36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. május 20. 18:29 | Link

Blossom Miles x randomrandi



Ha valamelyik szofisztikált szórakoztató egységbe megyek - lásd kocsma -, akkor biztos, hogy iszok. Tekintve, hogy nem kéne, mert bármikor jöhet a füles, hogy akció van, magamnál kell lennem. Nem fogom tagadni, hogy szeretem a munkám, és semmi pénzért nem adnám ki a kezemből, valami nemrég kiszabadult ficsúrnak az egyetemről. Még csak az kéne! Nem véletlen kerültem ebbe a pozícióba, és nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem. Akárki is az.
És apám még szóba sem jött. Mennyire büszke, mennyire értékeli, hogy sikeresen elvégeztem mindent, ami csak szóba jött. Emlékszem, amikor bementem a dolgozószobájába elújságolni a hírt, hogy sikeresen elvégeztem mindent lágy jazz szólt a háttérben. Nem ez a mai elcsépelt szarság, hanem az igazi. Mosolygott, ahogy szokott, és olyan büszkeség csillant meg a szemében, amit a mai napig feltudok idézni, mintha csak tegnap lett volna.
Hány hónapja is történt? Halvány lila gőzöm sincs róla. De emlékszem a lágy jazzre, a büszke mosolyára, az erős kézfogására. Az egyik tizenhét éves whisky-jét bontottuk ki azon az estén, és olyan jólesően marta végig nyelőcsövemet - majd másnap a gyomromat -, hogy vétek lett volna abbahagyni. Meg is lett a böjtje, hajnalig beszélgettünk mindenről, amikor betoppant anyám és könyörgött, hogy hagyjuk már abba a pofázást, és menjünk aludni, mert elege van, hogy a morgásunkat hallja a másik szobában meg az elfojtott nevetésünket. A vége az lett, hogy anyám apám ölébe ült és így folytattuk a beszélgetést, mint egy család. Kivéve, hogy az ikrek ekkor sem voltak itthon, ami egyáltalán nem meglepő természetesen.
Az emlékre egy hatalmas mosoly teríti be arcomat, tekintetemet a csinos pincérnőre emelem, aki ki tudja mióta toporoghat mellettem.
- Egy menta teát - adom le rendelésem. Kitekintek a hatalmas üvegablakon, ahol az emberek fel s alá sétálgatnak gondtalan. Egy kisfiú megáll az ablak előtt és oldalra biccentett fejjel néz, de úgy csinálok, mintha nem venném észre. Menj innen, kérlek.
Utoljára módosította:Ombozi Zlatan, 2019. május 23. 20:52
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. május 20. 21:44 | Link

Zlatan
Idegesen rakom egyik lábam a másik elé. Koncentrálnom kell, hogy ne tévesszem el, holott egy szemernyi alkohol sincs bennem. Egyszerűen csak dühös vagyok, vagy csalódott, vagy már nem is tudom, milyen érzések kavarognak bennem. Már akkor összerándult a gyomrom, amikor a rendelőből távozva megcsörrent a telefonom, és a képernyőre pillantva a Dad felirattal kerültem szembe. Azt hittem, a lehető legrosszabbra is felkészültem, de úgy néz ki, nem voltam elég alapos. Remegő kézzel emeltem a fülemhez a készüléket, pedig én eddig úgy tudtam, felnőtt nő vagyok, és nem egy hisztis kislány. Jó, egy ideig abban a hitben is éltem, hogy apám jó fej, ami bizonyítja, hogy én is tudok tévedni. Mézes hangon, az idióta brit akcentusával szólt bele a telefonba. Nyilván - mint mindig- magyar köszönéssel kezdett, majd furcsán rekedtes hangján nevetett. Aztán bájcsevegtünk az időjárásról, a munkámról és nagyon utáltam, amiért nekem is ugyanolyan akcentusom volt, mint neki, de majdhogynem csak tőle tanultam angolul, így ez nem tudom, hogyan lehetne másként. Aztán mikor örültem volna, hogy megszabadultam tőle, kibökte, hogy megnősül. Az egy dolog, hogy apám az ötvenhez közel újra az oltár elé akar állni, és az egy másik, hogy ehhez talált potenciális jelöltet is, de hogy még legyen pofája felhívni és megkérni, hogy mint egyetlen lánya, ugorjak át Londonba koszorúslányt játszani. Köpni-nyelni sem tudtam, pedig nekem általában nagy a szám, és bennem volt, hogy rácsapom a telefont, aztán soha, de soha többet nem veszem fel, de azzal csak azt bizonyítottam volna, hogy semennyit nem változtam azóta, amióta tizenhét évesen ráborítottam egy asztalt a kedvenc éttermében. Nos, ő nem járhatott többet steak-et enni, én emellett apa nélkül nőttem fel, úgyhogy szerintem még mindig nekem lenne igazam, ha cserben hagynám, de anyut is lejáratnám, azt pedig inkább kihagynám, ha lehet. Végül illedelmesen azt mondtam, hogy még átgondolom. Kissé feldúltan indultam neki az utamnak a rendelőből, de végül nem a Mancs-hely felé vettem az irányt, mondván Monának mindegy, hogy mennyit van ott. Szeretem nagyon, de most pont olyan elkeseredett vagyok, hogy kicsit előtérbe tudom helyezni saját magamat. Amúgy is régen volt ilyen. Megfordul a fejemben, hogy a pubba megyek, de kellően sok dolgom van még ma ahhoz, hogy tudom, most nagyon nem lesz jó, ha alkoholhoz jutok, ezért megindulok a cukrászda felé. Azt mondják, itt finom forró csoki van, az pedig köztudottan gyógyír az élet szar dolgaira. Annyira figyelmetlenül megyek, hogy véletlenül beleütközök egy kicsibe, aki a bolt üvege előtt álldogál.
- Jaj, bocsáss meg! Ne haragudj - rázom meg picit a fejem, mire ő rám emeli a pillantását. Leguggolok elé, és megkérdezem, szeretne-e matricát. Aprót bólint, mire én előkapok egy kutyásat a táskámból és az apró, kitartott kezébe nyomom.
- Jó lesz? - kérdezem, mire széles mosollyal bólogat. Erre is én is halványan elmosolyodom. Tény, hogy bolondulok a gyerekekért, általában ők oldják meg minden problémámat. De nem ezt, nem ma. Felállok és kicsit megfontoltabban ugyan, de eljutok az ajtóig. Onnan határozott léptekkel megyek egy üres asztalhoz és levágom a táskám. A helyzethez képest, könnyű apámmal. Aszerint a szabály szerint élünk, hogy ha a másik nem keres, akkor mi sem. Mivel én nem töröm meg a jeget, ő csak háromhavonta felhív, jó angolokként elbeszélgetünk az időjárásról és alapinformációkat csepegtetünk az életünkről, de ennyi és nem több. Nem látogatjuk egymást, nem kérjük meg nagy dolgokra a másikat és legfőképp nem várunk el semmit a másiktól. Mindketten tudjuk, hogy csalódnánk. A problémát inkább elnapolom és most inkább másra koncentrálok.
- Egy málnás forró csokit kérnék - mosolygok a pincérnőre. Nem engedem, hogy apám ennyire meg tudjon érinteni. Most inkább megünneplem azt, hogy elmehetek egy egészen nagy konferenciára. Kevés embert választottak ki a kis falunkból, de én pont belekeveredtem, és nem engedem, hogy apu vagy az eljegyzése elrontsa. Hihetetlenül örülök annak, hogy olyan visszajelzést kapok, miszerint nem csak nekem jó, hogy gyógyító lettem. Végül lassan elmosolyodom és valószínűleg nagyon furcsa, ahogy egyedül örülök.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. május 22. 11:28 | Link

Blossom Miles x randomrandi



A kis srác kezd egyre jobban zavarba hozni. Mármint meredten bámul, érted, ki csinál ilyet körülbelül öt évesen? Ne bámuljon idegen férfiakat. Tekintetem vissza-visszatér hozzá, de ez már inkább kényszerszerű, mert esküszöm nem akarom nézni. Alsó ajkamra ráharapok, és mélyet sóhajtok. Székemen hátradőlve várom türelmetlenül a rendelést, fejemet a széktámlájára vetem. Mi a tököm tart eddig egy kis vizet felforralni, odarakni, ami kellhet és haladni? Ember, hát kifutok a hajam alól, pedig most pöpecül sikerült belőnöm. Ez kamu. Így keltem reggel, vagyis... hajnalban. Inkább éjjel. Az éjjel három vagy hajnali három? Igazából most nem is releváns, k*rva korán, és a szokásosnál is mogorvább vagyok.
A pincérnő hatalmas mosollyal hozza felém végre a kért italt, amikor szemem sarkából látom, ahogy egy nő elsodorja a gyereket. Majdnem kitör belőlem a röhögés, de - nem győzöm hangsúlyozni - csak majdnem. Alsó ajkamat beharapva, furcsa hangokat kiadva, dőlök előre székemről, hogy jobban lássam az eseményeket. Oldalra biccentett fejjel nézem végig, ahogy a nő valamit ad a kisfiúnak, aki hatalmas mosollyal köszöni meg - gondolom -, majd elfut. Meghökkenve nézem végig a jelenetet, közben a pincérnő elém tette már a rendelésem.
Végül a zebraszerelésben lévő nő betipeg a cukrászdába és leül a velem szemben lévő asztalhoz. Ráncolja a homlokát, táskáját maga mellé dobja. Őt is kicsit oldalra biccentett fejjel nézem, és akaratlan - haha - nézek bele a fejébe. Az apja újranősül, ami neki nemigen tetszik. Nos, ez eléggé tipikus, valahogy a női nem sokkal nehezebben viseli el az újranősülés gondolatát, mint a férfiak. Mondjuk tekintettel arra, hogy mi férfiak gátlástalanabbak is vagyunk, ez nem is annyira meglepő.
- Férfiak - mondom ki elég hangosan ahhoz, hogy a szemben ülő nő is meghallja, majd rosszallóan megrázom a fejem. Megfogom a filtert és a forró vízbe teszem. Megbűvölve nézem, ahogy az ízeket és a színt kiereszti a filter, ahogy lassan a menta kezdi uralni a vizet, nem pedig az átlátszóság. Nos, lépjünk túl a teán.
Kanalammal kicsit megnyomkodom a teafiltert, majd kevés citromot téve bele, kezdem el fújni. Hajamat hátrasimítom, mert zavaróan lóg a szemembe, aztán pillantásomat ismét a nőre emelem. Barna, hosszú haj, barna szem, magas, mégis magassarkút hord. Van önbizalmas az már biztos. Mosolyogva kortyolok egyet italomból.
- Csak a gond van velük - hunyom le pilláimat, székemen ismét hátradőlök. Muszáj voltam befejezni az előző gondolatomat, különben belé halok. Természetesen olyan mélységgel és rosszallással a hangomban, hogy a nő tudja neki szól, és meg is hallja semmirekellő mondanivalómat.
Utoljára módosította:Ombozi Zlatan, 2019. május 23. 20:52
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. május 22. 18:48 | Link

Zlatan
Mentségemre legyen mondva, nagyon sokáig igyekeztem nem utálni apámat. Anyu ebben partner volt, mert bár teljes szívéből gyűlölte azt az idiótát, mindig megkövetelte, hogy kedves legyek vele és jól nevelten éljem túl az alkalmakat, amikor beszélnünk vagy találkoznunk kellett. Egy ideig azt hittem, ezt miattam vagy az exférje miatt teszi, de már úgy látom, kicsit önző érdekek is voltak benne. Nyilván rá is rosszabb fényt vetett volna, ha a lánya nem tud viselkedni, és ha jól megnézzük, apu mindig kicsit többet fizetett nekünk, mint amennyit muszáj lett volna. Egyáltalán nem haragszom anyámra, ő mindig velem volt, és tudom, hogy egyszülősként nem lehet olyan luxusban élni, mint egy családban, két kereső féllel. A kapott pénzt, pedig leggyakrabban rám költötte, így aztán tényleg nem panaszkodhatok. Az tény, hogy sokkal furcsább gyerekkorom volt, mint a legtöbbeknek. Furcsább gyerek is voltam, mint a legtöbbek. A háztársaim szerint inkább voltam rellonos, mint eridonos, nagy volt a szám és a szabadidőmet általában büntetőmunkán töltöttem. Illetve a bájitaltan volt a kedvenc tantárgyam, ami alapból hihetetlen a diákok számára. Aztán az is valahogy elég gyorsan elterjedt, hogy apám sincs, ami azért nem túl biztató bemutatkozás. Vagyis volt, és még mindig van, csak akkor nemigen kellettem neki. Amikor mégis, akkor nekem nem volt szükségem rá. Kifújom az addig bent tartott levegőt, amint a pincérnő ellibben mellőlem. Egyszer, csoportterápián azt mondták, hogy ha ilyenkor azt gondolod, hogy eltávoznak a rossz érzések, akkor úgy is lesz. Nem hiszek ebben, főleg mert Robi mondta, de eléggé elkeseredett vagyok ahhoz, hogy még ezt is kipróbáljam. Ahogy azt előre sejtettem, nem működik. Felkapom a pillantásom, amint az előttem ülő férfi megszólal. A kijelentésére halványan elmosolyodok, de válasz helyett csak végigmérem. Kissé összezavarodva várok tovább a forró csokimra. Ha hirtelen nem őrültem meg az esküvő hírétől, akkor valószínűleg nem mondtam ki hangosan az aggályaimat. Így belegondolva el sem tudom képzelni apámat az oltár előtt. Aztán a férfi újra megszólal, mire kezdem felfogni, hogy a szavai felém irányulnak. Legilimencia, hasít a tudatomba a felismerés.
- Nyilván nehéz, ha az ember apja egy f*szfej - vonok vállat, édesen mosolyogva, merthogy tényleg az. Én már hozzászoktam, de a menyasszonynak még új lehet. Előfordulhat, hogy fel kellene hívnom és figyelmeztetnem, hogy amennyiben gyereket szül, készüljön fel egy hozzám hasonló egyedre. Valószínűleg örökre lemondana a családalapításról. Emmával nem jövünk ki túl jól. Legalábbis nekem nincs bajom vele, csak fogalmam sincs, miért pont az apám mellett kötött ki. Jó, azért annyira nem nehéz kilogikázni; közel ötvenes, szingli és emiatt elkeseredett, ámde pénzes angol férfi. Könnyű préda volt, az biztos. Emma valamiért mégis konkurenciát lát bennem, ami amúgy felettébb szórakoztató. Mintha már azt hinné, hogy el fogom mondani apámnak, mennyire nevetséges ezt a szituációt kívülről nézni, de egyrészt rohadtul nem érdekel az életük, másrészt biztosan azt felelné rá, hogy ez "true love". Well, daddy ki tudja? Még a végén kiderül, hogy a nő nem csak az örökségre hajtott. Mondjuk felőlem vihet mindent.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. május 28. 20:04 | Link

Blossom Miles x randomrandi



Gyorsan kilépek a nő fejéből, mert akármilyen hihetetlen még nekem sincs mindig kedvem visszaélni a képességemmel. Nagyon jól jön, nem fogom tagadni, ám néha komolyan az őrületbe kerget. Folyamatosan látni az emberek gondolatait, nem könnyű feladat, de már eljutottam arra a szintre – így nem is tudom, négy-öt év után? -, hogy megerőltetés nélkül figyelmen kívül tudom hagyni. Amikor kezdtem besokalni, akkor kerestem fel Sárközit, hogy azonnal csináljon valamit, mert esküszöm, megőrülök, ha még több gondolatot kell elviselnem a minisztériumban dolgozó titkárnőktől. Manikűrös, fodrász, műkörmös, ilyen pasi, meg egy amolyan, de azzal is lefeküdt, a másikkal már nem akar, pedig milyen formás segge van. Istenem, ha csak ilyen gondolataim lennének, valószínűleg egy amőba lennék, de valahogy ők is túlélnek. Kell ilyen is, ezt mondta Sárki, majd közölte a módszert, ami azóta már annyira jól működik, hogy néha teljesmértékben ki tudom zárni a körülöttem lévőket, vagy csak egy adott emberre koncentrélni. Thanks, Sárki.
Na, az előttem ülő nő, nem ezen emberek közé tartozik. Viccesnek tartom a gondolatait, ahogy ennyire elítéli, hogy az apja újra nősül. Nem mintha köze lenne hozzá, de nekem meg ehhez nincs közöm, így megtartom most – kivételesen – magamnak a véleményemet, és nem vágom a nő arcába, hogy a világ nem vattacukor és póni, hanem fájó és szar.
- Akkor is az apád, nem? – emelem fel csészémet ajkaimhoz, de még nem kortyolok belőle. Ráérősen kezdem el fújni, miközben csészém fölül keresem a nő pillantását.
Hála Merlinnek a hely most elég csendes, így még hangomat sem kell megemelnem, hogy a nő meghalljon. Pár ember lézeng a cukrászdában, és ennek most nagyon örülök. Nem a társaság miatt, ilyen hamar és annyira mély benyomást még nem tett rám a forró csokit rendelő nő, de egy kis nyugalom most jól jön. És legalább nem is kell annyira koncentrálnom a hangok kizárására. Igen, néha olyan, mintha elmebeteg lennék. Esküszöm, hogy a hangok a fejemben nem akarnak rávenni arra, hogy embert öljek. Megtenném. Sokszor. De nem ezt mondják. Néha…
Somolyogva emelem tekintetemet a nőre, miközben egy kisebbet kortyolok italomból. A tea íze hamar hazarepít gondolatban. Nem olyan jó, mint anyámé, de azért nem mondom rossznak, legyen mondjuk 10/8, és nem viccelek. Tényleg ennyire hasonlít az otthonira. Nem adja vissza anyám természetesen teájának ízét, de eddig ez hasonlít rá a legjobbra. Pár másodpercre lehunyom a szemeimet, ahogy lenyelem az első kortyot, majd teljes figyelmemet a nőnek szentelem. Még székemmel is felé fordulok, azért ez már nem semmi.
Utoljára módosította:Ombozi Zlatan, 2019. május 29. 09:31
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. május 31. 12:48 | Link

Zlatan
Már nem akarom becsapni magamat, pontosan tudom, hogy ha közel engedem apámat magamhoz, akkor megint el fog taszítani egy idő után. Kicsiként nehéz volt, mert ugyan hogyan magyarázod meg egy kislánynak, hogy az apukája egyszerűen nem áll készen olyan elköteleződésre, amit egy gyerek jelent neki? Anyu is tudta ezt, amikor kiderült, hogy terhes, de sosem gondolta volna, hogy egyszer annyira meg fogja elégelni a helyzetet, hogy inkább otthagy csapot-papot és visszaköltözik a világ másik felére. Na, igen a távolság sem tett jót nekünk, de néha úgy gondolom, ő csak időszakokra vállalja apai mivoltát. Régen minden nyáron megígérte nekem, hogy eljön és meglátogat. Tudom, milyen három hónapot várni egy emberre, aki augusztus végén közli, hogy, oh sorry, sok volt a munka. És minden egyes évben elhittem, hogy akkor majd most, végül mégis csak akkor láttam, amikor én voltam Londonban. Azóta nem várok el tőle semmit, így nem is csalódhatok. Most pedig koszorúslányt akar belőlem, én viszont nem tudom, hogy megérdemli-e, hogy betartsam az ígéreteimet. Itt már nem számít, hogy az apám vagy nem, szerintem nem tartozok neki ennyivel, főleg miután ő sem tett semmit azért, hogy nekem talán egy kicsivel is jobb legyen lelkileg, sőt. Mindig a pénzzel akarta kompenzálni, és teljesen elhitte, hogy engem meg lehet venni. De azért mégiscsak magamat minősíteném, ha nem mennék el, hiszen akkor az ő szintjére süllyednék.
- Erről jó lett volna, ha valaki felvilágosítja őt is, úgy tíz éve. Vagyis inkább arról, hogy ez mivel jár - ezzel nemigen volt tisztában sose. Olyan volt, mintha fogalma sem lenne arról, hogy egy apának mit kell tennie. Amikor veszekédesekben megemlítettem ezt neki, csak annyit válaszolt, hogy reméli, anyámnak is ilyeneket mondok, mert ő sem mintaanya. Annyi a különbség, hogy neki nem csak akkor kellettem, amikor neki kedve volt hozzá, daddy. Közben elém rakják a forrócsokimat, és bár kedvesen megköszönöm, nem vetem rá magam rögtön. Jól esik egy kis csend, szinte egész nap ordibálás megy a rendelőben, amit igazából semmiért nem cserélnék el, de ezek után hazározottan felszabadít, amikor nem kell kiabálnom, hogy meghalljanak.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. június 19. 18:25 | Link

Blossom Miles x randomrandi



Lehet, hogy önző gondolat – valószínűleg az, igen -, de soha nem fogom, és nem is akarom, megérteni azokat a gondolatokat, ahol egy gyerek becsméreli az egyik, vagy talán mindkét szülőjét. Igen, tudom, szemtelen vagyok és nem ismerem az intimszféra fogalmát – tények -, de ebből a szülő-gyerek hepajból már az istenért sem maradnék ki. A gyerekkori sérelmek nagyon sokáig képesek elkísérni az embert, mint az előttem ülő nő is nagyon jó példa erre, de nem fárasztó ez hosszú távon? Szar érzés volt, amikor apám elküldött engem a világ másik végére iskolába, de tudtam, és el is magyarázták, hogy a saját érdekemben teszik. Én pedig elfogadtam. Mint egy nagyon jó gyerek, és egy szavuk sem lehetett rám, mert a tanulmányaimban mindig is kiemelkedő voltam. Az ígéretek is szar dolgok, de ha valaki ígéretet tesz és nem tartja be, annak valószínűleg oka van. Nem fogom felmenteni a bűnei alól a pasit, aki ennek a nőnek az apjának vallja magát, és koszorúslányt szeretne belőle avanzsálni ki tudja hány év után, de azért az apuka szemszögéből próbáltuk már megérteni? Nem. Na ugye?
- Te felvilágosítottad erről? – kortyolok bele teámba szemtelenül mosolyogva. Abban sem vagyok jelenleg biztos, hogy a nővel tegeződünk-e, de ha nem is, immár mindegy, nem? A nevét sem tudom, de már ítélkezek felette, mint egy istent helyettesítő isten, hát mi ez, ha nem poén? Nem szoktak érdekelni ilyen és ehhez hasonló problémák, de valahogy a nő annyira ki van borulva az egészen, hogy egyszerűen már én is tűkön ülve várom a választ, amit ad majd az apjának.
Somolyogva emelem tekintetem a nőre, és mivel végre nem figyel, mert megint elmereng – témánál vagyunk ismét -, végig mérem, de immár kicsit alaposabban. Magassarkú, amikor így sem alacsony, tehát van önbizalma. Elegáns, mégis visszafogott. Ahogy elnéztem pár perce rajong a gyerekekért, talán ebben is helyezkedett el, de ennek még nem fontos kiderülnie; az apjánál tartunk még mindig.
Leintem a pincért, aki éppen szalad el mellettünk, de – mázlijára – megtorpan és figyelmesen tekint rám. Pár pillanatra elmerengek, hogy mégis mit is szeretnék, de aztán kényelmesen hátra dőlve, bokáimat egymásra téve pillantok fel rá, de kérdésemet nem hozzá intézem.
- Milyen sütit ennél? – fúrom tekintetem a nőébe, ha rám pillant, és egy nagyon elbűvölő mosolyt is megengedek magamnak, amíg a válaszra várok. Amint válaszol, én egy elégedett biccentéssel pillantok ismét a pincérre. – Egy málnás sajttortát – eresztem útjára a srácot, hogy ismét minden porcikámat a nőnek szentelhessem.
- Gondoltam, ha már így összehozott minket édesapád – kacsintok rá szemtelenül. – Illendő, ha meghívlak még valamire az italon kívül – fogom kezembe csészémet ismét, hogy az utolsó kortyot is eltüntessem belőle, majd fancsali – szinte már durcás – arccal letegyem az asztalra.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. június 24. 20:53
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. június 23. 17:43 | Link

Zlatan
Rengeteg furcsa szülő-gyerek párost látok nap, mint nap, a rendelőben és az előkészítőben egyaránt. Sokakat nevel egy szülő, vannak mozaikcsaládosok, és rengeteg, akiknek egész életemben csak az anyukáját vagy apukáját láttam. A szüléseknél pedig néha meg sem jelenik az apuka. Kislányként mindig azt hittem, hogy csak nekem van ilyen furcsa családom, hiszen a körülöttünk lévők legtöbbjének egyben volt a családja. Akkor nagyon haragudtam apura, nem hittem el, hogy olyan nagy kérés, hogy ne engedjen el minket, de ez nyilván nem csak az ő döntése volt. Ez az egész dolog nem tett jót nekem, de sosem ezért voltam igazán mérges rá, hiszen tisztában voltam vele, hogy egy váláshoz két fél kell. Az már inkább feldühített, ahogy anyámról vagy anyámmal beszélt, holott ő állandóan azon volt, hogy a körülményeket figyelembe véve a lehető legjobb kapcsolatom legyen az apámmal. Ha anya úgy beszélt volna apámról, ahogy ez fordítva történt, akkor valószínűleg nem tanított volna meg angolul, csak azért hogy tudjak vele beszélni és apa nem emlegethetné büszkén a meetingjein, hogy a lánya gyógyító, mert egyszerűen nem tudna róla. Nagyon régóta nem élnek együtt, de még mindig képes fröcsögni anyáról, amiért már egypárszor kiabáltam vele, de láthatóan nem értett belőle. A makacsságomat egyértelműen tőle örököltem. De azért remélem, nem hasonlítok rá túlságosan. Az biztos, hogy mindketten karrieristák vagyunk, de én előbb adnám fel a rendelőt, a végigtanult egyetemi éveket és mindent, ami ezzel jár, mint a családomat.
- Rengetegszer. Egyszer azt mondta, hogy ha valaha szülő leszek, olyan elviselhetetlen lesz, hogy a gyerekem maga akarja majd, hogy egy óceán válasszon el minket - és konkrétan ez a kapcsolatunk daddy-vel. Én leb*szom, ő elmondja, hogy én sokkal szarabb ember vagyok, mint ő, én meg sem hallom, ő boldog, mert most aztán megmondta a tutit. Aztán mindketten elfelejtjük, mert úgy könnyű. Utána mivel azt is elfelejtette, hogy mit mondtam neki, kezdjük előröl. Ez egy ördögi kör, amit csak úgy szakíthatunk meg, ha eljátszunk, hogy amúgy minden f*sza, és havonta egyszer vagy kétszer bájcsevegünk olyan triviális dolgokról, mint az időjárás vagy a munkánk. De legalább gyakorlom az angolomat. Rá is fér, mert bár szeretem Magyarországot, a második anyanyelvemet szinte sosem tudom itt használni, a mondatokba szúrt angol kifejezéseken kívül.
Kicsit meglepődöm, amikor a férfi megkérdezi tőlem, hogy mit ennék, de tulajdonképpen már gondolkodtam azon, hogy rendelek magamnak az egyik süteményből, amit befele jövet láttam az üveg mögött, úgyhogy kihasználom az alkalmat.
- Abból a fügés tortából kérnék szépen - biccentek a pult felé, és bár fügéből nehezen lehet rosszat csinálni, azért remélem, csak egyféle van, mert fura lenne most elkezdeni magyarázkodni, hogy hogy nézett ki. De szerencsére nem kérdez vissza, csak bólint, jegyzetel és a férfire pillant.
- Köszönöm. Majd megmondom neki, hogy egy igazi kerítőnő - úgysem fogom. Mire felhív, addigra vagy elfelejtem, vagy egyszerűen nem akarom majd megosztani vele. A mi beszélgetéseink - mily meglepő - nem túl személyesek, inkább csak megpróbálunk a lehető legfelszínesebben letudni azt a negyed-fél órát, amennyit muszáj. Mindketten tudjuk, hogy a személyeskedésből egyenes út vezet a veszekedésig, legalábbis nálunk. Miután realizálom, hogy én alig ittam a forró csokimból, nekiállnék, de félúton inkább meggondolom magam, felemelem a táskám, és a csészém, átsasszézok pár üres asztal között és leülök a férfivel szemben. Nem véletlenül kerültem anno az Eridonba.
- Amúgy Blossom vagyok - bököm oda, mellékesen mielőtt belekortyolok az italomba. Semmi doktor, semmi Miles, csak Blossom. Azt hiszem ez vagyok én. A Milest mindig utáltam, de anyám vezetékneve és az én keresztnevem sosem hangzott jól együtt, így maradt az, amit születésemkor kaptam. A doktort pedig kizárólag formális szituációkban használom, egyébként csak sznobságnak tartom.
Utoljára módosította:Blossom Miles, 2019. június 23. 17:44
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. július 4. 17:05 | Link

Blossom Miles x randomrandi



Legnagyobb döbbenetemre csatlakozik asztalomhoz a nő. Kicsit megilletődve dőlök hátra, ahogy lehuppan velem szemben, nem zavartatva magát. Pedig én már elengedtem, hogy ebből bármi is lehetne, erre láss csodát! Mégis itt ül velem szemben, az egyébként nem túl bevállalósnak tűnő nő, akivel egészen eddig két asztalt beszélgettünk át. Nos, okozhatnak nekem még emberek meglepetést, nem azt mondom. A pincér folyamatosan bólogatva lép el az asztaltól, amikor Blossom is leadja a rendelését, végül tekintetemet ismét ráemelhetem.
- Nos, ha ő ezt akarja, akkor valószínűleg nem lesz neki eléggé fontos a jövőben születendő gyermeked - bólogatok párat én is határozottan, akár egy rendes hülye, mintegy megerősítésképpen, s mint aki ennyire ért valóban a családi viszályok rendezéséhez. Pedig mit is tudhatnék róla? Az én családomban soha nem volt ilyen konfliktus. Kisebbek voltak, nyilván, meg is érdemelték azok, akik szarabbul jártak, de ilyen sebhelyes kötelék szakadást életemben még csak a Payne-eknél láttam. Mondjuk az tény és való, hogy ők pont túltesznek mindenkin. - Előbb vagy utóbb rájön - vonok vállat semlegesen. Nem mintha én annyira odalennék a totyogó, furcsa színű kis izékért, de valakiknek ez meg fontos és úgy állnak hozzá, mintha az életük múlna rajta, talán még olyan elvetemültek is, hogy ebben lelik boldogságukat, és ebben is dolgoznak. Ez olyasmi lehet, mint nekem a gyilkosságiaknál dolgozni, ami vicces tekintve, hogy születendő életekről beszélgetünk. Én meg mikor vagyok ott? Amikor az ember lelke kiszáll a testből. Olyan vagyok, mint egy második kaszás. Az első elvisz belőled mindent nagyjából, de ami kis szikrát ott hagyott még belőled, azt sem hagyom nyugovóra térni, mert akkor is meg kell néznem és látnom kell. Szar érzés lehet, hogy még halálod után sem hagynak békén, de hát mit tehetne az ember, ha ez a munkája? Mint valakinek - például az előttem ülőnek is - az, hogy gyermekeket pesztrálgat egész nap.
- Azért ne vidd túlzásba, nehogy a fejébe szálljon - megengedem magamnak egyik legelbűvölőbb mosolyom egyikét, hátha kicsit feloldom Blossomot is. Túl feszült, és nem szeretek feszült emberek közelében lenni, amikor végre nekem nincs dolgom, és élvezhetném a semmittevésnek is a legmagasabb fokozatát. Így is túl sokszor és túl sokáig vagyok stresszes helyzetekben, és ezek a helyzetek még otthon is kitartanak, ám most meglepő módon - én betudom a jó időnek - az embereknek nincs kedvük egymást gyilkolászni, és ezért valóban hálás is vagyok. Legalább élvezhetek egy k*rva mentateát anélkül, hogy jönne a bagoly a sürgős levéllel, mely szerint azonnali hatállyal menjek be, aztán négy napig se ki, se be a hivatalba. Remek nap lenne, eskü, de most ki fogom élvezni, és remélhetem csak, hogy Blossom immár partner lesz benne, ha másért nem is, de a fügés csodáért igen.
- Üdv, egyébként Blossom - biccentek felé egyet hivatalosan, miközben jobbomat felteszem az asztalra, és ujjaimmal dobolni kezdek rajta. - Zlatan.
Hozzászólásai ebben a témában

Blossom Miles
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 159
Írta: 2019. július 22. 13:36 | Link

Zlatan
Amint kényelembe helyezem magam, arra sem sajnálom az időt, hogy közelebbről megnézzem a férfit. Még ha nem is vagyok legilimentor, a meglepődöttséget fel tudom fedezni. Hozzászoktam már ahhoz, hogy az emberek nem feltétlenül nézik ki belőlem mindazt, amire képes vagyok. Csak azok ismerik igazán azt a személyiségemet, amit mostanában inkább mélyre elnyomok, akik a Bagolykőben velem jártak. Őket sem biztos, hogy érdekeltem, egyszerűen elég sok hülyeségben benne voltam, sőt a legtöbbet én találtam ki. Szerintem Návay pezsgőt bontott, amikor megtudta, hogy nem maradok mestertanoncnak. Néha az is eszembe jutott, hogy lefizette Felagundot, hogy győzzön meg, több van bennem, mint az a porfészek. Akárhogy is történt, azt hiszem megérte, csak út közben valahol elvesztetettem a balhés önmagamat, ami a gyerekeket nézve nem is baj. Ha a szülők ismernék az előzményeket, nem sokan hoznák a pöttömöket hozzám.
- Már ha lesz - vonok vállat. Nem azért, imádom a gyerekeket, egyszerűen nem vagyok anyuka típus, főleg nem egyedül. Talán, egyszer jön valaki, aki meggyőz, hogy az évekig nem alvás, a gyerekek mellett fellépő problémák és az a sok áldozat megéri, de apám elég sokat beszélt arról, hogy hiába verem a mellkasom, k*rva szar anyuka leszek, így már én is elhiszem. Vagy csak nem akarom, hogy igaza legyen, ezért meg sem próbálom. Azt sem tudom pontosan, hogyan kell normálisan nevelni egy gyereket, én csak fura megoldásokat láttam. A rendelőben ellenben gyakran mondják, hogy igazán lehetnék már én is anyuka, mert mennyire jó lenne, ha a doktor nővel együtt lennének terhesek. A kisvárosi emberek élnek-halnak az "akasztják a hóhért" szituációkért. Plusz minden pletykáért, számtalanszor gratuláltak már nekem a faluban, én meg majdnem megőrültem.
- Majd igyekszem - mosolygok vissza a férfire. Nem lesz könnyű dolgom, apámnak még az is a fejébe szállt, amikor azt mondtam, hogy jó illata van a gyertyának, amit tőlük kaptam.
- Te is a faluban élsz vagy csak átutazóban vagy itt? - kérdezem, miközben legyőzöm a késztetést, hogy egérlyuknak nevezzem Bogolyfalvát. Azt hiszem, egész népes rajongótábort szerzett magának ez a kis falu, és bár nekem nem a szívem csücske, a legtöbb páciensemnek ennyi a világ; egy apró, eldugott mágusfalu, egy középszerű iskolával és épphogy mindennel a túléléshez.
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. augusztus 8. 12:52 | Link

Blossom Miles x randomrandi



Adott a helyzet. Itt ülsz egy idegen nővel a falu egyik cukrászdájában. Beszélgettek, sütike, üccsike, jaj, de izgalmas. Oké, és tovább? Eddig ez remek, komolyan, de a dolgok általában itt megrekednek az embereknél. Kivéve, nálam, de a nő pont nem tűnik olyannak, aki szétdobja a lábát minden férfinak, aki szembe jön. Na meg, nem is ez a célom kivételesen, mert nincs kedvem most nőket kipakolni a házból. Szóval a lényeg, hogy elbeszélgetek én mindenkivel mindenről, de nem úgy, hogy még csak elképzelésem sincs a végkimenetelről.
- Miért ne lenne? - emelem meg szemöldökömet hitetlenkedve. A nőknél valahogy mindig a két véglet van. Vagy gyorsan szeretnének gyermeket, amit meg is kapnak, és talán még egy apuka is jár a kölyök mellé, vagy olyan bizonytalanságba taszítják magukat, hogy mindig feljön a "már ha lesz" mondat. Kérdésemet teljesen jogosnak érzem, mert - de komolyan -, miért ne lenne gyermeke, ha szeretne? Lehet kapuzárási pánikja van, amiért itt van ennyi idősen - nem tudom mennyi idősen - és még nincs neki? Ha ebbe belecsöppentem, akkor sírva futok ki a világból.
- Nemrég költöztem ide - emelem tekintetem a nőre. - Elegem lett a folytonos utazásból - kulcsolom össze állam alatt ujjaimat, mintha nagyon hivatalos témáról lenne szó, pedig... Ideje volt, hogy letegyem a seggem valahova, ami nem Székesfehérvár, nem nagyváros, nem kisváros, hanem valami nyugodt környezet. Egy olyan, ahol nem baszogatnak, ahol nem visítoznak gyerekek az utcán folyamatosan - néha belefér, oké - és egyelőre Bagolyfalva pont kielégíti minden ilyen vágyamat.
- A Minisztérium negyedszeri kérésének eleget tettem - vonok vállat lazán. - És te? - tekintetemben érdeklődés csillan, és bár nem szeretem az ilyen és ehhez hasonló snassz és semmitérő beszélgetéseket, de valahogy most erre van szükségem. Felesleges dolgokról beszélgetni, és nem foglalkozni a körülöttem lévő szarságokkal, amik bármikor a nyakamba szakadhatnak, de ugye, amit megtehetsz ma, az holnap is megvár, szóval minek siessek? A pincér lép - immár - asztalunkhoz letéve elénk a rendelést. Villámat rögtön kezembe fogva kezdek el falatozni a tortából, és legnagyobb döbbenetemre, tényleg nagyon finom. Legalább ebben nem hazudtak, amikor szándékomban állt ideköltözni, és ha ezt elmesélem, anyám kiugrik a bőréből majd. A majdnem mindig elégedetlen fia végre megelégedett valamivel? Történelmi pillanat.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed