36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. április 17. 14:41 | Link

Layla
______________________________________
D r e s s



A mai nap nagy részét még mindig a boltban töltöttem és tettem vettem. Már vagy hússzor átpakoltam az apróságokat, de valamiért soha nem sikerült tökéletesre az elrendezés. Tudom, hogy tök felesleges ennyit foglalkozni vele, de mivel vevő csak egy darab volt, nézelődő pedig három, így le kellett kötnöm magam addig, így Dani aludt. Aztán elérkezett a dél és ahogy megkondult a harang én már zártam is az ajtót. A feladott hirdetésemre nagyon gyorsan akadt jelentkező, így a megbeszéltek szerint igyekszem a cukrászda felé. Dani a babakocsiban ül és nézelődök, olykor morcosan pislog rám, mert már ebédidő van. Ilyenkor elmondom neki, hogy még egy picit bírjon ki, mert mindjárt kap. A babakocsi alsó részén ott a táska a cuccaival, benne pedig az előre legyártott ebédje. Én majd eszek valami kis apró sütit a cukrászdában és le is van tudva. Egy hatalmas csattanással landol az egyik játék a betonon. Egyre jobban panaszkodik, így megkönnyebbülés, hogy már látom a célt. Kinyitom az ajtót, majd beügyeskedem a babakocsit. Mire a felszolgáló odaér, hogy segítsen, mi már bent is vagyunk. Egy nyugis, távoli asztalhoz ülök le, s még fel se ocsúdok az etetőszék már ott áll mellettem. Megköszönöm a felszolgálónak, majd Danit be is ültetem. A pulthoz sétálok miközben fél szemem a gyereken, s leadom a rendelést illetve megkérdezem, hogy mennyire lenne gond, ha itt etetném meg a picit. Szerencsére nem csináltak gondot belőle. Kipakoltam Dani elé az ennivalót, ő pedig két kézzel nyúlt érte és az egyik falat csirkemell már a szájában is volt. Hát igen, tipikus pasi… imádja a hasát!
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:17
Hozzászólásai ebben a témában
Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. április 20. 03:07 | Link

Laura
bébiszitter leszek

Nem is érti, mi lelte, de mikor meglátta a hirdetést, majd kiugrott a bőréből. Hát ez a neki való feladat! A szülei biztosan büszkék lennének rá, ha tudnák, hogy egymaga fogja megkeresni a kenyerét, méghozzá egy olyan hasznos és cuki dologgal, mint a szitterkedés. Sohasem csinált egyébként ilyet és egyáltalán nem ért a gyerekekhez, csak azt tudja, hogy nagyon aranyosak és nagyon hangosak, meg persze vidámak – kivéve akkor, amikor nem. Neki sohasem lehetett kistestvére, a bátyját pedig nem kellett istápolnia, mi több, ez épp fordítva zajlott. Nem tudja, mit eszik egy baba, vagy éppenséggel hány éves korában mit csinál, mégis úgy vélte, a lelkesedés felülírja ezt a tudást. Csak nem fogja kinyírni szerencsétlen fiúcskát, ahhoz azért több kell.
Szinte már szökdécselve igyekszik a cukrászda felé, ahol megbeszélték a találkozót. Nehezen tudja életét összeegyeztetni a seprűakrobatikával, de úgy volt vele, hogy ki kell próbálnia magát más területen is, kell neki a kihívás. A cikesz, amit elkapott, jelenleg is a nyakában függ és, ahogy fel-felemelkedik a magasba, az is ki-kitárja szárnyát. Elengedhetné a kis aranyost, hiszen testemlékőrző és nélküle nem igen mehetne máshová, de azért ő nagyon vigyáz rá. Meg ki tudja, lehet, hogy ez is nagyon fog tetszeni a fiúcskának és rögtön barátok lesznek! Egy másfél évessel. Aha.
Belépve a helyiségbe mosolyogva néz körbe és nem is kell sokáig keresgélnie, hogy megpillantsa Laurát és Danit. Itt már azért normálisan lépkedve közelíti meg őket, mégsem akar teljesen flúgosnak tűnni. Ajkai szélén hatalmas mosolygödör jelenik meg, ahogy nem sokkal távolabb megáll a nőtől és lelkesen nyújtja a kezét. – Jó napot kívánok, Layla Robillard vagyok, én jelentkeztem felvigyázónak – a belőle vibráló életerő és energia szinte már felér egy tornádóval. Ha elengedik a kezét, szinte azonnal a kisfiúra kezd összpontosítani és nagyon alaposan kezdi tanulmányozni, ahogy eszik. Hát_nem_cuki?! Most már hivatalos: kés, olló, másfél éves gyerek Layla kezébe nem való! Na jó, ez túlzás, belejön ő majd, ez teljesen biztos.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. április 25. 16:00 | Link

Layla
______________________________________
D r e s s



Egy falat csirkemell, egy falat édesburgonya. Néha kimarad a krumpli és egy újabb adag husi kerül a szájába, de a zöldség is azért fogy. Én közben rendelek magamnak egy bögre tejeskávét illetve néhány apró sós sütit. A kávé íze mennyei, az egyik legjobb szerintem a városban, bár az igaz, hogy még nem jártam az új kávézóban. Dani egyik falatkája igen nagy ívet megtéve landol a földön. Mivel felkészült vagyok, így mindig van nálam nedves törlőkendő, így felveszem a krumplit, majd kicsi áttörölgetem a talajt. Nem szeretek koszt hagyni magam után. Attól mert van egy 1,5 éves fiam, az még nem jogosít fel arra, hogy ezt megtegyem, márpedig a gyerekek tudnak ám felfordulást csinálni. Az etetőszék csapkodása jelzi, hogy valaki megszomjazott. Mondjuk nem csodálom, mivel eléggé fojtós a mai menü. A táskából  előveszem a vizet és odaadom neki. Két kézzel nyúl érte, de még segíteni kell neki. Pont ekkor lép be az ajtón egy fiatal lány, aki hasonlít arra a személyre, akit várok. Leteszem a vizet, majd felállok, mikor megáll előttem. Egy széles mosoly kíséretében nyújtom felé jobbom, amit hirtelen visszarántok és első körben megtörlöm nadrágomban. Mikor már tisztának érzem, akkor nyújtom újra, s rázom meg finoman kezét.
- Olsovszky Laura. Nagyon örülök! Foglalj helyet! –  egyik kezemmel a szabad székre mutatok, majd mikor  Layla is leül én is helyet foglalok. - Ő pedig itt Dani, akire vigyázni kellene. - simogatom meg puha arcocskáját kisfiamnak, majd mikor már gyorsan kigyönyörködtem magam benne, újra a lányra nézek.
- Kérsz valamit? Egy kávé vagy süti? - mosolyom továbbra is töretlen. Szinte ez a védjegyem… lehet már sokszor többet is mosolygok, mint kéne, de én ilyen vagyok. Ha kér valamit, akkor intek a pincérnek, majd csak utána térek rá arra, amiért idejöttünk.
- Nos Layla, foglalkoztál már valaha gyerekekkel? Mennyi tapasztalatod van ilyen téren?  - kérdem, miközben egy darab krumplit próbálok csöpp fiam szájába tenni.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:18
Hozzászólásai ebben a témában
Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. május 17. 04:43 | Link

Laura
bébiszitter leszek

Sok mindenre számított, de ilyen édesded gyerek aztán nem. No persze tudja ő, hogy minden baba cuki, de Dani rögtön leveszi a lábáról a huncut mosolyával és csintalan tekintetével. Ennivaló. Vajon az embere beleszerethet egy másfél évesbe? És, ha igen, ez mivel jár? Akárhogy is, a navinés számára nyilvánvaló, hogy ő a tökéletes választás, amennyiben az anyuka szittert keres, hiszen már azelőtt imádta Danit, hogy megtudta volna a nevét.
- Iszonyú édes – elkerekednek szemei és óvatosan a kisfiú felé nyúl, hogy ő is megsimogassa, amit végül meg is enged. Hát már tisztára haverok! Erről beszélek, nem is lehetne tökéletesebb választás nála, egyértelmű. Úgy is mondhatnám, világos, mint a vakablak. Ezen eszmefuttatásából Laura szavai rezzentik fel, ekkor szinte haptákba vágja magát, csak olyan katonásan és átgondolja a választ. – Egy sütit nagyon szívesen ennék, de ne tessék kifizetni ám, nem szeretném meghívatni magam – ártatlan, angyali arccal pislog a nőre, amiből egyértelműen látszik, hogy szándékai bizony nagyon komolyak és fiatal kora ellenére is felelősségteljes és felnőttes. Nem mintha a megfogalmazás is ezt sugallná, de istenem, minden nem lehet tökéletes.
- Az a helyzet, hogy még nem nagyon volt dolgom gyerekekkel. Csak egy bátyám van, de logikusan inkább ő vigyázott rám, mint fordítva. Tulajdonképpen fogalmam sincs, milyen életkorban mit szeretnek a babák. Tudom, ez elsőre nagyon ijesztő lehet, de gyorsan tanulok és tök szívesen csinálnám – rögtön szabadkozni kezd, hiszen az eddig felépített kép, miszerint mennyire csodálatos választás, gyorsan összetörni látszik. Pedig ő tényleg érzi, hogy nagyon jó tudna lenni ebben a pozícióban és, ha jól kijön Danival, miért is ne működhetne egy gyorstalpaló után? A lelkesedés és tenni vágyás, illetve a kisfiú iránti rajongás egyébként is ott ül arcán és benne van minden rezdülésében. Kell ennél több?
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Olsovszky Laura
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 53
Összes hsz: 72
Írta: 2020. május 23. 14:00 | Link

Layla
______________________________________
D r e s s



Látom a lányon, hogy Dani teljesen levette a lábáról. A tekintetéből sugárzik, és Dani is hasonló lelkesedéssel fogadja őt. Mondhatjuk, hogy szerelem első látásra, csak az egy kicsit erős lenne, főleg, hogy Dani még pelusos, a leányzó meg már iskolás.
- Köszönjük szépen! –válaszolok neki, majd végigsimítok Dani buksiján. Már lendülne a kezem a magasba, hogy szóljak a pincérnek, de hirtelen lefagyok, mikor meghallom a magázódást. Ez vagy annak tudható be, hogy eléggé szarul festek, vagy… más elképzelésem nincs.
- Ezt kérlek ne…. Csak 29 éves vagyok, az még annyira nem öreg! – könyörgő tekintettel nézek rá, majd csak a magasba lendül a kezem. A pincér biccent, majd lassan el is indul felénk.
- Szeretnénk kérni egy sütit, egészen pontosan… - nem fejezem be a mondatot, hanem a lányra pillantok. A pincér is várja a pontos süti megnevezését, majd mikor ez elhangzik már indulna
- Kérlek hozzám üsd ezt is! - hallottam én, hogy nem akarja meghívatni magát, de véleményem szerint így illik, ha már én hívtam ide az interjúra. Aztán rátérünk arra a témára, amiért itt vagyunk. A kapott válaszon kicsit meglepődök, ám nem érek rá ennek jelét is adni, mivel Dani újra püfölni kezdi az etetőszéket. Felállok, egy nedves törlőkendővel áttörlöm az arcát és a kezeit, majd kiveszem onnan és az ölembe ültetem.
- Tehát összegezve, soha nem kellett gyerekre vigyáznod, nulla a rutinod és ismereteknek is híján vagy. Ezek fényében, miért is téged kellene választanom? - nem vagyok egy gonosz némber, de ez most meglepett, és ezt váltotta ki belőlem. Őszintén reméltem, hogy legalább olyas valakik jönnek majd, akiknek némi fogalmuk van arról, hogy mi fán terem egy 1,5 éves. Közben a pincér megérkezik és lerakja Layla elé a kért édességet, s távozik. Én közben kortyolok egyet a kávémból, majd újra az előttem ülőre emelem érdeklődő tekintetem.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2021. április 20. 13:18
Hozzászólásai ebben a témában
Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. június 16. 15:40 | Link

Laura
bébiszitter leszek

Kedvesen pislogva nézi a kisfiút, látható rajta, hogy szíve mélyéből fakad az a fajta rajongás, ami arcára ül. Mégis, nem akar tiszteletlen lenni, meg hát amúgy is egy édesanyával beszél, csak nem tegezheti le engedély nélkül! Így hát magázódik kapásból, amit meg is bán, mikor meglátja Laura könyörgő tekintetét.
- Oh, bocsánat, akkor tegezni foglak - nagyon furcsán érzi így magát, megszokta, hogy a tanárokkal, legyen az pár évvel idősebb mint ő, vagy dupla annyi idős, mindig magázódik, mert így adja meg a kellő tiszteletet. Szokni kell az itteni szokásokat, Franciaországban nem dívik, hogy ilyen könnyed stílust engedjenek meg maguknak. - Mmm, egy dobos tortát szeretnék kérni - felcsillannak szemei, hiszen ez a magyarok egyik igen finom különlegessége. Nem csoda, hogy odavan érte, eleve az ország gasztronómiája is igen figyelemre méltó erős fűszerhasználatáról és változatos összeállításairól. Már épp megnyugodna, hogy akkor minden apróságot megtárgyaltak, mikor a nő saját magához kéri a sütit. Lesüti a szemét egy pillanatra, de ő is érzi, hogy ilyenkor viszont már illetlenség tiltakozni. - Köszönöm - biccent egyet és szerényen elmosolyodik, hogy aztán rögtön a tárgyra térjenek és elmondja kilométeres hosszúságú tapasztalatát, ami... nincs.
- Hát ez így valóban elég rosszul hangzik... - beharapja alsó ajkát, majd kihúzza magát és lélekben felvértezi csöpp kis önbizalmát, hogy igenis kiálljon magáért. - Talán nem sokat tudok a picikről, de élsportoló vagyok. Tanultam fegyelmet, én magam is otthon voltam pár évvel ezelőttig. Sok mindent taníthatok neki én magam is. Felelősségteljes vagyok és nagyon szeretem a gyerekeket, gyorsan tanulok. Talán találhatna... Találhatnál nálam szakavatottabb és tapasztaltabb embert is, de szerintem fontos, hogy a gyerekek olyasvalakivel töltsék az idejüket, akikkel jól érzik magukat, akik értenek a nyelvükön és minden figyelmüket rájuk fordítják - monológja után ugyanolyan egyenes háttal ül, készen arra, hogy további kampánybeszédet tartson. Lehet, hogy riasztó a tudatlansága, de ha valaki azt mondja, hogy ekkor és ekkor etesse meg, mikor alszik és mit hol talál, meglepő módon roppant talpraesett, képes kivitelezni minden feladatot. Plusz biztosan vannak babakönyvek, maximum kigyúrja magát.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed