem tőle még egy whiskeyt, ami immár kortyolgatva fogyasztottam el. A fájdalom kezdett csillapodni és engem valami kellemes bizsergés kerített hatalmába. Kezdett hatni az alkohol. A vajsör szépen fogy, miközben én egy kis mogyorót majszolok.

Rosemarie
dress

Ella
Az Edictumos „rendrakás” előtti estén

Zsigmond
Ruha | Hétközben koraeste

Zsigmond

Avery
- jelenlegi külső -

Csenger
Szünetben | este | ruha

Chuck Welch

Nem terveztem ilyen barátságtalan és vészjósló helyre betévedni, de mivel lejártam már a lábam, ezért nem volt kedvem tovább keresgélni. Csak kicsit pihenni akartam. Máskor simán csak a szobámban fekszem és olvasok valamit, de az most túl unalmas.
Kint elég hideg volt és rajtam csak egy vékony bőrkabát van, ami nem nagyon melegít. Így óriási megkönnyebbülés volt belépni a kandallóval fűtött helyiségbe. Le is vettem a kabátomat és leültem az asztalhoz.
A legtöbb itt tartózkodó ember elég vészjósló volt, ezért egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de a cél érdekében bármit. Odasétáltam a pultoshoz, de az csak nem akart észrevenni. Eléggé elvesztem az emberek között, de azért én sem vagyok egy törpe.
Amikor azt kiabáltam kicsit túl hangosan, hogy "hey" akkor már felfigyelt rám, bár nem csak ő hanem mások is furcsán méregettek, hogy mit ordítozok itt. Amikor forrócsokit kértem, akkor összeráncolt szemöldökkel mondta, hogy az nekik nincsen. Sóhajtottam egyet, mert jól esett volna a hideg miatt. Végül kértem valami mást, ami méltó ehhez a helyhez és visszaültem az asztalhoz. Nem sokat járok ilyen helyekre, de néha ezt is kell.
A tömeg eléggé zavaró volt és ráadásként még hangos is. Unalmamban néhány beszélgetésbe bele is hallgattam. Ezt egy idő után meguntam, mert a legtöbben vagy kviddicsről beszéltek, vagy valami újfajta seprűről. A zene ami ment, hát elég fura volt és ezt még a béna zenei ízlésemmel is meg tudtam állapítani. Mivel kezdtem unatkozni, ezért gondolkodtam, hogy lassan megyek. De gondoltam még üldögélek itt, kiélvezve a meleget. Az első italomat már megittam és már a másodikat iszogattam.

Ádám

Az igazgatóhelyettes társaságában lépett be a csárdába, egy hosszú és igazából nem túl különleges munkanap után. A nap különlegességét talán az az egy dolog adta, amiért most tulajdonképpen a két férfi lejött Bogolyfalvára és a vendéglátó negyed felé vették az irányt – ünneplésük tárgya – hogy egy rakás határidős papír, amit Ádám valahogy a nap folyamán elkevert, Bárcián által megtalálásra került. Korábban igazából nem volt sok kontaktusa kettejüknek, hiszen bár sokat kommunikáltak az elmúlt napokban a különböző munkával kapcsolatos ügyek miatt, alapvetően azért mégsem ez a legmegfelelőbb módja, hogy két ember puszipajtás legyen. Mostanra – ha puszipajtások nem is lettek – mindenestre összekovácsolta őket a mai nap nagy eseménye. Hiszen azt a fránya papírt ma ki kellett küldeni, az a gonosz viszont megszökött, ezzel nem kis mértékben szabotálva jó pár napos munkát. A problémát gyorsan kellett megoldani, és így is történt. Így aztán, a nagy örömködés közepette (amely Bercinél leginkább pár szolid, ám rendkívül büszke mosolyt jelentett) meg is beszélték, hogy ezt mindenképpen meg kell ünnepelni.
Mivel Bárcián járt már itt korábban, tisztában volt vele, hogy a pultban senki nem fogja lelkesen várni a rendelését, így oda is állt ő maga, és gyorsan el is emelt onnan egy vajsört, az árát pedig otthagyta, ahonnan a sört elvette.
- Mit kérsz? - nézett kérdő pillantással kollégájára, majd egy komótos pillantással körbetekintett a helységen. Nem voltak sokan, a légkör is csak a "szokásos" volt. Dohos hely, egy nagyon kicsit talán büdös is, a legtöbb helyen szállt a por, oxigén még hírből sincs sok... Azonban mindenképpen megvan a maga bája. Bárcián alapvetően azért részesítette ezt a helyet előnyben a többi bogolyfalvai vendéglátóegységgel szemben, mert itt (feltehetően a mogorva hangulat miatt) csak ritkán lehetett diákokba botlani. Sok kényes helyzetet szült már az diák korában is, amikor Bogolyfalván nem volt kifejezetten megtiltva az alkoholizálás, ám a diákok ezt sokszor csúnyán kihasználták, a tanárok pedig tanúi lettek az esetnek. Szó se róla, neki aztán mindegy, azt csinálnak a kedves tanulók amit csak szeretnének, ám ő nem szerette volna nézni, több okból sem. Egyrészt nem volt szép látvány, ahogyan sokak éppen a hátraikat próbálgatják, másrészt azt sem akarta, hogy miatta bárki kínosan érezze magát. Persze most igazából hétköznap volt, szóval nyugodtan mehettek volna akárhova, de Bárcián már csak megszokásból is ide jött volna, Ádám pedig, ki tudja milyen okokból, de egyetértett vele. Szóval itt voltak, hogy levezessék a fáradt gőzt, és koccintsanak a mai nap apró, ám mégis fontos sikerére.

Vadmacska

A reakciója az arcomon megjelenő grimasz láttán szórakoztatóbb volt mint ezen a napon bármi, mégsem mutattam jelét ennek. Ráhagytam amit mondott újfent és inkább rákérdeztem honnan ismeri a bátyámat mire elkezdett valami vakrandiról hablatyolni. Felvontam a szemöldökömet, mivel totál értetlenül álltam a helyzet előtt, de hamarosan rájöttem, hogy sikerült bekajálnom amit mondott.
- Mindig is tudtam hogy Kyle egyszer csak rászánja magát a nőzésre, de... hagyjuk, ez nem olyan téma amit veled szeretnék megosztani. A tanár dolog az oké. - gondolkoztam el egy pillanatra, de aztán újra megszólaltam. - Szóval téged is magával ragadott a faaprítás és az egyéb ezzel járó macera. - mondtam és valamiféle mosolyt produkáltam, de nem neki, csak tetszett hogy Kyle ilyen sokra vitte, na meg hogy oktat. Barangoltunk az utcákon, mígnem rákérdeztem melyik típusba tartozik. A válasza egy vigyort csalt a képemre, de szinte csak átsuhant rajta.
- Szóval micimackó... - mondtam sejtelmesen, de persze a Csárda felé vettem az irányt. Még válaszoltam neki azzal kapcsolatban hogy itt fogok egy ideig tanyázni, mire motyogott maga elé és csak azért hallottam, mert figyeltem rá.
- Szinte sajnálom hogy ide toltam a képem. - sóhajtottam fel és kinyitottam előtte az ajtót, majd ha bement besétáltam utána a pultig felmérve közben a környezetemet. Sikerült kiszúrnom egy olyan szabad asztalt amitől a környezetemet szemmel tudom tartani, így arra biccentettem a fejemmel, hogy ha rendeltünk üljünk le oda.

Léna

  Kellemes tavaszi késő délután van a faluban, amikor Nándor megérkezik a hoppanálási zónába. Mélyet szippant a tiszta, hűvös levegőből, majd megindul a falu felé. Nem gyakran jár Bogolyfalván, hiszen, minden amire szüksége van, megtalálható Budapesten is, ő maga pedig az ország nyugati részén lakik. De amikor megpróbálta meggyőzni Lénát, hogy a Csárdában lehet a legjobb meggybort kapni, a nő majdhogynem kigúnyolta, ezt pedig nem hagyhatta annyiban. De nem csak egy ilyen ostoba kis okból keresi ám fel a helyet, de nem ám...
  Annak idején, amikor még zöldfülű auror volt, s sikerült felgöngyölítenie egy ügyet, a kollégáival mindig elmentek utána meginni egy-két vagy akár több üveg italt. Egy ilyen dorbézolás alkalmával kötött ki a Csárdában is, amikor még az igen vonzó Varró Viktória vezette a csehót, s a nem kevésbé formás Isilya is itt dolgozott. Sármja sok helyre bejuttatta már... ezt persze most nem fogom részletezni. De az egykori tulaj saját kis boros raktára is feltárult számára, s akármikor erre vetette a sors megkóstolhatta a legjobb nedűket. Azóta sok minden változott, nincs már olyan kellemetlen bűz, a kosz sem annyira visszataszító már, de Nándor abban reménykedik, hogy a régi jó szokások megmaradtak.
  Belépve, némileg elégedettséggel tölti el, a vendégkör megmaradt, s továbbra is lapos oldalpillantások kísérik el a pultig. Mára azonban végzett a munkával, csak azért van itt, hogy kedvenc kis aurorját kényeztesse. Magához inti a pultost, aki az elsuttogott szavakat követően összeszűkíti szemeit, de bólint s eltávozik néhány pillanatra a hátsó régiók felé. Szürke, félhosszú kabátját kibontja, de nem veszi le egyelőre, meglehet, csak a jeges pillantások miatt, de nincs túl meleg idebent.

Nikolai

Egyetlen cél vezérelte a csárdába ezt a lányt, ráadásul egy tőle kissé szokatlan cél. Ezt a célt úgy hívták, Nikolai Weißling. Maga sem igazán ismerte még a saját érzéseit, de valamiért kötődni kezdett újabban a harmadéves rellonoshoz. Még a buliban látta őt meg, igen, ő is ott volt, és azóta valahogy egyre többet gondolt rá. Ha jól tudta, a Mátra Máguscsárdában  volt munkahelye, így gondolt egyet, és lement a faluba, hátha ott hamarabb találkozhat vele, mint a kastélyban.
A srác tudott a létezéséről, és ő is Nikóéról. Sőt, még azt is tudta róla, hogy Emma a húga, és nagyon fontos neki. A viharba hát, hogy ne lenne fontos a testvére egy ember számára? És itt most eltekintett attól a mellékes részlettől, hogy negatív, vagy pozitív értelemben fontos- az a testvér, akit többé vagy kevésbé ugyanazok az emberek raktak össze. Az ő szülei hármat is gyártottak, mielőtt még Nati megszületett volna. Mit ad isten, egyikük, a legidősebb épp egy istencsapta rellonos lett, és mestertanonccá vált.
Dávid híres/hírhedt lett, ami azt illeti, és háztársai körében is szerzett magának nem kevés ellenséget az idétlen húzásaival, azon csodálkozott eddig a legkisebb Csermey, hogy dinka bátyja még párbajba/verekedésbe nem keveredett még egyetlen hímegyeddel sem. Vagy ha még nem is, majd a közeljövőben biztos fog… remélte, hogy Niko nem a lüke testvérei után alkot majd róla véleményt.
- Lássuk csak, mit is rendeljek… - az étlapot böngészte nagy szorgalommal, de fogalma sem volt, melyik lehet al egjobb fogás ezen a helyen, itt még nem járt, csak a Czukorvarázs Cukrászdában, úgyhogy volt mit bőséggel bepótolnia, ami a bogolyfalvi látnivalókat illeti.
Most viszont a gondolatai minduntalan a sárkányfiúra terelődnek, akárhogy is próbált az étlapra koncentrálni, így a pincért is első körben elutasította, hogy még gondolkodik.
Remélte, hogy felbukkan itt a fiú, ha már ez a munkahelye.
Ahogy körbepillantott, elismerően vizslatta a környezetét. Impozáns, nyugodt kis hely, egyszerű, nem túl puccos, de mégis hangulatos kis csárda, vidáman beszélgető emberekkel. Itt valahogy megnyugszik a boszorka, ha előtte ideges volt.
Legalábbis őt megnyugtatta, hogy idejött, kicsit több reménye maradt arra, hogy egyszer Niko észreveszi Nati kitüntető figyelmét.

Ha az ember fia hozzájut egy kis jövedelehez, még ha az ismeretlen, nem biztos, hogy megingathatatlan forrásból is befolyt pénzt jelent, az első dolga meglátogatni a legközelebbi, alkoholt felszolgáló kócerájt.
Amint beléptem az ajtón megütött az az ismerős, füst, alkohol és izzadt emberek szagának elegye, mely az ilyen helyekre úgy tapadt, mint sár az új csizmára, vagy mint lepke a neoncsőre. Elégedett félmosoly jelent meg arcomon, ahogy lapos tekintettel körbenéztem. Nem volt zsúfolt a csárda, nem mozgott benne annyi ember, mint mikor legutóbb erre jártam, pedig az sem volt rég, talán Gwen még emlékszik is mikor volt egész pontosan. Nem lehetett túlságosan elfelejteni azt az estét.
Azért néhány emberbe még így is sikerült belefutnom, mielőtt a pulthoz értem volna, onnan pedig egyenesen egy a sarokban lévő szabad asztalhoz furakodtam magam, amit elégedetten ki tudtam sajátítani saját magamnak.
Már rég nem ültem ilyen környezetem és kifejezetten tetszett kicsit visszatérni ahhoz, amiből néhány hónapja kiragadott a pénzhiány. Persze akkor sokkal többen vettek körül, de mára ez megváltozott, talán én is változtam valamennyit. Benőtt a fejem lányából néhány milliméternyi, viszont azt nem tudom, hogy elég-e ahhoz, amennyire jelen esetben szükségem volna.
Az embereket figyeltem, kerestem az ismerősebb arcokat, háta valakivel sikerül megosztanom ezt a néhány órát, hogy ne magányosan  iszogassak. Olyat csak a rossz alkoholisták tesznek. Én pedig nem vagyok azon tábor lelkes képviselője, voltak hibáim, te ott is társaságban ittam.

Szakács Ágotácska-Beácska

Rozsdás

Grace otthona felé vettem az irányt, ahogy azt pár órája elterveztem. Egy kicsit zavart, hogy nem kerestem fel mióta volt az a melóm, de most majd valamiféle bocsánatot kinyögök magamból. Jézus, megbolondítja a pasikat a női nem esküszöm. Nem voltam hülye, hoztam is magammal valamit neki a dzsekim zsebébe rejtve, remélve bírni fogja. Igazából nem voltam biztos benne, hogy bírja az ilyesmit, de ki tudja. Ahogy lekanyarodtam a főútról láttam egy pár félét elhaladni a csárda felé és nem kellett sok, hogy rájöjjek kit látok összeölelkezve valami sráccal. Kíváncsi voltam ki a srác, így utánuk indultam beleveszve a tömegbe. Ugyan a magasságom miatt kiszúrható voltam, de azért még tartogattam pár trükköt a tarsolyomban, ha el kellett tűnjek. A csárdáig sikerült követnem őket, de nem merészkedtem közel és csak jóval utána sétáltam be utánuk. Beérve a pulthoz mentem és kértem egy italt, majd rögtön a megszokott helyemre helyezkedtem, így pontosan láthattam őket. Páran voltak bent, de ilyenkor nem volt valami nagy a forgalom. Az italomba kortyolva igyekeztem őket szemmel tartani, de úgy, hogy ez ne tűnjön fel nekik. Szerencsére azért ehhez konyítottam és nem kellett nagyon aggódnom azért, hogy túl hosszan, vagy túl feltűnően bámulnám őket.

Szofi

Egy napot beáldozott kettejükre. Erre a napra lefoglalta a csárda legalsó szintjét, a VIp részt, kitakarított néhány felbérelt személy segítségével és vacsorát rendelt. Utóbbit úgy oldotta meg, hogy felment a kastélyba, és a konyhán a manókkal rakatott össze mindenből egy-egy nagyobb adagot.
Vacsorára hívta meg Szofit, mert szinte nulla romantika nem volt még a kapcsolatukban, ezt pedig pótolni akarta. Miközben a gyertyákkal bajlódott, rájött, hogy a húsz éve alatt egyetlen randija se volt. Semmi vacsora, semmi virág, csak ami utána jön.
Túl élete első randiján, fáradtan és feszengve fogja kézen kedvesét, hogy átvigye a hálószobába. Minden vágya, hogy kettesben legyen vele, azzal is teljesen megelégedne, ha most csak összebújnának és elaludnának a finom vacsora után.
- Látod? Olyan, mintha nem is az emeleti szobában laknék - mondja a tarkóját vakarva.
Becsukja maga mögött az ajtót, és kigombolja ingének felső gombját. A nagy estére finoman kiöltözött. Fekete farmerjába betűrte a kék inget, lábára is elegánsabb cipőt húzott. Úgy érzi, mindent megtett azért, hogy jól alakuljon az este, de hiányosnak érzi, vagy Szofi az, aki miatt feszült. Mintha titkolna valamit.

Szakács Ágota-Beáta

Régen járt már egykori szállásán, de emlékezett még arra a régi időkre, amikor még a lánya is itt volt, az iskolában. Azóta sok minden megváltozott, maga Zoltán is, bár azt nem mondhatjuk, hogy előnyére. Persze ő megvan győződve róla, hogy igen, és ebben a tévképzetében senki nem tudja megingatni, jobb, ha nem is akarja.
Egykedvűen nyit be az ismerős ajtón, hogy a hosszúra nyúlt tanári értekezlet után, legurítson a torkán valami lélekemelőt. Körbe sem néz, elvégre nem múzeumba jött, csak a pultoson pihenteti sürgető tekintetét, mely egyre inkább borul sötétbe, minél több másodperc telik el anélkül, hogy észrevenné. Fél perc után, ingerülten emel szót a jogaiért.
- Van itt kiszolgálás vagy érezzem otthon magam, és töltsek magamnak? Majd a végén el is mosogatok. - Nem zavarja az a tény, hogy dugig van a csárda, egyszerre hatan kérnek piát, de miért is érdekelné más nyomora? Szerencsére nem pusztába kiáltott szó, vagy falra hányt borsó hatást váltottak ki szavai. Az egyik kiszolgáló, aki már anno is ott volt, kerekre táguló szemekkel fordul felé. Valami olyasmit is elrebeg, hogy: "Ááá, tanár úr! Rég láttam!" Vagy ilyesmi. Nem hallani pontosan a hangzavarban. Várkonyit ezek nem zökkentik ki fenséges fölényéből, csak megrendeli az italát, minden különösebb reagálás és érzelem nélkül.
- Valami alkoholmentes agyzsibbasztó löttyöt kérek! - A kérek szó csak amiatt került a mondatba, mert abban a pillanatban nem jutott eszébe várkonyisabb. Mintha el is pirulna egy pillanatra, de mivel a kért ital pillanatokon belül a kezében van, visszatér egészséges, viasz szerű arcszíne, ahogy máris szabad helyek után kutat. A többesszám azt jelenti, hogy nem kívánja mással megosztani a hatszemélyes asztalt. Ne nézzék már madárnak! Akárkikkel nem vegyül. Aki nem Várkonyi, azzal csak akkor ül le egy asztalhoz, ha kényszerítik valamivel. Az meg tudjuk, nem egyszerű. Mázlija van, hogy épp távozik egy kisebb társaság, így poharát a feje fölé emelve araszol a megüresedett asztalig, sietve le is ül, majd felveszi a legelrettentőbb ábrázatát, hogy egyedül maradhasson, csak ezután kortyol az italba. Lehunyva szemeit élvezi a lelkéig hatoló nedű zamatát.

Karina

Nagy örömmel töltött el, hogy ideérkezésem után már munkát is kaptam ebben a nagyszerű csárdában, ahol most dolgozom. Nem igazán volt ínyemre az, hogy a rosszindulatú extanárom miatt ott kellett hagynom a külföldi mágusiskolát, de hát nem volt más választásom, mennem kellett onnan. Sang-ot is nagyon sajnáltam emellett, legalábbis azt, hogy ilyen szerencsétlenül alakult a kapcsolatunk, amiből más szituációban bimbózó szerelem lehetett volna. Sajnos ő is későn vallotta be az érzéseit, úgyhogy mondhatni egyáltalán nem volt jó az időzítése, talán ha előbb mondja ki amit hallani akartam, akkor máshogy alakul az egész életem. Leveleztünk egy ideig, de várható volt, hogy ennek egyszer csak vége szakad, mert idővel sajnálatos módon alább hagytak az érzelmek, aztán már nem is írtunk egymásnak. Egy hete gondoltam, hogy írok neki és rákérdezek, hogy hogyan alakult idáig az élete és legnagyobb meglepetésemre vissza is írt. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után veszi majd a fáradtságot és életjelet ad magáról, bár ne tette volna. A leveléből ugyanis kiderült, hogy új barátnője van és nagyon boldogok együtt, persze nekem is sok boldogságot és sikert kívánt... de egy sablonos szöveg. Még mindig rosszul esett, hogy van valakije, pedig már úgy tűnt, hogy közömbös vagyok iránta, de mégis nagyon elszomorított, hogy más mellett találta meg a boldogságot helyettem. Igaz, mit is várhattam volna ekkora távolságból... Próbáltam őt elfelejteni, de nehezen ment, jobb lett volna, ha nem is írt volna vissza, de most már tudtam, hogy megtalálta a számításait és happy életet él. Próbáltam elhessegetni ezeket a negatív gondolatokat, úgyhogy igyekeztem a munkámra koncentrálni. Ez volt a legelső munkanapom itt, úgyhogy tudtam, hogy teljesítenem kell, ezért minden igyekezetemmel azon voltam, hogy gördülékenyen menjen a munka. Kiszolgáltam néhány szomjas szájat, aztán a poharakat kezdtem el törölgetni, idáig minden jól ment, reméltem, hogy a helyzet változatlan marad.

kabát alatt

Kamilla

Nikolai
*Egész nap olyan izgatott voltam, hiszen ma este találkozom Nikolaijal Csárdában. Hogy ez miért is fontos?! Lehet, hogy lesz munkám, ráadásul pultosként, ami azt jelenti, hogy elég sok emberrel fogok találkozni, cseverészni, ismerkedni. Már alig várom! Persze nem a legjobb hely kezdésként, a Csára elég hírhedt, na de én sosem voltam félős és elég optimista vagyok, így bízom benne, hogy ha kedves vagyok akkor velem is kedvesek lesznek.*
~Ha ezt a szüleim megtudják!~*Nem fogják, vagy legalábbis tőlem egész biztosan nem. Totál kiakadnának, elvégre pénzre nincs szükségem, meg hát úgy néz ki az énekesi pályám kezd beindulni, de nyilván a suli mellett nem lehet annyit utazni, így hát muszáj valamivel lekötnöm magam. Mivel jelenleg fiúm nincs így a tanulás mellett van időm egy kis mellékesre. David említette, hogy Nikolai alkalmazottat keres, nekem pedig volt bátorságom írni neki, persze megemlítve azt is, hogy szívesen énekelnék néha, ha van rá igény. Nem tudom eddig hallott-e a művészi tevékenységemről, majd kiderül.*
~Mit vegyek fel?~*Kinyitom a szekrényt és keresek valami állásinterjúra alkalmas göncöt, természetesen nem afféle apácaruhát, gondolom nem olyan pultost keres aki nyakig be van bugyolálva, valami szexit keresek, mint valami randira, amin úgyis régen voltam már... szóval felöltözöm, sminkelek, belövöm a hajam és már indulok is le a faluba. Nincs még túl meleg, így a fekete-fehér kockás szövetkabátom is felveszem, nem akarok megfázni.*
~Vajon mit fog szólni?~*A levelemben elég szűkszavú voltam, igazából csak a lényeget írtam le, hogy hallottam az üres helyről, érdekelne és van némi művészi hajlamom is. Persze élőben nem vagyok ilyen szűkszavú, de a levélben nem akartam rizsázni. Majd nemsokára minden eldől. Belépek a Csárda ajtaján, majd leveszem a kabátom és felakasztom az első útba eső fogasra, aztán körülnézek, hogy látom-e valahol, mert kicsit előbb érkeztem, mint ami meg volt beszélve, nem szeretek késni.*
Öltözék

Loise
mai nap



Az utóbbi másfél hónapban jelentősen felborult a napirendje. Nem történt semmi érdemleges, csak ráébredt, hogy kicsit sokat iszik és nem ártana gyakrabban kimozdulni a zenekari próbákon kívül is. Lassan kezdődik a fesztiválszezon, úgyhogy elkezdett még többet gyakorolni, hogy leporolja a tudástárának azokat a részeit, ahova akkor jutott el, amikor teljes mértékben a dobolás csúcsán volt. Már nagyon közel jár ahhoz, hogy elérje a kívánt eredményt. Ezen kívül elkezdett edzeni is, hogy kinézzen valahogy. Eddig is rendben volt a teste, de pár éve kicsit több izom volt rajta, és ezt elkezdte érezni. Minden második napon futkározik a faluban, a hétből pedig hat napon mindig edz valamire kint a kertben. Meggyőződése, hogy az idő teljesen alkalmas a kinti edzésre; mindig is jobban szeretett kint tevékenykedni, mint bent a négy fal közé zárva.
Most viszont vasárnap van. Vasárnap este. A mai nap a pihenésé. Szokásos izomlázzal kelt, de ez nem szegte kedvét, inkább jól is esett neki. Reggeli után (délután 4-kor) lezuhanyozott, felkapott valami időjáráshoz illőt és elindult egy kis sétára a faluba pénztárcával és pálcával a zsebében. Kisétált a falu határáig, pár percre megállt a temetőnél, aztán ismét visszaért a falu központjába, a Fő Utczához. Úgy döntött, hogy a mai estét a Csárdában fogja zárni, méltó megkoronázása a hétnek. Pár hónapja még folyamatosan itt volt, ha éppen nem „dolgozott”.
Ahogy benyit az ajtón, kihasználja az ajtó nyílása miatt beszűrődő fényt, ami megvilágítja a csárda vendégeit, és megpróbálja szemügyre venni az embereket. Sajnos csak kb. 3 asztalig jutott, mert csuknia kellett az ajtót. Az itteniek nem szeretik, ha sokáig nyitva az ajtó. Mindenki hozzászokott a félhomályhoz, ezért nem kockáztat. Lesütött szemmel végigbaktat a koszos padlójú szobán, majd leül a bárpulthoz. Nem is néz semerre, csak a pultot nézi, ahogy kis körmintákban beleitták a poharak magukat a fába, ezzel nyomot hagyva maguk után. Léptek zaját hallja, majd a közvetlen közelben abbamarad. Ebből arra következtet, hogy megállt a pultos pont előtte.
- Egy Whisky-t szeretnék kérni. Jéggel és tisztán.