36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. november 11. 17:27 | Link

Angyallány
Ruhácska


Nem nagyon van miről beszélgetnünk, holott már két napja a felvigyázóm a nálam idősebb, talán harmadéves egyetemista lány. Ha jól emlékszem, ezt mondta. De igazából nem vagyok benne teljesen biztos. Az elején a fiújáról beszélt, aztán megsértődött szerintem, mert nem aléltam el a ténytől, hogy van pasija, aztán, amikor kérdezgettem, akkor átment egy támadó libába, és azt feltételezte, hogy le akarom nyúlni a srácot, akit még csak nem is ismerek. Egész éjjel vele beszélt, és most is, mikor itt ülünk, vele kommunikál, én meg kapargatom a süteményemet, mert megpróbálom élvezni, de leginkább hányni tudnék a nettó húsz óra nyálcsere után már, mert, hogy egyszercsak este megjelent a srác nálunk. Komolyan, nem hiszem, hogy ez egy olyan lépés lett volna, amibe Denis, Cath vagy Jason belement volna, főleg nem, hogy mindent, de tényleg mindent hallottam, ami a vendégszobában történt.
Viszont most, hogy a srác is itt ül, láthatatlan vagyok, de nem sikerült még a villával a szememet kiszúrnom, hogy ne lássam őket. Ilyen lehet harmadik keréknek lenni. Aztán egyszer csak felkelnek, és elsétálnak, én meg nézek utánuk, hogy:
- Akkor helló.
Nem mintha zavarna, hogy elmennek, sőt, felüdülés cuppogásmentesen megenni a süteményem, azonban, amikor eltelik az első húsz perc, majd a második és még tizenöt, elkezdem magam kicsit kellemetlenül érezni. Valószínűleg elfelejtettek. Ami nagyon ciki, de úgy néz ki, hogy ez a helyzet, én meg zavartan nézek körül, hogy mégis mi történhet ezek után. Egy embert keresek, akin látszik, hogy nemrég jött be, és meg is találom a lány személyében, akihez odasomfordálok szépen, majd a szék támláján megtámaszkodva, kicsit zavartan nézek rá.
- Szia, ne haragudj, láttam, hogy most jöttél be. Nem találkoztál egy magas barna sráccal, meg egy középmagas barna lánnyal, akik szerintem egymás szájában matatva sétálnak?
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2019. november 11. 18:03 | Link

Lorin
... jókat kérdezel, fogalmam sincs

A mai nap kérem szépen a tökéletes nap a süteményre. Hogy honnan tudod, hogy melyik nap a tökéletes sütinap? Ezeken a napokon minden más meglehetősen rosszul alakul. Nem mondanám, hogy alapjaiban elrontott lenne ez a mai, de azért meglehetősen közel áll hozzá. Egész nap esett az eső, beázott a kedvenc babakék tornacipőm, elfogyott a kisboltban a kedvenc teám, ráadásul hetek óta azt sem tudom már, melyik tantárgyamra kellene tanulnom inkább, hogy utolérjem magamat. De most már kezdem is feladni. Szóval inkább lejöttem Bogolyfalvára egy sütire, erre a délutánra jutottam el ugyanis odáig, hogy az ehhez hasonló helyzetekből ez a legjobb (s valójában az egyetlen), amit ki lehet hozni. Igazán nem volt kedvem tovább erőlködni. Kissé fancsali ábrázattal nyitok hát be, ám a bejárat után két lépéssel az arcomat simogató süteményszag hatására máris enyhülni kezd ez a kellemetlen arckifejezés. Már éppen beleélném magam a franciakrémesbe, szinte az ízét is érzem a számban, amikor az egyik iskolatársam megszólít. Tudom, hogy Bagolyköves, mert általában jól megjegyzem őket. A nevét nem tudom, vagyis nem Levitás és nem évfolyamtárs. Nem igazán tudom vizualizálni, hogy melyik ház asztalánál láthattam ülni, ami furcsa, mert általában ez szokott menni. Felrémlik, hogy annyira mintha nem lenne gyakori a jelenléte a suliban, de már tényleg nem tudom.
- Szia! Sajnos nem tudom, kikről van szó. A barátaidat keresed? - érdeklődöm kedvesen, némi sajnálattal a hangomban, hogy nem tudok segíteni. Sajnos a leírásának megfelelő emberkéket tényleg nem láttam erre, habár tény ami tény, eléggé lekötött a sütemény gondolata, szóval esélyesen akkor sem vettem volna észre őket, ha fellöknek. Jobban szeretek befelé figyelni.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. november 11. 18:18 | Link

Angyallány


Elég vékony a jég aközött, hogy bánom-e vagy örülök-e annak, hogy nemleges választ kaptam az előbb. Az igazság az persze, hogy örülök neki, mert nem bánom, ha nincsenek itt, mert még csak esélyt sem adott rá egyik sem, hogy megkedveljek. De ugyanakkor meg ott van bennem az, hogy itt hagytak, és vagy Cath, vagy Denis ide fog jönni értem, mert itt fizetnék ki a lányt is, tehát nem nagyon mehetek sehova, mert ha nem leszek itt, akkor baj lesz. Azt mondjuk nem tudom, hogy ők most éppen hogyan vannak egymással, szóval azt sem, hogy együtt jönnek-e vagy csak az egyikük, vagy a mai nap nagy meglepetéseként ők is elfelejtenek majd engem. Eléggé szánalmas lenne, mit ne mondjak.
- Nem, hanem ők vigyáztak rám, amíg nincs otthon senki, és azt hiszem, leléptek.
Elég rosszul hangzik ez a vigyáztak rám, és nem csodálom azt sem, ha furcsán nézne most rám a lány. Valószínűleg egy ilyen mondat miatt mindenki furcsán nézne, szóval teljesen belefér a dolog, de tényleg.
- Nem zavarna, ha csatlakoznék hozzád, amíg a bátyám vagy a felesége meg nem érkezik?
Nem akarok veszekedést. Mostanában annyira érzékeny mindenki körülöttem, hogy csak na, én meg még el se meséltem senkinek, hogy mostanában az éjszakák egy részében kint csavargok, mert annyira sok gondolat van a fejemben, hogy valószínűleg, ha bent lennék, beleőrülnék abba, hogy csak vagyok, és nem akarok csak feküdni. És van egy másik ok is. Ő, a rejtélyes alak, a gyönyörűszép halál, aki a csónakban ülve várt rám. És hogy mégsem mentem el vele aznap éjjel, furcsa dolgokat eredményezett bennem.
- Vagy, ha te is a fiúddal találkoznál, akkor persze nem kell, csak nem nagyon ismerek itt senkit.
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2019. november 11. 18:34 | Link

Lorin

Nagyon kedves lánynak tűnik, így igazán nem szeretném megbántani, úgyhogy leküzdöm az apróbb hisztériát, amelyet a lelkem a sütemény késlekedése miatt érez. Tényleg nagy szükségem van arra a krémesre. Így aztán a pulthoz lépek miközben beszél, és két mondata között leadom a rendelésem gyorsan, bár előtte még azért megemlítem, hogy remélem nem gond, ha közben kérek magamnak valamit. Úgy tűnik, nem az.
- Vigyáztak rád - ismétlem meg, mintegy azt sugallva, hogy ezt minden bizonnyal rosszul kellett hallanom. Közben tekintetem a krémesemre vándorol, amely immár egy tányéron pihen a pultoslány kezében, hamarosan pedig az enyémben fog. Közben az ismeretlen lány felteszi a nagy kérdést, miszerint csatlakozhatna-e hozzám. Meglepettségemben egy rendkívül őszinte kérdés szalad ki belőlem.
- Úgy érted, vigyázok-e rád én? - el is vigyorodom, tényleg semmi gonoszat nem értettem ez alatt, de szerettem volna visszadobni neki a saját szófordulatát, jelezve, hogy ezt a helyzetet még azért nem ártana tisztáznunk.
- Amúgy persze, nem várok senkit. Nincs fiúm - élek megint az ő kifejezésével válaszul. Ezt gyakran csinálom egyébként, mármint hogy hasonló szóhasználattal válaszolok, mint amiben a másik kérdezett. Afféle ráhangolódási rituálé. A "fiúm" szónál mindenesetre kissé felhorkanok, jelezve a feltételezés abszurditását. Nem csak azért, mert egy párkapcsolat körülbelül annyira áll közel hozzám, mint Makóhoz Jeruzsálem, hanem mert a kifejezés is egy olyasfajta párkapcsolati formát sejtet, amilyenben soha nem kívánnék részt venni. Fiúja az olyan lányoknak van, olyan alatt pedig a legkülönbözőbb pejoratív jellemzőket értem. Nekem maximum párom lenne. Szövetségesem, másik felem, férjem, ilyesmi. Fiúm biztos nem. Rossz szokás, hogy stilisztikai és szóhasználati kérdéseken ilyen hosszadalmasan el tudok töprengeni, így igyekszem hamar visszatérni a lányhoz, mert az utóbbi fél percben csak a testem volt jelen kettőnk kis fizika terében.
- Gyere, üljünk ide - bökök a fejemmel immár a kifizetett sütivel a kezemben egy közeli asztal felé. Miután leülök, érdeklődő tekintetem kíséretében nem is kímélem tovább, kerek-perec megkérdem:
- Elmeséled, hogy van ez a "vigyázni kell rád" dolog? Persze csak ha nem gond. - Udvarias vagyok, mint mindig, habár szerény véleményem szerint egy kis információ ebben a sötétségben a minimum lenne.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. november 11. 19:05 | Link

Angyallány


Bólogatok. Igen. Csak így simán, bólogatok. Annyira nem szeretem azt, amikor mindenkinek egyszerre van dolga, és engem nálam pár évvel idősebbek pesztrálnak. Ha már valaki felvigyázósdit játszik velem, az igazán lehetne Jason, mert ő hatalmas nagy maci, és olyan jó meleg árad belőle, hogy azzal nem tudok betelni. Mellette sosem fázok, és nagyon nagyon szeretem azt az énemet, aki mellette vagyok. Mellette szeretem magam, mert megnevettet és mert olyankor mindig boldog vagyok. Jason mellett nem tud az ember szomorú lenni, fizikai képtelenség. De nem, nekem egy furcsa lány jutott, tudok gratulálni az ilyen remek ötletek miatt.
- Tudok vigyázni magamra, csak nem szabad egyedül maradnom, mert akkor aztán elkattanok és nekiállok mindenkit lemészárolni.
Felelem olyan nyugalommal a hangomban, hogy még egy pillanatra én is elhiszem, hogy képes lennék ilyesmire, pedig nem. De mondjuk nem feltétlenül vicces ez, ha valaki tudja, hogy Brightmore vagyok, mert valahogy szeretnek pletykálni, és minden csoda három napig tart, kivéve, ha a bátyád feleségül vesz egy nőt, akit előtte egy kicsit a halál karjaiba taszított. A tény pedig, hogy ez miattam van, most meg együtt élünk, mint egy nagy boldog család, hát, okoz egy kis fejtörést.
- Csak aggódnak.
Vonom meg végül a vállamat, mert én ennek tudom be, hogy nem alhatok otthon két napig egyedül, mert még a végén éppen akkor találok meghalni. Mondjuk akár úgy is meghalhatok, hogy fel se tűnik senkinek, mert csak elalszom, a gyönyörűségem karjaiba zár, és nem ébredek fel többet. Szóval az, hogy egyedül történik-e vagy másnap reggel valakire a frászt hozom azzal, hogy hullán ébredek, már annyira nem oszt, nem szoroz eset. A saját tányéromat, rajta a gesztenyés kockával felkapom, és a kijelölt helyre ülök.
- Beteg vagyok. Haldoklom, de már tizenhét éve. Szóval nekem nem újdonság, de mások nem viselik olyan jól. Vannak jobb és rosszabb napjaim. A környezetem fél, én azonban nem nagyon. Nem félek a haláltól, együtt élünk.
A múltkor pedig alakot is öltött, így már megtisztelve érzem magam, és tudom már, milyen lesz, ha utam végéhez közeledek.
- Annie vagyok.
Nyújtom felé a kezem, mert nem mondtam még, és mielőtt megfogna, gyorsan figyelmeztetem:
- Nagyon hideg a kezem, sajnálom.
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2019. november 27. 14:08 | Link

Annie

A Bagolykő megtanította már nekem, hogy ne lepődjek meg semmin és senkin. Sok fájdalmas élményem kapcsolódik ehhez az iskolához, de tanultam is pár nagyon fontos dolgot tőle, ezek között pedig mindenképpen szerepel az empátia és a mások felé való nyittotság. Ez nem jelenti, hogy nem kezelem fenntartásokkal legtöbbjüket, de a lány humorát most tökéletesen megértem, pedig hat-hét évvel ezelőtt minden bizonnyal megfordult volna a fejemben a gondolat, hogy mégis hogy a fenébe lehet ilyesmivel viccelődni. Most is megfordul, de sokkal kisebb a jelentősége, nem ítélem el emiatt, nem fagyok le. Elmosolyodom, értelmezve a humort (reménykedve, hogy tényleg csak humor, elvégre csak egyszer üti meg a bokáját az ember azzal, hogy nem veszi komolyan a baltás gyilkost), közben bólintok.
- Világos, mint a nap - jegyzem meg az övéhez hasonló ál-komolysággal, amíg elfoglaljuk a helyünket.
Ez a lány egyébként tényleg csupa meglepetés. Még be sem mutatkoztunk, hirtelen mégis nagyon komolyra fordul a téma. Látszik rajta, hogy amikor azt mondja, nem fél, tényleg komolyan gondolja. Elgondolkodom, miközben a villámat forgatom az ujjaim között. Azon tűnődöm, vajon honnan jön ez a nemtörődömsége a halállal szemben. Szeretném azt hinni, hogy Ő is tudja amit én, hogy Isten karjaiban jó helyen leszünk majd. Csillan bennem némi remény, hogy tényleg ez az oka. De persze lehet neki még százezer másik is, a mondata alapján pedig ki is emelem magamban, melyiket tartom a legvalószínűbbnek - hogy végtelenül belefáradt már. De biztos ami biztos, inkább kérdezek.
- Sajnálom. Elmeséled, hogyhogy nem félsz? Annyira könnyen beszélsz róla, egészen döbbenetes, kicsit szomorú is számomra, ha őszinte akarok lenni - mondom viszonylag lassan, kicsit ízlelgetve a szavakat, miközben megértő pillantást vetek rá, hogy aztán a mondat végére a bögrémet nézegessem.
- Brigi - nyújtom felé a kezem, eddigre pedig már szinte nem is tűnik furcsának a sorrend. Van Annie-ben valami, talán a könnyedsége amivel komoly dolgokról beszél, vagy csak az az érzés ami árad belőle, hogy mi mindent átélt már... Szóval valami minden bizonnyal van, amitől úgy érzi az ember, hogy abszolút helyénvaló ezekről beszélgetni, mintha mindig is ismerte volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. december 7. 07:35 | Link

Angyallány


Az emberi reakciók csodálatosak. Mindegyik más, sokszínű és tökéletes. Más-más sorrendben tudják meg az emberek, hogy beteg vagyok, és máshogy is reagálnak rá. Thomas előbb lett a barátom, és csak utána tudta meg, hogy miért vagyok olyan rejtélyes, miért kezelik a kimozdulásaimat tökéletes műgonddal. Denis előbb ismert meg, mint a "beteg kislányt", és csak utána tudta meg, hogy a húga vagyok, aki miatta szökött el otthonról. Zlatan pedig félig kimondva-félig a fejembe látva értesült erről. A lánynak pedig valamiért előbb mondom el, és csak utána nyitok felé olyan szinten, hogy a nevemet is megtudja, na nem mintha egy metropolisban élnénk, és csak most egyszer az életben futnánk össze.
- Igazából nem is tudom. Mindig így éltem. Orvosok, rosszullétek, állandó rossz hírek között. Az orvosok azt hitték, nem hallom őket, amikor a szüleimmel beszélnek, de igazából csak a hangjukat nem hallottam a szájukat láttam.
Cinkosan elmosolyodom arra a titokra, hogy tudok szájról olvasni, így igen, akaratlanul is elég sok titok tudója lettem. Persze sosem élnék vissza velük, csak éppen tudok dolgokat. Olyan vagyok, mint egy rosszul bekötött Bözsi néni. Magamba szívom az információkat, és végül nem történik velük semmi, csak tudom őket. A helyi idős nénik ha ezt tudnák, biztos, hogy elrabolnának, és kémnek nevelnének. Csak abban reménykedem, hogy ha ez valaha is megtörténik, hogy olyan gyönyörű ibolyakék fejkendőt kapok tőlük, mint amilyen Mártikáé is.
- Kicsit minden nap ajándék, mintha még lenne célom vagy küldetésem az életben. Sokáig azt hittem, hogy az, hogy találkozzak a testvéremmel. Ez egy érdekes történet. Amikor a szüleim megtudták, hogy beteg vagyok, és az orvosok nem jósoltak sok időt nekem, akkor azt mondták Denisnek, hogy meghaltam. Nem akarták, hogy kötődni kezdjen hozzám, és gyerekként a veszteséget így kelljen megtapasztalni.
Nem hibáztatom őket, sőt, szerintem helyesen cselekedtek. A testvéremnek dührohamai és pánikbetegsége van, láttam már, hogy mi történik akkor, mikor kiborul, hiszen majdnem megölte a legjobb barátját, mikor közölte vele, hogy a testvére vagyok. Persze, mindenki rendben van, szerencsére, de attól még emlékszem rá, különösen arra, hogy milyen volt kijönni a szobámból arra a látványra, hogy minden tiszta vér, Cath vére mindenhol ott volt, Will pedig a húga vérét mosta fel, ami a bátyám miatt került oda. Bonyolult egy család vagyunk.
- Igazából én ezzel élek. Sokszor megtapasztaltam, milyen a végjáték, de még mindig itt vagyok. Ha így folytatom, még ráncaim is lesznek.
Persze a statisztika nem az én oldalamon van, ezt is tudom. A bájitalok lelassítják, de vissza nem fordítják a folyamatot, vagyis legjobb esetben is pár év alatt véget ér a dal. De miatta már nem félek, sőt.
- Miért tartod ezt szomorúnak?
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2019. december 7. 19:22 | Link

Annie

Megáll a villa a kezemben, teljes átéléssel hallgatom. Sok mindent lehet rám mondani, de hogy ne tudnék meghallgatni és érteni másokat, az nem tartozik közéjük. Ez a fajta figyelem egyfajta szakmai ártalom is, az önkifejezés mindig is nagyon érdekelt, és most nem csak a saját önkifejezésemről beszélek, hanem egyúttal mindenki máséról is. A saját belső működésemet már 19 éve tapasztalgatom, a többiekével viszont intenzívebben kell foglalkoznom, ha be akarom hozni az abból adódó lemaradást, hogy nem megy állandóan a lemez, mint magammal kapcsolatban. Annie pedig jelen esetben teljesen nyílt és őszinte, olyan felületet biztosít erre, amellyel nem is tudom, hogy találkoztam-e már. Kicsit döbbenetes is, milyen rövid idő alatt mekkora betekintést enged, teljesen le vagyok nyűgözve, ami azt illeti. Abbahagyom a rágást, leteszem a villát a tányér szélére, és csak hallgatom. Közben többször elszomorodom. Főleg akkor, mikor megértem, hogy ez az állapot tényleg a születése óta tart, és hogy emiatt a családja kivetette magából. Úgy látom, ő logikusnak véli a szülei döntését, így nem akarok én lenni, aki kikívánkozó dühöm kimutatásával megpróbálok rámutatni, mennyire nem volt ez a dolog rendjén. Rémesen önzőnek tartom, amit a szülei velük csináltak. Persze felöltöztették önzetlenséggel, hogy csak a kisfiúknak akartak jót, de ezzel egyáltalán nem tudok egyetérteni. A kisgyerekeknek is meg kell tanulniuk a veszteséget. A veszteség az élet legtermészetesebb része, és ha folyton csak megóvnak tőle, pont életed azon részében fog a legjobban hiányozni, amikor igazán felkészültnek kellene már lenned ellene. De persze végigkísérni egy gyereket a fájdalomban, miközben neked is fáj, tartóerőnek lenni akkor, amikor te magad is összeomlanál, megküzdési stratégiákat tanítani akkor, amikor te magad is éppen csak túlélsz... Nyilván embert próbáló feladat. Annie szülei pedig kihátráltak előle, nekem ez a véleményem. Érthető is, emberi is. De nagyon gyáva. Mindenesetre ezt a dolgot nem kommentálom. Nem ismerem őt elég jól ahhoz, hogy erről véleményt nyilvánítsak, vagy hogy esetleg véletlenül felnyissam a szemét a szeretett szülei hibáira. Utána nem én lennék, aki a romokat takarítja, így a rombolásban sem óhajtok részt venni. Inkább csak hallgatom, ahogyan kibontakoztatja a történetet és elér a konklúzióig. Amikor visszakérdez, minden szót kicsit megízlelgetek, mielőtt a mondatba helyezem.
- Hát csak... Nyilván a halál az élet része, ez eddig oké, mindenki tudja. De az életösztön is az élet része, a haláltól való félelem. Az egyik legelemibb, legnehezebben legyőzhető ösztön - kicsit elgondolkodom, közben feltűröm a pulcsim ujját, majd a szemébe nézve folytatom - Az emberek sokszor 70-80 éves korikug sem jutnak el odáig, vagy csak nagyon nehezen, hogy ne félelmetesnek, hanem természetesnek lássák. Ha te ennyi idősen megértél erre a konklúzióra, akkor az a feltételezésem, hogy annyi fájdalomban lehetett részed már idáig, annyit kellett barátkoznod valamivel, amire a kortársaid még csak rá sem gondolnak, amennyit az ember 70 év alatt sem szokott - leviszem a hangsúlyt, de aztán kis gondolkodás után még csak odabököm a végkonklúziót - Ez szerintem szomorú. Persze jó is, szükséges, egy teljesen nyilvánvaló megoldása annak, hogy ne roppanj bele a helyzetbe. Valószínűleg ezt csak így lehet feldolgozni, és örülök, hogy most már így tudsz ránézni. De nagyon nehéz lehet - fejezem be végül őszinte együttérzéssel, eddigre már az asztalon könyökölök, finoman az öklömre helyezve az államat, és a végén fanyarul elmosolyodom. Szóval na, ezért szomorú. Kicsit hosszúra a sikeredett a válasz, dehát lássuk be, elég komplex témáról beszélgetünk, nem arról, hogy ki mit vegyen fel a legközelebbi buliba. Vajon jár egyáltalán bulizni?
Szeretném ilyenkor is azt hinni, hogy az ilyen dolgoknak jó oka van, hogy Isten mindig tudja, kire mennyi terhet helyezhet, és hogy az miért kell, hogy úgy legyen. De mikor az övéhez hasonló történeteket hallok, mindig kicsit megállok, elgondolkodom, elkomorodom. Ilyenkor a hit és a bizalom marad, mert az értelem és a logika nem elég.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. december 8. 15:26 | Link

Angyallány


Figyelmesen hallgatom én is, és nem tudom megmondani, hogy mi van ebben a lányban, de valami nagyon különleges. Ő másként beszél velem, mint mások, nála nem érzem azt, hogy üvegszilánkokon lépked, amikor egy-egy mondat elhagyja a száját. Mindenki félt, ami persze hízelgő, csak felesleges, főleg úgy, hogy ezt már jeleztem nekik. Azt hiszem, ezért is nem beszélek a fiúról a csónakban nekik, mert csak kiakadnának. Főleg z iránta táplált vonzalmam miatt. Jogos nem? Hiszen a halállal azonosítom, és vágyok rá, hogy érinthessem, hogy megcsókoljon. A halál csókja. Milyen bolond vágyik rá?
- Szeretem, hogy élek, szeretem, hogy tapasztalok. DE sokszor kívántam már a halált, mint megváltást. Nem azért, mert ne akarnék küzdeni, hanem a fájdalomért, ami átjár. Az embereknek összefacsarodik a szívük, ha valami igazán nagy szomorúság éri őket, és ezért hajlamosak azt hinni, hogy értik, mint mondok, amikor a fájdalmaimról beszélek, de nem érthetik, mert nem azt élik át, amit én. Olykor elfáradok abban, ha valaki jobban tudja, hogy mit érzek, mint, hogy elhiggye, hogy nekem miért rossz élni.
Sokszor már nem magyarázom meg ezt a dolgot, mert nem tudom úgy elmondani, hogy a másik megértse. A világ legnagyobb illetlensége pedig nagyon sokszor hagyja el az emberek száját, és észre se veszik, hogy mekkora nyomás alá helynek. "Nem hagyhatsz el!" Mintha az lenne a célom, hogy fájdalmat okozzak, vagy mintha én dönteném el a halálom, de ez nem így van. Én ebbe születtem bele, és sokszor még azok is, akik ezzel élnek évtizedek óta, nem képesek beletörődni abba, hogy ugyanazon megyek keresztül, mint más emberek, csak nekem mindenből egy kicsit kevesebb van. Voltam csecsemő, kisbaba, volt gyerekkorom, voltam már szerelmes, voltam már randin, szöktem ki éjjel, buktam meg vizsgán és lettem évfolyamelső. Fáztam már, mert a testem nem ugyanazt a hőháztartást ismeri, mint másoké, volt már izomfájdalmam, legyengült szervezetem. Mindenem volt, ami másnak is, csak kilencven év helyett tizennyolc év alatt. Nem lesz gyermekem, nem lesz férjem, nem lesz munkám. Ezek maradnak majd ki az életemből, de körbevesznek kisgyerekek, része vagyok két családnak, és tulajdonképpen csak az az egy nyugtalanít, hogy ha én elmegyek, Denis és Cath között egy kötelék elszakad majd, és nem tudom, hogy mennyire erősek ahhoz, hogy megmentsék a házasságukat.
- Bölcs vagy. Elmeséled a fájdalmadat?
Érdeklődöm csendesen, mert nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Lehet, hogy ő nem beszél róla olyan könnyedén, mint én, elvégre mások vagyunk.
- Nem baj, ha nem szeretnéd, nem akarok kellemetlenkedni.
Emelem fel védekezőn a kezeimet, mert nem akarom, hogy azt érezze, kötelezem. Egyáltalán nem. Én olyat nem csinálok.
Utoljára módosította:Lorin Annie Brightmore, 2019. december 8. 15:28
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2019. december 15. 11:38 | Link

Annie

Nem lehet nem megérteni. Ez jut eszembe arról, amit mond. Bármennyire is minden helyzetben az élet mellet, illetve annak szeretete és védelme mellett vagyok, azt azért én is érzem, hogy húzódhat itt egy nagyon erős fogalmi különbség aközött, amit én hívok életnek, és amit ő.
- Megértem. Az emberek gyakran túlságosan hisznek a képzelőerejükben, azt hiszik tudják milyen valami, aztán amikor ők kerülnek olyan helyzetbe, akkor gyakrabban mondogatják hogy "én nem hittem volna..." minthogy meg tudnád számolni - húzom el a számat kicsit, de aztán beindul a szokásos kis becsípődésem, hogy minden helyzetben igyekszem empátiát és megértést tanúsítani mások iránt, így aztán most sem marad el, mint egy előre beprogramozott, át nem ugorható kód fut le, és hopp, már mentegetem is őket.
- De persze ez is érthető, mindenki annyit tud átérezni, amennyit, és biztosan csak jót akarnak. Sajnálom, hogy rosszul akarnak jót Neked, és nem érzik. - Lebiggyesztem kicsit a számat, közben eszem egy falatot a sütimből. Most hogy kicsit én beszéltem, kijöttem a bambulásból, így újra eszembe jutott a krémes, amely immár kicsit megroggyanva les rám vissza a tányérról, a hab tartása sajnos nehezen viseli ezt a gyorsan elmélyült, hosszadalmasabb gondolatokból álló beszélgetést. Szerencsére azonban megvan azon remek tulajdonsága, hogy a fizikai kinézetével ellentétben az íze ugyanolyan csodálatos marad. Elégedetten nyelem le a falatot, jólesik.
- És hogy érzed, mi lesz utána? - érdeklődöm finoman, mert ezt sajnos nem tudom kihagyni. Végre valaki, akivel lehet beszélgetni ilyen dolgokról, annak ellenére, hogy alig ismerem, máris olyan témák vetődtek fel, amelyek engem nagyon érdekelnek és megérintenek. Ki kell használnom, hogy végre nem az időjárás a téma. Szóval ha már a halál, számomra (nyilván) elengedhetetlenül a része az arról való gondolkodás, hogy mi jön utána. Ha pedig valaki néha még vágyja is a halált, mint ő, akkor végképp. Tudom, hogy sokan nem osztják az ezzel kapcsolatos nézeteim, a mágusok között még a muglikhoz képest is gyér a keresztény populáció - egyesek ez erejük miatt szeretik Istennek hinni magukat és levetkőzni bármiféle alázatot - így erre azért fel vagyok készülve már.
A visszakérdezése meglep, mert annyira rá és a témakörre koncentrálok, hogy eszembe sem jutna a saját problémáimon gondolkodni. Meg hát amúgy sem teszem túl gyakran, vannak nekem nagyon hatékony kis elhárító mechanizmusaim (hatékonyságukról a kényszeres ellenőrizgetésem biztosan máshogyan vélekedne, de ezt inkább hagyjuk), így aztán ritkán tépegetem a sebeket, inkább nem, ha nem muszáj. Elgondolkodom, mit is mondhatnék erre, közben visszadőlök a széken, automatikusan fonom össze a karjaim magam előtt.
- Az én fájdalmaim sora nem túl hosszú. Kicsit bonyolult a családom, de kinek nem? - nevetem el magam, némileg elbagatellizálva a vérfarkas nővérem, vagy a szüleim, akiknek komplett lehetetlenség megfelelni.
- Őszinte leszek, én a hitemből tudok erőt meríteni. Történt velem sok rossz dolog, de semmi olyan, amihez Isten ne tudott volna erőt adni. A tiédhez hasonló helyzetekben már nyilván máshogy működhet az ilyesmi, bár fogalmam sincs. - Tényleg nincs, megvallom őszintén. Nem is akarok úgy tenni, mintha lenne. De hátha segít neki ez a pár szó, ki tudja. Az ember a legváratlanabb helyeken tud segítséget találni, ezt már én is elég jól tudom. Ezért kell mindenkivel jól bánni, sosem tudhatod, hogy egy mosoly vagy egy jó szó, ami neked semmibe sem kerül, kit húz éppen ki a gödörből.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. december 16. 19:16 | Link

Angyallány


- Pontosan. Ismerem milyen ez, milyen, amikor azt mondják, megértik, és igazából tudom, hogy nem. Én éppen ezért nem mondom olyan dolgokra, hogy megértem, amiket nem ismerek. Meghazudtolnám magam.
Sosem mondom, hogy megértek valakit, akivel éppen szakítanak, vagy éppen szerelmessé válik. Aki már bukott meg vizsgán, vagy nyomást helyeznek rá a szülei. Én szerencsés vagyok, hiszen az életem jó része szabad, még ha ezt a szót másként is értelmezzük mi ketten. Az életem jelen állás szerint nem rossz. Olyan, amilyet csak élni akarok. Szerencsés vagyok, mert hagynak élni, tudva, hogy ez akár a halálomat is okozhatja. Nyilván, mindenki másként gondolkozik az én határaimról, és bár nem akarom, de ez képes ellentéteket szülni, mégis, hálás vagyok, mikor egy-egy nyertes csata után a keletkezett korlátok oldódnak. Persze így is vannak kötelezettségeim, a valamit valamiért elv alapján élek, és a szabadságom meg az, hogy Cathnél élhetek, a kötelezettségeim betartásával járnak. Fogalmam sincs, hogy mi lesz a válás után, hiszen akárhányszor a gyűrűre pillantok, eszembe jut a március, amikor ők ketten már nem lesznek házasok. Noha Cath korábban is segített már nekem, még mielőtt ők egy családnevet kezdtek el viselni, nem tudom, hogy mennyire lesz elvárt, hogy utána is, amikor már elköszönnek egymástól, rólam gondoskodjon. Nyilván nem szeretnék teher lenni, azt semmi esetre sem kívánom, de ha úgy adódik, hogy akkor még élek, valamilyen szinten az élethez ragaszkodnék. Bár az én szintemen ezt aligha lehet ragaszkodásnak nevezni.
- Olykor én is, de nincs szívem ezt a tudtukra adni, hiszen így is annyi áldozattal kell szembenézniük, amit egy ember nem kérhet a másiktól.
A szüleim, Denis, Will, Cath. Norina, Jason sőt az összes Payne komolyan odafigyel arra, hogy nekem jó legyen, ha kell, egész napokat rendeznek át, hiába nem kérem tőlük ezt. Emellett nem merem felhozni a csónakházas témát, mert úgy érzem, azzal, amit érzek, a vágy, teljes árulás, és ezt nehezen tudnám kimagyarázni, és nem is akarnám. Ez árulás, színtiszta és megmásíthatatlan.
- Miután meghaltam? Érdekes kérdés. Szeretném hinni, hogy valamilyen szinten itt maradok, de nem szellemként, inkább csak mint egy láthatatlan kéz, mely átölel. Szeretném látni a testvérem sorsát, szeretném tudni, hogy boldog, hogy idővel megleli a helyét a világban. Persze félek is ettől, mert vannak vágyaim, szeretném, ha ő és a felesége együtt maradnának, ha rájönnének, hogy nekik közös útjuk van, és nyilván, ha nem így alakul, az furcsán érint majd. Szeretném hinni, hogy maradok, de mégis továbblépek, hogy nem fogom érezni többet a fájdalmat, hogy, áldás lesz megpihenni. Nem tudom, ezt érthető-e.
Sosem kellett még ezt elmagyaráznom, a szívemben érzem ezt a vágyat, ahogy a különös, gyönyörű idegen iránt is, de az a lelkem és a szívem, ott nem kell magyaráznom, azt simán csak érzem, itt más a helyzet.
- Minden család bonyolult.
Ezzel nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, hiszen kívülről tűnhetünk tökéletesnek, ha belül folyamatosan romlunk.
- Szóval imádkozol Istenhez, és ő utat mutat neked?
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2019. december 22. 18:52 | Link

Annie

Nagyon szép dolognak tartom, hogy egy ilyen helyzetben is ennyire önzetlen tud maradni. Sokan az ő helyében valószínűleg kapaszkodnának bárkibe, aki hajlandó foglalkozni velük egy kicsit is, igyekeznének mindenkitől lecsapolni egy kis szeretetet, a körülöttük élők pedig bosszankodva, de a bűntudattól vezérelve - mégis ki ne segítene egy betegnek? - segítenék őt át a kínlódáson, amit életnek neveznek. Éppen egy falat sütit rágok, amint annak az iróniáján tűnődöm, hogy Annie mennyire nem ilyen. Ő jobb szeretné, hogyha a sok gondoskodás helyett inkább csak kicsit békén hagynák, éppen ezért pedig, természetesen senki sem hajlandó megtenni neki ezt a szívességet.
- Szép tőled, hogy értük aggódsz. Bocsi, ha megsértelek, de muszáj kimondanom, percek óta az jár a fejemben, mennyire lebilincselő novellát lehetne írni a történetedről - mondom, miközben pár pillanatig utána úgy nézek rá, hogy látható, hogy igazából nem őt látom - a tekintetem elréved valahova túl, kissé bambulva íródnak a fejemben a sorok. Mindez csak pár másodperc, aztán visszatérek a jelenbe, egy kis zavart mosoly kíséretében.
- Nem bolond vagyok amúgy, csak írással foglalkozom - jegyzem meg még gyorsan, némi mentegetőzés gyanánt, hátha így kevésbé tűnik tolakodónak a dolog. Habár a "nem bolond" része sem teljesen biztos a dolognak, de ebben az értelemben speciel tényleg pont nem vagyok az. Legalábbis nem kifejezetten.
A túlvilággal kapcsolatos válasza meg is lep, meg nem is. Nekem elég furcsa elképzelés, kicsit az jut eszembe róla, mintha Annie mindent akarna egyszerre, menni is meg maradni is, de mindkettőből csak a jó részét; a távozásból a békét megtartaná, de a szerettei elveszítését nem, az életben maradásból a szenvedésből nem kér, de az őt körülvevők sorsának ismeretét mégiscsak. Sóhajtok egyet arra, hogy ez a feltételezés milyen naivnak tűnik még nekem is, holott azért engem is meglehetősen gyakran gyanúsítanak hasonló fajta gyermeteg elképzelésekkel.
- Érthető, és szép elképzelés, de kicsit túl idillinek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, nem? - dobom fel a labdát. Nem akarok én senkit sem megtéríteni, vagy meggyőzni az igazamról, de azért ennek a realitásával kapcsolatban tényleg érdekelne, hogy mit gondol.
Bólogatni kezdek arra, hogy minden család bonyolult. De még mennyire, még azok is, amelyek a legszebb álarcokat teszik fel. Amire az én családom az egyik legszebb példa.
- Igen, nagyjából ez a dolog lényege. De talán nem is az imádságot emelném ki... Hanem mondjuk egyfajta tudatosságot, hogy úgy élem az életem minden percét és úgy tekintek minden dologra, hogy az ő kezében vagyok. Akárhányszor megfeledkeztem erről, az mindig csak fájdalmat hozott - mondom végül, lazán megvonva a jobb vállamat. Általában nem vezet sok jóra, hogyha az ember túl sokat képzel a saját hatásköréről. Nyilván sok mindenre hatunk mi is, de azért a nagyfőnök mégiscsak Ő.
- Sokaknak furcsa ez manapság, főleg a modern, kevésbé hagyományőrző máguscsaládoknak, de már megszoktam. Amíg mindenki békében képviselheti a saját véleményét, addig szerintem nincsen baj - jegyzem meg végül, és kicsit elmosolyodom. Ez lenne a civilizált együttélés alapja ugyebár.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2019. december 23. 21:34 | Link

Angyallány


Megdöbbent, amit mond, hogy novellát lehetne írni ebből az egészből. Furcsa, de sosem gondoltam erre, pedig én, aki írok, igazán gondolhattam volna ilyesmire is. Jó, mondjuk én nem felnőtteknek, hanem gyerekeknek írok, sőt, még ez sem igaz, mert egyelőre a fióknak írok, és csak akkor, amikor már nem élek, olvashatják el gyerekek a bátor sárkány vagy az önzetlen unikornis kalandjait. Ajkaim egy kicsit elnyílnak és O betűt formálnak a döbbenettől, hogy ő ezt látja benne, és a döbbenettől, hogy mennyire tetszik nekem ez az ötlet. Hogy ez meg legyen írva. Ez nagyon egoista? Talán, de most valahogy annyira tetszik, hogy nem tudok nem ezen elmélkedni.
- Nem sértesz meg. Kicsit sem.
Nem is értem, hogy miért gondolja, hogy megsért. Egy könyv, rólam. Még, ha csak elméleti síkon is beszélünk erről, annyira zavarba hoz, hogy egyszerűen elpirulok, és érzem, ahogy az elmémben a gondolatok kicsit összerázódnak, és bevallom, hogy tényleg, túl a zavaron, nagyon tetszik ez az egész. Persze, nem tudom, hogy az ilyet hogyan is kell csinálni, meg, hogyan nem tűnik nagyon durvának az, hogy csináljuk. Inkább kicsit megrázom magam, és újra visszatérek teljesen a való világba.
- Roppant mód. Kizárt, hogy ennyire egyszerű legyen, de azt se hiszem, hogy a halál lehet más is, nem csak megváltás. Dante pokla eléggé drasztikus, és van, aki jogosan kerül oda, de nem értek egyet minden körrel, mert egyformán súlyozza a büntetést ugyanazért a típusú bűnért. A miértek szerintem fontosabbak a hogyannál. Szeretem hinni, hogy az, hogy elfogadjuk a halált, felszabadít minket földi bűneink alól, esélyt ad, hogy egy magasabb szinten kapjunk valamit, valami pluszt. Én szeretnék láthatatlanul maradni, csak annyira, hogy tudjam, ők jól vannak, de talán ezért nem halok meg, mert az égiek nem készültek még fel arra a drámára, amit tőlem kapnak, amiért nincs ilyen opció.
Valójában nem tudom, hogy miért nem haltam még meg, hogy miért vagyok még itt, mi dolgom van még a földi létben. Amit szerettem volna, a bátyám, megkaptam, többet is, mint reméltem, többet, mint hittem volna, hogy valaha kaphatok. Mégis itt vagyok, még mindig itt vagyok, és élek, sőt, elevenebb vagyok, mint mikor gyengülő, erőtlen öleléssel köszöntöttem őt. Mikor először szívtam magamba a testvérem erősen dohány itta, férfias illatát, mikor először hallottam a hangját.
- Vagyis, a hit, ha csorbul, annak következménye van. De nem te voltál a fő elszenvedő, hanem valaki, aki közel áll hozzád? Vagy valakik. Többesszámban beszéltél a fájdalomról.
Mivel én nem hiszek, vagyis, sosem beszélgettem senkivel a hittről ilyen mélyen, érdeklődve teszem fel a kérdéseimet neki. Hirtelen nem is bánom, hogy ketten maradtunk, és tudom, hogy hamarosan valaki eljön értem, még úgy szeretnék vele beszélgetni. Ha már beszélgetés... elgondolkodva vágok le egy darabot a sütimből, majd nézek fel rá.
- Megírnád a történetemet?
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Brigitta Sára
INAKTÍV


Isten Greta Thunbergje by Dusán
offline
RPG hsz: 36
Összes hsz: 145
Írta: 2020. január 13. 21:37 | Link

Annie

Fellélegzem kicsit, hogy nem vette rossz néven a megjegyzésemet. Tartottam tőle, hogy esetleg az jut eszébe, hogy nem a maga valójában tekintek rá, hanem valamiféle megírandó szereplőként, azt pedig nem szerettem volna. Ez nálam már ilyen becsípődés, hogy rögtön ez jön, ilyen ez. De úgy látom, inkább kellemesen zavarba ejtőnek találja, amire egy picit el is szégyellem magam, mert nem az a típus vagyok, aki élvezi ha ilyen hatást vált ki másokból.
Aztán egy kicsit a túlvilágról kezdünk elmélkedni, engem pedig lenyűgöz a látásmódja, még ha teljesen irreálisnak és naivnak tartom is. De aztán meg is érkezik a mondandójával végül oda, amit én is megfelelő meglátásnak tartok. Azért látja így, mert nemes egyszerűséggel nem áll még teljesen készen arra, hogy az itteni létet elengedje. És ezzel nincs is semmi baj. Ő persze ezt nem így fogalmazza meg, inkább áttételesen, hogy az égiek nem készültek fel rá, és azt hiszem ezt is értem, hogy miért teszi. Szeret abban a hitben lenni, hogy felkészült, mert muszáj ebben a hitben lennie a helyzet miatt, amiben van. És annyiban igaza is van, hogy felkészültebb, mint bármelyikőnk, tényleg annak tűnik, és a lehetőségeihez mérten valószínűleg az is. De az bukik itt ki, hogy mégsem lehet erre soha teljesen felkészültnek lenni. Kilencven évesen sem, nem hát úgy, hogy még húsz sincs. Az lenne a probléma, ha nem így lenne.
- Értem - mondom, magamban somolyogva kicsit, ráhagyva a dolgot - remélem sürgősen feltalálják ezt az opciót is, mert tényleg elég menő lenne - vallom be tüzetesen egyetértő véleményemet, ügyesen elhallgatva most azt, amit az előbb már úgyis elmondtam, hogy ez mennyire esélytelennek tetsző.
- Igen, de azt hiszem félreértetted, hogy hogy értettem. Nem olyan értelemben mondtam, hogyha a hit csorbul, akkor fentről érkezik valamiféle megtorlás, mondjuk valamilyen balszerencsés esemény. Úgy értettem, hogy belülről érkezik a megtorlás, magadon belül - hevesebben kezdek gesztikulálni, mert éppen nagy magyarázásban vagyok - Amikor  csorbul a hited, elveszíted a mankót a nehéz helyzetekhez, nem tudsz úgy megküzdeni velük, azt hiszed minden csak rajtad múlik és elkezdesz Istent játszani. De senki sem Isten, senki nem mindenható, ezért mindenképpen olyan helyzetbe keveredsz, ami pofára esést eredményez. Az embernek helyén kell tudnia kezelnie önnön határait, szerintem ez sok mindenkinek nem megy.
Pár pillanatig hümmögök, elgondolkodom azon, amit mondott. Fel sem tűnt, hogy többest használnék, de tényleg. És nyilván nem véletlen.
- És igen, igazad van, ez nem csak rám vonatkozik, sőt. Én is elveszítettem a mankót néha, de van körülöttem olyan, aki évek óta nem talál vissza Hozzá. A nővérem például - teszem még hozzá, bár nem is értem teljesen, miért hozom be ide Odettet. Annie valószínűleg kimaradt a pletykákból, nem ismeri a családi hátterem, ez mostanság egyre gyakoribb, hogy az évfolyama már réges-rég kirepült a Bagolykőből, de azért még most is fel vagyok készülve rá, hogy valaki tudja. Szóval igazából üdítő, ha nem a vérfarkaslány húgaként kell szerepelnem, nem tudom most miért hoztam ide. Nyilván ugyanaz az oka, mint annak, hogy tizenöt perc után ilyen mély témákról beszélgetünk. Van egyfajta kapcsolat köztünk, nagyon érdekes. Annie következő mondatából ítélve pedig ő is érzi.
Megdöbbenek, meg is áll egy pillanatra a kezemben a villa, elgondolkodva mérem őt végig.
- Hm... Nem tudom - jön ki elsőre, majd gyors szabadkozásba kezdek - Ne érts félre, nagyon megtisztelsz, de azért ez nem olyan egyszerű... - tovább hümmögök és gondolkodom, villámmal immár a ütemesen ütve a levegőt, ahogy a kezemet picit mozgatom.
- Rengeteg dolgot tisztáznunk kellene hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában

Lorin Annie Brightmore
Bogolyfalvi lakos, Végzett Hallgató, Előkészítős tanár


Csiperke ^^ | Bánkiné <3
offline
RPG hsz: 431
Összes hsz: 856
Írta: 2020. január 19. 11:28 | Link

Angyallány


Furcsának hat kicsit ebben a beszélgetésben a “menő” szó, de mégis teljesen helyénvaló. Maga a beszélgetés is furcsa lehet egy külső személőnek, hiszen az ide járó fiatalok süteményeik felett inkább ruhákról és fiúkról elmélkednek, meg arról, hogy vajon kvarnak-e a tanáraik, vagy melyiküknél gyanús, hogy ráfüggött a mézsörre, és nem arról, hogy van-e élet a halál után, vagy, hogy egyáltalán milyen meghalni. Volt egy ilyen korszak is persze, tudom, a mugli kultúrában eléggé tájékozott vagyok, de csak mert nagyon unatkoztam az ágyban fekve, és olyankor olvastam mindent, ami csak elém került. És a minden, az tényleg a minden, az összes sztárbotránytól elkezdve az összeesküvés-elméleteken át a nagy felfedezésekig mindent. Egy időben kész lexikon voltam, aztán persze elkezdtem iskolába járni, és itt nem úgy osztom be az időmet, ahogy én szeretném, hiszen tele vannak izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekkel a napjaim.
- Vagyis, amikor ülsz életed romjain, és egyszerűen nem találod az utat?
Teszem fel a kérdést a magyarázat után, mert valahogy így tudom elképzelni ezt. Sokszor láttam már a környezetemben, sokszor tapasztaltam a kilátástalanság drasztikusságát. Emlékszem Cath vöröslő arcára, mikor Will pofon vágta. Cath úgy gondolta, ha a bátyám meghal, ő sem maradhat életben, nem várt, mert nem akarta, hogy Will kimondja. Emlékszem arra is, amikor megcsúsztam Cath vérén, miután álmomból felkelve kisétáltam, és Will az egész közepén, véres rongyokkal próbált rendet tenni. Emlékszem arra is, amikor anya hirtelen a szemem láttára tört meg, amikor az orvosokkal beszélt, és azt mondták neki, hogy romlik az állapotom. Bár én magam még nem éltem át ilyet, a környezetemben már számos alkalommal láttam rá példát, és tudom, hogy milyen az, ha valakinek összedől a világa. Teljesen nem tudok beleérezni, nem tudom átérezni, és ezért nem is teszek olyan kijelentéseket, hogy értem, hogy mire gondolnak, mit éreznek. Inkább, csak mint megfigyelő veszek részt ebben az egészben.
- Szereted őt?
Tudom, hogy ez nem egy illő kérdés, mert hát ki ne szeretné a testvérét? Denis és én olyanok vagyunk, mintha életem első tizenhat évét nem egymás nélkül töltöttük volna, mintha mindig ott lettünk volna egymásnak. Mindenki szereti a testvérét legyen bármennyire is mérges a másikra.
- Úgy értem, hogy, szereted annyira, hogy megoszd vele a mankódat? Ha ő nem is hisz Istenben, de hisz benned, akkor az már majdnem olyan, mintha Istenbe hinne.
Azt nem tudom, hogy a nővére és ő mennyire állnak távol egymástól, nem ismerem, és nem is hiszem, hogy láthattam itt. Nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet. De Brigi szeretettel beszél róla, tudom, hiszen közös teherként azonosította azt, amit cipel. A nővérének se lehet könnyű, vagyis, hogy egészen pontos legyek, neki máshogy nehéz. Könnyebbé válik, ha a terheket megoszthatjuk valakivel, de igazán nagy teher az, hogy valóban képesek vagyunk-e megtenni ezt mással. Sokszor ezért csak magunkban hordozzuk a fájdalmat, és emiatt van, hogy a szív meghasad.
- Hát akkor… tisztázzuk le.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed