Czukorvarázs Cukrászda (est. 1808)





Nyitva tartás:
H – Cs: 7:00 – 20:00
P – Szo: 7:00 – 22:00
V: 7:00 – 19:00

Executive chef - Széles Veronika
Ő áll a cukrászda élén, egyfajta igazgató, ahova hosszú évek és komoly munkatapasztalat után jutott el. Ténylegesen nem dolgozik a konyhán, sőt ritkán jelenik meg, de jobb kezei mindig elérhetőek. Menedzserként veszi ki a részét a munkából; feladata többek közt felügyelni, ahogy az alatta dolgozók az új fogásokat megalkotják, az étlapot kitalálják, egyeztetnek a beszállítókkal és a büdzsét kezelik, amit ő maga határoz meg.

Head chef - Harriet O. Wallace
Mivel nincs jelen az executive chef, ő irányít mindent, ami a cukrászdával történik. Általában nem dolgozik aktívan a konyhán, de tapasztalata van benne és eszerint cselekszik. Az ő feladata, hogy gördülékenyen folyjék a munka, ő felel a rendelt friss alapanyagokért, irányítja a személyzet munkáját és felügyeli a betanításukat. Gondoskodik róla, hogy rend és higiénia legyen a munkahelyen. Hozzá tartozik az adminisztráció is. Több év kitartó munkájával szerezte tisztségét.

Pastry chef (cukrászséf) - Harriet O. Wallace
Tulajdonképpen helyettes, a head chef-fel együtt döntenek új emberek szükségéről és felvételéről. Ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia döntésekben önállóan. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, ő vezeti a munkálatokat, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése szintén a vállát nyomja. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, irányítja a konyhai személyzetet. Az a munkakör, ami önállóságot, kreativitást és precizitást is követel attól, aki betölti ezt a pozíciót. Folyamatosan egyeztet az executive cheffel a desszertekről, új süteményeket, desszerteket, pékárukat talál ki az étterem számára.

Patissier (cukrász) - Hazel Shaw
A legtöbb munkával járó pályának tartják, ami a tényleges folyamatot és kétkezi részt illeti, ráadásul, mikor a cukrászda frissen sült pékárut is készít, akkor ők kezdenek a legkorábban, és általában ők fejezik be legkésőbb a műszakot. A minőség és az íz eltalálása a legnagyobb feladatuk

Glacier (fagylaltkészítő; fagylaltárus) - Frank Martina Luna
Azon személy megtiszteltetése ez, aki az áprilistól - szeptemberig tartó időszakban felel a friss, minőségi, különleges és frissítő hideg édességek létéért és árusításáért. Új ötleteket valósíthat meg a pastry chef-fel együtt, továbbképzésekben részesül és minden pult körüli teendőt maga végez. A szezonon kívül (október - március) olyan különlegességekkel foglalkozik besegítőként, mint a sültfagyi, a fagylaltos sütemények és pohárkrémek.

Bartender (italkészítő; pultos) - Balić András Dorián
Az ő feladata nem csupán az italok szakszerű elkészítéséből áll. Olykor komplett show-t varázsol a bárpult mögé, látványosan dobálja a rendelkezésére álló bár eszközöket, shakert, italos üvegeket. Tehát amellett, hogy finom koktélokat készít, a show és a vendégek szórakoztatása is rendkívül fontos. Általában elhívatott, odafigyelő és gyors emberek kerülnek ezen pozícióba. Mindemellett precizitásra és jó memóriára is szüksége van az adott személynak, hiszen számtalan koktélreceptet kell észben tartania, s a vendégkör miatt is fontos. Érdemes megjegyezni a törzsvendégek kedvenc italait.

Commis chef (kukta; cukrásztanonc) - Scarlett Conroy
Az az elhivatott szakácstanonc, akinek mindent meg kell tanulnia a konyhán folyó munkáról. Egyeztet a beszállítókkal, előkészít a különböző pályákon, felel a higiéniáért, tálal, alapanyagokat rendszerez és mér ki szükség esetén.

Aide de cuisine (cukrászdai kisegítők) - Drinóczi Babett Mirtill
Azon személyek, akik a pakolásban, takarításban, mosogatásban, eszközök rendben tartásában és a pult makulátlan szépségének tartásában segédkeznek. Ide tartoznak továbbá a felszolgálók és a pultban az eladásért felelő személyek is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725774#post725774][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:48[/b][/url]

A fogai egy pillanatra az ujjam karcolták, mire elnevettem magam, de megpróbáltam azért csúnyán nézni rá. Ez régen is elég sokszor megesett, ugyan próbáltam úgy tenni, mint akit zavar, de valahogy sosem jött össze a dolog. Szerettem, minden egyes apró dilijével együtt, még akkor is, ha néha kivett velük az idegből. De komolyan.
- Pedig kéne, az csúnya fertőzés - ráztam meg a fejem, de úgy, hogy még a hajam is belelengett, mire kicsit elnevettem magamat. Asszem ezt nem egészen így terveztem.
- Oh, hogy erre konkrét válaszaim kéne legyenek? Talán legközelebbre kitalálok valamit, de nem volt betervezve egy hirtelen találka veled, ma délutánra. - Ha egészen őszinte akarok lenni, leginkább semmikorra. Nem hittem, hogy mi még összefutunk, ez egy nagyon nagy világ és azóta sok idő telt el. Az sem szükségszerű, hogy megismerjen, rengeteg emberrel találkozott már akkor is. Totál érthető lenne, ha ennyi év után csak a deja vu maradt volna meg.
- Tudom, ismerlek, előtte se vettél - vontam meg a vállamat. A legtöbb fiú nem lelkesedik már az ilyesmikért, ő meg már eléggé pasi volt, most meg... férfi, azt hiszem, kézenfekvő, hogy nem vesz illatos radírt. Pedig az nagyon boldoggá tudja tenni az embert, ha tehetségesen használják és nem szakítja ki a papírt.
- Tudom. Furcsa, nem? - túrtam kicsit a hajamba, mielőtt elmosolyodtam volna. Nekem nagyon az volt, kicsit, mintha tegnap történt volna minden, másrészt pedig kínosan nem az enyém volt már, nem akaszthattam a nyakába a táblát, hogy: "ne bámuld, foglalt". Lehet, hogy nem vagyok túl ijesztő, mert néha méretben egy alpakka is képes überelni, de nagyon fel tudtam anno is szívni magam, ha jöttek a plázacicák.
- Ezt is tudom - sóhajtottam fel kicsit, mert valahogy sosem esett szó a címkékről, ha valami éppen tetszett, anno sem. Pedig én meg szoktam nézni és nem mindig tetszett, amit láttam. De most nem erről volt szó, nem tudott érdekelni, eléggé előtérbe került hozzá az egóm, hogy csak magamnak akarjam.
Azzal betipegtem és lelkesen kezdtem el szemügyre venni a sütiket, hogy milyet is kéne enni. Sok féle volt és mind elég jól nézett ki, még kicsit meg is korrant a gyomrom. Azt hiszem, édesség mindig jöhet...
- Ummmm, szerinted azt a habos málnásat válasszam, vagy a raffaello-labdacsot? - kérdeztem végül tökéletes tanácstalansággal az arcomon. Rég éreztem magam ennyire kétségbeesetten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725776#post725776][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:50[/b][/url]

Nagyot sóhajtott, én meg élből felkaptam a fejemet, hogy vajon most baj van? Olyat mondtam, amit nem kellett volna? Én nem akartam őt megbántani, semmiképpen sem. Nem, nem.
- Oh, aztán utána futhatok a rendőrök elől, mert birtokháborítást követtem el. A-a, nem megy ez, túl rövidek a lábaim, egy tacskó elől is nehezen tudnék megmenekülni - nevettem el magamat, igaz ennyire nem volt szar a helyzet. Ha akartam, nagyon tudtam sprintelni, de nem szerettem, mert akkor általában gond volt. De anno ha hallottam a kulcsot a zárban, két másodperc alatt gyorsultam százra, még akkor is, ha napközben dolgoztam.
Nem volt radírja, legalábbis nem olyan, ami olyan nem uncsi kék, az amúgy is inkább ragasztóra emlékeztetett, a posztereim raktam ki anno olyannal, még Poznanban.
- Az majdnem ugyanaz - horkantam fel, mert szerintem nem sok különbség volt a más és a fura között. De hát, ugye ő művész, neki muszáj mindent jobban elkülöníteni, mert nem is ő lenne, ha nem javítana ki kb minden második dolgot, amit mondok. - Kösz, apuci.
Léptem be az ajtón, mielőtt komolyabban átgondolnám, hogy mégis mi volt kint a számon pár pillanattal ezelőtt. Helyette összefontam a karjaim a mellkasomon és meredtem nagy szemekkel az előttem pihenő kínálaton, hogy bizony, ezek elég fincsin néznek ki.
- Most mit forgatod a szemed? Mind kettő? Úgy fogok kinézni, mint egy vemhes tengerimalac! - meredtem a hasamra, mert kétségtelen, hogy mióta nem voltunk együtt, leadtam pár kilót. Nem az, hogy ott rosszul voltam tartva, csak mostanság nem érdekelt annyira... az evés. Hagytam inkább, hogy az asztal felé kalauzoljon, majd le is ültem, várva, hátha ő mond valamit előbb. Meg is történt, én meg nagyot nyeltem, a tekintetem az asztallapra szegeztem.
- Te nem - közöltem halálos komolysággal, majd aprót szusszanva néztem a jobb alkaromra. Gyakorlatilag minden egyes mozdulattal előttem volt a minta, és az is, aki csinálta, ez pedig nagyon is tudott fájni. De olyasmi volt, ami miatt megérte. - Csak amikor eszembe jutsz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725778#post725778][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:52[/b][/url]

Azt hiszem, felmérte a helyzetet, de arra kell jusson, hogy még mindig alacsony törpe vagyok. De legalább bárhonnan tudtam lóbálni a lábaim, ha felcsücsültem, nem volt gond, hogy majd vizes lesz a szoknyám alja a buszmegállóban.
- Csak akkor, ha valami igen fontos - bólintottam nyomatékosítva a dolgot, mert bizony, volt, hogy késve írták, hova is érkezett a gépe, szerintem legalább háromszáz métert sprinteltem le, ami az én lábaimmal nagyon nem kevés. Már éppen csak levegőm nem volt, mire odaértem.
- Iigen tudom, ezzt már mintha említetted volna már egy párszor - forgattam meg a szemeimet rosszallóan, mert nem számítottam rá, hogy majd pont most jön rá a kioktathatnék.
Közben betopogtam a cukiba és olyan nagyon szép pillantással néztem a kínálatot, végiggondolva, hogy milyen ízvilágot szeretnék most úgy igazából. Annyi tutkó, hogy valami elég könnyűt szerettem volna, semmi olyat, ami nagyon tömör. Mint az a triplacsokis, amit ő kiválasztott magának. Annyira amerikai ilyenkor.
- Most ezt úgy mondod, mintha soha nem tudnám, mit akarok - toppantottam kicsit, mert hát, ha mást nem, neki tudnia kéne, hogy igenis vannak helyzetek, mikor tudok határozott lenni. Igazából mostanság már többet ment, a gyerekek mellett muszáj volt. - Még nálam is kisebbek?
Azzal a lendülettel gyomorba legyintettem, mert pofonra legfeljebb stokedlivel volt esélyem, vagy ha előrehajolt nekem. Inkább le is csücsültem, mielőtt még elkezdek azon gondolkozni, hogy mennyire izmos még most is. Késő?
- Igen? - kérdeztem, a rövidnacim szárát piszkálgatva és annak teljes figyelmet is szenteltem. Mert hát, nem akarta, hogy hiányozzon nekem, gondolom akkor volt más, aki hiányolta. Helyettem is. - Nem tudom. Milyen periódusban? Óra? Talán egyszer-kétszer. Nap? Jobb, ha nem számolok utána. Még a torkom is megköszörültem kicsit, a tetoválásom dörgölve kicsit, legalább addig sem kell ránéznem, hogy mennyire is akad ki ezen.
- Fontos ez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725787#post725787][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 09:15[/b][/url]

- Neem, először a gipszállataim kreatív szakkörre, utána az eprek és aztán a gyerekek! Pf! - húztam fel kicsit az orrom a feltételezésen, hogy semmi fontosabb nincsen az édességnél. Őszintén, még most is legalább egy-két kilóval könnyebb voltam, mint anno, néha csak úgy kimaradtak étkezések, meg napok, amik nem szokták magukat bepótolni helyettem.
- Nem, én sem... Miért is tennél ilyet? - forgattam a szemeim kicsit, mert nagyon jól elő tudta adni az ártatlant, a legtöbben talán be is vennék, de csak addig, ameddig először ki nem oktatja őket. Mert ugye, ezzel voltak problémái, olyan visszaeső mániákus volt egy kicsit.  De engem soha nem zavart különösebben, szerettem, hogy okos és határozott.
- Nyolc évig spóroltál a piszkálódással? - néztem rá sokatmondó pillantással, mert bár nagyon is magas volt a tűréshatárom, azért érezgettem a dolgot. Nem vettem magamra, mégis csak Dustinról volt szó, és ha valaki, hát ő soha nem akarna nekem rosszat. Csak tudom. - Aztán rápisilt az óravázlatodra és elkattant az agyad, szőrösnek mennie kellett.
Csak oldani próbáltam a helyzetet, azt hiszem, mert nem hangzott valami rózsásan, ha a tesója fogta magát és lenyúlta tőle. Gondolom nem mentek rendben a dolgai, ami valahogy nem tudott volna meglepni. Inkább a pillantását kerestem az enyémmel, hogy lássam, most rendben van-e.
- Azért nem halsz bele, ugye? - néztem a hasára, majd vissza az arcára, mielőtt elmosolyodtam volna halványan. Nem tartott sokáig, mert elég hamar komolyabb téma került  megint terítékre, én meg a ruhám piszkálgatva voltam csak képes a többnyire értelmes válasz benyújtására. Hogy beszélgetsz valakivel arról, hogy hiányzott vagy nyolc évig, mikor éppen veled szemben ül? Ez nem ilyen egyszerű.
- Gondolom igen, de nem tudom, hogy milyen az - közöltem közömbösen, mert hát... ezzel az érzéssel keltem és feküdtem, nem múlt el, csak az ember idővel hozzászokott. Minden más leginkább pótcselekvés volt, amit azért szedtemfel, hogy egyben tartsam azt az emberi roncsot, amit anyám csinált belőlem. - Valahogy úgy.
Én is bólintottam párat, mindenféle mosoly nélkül, mielőtt megengedtem volna magamnak a pillanatnyi boldogságot. Szerettem nézni őt, ahogy elgondolkozva pillant épp rám az asztal másik feléről, olyan jó érzés volt.
- De most nem. Most itt vagy - szusszantam fel, kissé hitetlenkedve talán, mert nem gondoltam volna, hogy még látom ebben az életben. A pillantásom is másfelé kaptam, szóval ki is szúrtam a pincért, aki közeledett a sütikkel, majd lepakolta  elénk.
- Dziękuję bardzo - biccentettem, a saját kis nasijaimra nézve, mielőtt még elfojtottam egy apróbb, kikívánkozó vigyort, összecsücsörítve az ajkaimat. - Az a raffaello szerintem befér a számba, egyben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725848#post725848][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.17. 01:56[/b][/url]

- Hm, hát... elfogadhatóak, maradjunk ennyiben - rántottam egyet a vállamon, mert annyira azért nem volt nagy szám. Persze, elég sokat dolgoztam rajtuk, mindegyiknek megvolt az árnyékolása, a csillogás a szőrén, a szemében a pötty, ami a fényt jelezte, meg minden, de valahogy sose éreztem azt, hogy hú. Ez tökéletes.
Azt hiszem, nem kalkuláltam bele, hogy ilyen csúnyán fog rám nézni, szóval a számba is haraptam belülről, kicsit leszegve a fejemet. Nem szerettem felbosszantani, mert amúgy nagyon is tudott szépen nézni rám, de... hát nem ez az a pillanat volt az, azt hiszem.
- Aztán? Kiakadtak, hogy ne legyél már faok? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet, mert hát, találkoztam velük párszor és ők sem tudták mindig helyén kezelni, mikor Dustin ideges vagy feszült volt. Azt hiszem, kicsit mindenki jobban szerette, mikor viccesre issza magát. Már rajtam kívül, mert velem akkor is nagyon édes volt, mikor éppen nem látott piát. - Uuuu, azt neeem szabad, abban sok az idő és az energia!
Még látványosan meg is ráztam a fejemet, szerettem, mikor alkot, így kicsit nehezteltem is, mikor a negativitás volt, vagy ne adj isten, tényleg valami baja lett a kész dolgoknak.
- Nem pont arra gondoltam, de inkább semmibe ne halj bele, nem szeretném végignézni - köszörültem meg a torkom kicsit. Nem csak, hogy nem akartam végignézni, de nem szerettem volna, ha bármi baja van. Csak legyen egyben és boldog, olyan sok ez?
Azt mondta, hogy nem megy sehova, én meg csak próbáltam lassan fejben összekirakózni, hogy mi is történik, mit csinálunk mi most itt egyáltalán. Arra jutottam, hogy a vércukorszintem túl alacsony a további szegélydarabok kereséséhez, felborítom az asztalt a francba és inkább megeszem a raffaellom, majd utána visszatérek rá. Talán.
- Ettől a helyedben nem tartanék, 7 évet megálltam a magam lábán is, annyira nem lehetek életképtelen - közöltem, kicsit kihúzva magam, de a tekintetem a tányérra szegeztem, mert... de. Nagyon is de. És ez addig van rendben, ameddig ő nem tud róla, mert azt hiszem, nagyon csúnya kiakadást hallgathatnék végig, olyat, amit még anno is nehezen viseltem volna el. Most pláne. Szóval minden addig van rendben, ameddig csend van és tudatlanság. Ismét megköszörültem a torkom, próbálva kiverni a fejemből azt a számtalan kínos és igen csak nyomasztó jelenetet, helyette rászegeztem a pillantásom. A táskámból elővadásztam a fertőtlenítős gélt, majd miután bedörgöltem vele a mancsom, sokatmondó vigyorral emeltem meg a kókuszos csodát. Különösebb szenvedés nélkül sikerült egyben a számba applikálnom, csak a nevethetnék volt rajtam nagyon. Még a hüvelykujjaim és felmutattam. Hát, ami jó, az jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725878#post725878][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.17. 16:50[/b][/url]

- Mert szeretnek - tudtam le ennyivel. Ők azért jóval régebb óta ismerték Dustint, mint én és azt hiszem, hogy ez jól is volt így. Néha könnyebben kiigazodtak rajta, még ha nem is feltétlenül helyeselték, hogy mi együtt vagyunk. Azt pedig gondolom, még inkább nehéz volt mosolyogva fogadni, amit magam után hagytam. - Szerintem lehet, hogy ez így volt a helyes döntés.
Összességében nem szerettem sem a halálra, sem az elmúlásra gondolni, különösen nem, mióta az a fura néni mindenféle baromságot kérdezgetett, meg ilyen-olyan bogyókat írt fel, amiket utána hellyel közzel beszedtem. Néha többet is, mint kellene és akkor minden olyan nagyon lassú és furcsi volt. De ugye Noah szerint kellett azért, hogy feldolgozzam a traumát. Az agyam a gondolatot, hogy vele bármi is történjen, nagyon rosszul kezelt.
- Semmibe, fiatal vagy, ne gondolkozz ilyeneken! - jóformán felcsattantam, még nekem is kissé durván meglepő volt. Sok és sűrű pislogás után az ölembe bámultam és rántottam egyet a vállamon, hogy hát, igazából, nem is tudom, hogy mit kéne ezzel a helyzettel kezdeni. - Mármint tényleg, csak nem egészséges az ilyesmi mentálisan.
Túl sokat is tudott rólam ahhoz, hogy ezt a kis mesét így szépnek és kereknek adjam el, asszem, mert nem úgy nézett ki, mint aki ezt ténylegesen elhiszi nekem. Elég döbbentnek látszott, én meg vontam egyet lazán a vállamon, mielőtt a szalvétám igazgattam volna a tányér alatt, nem állt egyenesen.
- Mindenkinek vannak, van, akinek több, van, akinek kevesebb, nekem pontosvesszőim voltak, egy pár, ha úgy tetszik - szusszantam fel elgondolkozva. - Milyen a csokisbigyó?
Az állammal még a pohárka felé is böktem, mielőtt még mélyen a táskámba kotortam volna, hogy elővadásszam a benne lévő fertőtlenítőt. Nem sokkal később már az arcomba is toltam a sütit. A tányért az állam alá emeltem, hogy visszasöpörgessem rá a szájfényembe ragadt kókuszpelyheket, valamikor itt facepalmolt be Axel, amin még inkább nevethetnékem támadt.
Válaszoltam volna szívesen, de inkább csak felemeltem a mutatóujjam, hogy egy kicsit várnia kell. Egész addig, míg fogyasztható mennyiségre sikerült csökkentenem a számban lévő sütit. Az első pár falatot nem is igazán éreztem ízre, de nem is ott volt a lényeg, ez most kellett.
- Bih az hogy tipikus? - közöltem szórakozottan, majd egész addig csendben is maradtam, ameddig meg nem ettem a számban lévő süti maradványait. - Valamikor még összefuthatnánk... ha lesz kedved.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725917#post725917][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.18. 11:25[/b][/url]

- Min szoktál? - kérdeztem vissza reflexből, különösebben át sem gondoltam, mielőtt kint lett volna a kérdés, csak megtörtént. Anno sem szoktam magam azon zavartatni, hogy mit kérdezek, ő az apum volt, mindenre válaszolt, ha elég szépen néztem. - Olyan lelombozó tudsz lenni.
Azt hiszem, hogy ebben nem értettünk egyet, mert a legtöbb dolgom nem volt egészségtelen, legfeljebb drága, vagy időigényes, esetleg szociálisan elítélendő. Legalábbis, Piros szerint mindenképpen. Más kérdés volt, hogy ezek nem szoktak meggátolni abban, hogy kipróbáljam, megszeressem és az életem szerves része legyen. Egy alkalomtól eltekintve.
- Nem tetszene - közöltem higgadtan, nem is akartam én rosszat neki, egyszerűen tudtam, ha elmesélem, nem lesz elragadtatva, sőt, talán még tényleg nagyon ki is akad rám. - Csak voltak olyan pontok, ahol túl sok volt hirtelen a szar ahhoz, hogy feldolgozzam. Meg olyanok, ahol szerettem volna... lezárni ezt az egészet.
A kérdésre bólintottam egyet, kis mosolyt is erőltetve az arcomra, mert tudtam, hogy csak miattam sztereotipizál. Másért nem szokott ilyet, sőt, szerintem ő nagyon is jól elvolt a származásával, nem igazán élte, mikor piszkálták miatta.
Közben felém tolta a poharat, de engem éppen lefoglalt, hogy nagy lelkesen lapátoljam a kicsi arcomba a kókuszos csodát, mindenféle különösebb zavargás nélkül.
- Nem? Ez kicsit elkeserítő... - jegyeztem meg, lebiggyesztve az ajkamat, mielőtt még a tiszta kanalammal beletúrtam volna a krémbe. Nagyon finom volt, olyan tömény és testes, már-már túl édes is nekem, mire elmosolyodtam. - Aha. Olyan amcsi.
Azért elvettem tőle a szalvétát egy hálás pillantással, majd kicsit megtöröltem a szám, a maradék kókuszt és szájfényt is eltüntetve róla egy határozott mozdulattal. Aztán vissza is toltam elé a poharat, az ajkam rágicsálva, hogy visszafojtsam a vigyorgást. Nem ment. - Oh yes, you do. De majd észben tartom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=725998#post725998][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.18. 23:58[/b][/url]

Imádtam, amikor nevet, ez pedig nem változott semmit azóta sem, csak kiült a szám sarkába az a bizonyos mosoly, hiába is nyomtam volna el. Kicsit jobban is hangzott ez a lehetőség, mint az, hogy bármi túl borús járt a fejében. Pedig erre is megvolt a maga sansza.
- Ez jól hangzik. Nem csodálom, hogy akarják a képeidet, ki nem? Ugyan már... - kicsit rosszallóan meg is ráztam a fejemet, de aztán csak vontam egyet a vállamon. Tudta magáról, hogy jó, nem kellettem én ehhez.
Azt hiszem, hogy még vissza kéne rázódnom a rutinba, hogy mit is szabad kimondani és mi az, amire még utalni sem. Már... persze, ha még látom őt. Ami ugye korán sem olyan biztos. Csak lesunytam a fejemet, nem akartam elmerülni abban, hogy mégis mikor és mit csináltam. De azt hiszem, sok választásom nem volt.
- Sosem szokott. Csak az van meg, hogy egy csomó ember ki van akadva és ilyen hülye nyugitakarót raktak a vállamra. Nem gondolkozom olyankor - ráztam meg a fejemet, megnedvesítve kicsit az ajkaim. Kínos, de azt akarta, hogy őszinte legyek, nem? - De mióta is?
Most én kerestem a pillantását, holott mind a ketten tudtuk, hogy az esetek nagy többségében nem én voltam az, aki válaszokat akart. Nem is lett volna a dolgok normális felállása, de ha nem határozta meg, hogy mióta, hogy is kéne felvilágolnom?
Kicsit el is vörösödtem, mikor közölte, hogy bájos, szerettem, mikor ilyeneket mondott, most mégis olyan kicsit idegen volt az egész helyzet, amiben voltunk. Ő azt tudta rólam, amit ma meséltem, én szintén, de ez leginkább a semmivel volt egyenértékű. Nyolc kib.aszott év telt el azóta.
- Ne csillogtassam a nyelvtudásomat? - kérdeztem vissza, mielőtt kitoltam volna oldalra a nyelvem kicsit, azzal a sejtelmes arckifejezéssel. Nem sokáig tartottam fent a pajkos nő maszkot, nem is ment, belenevettem a közepébe. - Úgy nézel rám, mint aki mindjárt felfal a pillantásával, Jesus, Axel, chill van, nem futok el. Lesz még időd megcsodálni.
Azzal hátradobtam a hajam látványosan és a kezembe temettem az arcom egy pillanatra, mielőtt visszanéztem volna rá, a villával a kezemben már.
- Kérsz a sütiből?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=726045#post726045][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.20. 11:09[/b][/url]

- Hát azt gondolom. Találkoztam pár képeddel még tavaly Chicagoban is, azok se voltak rosszak. Időszaki volt, vagy fix? - kérdeztem vissza, mert ugye, sokszor mentünk múzeumba, elég népszerűek voltak az ilyen kultúrkirándulások. Kicsit nehezemre is esett tovább sétálni azoktól a daraboktól, meg úgy hirtelen beszélni is, de a munka az munka. Később visszamentem oda egyedül. Csak hogy biztos legyek benne, hogy tényleg az-e aminek gondoltam.
Kicsit komolyabban el is kellett gondolkoznom, elhúztam a szám, majd hangtalanul számolgattam, milyen évet is írunk és a papírom mikor szereztem meg erről az egész hóbelebancról.
- Jó másfél, két éve...? Valahogy így... Pár hónappal azután, hogy elkezdtem dolgozni - vontam meg a vállamat, mintha ez egy teljesen lényegtelen információ lett volna, ami csak megzavarta a társalgást. Lényegében valahogy így is történt, ha van egy kis eszem, kikerülöm ezt a társalgást. - Ne beszéljünk róla. Itt vagyok. Egyben, semmi bajom, látod? Túléltem...
Mindkét kezem feltartottam, kicsit megmozgattam a buksim is, látszott, hogy mindenem a helyén van, nem történt semmilyen eget rengető tragédia velem. Kicsit elmosolyodtam, főleg a süti után, ami azért némileg oldotta a hangulatot, ha nem is sokkal.
- Azt tudom, mert tehetségem van - húztam ki magam, de aztán elnevettem magam és úgy zuttyantam vissza a normál, enyhén görnyedős tartásomhoz. Kicsit be is szóltam neki, hogy rettenetesen bámul, na, nem mintha zavart volna, de azért mégis kissé jobban zavarban voltam tőle, mint akartam volna. - És megtaláltad őket?
Kíváncsian szegeztem rá a pillantásomat, mielőtt a sütibe mélyesztettem volna a villámat. Ha nem, hát nem, én magam is megeszem, elég fincsi, olyan gyümölcsös és friss. Helyette inkább átnyúltam az asztalon és a kezét az asztalra húzva simítottam végig a kézfején.
- Nem fogok még egyszer eltűnni, ugye tudod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=726116#post726116][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.22. 13:31[/b][/url]

- Hmm, tipikusan az esetednek hangzik. Esett véletlenül az öledbe? - kérdeztem, kicsit megforgatva a szemem, mert bizony, elég rámenősek tudtak lenni a nénik. Volt, amelyik még a grafitfoltot is ledörgölte az álláról, pedig ott sem volt, tudom én, mert direkt lecsekkoltam indulás előtt az ágyon állva. - Minden esetre tetszettek, az egyiket tudom, hogy akkor festetted, mikor még... szóval mellettem.
Elékeztem a legtöbbre, amit akkor csinált, mikor vele voltam, mert az esetek nagy többségében félig rajta henyéltem. Ez elég szomorú, nem? Legalábbis az kéne legyen, asszem. De azért nem mindet, mert közben nekem is dolgozni kellett, amit nem mindig viseltem jól.
Azért bármennyire is próbált higgadt maradni, láttam rajta az idegességet és nem mondhatnám, hogy különösebben el voltam ragadtatva. Nem szerettem, amikor ideges. Tudtam, hogy az, ezt meg is erősítette a tény, hogy a teljes keresztnevemen szólított, én meg összehúztam magam kicsit, a karjaim a mellkasom köré fonva. Önvédelmi mechanizmus, mintha attól tartottam volna, hogy szétesek.
- Anyám? Mármint... ő nem volt ott, Lewy meg Noah vittek haza. Apa k is volt rá akadva, nagyon durván összevesztek, kirakta a cuccait az ajtó elé, hogy most nem akarja látni egy pár hétig - meséltem el elgondolkozva, mert hát, azért ez elég kínos volt, a legtöbb ember ezt nem mondhatja el a saját családjáról. Hogy ilyen undi veszekedések lennének.
Éreztem hogy engem néz, de nem kicsit, hanem olyan igennagyon, amitől az ember zavarba jön és hirtelen az se tudja, hogy hova nézzen.
- Igen? Miért is? - biccentettem kicsit oldalra a fejemet, ő meg éppen az arcát félig a keze mögé rejtve tanulmányozott tovább. Gondolom, megint sikerült kivigyorognia. - Azért vannak dolgok, amikben tudom, hogy nem mindig szereted húzni az időt.
Néztem rá a szemem sarkából sokatmondó pillantással. Aztán nem sokkal később, szinte kényszeresen nyúltam a keze után, hogy kicsit megsimogassam, közölve, hogy ezúttal nem szeretnék eltűnni csak úgy. Leginkább soha többet, én nem akarom őt bántani.
- Reméltem, hogy nem - vallottam be, kissé nehezebben is szedtem a levegőt, ahogy közelebb hajolt, de aztán csak homlokon csókolt, én meg az ajkamba haraptam. Szeretem, nem? De. Eléggé nagyon. - Oh, tényleg, merre is laksz? Ha már egyszer bármikori megjelenésre van engedélyem? Teri néni tudja, én pedig nem, lássuk be, ez elég szomorú!
Még el is nevettem magam kicsit, mielőtt tovább eszegettem volna a krémes, gyümölcsös sütimet, de a pillantásom nem igen tudtam elszakítani tőle.
- És ezt mégis hogy magyarázod ki neki? "Az unokahúgod? - nevettem el magam, mielőtt az ajkamba haraptam volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=726401#post726401][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.24. 23:29[/b][/url]

És akkor képes kinevetni, mert megkérdeztem, hogy az esete volt-e. Kissé dacosan össze is fontam a karomat a mellkasomon.
- Nem annyira vicces ám.
A kijelentésre alig bírtam visszafojtani a mosolyomat, sőt, igazából nem is ment, de mentségemre legyen mondva, hogy én nagyon durván próbálkoztam. Csak kevés sikerrel. Szóval helyette lesunytam a fejem pár pillanatra és hagytam, hogy a hajam az arcomba hulljon.
- Tizennégy éve én még Bob és Bobeket néztem és a legproduktívabb megmozdulásom a kifestőkönyvben volt. - Nem akarom azt mondani, hogy öregebb, csak hogy több tapasztalata van. Ugye, hogy sokkal jobban hangzik ez? Lehet az ilyet is kedvesen megfogalmazni. Éreztem, hogy ez a nyolc év nem olyasmi, amire most rá kéne kérdeznem. Szóval inkább csak elengedtem a dolgot anélkül, hogy egyértelművé tetettem volna vele a dolgot.
Egyértelműen nem volt elragadtatva a dolgoktól, de nem ez volt az egyetlen, amit nem helyeselt volna, ha akkor ott van mellettem. Más kérdés, hogy akkor eszembe se jut a dolgok nagy része. Ördögi kör, nem?
- Tudom. Szeretem őt - nyomtam meg kicsit jobban az alanyt, mint kellett volna. Anya sok dolgot elszúrt kettőnk között, ha akartam is egy időben érteni őt, jóban lenni, az elfogadását és a támogatását... most csak azért beszéltem vele, mert apa párja volt.
- Én én vagyok. Nem szoktam a részeim csak úgy elhagyni az úton, mint Frankenstein szörnye - toltam be egy újabb nagy adag sütit, mielőtt még komolyabban elkezdek lötyögni és csak kiömlik minden a számon válogatás nélkül, mintha egy verbális gyomormosáson esnék át. Nem.
Azt hiszem, hogy stílus alapján be tudtam volna tájolni pontosabban is, hogy melyik ház, de csak sunnyogtam, a tányéromat bámulva pár pillanatig.
- Én is. Már hogy, a faluban lakom. Btw, melletted minden nő szeret beszélni, nem értem mit lepődsz még meg - horkantam fel, kicsit széttrancsírozva a sütit és ennek nagy figyelmet is szentelve, mert ha nem teszem, lehet, hogy tényleg kiakadok. Pedig semmi jogom hozzá. Na ez a durva!
- Úgyis a létező összes rokoni ágat fel fogja sorolni, aminél nem létszükséges, hogy hasonlítsak rád - nevettem el magam kicsit, mert ez valahogy anno is elég népszerű volt. Bármi, csak ne legyen köze hozzám az embernek olyan módon, ami bezavarhat a képbe. - Csokis az ajkad. Csak szólok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=727025#post727025][b]Celestyna M. Czerny - 2018.07.01. 01:32[/b][/url]

Egyesekkel ellentétben nála nem tudtam a színezős dolgot beszólásnak élni. Persze, most már, hogy divatosabb volt, annyira nem szoktak piszkálni, de előtte megesett, hogy forgatták a szemüket az emberek, hogy mit is csinálok... pedig.
- Ja, tudom, hiányosan nem jó a kirakós sem - biggyesztettem le a számat, mert pont olyan lehetett volna, ha nagyon durván változom, mint mikor félig kiraktad a képet és az utolsó darabok sosem kerülnek elő. Frusztráló és hiányos. Nem akartam az a fajta lány lenni.
Helyette inkább elmerültem kicsit a beszélgetésben, meg abban is, hogy mennyire hevesen tudott utálkozni a néniken, akik annyira odáig voltak érte. Tudtam, hogy nem igazán kölcsönös ez, de akkor is nagyon tudott irritálni, mert csak takarodjanak onnan és hagyják békén Dustint. Mondjuk azonnal.
- Mintha kicsit elutasítóbb lennél, mint általában - néztem rá sokatmondó pillantással, felvonva mindkét szemöldökömet. Nem, mintha ez nem melengette volna a kicsi lelkemet, mert velem nem volt ilyen! De tudtam, hogy nem szabadna, ezért kicsit több átélést is fektettem szerencsétlen gyümölcsös csoda felboncolásának.
- Elég szomorú, pedig mennyivel boldogabbá tenné az embereket, ha valami abszurdum miatt lógnál velem. Csalódás vagyok - biggyesztettem le az ajkamat, láthatóan elkámpicsorodva. Tényleg az voltam a családom egyes tagjainak, de ezzel nincs mit csinálni. Sz.pás. - Megoldjam neked?
Aztán meg sem vártam a választ, az asztalon lévő szalvétát elmarkolva hajoltam felé, a bal alkaromon támaszkodva meg. Csak aztán a szalvétával nem jutottam semmire, helyette szédítően közel hajoltam, a nyelvem pedig lassan végigfuttattam az ajka szélén, mielőtt még túlgondoltam volna, hogy mit is csinálok. Um... hupsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=727151#post727151][b]Celestyna M. Czerny - 2018.07.03. 15:15[/b][/url]

- Nem tudom elképzelni az amputoportálást, mint művészet. Hangos és veszélyes műtárgyak lennének - grimaszoltam, mert elképzelhetetlen mennyiségű bacilus keringene a körülöttük, sőt akár legyek is, ha nyári kiállítás. Undi. Hiba volt elmenni a Body expora.
- Ühm, vagy úgy - bólintottam, de már nem követtem el azt a hibát, hogy hagyjam az egészet kiülni az arcomra. Mert hát, ha őszinte akarok lenni, semmi közöm nincsen ahhoz, hogy kire, mikor és hogyan néz. - Hm? Nem. Felnőtt ember vagy, azt csinálsz, amit akarsz.
Nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak, nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak, nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak, nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak... Damn it. Inkább le is tettem a villát, mielőtt még komolyabban pszichopatának tűnök. Esküszöm nem vagyok az, akkor jobb is, ha nem tűnik úgy a külvilág számára.
- Nem tudom, valakit biztos - jegyeztem meg, bár azt hiszem, ez nem én voltam. Mármint... ha ténylegesen érdekelt volna, hogy mit gondolnak rólam, anno nagyon ki lettem volna borulva, minden egyes alkalommal, mikor megkapta, hogy a húga nagyon tapló... vagy cuki, megadhatná a számát.
Nagyon hamar kötöttem ki az asztallapon támaszkodva, hogy ha már provokálni tud, a következményeit is viselje. Nem egészen ezt vártam, azaz, nem mondom, hogy meglepett... de kicsit mégis. Szerettem volna, ha nem hajol el olyan hamar, de aztán csak felnyüsszenve visszaültem a helyemre. Nincs ez jól így.
- Nem. Nem, nincs - ráztam meg a fejem, azt hiszem, egyre bíborabb árnyalatban, az ajkam harapdálva, a tekintetem az asztallapra szegezve.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=728535#post728535][b]Celestyna M. Czerny - 2018.07.11. 19:23[/b][/url]

- Ez undorító! Tuti sose lesz családja. Vagy kinyírja őket harminckilenc évesen és utána magát is. Ugye nem magadról beszélsz? - fintorogtam, elhúzva a számat és csak aztán pillantottam rá a szemem sarkából. Nem sok bizodalmam volt ehhez az egészhez. Nem mintha ő olyan embereket preparálós pasinak tűnt volna, de a filmekben is mindig meglepődöm. Még akkor is, mikor más szerint teljesen egyértelmű volt.
- Ha nem vigyázol, még a végén azon kapod magad, hogy vontatom a hulládat a sikátorban. Nem akarod te azt - néztem rá sötét pillantással, amit az utóbbi pár évben tanultam Noahtól és előszeretettel alkalmaztam, főleg a vasárnapi ebédek fölött. Aztán a kezem után nyúlt, nekem pedig egy pillanat alatt olvadt le minden ellenérzés az arcomról, ahogy a tekintetemet az asztallapra szegeztem, az ujjaim az övéire kulcsolva pár pillanatra. Nem akartam itt lenni, mert ugyanoda esek vissza, ahonnét nyolc éve indultam, de nem akartam, hogy újra eltűnjön sem. Hülyeség, igaz?
- A többi mind maszlag? Minden? - kérdeztem felvont szemöldökkel figyelve rá, aztán megtörtént, anélkül, hogy különösebben végiggondoltam volna a dolgot. Tudom, hogy nem kellett volna, mert nem úgy voltunk, mint egykor és nem lehet csettintésre visszaforgatni a dolgokat. Mégis, csak ott támaszkodtam az asztalon és az ajkaim az övéit súrolták. A keze pedig a tarkómra, majd onnan az arcomra tévedt, mielőtt elhajolt volna, én pedig csak bámultam magam elé, leülve.
- Nem tudom. Rendben kéne lennem? - kérdeztem vissza csendesen, mert a helyzet az, hogy ha őszinte akarok lenni, semmi nem volt rendben. Már évek óta nem és nem akartam úgy tenni, mintha így lenne. - Most kéne mennem, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=729287#post729287][b]Celestyna M. Czerny - 2018.07.16. 15:59[/b][/url]

- Ja értem, elég, ha azt kihasználod? Nem tervezel hosszútávra? - kérdeztem, felvonva a szemöldökömet, de nem ítéltem volna el ezért se. Nekem nem voltak olyan terveim amik tovább mentek két hónapnál, mikor még azt sem tudom, a másnapom túlélem-e. Nem csak szimplán, mert néha jön a szorongás, ami a legrosszabbat hozza ki az emberből, de akármikor leléphetek az útról és elüthet egy kocsi. Szívás, de ez az élet rendje.
- Lehet, hogy egy idő után eszembe jutna, kérdéses, mikor, de megtörténne - billentettem oldalra a fejem, mielőtt eltoltam volna a sütimből még egy falatot. Nem voltam egy megszállott mágiahasználó, de az utóbbi években meglehetősen elkényelmesedtem, asszem. Főleg, ha a glitter összetakarításáról volt szó. Azt csak szimplán nem csináltam. - Az jó lehet, meg... nem túl egyszerű.
Nem akartam ebbe komolyabban elmerülni, mert tudtam, hogy ha elkezdenék erről beszélni, olyan dolgok szöknének ki az ajkaim közül, amiket nem akarok kiengedni. Olyanok, amik nem kéne, hogy jelen legyenek az életemben évek óta. Én tudtam, hogy ott vannak és már attól is rendesen ideges lettem, nem még ő. Felszusszantam, majd megráztam a fejemet válaszképpen.
- Nem, nem vagyok rendben és nem is tudom, hogy leszek-e valaha. De már megszoktam - feleltem őszintén, mert ez olyasmi volt, ami nem múlt el. Az érzés, hogy semmi nem lesz rendben, ott volt. Valahogy mindig. A hiány. De megtanultam együtt élni vele és elvoltam. Kissé el is kalandoztam, mielőtt visszanéztem rá. - Nem akarod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=730375#post730375][b]Celestyna M. Czerny - 2018.07.28. 02:40[/b][/url]

- Mint a tény, hogy Bambi kinőtte a cserepét? - kérdeztem vissza, a bazinagy növényen gondolkozva, aki amúgy a poznani lakásom kertjében lakott azóta, mert egy idő után már nagyobb lett, mint én és nem fért el. Furák ezek a bambuszok, de legalább menedzseltem, hogy életben tartsam!
- A visszaúton Poznanba - válaszoltam nemes egyszerűséggel, talán kicsit csendesebben és színtelenebb hangon, mint általában szoktam a dolgokat mondani. Ettől még így volt, ott nagyon sok olyan dolgot raktam bele a bőröndömbe, majd csúsztattam az ágyam alá, ami addig a mindennapi életem része volt és nem volt egyszerű nélkülözni. - De most jobban vagyok. Itt. Veled.
Tudom, nem kellett volna kimondani, mert régen volt, meg bonyolult, meg nem állunk úgy, de ami a szívemen, az a számon, nem volt több energiám megint azon rágódni ki tudja meddig, hogy mikor lehetőségem volt rá, nem mondtam ki azt, amit szerettem volna. Hagytam, hogy a kezemet az asztallapra húzza, majd felfelé fordítsa, anélkül, hogy megnyikkantam volna. Jól esett az érintése, ahogy a tény is, hogy mindegy mennyi idő telt el azóta, valahol még mindig törődik velem.  
- Csak színtelen, ez minden. A művészemnek nem volt lehetősége befejezni - vontam meg a vállamat kissé keserű mosollyal, mielőtt felszusszantam volna, a kezem az övére csúsztatva kissé. Színtelen. Az általam egyik leggyakrabban használt szó volt a rosszra. - Nem akarok menni. Sosem akartam.
Az ajkamba haraptam, lesunyva a fejem kicsit és megingattam, mielőtt eltoltam volna kicsit a tálat magam elől. Jó volt látni őt és mégis valahol rossz, mert nem akartam, hogy még egyszer csak úgy eltűnjön. Szóval egy apró sóhajt követően felkeltem az asztaltól, csak hogy megkerüljem és az ujjaim tördelve pillantottam le rá.
- Megölelhetlek? - kicsit az ajkam is beleremegett a kérdésbe, azt hiszem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=730740#post730740][b]Celestyna M. Czerny - 2018.07.31. 23:59[/b][/url]

Bambi már szép és nagy gyerek volt, nem fért el a szobámban, ki kellett költöztetnem, de azóta úgy tűnt, hogy elég boldog ott. Mindig szép, zöld hajtásokat hozott, meg mikor fújt a szél, olyan volt, mint aki integet nekem. Azt hiszem, rá is azt mondta pár barátom, hogy illene dolgoktól megszabadulnom, mert sose lépek tovább.
- Megesik - vontam vállat, mert már nem volt mit tenni a dologgal. Nincs rá lehetőség, hogy az ember visszamenjen az időben és egy pálcaintéssel mindent rendbe hozzon. Ha lenne, se hiszem, hogy megtenném. Ott volt bennem kicsit, hogy ha anyám nem jön, talán más miatt, de egyszer ismét Lengyelországban kötöttem volna ki, egyedül. - Boldog vagy?
Mert ha az, akkor igazából a többi nem is annyira fontos, csak olyan részletkérdés féle. Nem tudom, hogy történt, vagy mikor, de ott volt és nem is számított semmi más, huszadrangú lett és ez azóta is keveset változott. Az ujja a tenyerem súrolta és éreztem azt a bizsergést, mintha felforrott volna a bőröm az érintése nyomán.
- Hé! Egy rossz szavad nem lehet rá, kuss! - néztem rosszallóan, de aztán csak hagytam azt a félmosolyt kiülni az ajkam szélére, mert összességében tényleg voltak ilyen-olyan defektjei. De nekem így kellett. - Nem minden képet fejeznek be, Axel.
Van, amit nem is érdemes, de ezt már nem tettem hozzá, mert nem volt kedvem összeveszni vele. Pontosan tudta ő is, hogy van, ami nem elég jó hozzá, hogy tényleg több időt öljön bele az ember. Most kettőnk közül ő próbálta meg szebb színben látni a világot, ha már nekem nem különösebben akaródzott összejönni.
- Nem tervezek már egy ideje - próbáltam meg oldani azt a feszkót, amit ez hozhatott volna. Mert hát, nem tudom, mit akart volna anno, de jobb is volt, ha nem kérdezem meg, mert sosem valósult meg.
Pár pillanatig meredt rám, én pedig az ajkamba haraptam, mert talán nem a jó döntést hoztam, de ez olyan, mint mikor kezet nyújtasz valakinek, aki csak visszaint. Nem úszod meg, hogy ne tűnj egy rakás szerencsétlenségnek. Aztán hagyta, hogy a fejem a mellkasának döntsem, én meg reszketegen felsóhajtottam.  
- Megígéred?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=730757#post730757][b]Celestyna M. Czerny - 2018.08.01. 05:42[/b][/url]

Azt hiszem,nem ezt várta, ha egyszer viszontlát. Csalódást okoztam, talán. De együtt tudtam volna élni a tudattal, mert nem ő lenne ez első ember, akinek sikerült ezt okoznom. És bizony volt, aki ezt sokáig és hangosan éreztette velem, egész addig, míg nem érdekeltek a következmények egy-egy cselekvéssorozat mögött. Tartottam a szemkontaktust, csücsörítve kicsit, ahogy elgondolkoztam a kérdésen.
- Pillanatnyilag igen - feleltem olyan válasszal, ami őszinte volt, de nem teljes. Mert nem tudhattam, mit fogok érezni két óra múlva, vagy este, mikor egyedül fekszem otthon. Az epreimmel a padon ülve boldog voltam, és itt, vele, a tudattal, hogy hozzáérhetek, kérdezhetek, mellette lehetek, nem éreztem magam boldogtalannak.
- Rettenetes vagy - közöltem vele nemes egyszerűséggel, mert nem ő volt az első, aki leszólta a művészemet és valószínűleg nem is az utolsó. De attól még nagyon is rosszul toleráltam. - Nem tudom, azt mondta, nem igazán foglalkozik ilyesmivel egy ideje. Talán egyik sem volt.
Pontosan tudtam, hogy hányadán is állt a tervezéssel, de csak szerettem volna megvédeni ezt a beszélgetést egy olyan végtől, ami nagyon csúnya lehet, így tereltem, ebbe az irányba pedig nem tűnt hülyeségnek. Vele ellentétben én terveztem, nem is keveset és az esetek több, mint háromnegyedében csak úgy képzeltem, minden úgy marad. Egyben.
Aztán mielőtt még komolyabban átgondolhattam volna, ott álltam előtte, kissé megremegve, azt kérdezve, hogy megölelhetem-e. Rossz ötletnek tűnt, amikor nem érkezett válasz, de aztán nem sokkal később a karjaiba zárt, a fejem a mellkasának döntve. Szorosan átkaroltam, az ujjaim a fehér anyagba markoltak, ahogy kipillogtam azt az egy-két szúrós cseppet a szememből.
- Tényleg itt vagy... - szorongattam a felsőjét még kicsit, mélyen beszívva az illatát és egy pár pillanatig nem is tűnt annyira nehéznek elképzelni, hogy minden rendben lesz. - Ha végeztél, esetleg sétálhatnánk... ha van kedved beszélgetni. Sok bepótolni-valónk lenne.
Volt is. Nagyon sok dolgot meg kellett beszélni, attól kezdve, hogy még mindig szereti-e a dinnyés fagyit, addig, azon át, hogy nézett-e azért meséket, addig, hogy mi újság van Cesare-ékkal. Mindent, ami hirtelen úgy éreztem, fontos lehet.

//köffike //