37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed
Czukorvarázs Cukrászda - Emily Dorothea Fisher hozzászólásai (5 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2018. június 6. 21:18 | Link
Dettike

Nem hiszem el, hogy van ember a világon, aki elfelejt enni. Eléggé ijesztő, az meg még inkább az, hogy ez a valaki az én szobatáram. Úgy értem, ember, enni kell. Én három ember helyett is megteszem néha, olyankor meg úgy nézek ki, mint akinek babája lesz, pedig nem, én olyat nem csinálok, ez tuti. Szóval eléggé hihetetlennek tűnik nekem, hogy Detti rendesen elfelejt enni, pedig bizony ez elő szokott fordulni, én pedig olyankor, amikor ezt eszembe juttatja, totálisan kiakadok, mert hát ne már. Most is ez a helyzet, ezért jöttünk ide, a cukrászdába, ahol minden van, ami kelhet.
- Hihetetlenek vagytok mind a ketten!
Korholom, mint ahogy a normális anyák a normális gyerekeiket szokták, miközben a karjába karolva haladok vele a falu utcáin. Azt tudom, hogy ő már nyugodtan kint maradhat, illetve azt is, hogy én hiába vagyok nagykorú, már réges-rég a szobámban, vagy legalábbis a körletemben lenne a helyem, de most nem érdekel, csak nem vagyok olyan szerencsétlen, hogy egy prefektusba fussunk, ha meg igen, és mondjuk nem ismer annyira, akkor meg simán azt mondom, hogy én is mestertanonc vagyok, és hagyom Dettit, hogy kimagyarázza majd a helyzetet, bólogatok a tanárok nevénél, és osztom majd a véleményét. Mivel hiszem, hogy nekem nincs helyem a varázsvilágban, ezért nem is nagyon érdeklődök a mestertanonci szakok iránt. Már felvettek, már tudom, hogy mi akarok lenni, csak még a bátyámmal nem osztottam meg, pedig neki mindenképpen el akarom mondani, és aztán azt hiszem Adriannek, Dettinek és Rosienak. Persze ez még nagyon képlékeny, mert félek Cole reakciójától, de nagyon szeretném, hogy támogasson a döntésemben, végre megtaláltam az utam, tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és talán lelkileg is rendbe tudnék jönni. Szeretném, ha úgy állna ehhez a dologhoz, mint az a Cole, aki engem mindig védett, aki tudta egy pillantásomból is, hogy mire gondolok, aki egyben volt. Aggódok miatta. De igyekszem kizárni most ezt az érzést, és helyette inkább a cukrászdába lépve leültetem Dettit, majd odasomfordálok Ervinhez egy gyors diskurzusra. Egészen nyitott, még csak a szemöldöke sem emelkedett meg, és azt mondta, meg lehet oldani.
- Ő az, ő kérdez olyan sokat Rosieról.
Bökök feltűnésmentesen a srác irányába, aki felénk pillant, majd eltűnik hátul.
- Képzeld, Adrian igent mondott, elvisz a bálba. Tök rendes tőle, legalább nem én leszek az egyetlen végzős, aki nem olyannal táncol, akit kedvel. Persze, csak mint barátot, de ez mindegy is, a lényeg, hogy egy normális fiúval megyek.
Mosolyodok el őszinte örömmel. Jó, kicsit füllentettem, de nem akarom, hogy bárki azon sajnálkozzon, mekkora gyökér vagyok, amiért a saját bátyám párjába estem bele totálisan.

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2018. augusztus 3. 20:29 | Link
Gyöngyvér
Kinézetem


Az egész napom olyan rutinszerű. Három negyvenötkor kelek fel, mint minden reggel, és nem tudom, mi köt ehhez az időponthoz, mintha valami borzalom történt volna velem három negyvenhatkor, és nem akarnám újra átélni. Nem mintha emlékeznék az álmaimra, mostanában szerencsére álomtalanul alszom. Pár percig fekszem, csak nézem a plafont, és nem gondolok semmire. Aztán felkelve odasétálok Rosiehoz, megigazítom a takaróját, vagy kisimítom a haját az arcából. Aztán elmegyek megmosom az arcom, és a világosodó tájjal együtt megyek ki az erdő szélére, hogy kicsit gyakoroljam az íjászatot. Elvileg kellene velem tanárnak is jönnie, de gyakorlatilag már szinte mindenki megbízik bennem. Másfél óra után felmegyek, vissza a kastélyba, hat óra fele jár, amikor a többiek nekiállnak ébredezni. Gyorsan zuhanyzom, tíz perc csupán, nem cicomázom magam. Utána reggeli, tanórák, ebéd, tanórák majd csellózok, újabban komponálok is, aztán keresek valami elfoglaltságot. Ma nem csellózok, mert mára programom van. Élnem kell. És ez nem jelenti azt, hogy nem hordozom mindenhova a levelet.
- Szia! Hallottam a pletykát, hogy jár nekem a sajttorta.
Mosolyogva kacsintok egyet, a táskámat ugyan leteszem a székre, de én nem ülök le. Farmernadrágomat egy kicsit megigazítva nézek a pult felé.
- Mindjárt jövök.
Látom, hogy ott van a fiú így hozzá lépek, szeretem a mosolyát, olyan vonzó és engem valahogy meg is nyugtat. Mondjuk a dumájától még mindig zavarba jövök, de ez mellékes. Két süteményt tesz egy tálcára, én pedig ezekkel együtt visszasétálok Gyöngyvérhez.
- Ezzel pedig én gratulálok neked. Új sütemény, a tulaj, a srác, akivel beszéltem, a jövendőbeli sógorom, a nővéremre gondolt, amikor összeállította a receptet. Remélem ízlik.
Középre teszem a sütiket, és végre leülök én is.
- Mesélj, minden részlet érdekel.
Szál megtekintése
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2018. augusztus 3. 21:09 | Link
Gyöngyvér
 
- Tudom.
Biztattam mosolyogva. Nem tudom, sosem kérdeztem, hogy mennyi a kerete, hogy ő zsebpénzből vagy diákmunkából él-e. Nekünk apa ne ad, dolgozunk. Én a pubban, ahol Cole is, és az előkészítőben, ahol meg egy számomra nagyon fontos ember, Cel. Így van ezt az egész rendben. Mindenhol van valaki, bár Cole és köztem nem tudom, hogy mi lesz, az az örök és tiszta testvéri és bajtársi kapcsolat, ami volt, már biztos nem hozható vissza. Szomorú, de szükséges. Legalább nem élünk hazugságban.
- Miért is?
Nem értem, hogy miért vagyok, én csak üdvözöltem Ervint, eléggé jó hallgatóság, de hogy ezért süteményt kaptam, az már csak rajta állt. Én meg nem utasítom vissza, elvégre ha valamit kínálnak, el kell fogadni, különben legközelebb már nem fogják kínálni.
- Asztalcsata?
Emelem meg egy kicsit a szemöldököm, ahogy rá nézek. Ez nem az a szokásos randielem, amiket az emberek a mugli filmekben hallanak. Szóval ez most azt jelenti, hogy ők ketten összeverekedtettek két asztalt, és ennek a vége szerelem? Mindig tanul valami újat az ember.
- Ugye, szerintem is.
Én mondjuk nem azzal, hanem az egyik sajttortámmal kezdem, de tudom, hogy finom, mert szerencsésként előre megkóstolhattam. Helyzeti előny, ha valakinek ilyen a rokonsága.
- Velem? Semmi érdekes. Mesélj inkább a randiról. Nagyon izgisen hangzik. Hivatalosan együtt vagytok? És csókolóztatok már?
Szál megtekintése
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2018. augusztus 10. 21:20 | Link
Gyöngyvér és Ervinke

Havány mosollyal konstatálom, hogy ő azt látta, feltámadtam. Erről szó sincs. Nem tettem ilyet, és nem is tudom, hogy mikor jutok el majd arra a szintre, hogy azt mondjam, élek. Egyelőre a túlélésre játszom nap nap után. Mondjuk a boldogsághormon tényleg jól jön, de a boldogság nekem nem csak ebben, hanem Adrian levelében is van. Habár abban kvázi esély nélkül utasítottak el. Valahogy törvényszerű volt az egész, és nem, én nem tudok olyan lenni, aki csak úgy továbblép. Ő túl fontos nekem ahhoz.
- Majd jövök még erre, a barátaimat nem fogom elhanyagolni, de tényleg nagyon nagy levegőváltozásra van szükségem.
Kell az, hogy ne azt érezzem, én vagyok a világmindenség legbénább és legszerencsétlenebb embere az élet szinte minden területén, és ehhez az kell, hogy a hátam mögött hagyjam azt, ami elszomorít, és ez jelenleg elég sok mindenre igaz.
- Ugye, hogy nem is olyan rossz arc? Mondjuk azt még mindig nehezen hiszem el, hogy rellonos, olyan kis levitás beütése van, de hát ilyennek is kell lennie, hogy fennmaradjon a kivétel erősíti a szabályt kifejezés. Mondjuk az étteremtulajdonos tutira nem örült nekünk annyira, de ez mellékes.
- Filmtől függ szerintem. Ne nyálasra és ne horrorra vidd, inkább vígjátékra. Én biztos, hogy egy vígjátékkal indítanék, mert akkor kedvet kap a mozizáshoz. Először mondjuk lehet, hogy a hangos hangok és a sok villódzás nem fog neki jót tenni, de menő, hogy nyitott a mugli világra.
A fészkes megjegyzést szeretném valahogy figyelmen kívül hagyni, és ezerrel kattog az agyam, hogy miként terelhetném, amikor megjelenik az én megmentőm, akire vetek egy hálás pillantást, bár abban nem vagyok biztos, hogy ő is látta.
- Elég perverz a főnix vérének hívni, de nagyon menő a kinézete. A társast pedig határozottan támogatom, tuti én is kiélvezném, amíg itt vagyok.
Belekortyolok a hűsítőbe, és elégedetten elmosolyodok.
- Finom, az meg ott a nővérem.
Mutatok egy háttal álló, még minidig iszonyatosan vékony, vörös hajú alakra. De ismerem, tudom, hogy ő az.
Szál megtekintése
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. március 16. 21:48 | Link
Piroska

Megmagyarázhatnám, hogy miért, de nem tudom. Nico is nehéz eset és én is nehéz eset vagyok. Abban a pillanatban, hogy letisztáztuk, egymást akarjuk, nagyon hamar ugrottunk át olyan szinteket, amiken emberek hetekig vagy hónapokig dolgoznak, és igen, tudom, hogy egymásnak lettünk teremtve, ahogy azt is, hogy ezt lehetne könnyen és jól csinálni, de mi állandóan megbonyolítjuk. Sosem unatkozunk, sem ő, sem én, mert ha szeretjük egymást, akkor igazán szeretjük, ha veszekszünk, igazán veszekszünk, ha haragszunk, igazán haragszunk. Olyanok vagyunk egymással, mintha száz ember érzelmi világa lenne belecsomagolva a testünkbe, de csak egymással vagyunk képesek ennyire vadul és szélsőségesen, mégis állandó intenzitással viselkedni. Hogy miért nehéz mégis ez? Talán mert nehéz elismerni, hogy a másik tényleg tökéletes nekünk, hogy tényleg szerencsések vagyunk. Az ember mindig ezt ismeri el a legnehezebben, mert ez olyan, amit nem kellene túlagyalni.
- A bátyám is ezt mondta, hogy ahelyett, hogy elvesszük egymástól a közös időt, inkább szeressük egymást.
Ez megdönthetetlen, ahogy az is, hogy csodálatos lenne, ha az apukája eljönne elmesélni a történeteiket. Tudom, hogy ez nem mindenkihez áll olyan közel, de tudom azt is, hogy a gyerekek imádnák, hogyha egy ilyen zárása lenne a dolognak. Még minden olyan képlékeny, tudom, de nagyon próbálom jóra összerakni.
- Tanár.
Nem is örülnék neki, ha más lenne, mert nem szeretném, ha baja esne. Tudom, mások imádják a hősöket, azt, ha mindenféle sebet ápolhatnak a férfin, de én annak örülök, ha csak szimplán hazajön, és fáradtan bújik oda hozzám, hogy addig simogassam a haját, amíg álomba nem merül. Tudom, hogy nem valami sok, de nekem az ilyen pillanatok is a világot jelentik vele kapcsolatban, és bár tudom, hogy képtelen a gondolat, de nálam ez teljesen normális, mert nekem sokszor ilyen nagyon elrugaszkodott, kicsit talán meseszerű gondolataim vannak.
- Igazad van.
Ezt el kell ismernem, mert valóban, így kezdik az emberek, hogy egymásra hangolódva azokat hozzák elő, amikben hasonítanak egymásra, és hogy mi a legszebb? Nekem ezt éveken át tanították, és teljesen alapvetőnek kellene lennie, ahelyett, hogy igazán elrugaszkodott ötletekkel állok elő. De nem is én lennék, ha nem így tennék. A kérdésre bólogatok, hogy még csak olyannal próbáltam ki a gyűrűt, akin volt gyűrű. De tényleg csak nagyon ritkán használom, már a pálcámat is többet, pedig én a boszorkányok legszerencsétlenebb fajtája vagyok, az, aki kvibli szintű mágiával rendelkezett, majd hirtelen elindult a folyamat, és akkor aztán annyit varázsolt a különórákon, hogy az életkedve is elment tőle. De örülök, hogy tudok varázsolni, mert a konyhában például igen nagy hasznát veszem a dolognak.
- Huh, hát azt én is, mert nagyon tetszik így most elképzelve az egész.
A másik ötletre, hogy véletlenül pont egy helyen legyünk egy időben, szélesen elvigyorodom, és kicsit el is pirulok, mert tetszik a dolog, és szeretném, ha tényleg minden rendben lenne. Lassan, de biztosan haladnánk előre, és jutnánk el oda, hogy mi hivatalosan és maximálisan egy pár vagyunk. Tudom, hogy ez egy hosszú út, ha az ember a normális tempóban csinálja, de rendben, megpróbálhatjuk így is.
- Persze, hogy meghívlak, és persze, hogy utazhatsz.
Mosolyodom el, és felkelve elé guggolok, hogy kényelmesen fel tudjon mászni a hátamra. A pálcámmal intek a felnagyított lámáknak és unikornisoknak, akik mögöttünk ügetve folyamatosan mennek össze, és amikor már egész picik, a zsebembe ugranak, hogy ott mozdulatlanra dermedjenek. Én sosem leszek nagy boszorka, de ezeket a kis varázslatokat imádom. A cukrászdába érve már egészen rendben vagyunk, belépve a pult felé veszem az irányt, és egyáltalán nem zavar, hogy páran csodálkozva néznek a kettősünk felé.
- Mit ennél?
Én a magam részéről a láva sütire és az áfonyás sajttortára szavazok egy nagy bögre forró étcsokival, amit kikérek, amint Piroska is eldönti, mit szeretne, majd egy középtájon lévő, ablak melletti asztalhoz sodródom, ahol előbb segítek neki leszállni, majd helyet foglalok én is.
- Ez a kedvenc helyem a faluban. Meg a falatozó, isteni a kaja ott. Persze a manók is nagyon jól főznek, szóval őszintén csodálkozom, hogy nem gurulunk.
Mesélem neki vigyorogva, miközben körbenézek, hogy kik is tértek be ma ide. Mindig jó ismerős arcokat látni.
- Nézd, azzal a három nénivel vigyázni kell, ők a falu hírmondói, jobban ismernek, mint te magadat, és néha nagyon furcsa dolgokat hallhatsz vissza.
Czukorvarázs Cukrászda - Emily Dorothea Fisher hozzászólásai (5 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed