36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2018. november 10. 15:07 | Link

Ervin


Délután 4 felé járhat az idő. Kint a szabadban egy kicsit fúj a szél, de ragyogóan süt a nap, úgyhogy a legtöbb diák a kastély falain kívül tartózkodik. Nem meglepő, hogy köztük én is.
Reggel, amikor felkeltem és megláttam, mennyire jó idő van kint, nagyon izgatott lettem. Az elmúlt napokban megállás nélkül ömlött az eső, így bentre kényszerültem, de ma végre elérkezett az idő, hogy magamba szívjak egy kis fényt és oxigént. Gyorsan kiugrottam az ágyból és magamra rángattam az első ruhadarabot a szekrényemből, ami a kezem közé akadt. Ezután megejtettem egy szintén tempósabb fogmosást, arcmosást, fésülködést, felkentem a kedvenc vörös rúzsomat, felkaptam egy könyvet és már ki is léptem a szobám ajtaján. Az udvarra érve körülnéztem, egy fát kerestem, aminek a tövében kényelembe helyezhettem magamat, hogy addig olvassak, míg annyira sötét nem lesz, hogy már a könyvet sem lássam a kezemben, nemhogy a betűket. Végül inkább egy fa helyett padra vágytam, vagy egy kényelmesebb fotelre, de a kastélyba se akartam visszamenni, ezért a falu felé vettem az irányt. A macskaköves utcákra érve egy-egy boltba betértem körülnézni. Voltam a könyvesboltban és az antikvitásban, végül pedig elsétáltam a Kis tavacskához. Úgy tűnt, mindenki a falu központjában tölti a szabadidejét, ugyanis a tó környékén egy árva lélek sem tartózkodott. Én ezt viszont egyáltalán nem bántam. A tótól pár méterre leültem egy padra, felcsaptam a könyvemet a 208. oldalon és onnan folytattam tovább a szerelmes történetet. Ám 126 oldallal később a hasam vészesen korogni kezdett, jelezvén, hogy egész nap egy árva falatot sem kapott.
Így jutottam vissza a faluba és így jutottam ide, a cukrászdába. Amikor elindultam, másra sem tudtam gondolni, mint egy szelet sült húsra, ám az utcán megéreztem az illatát valami édességnek, összefutott a nyál a számban és úgy döntöttem, megengedem magamnak, hogy először desszertet egyek és csak utána levest és másodikat.
Amikor belépek a helyiségbe, megcsapja az arcomat a bentről áradó meleg levegő és az ínycsiklandozó édességek isteni illata. Mintha a mennyországba csöppentem volna. Fényesség, tágas tér, mosolygós, boldog emberek és rengeteg édesség. Amint eljutok odáig, hogy becsukjam a csodálkozástól eltátott számat, hangosan köszönök, majd a bejárattól legtávolabbi asztalhoz ülök le. Előtte még leveszem a szövetkabátomat, a szék háttámlájára akasztom. Még csak most nézek végig a ruhámon, amit délelőtt olyan sietősen kaptam magamra. Magas sarkú bakancs, fekete nadrág, piros pulóver. Gyorsan magam elé húzom az asztalon pihenő étlapot, átnyálazom, mit fogok kérni, amikor a pincér majd odajön hozzám. A választék hatalmas, a legtöbb édességnek a nevét se hallottam még. De nem esek kétségbe, majd megkérem a pincért, hogy ajánljon valami finomat. Mikor már legalább azt sikerült eldöntenem, hogy forró csokit szeretnék inni, hátra dőlök, ezzel jelezvén, hogy készen állok leadni a rendelésemet.
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2018. november 10. 15:35 | Link

Claire

A változékony időnek köszönhetően a fél gárda kidőlt, így reggel, amikor beléptem az ajtón, tudatosodott bennem, hogy komoly emberhiánnyal küzdünk. Korán reggel mozgósítottam mindenkit, akit csak tudtam, hogy jöjjön be, akár többet is fizetek, de a lényeg, hogy ne ússzunk el. Ennek köszönhetően hattól olyan egyig a konyhában alkottam én is, segítettem a sütemények elkészültét, majd egy gyors ebéd után átöltöztem és onnantól hol a pultban vagyok, ahol éppen kiviszem a rendeléseket. Pörgök, és egyáltalán nem érzem, hogy fáradt lennék, pedig az vagyok. Az agyam éjjel kattog, napközben nem tudok mást tenni, mint dolgozni, és bár hazaérve szinte beájulok az ágyba, az alvás alig pár órán át történik meg, onnantól ismét csak a kattogás lesz úrrá.
Most, mikor a lány belép, egy pillanatra megállok a csomagolásba, figyelem, hogy merre indul el. A mellettem álló lány rám pillant, hogy menjen-e.
- Intézem.
Ő bólint és a korábban rendelt tortát csomagolja be. A várakozónak aztán két hatalmas papírszatyrot és a tortát készítjük össze, amíg pedig fizet, Erika a kabátjáért megy, hogy segítsen elvinni a Tündérmanóba a sok vásárolt holmit. Ugyan ezzel egy húsz percre kiesik a munkából, de most éppen egy kis holtidőben vagyunk, szerencsére. Gergő éppen beáll a helyemre, így én elindulhatok Claire-hez, aki alig három percet tölthetett el gondolkodással.
- Ha nem tudsz dönteni, lehetsz a téli ízek kóstolója is. A véleményed kikerül a falra, és ajánlhatod a süteményeket, forró csokikat másoknak. Ha pedig pénzt is keresnél, mindig van felvétel.
Na, hát biztos így szeretne kikapcsolódni szegény. Még le sem ült rendesen, át se melegedett, azt se tudja, hogy mit kérjen, erre megjelenik az exe, felajánlja neki, hogy dolgozzon nála, és még annyit se képes mondani, hogy "hello". Gratulálok magamnak egy képzeletbeli vállveregetéssel, hogy már megint ekkora bunkó vagyok. De mondjuk van egy olyan érzésem, hogy úgy alapból se vagyok a szíve csücske.
Hozzászólásai ebben a témában

Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2018. november 10. 15:37 | Link

Ervin


Éppen a kabátom zsebében kotorászom, a pénztárcám után vadászok, hogy amikor a pincér ideér, akkor egyből fizetni is tudjak. Habár lehet, hogy a pulthoz kell majd odamennem a fogyasztásom után, fogalmam nincs, hogy működik itt a rendszer. Mindenesetre inkább most keresgélek a sok limlom között a zsebemben, minthogy akkor bénázzak, amikor a pincér ideér.
No, de mivel a kabátom és annak zsebének tartalma nagyon leköti a figyelmemet, még csak észre sem veszem, hogy odalép hozzám valaki. Azt meg pláne nem fogom fel, ki az a valaki. De csak a hangja kell hozzá. A hang, amit egykor olyan jól ismertem. Elég csak egy szótagot kimondania, és máris tudom, ő az. Megfagyok a mozdulat közben, az ujjaim ugyan ráfonódnak valamire, de rögtön el is engedem, elernyednek az izmaim, minden porcikám zsibbadni kezd. A szívem dobban egy hatalmasat, talán legutóbb is ő volt az, aki kiváltotta belőlem ezt az érzést, de annak már ezer éve.
Hallom, hogy több mindent is mond, nem csak annyit, hogy szia, de a meglepettségtől nem tudok figyelni. Óvatosan ráemelem a tekintetemet, merthogy még nem bírtam ránézni, és igen, ott áll előttem teljes életnagyságban. Ervin. A park óta nem láttam őt, annak pedig már több, mint 2 éve. Tudhattam volna, hogy el fog jönni egyszer ez a pillanat, de olyan sok idő telt már el az utolsó találkozásunk óta, a fene se gondolta, hogy majd pont itt, pont ma fogok összefutni vele. Na, meg azt sem tudtam pontosan, hol van, mit csinál. 2 év bőven elég ahhoz, hogy teljesen szem elől veszítsünk valakit, aki egykor olyan sokat jelentett nekünk. Milyen gyorsan idegenné válik az, aki egykor a mindenünk volt.
Viszont ideje visszarángatnom magamat a fejembe, koncentrálnom kell a helyzetre, mert ő még mindig ott áll felettem (Te jó ég, milyen magas!) és kérdőn néz rám. Ezek szerint kérdezett valamit, de ha az életem múlna rajta se lenne fogalmam, hogy mit. Így 2 év után végül csak ennyit tudok kinyögni neki:
- Hogy micsoda?
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2018. november 10. 15:38 | Link

Claire

- Téli ízek kóstolója.
Válaszolom neki nyugodtan, nem biztos, hogy örül nekem, és azért mondta, így, hogy inkább fogjam be, de hát a szám az sosem úgy engedelmeskedett, mint ahogy kellett volna, így szépen el is mesélem, hogy miről van szó.
- Eldöntöttük, hogy a tél lesz a kiemelt időszakunk, amikor a legtöbb új dologgal kedveskednénk a vásárlóinknak, de eléggé sok ötlet jött be, és létrehoztunk egy kóstolóbizottságot, akik eldöntik, hogy mi az, ami tetszik nekik, és mi az, amit nem kellene erőltetni. Idén ehhez a lilát és az ezüstöt szavaztuk meg színnek, ilyen lesz a díszítés is. Random embereket szoktam leszólítani erre a melóra, gondoltam, hátha.
A másikat, hogy akár itt is dolgozhatna, nem említem meg megint, az nagyon hülyén venné ki magát szerintem. Mármint, én nem akarok haragban lenni, nem akarok ennyi idő után csatákat vívni. Elég nekem Rosie helyzete, hogy minden héten órákat utazok azért, hogy egy keveset beszélhessünk, és ahogy az orvosokat hallgatom, csak mélyebbre kerülök. Idő és türelem, minden bekerülőnek nehéz az eleje, és nehéz a hozzátartozóknak is. Hát igen, eléggé nehéz, ezt most meg is tapasztalom, újra és újra.
- Ha nem tetszik, akkor célszerű rábökni az étlapra, és azt hozom, de el is készíthetek bármit.
Ezek a megoldások jutnak eszembe hirtelen, mert igazából nem tudom, hogy mit szeretne, hogyan kezeljem. Bárhogy szeretné, én bármit megteszek, komolyan bármit, csak nem szeretném sem szomorúnak, sem csalódottnak látni, és bár lenne valaki, akárki, aki feledtette már vele azt, hogy milyen szomorúságot okoztam neki. Szeretném, ha így lenne. Barátok tudom, hogy nem lehetünk, nagyon furcsa lenne az, főleg neki, hiszen én voltam az, aki ki akartam lépni ebből az egészből.
Hozzászólásai ebben a témában

Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2018. november 10. 15:41 | Link

Ervin


- Hűha! Ez nagyon tárgyilagos volt – felelem a hosszú monológra, amit levágott nekem.
Ismerem őt, legalábbis régen ismertem, de a mostani viselkedése alapján nem változott sokat. Legalábbis ezen a téren. Tudom, hogy nem tudja hova tenni, hányadán is állunk egymással.
- Ervin… Ennek nem kell kínosnak lennie – mutatok először rá, aztán magamra. – Két év elég hosszú idő ahhoz, hogy a sebek begyógyuljanak, hogy megbocsássunk. Gyerekek voltunk, túl nagy szavakat használtunk, olyan ígéreteket tettünk, amiket nem tudtunk végül betartani. Én már túl vagyok az egészen, számomra ez már csak a múlt.
Próbálok bátorító mosolyt küldeni felé, pedig minden vagyok jelen pillanatban, csak bátor nem. És hazudtam is. Nem vagyok túl rajta, sosem voltam és talán sosem leszek. Persze az elmúlt két évben volt pár futó kalandom, de őt nem bírtam kiverni a fejemből. Talán emiatt nem lett egyik kalandomból sem komolyabb. Mert mindenkiben Ervint kerestem, és senkiben sem találtam meg. A seb azóta ugyan begyógyult, ez tény, de a heg megmaradt. Nagyon is megmaradt. De ezt ő nem tudhatja, pláne amiatt, ahogy most rám néz. Szomorú a tekintete, mintha szégyellné magát, pedig nincs miért. Előfordul, hogy elmúlik a szerelem, és olyankor el kell engedni a másikat. És ő ezt is tette, és korrekt volt velem. Azt akarom, hogy tudja, tényleg megbocsátottam, hogy ne eméssze már magát egy olyan dolog miatt, aminek már 2 éve vége szakadt.
- Szóval, téli ízek, mi? Megkóstolnám a sütiket szívesen, és ha nem bánod meghívnálak egy forró csokira. Kíváncsi vagyok, mi történt veled az elmúlt két évben. Persze, ha van kedved és időd hozzá – teszem hozzá a végén, mert nem szeretnék nyomulni. Szimplán csak kíváncsi vagyok, mi van a férfival, akit olyan nagyon szerettem.
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2018. november 11. 13:59 | Link

Claire

- Betanultam.
Vallom be szégyellősen, mert ez az igazság. Tényleg betanultam ezt az egészet, és nagyon nem tetszik nekem sem, de így vagyok képes a legtöbb információt átadni az embereknek, és remélem, hogy ezért nem haragszanak, hiszen eléggé kellemetlen ez már önmagában is.
- Örülök.
Mosolyodom el halványan arra, amit mond. Tudom, hogy két év, de én voltam az, aki kilépett, és nem érzem jól magam tőle. Oké, tényleg jobb így, tudom, mert akkor, ha ott maradok, megkeserítek mindent. Mert mi lett volna? Betartom az ígéretem, elveszem feleségül, terhes lesz, és most ott játsszuk a tökéletes családot, mindenki előtt, míg amikor elfordulunk, és magunk maradunk, előjön az elnyűtt, unalmas férj, és az őt kiszolgáló, mosolygó, de boldogtalan feleség? Nem lett volna értelme. Így, ha fáj is, még mindig jobb a helyzet.
- Köszönöm.
Mosolyodok el, mert valóban nagy könnyebbség tőle hallani, hogy nem haragszik rám. Nem akartam neki rosszat, tényleg ő az egyik olyan ember, akit egyáltalán nem akarnék bántani. Talán innen már tényleg felfelé vezet az út.
- Rendben. Most jött meg a váltás, szóval összedobom a sütiket meg a csokikat, és jövök. Pár perc.
Mert hát akkor már át is öltözöm, meg kicsit összekapom magam. A kinti ruhám egy kék pólóból és fekete farmerből áll, szóval nem olyan nagy változás, de inkább ebben ülnék le beszélgetni, nem ingben meg kötényben. Szóval gyorsan átöltözöm, és közben el is készül a tálcánk, rajta minden földi jóval, mit csak kértem. Ezekkel együtt térek vissza Claire-hez és borítom be az asztalt.
- Nem kell mindent megenni, csak ami szimpatikus. Viszont szerintem mesélj előbb te, kettőnk közül te tűnsz boldogabbnak.
Hozzászólásai ebben a témában

Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2018. november 11. 15:13 | Link

Ervin


Tessék, most még inkább izgatott vagyok, mint fél perccel ezelőtt voltam. Szinte biztosra vettem, hogy visszautasítja majd a meghívásomat, de nem. Sőt, mintha még örült is volna az ajánlatnak.
Próbálok nyugodtan ülni a helyemen és várni, míg Ervin visszaér. Ám hirtelen beugrik, hogyan is hagytam el a kastélyt ma reggel, úgyhogy felkapom a táskámat és gyors, magabiztos léptekkel berohanok a női mosdóba. Ma először veszem szemügyre magamat a tükörben. A látvány megnyugtató, a hajam nem áll szanaszéjjel, a fogaimat nem kente össze a rúzsom, egész elviselhetően nézek ki. Én mégis magamhoz veszek egy kis papírtörlőt, bevizezem, megtörölgetem a homlokomat és az arcomat. A rúzsomat teljesen letörlöm, és újra magamra kenem, biztos, ami biztos. Végig nézek magamon még egyszer és elfintorodom. Mégis minek akarok tetszeni neki? Ez nem erről szól már. De talán mégsem olyan nagy bűn, hogy jól akarok kinézni. Az már előbb, amit ezzel el akarok érni. Meg akarom mutatni neki, mit veszített velem. Mielőtt kilépek az ajtón belelehelek a tenyerembe, csak ellenőrzésképpen. A kezem a kilincsre teszem, veszek egy mély levegőt és visszamegyek a vendégtérbe az asztalhoz.
Nem sokkal később Ervin is csatlakozik, egy tálcával a kezében ér vissza hozzám, ami tele van minden földi jóval. Egészen mostanáig tudomást sem vettem az éhségről, ami a gyomromat mardosta, de most, hogy ez a sok finomság előttem van, már nem bírok magammal. Mielőtt válaszolnék Ervin kérdésére, felkapom a legszimpatikusabb süteményt és magamba tömöm.
- Bocsánat! - szabadkozom. - Egész nap nem ettem egy falatot se, nagyon éhes vagyok már.
Az első sütit követi a második, aztán a harmadik, végül a negyedik után szólalok csak meg.
- Uram atyám! Mégis mit eszek? Ez valami mennyei! Na, de igen, azt hiszem elmondhatom magamról, hogy boldog vagyok. Vagy, ha az nem is, de megvagyok elégedve az életemmel. Csinálom a sulit, rengeteg időm van olvasni, amikor csak tudok, akkor otthon vagyok a családdal. Képzeld, otthon bekerültem a kórusba, amiben a nagyim is benne van, úgyhogy az utóbb időben rengeteg dalt kellett megtanulnom, ennek következménye, hogy egész nap éneklek. De szó szerint. Ezzel kelek, reggeli közben, zuhanyzás közben, két óra között, egészen lefekvésig - lelkesedem.
A kalandjaimról nem akarok szót ejteni, egyelőre nem. Valószínűleg úgyis előkerül majd ez a kérdés, ráérek majd akkor beszámolni róla.
- Na, de mit jelent az, hogy én vagyok a boldogabb? Te talán nem vagy az? Mi történt? - oldalra biccentem a fejemet, úgy várom a válaszát.
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2018. november 17. 11:47 | Link

Claire

Elmosolyodom, amikor el veszi a süteményt, mielőtt még leülhettem volna, de aztán amiatt, amit mond, kicsikét összehúzom a szemöldökeimet.
- Nem kellene előtte rendes ételt enned? Csinálhatok egy szendvicset.
Mivel elég hosszú a munkaidőnk, és nyilván, egy idő után elege van mindenkinek a sok cukorból, vannak hátul a hűtőben olyan cuccok, amelyekből kiváló szendvics készülhet, szóval, ha inkább azt enne, nem tart semeddig összedobnom egyet.
- A fantázianeveken még gondolkozunk, de ennek az a lényege, hogy az étcsokoládét és a tejcsokoládét keverve a benne található piros gyümölcsök ízét emeljük ki. Lesz olyan verzió is, amit leöntünk forró vaníliakrémmel.
Csak azt most még mire megcsinálom, valószínűleg Claire éhen halt volna. Persze nem tudtam, hogy ennyire éhes, csak úgy gondoltam, hogy nem szeretném a kelleténél tovább megvárakoztatni. Hallgatom a történetét, és elmosolyodom, tudom, hogy a nagyi milyen fontos a számára, így örülök, hogy tudnak egy olyan közös programon együtt lenni, ahol még fejlődhetnek is, főleg Claire.
- Mindig is csodálatosan énekeltél.
Állapítom meg őszintén. Nagyon szép hangja volt mindig, olyan, ami igazán átadja az embernek azt az érzelmet, amit közvetíteni szeretne. Mindig szerettem őt hallgatni, néha észre se vettem, hogy azért nyugszom meg, mert ő énekelget a környezetemben. A mondandója alatt végig mosolygok, valóban jó hallani, hogy boldog, és látom rajta, hogy elégedett magával. Mindig volt benne egy olyan kisugarzás, mely megkülönböztette másoktól, én is felfigyeltem rá. A kérdésére kicsit elhúzom a számat, és magamhoz veszem a bögrém, kortyolok egyet a válasz előtt.
- Egy ideje együtt vagyunk Rosieval.
Nem kell bemutatnom neki, hiszen több szempontból is ismerheti. Rosie ismerős mindenkinek egyrészt a tánctudásáról, rengetegszer lehetett látni iskolai előadásokon, ahogy kecsességével magára vonzza a tekinteteket, aztán ismert arról is, hogy Fisher, és arról is, milyen vékony. Sokan megjegyezték ezt, hogy szinte eltűnik. Emellett pedig nem csak Claire évfolyamtársa, de háztársa is. Vagyis, már csak volt, most, mint magántanuló, még az iskola kötelékeiben van.
- Mostanában gondolom feltűnt, hogy nem látható semerre. Az igazság az, hogy eléggé megromlott az egészségi állapota, így jelenleg egy olyan intézmény lakója, ahol segítik kezelni a testképzavarát és egészséges mederbe terelik az étkezését, az életét. Messze van, és csak ritkán látogatható.
Azt mondták, ez a legjobb most. Hogy ne itt legyen, hogy ne járjon haza, és egy ideje már azt is kérik, hogy én is kevesebbet menjek, hiszen kiesik a ritmusból. Megértem, amit kérnek, de nem akarom, hogy azt higgye, elhanyagolom, hogy kötelességből fizetem a kezeléseket.
- Félek, hogy nem boldog ott, és én juttattam oda.
Bizony, én voltam az, aki azt mondta, ez így nem mehet tovább. Elképzeltem vele a jövőt, de nem így, nem úgy, hogy attól rettegünk, mikor ér véget az élete, mert most, amikor elvittem, gyakorlatilag a hüvelyujjam és a kisujjam összeérintésével átértem a csuklóját. Ez pedig aggasztó.
Hozzászólásai ebben a témában

Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2018. november 18. 12:59 | Link

Ervin


- Nem gondolod, hogy butaság szendviccsel kecsegtetned, amikor ilyen édességek hevernek előttem? - vigyorgok teli pofával.
- Egyszer kihagyhatom a rendes étkezést szerintem, szóval ne aggódj. Jól elvagyok ezekkel!
Amikor a hangomat dicséri kicsit elpirulok. Hogy leplezzem zavaromat, belekortyolok az italomba, de túl figyelmetlen vagyok és megégetem az ajkamat és a nyelvemet.
- Aú!
Miközben szitkozódom magamban, befurakodik egy emlék az agyamba. Nagyon régen volt már, szinte el is felejtettem. Egy nap, iskola után, én előbb értem oda hozzá, mint ő haza a munkából. Gondoltam kedveskedek neki egy kis vacsorával, ha már egész nap, reggeltől estig, az igát húzza. Ilyenkor, mint mindig, énekelni szoktam. Aznap este is így tettem. Miközben a konyhában sürögtem, forogtam, nem hallottam, hogy haza ért, ő meg gondolom hallotta, hogy dalolászom, ezért nem kiabált, hogy megérkezett. Nem tudom, mióta állhatott már mögöttem, de amikor valamiért megfordultam, ő ott volt. És úgy nézett rám, mintha valami földre szállt angyal lennék. Én persze egyből egy paradicsom színére váltottam, zavaromban azt sem tudtam, mit tegyek, de ő csak odajött hozzám, megcsókolt és hosszan a karjaiba zárt. Sosem voltam még olyan boldog.
És most is boldoggá tesz ez az emlék, egy pillanatra arra gondolok, talán egyszer ezt majd újra élhetem vele, de ekkor jön a hidegzuhany.
- Rosie? - kérdezek vissza, mintha nem hallanék jól. Pedig de, igenis jól hallottam.
Egyszerre érzek bánatot, haragot és szégyent. Szomorú lettem, hogy elmondta, van valakije. Haragszom magamra, amiért emiatt szomorú vagyok és szégyellem magamat, hogy az előbb azért tettem egy kis kitérőt a mosdóba, mert hát valljuk be, tetszeni akarok neki. Buta, buta Claire!
- Persze, hogy ismerem őt, vagyis csak látásból. Egyszer beszéltünk pár szót, nagyon kedves lány.
Próbálok laza maradni, de nem megy, mintha egy éles tárgyat szúrtak volna a szívembe, aztán az egész testem minden egyes porcikájába. Már éppen azon gondolkodom, hogy felállok és egyszerűen csak elsétálok, ám ekkor beszámol a lány egészségügyi állapotáról. Az a mély bánat, ami a hangjából árad, egyből kitisztítja a fejemet. Vagyis csak majdnem, mert ebben a pillanatban olyat teszek, amit talán nem kéne, mégsem tudom megállítani magamat. A süteményes tálat, ami kettőnk között fekszik, félre tolom, utat engedek a karomnak és megfogom Ervin kezét.
- Ne mondd, hogy a te hibád!
Mintha áramot vezettek volna a bőröm azon részébe, ahol hozzá érek. Több, mint 2 éve nem érintettem őt. Zavarba kellene jönnöm, mégis inkább csak csendben ülök, mereven a szemébe nézve és nem eresztem a kezét.
- Egyáltalán nem a te hibád. Te örömöt és izgalmat viszel mások életébe, annak a lánynak hálásnak kellene lennie érted, nem pedig pusztítania magát!
Tessék. Csak kicsúszott. Egy kisebb szerelmi vallomás és a kötelező ''csúnyát mond az ex a jelenlegi barátnőről".
Pár perc után elengedem a kezét és az amúgy is egyre hevesebben lobogó tűzre locsolok még egy kis olajat.
- Nekem is van valakim.
Oké ez így nem teljesen igaz. Nem vagyunk együtt Márkkal, ő csak egy srác otthonról, akinél párszor vigaszt kerestem a magányos óráimon, de vissza akarok vágni, amire nem vagyok büszke, mégis a szavak csak úgy ömlenek belőlem.
- Márknak hívják, körülbelül veled egyidős, picit idősebb nálad. Otthon ismertem meg, ő is énekel. Nagyon kedves fiú, talán még egyszer több is lehet köztünk, mert most csak úgy elvagyunk. Semmi kötelezettség csak együtt lógunk.
A mondandóm után újra az italomért nyúlok, ami újra megégeti a nyelvemet. A nyelvet, ami olyan sok hülyeséget hordott össze az előbb. Meg is érdemlem!
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2018. november 25. 09:44 | Link

Claire

- Csak gondoltam, felhívom a figyelmedet arra, hogy milyen sokrétű szolgáltatási palettával rendelkezünk vip vendégek részére.
Felelem úgy, mintha ezt tényleg betanították volna, és nem találtam volna ki miközben beszélek. Aztán persze elmosolyodom. Azért a humoromnál vagyok még, persze, de én magam is érzem, hogy sokkal fakóbb már az a mosoly, mint évekkel ezelőtt. Addig sem volt éppen rózsás az élet, köszönhetően anyámnak, de most már végképp nem az. De majd jobb lesz ez, hiszem. Minden ilyennel csak tanul az ember.
- Rendben, de ha tényleg kell, csak szólj.
Mondjuk egy ilyen cukormérgezés után az ember nem hiszem, hogy sok minden mást szeretne, csak azt, hogy aludjon egy nagyot. A kakaó meg még csak fokozza is ezt az élményt. Legalább nem kell azon görcsölnöm, hogy mihez kezdek majd magammal hajnali kettőkor, hogy ne Rózára gondoljak.
- Nem fog elszaladni, ne kapkodj.
Mosolyodom el halványan, aranyos, hogy ennyire lelkes, de tényleg nem szeretném, hogy a következő pillanatban már jéggel a kinyújtott nyelvén bizonygassa, hogy ez a feldagadás nem is olyan súlyos mértékű.
- Igen, ő.
Mondjuk azt nem tudom, hogy a kedves lányt mennyire gondolja komolyan, mert Rosie személyisége az elején nagyon olyan volt, aminél inkább azt érezted, hogy megaláz minden szavával, főleg azért, mert szóba álltál vele. Nem tehetett róla, az anyja így nevelte egészen kicsi kora óta. Az első nagyobb beszélgetésünkkor még én is elég nagy fenntartásokkal kezeltem, aztán egyre inkább változott ő is, egyre inkább éreztem meg rajta, hogy másabb lett, én is. Szóval alakult ez a dolog, és mára már el tudom mondani, hogy ő nem olyan, mint volt. Csak még egészségessé kell válnia, most ez a legfontosabb, hogy egészséges legyen. Viszont remélem, hogy tényleg kedvesnek látta, szeretném, ha nem csak rossz képek maradnának fenn róla az emberekben, és amikor egy nap visszatér ide, akkor örömmel fogadják, hiszen a gyógyulás utáni első időszak benyomásai nagyon meghatározóak. Viszont nem akarok azon agyalni, hogy vajon tényleg, komolyan kedvesnek mondta-e szóval csak elhiszem, hogy igen, és lapozok.
- Ez kedves tőled, hogy így látod. Remélem, egy nap majd ő is rájön erre. Tudod, az a baj, hogy az anyja így nevelte. Csak az a szép, aki vékony, aki szinte eltűnik, ha oldalvást áll. Csak az, a jó, aki táncol, és ő egy vörös hajú Fisher, tökéletesnek kell lennie. Borzalmas. Van egy húga, Emily. Nem nőtt magasra, olyan kerek lány és barna a haja. Az anyja szabályosan utálta ezért. Nekem bármilyen gyerekem is lesz egyszer az életben, imádni fogom.
Szeretnék gyereket, sőt, egy egész kis hadsereget szeretnék, akik hangosak, zajosak, akiktől az ember a plafonon van, de imádja őket, az angyali kis arcukat. Ez a másik sarkalatos pont nálunk, a gyerek kérdés, mert nem biztos, hogy valaha is lehet saját. A tekintetem egy pillanatra elréved, sok a mi lett volna, ha az életemben, hiszen, ha nem Claire, akkor Lexa, s ha nem ő, akkor Kriszta, bár nem hiszem, hogy az utóbbi vágyott volna ilyenre. Az elrévedésemből Claire mondata ránt ki, hogy van valakije.
- Ennek örülök, nem baj, ha csak úgy vagytok, néha kell a kötelezettségek nélküli élet is, de persze aztán jó, ha állandósul. Lehet, hogy a suli az akadály, sokat vagytok távol. Persze, nem azt mondom, hogy hagyd abba, csak, hogy majd ez alakul.
Azért persze, picit bennem is ott a keserűség, hogy van valaki más, még akkor is, ha én mondtam azt, hogy ez így nem fog tovább menni, de szeretném, ha ez idővel elmúlna, és tényleg, őszintén tudnék örülni neki.
- Mesélj még róla!
Hozzászólásai ebben a témában

Claire Anne Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 85
Összes hsz: 109
Írta: 2018. december 2. 16:58 | Link

Ervin


- Nem sokkal azután találkoztam Márkkal, hogy mi ketten külön mentünk - kezdek bele a mesélésbe. - Mármint, hogy pontosítsak, már előtte is ismertem őt, hiszen egy helyen nőttünk fel. Annyi a különbség köztünk és a családja között, hogy ők már hosszú nemzedékek óta a faluban élnek, nem úgy, mint mi. Ja és ők muglik, az egész faluban a nagyiék azt mesélik a mugliknak, hogy külföldön tanulok, ezért járok haza olyan keveset, így Márk és a szülei is ezt gondolják. De egyébként gyerekkorom óta ismerem őket. Néha, amikor kicsik voltunk együtt játszottunk, de ahogy felnőttünk nem lett köztünk semmilyen kapocs.
- Szóval, miután szétmentünk a gyászidőszakot otthon töltöttem. Tudod, hogy kicsit elvonultan, egyedül nyalogathassam a sebeimet. Viszont pár nap önpusztítás után az egyik barátnőm már nem bírt tovább nézni, ezért rávett, hogy menjünk el iszogatni kicsit, attól majd biztos jobban érzem magamat. Aztán az egyik bárban, ahova mentünk, Márk is ott volt. Elkezdtünk beszélgetni, nosztalgiáztunk kicsit, közben fogyott az alkohol és... - elharapom a mondat végét. - A többi pedig már történelem.
Úgy döntök, nem ecsetelek minden apró részletet Ervinnek a Márkkal való kapcsolatomról, bármennyire is szeretném őt féltékennyé tenni. Az egyik ok az, hogy nem igazán vagyok büszke arra, amiket ezzel a fiúval tettem. Sikerült nagyon elcsavarnom a fejét, de mondjuk ki, csak kihasználom őt, hogy betöltsem az űrt, amit Ervin távozása hagyott bennem. Márk egy kedves fiú, nagyon gyengéd, de nem érzek iránta semmit. Ervin viszont nem kihasználja a lányt, akivel együtt van, hanem szereti és ezzel el is érkeztünk a másik okhoz. Az én sztorizgatásomon felbuzdulva, nem akarom, hogy elmesélje a saját megismerkedésük történetét, hol és mikor találkoztak, vagy hogy ódákat zengjen szerelméről egy lány iránt, aki nem én vagyok.
- Azóta nagyon sokat találkozunk, de mivel én "külföldön tanulok", - az ujjaimmal idézőjelet rajzolok a levegőbe - megbeszéltük, hogy ez a kapcsolat csak afféle barátság extrákkal legyen. Így, ha ő esetleg talál egy lányt, aki közelebb van, mint én, akkor nem kell azon aggódnia, hogy esetleg megbántja az érzéseimet. És ez visszafelé is ugyanígy működik.
Azt a részt már kihagyom, ami arról szól, hogyan is érzek a fiú iránt, de így is, mintha Ervin szemében csalódottság csillogna. Átfut az agyamon a gondolat, hogy talán egy kicsit fáj neki, ahogy egy másik férfiról mesélek. Nem igazán akarom őt erről faggatni, de nem tehetek róla, ami a szívemen, az a számon és csak úgy kitör belőlem a kérdés.
- Zavar ez téged? - kérdezem tőle halkan.
Viszont, ahogy becsukom a számat, már meg is bánom. Újra elszégyellem magamat.
- Ne haragudj, Ervin! Nem tudom, mi ütött belém, hiszen te szerelmes vagy egy másik lányba, boldog kapcsolatban élsz, még akkor is, ha most egy kicsit nehéz időszakon mentek keresztül. Én...sajnálom, szerintem a fejembe szállt a sok cukor, vagy nem is tudom.
Miközben idiótán magyarázkodok felpattanok a székemről. A kabátomért és a táskámért nyúlok, már majdnem elindulok, amikor egy furcsa ötlettől vezérelve újra megszólalok.
- Ahj, fenébe is! Nem lenne kedved egy üveg pia mellett beszélgetni tovább? - kérdezem tőle, a kezemet felé nyújtom és reménykedem, hogy elfogadja a jobbomat. Még nem szeretném, ha véget érne ez az este.
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2018. december 23. 10:25 | Link

Claire

Figyelmesen hallgatom őt, tudom, hogy nehéz helyzetbe hoztam akkor, amikor a szakítás mellett döntöttem, de a mai napig nem bántam meg a tettemet. Pont az, ahogyan utána éltem bizonyítja azt, hogy nem lett volna boldog mellettem. Hiszen, utána sokáig csak élveztem az életet, kerestem az élvezeteket, egyszer az egyik lánynál, aztán a másiknál. A nevek és az arcok a mai napig összefolynak. Akkor jó volt, gyors, kényelmes, változatos. Néha még most is azon elmélkedem, hogy talán nem illik hozzám a megkötés, mert hiába szeretem Rosie-t, félek, hogy egy nap neki is ártani fogok, még akkor is, ha ő a mindenem jelenleg.
- Ez eléggé úgy hangzik, mint aminek így kellett történnie.
Mosolyodok el halványan, hiszen a fiú éppen akkor volt a jó helyen, és ritka az, amikor ennyi idő után éppen a megfelelő srác van ott, ahol te is. A sorsnak persze vannak ilyen kis trükkjei, így elhiszem, hogy tökéletesen jól történt minden. Szeretném, ha boldog lenne, szeretném, ha élvezné az életet, ha örömében és nem bánatában énekelne. Szeretném, ha boldog lehetne valaki mellett, valaki olyan mellett, aki képes magát tartani ahhoz, amit ki is mond. Én nem ilyen voltam, megbántottam, fájt neki, de ennyi idő után már látom, hogy meggyógyult, hogy újra gyönyörű.
- Nem, nem zavar, azon gondolkoztam csak, hogy milyen nehéz is ez, a muglik és a mágusok közötti kapcsolat.
Felelem szelíden. Régebben még borzalmasabb volt, azóta nagyon sokat enyhültek a szabályok, azonban még mindig nehéz. Mert mi van, ha Claire számára Márk volna az igazi, de ebben a korban még nem lehet vele őszinte, később pedig éppen ez nyomja majd rá a bélyegét arra, hogy milyen is lesz a kapcsolatuk, hogy mennyire tudnak őszinték lenni egymás előtt. Aztán Claire felpattan, fáziskéséssel, kissé zavartan pillantok után, olyan hirtelen jött a változás, hogy még szinte fel se tudom fogni.
- Ezt nem tartom jó ötletnek.
Felelem végül szomorkás mosollyal, a hangomban bujkáló csalódottsággal. Évekről beszélünk, évekről. Vannak dolgok, amiket ezek szerint nem lehet minimálisan sem megoldani.
- Ne haragudj, de nem lenne fair, sem Márkkal, sem Rosieval szemben.
Abban biztos vagyok, hogy szeretem őt, szeretem Rosie-t, mindennél jobban, de abban nem, hogy ennyi magányosan töltött hét után ne csábulnék el némi alkohol hatására. Nem szabad ezt tennem, és mostanra megtanultam nemet mondani.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed