37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed
Czukorvarázs Cukrászda - Dustin Axel Westwood hozzászólásai (17 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 02:48 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Édes volt, ahogy próbált úgy tenni mintha mérges, vagy hova tovább ne menjek, egyenesen haragudna bármiért. Azt hiszem korábban sem tudott meghatni, persze volt, hogy hagytam neki sikerélményt, mert utána sokkal elégedettebben nézett rám és szebben csillogott a szeme is. Ettől még azt élveztem, ha boldog, nem pedig mikor durcáskodik, bár annak is megvan a maga bája. Csak megingattam a fejem véve egy nagyobb levegőt, azt hiszem nem pontosan ugyan azt gondoljuk mai napig az élet veszélyeiről. Beleeshetnék egy késbe is bármelyik reggel, mégsem aggódok miatta, pont nem ez lenne a következő a listámon.
- Várom a post-it listákat, mint régen kaptam a falamra - néztem rá, ahogy egyre szélesebb lett az arcomon az a bizonyos mosoly, aztán ahogy közeledett a kissrác én is visszakomolyodva húztam őt közelebb még a radír témáját boncolgatva vele. Lazán megvontam a vállam, sosem éreztem előtte szükségét, aztán valahogy megszokottá vált. Ott volt, az illatáról eszembe jutott, a tényről meg csak beugrottak képek. Jó érzés volt, valami kellemes bizsergéssel járt az egész. Aztán elmúlt. Olyan voltam, mint mikor apám elvette annak idején a dolgaimat, hogy az nem való hozzám. Csak drasztikusabban.
- Más - javítottam ki inkább. Nem éreztem úgy, hogy a fura néha igen pejoratív értelme megállná itt a helyét. Szokatlan, váratlan, leginkább kissé esetlen az egész szituáció. De semmi esetre sem rossz. Legalábbis ezt mertem remélni. - Okos kislány vagy - villantottam rá a fogsorom, mielőtt még a tömeg elé járulva beléptünk volna. Ugyan elengedtem a kezét, de valahogy nem hittem, hogy ez sokáig így lenne, egyszerűen még élt bennem, amit az anyja a fejemhez vágott. Azóta is, és elgondolkodtató volt.
A cukrászdában követtem őt a pult felé, mai engem illet, semmi nem vonzott, de amikor elkezdett vacillálni, jobban megnéztem, mit is hozott fel, aztán csak forgatva a szemem a pultos lányra néztem.
- Legyen mindkettő, meg abból a triplacsokisból is hozzon - zártam rövidre, majd a keze után nyúlva megfogtam azt és egy szélső, kicsit forgalomból kieső asztal felé irányítottam magam előtt, hogy aztán ha leült, én is ezt tegyem aztán néztem őt egy darabig. - Hiányzol.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 02:51 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

A tekintetem akaratlanul is a lábaira siklott, majd vissza a szemeihez és széles vigyorral kellett tudomásul vegyem, azóta se nőtt semmit. Pont olyan helytakarékosan aranyos volt még mindig. Bár azért külön kör lett volna biztosan, ha valaki rá hívja a hatóságokat, mert éppen mászik ki vagy be az ablakomon. Nem mintha ez megeshetne a bűbájok miatt, de akkor is. Valószínűleg, ha sikerül neki, van valami kiskapu… vagy kihagytam valamit.
- Én azért úgy emlékszem, hogy elég gyorsan tudsz sprintelni - billentettem kissé oldalra a fejem, ahogy elgondolkodtam. Eléggé elemében volt például, mikor egy napot elutaztam egyedül, és mikor leszállt a gépem, szó szerint a nyakamba vágtatott a reptéren. Imádtam, mennyire örült és hogy csillogtak a szemei, egészen bizarr volt, hogy ugyan így tekintett a színes fürdővízre, meg néha egy-egy színezőre is. De ettől még…
- Nézőpont kérdése, mint minden - vontam vállat érdektelenül, pedig nem voltam az. Túl sok energiát és szimpátiát igényelt volna minden embernek elmagyarázni, miért vélekednek sokszor hibásan egy-egy helyzetről, neki pedig azt hiszem túl sokszor is tartottam már illemórát művészeti körökről. Nem is szándékosan mindig.
Hagytam belépni, még a nyelvemre is kellett harapjak, de nem szóltam semmit arra, hogy megint kimondta, és megint úgy, mintha tényleg gúny lenne, pedig pontosan tudtam, mennyire nem az a szájából, bármennyiszer került is elő.
- Az lepett volna meg, ha tudod - tettem helyre a problémáját a reakciómmal, majd fel is nevettem méregetve őt. - Nem hiszem, azokon több a szőr, meglepő módon még nálad is kisebbek, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a süti nem megy a hasadra, ha nincs oka.
Minekután megint túlzásba vittem talán az okítást, inkább rendeltem és eltessékeltem őt egy asztalhoz, ahol nem is tudom miért, de őt nézve csak kint volt ez az egész.
- Reméltem - mert tényleg nem akartam. Se azt, hogy fájjon neki, se azt, hogy rossz érzései legyenek vagy a boldogsága útjába álljon bármi. Nekem azt hiszem ebbe az anyja gyalogolt bele, de ki voltam én, hogy bármit tegyek? Nem mintha bármi jogom lett volna. - Igen? És… milyen gyakran is?
Lehet piszkálódtam, de tényleg érdekelt, sőt, ami azt illeti egyre jobban. Ettől még észrevettem magam, azt hiszem már annak az ölelésnek a végén is, hogy talán addig van és ne tovább, a béke érdekében.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 02:53 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- És most mi a prioritási sorrend? Előbb az eprek, aztán a kölykök, akiket tanítasz? - pillantottam rá, nem is igazán célozva vagy várva semmit. Tudtam, szerettem, sőt, egyenesen imádtam azt a sorrendet, amit régebben élt, a lelkesedése jobban letarolt, mint ő maga, szerencsénkre elég stabil tudok lenni, bár esett meg velünk is baleset.
- Tényleg? Nem is emlékszem - gondolkodtam el látványosan, mintha elő sem fordulhatott volna szerintem ilyen, holott ami azt illeti, pontosan tudtam. Mikor, mikről jött elő bennem a szó talán kissé okító jelleggel. Néha észre sem vettem, csak mondott valamit én pedig megmagyaráztam a miérteket. Mondhatnám, hogy szakmai ártalom, hogy mindenhez van valami háttér sztorim, de már a suliban is ilyen voltam. Sokan utáltak is, de ez kit érdekelt? A lényeg kedvelt. Nagyon is.
- Nem én mondtam - néztem rá, mert bizony nem hangzott el ez az én számból. Csupán rávilágítottam, hogy ilyen is tud lenni. Amit nem mellesleg eléggé tudtam élni, viszont ezt megtartottam magamnak, mint azt a rétegzett csokikrémes pohárdesszertet, amire ráböktem. Ha tömör is, úgyis tudom, hogy bele fog mászni, nekem nem mondja senki, hogy ez változott volna. - Eléggé, tartottam egyet. Egy évig. De aztán elvitte az öcsém a gyerekének.
Nem szoktam reklámozni az ilyeneket, de anyám se meg a testvérem se hitték, hogy minden oké. Szóval próbáltak a nyakamba varrni növényt és állatot is, azért hálás voltam, hogy embereket csak az öcsém, ő is mértékkel és észrevette magát egy idő után. Egy látványos grimaszra és egy aura is rájátszottam közben, pedig egyáltalán nem fájt, csak kellemetlen volt, de valahol még jól is esett. Érdekelte, ebből is tudtam, hogy mit mondok.
- Jobb úgy, nem? Könnyebb - vontam vállat lazán, próbáltam könnyedén feszegetni az egészet, valahogy semmi nem volt kimondva, de minden ott volt. Arról nem beszélve, hogy kicsit felelősnek is éreztem magam. Nem voltam már tizenéves, igenis akár utána is mehettem volna. De nem tettem, miután az anyja a fejemhez vágta, hogy nem teszek jót senkinek, én is jobbnak láttam hagyni. Utólag elég szar ötletnek tűnik, s csak jobban felhúz, mióta szóba került, hogy inkább próbálkozott másokkal. - Szóval csak ha eszedbe jutok, de kérdezzem inkább a mikor nemet? - könyököltem fel az asztalra az állam a tenyerembe ékelve úgy mosolyogtam rá, még bólogattam is kicsit a kérdésére.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 16:10 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nem gondoltam komolyan, és azt hiszem a kis fennakadásából is elég egyértelmű lett, hogy talán még ő is érzi a határt, ennek ellenére szerettem mérgesen is, ahogy a furcsa ráncoktól inkább vicces volt az arca. Nem illet rá, hozzá. Nem volt elég kisimult és olyan ártatlanul kedves. Mint amúgy. A sorrenden azért fel kellett nevetnem, pedig semmi meglepő nem volt, ha kicsit jobban átgondoltam az egészet.
- Igen? Biztos nagyon szép kis állatkák - jegyeztem meg így vakon is, mert nem hittem, hogy a kezeiből valaha olyan munka látna napvilágot, ami nem volt elég jó. Fogalmam sincs, erre mellettem edződött-e meg így, vagy mindig ilyen volt, csak nekem tűnt fel későn, ettől még ez a helyzet.
A szemei forgatására igen csúnyán tudtam rá nézni, nem szerettem tőle a szarkazmus közeli felszólalásokat. Egyrészt, nem csináltam direkt, másfelől meg ez nem kislányoknak való példa volt, bárkitől is tanulta el. Még előttem volt, mikor elsőre találkoztunk mennyire bátortalanul alakult részéről a beszélgetés az első pár mondatig, most meg itt vagyunk. Nézek rá, és gyönyörű, változott, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy felnőtt lenne. Nem is igazán szeretném, ha elhagyná azt, ami őt olyan különlegessé, kissé creepyn, de teszi.
- Csak hét, az első évben kitöltöttem előbb Cesaron majd Jimen. Ki és mikor volt kéznél - közöltem könnyedén, mintha annyira rám vallott volna, hogy a legközelebbi barátaimon élem ki a feszültséget. Nem, mindig alkottam, még ha nem is szerettem a negatívumokból ihletetteket. Ott azonban nem ment, sok dolgot csináltam, de egyik se volt köthető semmi produktívhoz. - Nem, de rendesen forgáccsá rágta az egyik festményem egy darabját… nem illettünk össze.
Be kellett látnom, hogy egyedül nem is annyira érdekelt szerencsétlen. Néha elmentem mellette és megpiszkálgattam él-e még, kapott enni meg inni és ebben kimerült. Nem volt olyan jó sorsa, mint Bambinak. Akkor egészen máshogy láttam az életet azt hiszem. Rosszkor jött a szőrgombóc.
- A hiányába? Nem hiszem, ők életben tartották az elmúlt négy évben, koros egy jószág - gondolkodtam el a számokon pár pillanatig. Bár elég jól szoktam mindenre emlékezni, szerettem csak úgy biztosan még magamban is pontot tenni a dolgok végére. Volt, aminek sosem sikerült, ilyen az én formám.
Nem tett boldoggá, amit hallottam, sőt, kifejezetten feszülten ültem le a pulttól eltávolodva és hallgattam a válaszát az egészre. Nem a helyzet vagy ő feszítette az idegeim, hanem ami ezután jött. Nem tudja milyen a könnyebb. Én reméltem is meg nem is, hogy túllép és boldog lesz. Egyrészt nem hiszem, hogy most itt akarnék lenni, ha így lenne, másfelől meg nem kívánnám neki, hogy ne ez történjen. Egyszerűen nem tudnám kezelni egyiket se. Láthatóan most igen, közben meg belül már listát vezetek lassan apróságokról, amiket észre se kéne vennem. Csak egy régi ismerős vagyok, nem?
- Itt, nem is nagyon megyek sehova - emeltem fel a szemöldököm is, ahogy rá néztem, aztán a pincérre, amíg megköszöntem kihozott adagokat. Megvártam még elmegy, csak utána dőltem kicsit hátra a támlának elkényelmesedve elégedetten.
- Ez valahogy nem hozott kétségeket bennem - néztem rá hamis vigyorral, ahogy inkább a számra haraptam belülről, hogy visszafogjam magam. - Azért csak óvatosan, nem viselném jól, ha a halálba hoztalak volna.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 17. 16:10 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Csak ingattam a fejem hitetlenül, mert biztos voltam benne, hogy amit csinál, azt jól, egyszerűen ő kevésbé látta ezt be a saját munkáiról. Nyilván nekem is voltak problémáim a munkáimmal, de azokban volt is mit találni, ha egyszerűen nem értem a végére, biztos volt, hogy selejt az egész. Esetében meg nem hiszem, hogy fejetlen, vagy félkész állatokról lenne szó. Akkor az nem is így hangzik el.
- Elég nagy a türelmük - vonogattam a vállam egykedvűen, de már nem is akartam rá negatívan hatni, vagy mérges lenni, attól függ. Nem vesztettem el a barátaim, egyszerűen nehéz volt, ők meg hol megértették, hol nem hitték, hogy valaha elviselhető leszek újra. Aztán telt az idő… és egyelőre nem tudtak felmutatni eredményt, de változást igen. - Igen, nem voltam túl motivált a tartása terén tovább, másnap elköltözött.
A tengerimalac egy külön történet, én nem vágytam rá, ő nem vágyott rám, egyszerűen egymás nyakába varrtak minket, mintha muszáj lenne. Még csak egy cserepes virág se járt évekig a lakásomban, nemhogy ilyen élőlény hosszútávon.
- Akkor mibe is kellene? - néztem rá érdeklődve, azt hiszem most nem akartam felfogni a kérdését és nem is sikerült, ha akartam volna sem. Arra, hogy nem nézné végig csak elmosolyodtam, majd némi torokköszörülés után elég szépen néztem rá várva, hogy amúgy ez pontosan mit is takar. Mert ugye ehhez feltétel lenne, hogy mindig lásson, meg hasonlók. Ettől mondjuk nem lett tisztább a képünk egyelőre.
- Igen? Nem voltak zökkenők? Mélypontok? Gondok? Problémák? - már majdnem őszinte döbbenettel néztem rá, de nem volt az éreztem és részben tudtam is, hogy nem kerek a dolog. Főleg abból, ahogy csak ennyivel elvágta a dolgot az infómegosztásnál. Elhúztam a kelyhet és belekanalaztam, azonban a szemeim a csokikrémről legtöbbször rá vándoroltak, a golyós momentumnál is, amire csak a jobb tenyerembe temettem az arcom egy pillanatra röhögve is az egészen.
- Annyira tipikus, nem mintha nem lennék tisztában a képességeiddel - billentettem oldalra a fejem széles vigyorral.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 18. 01:54 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Sosem használtam hasonló szavakat most is egy pillanatra felkúszott a szemöldököm, de aztán csak elengedtem az egészet. Tény, túlságosan is közeli barátok ahhoz, hogy csak úgy hagyjanak a szarban, és ez fordítva is nagyon igaz. Húztuk már ki egymást minden bajból, talán tényleg ennyi az egész. Ellenben a malac kérdésével, amire én a mai napig nem találtam indokot, kérdést vagy éppen választ. Már a meglétének okát is elnyelte a fekete lyuk leginkább, de most ő boldogan vinnyoghat egy kisgyereknek, aki legalább élvezi is, nekem meg megmenekülnek a cuccaim és fölösleges energiát se kell fektessek látszatkedvelésbe. Nincs nekem erre időm.
- Egész máson szoktam hidd el. - Furcsa volt tőle hallani a borút, akkor is, ha óva intés volt, mintsem komoly felvetés. Azt hiszem kicsit el is gondolkodtatott, meg, ami azt illeti, nem vagyok olyan fiatal, mint kimondva szeretné. Már éppen elértem a hát-derék-nyak fájási bajok hármasával járó kényelmi időt, mikor ott is ropog a csontom, ahol el sem mozdultam. - Az életben ami jó, élvezhető vagy akarjuk, kilencven százalékban sosem volt vagy sosem lesz egészséges.
Nyilván nem ma kell elkezdenem felvilágosítani az élet gördítette lehetőségekről, mégis megint beleestem a szokott hibába és ott volt a hangomban, ahogy elmélyült az okosítási szándék, persze nem kioktatóan.
- Azaz? Kicsit bővebben - néztem rá pillantott sem hagyva rá, hogy abbahagyhassa ezt. Egyszerűen tudni akartam, és mikor így volt nem ismertem a határt a követelés és a kérés között. Megesett, hogy ez elcsúszott, vagy szebben mondva elmosódott. Most több volt a szándékosság benne, mint normális lenne. - Olyan amerikai. Megkóstolod?
Tudtam, mert megesett már a megjegyzés, mit gondol róla, ha véletlenül én is eszem ilyeneket, az legtöbbször valami extra édes, és biztosan köze van valamely csokoládéhoz. Ennek jelen esetben mindhez. Közben felé toltam kissé a poharat, még szerencse is, mert utána már kénytelen voltam a tenyerembe temetni az arcom a kis mutatványára.
- Nem tudsz meglepni, Kicsi, az - jegyeztem meg szórakozottan, még el is vigyorodva, ahogy egy szalvétát felé tartottam, biztos, ami biztos. Megvártam, hogy leküzdje a falatokat, egész sokáig is felejtettem rajta a tekintetem, aztán a mondandójára felemelve a fejem néztem rá.
- Eljöhetsz hozzám bármikor, nem eszem embert.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 18. 23:19 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Lehetőségeken, a műveimen, mi van otthon a hűtőben - mondtam, a végén egészen el is nevetve magam. Nem tudom, sokkal könnyebb volt elkezdeni úgy a beszélgetést, mintha még mindig ott tartanánk, ahol, mint fenntartani. Persze ezzel sem volt bajom, de nem igazán tudtam mit mondani, nem volt képben, semennyire leginkább, ami normális és nem is tehet róla, de sok dolog azt hiszem még nem mondott volna neki semmit. - Kapcsolatban vagyok az egyik pécsi galériával, akik majd akarnak az én képeimből is párat a következő, „A természet maga” kiállításukra, mostanság éppen azon kattogok.
Azon, hogy lelombozó vagyok csak mosolyogtam az orrom alatt, nem hittem volna, hogy ez különösebben megütötte volna a lelkét, igyekeztem, nem mindig tudatosan csak, de odafigyelni nála, ha megjegyzést is teszek, az olyan legyen, amilyen. Elég nagy seggfej tudok lenni, és ezt nem mindig akarom csillogtatni. Most viszont eléggé csúnyán néztem rá. Nem megrovó voltam, inkább aggodalmas, és azt már ő is tudta szerintem ezen a ponton, hogy nem ráz le körítéssel. Aztán csak egyre kifejezéstelenebb lett az arcom, majd a homlokráncaim válaszoltak helyettem, még pár pillanatra csend állt közénk.
- Ugye ilyenek meg sem fordulnak abban a szép kis fejedben egyáltalán azóta? - Egyáltalán nem kérdés volt, inkább félig kijelentés, félig pedig leginkább már parancsszóba hajlott. Le sem vettem róla a szemeimet, abban igazat kellett adnom, hogy nem tetszene, nem, a saját gondolataim a ködös kis kifejtései után sem tetszettek, a leginkább teljesen levert a víz az elképzeléstől is. Még mikor a csokis krémet felé toltam, akkor is éreztem, hogy feszültebben szorítottam a kehelyre, így el is húztam a kezem és csak megtámaszkodtam az alkaromon, ahogy az asztal felé hajoltam.
- Inkább bájos - és kifejezetten örülök is, hogy nem változtál mindenben. Csak ezt éppen megtartom magamnak. Figyeltem, ahogy megküzd a magáéval, a vigyorom is lassan sikerült elhalványítani, a megjegyzésére meg csak elégedetten kanalaztam a csokiba. Szerettem benne az étcsokit, keserű volt, és sokkal jobban ízlett utána az embernek a tej és a fehér is.
- Nem, cicám, ez most nem az a kifejezés, amit keresnél - néztem rá sokatmondó vigyorral, mielőtt elégedetten a támlának dőltem volna őt figyelve tovább. Nem zavartattam magam, sőt, ami azt illeti tetszett, élveztem és akartam is most csak ezt csinálni. Túl régen láttam, pláne ilyen közelről és… így. Az utolsó emlékem minden volt, csak nem olyan, amilyennek ennek a lánynak mindig lennie kéne. Boldognak, a kókuszos sütivel vagy éppen a tonna csillámmal, amivel dekorálta sokszor a padlót is. - Komolyan mondtam. Örülnék.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 20. 01:03 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Talán mások szerencsésnek mondanának engem azért a szétszórtságért, ami a gondolataimban él. Sokszor ez segített, akkora kavarc volt odabent, hogy nem volt kapacitásom újra és újra ugyan abba a szarba süllyedni, ami aktuálisan az életem jellemezte. Most is ilyesmi van, van mit tennem és mivel foglalkoznom, talán ezért is álltam így most az egészhez, ahogy. Lehet más esetben még ülnék ott a padon, merednék magam elé, és várnám, hogy történjen valami, amiből tudom, hogy most mi is van.
- Azok tényleg elég jók, amire ők pályáznak, ezért sem egyszerű megállapodni. - Nem bízom meg mindenkiben, de az egyik értékbecslési szakértőjükkel már többször dolgoztam, nagyon otthon van a modern művészetekben, pedig nem ez a szakterülete, kedves nő. De van, hogy tényleg ez a helyzet, mondjuk az utóbbi időben nem volt így mindennel, mai kikerült a kezeim közül. Ezt viszont megtartottam már magamnak.
Láttam rajta, hogy rosszul érzi magát, leginkább emészti, pedig nem rá akartam rivallani, inkább az érdekében felhívni a figyelmét, de ezzel néha igencsak mellé nyúltam nála, nem ez volt az első azt hiszem. Vettem is egy nagyobb levegőt, mit aztán egyben kifújtam, ahogy hallgattam tovább. Éreztem, hogy a nem is szűk nyakú pólóm feszegeti a nyakam, bár lehet inkább csak a képzet volt, leginkább az arcomra fagyott a kérdőrevonás minden sugara.
- Ez mikor volt? - kérdeztem szinte monoton és automatikusan az utolsó szava végén. Voltak dolgok, amikről hallottam, tudtam, hogy nem volt fényesen, de mélységekbe senki nem ment információkkal. Nem is lett volna miért elvárjam. Rá akartam vágni, hogy semmikor, hogy már akkor is hiba volt, de tudtam, hogy ez nem segít sokat. Szokták mondani, hogy az emberek változnak, vagy elhagyjuk, esetleg megcseréljük a szerepeket, de ez nem ezt mutatta. Ő zavartnak tűnt, kellemetlen volt neki, én meg megint éreztem azt az idegbajkezdeményt, amit minden alkalommal, mikor olyanba akart szaladni, ami tudtam, hogy rossz. Kezdve a lakótársával, folytatva a bulikon mindenféle próbálgatásával. Csak nem.
A sütik valahogy segítettek az egész helyzeten, mégis szarul éreztem magam és tehetetlenül emiatt, azért egy félmosolyt magamra erőltettem, a facepalm után, amit az egyben eltüntetett golyó váltott ki.
- Szeretem a nyelvtudásod - nyomtam meg a szót széles vigyorral, majd nyugisan méregettem, még fel nem csattant, amire el is nevettem magam összefűzve a karjaim magam előtt. - Igazán nem hibáztathatsz, csak nyolc év különbségeit keresem.
Az utolsó mondatrészére éppen elkaptam a pillantását, de nem volt hosszú ideig alkalmam a kékjeibe bámulni, mert el is temette az arcát, mire mosolyogva csóváltam a fejem.
- Nem, az mind rád vár, babydoll. Én ma csak néző vagyok… meg a csokikrémtesztelő - emeltem meg a kezeim a tenyereim felé tartva, hogy aztán vonva kicsit a vállamon engedjem el a témát. Nem azért hoztam fel, mert engem úgy meghatna a hely. De tudtam, hogy neki jó.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 21. 22:11 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Igen? - Meglepődtem talán, ami az arcomon nem is látszott, de a hangomból lehet kicsengett, nem zavart különösebben, egyszerűen meglepő volt. Akadnak képek erre és arra, amik már nincsenek a tulajdonomban, bár kötődnek a nevemhez, de már gyűjtők kiállításainak darabjai közé kerültek, esetleg adományként egy-egy nagyobb műterem kapta meg, igazából utóbbiból sose csináltam ügyet, előbbiek meg eleget ajánlottak, hogy ne is akarjak. - Időszaki a legtöbb, amiben ott vannak, ahogy én tudom, de van kettő, amit valami fura nő vett meg. Van egy rakás macskája és egy magán múzeuma valahol New York mellett.
Ahogy meséltem róla, azt hiszem az undor és a kín egyszerre futott végig egy-egy grimaszomban. Még a privát számát is odacsúsztatta nekem az eladás után, de voltam olyan kedves, hogy azt még mikor látta a kukába dobtam. Nem ezért voltam ott, de ha ezért is mentem volna… sem.
Bármennyire nem akartam belefolyni, mert már párszor letisztáztam magamban, ha úgy is alakul, se közöm, se jogom hozzá, egyszerűen csak ott volt az a lüktetés a homlokomban, éreztem, ahogy az ujjaim erősebben feszülnek az asztallapnak, én meg ingadoztam a normális és a kissé ideges állapot között. Nem, nem ez volt az, amit hallani akartam tőle, ennél talán az is elviselhetőbb, ha boldogan újságolja, hogy ment férjhez vagy tudom is én. Egész más a mi lett volna ha-n lovagolni és egy életen.
- Celestyna - szólítottam meg a teljes keresztnevén, ahogy a homlokomon szerintem már több ránc ki sem fért volna a hárítást követően. Nem olyan volt ez, amit besöpör a sarokba és majd le se szarom, vagy senki. Én nem az anyja vagyok, aki fogja magát, gondol egyet és félreteszi, ami úgy gondolja nem kell, és random új dologba fog bárki preferenciái nélkül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam önző egy időben erősen, de ez nem ugyan az, mint tönkre tenni valakit. - És anyád ezt boldogan végig is nézte?
Mondhattam volna, hogy sajnálom, hogy nem kellett volna vagy megróhattam volna, de mindegyiknek megvolt a maga oka, miért nem volt itt éppen helye. Én nem akartam, hogy most valamibe belesüllyedjen, még ezen túl is.
- Rettenetesen értesz az időzítéshez - vigyorodtam el kicsit, de ahogy az állam dörzsöltem ezt az ujjaim mögé is rejtettem, mielőtt elnézegettem volna őt. - Még nem tudom, ne sürgess, tudod, hogy nem sietek el semmit. Általában.
Ez igaz is volt meg nem is, megvoltak a magam dolgai, amikben igenis türelmetlen tudtam lenni, de az életem alapvetően elég nagy pánikmentesség és lassúság jellemezte, főleg azóta, hogy fordult egyet a világ mondjuk úgy nyolc éve. Más volt, terveztem, pedig nem szoktam, azonnal akartam dolgokat, és most csak itt vagyok. És meg sem bántam. Szomorú. Igazán szégyellhetném magam.
- Ezek után szerinted hagynám? - hajoltam vissza az asztalhoz egészen az asztal fölé nehezedve a fejem kissé felfelé biccentve, hogy rá nézhessek. Megkapta azt a bizonyos félmosolyt is mielőtt megemelkedve a feje után nyúltam volna, hogy homlokon csókoljam, majd elégedetten visszaültem a csokikrémem fölé. - Aki bámul téged, Teri néni, jobbra, a fő pletykafészek, már látom a holnap reggeli beköszönését a kapumon…
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 24. 18:56 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Kénytelen voltam visszafogni a kikívánkozó röhögést az esetem megnevezésre. Egészen más hangsúllyal és sokkal elégedetlenebb és féltékenyebb arccal hallottam már eleget ezen a hangon, akaratlanul is előttem volt egy ilyen jelenet. De nem, ami azt illeti továbbra sem bukom a megkeseredett, szingli negyvenes nőkre. Megingattam a fejem, ha próbálkozott is volna, leginkább Jimnél kötött ki, aki, ha nem is akart, ingyen és bérmentve kísérőt játszott, mert utálok egyedül inni sznobokkal.
- A legtöbbet akkor, vagy korábban. Azok, amik most forognak bemutatókban, minimum nyolc éves képek, van kettő ami tizennégy. Azok a legrégebbiek - gondolkodtam el egy pillanatra, de jól számoltam, ebben egészen biztos vagyok. Azt pedig, hogy a befejezett és érdemi képeim nem újkorszakosak, olyan könnyedén közöltem vele, mintha csak azt kérdezte volna előtte, mennyi is az idő. Nem akartam a következtetéseket és az ok-okozati összefüggéseket. De azt hiszem ő is tudta, hogy az szar volt, az egész időszak, és leginkább nem is álltam fel belőle, inkább kerestem mást. Néha próbálkoztam, de elégedetlen voltam, így ezek a házamban hevernek erre-arra.
Megköszörültem a torkom a kérdésem után, inkább azért, mert talán nyomatékosabb volt, mint szántam neki. Nem akartam vele a frászt hozni rá, vagy azt mutatni, hogy felidegesített volna, ez amúgy is ritka, de nem voltam boldog, ez látszott is, ahogy rezzenéstelenül meredtem hol rá, hol az édességekre.
- Apád legalább érti a dolgát - és ami azt illeti ezt nem először gondoltam így. Az anyja volt az egyetlen, amit nem is értettem, se a tetteit, se azt, amiket az én, vagy éppen a saját lánya fejéhez vágott. Lehet meg kellett volna ajándékozzam egy gyűrűvel és mindjárt elfelejti, mit is akart. Márhogy Pirost. Bizonyosan nagyon vidám lett volna attól is.
- Ne is törődj vele, örülök neki, hogy ezt nem hagytad el út közben - mondtam neki őszintén, aztán csak felvonva a szemöldököm ingattam a fejem, mintha ellenkeznék, de nem tettem. Tény volt. Én is kiemeltem azt az általábant, de inkább nem mennék bele, mit akartam azonnal, és miben tudtam várni a múltban is. Ez ma sem hiszem, hogy sokban változott.
- Itt a faluban, a második utcában, egy felújított házban - mondtam neki, aztán nevetve folytattam is. - Igen, eléggé creepy is. A nő rettenetesen érdeklődő és szeret sokat beszélni. De hála az égnek a „mennem kell dolgozni” kifogás mindig jó, akkor is, ha nem ez a helyzet - tártam el a kezeim, mintha védekeznék, pedig a kegyes hazugságok beleférnek az életbe. Bőven, azt hiszem ilyenben elég sokat lehúztam már.
- Nem, babydoll, nincs ezen mit magyarázni, kíváncsi vagyok az elméleteire.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 30. 16:23 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nekem nagyon tetszett és vicces is volt, pláne a kis sértődés mellé, ami járt, de túl édes volt, hogy ezt a kört kihagyjam, vagy esetleg elszalasszam. Az elmúlt években még inkább megtanultam a maximumot kihozni a helyzetekből és inkább kevés, de minőségi jónak örülni. Nem voltam az a türelmem tekintetében, aki korábban. Pedig ott se ment minden maradéktalanul.
- Nem mintha nyolc éve nem lett volna a színezés sláger - emeltem rá a tekintetem sokatmondóan, persze rossz szavam nem volt hozzá. Szerettem, mikor akár így, akár mással elfoglalta magát már akkor is. Ő nem keseredett felnövés közben meg, amit rengetegen megtesznek, én meg ettől rosszul vagyok. A legtöbb galériás nőci is pont ezért jut erre a sorsra, amire. Nem igazán passzoltak az ízlése abba, amit szeretek. Meg leginkább bármelyik, de ez más kérdés.
Én se könnyítettem meg a dolgát a családdal abban az időben, de kicsit sem éreztem úgy, hogy bármit elb*sztam volna a jövőjét nézve, vagy kényszerítettem volna döntésekre. Én tudom, hogy vigyáztam rá és így volt a jó, egyszerűen az anyja egy fap*csa, aki ezt nem látta be. Mosom kezeim, bár tény, hogy az apja normálisnak tűnt, ehhez képest meg mérföldekkel.
- Kár is volna értük - húztam el  szám, mert már az elképzelés is morbid és frusztráló volt. Értem én, hogy nem lehetetlen, az ilyen idiótább, tudatlan hoppanálást végzők rendszeresen bemutatják, hogy kell részeket más országban, városban hagyni, ettől még kicsit sem normális ez. De aki hülye, haljon meg alapon így jártak leginkább. Hümmögtem egy sort a krém felett, ahogy hallgattam, hogy ő is itt lakik, mik ki nem derülnek, de abban elég biztos voltam, hogy még az utca sem egyezik, különben nem most botlok bele. Apropó, nem is így, ha valaki nem gondolja úgy, hogy jobb hallgatni.
- Nem mellettem, hanem nekem. Nem ugyan az, ráadásul... nem, én ezt nem viselem jól, csak lotyognak, se eleje, se vége, se tartalma. Leginkább olyan, mintha hallgatnád a rádióban a műsormegszakítást. Senki nem kíváncsi rá és sosem lesz - vontam meg a vállam, mintha tök természetes lenne, hogy ilyen szinten érdektelen vagyok a próbálkozások nagyrészére. Igazából ha akartam valamit, vagy valakit, megoldottam rövidúton, rizsa mentesen. De nem vonzottak a családos, esküvős nagyszerelmes elképzeléseik. Egyszerűen eszembe se jutott róluk semmi hasonló.
- Majd elmélyülten gondolkodom, még sorolja, mielőtt megjegyzem, hogy ne erőltesse meg magát - amúgy is, jót tesz az agytorna az időseknek, nem? - Micsoda probléma... és most hogyan oldjam meg? - döntöttem kicsit oldalra a fejem nézve rá.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 2. 23:04 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Valahol a hiány is egy művészet - néztem rá alig fél pillanatra, hogy aztán a süteményeket méregessem. Valahol a negatív dolgok is részei voltak annak a világnak, amiben sokszor jobban otthon voltam mint a rendes életemben. Mondjuk nem volt nehéz, gyakorlatilag utóbbi nem létezett. Mikor nem dolgoztam, akkor azon görcsöltem, mit és hogyan fogok alkotni és mikor úgy, hogy az nekem is megfeleljen. Önmagam legnagyobb kritikusa vagyok és nem adok ki bármit a kezemből. Talán ezért nem is került ki semmi évekig. Akkor sem, ha csak nekem volt esetleg gondom.
- Mint általában? Még most is gyönyörűen tudok rájuk nézni, ha úgy hozza egy esemény, vagy szükséges - sőt, nem csak rájuk, ami éppen terítéken is volt, ahogy megtaláltam a tekintetét. Nehéz volt nem őt nézni, szerettem a látványt, más volt és egy kicsi plusz is volt bármihez, amik körülvesznek. A haverjaim azt mondanák túl nyálas, de pont ezt érzem ha egy képem gyönyörű és tudom, hogy másoknak is az. Nem értik ezt, mások vagyunk, de kellenek, hogy visszarántsanak az életbe. - Talán zavar?
Nem is igazán tudom, provokálónak indult-e a kérdésem, de picit talán az is volt. Érdekelt a véleménye, pláne azután az arc után, amit kaptam. De én is észleltem, hogy ennek a gyümölcsök isszák meg a levét és lassan válnak áldozattá, amit meg is mosolyogtam két falat között.
- Nekik? Lehet. De ez kit érdekel - tártam el a karjaim egy pillanatra. azt hiszem ebben is tipikusan amerikai voltam, mert igen könnyen tudtam nagyon gyorsan érdektelenné válni olyan emberek felé, akikhez nem volt közöm. Tehetségem volt már ebben is. A visszakérdésre csak az asztallapra támaszkodva figyeltem őt, de mire észbe kaphattam volna már oda is hajolt, én meg egészen véletlenül úgy mozdultam kicsit elnyitva az ajkaim, hogy ebből ne csak a csokimaradék jöjjön ki jól. Az ujjam a hajába csúszott egy pillanatra, de a csók is inkább egy futó puszinak sikerült, amitől egyszerre voltam elégedett és mégsem. Nem vagyok egy nagyon beosztós típus, akinek ez elég, de így is azt hiszem több, mint lehetne. Szóval csak elengedve megköszörültem a torkom. - Azt hiszem már nincs csokimaradék ott.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 7. 21:04 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Nem egészen erre gondoltam, de ha hiszed, ha nem. Van aki ebből él - én meg vagyok ekkora arc, hogy mindezt a csokikrém meg a sütemények fölött kívánom megtárgyalni. Nem mintha annyira zavarna benne, én elég nyugodtan szoktam a szokásos tömeghisztérikus gyilkossági hírek mellett reggelizni otthon is. Európában ez nem igazán jellemző, vagy nekem nem volt szerencsém a címlapon hullazsákban tetemet cipelő aurorokra kelni. Egyszer egyre ráöntöttem a kávém, és még háborgott is.
- Ha őszinte kell legyek, nem tudom eldönteni, hogy a tekintetedben és a villádban fújkáló ellenérzés, hívjuk így, szexi vagy ijesztő kéne-e legyen - haraptam az ajkamra, mielőtt még a villát megigazítva a keze után nyúltam volna. Csak egy pillanat volt, aztán az asztallapra húzva az enyém az övére simult, kicsit cirógattam mielőtt egy kínos sóhajjal elvettem volna a magamét. Mintha ez már nem az én jogom vagy kötelességem lenne. Mármint foglalkozni az egésszel, azzal, mi is van vele, pedig be kellett lássam, hogy eddig nem is tudtam, mennyire nagyon érdekelt. És akkor Lewynek is van pofája néha olyanokat kérdezni, hogy "miért, érdekelt volna?". Mindenesetre elég biztos, hogy a megmozdulásától nem megijedtem.
- Nekem nem, a többi meg csak maszlag - vontam meg a vállam egy nagyobb kanál csokis csoda éltüntetése közben, és bár éreztem hogy nem kéne, mellé toltam egy következőt is. Aminek eredményeként hosszú bámulásba kezdtem. Tudtam, hogy csak nem. Ha nem megy a szám, működnek a szemeim is. Meg a csoki, ó, de mennyire.
Mikor áthajolt még nem tudtam én sem, mit is csinálok, egészen addig, még a tarkójára, majd az arcára nem csúszott a kezem. Éppen csak egy pillanat volt az a csókba futott akció. Mégis végigfutott az agyamon, hogy ez is sok.
- Rendben vagy, babydoll?
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 12. 14:07 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Még lenne öt jó évem, mit piszkálsz - nevettem el magam már az elképzelésen is, aztán persze ingattam a fejem védekezően. Szó sem volt ilyenről, sosem vonzott a művészetben a brutalitás ilyen módon. Mások szerint furcsa dolgok álltak az életem középpontjában, de ez annak köszönhető, ahogy az események formáltak engem. Van egy második születésnapom, mikor gyakorlatilag visszahúztak a fényből, akarva, akaratlanul, de ez maradandó. Ettől még nem fogok szerveket fellógatni a stúdiómban, hogy alattuk fessek megihletődve és teljes elszántsággal. Nem vagyok pszichopata, jól megvagyok minden ilyen nélkül. Olykor nagyon parasztul viselkedem, de ez meg lehessen már a saját döntésem.
- Gyönyörűm, így sem bírnál velem, a tehetetlen test meg nehezebb. Ha pedig nem tévedek, most sem jutna eszedbe a pálcát használni - vontam meg a vállam egyszerűen. Nem féltem tőle, még csak szemem se rebbent legtöbbször, ha valakire vicsorgott vagy éppen vérben akartak forogni a szemei. Imádtam, milyen kis indulatos leginkább. Viszont azt is pontosan tudtam hogy alapvetően sem és mellettem se azt látta, mennyire fontos a varázslónak a varázspálca. Leginkább mert én az erőmmel meg a megszokott dolgaimmal operálok másokkal szemben. - Az. Nem érdekel mit gondolnak mások ilyen tekintetben.
Hazudnék, ha azt mondanám nem adok rá, mert sajnos de, igenis érdekel és szeretem kivívni az emberek tetszését, sőt, tovább ne menjek, rajongását a munkámmal, azzal, amit adok és mutatok, ettől még nem esem hasra tőle, ha Teri néni szerint túl fiatal ez a lány, hog ne a húgom vagy a lányom legyen. Mert ez is opció már így a 30 fölött és ennyi ősz szállal mondjuk a szakállamban. Más kérdés, hog a bor is az idővel lesz jobb. Ez mondjuk az elmaradt csókokra nem igaz, inkább sóvárgóvá, akaratossá és még többet kívánóvá teszi az embert. Az meg nem mindig szerencsés.
- Nem vagy? - kérdeztem vissza kicsit határozottabban. Jobban szerettem a konkrét válaszokat tőle, nem voltam oda ilyenkor a körülbarangolásért, nem volt idegzetbarát. Aztán hatalmas sóhajjal tettem le a kanalat és néztem rá hátradőlve a székemen. - Nem kell, de ha szeretnél, ezt te döntöd el. Én nem akarom.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 27. 23:47 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Tudod, van, ami nem változik - közöltem nevetve, ahogy a csokikrémbe nyomtam a kanalat. Igazság szerint nem hittem, hogy neki vagy bárkinek be kell mutatkozni az életvezetésem terén. Rám volt írva a legtöbbször, a művészeti beállítottság miatt, pedig több elmélet is keringett. Nem szerettem arra rácáfolni hogy spontán vagyok és a mának élek, nem érdekelnek a tervek, mégis jól elvezetem magam. Könnyen alkalmazkodtam itt is és ha úgy adódik máshol is fogok, ha hiszik, ha nem. Édesanyám leginkább nem hiszi, szerinte majd megjön az a kor, mikor leülök és a jövőre gondolok. Az öcsémnek jutott szerintem ez is, nála idő előtt beállt, vagy a nője, ez vitatandó.
- Mikor nőttél fel? - sóhajtottam fel, de nem akart panaszos vagy csalódott lenni, egyszerűen furcsa volt. Nem csak a mágiahasználat, de úgy az egész. Régen sem érdekelte sok dolog, odaállt mellém, vagy elém, vagy éppen szorongatott, mint az utolsó sütit és bárki arcába vicsorgott, de nem vette a lelkére, mert tudta, hogy mi jön. Nem tudom én, vagy a fix pont hozta-e belőle ki, de most olyan volt, mint akiből hiányzik valami. Mint nekem az ihlet. És ez szar, én első kézből tudom.
Akartam a választ, talán túl görcsösen is, mégsem tudtam hogyan állni a válaszhoz. A kezeimre támaszkodtam, ahogy az asztallapon egymás elé helyeztem őket, aztán csak néztem rá, mielőtt az övé után nyúltam volna. Felfelé fordítottam, hogy a tenyerét lássa, aztán csak egy apró kört rajzoltam bele.
- Nem kerek most az életed, ettől még lehet az. Befejezetlen mű, de az élet sosem marad az - ingattam is meg a fejem mellé, nem volt ezt jó látni. Olyan volt, mint mikor kiveszik egy festményből a szín. Keserű. Ez pedig az utolsó, amit rajta látni akarok. - Nem, de nem én döntök - néztem a szemeibe, mielőtt hátradőltem volna a széken.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 31. 23:09 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Valahogy úgy - még bólogattam is mellé, egész biztos volt, ha az a bambusz nem hal bele az utazásba és még figyelnek is rá, ilyen vége lesz. Márpedig akkor, ha kinövi magát, jobban is, mint normális lenne, nemhogy cserép, lehet lakás sincs megfelelő. Mindenesetre eddig nem érdeklődtem a hogyléte felől rendesen, ez lehet hiba.
- Túl korán, túl gyorsan - jegyeztem meg leginkább dörmögve magam elé, és nem is lepleztem a nemtetszésem. Ami nem is neki vagy a változásnak, inkább még mindig a kiváltó oknak szólt. Lehetett volna még gondtalan, vidám és boldog, tudom, hogy az maradt volna. Helyette kapta ezt, a pávagyerekkel, Pirossal és a takaróval. Aztán valahogy kint volt az, mi is a helyzet most vele én meg csak egy félmosollyal hol felé néztem, hol az édességre magam előtt. - Nem is lennék boldog, ha nem ez lenne a helyzet.
Túlzás, hogy elégedettség ült az arcomra, inkább olyan voltam, mint aki megkönnyebbült. Nem tudom, hogy azért, mert még mindig tudok csak azzal, hogy itt vagyok és figyelek olyat nyújtani, amire szüksége van, vagy attól, hogy rendben van. Mindkettő valahol kellően nagy örömet okozott mindazok ellenére, amilyen görcs bennem maradt a múltban. Ezt sosem masszírozzák ki a hátamból én mondom. Közben lassan a keze után nyúltam, hogy felfordítva apró kört írjak bele a tekintetem is felemelve rá.
- A művészed egy balf*sz, más probléma nincs - jegyeztem meg könnyedén, a végébe kicsit bele is nevetve. - De csak egyelőre, még lehet színes.
Sosem gondoltam volna, hogy kettőnk közül majd én látom az életet pozitívabban, esetleg én leszek, aki biztatja a másikat, hogy a jövő jó és vágjon bele nagyobb kedvvel. Általában ő tartotta bennem a lelket tudtán kívül. Mert bármennyire nem tudott róla soha, ebben az egyben biztos vagyok, pont elég magasan volt a szar körülöttem, mielőtt ő megtörtént. Éppen csak nem hullámzott, aztán valahogy minden elmúlt vagy nem volt tovább lényeges.
- Tudom. Nekem se ezek voltak a terveim - vetettem oda talán kissé meggondolatlanul, de aztán inkább még kikanalaztam az utolsó csokikrémfalatokat. Arra eszméltem aztán, hogy már ott ácsorgott, úgy, mint aki rosszat álmodott és fél egyedül legalább én meg meredtem a szemeibe pár pillanatig mielőtt válasz nélkül hagyva felálltam volna és közel húztam a fejét a mellkasomhoz szorítva és csókot nyomva a hajába.
- Bárhogy van, babydoll, én mindig itt leszek neked.
Szál megtekintése
Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. augusztus 1. 02:34 | Link
Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Megesik. A fejemben szinte visszhangzik a szó, ami elhagyta a száját mégsem szólalok meg. Nem megy és talán nincs is mit mondanom. Pár pillanatig a tekintetébe merültem, aztán a kérdés zökkentett ki, amire halvány, de őszintének nem mondható mosoly jelent meg az arcomon. Ennyire azért nem volt egyszerűen kijelenthető. Ha a lelki állapotom le kellett írni, legtöbbször azt kaptam meg, hogy engedjem el a szorongató szart és ne akarjak semmibe kapaszkodni. Pedig én is sokszor teszem, ahogy mások csak éppen nem látszik és nem sajnáltatom magam.
- És te? - Nem feltétlenül volt fair kérdés, de így tűnt jónak lépnem. Mintha folyamatosan hol egyet hátra, egyet előre lépdelnénk. Nem tetszett. Az sem, amilyen pesszimistán látta az életet most. Talán ha többet tudok, akkor egészen más lehetnék vele, neki. De abból kellett dolgoznom, ami rendelkezésemre állt. Ilyen, mikor jön az ihlet, de mondjuk korlátozott a festék milyensége és mennyisége.
- De, lehet, mindenkire van - közöltem még ki is vigyorogva őt, mielőtt elhúztam a kezem és összefűztem magam előtt. - De nem mindegy, hogy ihlet nincs vagy lehetőség.
Nem egy és ugyanaz a kettő, mégis sokan elfelejtik ezt, vagy sosem gondolnak rá jól. De hiába próbálkoztam, nagyon hiányzott a lelkesedés, amit mindig láttam benne, mert most inkább beletörődő volt a sorsba. Pedig alakíthatná bátran.
- Én sosem voltam tervező, de ez nem ezen múlik csupán - jegyeztem meg a kanalammal mutogatva is, majd azt visszaejtettem a kehelybe. Ahogy ott állt előttem nyeltem egyet, majd magamhoz vonva öleltem a haja alá csúsztatva a kezem a tarkójára simítva a tenyerem. - Meg.
Utoljára módosította:Dustin Axel Westwood, 2018. augusztus 1. 02:41 Szál megtekintése
Czukorvarázs Cukrászda - Dustin Axel Westwood hozzászólásai (17 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed