36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. október 6. 21:35 | Link

Nők az életemben


Késő délután volt, de még ne annyira késő, hogy ne ugorjanak el sütizni egyet Bogolyfalván. Vagy legalábbis Zalán ezt mondta, sőt egyenesen ő az ötlet gazdája is. Valljuk be, ez nem egy szokványos délután volt. Ezért, és azért, mert Roxy csatlakozni fog hozzájuk. Hihetetlenül fontos volt ez a találkozó a férfinek, és pontosan ezért nagyon izgult. Nem Ariana miatt, Léda volt a vészesebb eset kettejük közül.
Betértek a vendéglőbe, és rögtön helyet is foglaltak az egyik boxban. Zalán direkt úgy ült le, hogy rálátása legyen az ajtóra is. Lába folyamatosan fel-alá járt ütemesen, és kezével is kopácsolt az asztalon. Az ilyen viselkedés miatt a tanodában már rég kitették volna. Mindig arra tanítják, hogy vissza kell fognia az érzelmeit, és mivel tudja az alapvető nonverbális jeleket, így azokkal is vigyáznia kell, nehogy túl sok mindent áruljon el magáról. Amiket most produkál, azok meg valahol az első oldal környékén helyezkednek el.
- Még egy kicsit várj a rendeléssel, jó? Valaki csatlakozik ma hozzánk
- jelentette be a férfi, és tovább fixírozta az ajtót. Léda minden további tiltakozására csak legyintett, vagy megkérdezte tőle, hogy akkor szeretné-e a sütit vagy nem.
Amikor megjelent Roxy, felállt, és egy puszit adott a lány arcára.
- Szia! - mondta előbb a nőnek, aztán a kislány felé fordult. - Léda, szeretném bemutatni neked Arianat. - egyenlőre nem akarta lesokkolni azzal a lánykát, hogy közli vele, hogy a barátnője, előbb hagyja őket megismerkedni.
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2019. október 29. 17:28 | Link

Szívecske és a hugicája
x ariana

Pontosan így képzeltem el a szabadnapomat, amikor nem kell bent lennem a pubban. Délelőtti alvás az egyetemi előadásokon, majd délutáni nyugi és me day. Kezdek öregedni? Dehogy.
Még meg is örültem, mikor Zalán kérdezte hogy ráérek-e délután, tudjátok, azzal a perverz fejű emojival, amiről még azt is gondolhatja az ember lánya, hogy egy kiadós szexben lesz része... hát, nem is értelmezhettem volna félre jobban a terveit. Csalódtam? Pöppet.
Úgyhogy most az alkalomhoz illő arianásan visszafogott öltözékben lépkedek a cukrászda felé, ahol körülbelül szökőévente egyszer fordulok meg, úgyhogy csodálom, hogy nem vétem el a bejárati ajtót. A jöttömet egy apró csilingelés jelzi a fejem felett, és máris a habosbabos, rózsaszín forgatagba kerülök. Sütis állványok itt, macaron hegyek amott, izgatottságtól kezét tördelő pasi pont velem szemben, mellette pedig a mini ember, aki miatt most itt vagyunk. Szemernyi izgatottság sincs bennem. Hét húgom van, akik a kettő potyautas kivételével még bírnak is, miért pont Léda lenne, akitől tartanom kell? Tudom kezelni.
Az arcomon elterülő mézesmázos mosoly még igazinak is tűnhet annak, aki nem ismer. Magabiztosan lépkedek az asztal felé, és már csókra is emelem a fejemet, amikor puszi csattan az arcomon. Oké, szóval nem csapunk bele a közepébe, vettem az adást.
- Szia, már sokat hallottam rólad. - Legalábbis Zalán mesélt már, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy hallottam is. Szelektív hallás, tudjátok.
Kissé lehajolok hozzá, de épp csak annyira, hogy ne legyen lekicsinylő érzete a dolognak, és kezet nyújtok felé. Intézzük csak nagylányosan.
Hozzászólásai ebben a témában

Egervári Léda
Prefektus Levita, Animágus, Elsős mestertanonc


Egérke
offline
RPG hsz: 65
Összes hsz: 329
Írta: 2019. december 13. 23:52 | Link

Zaza meg az a másik
cukiskodunk // valamikor suli után

Ma vidám napja volt a suliban. Mióta kiderült, hogy Patrik nem akarja ellopni Pánt, és egyébként sincs baja azzal, hogy néha csak a hippogriffel beszélget, egészen jól kijöttek egymással. Még fogócskáztak is valamikor az udvarban.
Szóval mikor jött végre Zalán, hogy hazavigye, és közölte, hogy elmennek a cukrászdába, már nem is lehetett levakarnia vigyort az arcáról. Hát lehet ennél szebb ez a nap?
- Zazaaa, kérhetek olyan sütit, ami múltkor dobolt nekem? Tudod, az a kemény tetejű. Meg forrócsokit is jóóóó sok habbal a tetején. Kaphatsz majd belőle te is - vigyorgott izgatottan a bátyjára, aki ezúttal nem igazán figyelt arra, amit mondott. Lehervadt mosollyal figyelte azt a sok furcsaságot, amit Zalán művelt. Meg akarta kérdezni, hogy tán csak nem Anya csatlakozik majd hozzájuk, mikor belibbent az a lány és a bátyja. Az Ő bátyja már ugrott is üdvözölne.
Ferde szemmel figyelte azt a korántsem szívmelengető mosolyát, a lófarokba kötött haját, majd ahogyan lehajolt hozzá és nyújtotta a kezét.
Léda meg sem szólalt. Összeszorította az ajkait és Zalánra nézett a lány válla felett. A tekintetével üzente, hogy ez itt bizony magyarázatra szolgál. Hol marad a tesós nap?
- Láttalak már a suliban - tért rögtön a lényegre ahelyett, hogy ő is kezet nyújtott volna. Nem tetszett ez neki. Nagyon nem. És már egészen elment a kedve ettől az egész sütizéstől. Pánra sandított, aki Léda táskájából figyelte az eseményeket. Nem. Neki sem tetszett a dolog.
Hozzászólásai ebben a témában
Egervári Zalán
INAKTÍV


Princess
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 261
Írta: 2019. december 28. 18:00 | Link

Nők az életemben


Sejtette, hogy nem lesz ez olyan könnyű. Talán kicsit korai is volt a dolog. Vagy nem? Hiszen mégis meddig várhatott volna még ezzel? Amíg Roxynak elege nem lesz? Vagy az esküvőig? Esküvő? Na tessék, annyira rástresszelt már a szituációra, hogy hirtelen rémképeket is lát.
Léda dühösen nézett rá, ő pedig viszonozta ezt. Olyan fejet vágott, amit mindig akkor alkalmazott, amikor Léda nem viselkedett rendesen, és ezt némán a tudtára akarta adni, hogy moderálja magát. A kérdésre nem akart ő válaszolni, azt akarta, hogy ők intézzék el maguk között, és neki csak akkor keljen közbeszólnia, ha nagyon elfajulnak a dolgok. Vagyis csak a húga.
- Ülj csak be, mit hozhatok? - kérdezte Roxytól, ahogy mutatta a helyet neki, mint egy igazi úriember. Legszívesebben megint magához húzta volna a lányt, de nem akarta ezt a kislány előtt csinálni, hiszen az csak újabb feszültséget keltett volna.
- Neked akkor egy dobostorta és egy forrócsoki, ugye? - kérdezte húgától, és amennyiben igenlő - vagy Lédából kiindulva semmilyen - választ kapott, elindult a pulthoz, hogy kikérje a kért sütiket, illetve italokat. Közben folyamatosan szemmel tartotta a kis boxukat. Hihetetlenül hálás volt Roxynak, amiért eljött találkozni a húgával. És bárhogyan is sül el ez a délután, az este biztos meghálálja ezt neki.
Hozzászólásai ebben a témában

Ariana Roxanne Payne
INAKTÍV


Payne 5.0 | önző dög
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 364
Írta: 2020. január 23. 12:08 | Link

Szívecske és a hugicája
x ariana

Egy pillanatig még lehajolva, kezemet kinyújtva állok miután Léda megszólal, majd leeresztem a jobbomat és lassan felegyenesedem. Nyelek egy aprócskát, ahogy szépen fokozatosan rájövök, hogy fogalmam sincs, hogyan kéne bánni egy ilyen kislánnyal. Van kisebb tesóm, kisebbek is, mint Léda, de velük nem ennyire bonyolult. Félmosolyt villantva Zalán felé fordulok, miközben betessékel a boxba a húga mellé.
- Valami gyümölcsöset, lepj meg - mondom, mert egyrészt fogalmam sincs a kínálatukról, másrészt pedig nem is sütit enni jöttem elsősorban. Hanem kislányt.
Az asztalra könyökölve figyelem Zalán távolodó alakját, amíg szusszanásnyi időt hagyok magamnak, hogy újra belekezdjek a Lédával folytatott eszmecserébe.
- Megfordulok néha a sulidban, mert vannak kisebb testvéreim, akik oda járnak. Daliah veled egyidős lehet, talán ismered - fordulok vissza felé, fél szemmel néha a pult felé pillantva. Remélem Zalán hamar megjön a sütikkel, mert hármasban talán kevésbé lesz kínos ez a beszélgetés.
- Ki a kis barátod? - hajolok előrébb egy kissé, hogy a kislány takarásából előbukkanjon a plüssállat - Csak nem egy hippogriff?
Oké, még plüssökről sem beszélgettem ennyire komolyan ezelőtt, de mindent el kell kezdeni egyszer.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed