37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. január 28. 20:43 | Link

Adria

A szokásostól eltérve a fekete taláros alak akit követünk, néhány ajtóval hamarabb kanyarodik le, de pár méter megtétele után se tűnik úgy, mintha véletlenül fordult  volna éppen a cukrászdába a csárda helyett. Persze ennek alapvetően rengeteg oka lehet; itt nem árulják a kedvenc italait, viszont sokkal kisebb az esélye, hogy ételmérgezést kap a süteményektől, vagy esetleg nagyobb nyugalmat akar és olyanokkal találkozna a kocsmában, akik ezt semmiféleképpen nem akarnák biztosítani neki. Így vagy úgy, havasan, vizesen az ablak melletti kicsiny asztalhoz telepszik és hamar le is adja a rendelését egy citromos, csokis finomságra, meg egy csésze rumos teára.
- Áhm. - Nyugtázza elégedetten néhány perc múlva, mikor a pincérnő felszolgálja neki a rendelését. Ez épp elég nyomós indok ahhoz, hogy lerakja vastag, bőrkötésű, régi könyvét és előrehajolva kevergetni kezdje a teáját, miközben furcsán üres tekintettel hol a vidáman cseverésző vendégeket, hol a hírességek virgonc képmásait kezdi bámulni. Nem kifejezetten tűnik úgy, mintha fejben is itt lenne, talán még mindig a könyvön rágódik...vagy a napján, vagy a tervein, vagy akármi máson, ember legyen a talpán, aki ebből a zárkózott fapofából bármilyen gondolatot is ki tud olvasni.
Ebben a fényben jobban látszik, hogy a korához képest megviselt arca, viszont most nem különösebben tükröződik rajta az az arrogáns ellenszenv, amivel az emberek elsőként találkozni szoktak. Persze ez mindig becsapós, sok iskolatársa okosan nem is alapoz ezekre a múló, békésnek tűnő ábrándos pillanataira.
Hozzászólásai ebben a témában
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. január 28. 21:37 | Link

Anna


* Ma megint volt egy kviddics-edzés, ami eléggé megviselte. Kiva és Robi nagyon jó játékosok, a többiektől is pontosan ugyanezt a hajtást várják el. Mellette még az iskolában is teljesítenie kell, ami elég érdekes, mert majdnem az összes tantárgya olyan, ami nem is igazán érdekli, csak életstílust szeretett volna váltani, mindenki arra bátorította, hogy próbáljon ki új dolgokat. Most itt áll 4 olyan tantárggyal, amiket rühell, meg egy seprűvel, amit legszívesebben kétszázötvennégyezer háromszázhuszonegy kiéheztetett szú elé vetne. A hiányosságokat pótolni kell, mert hiába elsős, sok alapdolgot nem tud, mert a mugliknál nem tanulták, miért is tanítottak volna a németen kívül bármi mást erősen, azon az átokverte helyen? Próbál erősnek látszani, de már egyre kevésbé bírja ezt az új életstílust.
Ma, edzés után behányja a muglis füzetét, meg a legújabb kedvenc könyvét, amit úgy is tekinthetünk, hogy „varázslósan tudományos”, persze ez nem éppen pontos definíció, de olyan szempontból abszolút helytálló, hogy már-már pont annyira kezdi belelovalni magát a témába, mintha egy kémiai reakció lenne. Egy süti mellett szeretne felkészülni holnapra, bár ha bekerül a táskájába a kedvenc könyve, akkor nemigen lesz abból tanulás.
Egyenesen a cukrászdába veszi az irányt, nem vágyik másra, csak egy kiadós cukorbombára, ami az egekbe röpíti a vércukorszintjét, ezáltal átmenetileg megerősítve őt. Belépve rendel egy meggyteát, meg hozzá egy erdei gyümölcsös- túrós szeletet, majd miután megérkezik a lelkének oly kedves uzsonna egyszer csak ismerős arcot pillant meg. A múlt héten hallott néhány Eridonos libát, ahogy összesúgnak a háta mögött, azt magyarázták, hogy inkább ki kéne kerülni a folyosón.  Éppen sétálva pletykáztak, amikor a nevét említették, nem értette pontosan. Valami Anna, vagy Hanna. Ha összeverik, talán nem kell holnapra leckét írnia. A pici szösszencs felkapja a tál sütijét, meg hozzá a csésze gőzölgő teát, és a lányhoz lép.* -  Szia! Láttalak a suliban. Szabad a hely? *Kérdi monoton hangon. Lehet, hogy csicseregve kellett volna megszólítania? Vajon hányadfokú égési sérülést tud okozni a teája?*
Hozzászólásai ebben a témában
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. január 29. 00:15 | Link

Adria

Seszínű mélázása addig tart, míg egy kölyökképű lány oda nem csoszog elé a teájával, sütijével meg a kérésével. Anna ezt először, az ő szemszögéből nézve teljesen érthetően egy kétkedő szemöldökfelvonással reagálja le, majd egy még kevésbé biztató tekintettel pásztázza végig. A mimikája teljesen arra utal, hogy el fogja hajtani a lányt, de aztán...
- Hogyne. Dobd le magad. - Mondja rekedtes, kicsit érdektelen hangján, aztán újra a teájához fordul. A süteménye egyelőre érintetlenül áll, és a teájából is kevés fogyott annak ellenére, hogy kezd kihűlni a sok kavargatástól. Nem tűnik úgy, mint akit zavarna a társaság, jóllehet inkább tudomást se vesz róla. Néma percek telhetnek el így, aztán a végzős mégiscsak megszólal, pont mikor a szájához emeli a csészét.  
- Azért ne ülj le mindenkihez, csak mert láttad a kastélyban. Bizarr emberek is járnak oda. - Csak a mondat végén néz egyenesen a lány szemébe, egy furcsa kis gunyoros mosoly erejéig, utána iszik egy kicsit s a csészével együtt a tekintete is újra az asztal felé vándorol. Újabb kavargatás, kanálkocogtatás, ezúttal a süteményből is eszik néhány falatot, de nem néz a lányra. Csak úgy sugárzik belőle a ráérős nyugalom. Sokak pont ettől lesznek idegesek, de könnyen lehet, hogy az elsőst mindez nem zavarja, hiszen nem biztos, hogy hallott már róla és ha hallott is, nem kell minden folyosói pletykát komolyan venni. Most igazán csak néhány gesztusa, mozdulata olyan, ami azonnal nagyobb óvatosságra sarkallhatja a paranoiásabb társaságát, mondjuk a látszólag ellentétes megnyilvánulásai, az örökös többet-mondok-mint-amit-te-gondolnál féle gúny és az egyszerre békés és bizarr hangulata. Semmi érdekes. Ártalmatlan. Ártalmatlan?
Utoljára módosította:Grósz Anna, 2013. január 29. 00:27
Hozzászólásai ebben a témában
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. január 31. 18:33 | Link

Anna


* Az túlzás, hogy nagyon megijedt a nyolcadikostól, de nem volt éppen nyugalmi potenciálon a szíve. Nem voltak túlzottan szimpatikusak neki azok az iskolatársai, akik nem túlzottan szépeket mondtak a lányról, meg a nevét sem értette tökéletesen tisztán, nem tudja eldönteni, hogy Hanna, vagy pedig Anna, de akkor valami artikulátlan, hörgésszerű hangot adtak ki magukból, miközben beszéltek. Ha ez így van, akkor remélhetőleg elmentek a javasasszonyhoz, mert valami komoly gégeprobléma állhat a zaj mögött.
Határozottan megnyugtatja, hogy egyből engedélyt kapott rá, hogy leülhessen a lány asztalához, még ha előtte volt egy kis frász, mert az arckifejezésből nem ezt lehetett kiolvasni. Meglehetősen furának találja a Rellonost, de ez nem mutatja ki, hanem egy „köszi” elmormolása után leül, és leteszi kezéből a süteményt meg a teát, a táskát pedig az ölébe. Szótlanul ülnek az asztalnál, Adria sem egy nagy dumagép, igazán nincsenek is kifejlődve a szociális készségei, mert a muglikkal nemigen szeretett volna barátkozni, félt, hogy véletlen lebukik, és akkor nagy baj lesz. Emiatt felvett egy különös, támadó-védekező viselkedést, amit itt a szülei tanácsára igyekszik levetkőzni.*
- Ó, nem ülnék le bárkihez, elhiheted. *Feleli, immár ő is a lány szemébe nézve, a bárkit erősen megnyomva.* - Nem csak láttalak. * Folytatja hűvös nyugalommal a hangjában, majd nagyot kortyol a meggyes teából, lassan leteszi a csészét és továbbviszi a társalgást.* - Néhány Eridonos tyúk beszélt rólad. * Tipikusan olyan lányok voltak, akinek Adri nem ad a véleményére, sőt ha lehet, még a társaságukat is elkerüli, fél, nehogy megrontsák az agyát, az elpusztult idegsejtjeit már senki nem adja neki vissza.* - Szerintem félnek tőled.
Hozzászólásai ebben a témában
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. január 31. 20:43 | Link

Adria

A lány sokkal kevésbé tűnik bosszantónak, mint ahogy elsőre gondolná az ember; például nem kezd el rögtön kérdezgetni és nem érzi léfontosságúnak, hogy megtörje a csendet. Sok diák van, akik egyszerűen csak gyűlölnek egyedül ülni egy kávézóban vagy kocsmában, így jobb híján csatlakoznak egy ismeretlenhez. Az elsős furcsa ízlését inkább az mutatja meg, hogy pont hozzá csatlakozott. Anna a legtöbb esetben nem túl hívogató reklámarc.
- Az az ő dolguk. - Hangzik a kissé tartózkodó felelet, de arca enyhülést sugall. Látszólag nem gondolkozik el azon, hogy kik lehettek a pletykálkodó lányok, szóval vagy nem érdekli, vagy egyértelmű.
- Én igazán nem akarom elrontani az örömüket, ha ez tényleg jólesik nekik. Néha nem is baj, ha félnek tőled egy kicsit, nem igaz? - Újfent elmosolyodik, most szélesebben, megmutatva fogait és kis békésen eszik néhány falatot a süteményből.  Ha most egy mesében lennének egészen biztos, hogy Tim Burton rajzolná meg őket, és akkor Anna talán nevetne, vagy kacsintana is egyet.
Különben továbbra is nyitva hagyja a kérdést, hogy tulajdonképpen ő konkrétan tehet-e róla, ha azok a lányok - vagy bárki más - esetleg tart tőle. A gólya úgyis empirikus alkatnak tűnik.  
- Szóval most azért tiszteltél meg a társaságoddal, hogy utánajárj, igaz-e amit hallottál? - Kérdezi könnyeden, kicsit tárgyilagosabban az előzőekhez képest, ám most megint úgy tűnik, hogy az édesség és a tea sokkal jobban lekötik a tekintetét, mint a lány arca.
Hozzászólásai ebben a témában
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. február 1. 20:15 | Link

Anna


* Adrinak meglehetősen egyéni elképzelései vannak a barátkozásról, leginkább azért, mert nem is nagyon élt azon ritka alkalmakkal, amikor próbálkozhatott volna. Külsőre talán szimpatikus lehet, hiszen ki tudna ellenállni egy hosszú szőke hajú, nagy kék szemű pici lánynak, ám belsőre egy kicsit árnyaltabb személyiség. Nem kifejezetten Navinés alkatú, sokkal inkább Rellonos. Nem is érteni, hogy mit keres a sárgáknál, bár igaz, ami igaz- néha tud szerény is lenni, de alapvetően kijelenthetjük, hogy „Go home Shorting Hat, you are drunk!”. Lehet, hogy lemerült benne az elem, és Gyuri bácsi elfelejtette kicserélni, vagy valamelyik cseles Rellonos rátöltött valami vírust.*
- Én is így vagyok vele. Legyen meg a napi jótétemény, örömet okozni néhány fruskának. *Feleli a vállát megvonva, miközben ő maga is folytatja a süteménye elfogyasztását. * - Hátha én is elérem majd, hogy féljenek. Az egyik állandóan a hajam igazgatja. *Folytatja felháborodva, miközben arca fintorra húzódik. Mit kell neki mindig azzal jönni, hogy kezdhetne vele valamit, mert ilyen szép, meg olyan nagyon lány, ki kell magát csípnie, meg persze fiúzni. Meg, hogy fiúk szeretik a kékszemű, szőkéket. Kit érdekel? Ő meg szereti a szúró-vágó szerszámokat, még sem kaphat egyet sem.*
- Nem, nem járok utána. * Válaszolja még mindig nyugalommal a hangjában. Azt nem szeretné mondani, hogy többek közt egy lelkiismeret megnyugtató okot keresett arra, hogy ne kelljen most leckét írnia, így csak félig mondja el, az okot.* - Tudod, ezek tipikusan olyan lányok voltak, akiknek a véleményére nem adok. Az én szemszögömből valószínűleg a tökéletes ellentéte jön ki. * Nem kezd komolyabb okfejtésbe, majd megkérdezi a lány, hogy ha még érdekli valami ebben a témában.*
Egyre szimpatikusabb neki a lány. Látszik, hogy hasonlóan vélekednek sok dologról. Lehetséges, hogy a Rellonos jobban odamer vágni az olyan dolgokért, amiket nem szeret. * - A Rellon is tele van nyafkákkal? *Kérdi a legtermészetesebben, de mégis kíváncsian. Igaz, hogy oda nincs bejárása, de legalább tudná, hogy melyik házból kerül ki nagyobb százalékban olyan ember, akitől nem mászik a falra, vagy ha urambocsá barátkozni szeretne, tudja, hogy kiknél próbálkozhat.*
Hozzászólásai ebben a témában
Grósz Anna
INAKTÍV


.Házigazda.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 1751
Írta: 2013. február 3. 04:03 | Link

Adria

Az érdeklődése az elkövetkezendő percekben nem látszik élénkülni sőt, komolyan halálközeli állapotba kerül. Látszik is, ahogy elkomorodik s mintha sötétebb árnyalatúvá válna az arca. A szőkére továbbra se néz fel, s megmagyarázhatatlan okból nem közli vele, hogy talán elhamarkodott döntés volt hozzászólni, ugyanakkor a legtöbb beszélgetőpartner ilyenkor inkább örülni szokott a hallgatásának. Talán ezzel a csendességgel igyekszik visszacsalogatni magába azt a békés, seszínű nyugalmat, ami a lány csivitelésétől pillanatok alatt elrebbent.
- A Rellonba inkább szép köntösbe bújtatott gazemberek járnak.* - Válaszolja komolyan, bujkáló mosollyal azzal a mély, rekedt hangján, amivel először hozzászólt a lányhoz. Persze fogalmazhatott volna kevésbé elegánsan, elárulhatta volna, hogy a Rellonban csak manipulatív, arrogáns, erőszakos embereket fog találni, de az igazságot róluk úgyis elmondja majd más neki, valaki, aki nem a házba jár s akinek a véleményét remélhetőleg kellőképp szkeptikusan fogadja majd. Nem kell rögtön lelőni a poént. Annától, ettől a végletekig mosolygós, kedves, közvetlen és segítőkész lánytól úgyis irreálisnak hatnának a goromba jelzők.
- Végeztem. - Morogja oda egyfajta búcsúzásképpen, miután ránéz a faliórára és az utolsó csepp -hideg- teát is megissza a csészéből. A cukrászda különben is perceken belül zár, rajtuk kívül már csak 2-3 fiatal lógatja itt a lábát, és neki még lenne némi elintéznivalója a faluban. Szinte biztos benne, hogy a lány felajánlja majd a társaságát abban a hiszemben, hogy Anna is a kastély felé igyekszik, de ő egyelőre csak annyit lép, hogy némán feláll, elrakja a könyvét és egy kisebb, tulajdonképpen ismét behatárolhatatlan mosollyal biccent neki egyet, aztán pedig békés tempóban, a zsebében apró után kutakodva a pult felé veszi az irányt.    



* A kifejezés jogos tulajdonosa Alexa R. H. Flaviu tanárnő, a szövegünkben előzetes egyeztetés alapján teljesen legálisan használtuk fel.
Utoljára módosította:Grósz Anna, 2013. február 3. 04:17
Hozzászólásai ebben a témában
Újvári Adria
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 5025
Írta: 2013. február 8. 13:54 | Link

Anna


* Miután megosztotta a gondolatait a Rellonossal, az mély hallgatásba süllyedt. Pedig nem is tűnt közülük valónak, az elmélete is támadhatatlannak bizonyult eddig, miszerint ha valakit a libák szidnak a folyosón, akkor bizony, akkor nem lehet olyan. Elmélyed a gondolataiban, végül arra a következtetésre jut, hogy olyasféle dolog is lehetséges, mint a maffiaháborúban szokott lenni- a két ellenséges csapat utálja egymás. Igyekszik nem feltűnően végigmérni Annát, (vagy Hannát, ezt még nem kérdezte meg) de nem tűnik úgy, mintha bármi köze lenne valamilyen „baromfiudvarhoz”. Inkább eszik egy újabb villányi süteményt, ám ekkor megszólal a lány. Szép köntösbe bújtatott gazemberek? Ez afféle metafora lenne, az ilyeneket sosem tudta megjegyezni. A szép köntös itt a gazdaságot, avagy a kedves álcát jelöli? Mintha a lányon egy finom mosolyszerűséget vélne felfedezni. Nem akar marhaságot kérdezni, így inkább csak bólint egyet, és nagyot húz a teájából, így a csésze immáron kiürült, úgyhogy áttér a süteményre. Örömteli esemény számára, hogy találkozott a végzős diákkal, mert így legalább rájött, hogy nem ő a legfurcsább ember a világon. A mugliknál igazából relatív volt az ő furcsasága, mert neki az a viselkedés volt szokatlan, amiket azok tanusítottak. Még nem tudja eldönteni, hogy a lány szimpatizál-e vele, és ez a kedves arca, vagy pedig emiatt érezték úgy az Eridonos iskolatársai, hogy óvakodni kell tőle.  Végtére is nem szórt átkot a fejébe, megengedte, hogy ideüljön, valószínűleg, azok majréztak túlzottan.
Néhány perc múlva (H)Anna végez. Adri ekkor szólal meg újra, mert ismét barátságosabbnak látja diáktársát.* - Én is azonnal megyek. * Feleli kurtán, amikor megakad a szeme egy plakáton a távolban. A Valentin napot hirdeti, meg a cukrászda speciális ajánlatát. Sietősen bekapja az utolsó falatot, majd a pénztárcáját elővéve a zöld után siet a pulthoz, de még mindig a nagy dobásán gondolkodik. Miután kifizette az elfogyasztott süteményt és teát, gyorsan a székéhez iparkodik, felkapja a táskáját meg a kabátját, és rögtön újra a másik lány mellett terem. Összeszorított ajkakkal, bújtatott vigyorral bök a fejével a plakátok felé.* - Lesz lampioneregetés is. Szabotálni kéne. *Böki ki röviden, majd elindul a kijárat irányába. Ha érdekli a Rellonost, ő bizony szívesen össze tudna ütni valami egyveleget, vagy akár trágyagránátot, amit ha feleresztenek, a szerelmes párok arcába robban. A Navinés határozottan szórakoztatónak találná a dolgot.
Ahogy mind a ketten végeztek, gyors léptekkel elindultak vissza a kastély felé.*
Utoljára módosította:Újvári Adria, 2013. február 20. 15:29
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed