36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 16. 02:48 | Link

Mr Westwood
her | nemsokkal ezelőtt

A fogai egy pillanatra az ujjam karcolták, mire elnevettem magam, de megpróbáltam azért csúnyán nézni rá. Ez régen is elég sokszor megesett, ugyan próbáltam úgy tenni, mint akit zavar, de valahogy sosem jött össze a dolog. Szerettem, minden egyes apró dilijével együtt, még akkor is, ha néha kivett velük az idegből. De komolyan.
- Pedig kéne, az csúnya fertőzés - ráztam meg a fejem, de úgy, hogy még a hajam is belelengett, mire kicsit elnevettem magamat. Asszem ezt nem egészen így terveztem.
- Oh, hogy erre konkrét válaszaim kéne legyenek? Talán legközelebbre kitalálok valamit, de nem volt betervezve egy hirtelen találka veled, ma délutánra. - Ha egészen őszinte akarok lenni, leginkább semmikorra. Nem hittem, hogy mi még összefutunk, ez egy nagyon nagy világ és azóta sok idő telt el. Az sem szükségszerű, hogy megismerjen, rengeteg emberrel találkozott már akkor is. Totál érthető lenne, ha ennyi év után csak a deja vu maradt volna meg.
- Tudom, ismerlek, előtte se vettél - vontam meg a vállamat. A legtöbb fiú nem lelkesedik már az ilyesmikért, ő meg már eléggé pasi volt, most meg... férfi, azt hiszem, kézenfekvő, hogy nem vesz illatos radírt. Pedig az nagyon boldoggá tudja tenni az embert, ha tehetségesen használják és nem szakítja ki a papírt.
- Tudom. Furcsa, nem? - túrtam kicsit a hajamba, mielőtt elmosolyodtam volna. Nekem nagyon az volt, kicsit, mintha tegnap történt volna minden, másrészt pedig kínosan nem az enyém volt már, nem akaszthattam a nyakába a táblát, hogy: "ne bámuld, foglalt". Lehet, hogy nem vagyok túl ijesztő, mert néha méretben egy alpakka is képes überelni, de nagyon fel tudtam anno is szívni magam, ha jöttek a plázacicák.
- Ezt is tudom - sóhajtottam fel kicsit, mert valahogy sosem esett szó a címkékről, ha valami éppen tetszett, anno sem. Pedig én meg szoktam nézni és nem mindig tetszett, amit láttam. De most nem erről volt szó, nem tudott érdekelni, eléggé előtérbe került hozzá az egóm, hogy csak magamnak akarjam.
Azzal betipegtem és lelkesen kezdtem el szemügyre venni a sütiket, hogy milyet is kéne enni. Sok féle volt és mind elég jól nézett ki, még kicsit meg is korrant a gyomrom. Azt hiszem, édesség mindig jöhet...
- Ummmm, szerinted azt a habos málnásat válasszam, vagy a raffaello-labdacsot? - kérdeztem végül tökéletes tanácstalansággal az arcomon. Rég éreztem magam ennyire kétségbeesetten.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 02:48 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Édes volt, ahogy próbált úgy tenni mintha mérges, vagy hova tovább ne menjek, egyenesen haragudna bármiért. Azt hiszem korábban sem tudott meghatni, persze volt, hogy hagytam neki sikerélményt, mert utána sokkal elégedettebben nézett rám és szebben csillogott a szeme is. Ettől még azt élveztem, ha boldog, nem pedig mikor durcáskodik, bár annak is megvan a maga bája. Csak megingattam a fejem véve egy nagyobb levegőt, azt hiszem nem pontosan ugyan azt gondoljuk mai napig az élet veszélyeiről. Beleeshetnék egy késbe is bármelyik reggel, mégsem aggódok miatta, pont nem ez lenne a következő a listámon.
- Várom a post-it listákat, mint régen kaptam a falamra - néztem rá, ahogy egyre szélesebb lett az arcomon az a bizonyos mosoly, aztán ahogy közeledett a kissrác én is visszakomolyodva húztam őt közelebb még a radír témáját boncolgatva vele. Lazán megvontam a vállam, sosem éreztem előtte szükségét, aztán valahogy megszokottá vált. Ott volt, az illatáról eszembe jutott, a tényről meg csak beugrottak képek. Jó érzés volt, valami kellemes bizsergéssel járt az egész. Aztán elmúlt. Olyan voltam, mint mikor apám elvette annak idején a dolgaimat, hogy az nem való hozzám. Csak drasztikusabban.
- Más - javítottam ki inkább. Nem éreztem úgy, hogy a fura néha igen pejoratív értelme megállná itt a helyét. Szokatlan, váratlan, leginkább kissé esetlen az egész szituáció. De semmi esetre sem rossz. Legalábbis ezt mertem remélni. - Okos kislány vagy - villantottam rá a fogsorom, mielőtt még a tömeg elé járulva beléptünk volna. Ugyan elengedtem a kezét, de valahogy nem hittem, hogy ez sokáig így lenne, egyszerűen még élt bennem, amit az anyja a fejemhez vágott. Azóta is, és elgondolkodtató volt.
A cukrászdában követtem őt a pult felé, mai engem illet, semmi nem vonzott, de amikor elkezdett vacillálni, jobban megnéztem, mit is hozott fel, aztán csak forgatva a szemem a pultos lányra néztem.
- Legyen mindkettő, meg abból a triplacsokisból is hozzon - zártam rövidre, majd a keze után nyúlva megfogtam azt és egy szélső, kicsit forgalomból kieső asztal felé irányítottam magam előtt, hogy aztán ha leült, én is ezt tegyem aztán néztem őt egy darabig. - Hiányzol.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 16. 02:50 | Link

Mr Westwood
her | Eccer volt, hol nem volt

Nagyot sóhajtott, én meg élből felkaptam a fejemet, hogy vajon most baj van? Olyat mondtam, amit nem kellett volna? Én nem akartam őt megbántani, semmiképpen sem. Nem, nem.
- Oh, aztán utána futhatok a rendőrök elől, mert birtokháborítást követtem el. A-a, nem megy ez, túl rövidek a lábaim, egy tacskó elől is nehezen tudnék megmenekülni - nevettem el magamat, igaz ennyire nem volt szar a helyzet. Ha akartam, nagyon tudtam sprintelni, de nem szerettem, mert akkor általában gond volt. De anno ha hallottam a kulcsot a zárban, két másodperc alatt gyorsultam százra, még akkor is, ha napközben dolgoztam.
Nem volt radírja, legalábbis nem olyan, ami olyan nem uncsi kék, az amúgy is inkább ragasztóra emlékeztetett, a posztereim raktam ki anno olyannal, még Poznanban.
- Az majdnem ugyanaz - horkantam fel, mert szerintem nem sok különbség volt a más és a fura között. De hát, ugye ő művész, neki muszáj mindent jobban elkülöníteni, mert nem is ő lenne, ha nem javítana ki kb minden második dolgot, amit mondok. - Kösz, apuci.
Léptem be az ajtón, mielőtt komolyabban átgondolnám, hogy mégis mi volt kint a számon pár pillanattal ezelőtt. Helyette összefontam a karjaim a mellkasomon és meredtem nagy szemekkel az előttem pihenő kínálaton, hogy bizony, ezek elég fincsin néznek ki.
- Most mit forgatod a szemed? Mind kettő? Úgy fogok kinézni, mint egy vemhes tengerimalac! - meredtem a hasamra, mert kétségtelen, hogy mióta nem voltunk együtt, leadtam pár kilót. Nem az, hogy ott rosszul voltam tartva, csak mostanság nem érdekelt annyira... az evés. Hagytam inkább, hogy az asztal felé kalauzoljon, majd le is ültem, várva, hátha ő mond valamit előbb. Meg is történt, én meg nagyot nyeltem, a tekintetem az asztallapra szegeztem.
- Te nem - közöltem halálos komolysággal, majd aprót szusszanva néztem a jobb alkaromra. Gyakorlatilag minden egyes mozdulattal előttem volt a minta, és az is, aki csinálta, ez pedig nagyon is tudott fájni. De olyasmi volt, ami miatt megérte. - Csak amikor eszembe jutsz.
Utoljára módosította:Celestyna M. Czerny, 2018. június 16. 02:53
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 02:51 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

A tekintetem akaratlanul is a lábaira siklott, majd vissza a szemeihez és széles vigyorral kellett tudomásul vegyem, azóta se nőtt semmit. Pont olyan helytakarékosan aranyos volt még mindig. Bár azért külön kör lett volna biztosan, ha valaki rá hívja a hatóságokat, mert éppen mászik ki vagy be az ablakomon. Nem mintha ez megeshetne a bűbájok miatt, de akkor is. Valószínűleg, ha sikerül neki, van valami kiskapu… vagy kihagytam valamit.
- Én azért úgy emlékszem, hogy elég gyorsan tudsz sprintelni - billentettem kissé oldalra a fejem, ahogy elgondolkodtam. Eléggé elemében volt például, mikor egy napot elutaztam egyedül, és mikor leszállt a gépem, szó szerint a nyakamba vágtatott a reptéren. Imádtam, mennyire örült és hogy csillogtak a szemei, egészen bizarr volt, hogy ugyan így tekintett a színes fürdővízre, meg néha egy-egy színezőre is. De ettől még…
- Nézőpont kérdése, mint minden - vontam vállat érdektelenül, pedig nem voltam az. Túl sok energiát és szimpátiát igényelt volna minden embernek elmagyarázni, miért vélekednek sokszor hibásan egy-egy helyzetről, neki pedig azt hiszem túl sokszor is tartottam már illemórát művészeti körökről. Nem is szándékosan mindig.
Hagytam belépni, még a nyelvemre is kellett harapjak, de nem szóltam semmit arra, hogy megint kimondta, és megint úgy, mintha tényleg gúny lenne, pedig pontosan tudtam, mennyire nem az a szájából, bármennyiszer került is elő.
- Az lepett volna meg, ha tudod - tettem helyre a problémáját a reakciómmal, majd fel is nevettem méregetve őt. - Nem hiszem, azokon több a szőr, meglepő módon még nálad is kisebbek, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a süti nem megy a hasadra, ha nincs oka.
Minekután megint túlzásba vittem talán az okítást, inkább rendeltem és eltessékeltem őt egy asztalhoz, ahol nem is tudom miért, de őt nézve csak kint volt ez az egész.
- Reméltem - mert tényleg nem akartam. Se azt, hogy fájjon neki, se azt, hogy rossz érzései legyenek vagy a boldogsága útjába álljon bármi. Nekem azt hiszem ebbe az anyja gyalogolt bele, de ki voltam én, hogy bármit tegyek? Nem mintha bármi jogom lett volna. - Igen? És… milyen gyakran is?
Lehet piszkálódtam, de tényleg érdekelt, sőt, ami azt illeti egyre jobban. Ettől még észrevettem magam, azt hiszem már annak az ölelésnek a végén is, hogy talán addig van és ne tovább, a béke érdekében.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 16. 02:52 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

Azt hiszem, felmérte a helyzetet, de arra kell jusson, hogy még mindig alacsony törpe vagyok. De legalább bárhonnan tudtam lóbálni a lábaim, ha felcsücsültem, nem volt gond, hogy majd vizes lesz a szoknyám alja a buszmegállóban.
- Csak akkor, ha valami igen fontos - bólintottam nyomatékosítva a dolgot, mert bizony, volt, hogy késve írták, hova is érkezett a gépe, szerintem legalább háromszáz métert sprinteltem le, ami az én lábaimmal nagyon nem kevés. Már éppen csak levegőm nem volt, mire odaértem.
- Iigen tudom, ezzt már mintha említetted volna már egy párszor - forgattam meg a szemeimet rosszallóan, mert nem számítottam rá, hogy majd pont most jön rá a kioktathatnék.
Közben betopogtam a cukiba és olyan nagyon szép pillantással néztem a kínálatot, végiggondolva, hogy milyen ízvilágot szeretnék most úgy igazából. Annyi tutkó, hogy valami elég könnyűt szerettem volna, semmi olyat, ami nagyon tömör. Mint az a triplacsokis, amit ő kiválasztott magának. Annyira amerikai ilyenkor.
- Most ezt úgy mondod, mintha soha nem tudnám, mit akarok - toppantottam kicsit, mert hát, ha mást nem, neki tudnia kéne, hogy igenis vannak helyzetek, mikor tudok határozott lenni. Igazából mostanság már többet ment, a gyerekek mellett muszáj volt. - Még nálam is kisebbek?
Azzal a lendülettel gyomorba legyintettem, mert pofonra legfeljebb stokedlivel volt esélyem, vagy ha előrehajolt nekem. Inkább le is csücsültem, mielőtt még elkezdek azon gondolkozni, hogy mennyire izmos még most is. Késő?
- Igen? - kérdeztem, a rövidnacim szárát piszkálgatva és annak teljes figyelmet is szenteltem. Mert hát, nem akarta, hogy hiányozzon nekem, gondolom akkor volt más, aki hiányolta. Helyettem is. - Nem tudom. Milyen periódusban? Óra? Talán egyszer-kétszer. Nap? Jobb, ha nem számolok utána. Még a torkom is megköszörültem kicsit, a tetoválásom dörgölve kicsit, legalább addig sem kell ránéznem, hogy mennyire is akad ki ezen.
- Fontos ez?
Utoljára módosította:Celestyna M. Czerny, 2018. június 16. 02:54
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 02:53 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- És most mi a prioritási sorrend? Előbb az eprek, aztán a kölykök, akiket tanítasz? - pillantottam rá, nem is igazán célozva vagy várva semmit. Tudtam, szerettem, sőt, egyenesen imádtam azt a sorrendet, amit régebben élt, a lelkesedése jobban letarolt, mint ő maga, szerencsénkre elég stabil tudok lenni, bár esett meg velünk is baleset.
- Tényleg? Nem is emlékszem - gondolkodtam el látványosan, mintha elő sem fordulhatott volna szerintem ilyen, holott ami azt illeti, pontosan tudtam. Mikor, mikről jött elő bennem a szó talán kissé okító jelleggel. Néha észre sem vettem, csak mondott valamit én pedig megmagyaráztam a miérteket. Mondhatnám, hogy szakmai ártalom, hogy mindenhez van valami háttér sztorim, de már a suliban is ilyen voltam. Sokan utáltak is, de ez kit érdekelt? A lényeg kedvelt. Nagyon is.
- Nem én mondtam - néztem rá, mert bizony nem hangzott el ez az én számból. Csupán rávilágítottam, hogy ilyen is tud lenni. Amit nem mellesleg eléggé tudtam élni, viszont ezt megtartottam magamnak, mint azt a rétegzett csokikrémes pohárdesszertet, amire ráböktem. Ha tömör is, úgyis tudom, hogy bele fog mászni, nekem nem mondja senki, hogy ez változott volna. - Eléggé, tartottam egyet. Egy évig. De aztán elvitte az öcsém a gyerekének.
Nem szoktam reklámozni az ilyeneket, de anyám se meg a testvérem se hitték, hogy minden oké. Szóval próbáltak a nyakamba varrni növényt és állatot is, azért hálás voltam, hogy embereket csak az öcsém, ő is mértékkel és észrevette magát egy idő után. Egy látványos grimaszra és egy aura is rájátszottam közben, pedig egyáltalán nem fájt, csak kellemetlen volt, de valahol még jól is esett. Érdekelte, ebből is tudtam, hogy mit mondok.
- Jobb úgy, nem? Könnyebb - vontam vállat lazán, próbáltam könnyedén feszegetni az egészet, valahogy semmi nem volt kimondva, de minden ott volt. Arról nem beszélve, hogy kicsit felelősnek is éreztem magam. Nem voltam már tizenéves, igenis akár utána is mehettem volna. De nem tettem, miután az anyja a fejemhez vágta, hogy nem teszek jót senkinek, én is jobbnak láttam hagyni. Utólag elég szar ötletnek tűnik, s csak jobban felhúz, mióta szóba került, hogy inkább próbálkozott másokkal. - Szóval csak ha eszedbe jutok, de kérdezzem inkább a mikor nemet? - könyököltem fel az asztalra az állam a tenyerembe ékelve úgy mosolyogtam rá, még bólogattam is kicsit a kérdésére.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 16. 09:15 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

- Neem, először a gipszállataim kreatív szakkörre, utána az eprek és aztán a gyerekek! Pf! - húztam fel kicsit az orrom a feltételezésen, hogy semmi fontosabb nincsen az édességnél. Őszintén, még most is legalább egy-két kilóval könnyebb voltam, mint anno, néha csak úgy kimaradtak étkezések, meg napok, amik nem szokták magukat bepótolni helyettem.
- Nem, én sem... Miért is tennél ilyet? - forgattam a szemeim kicsit, mert nagyon jól elő tudta adni az ártatlant, a legtöbben talán be is vennék, de csak addig, ameddig először ki nem oktatja őket. Mert ugye, ezzel voltak problémái, olyan visszaeső mániákus volt egy kicsit.  De engem soha nem zavart különösebben, szerettem, hogy okos és határozott.
- Nyolc évig spóroltál a piszkálódással? - néztem rá sokatmondó pillantással, mert bár nagyon is magas volt a tűréshatárom, azért érezgettem a dolgot. Nem vettem magamra, mégis csak Dustinról volt szó, és ha valaki, hát ő soha nem akarna nekem rosszat. Csak tudom. - Aztán rápisilt az óravázlatodra és elkattant az agyad, szőrösnek mennie kellett.
Csak oldani próbáltam a helyzetet, azt hiszem, mert nem hangzott valami rózsásan, ha a tesója fogta magát és lenyúlta tőle. Gondolom nem mentek rendben a dolgai, ami valahogy nem tudott volna meglepni. Inkább a pillantását kerestem az enyémmel, hogy lássam, most rendben van-e.
- Azért nem halsz bele, ugye? - néztem a hasára, majd vissza az arcára, mielőtt elmosolyodtam volna halványan. Nem tartott sokáig, mert elég hamar komolyabb téma került  megint terítékre, én meg a ruhám piszkálgatva voltam csak képes a többnyire értelmes válasz benyújtására. Hogy beszélgetsz valakivel arról, hogy hiányzott vagy nyolc évig, mikor éppen veled szemben ül? Ez nem ilyen egyszerű.
- Gondolom igen, de nem tudom, hogy milyen az - közöltem közömbösen, mert hát... ezzel az érzéssel keltem és feküdtem, nem múlt el, csak az ember idővel hozzászokott. Minden más leginkább pótcselekvés volt, amit azért szedtemfel, hogy egyben tartsam azt az emberi roncsot, amit anyám csinált belőlem. - Valahogy úgy.
Én is bólintottam párat, mindenféle mosoly nélkül, mielőtt megengedtem volna magamnak a pillanatnyi boldogságot. Szerettem nézni őt, ahogy elgondolkozva pillant épp rám az asztal másik feléről, olyan jó érzés volt.
- De most nem. Most itt vagy - szusszantam fel, kissé hitetlenkedve talán, mert nem gondoltam volna, hogy még látom ebben az életben. A pillantásom is másfelé kaptam, szóval ki is szúrtam a pincért, aki közeledett a sütikkel, majd lepakolta  elénk.
- Dziękuję bardzo - biccentettem, a saját kis nasijaimra nézve, mielőtt még elfojtottam egy apróbb, kikívánkozó vigyort, összecsücsörítve az ajkaimat. - Az a raffaello szerintem befér a számba, egyben.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 16. 16:10 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nem gondoltam komolyan, és azt hiszem a kis fennakadásából is elég egyértelmű lett, hogy talán még ő is érzi a határt, ennek ellenére szerettem mérgesen is, ahogy a furcsa ráncoktól inkább vicces volt az arca. Nem illet rá, hozzá. Nem volt elég kisimult és olyan ártatlanul kedves. Mint amúgy. A sorrenden azért fel kellett nevetnem, pedig semmi meglepő nem volt, ha kicsit jobban átgondoltam az egészet.
- Igen? Biztos nagyon szép kis állatkák - jegyeztem meg így vakon is, mert nem hittem, hogy a kezeiből valaha olyan munka látna napvilágot, ami nem volt elég jó. Fogalmam sincs, erre mellettem edződött-e meg így, vagy mindig ilyen volt, csak nekem tűnt fel későn, ettől még ez a helyzet.
A szemei forgatására igen csúnyán tudtam rá nézni, nem szerettem tőle a szarkazmus közeli felszólalásokat. Egyrészt, nem csináltam direkt, másfelől meg ez nem kislányoknak való példa volt, bárkitől is tanulta el. Még előttem volt, mikor elsőre találkoztunk mennyire bátortalanul alakult részéről a beszélgetés az első pár mondatig, most meg itt vagyunk. Nézek rá, és gyönyörű, változott, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy felnőtt lenne. Nem is igazán szeretném, ha elhagyná azt, ami őt olyan különlegessé, kissé creepyn, de teszi.
- Csak hét, az első évben kitöltöttem előbb Cesaron majd Jimen. Ki és mikor volt kéznél - közöltem könnyedén, mintha annyira rám vallott volna, hogy a legközelebbi barátaimon élem ki a feszültséget. Nem, mindig alkottam, még ha nem is szerettem a negatívumokból ihletetteket. Ott azonban nem ment, sok dolgot csináltam, de egyik se volt köthető semmi produktívhoz. - Nem, de rendesen forgáccsá rágta az egyik festményem egy darabját… nem illettünk össze.
Be kellett látnom, hogy egyedül nem is annyira érdekelt szerencsétlen. Néha elmentem mellette és megpiszkálgattam él-e még, kapott enni meg inni és ebben kimerült. Nem volt olyan jó sorsa, mint Bambinak. Akkor egészen máshogy láttam az életet azt hiszem. Rosszkor jött a szőrgombóc.
- A hiányába? Nem hiszem, ők életben tartották az elmúlt négy évben, koros egy jószág - gondolkodtam el a számokon pár pillanatig. Bár elég jól szoktam mindenre emlékezni, szerettem csak úgy biztosan még magamban is pontot tenni a dolgok végére. Volt, aminek sosem sikerült, ilyen az én formám.
Nem tett boldoggá, amit hallottam, sőt, kifejezetten feszülten ültem le a pulttól eltávolodva és hallgattam a válaszát az egészre. Nem a helyzet vagy ő feszítette az idegeim, hanem ami ezután jött. Nem tudja milyen a könnyebb. Én reméltem is meg nem is, hogy túllép és boldog lesz. Egyrészt nem hiszem, hogy most itt akarnék lenni, ha így lenne, másfelől meg nem kívánnám neki, hogy ne ez történjen. Egyszerűen nem tudnám kezelni egyiket se. Láthatóan most igen, közben meg belül már listát vezetek lassan apróságokról, amiket észre se kéne vennem. Csak egy régi ismerős vagyok, nem?
- Itt, nem is nagyon megyek sehova - emeltem fel a szemöldököm is, ahogy rá néztem, aztán a pincérre, amíg megköszöntem kihozott adagokat. Megvártam még elmegy, csak utána dőltem kicsit hátra a támlának elkényelmesedve elégedetten.
- Ez valahogy nem hozott kétségeket bennem - néztem rá hamis vigyorral, ahogy inkább a számra haraptam belülről, hogy visszafogjam magam. - Azért csak óvatosan, nem viselném jól, ha a halálba hoztalak volna.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 17. 01:56 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

- Hm, hát... elfogadhatóak, maradjunk ennyiben - rántottam egyet a vállamon, mert annyira azért nem volt nagy szám. Persze, elég sokat dolgoztam rajtuk, mindegyiknek megvolt az árnyékolása, a csillogás a szőrén, a szemében a pötty, ami a fényt jelezte, meg minden, de valahogy sose éreztem azt, hogy hú. Ez tökéletes.
Azt hiszem, nem kalkuláltam bele, hogy ilyen csúnyán fog rám nézni, szóval a számba is haraptam belülről, kicsit leszegve a fejemet. Nem szerettem felbosszantani, mert amúgy nagyon is tudott szépen nézni rám, de... hát nem ez az a pillanat volt az, azt hiszem.
- Aztán? Kiakadtak, hogy ne legyél már faok? - kérdeztem felvonva a szemöldökömet, mert hát, találkoztam velük párszor és ők sem tudták mindig helyén kezelni, mikor Dustin ideges vagy feszült volt. Azt hiszem, kicsit mindenki jobban szerette, mikor viccesre issza magát. Már rajtam kívül, mert velem akkor is nagyon édes volt, mikor éppen nem látott piát. - Uuuu, azt neeem szabad, abban sok az idő és az energia!
Még látványosan meg is ráztam a fejemet, szerettem, mikor alkot, így kicsit nehezteltem is, mikor a negativitás volt, vagy ne adj isten, tényleg valami baja lett a kész dolgoknak.
- Nem pont arra gondoltam, de inkább semmibe ne halj bele, nem szeretném végignézni - köszörültem meg a torkom kicsit. Nem csak, hogy nem akartam végignézni, de nem szerettem volna, ha bármi baja van. Csak legyen egyben és boldog, olyan sok ez?
Azt mondta, hogy nem megy sehova, én meg csak próbáltam lassan fejben összekirakózni, hogy mi is történik, mit csinálunk mi most itt egyáltalán. Arra jutottam, hogy a vércukorszintem túl alacsony a további szegélydarabok kereséséhez, felborítom az asztalt a francba és inkább megeszem a raffaellom, majd utána visszatérek rá. Talán.
- Ettől a helyedben nem tartanék, 7 évet megálltam a magam lábán is, annyira nem lehetek életképtelen - közöltem, kicsit kihúzva magam, de a tekintetem a tányérra szegeztem, mert... de. Nagyon is de. És ez addig van rendben, ameddig ő nem tud róla, mert azt hiszem, nagyon csúnya kiakadást hallgathatnék végig, olyat, amit még anno is nehezen viseltem volna el. Most pláne. Szóval minden addig van rendben, ameddig csend van és tudatlanság. Ismét megköszörültem a torkom, próbálva kiverni a fejemből azt a számtalan kínos és igen csak nyomasztó jelenetet, helyette rászegeztem a pillantásom. A táskámból elővadásztam a fertőtlenítős gélt, majd miután bedörgöltem vele a mancsom, sokatmondó vigyorral emeltem meg a kókuszos csodát. Különösebb szenvedés nélkül sikerült egyben a számba applikálnom, csak a nevethetnék volt rajtam nagyon. Még a hüvelykujjaim és felmutattam. Hát, ami jó, az jó.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 17. 16:10 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Csak ingattam a fejem hitetlenül, mert biztos voltam benne, hogy amit csinál, azt jól, egyszerűen ő kevésbé látta ezt be a saját munkáiról. Nyilván nekem is voltak problémáim a munkáimmal, de azokban volt is mit találni, ha egyszerűen nem értem a végére, biztos volt, hogy selejt az egész. Esetében meg nem hiszem, hogy fejetlen, vagy félkész állatokról lenne szó. Akkor az nem is így hangzik el.
- Elég nagy a türelmük - vonogattam a vállam egykedvűen, de már nem is akartam rá negatívan hatni, vagy mérges lenni, attól függ. Nem vesztettem el a barátaim, egyszerűen nehéz volt, ők meg hol megértették, hol nem hitték, hogy valaha elviselhető leszek újra. Aztán telt az idő… és egyelőre nem tudtak felmutatni eredményt, de változást igen. - Igen, nem voltam túl motivált a tartása terén tovább, másnap elköltözött.
A tengerimalac egy külön történet, én nem vágytam rá, ő nem vágyott rám, egyszerűen egymás nyakába varrtak minket, mintha muszáj lenne. Még csak egy cserepes virág se járt évekig a lakásomban, nemhogy ilyen élőlény hosszútávon.
- Akkor mibe is kellene? - néztem rá érdeklődve, azt hiszem most nem akartam felfogni a kérdését és nem is sikerült, ha akartam volna sem. Arra, hogy nem nézné végig csak elmosolyodtam, majd némi torokköszörülés után elég szépen néztem rá várva, hogy amúgy ez pontosan mit is takar. Mert ugye ehhez feltétel lenne, hogy mindig lásson, meg hasonlók. Ettől mondjuk nem lett tisztább a képünk egyelőre.
- Igen? Nem voltak zökkenők? Mélypontok? Gondok? Problémák? - már majdnem őszinte döbbenettel néztem rá, de nem volt az éreztem és részben tudtam is, hogy nem kerek a dolog. Főleg abból, ahogy csak ennyivel elvágta a dolgot az infómegosztásnál. Elhúztam a kelyhet és belekanalaztam, azonban a szemeim a csokikrémről legtöbbször rá vándoroltak, a golyós momentumnál is, amire csak a jobb tenyerembe temettem az arcom egy pillanatra röhögve is az egészen.
- Annyira tipikus, nem mintha nem lennék tisztában a képességeiddel - billentettem oldalra a fejem széles vigyorral.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 17. 16:50 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

- Mert szeretnek - tudtam le ennyivel. Ők azért jóval régebb óta ismerték Dustint, mint én és azt hiszem, hogy ez jól is volt így. Néha könnyebben kiigazodtak rajta, még ha nem is feltétlenül helyeselték, hogy mi együtt vagyunk. Azt pedig gondolom, még inkább nehéz volt mosolyogva fogadni, amit magam után hagytam. - Szerintem lehet, hogy ez így volt a helyes döntés.
Összességében nem szerettem sem a halálra, sem az elmúlásra gondolni, különösen nem, mióta az a fura néni mindenféle baromságot kérdezgetett, meg ilyen-olyan bogyókat írt fel, amiket utána hellyel közzel beszedtem. Néha többet is, mint kellene és akkor minden olyan nagyon lassú és furcsi volt. De ugye Noah szerint kellett azért, hogy feldolgozzam a traumát. Az agyam a gondolatot, hogy vele bármi is történjen, nagyon rosszul kezelt.
- Semmibe, fiatal vagy, ne gondolkozz ilyeneken! - jóformán felcsattantam, még nekem is kissé durván meglepő volt. Sok és sűrű pislogás után az ölembe bámultam és rántottam egyet a vállamon, hogy hát, igazából, nem is tudom, hogy mit kéne ezzel a helyzettel kezdeni. - Mármint tényleg, csak nem egészséges az ilyesmi mentálisan.
Túl sokat is tudott rólam ahhoz, hogy ezt a kis mesét így szépnek és kereknek adjam el, asszem, mert nem úgy nézett ki, mint aki ezt ténylegesen elhiszi nekem. Elég döbbentnek látszott, én meg vontam egyet lazán a vállamon, mielőtt a szalvétám igazgattam volna a tányér alatt, nem állt egyenesen.
- Mindenkinek vannak, van, akinek több, van, akinek kevesebb, nekem pontosvesszőim voltak, egy pár, ha úgy tetszik - szusszantam fel elgondolkozva. - Milyen a csokisbigyó?
Az állammal még a pohárka felé is böktem, mielőtt még mélyen a táskámba kotortam volna, hogy elővadásszam a benne lévő fertőtlenítőt. Nem sokkal később már az arcomba is toltam a sütit. A tányért az állam alá emeltem, hogy visszasöpörgessem rá a szájfényembe ragadt kókuszpelyheket, valamikor itt facepalmolt be Axel, amin még inkább nevethetnékem támadt.
Válaszoltam volna szívesen, de inkább csak felemeltem a mutatóujjam, hogy egy kicsit várnia kell. Egész addig, míg fogyasztható mennyiségre sikerült csökkentenem a számban lévő sütit. Az első pár falatot nem is igazán éreztem ízre, de nem is ott volt a lényeg, ez most kellett.
- Bih az hogy tipikus? - közöltem szórakozottan, majd egész addig csendben is maradtam, ameddig meg nem ettem a számban lévő süti maradványait. - Valamikor még összefuthatnánk... ha lesz kedved.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 18. 01:54 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Sosem használtam hasonló szavakat most is egy pillanatra felkúszott a szemöldököm, de aztán csak elengedtem az egészet. Tény, túlságosan is közeli barátok ahhoz, hogy csak úgy hagyjanak a szarban, és ez fordítva is nagyon igaz. Húztuk már ki egymást minden bajból, talán tényleg ennyi az egész. Ellenben a malac kérdésével, amire én a mai napig nem találtam indokot, kérdést vagy éppen választ. Már a meglétének okát is elnyelte a fekete lyuk leginkább, de most ő boldogan vinnyoghat egy kisgyereknek, aki legalább élvezi is, nekem meg megmenekülnek a cuccaim és fölösleges energiát se kell fektessek látszatkedvelésbe. Nincs nekem erre időm.
- Egész máson szoktam hidd el. - Furcsa volt tőle hallani a borút, akkor is, ha óva intés volt, mintsem komoly felvetés. Azt hiszem kicsit el is gondolkodtatott, meg, ami azt illeti, nem vagyok olyan fiatal, mint kimondva szeretné. Már éppen elértem a hát-derék-nyak fájási bajok hármasával járó kényelmi időt, mikor ott is ropog a csontom, ahol el sem mozdultam. - Az életben ami jó, élvezhető vagy akarjuk, kilencven százalékban sosem volt vagy sosem lesz egészséges.
Nyilván nem ma kell elkezdenem felvilágosítani az élet gördítette lehetőségekről, mégis megint beleestem a szokott hibába és ott volt a hangomban, ahogy elmélyült az okosítási szándék, persze nem kioktatóan.
- Azaz? Kicsit bővebben - néztem rá pillantott sem hagyva rá, hogy abbahagyhassa ezt. Egyszerűen tudni akartam, és mikor így volt nem ismertem a határt a követelés és a kérés között. Megesett, hogy ez elcsúszott, vagy szebben mondva elmosódott. Most több volt a szándékosság benne, mint normális lenne. - Olyan amerikai. Megkóstolod?
Tudtam, mert megesett már a megjegyzés, mit gondol róla, ha véletlenül én is eszem ilyeneket, az legtöbbször valami extra édes, és biztosan köze van valamely csokoládéhoz. Ennek jelen esetben mindhez. Közben felé toltam kissé a poharat, még szerencse is, mert utána már kénytelen voltam a tenyerembe temetni az arcom a kis mutatványára.
- Nem tudsz meglepni, Kicsi, az - jegyeztem meg szórakozottan, még el is vigyorodva, ahogy egy szalvétát felé tartottam, biztos, ami biztos. Megvártam, hogy leküzdje a falatokat, egész sokáig is felejtettem rajta a tekintetem, aztán a mondandójára felemelve a fejem néztem rá.
- Eljöhetsz hozzám bármikor, nem eszem embert.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 18. 11:25 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

- Min szoktál? - kérdeztem vissza reflexből, különösebben át sem gondoltam, mielőtt kint lett volna a kérdés, csak megtörtént. Anno sem szoktam magam azon zavartatni, hogy mit kérdezek, ő az apum volt, mindenre válaszolt, ha elég szépen néztem. - Olyan lelombozó tudsz lenni.
Azt hiszem, hogy ebben nem értettünk egyet, mert a legtöbb dolgom nem volt egészségtelen, legfeljebb drága, vagy időigényes, esetleg szociálisan elítélendő. Legalábbis, Piros szerint mindenképpen. Más kérdés volt, hogy ezek nem szoktak meggátolni abban, hogy kipróbáljam, megszeressem és az életem szerves része legyen. Egy alkalomtól eltekintve.
- Nem tetszene - közöltem higgadtan, nem is akartam én rosszat neki, egyszerűen tudtam, ha elmesélem, nem lesz elragadtatva, sőt, talán még tényleg nagyon ki is akad rám. - Csak voltak olyan pontok, ahol túl sok volt hirtelen a szar ahhoz, hogy feldolgozzam. Meg olyanok, ahol szerettem volna... lezárni ezt az egészet.
A kérdésre bólintottam egyet, kis mosolyt is erőltetve az arcomra, mert tudtam, hogy csak miattam sztereotipizál. Másért nem szokott ilyet, sőt, szerintem ő nagyon is jól elvolt a származásával, nem igazán élte, mikor piszkálták miatta.
Közben felém tolta a poharat, de engem éppen lefoglalt, hogy nagy lelkesen lapátoljam a kicsi arcomba a kókuszos csodát, mindenféle különösebb zavargás nélkül.
- Nem? Ez kicsit elkeserítő... - jegyeztem meg, lebiggyesztve az ajkamat, mielőtt még a tiszta kanalammal beletúrtam volna a krémbe. Nagyon finom volt, olyan tömény és testes, már-már túl édes is nekem, mire elmosolyodtam. - Aha. Olyan amcsi.
Azért elvettem tőle a szalvétát egy hálás pillantással, majd kicsit megtöröltem a szám, a maradék kókuszt és szájfényt is eltüntetve róla egy határozott mozdulattal. Aztán vissza is toltam elé a poharat, az ajkam rágicsálva, hogy visszafojtsam a vigyorgást. Nem ment. - Oh yes, you do. De majd észben tartom.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 18. 23:19 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Lehetőségeken, a műveimen, mi van otthon a hűtőben - mondtam, a végén egészen el is nevetve magam. Nem tudom, sokkal könnyebb volt elkezdeni úgy a beszélgetést, mintha még mindig ott tartanánk, ahol, mint fenntartani. Persze ezzel sem volt bajom, de nem igazán tudtam mit mondani, nem volt képben, semennyire leginkább, ami normális és nem is tehet róla, de sok dolog azt hiszem még nem mondott volna neki semmit. - Kapcsolatban vagyok az egyik pécsi galériával, akik majd akarnak az én képeimből is párat a következő, „A természet maga” kiállításukra, mostanság éppen azon kattogok.
Azon, hogy lelombozó vagyok csak mosolyogtam az orrom alatt, nem hittem volna, hogy ez különösebben megütötte volna a lelkét, igyekeztem, nem mindig tudatosan csak, de odafigyelni nála, ha megjegyzést is teszek, az olyan legyen, amilyen. Elég nagy seggfej tudok lenni, és ezt nem mindig akarom csillogtatni. Most viszont eléggé csúnyán néztem rá. Nem megrovó voltam, inkább aggodalmas, és azt már ő is tudta szerintem ezen a ponton, hogy nem ráz le körítéssel. Aztán csak egyre kifejezéstelenebb lett az arcom, majd a homlokráncaim válaszoltak helyettem, még pár pillanatra csend állt közénk.
- Ugye ilyenek meg sem fordulnak abban a szép kis fejedben egyáltalán azóta? - Egyáltalán nem kérdés volt, inkább félig kijelentés, félig pedig leginkább már parancsszóba hajlott. Le sem vettem róla a szemeimet, abban igazat kellett adnom, hogy nem tetszene, nem, a saját gondolataim a ködös kis kifejtései után sem tetszettek, a leginkább teljesen levert a víz az elképzeléstől is. Még mikor a csokis krémet felé toltam, akkor is éreztem, hogy feszültebben szorítottam a kehelyre, így el is húztam a kezem és csak megtámaszkodtam az alkaromon, ahogy az asztal felé hajoltam.
- Inkább bájos - és kifejezetten örülök is, hogy nem változtál mindenben. Csak ezt éppen megtartom magamnak. Figyeltem, ahogy megküzd a magáéval, a vigyorom is lassan sikerült elhalványítani, a megjegyzésére meg csak elégedetten kanalaztam a csokiba. Szerettem benne az étcsokit, keserű volt, és sokkal jobban ízlett utána az embernek a tej és a fehér is.
- Nem, cicám, ez most nem az a kifejezés, amit keresnél - néztem rá sokatmondó vigyorral, mielőtt elégedetten a támlának dőltem volna őt figyelve tovább. Nem zavartattam magam, sőt, ami azt illeti tetszett, élveztem és akartam is most csak ezt csinálni. Túl régen láttam, pláne ilyen közelről és… így. Az utolsó emlékem minden volt, csak nem olyan, amilyennek ennek a lánynak mindig lennie kéne. Boldognak, a kókuszos sütivel vagy éppen a tonna csillámmal, amivel dekorálta sokszor a padlót is. - Komolyan mondtam. Örülnék.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 18. 23:58 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

Imádtam, amikor nevet, ez pedig nem változott semmit azóta sem, csak kiült a szám sarkába az a bizonyos mosoly, hiába is nyomtam volna el. Kicsit jobban is hangzott ez a lehetőség, mint az, hogy bármi túl borús járt a fejében. Pedig erre is megvolt a maga sansza.
- Ez jól hangzik. Nem csodálom, hogy akarják a képeidet, ki nem? Ugyan már... - kicsit rosszallóan meg is ráztam a fejemet, de aztán csak vontam egyet a vállamon. Tudta magáról, hogy jó, nem kellettem én ehhez.
Azt hiszem, hogy még vissza kéne rázódnom a rutinba, hogy mit is szabad kimondani és mi az, amire még utalni sem. Már... persze, ha még látom őt. Ami ugye korán sem olyan biztos. Csak lesunytam a fejemet, nem akartam elmerülni abban, hogy mégis mikor és mit csináltam. De azt hiszem, sok választásom nem volt.
- Sosem szokott. Csak az van meg, hogy egy csomó ember ki van akadva és ilyen hülye nyugitakarót raktak a vállamra. Nem gondolkozom olyankor - ráztam meg a fejemet, megnedvesítve kicsit az ajkaim. Kínos, de azt akarta, hogy őszinte legyek, nem? - De mióta is?
Most én kerestem a pillantását, holott mind a ketten tudtuk, hogy az esetek nagy többségében nem én voltam az, aki válaszokat akart. Nem is lett volna a dolgok normális felállása, de ha nem határozta meg, hogy mióta, hogy is kéne felvilágolnom?
Kicsit el is vörösödtem, mikor közölte, hogy bájos, szerettem, mikor ilyeneket mondott, most mégis olyan kicsit idegen volt az egész helyzet, amiben voltunk. Ő azt tudta rólam, amit ma meséltem, én szintén, de ez leginkább a semmivel volt egyenértékű. Nyolc kib.aszott év telt el azóta.
- Ne csillogtassam a nyelvtudásomat? - kérdeztem vissza, mielőtt kitoltam volna oldalra a nyelvem kicsit, azzal a sejtelmes arckifejezéssel. Nem sokáig tartottam fent a pajkos nő maszkot, nem is ment, belenevettem a közepébe. - Úgy nézel rám, mint aki mindjárt felfal a pillantásával, Jesus, Axel, chill van, nem futok el. Lesz még időd megcsodálni.
Azzal hátradobtam a hajam látványosan és a kezembe temettem az arcom egy pillanatra, mielőtt visszanéztem volna rá, a villával a kezemben már.
- Kérsz a sütiből?
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 20. 01:03 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Talán mások szerencsésnek mondanának engem azért a szétszórtságért, ami a gondolataimban él. Sokszor ez segített, akkora kavarc volt odabent, hogy nem volt kapacitásom újra és újra ugyan abba a szarba süllyedni, ami aktuálisan az életem jellemezte. Most is ilyesmi van, van mit tennem és mivel foglalkoznom, talán ezért is álltam így most az egészhez, ahogy. Lehet más esetben még ülnék ott a padon, merednék magam elé, és várnám, hogy történjen valami, amiből tudom, hogy most mi is van.
- Azok tényleg elég jók, amire ők pályáznak, ezért sem egyszerű megállapodni. - Nem bízom meg mindenkiben, de az egyik értékbecslési szakértőjükkel már többször dolgoztam, nagyon otthon van a modern művészetekben, pedig nem ez a szakterülete, kedves nő. De van, hogy tényleg ez a helyzet, mondjuk az utóbbi időben nem volt így mindennel, mai kikerült a kezeim közül. Ezt viszont megtartottam már magamnak.
Láttam rajta, hogy rosszul érzi magát, leginkább emészti, pedig nem rá akartam rivallani, inkább az érdekében felhívni a figyelmét, de ezzel néha igencsak mellé nyúltam nála, nem ez volt az első azt hiszem. Vettem is egy nagyobb levegőt, mit aztán egyben kifújtam, ahogy hallgattam tovább. Éreztem, hogy a nem is szűk nyakú pólóm feszegeti a nyakam, bár lehet inkább csak a képzet volt, leginkább az arcomra fagyott a kérdőrevonás minden sugara.
- Ez mikor volt? - kérdeztem szinte monoton és automatikusan az utolsó szava végén. Voltak dolgok, amikről hallottam, tudtam, hogy nem volt fényesen, de mélységekbe senki nem ment információkkal. Nem is lett volna miért elvárjam. Rá akartam vágni, hogy semmikor, hogy már akkor is hiba volt, de tudtam, hogy ez nem segít sokat. Szokták mondani, hogy az emberek változnak, vagy elhagyjuk, esetleg megcseréljük a szerepeket, de ez nem ezt mutatta. Ő zavartnak tűnt, kellemetlen volt neki, én meg megint éreztem azt az idegbajkezdeményt, amit minden alkalommal, mikor olyanba akart szaladni, ami tudtam, hogy rossz. Kezdve a lakótársával, folytatva a bulikon mindenféle próbálgatásával. Csak nem.
A sütik valahogy segítettek az egész helyzeten, mégis szarul éreztem magam és tehetetlenül emiatt, azért egy félmosolyt magamra erőltettem, a facepalm után, amit az egyben eltüntetett golyó váltott ki.
- Szeretem a nyelvtudásod - nyomtam meg a szót széles vigyorral, majd nyugisan méregettem, még fel nem csattant, amire el is nevettem magam összefűzve a karjaim magam előtt. - Igazán nem hibáztathatsz, csak nyolc év különbségeit keresem.
Az utolsó mondatrészére éppen elkaptam a pillantását, de nem volt hosszú ideig alkalmam a kékjeibe bámulni, mert el is temette az arcát, mire mosolyogva csóváltam a fejem.
- Nem, az mind rád vár, babydoll. Én ma csak néző vagyok… meg a csokikrémtesztelő - emeltem meg a kezeim a tenyereim felé tartva, hogy aztán vonva kicsit a vállamon engedjem el a témát. Nem azért hoztam fel, mert engem úgy meghatna a hely. De tudtam, hogy neki jó.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 20. 11:09 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

- Hát azt gondolom. Találkoztam pár képeddel még tavaly Chicagoban is, azok se voltak rosszak. Időszaki volt, vagy fix? - kérdeztem vissza, mert ugye, sokszor mentünk múzeumba, elég népszerűek voltak az ilyen kultúrkirándulások. Kicsit nehezemre is esett tovább sétálni azoktól a daraboktól, meg úgy hirtelen beszélni is, de a munka az munka. Később visszamentem oda egyedül. Csak hogy biztos legyek benne, hogy tényleg az-e aminek gondoltam.
Kicsit komolyabban el is kellett gondolkoznom, elhúztam a szám, majd hangtalanul számolgattam, milyen évet is írunk és a papírom mikor szereztem meg erről az egész hóbelebancról.
- Jó másfél, két éve...? Valahogy így... Pár hónappal azután, hogy elkezdtem dolgozni - vontam meg a vállamat, mintha ez egy teljesen lényegtelen információ lett volna, ami csak megzavarta a társalgást. Lényegében valahogy így is történt, ha van egy kis eszem, kikerülöm ezt a társalgást. - Ne beszéljünk róla. Itt vagyok. Egyben, semmi bajom, látod? Túléltem...
Mindkét kezem feltartottam, kicsit megmozgattam a buksim is, látszott, hogy mindenem a helyén van, nem történt semmilyen eget rengető tragédia velem. Kicsit elmosolyodtam, főleg a süti után, ami azért némileg oldotta a hangulatot, ha nem is sokkal.
- Azt tudom, mert tehetségem van - húztam ki magam, de aztán elnevettem magam és úgy zuttyantam vissza a normál, enyhén görnyedős tartásomhoz. Kicsit be is szóltam neki, hogy rettenetesen bámul, na, nem mintha zavart volna, de azért mégis kissé jobban zavarban voltam tőle, mint akartam volna. - És megtaláltad őket?
Kíváncsian szegeztem rá a pillantásomat, mielőtt a sütibe mélyesztettem volna a villámat. Ha nem, hát nem, én magam is megeszem, elég fincsi, olyan gyümölcsös és friss. Helyette inkább átnyúltam az asztalon és a kezét az asztalra húzva simítottam végig a kézfején.
- Nem fogok még egyszer eltűnni, ugye tudod?
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 21. 22:11 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Igen? - Meglepődtem talán, ami az arcomon nem is látszott, de a hangomból lehet kicsengett, nem zavart különösebben, egyszerűen meglepő volt. Akadnak képek erre és arra, amik már nincsenek a tulajdonomban, bár kötődnek a nevemhez, de már gyűjtők kiállításainak darabjai közé kerültek, esetleg adományként egy-egy nagyobb műterem kapta meg, igazából utóbbiból sose csináltam ügyet, előbbiek meg eleget ajánlottak, hogy ne is akarjak. - Időszaki a legtöbb, amiben ott vannak, ahogy én tudom, de van kettő, amit valami fura nő vett meg. Van egy rakás macskája és egy magán múzeuma valahol New York mellett.
Ahogy meséltem róla, azt hiszem az undor és a kín egyszerre futott végig egy-egy grimaszomban. Még a privát számát is odacsúsztatta nekem az eladás után, de voltam olyan kedves, hogy azt még mikor látta a kukába dobtam. Nem ezért voltam ott, de ha ezért is mentem volna… sem.
Bármennyire nem akartam belefolyni, mert már párszor letisztáztam magamban, ha úgy is alakul, se közöm, se jogom hozzá, egyszerűen csak ott volt az a lüktetés a homlokomban, éreztem, ahogy az ujjaim erősebben feszülnek az asztallapnak, én meg ingadoztam a normális és a kissé ideges állapot között. Nem, nem ez volt az, amit hallani akartam tőle, ennél talán az is elviselhetőbb, ha boldogan újságolja, hogy ment férjhez vagy tudom is én. Egész más a mi lett volna ha-n lovagolni és egy életen.
- Celestyna - szólítottam meg a teljes keresztnevén, ahogy a homlokomon szerintem már több ránc ki sem fért volna a hárítást követően. Nem olyan volt ez, amit besöpör a sarokba és majd le se szarom, vagy senki. Én nem az anyja vagyok, aki fogja magát, gondol egyet és félreteszi, ami úgy gondolja nem kell, és random új dologba fog bárki preferenciái nélkül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam önző egy időben erősen, de ez nem ugyan az, mint tönkre tenni valakit. - És anyád ezt boldogan végig is nézte?
Mondhattam volna, hogy sajnálom, hogy nem kellett volna vagy megróhattam volna, de mindegyiknek megvolt a maga oka, miért nem volt itt éppen helye. Én nem akartam, hogy most valamibe belesüllyedjen, még ezen túl is.
- Rettenetesen értesz az időzítéshez - vigyorodtam el kicsit, de ahogy az állam dörzsöltem ezt az ujjaim mögé is rejtettem, mielőtt elnézegettem volna őt. - Még nem tudom, ne sürgess, tudod, hogy nem sietek el semmit. Általában.
Ez igaz is volt meg nem is, megvoltak a magam dolgai, amikben igenis türelmetlen tudtam lenni, de az életem alapvetően elég nagy pánikmentesség és lassúság jellemezte, főleg azóta, hogy fordult egyet a világ mondjuk úgy nyolc éve. Más volt, terveztem, pedig nem szoktam, azonnal akartam dolgokat, és most csak itt vagyok. És meg sem bántam. Szomorú. Igazán szégyellhetném magam.
- Ezek után szerinted hagynám? - hajoltam vissza az asztalhoz egészen az asztal fölé nehezedve a fejem kissé felfelé biccentve, hogy rá nézhessek. Megkapta azt a bizonyos félmosolyt is mielőtt megemelkedve a feje után nyúltam volna, hogy homlokon csókoljam, majd elégedetten visszaültem a csokikrémem fölé. - Aki bámul téged, Teri néni, jobbra, a fő pletykafészek, már látom a holnap reggeli beköszönését a kapumon…
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 22. 13:31 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

- Hmm, tipikusan az esetednek hangzik. Esett véletlenül az öledbe? - kérdeztem, kicsit megforgatva a szemem, mert bizony, elég rámenősek tudtak lenni a nénik. Volt, amelyik még a grafitfoltot is ledörgölte az álláról, pedig ott sem volt, tudom én, mert direkt lecsekkoltam indulás előtt az ágyon állva. - Minden esetre tetszettek, az egyiket tudom, hogy akkor festetted, mikor még... szóval mellettem.
Elékeztem a legtöbbre, amit akkor csinált, mikor vele voltam, mert az esetek nagy többségében félig rajta henyéltem. Ez elég szomorú, nem? Legalábbis az kéne legyen, asszem. De azért nem mindet, mert közben nekem is dolgozni kellett, amit nem mindig viseltem jól.
Azért bármennyire is próbált higgadt maradni, láttam rajta az idegességet és nem mondhatnám, hogy különösebben el voltam ragadtatva. Nem szerettem, amikor ideges. Tudtam, hogy az, ezt meg is erősítette a tény, hogy a teljes keresztnevemen szólított, én meg összehúztam magam kicsit, a karjaim a mellkasom köré fonva. Önvédelmi mechanizmus, mintha attól tartottam volna, hogy szétesek.
- Anyám? Mármint... ő nem volt ott, Lewy meg Noah vittek haza. Apa k is volt rá akadva, nagyon durván összevesztek, kirakta a cuccait az ajtó elé, hogy most nem akarja látni egy pár hétig - meséltem el elgondolkozva, mert hát, azért ez elég kínos volt, a legtöbb ember ezt nem mondhatja el a saját családjáról. Hogy ilyen undi veszekedések lennének.
Éreztem hogy engem néz, de nem kicsit, hanem olyan igennagyon, amitől az ember zavarba jön és hirtelen az se tudja, hogy hova nézzen.
- Igen? Miért is? - biccentettem kicsit oldalra a fejemet, ő meg éppen az arcát félig a keze mögé rejtve tanulmányozott tovább. Gondolom, megint sikerült kivigyorognia. - Azért vannak dolgok, amikben tudom, hogy nem mindig szereted húzni az időt.
Néztem rá a szemem sarkából sokatmondó pillantással. Aztán nem sokkal később, szinte kényszeresen nyúltam a keze után, hogy kicsit megsimogassam, közölve, hogy ezúttal nem szeretnék eltűnni csak úgy. Leginkább soha többet, én nem akarom őt bántani.
- Reméltem, hogy nem - vallottam be, kissé nehezebben is szedtem a levegőt, ahogy közelebb hajolt, de aztán csak homlokon csókolt, én meg az ajkamba haraptam. Szeretem, nem? De. Eléggé nagyon. - Oh, tényleg, merre is laksz? Ha már egyszer bármikori megjelenésre van engedélyem? Teri néni tudja, én pedig nem, lássuk be, ez elég szomorú!
Még el is nevettem magam kicsit, mielőtt tovább eszegettem volna a krémes, gyümölcsös sütimet, de a pillantásom nem igen tudtam elszakítani tőle.
- És ezt mégis hogy magyarázod ki neki? "Az unokahúgod? - nevettem el magam, mielőtt az ajkamba haraptam volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 24. 18:56 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Kénytelen voltam visszafogni a kikívánkozó röhögést az esetem megnevezésre. Egészen más hangsúllyal és sokkal elégedetlenebb és féltékenyebb arccal hallottam már eleget ezen a hangon, akaratlanul is előttem volt egy ilyen jelenet. De nem, ami azt illeti továbbra sem bukom a megkeseredett, szingli negyvenes nőkre. Megingattam a fejem, ha próbálkozott is volna, leginkább Jimnél kötött ki, aki, ha nem is akart, ingyen és bérmentve kísérőt játszott, mert utálok egyedül inni sznobokkal.
- A legtöbbet akkor, vagy korábban. Azok, amik most forognak bemutatókban, minimum nyolc éves képek, van kettő ami tizennégy. Azok a legrégebbiek - gondolkodtam el egy pillanatra, de jól számoltam, ebben egészen biztos vagyok. Azt pedig, hogy a befejezett és érdemi képeim nem újkorszakosak, olyan könnyedén közöltem vele, mintha csak azt kérdezte volna előtte, mennyi is az idő. Nem akartam a következtetéseket és az ok-okozati összefüggéseket. De azt hiszem ő is tudta, hogy az szar volt, az egész időszak, és leginkább nem is álltam fel belőle, inkább kerestem mást. Néha próbálkoztam, de elégedetlen voltam, így ezek a házamban hevernek erre-arra.
Megköszörültem a torkom a kérdésem után, inkább azért, mert talán nyomatékosabb volt, mint szántam neki. Nem akartam vele a frászt hozni rá, vagy azt mutatni, hogy felidegesített volna, ez amúgy is ritka, de nem voltam boldog, ez látszott is, ahogy rezzenéstelenül meredtem hol rá, hol az édességekre.
- Apád legalább érti a dolgát - és ami azt illeti ezt nem először gondoltam így. Az anyja volt az egyetlen, amit nem is értettem, se a tetteit, se azt, amiket az én, vagy éppen a saját lánya fejéhez vágott. Lehet meg kellett volna ajándékozzam egy gyűrűvel és mindjárt elfelejti, mit is akart. Márhogy Pirost. Bizonyosan nagyon vidám lett volna attól is.
- Ne is törődj vele, örülök neki, hogy ezt nem hagytad el út közben - mondtam neki őszintén, aztán csak felvonva a szemöldököm ingattam a fejem, mintha ellenkeznék, de nem tettem. Tény volt. Én is kiemeltem azt az általábant, de inkább nem mennék bele, mit akartam azonnal, és miben tudtam várni a múltban is. Ez ma sem hiszem, hogy sokban változott.
- Itt a faluban, a második utcában, egy felújított házban - mondtam neki, aztán nevetve folytattam is. - Igen, eléggé creepy is. A nő rettenetesen érdeklődő és szeret sokat beszélni. De hála az égnek a „mennem kell dolgozni” kifogás mindig jó, akkor is, ha nem ez a helyzet - tártam el a kezeim, mintha védekeznék, pedig a kegyes hazugságok beleférnek az életbe. Bőven, azt hiszem ilyenben elég sokat lehúztam már.
- Nem, babydoll, nincs ezen mit magyarázni, kíváncsi vagyok az elméleteire.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. június 24. 23:29 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

És akkor képes kinevetni, mert megkérdeztem, hogy az esete volt-e. Kissé dacosan össze is fontam a karomat a mellkasomon.
- Nem annyira vicces ám.
A kijelentésre alig bírtam visszafojtani a mosolyomat, sőt, igazából nem is ment, de mentségemre legyen mondva, hogy én nagyon durván próbálkoztam. Csak kevés sikerrel. Szóval helyette lesunytam a fejem pár pillanatra és hagytam, hogy a hajam az arcomba hulljon.
- Tizennégy éve én még Bob és Bobeket néztem és a legproduktívabb megmozdulásom a kifestőkönyvben volt. - Nem akarom azt mondani, hogy öregebb, csak hogy több tapasztalata van. Ugye, hogy sokkal jobban hangzik ez? Lehet az ilyet is kedvesen megfogalmazni. Éreztem, hogy ez a nyolc év nem olyasmi, amire most rá kéne kérdeznem. Szóval inkább csak elengedtem a dolgot anélkül, hogy egyértelművé tetettem volna vele a dolgot.
Egyértelműen nem volt elragadtatva a dolgoktól, de nem ez volt az egyetlen, amit nem helyeselt volna, ha akkor ott van mellettem. Más kérdés, hogy akkor eszembe se jut a dolgok nagy része. Ördögi kör, nem?
- Tudom. Szeretem őt - nyomtam meg kicsit jobban az alanyt, mint kellett volna. Anya sok dolgot elszúrt kettőnk között, ha akartam is egy időben érteni őt, jóban lenni, az elfogadását és a támogatását... most csak azért beszéltem vele, mert apa párja volt.
- Én én vagyok. Nem szoktam a részeim csak úgy elhagyni az úton, mint Frankenstein szörnye - toltam be egy újabb nagy adag sütit, mielőtt még komolyabban elkezdek lötyögni és csak kiömlik minden a számon válogatás nélkül, mintha egy verbális gyomormosáson esnék át. Nem.
Azt hiszem, hogy stílus alapján be tudtam volna tájolni pontosabban is, hogy melyik ház, de csak sunnyogtam, a tányéromat bámulva pár pillanatig.
- Én is. Már hogy, a faluban lakom. Btw, melletted minden nő szeret beszélni, nem értem mit lepődsz még meg - horkantam fel, kicsit széttrancsírozva a sütit és ennek nagy figyelmet is szentelve, mert ha nem teszem, lehet, hogy tényleg kiakadok. Pedig semmi jogom hozzá. Na ez a durva!
- Úgyis a létező összes rokoni ágat fel fogja sorolni, aminél nem létszükséges, hogy hasonlítsak rád - nevettem el magam kicsit, mert ez valahogy anno is elég népszerű volt. Bármi, csak ne legyen köze hozzám az embernek olyan módon, ami bezavarhat a képbe. - Csokis az ajkad. Csak szólok.
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. június 30. 16:23 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

Nekem nagyon tetszett és vicces is volt, pláne a kis sértődés mellé, ami járt, de túl édes volt, hogy ezt a kört kihagyjam, vagy esetleg elszalasszam. Az elmúlt években még inkább megtanultam a maximumot kihozni a helyzetekből és inkább kevés, de minőségi jónak örülni. Nem voltam az a türelmem tekintetében, aki korábban. Pedig ott se ment minden maradéktalanul.
- Nem mintha nyolc éve nem lett volna a színezés sláger - emeltem rá a tekintetem sokatmondóan, persze rossz szavam nem volt hozzá. Szerettem, mikor akár így, akár mással elfoglalta magát már akkor is. Ő nem keseredett felnövés közben meg, amit rengetegen megtesznek, én meg ettől rosszul vagyok. A legtöbb galériás nőci is pont ezért jut erre a sorsra, amire. Nem igazán passzoltak az ízlése abba, amit szeretek. Meg leginkább bármelyik, de ez más kérdés.
Én se könnyítettem meg a dolgát a családdal abban az időben, de kicsit sem éreztem úgy, hogy bármit elb*sztam volna a jövőjét nézve, vagy kényszerítettem volna döntésekre. Én tudom, hogy vigyáztam rá és így volt a jó, egyszerűen az anyja egy fap*csa, aki ezt nem látta be. Mosom kezeim, bár tény, hogy az apja normálisnak tűnt, ehhez képest meg mérföldekkel.
- Kár is volna értük - húztam el  szám, mert már az elképzelés is morbid és frusztráló volt. Értem én, hogy nem lehetetlen, az ilyen idiótább, tudatlan hoppanálást végzők rendszeresen bemutatják, hogy kell részeket más országban, városban hagyni, ettől még kicsit sem normális ez. De aki hülye, haljon meg alapon így jártak leginkább. Hümmögtem egy sort a krém felett, ahogy hallgattam, hogy ő is itt lakik, mik ki nem derülnek, de abban elég biztos voltam, hogy még az utca sem egyezik, különben nem most botlok bele. Apropó, nem is így, ha valaki nem gondolja úgy, hogy jobb hallgatni.
- Nem mellettem, hanem nekem. Nem ugyan az, ráadásul... nem, én ezt nem viselem jól, csak lotyognak, se eleje, se vége, se tartalma. Leginkább olyan, mintha hallgatnád a rádióban a műsormegszakítást. Senki nem kíváncsi rá és sosem lesz - vontam meg a vállam, mintha tök természetes lenne, hogy ilyen szinten érdektelen vagyok a próbálkozások nagyrészére. Igazából ha akartam valamit, vagy valakit, megoldottam rövidúton, rizsa mentesen. De nem vonzottak a családos, esküvős nagyszerelmes elképzeléseik. Egyszerűen eszembe se jutott róluk semmi hasonló.
- Majd elmélyülten gondolkodom, még sorolja, mielőtt megjegyzem, hogy ne erőltesse meg magát - amúgy is, jót tesz az agytorna az időseknek, nem? - Micsoda probléma... és most hogyan oldjam meg? - döntöttem kicsit oldalra a fejem nézve rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 1. 01:32 | Link

Mr Westwood
her | Once upon a time

Egyesekkel ellentétben nála nem tudtam a színezős dolgot beszólásnak élni. Persze, most már, hogy divatosabb volt, annyira nem szoktak piszkálni, de előtte megesett, hogy forgatták a szemüket az emberek, hogy mit is csinálok... pedig.
- Ja, tudom, hiányosan nem jó a kirakós sem - biggyesztettem le a számat, mert pont olyan lehetett volna, ha nagyon durván változom, mint mikor félig kiraktad a képet és az utolsó darabok sosem kerülnek elő. Frusztráló és hiányos. Nem akartam az a fajta lány lenni.
Helyette inkább elmerültem kicsit a beszélgetésben, meg abban is, hogy mennyire hevesen tudott utálkozni a néniken, akik annyira odáig voltak érte. Tudtam, hogy nem igazán kölcsönös ez, de akkor is nagyon tudott irritálni, mert csak takarodjanak onnan és hagyják békén Dustint. Mondjuk azonnal.
- Mintha kicsit elutasítóbb lennél, mint általában - néztem rá sokatmondó pillantással, felvonva mindkét szemöldökömet. Nem, mintha ez nem melengette volna a kicsi lelkemet, mert velem nem volt ilyen! De tudtam, hogy nem szabadna, ezért kicsit több átélést is fektettem szerencsétlen gyümölcsös csoda felboncolásának.
- Elég szomorú, pedig mennyivel boldogabbá tenné az embereket, ha valami abszurdum miatt lógnál velem. Csalódás vagyok - biggyesztettem le az ajkamat, láthatóan elkámpicsorodva. Tényleg az voltam a családom egyes tagjainak, de ezzel nincs mit csinálni. Sz.pás. - Megoldjam neked?
Aztán meg sem vártam a választ, az asztalon lévő szalvétát elmarkolva hajoltam felé, a bal alkaromon támaszkodva meg. Csak aztán a szalvétával nem jutottam semmire, helyette szédítően közel hajoltam, a nyelvem pedig lassan végigfuttattam az ajka szélén, mielőtt még túlgondoltam volna, hogy mit is csinálok. Um... hupsz?
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 2. 23:04 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Valahol a hiány is egy művészet - néztem rá alig fél pillanatra, hogy aztán a süteményeket méregessem. Valahol a negatív dolgok is részei voltak annak a világnak, amiben sokszor jobban otthon voltam mint a rendes életemben. Mondjuk nem volt nehéz, gyakorlatilag utóbbi nem létezett. Mikor nem dolgoztam, akkor azon görcsöltem, mit és hogyan fogok alkotni és mikor úgy, hogy az nekem is megfeleljen. Önmagam legnagyobb kritikusa vagyok és nem adok ki bármit a kezemből. Talán ezért nem is került ki semmi évekig. Akkor sem, ha csak nekem volt esetleg gondom.
- Mint általában? Még most is gyönyörűen tudok rájuk nézni, ha úgy hozza egy esemény, vagy szükséges - sőt, nem csak rájuk, ami éppen terítéken is volt, ahogy megtaláltam a tekintetét. Nehéz volt nem őt nézni, szerettem a látványt, más volt és egy kicsi plusz is volt bármihez, amik körülvesznek. A haverjaim azt mondanák túl nyálas, de pont ezt érzem ha egy képem gyönyörű és tudom, hogy másoknak is az. Nem értik ezt, mások vagyunk, de kellenek, hogy visszarántsanak az életbe. - Talán zavar?
Nem is igazán tudom, provokálónak indult-e a kérdésem, de picit talán az is volt. Érdekelt a véleménye, pláne azután az arc után, amit kaptam. De én is észleltem, hogy ennek a gyümölcsök isszák meg a levét és lassan válnak áldozattá, amit meg is mosolyogtam két falat között.
- Nekik? Lehet. De ez kit érdekel - tártam el a karjaim egy pillanatra. azt hiszem ebben is tipikusan amerikai voltam, mert igen könnyen tudtam nagyon gyorsan érdektelenné válni olyan emberek felé, akikhez nem volt közöm. Tehetségem volt már ebben is. A visszakérdésre csak az asztallapra támaszkodva figyeltem őt, de mire észbe kaphattam volna már oda is hajolt, én meg egészen véletlenül úgy mozdultam kicsit elnyitva az ajkaim, hogy ebből ne csak a csokimaradék jöjjön ki jól. Az ujjam a hajába csúszott egy pillanatra, de a csók is inkább egy futó puszinak sikerült, amitől egyszerre voltam elégedett és mégsem. Nem vagyok egy nagyon beosztós típus, akinek ez elég, de így is azt hiszem több, mint lehetne. Szóval csak elengedve megköszörültem a torkom. - Azt hiszem már nincs csokimaradék ott.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 3. 15:15 | Link


her | Once upon a time

- Nem tudom elképzelni az amputoportálást, mint művészet. Hangos és veszélyes műtárgyak lennének - grimaszoltam, mert elképzelhetetlen mennyiségű bacilus keringene a körülöttük, sőt akár legyek is, ha nyári kiállítás. Undi. Hiba volt elmenni a Body expora.
- Ühm, vagy úgy - bólintottam, de már nem követtem el azt a hibát, hogy hagyjam az egészet kiülni az arcomra. Mert hát, ha őszinte akarok lenni, semmi közöm nincsen ahhoz, hogy kire, mikor és hogyan néz. - Hm? Nem. Felnőtt ember vagy, azt csinálsz, amit akarsz.
Nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak, nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak, nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak, nem hangzok passzív-agresszív gyűlöletgombócnak... Damn it. Inkább le is tettem a villát, mielőtt még komolyabban pszichopatának tűnök. Esküszöm nem vagyok az, akkor jobb is, ha nem tűnik úgy a külvilág számára.
- Nem tudom, valakit biztos - jegyeztem meg, bár azt hiszem, ez nem én voltam. Mármint... ha ténylegesen érdekelt volna, hogy mit gondolnak rólam, anno nagyon ki lettem volna borulva, minden egyes alkalommal, mikor megkapta, hogy a húga nagyon tapló... vagy cuki, megadhatná a számát.
Nagyon hamar kötöttem ki az asztallapon támaszkodva, hogy ha már provokálni tud, a következményeit is viselje. Nem egészen ezt vártam, azaz, nem mondom, hogy meglepett... de kicsit mégis. Szerettem volna, ha nem hajol el olyan hamar, de aztán csak felnyüsszenve visszaültem a helyemre. Nincs ez jól így.
- Nem. Nem, nincs - ráztam meg a fejem, azt hiszem, egyre bíborabb árnyalatban, az ajkam harapdálva, a tekintetem az asztallapra szegezve.  
Utoljára módosította:Celestyna M. Czerny, 2018. július 4. 13:23
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 7. 21:04 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Nem egészen erre gondoltam, de ha hiszed, ha nem. Van aki ebből él - én meg vagyok ekkora arc, hogy mindezt a csokikrém meg a sütemények fölött kívánom megtárgyalni. Nem mintha annyira zavarna benne, én elég nyugodtan szoktam a szokásos tömeghisztérikus gyilkossági hírek mellett reggelizni otthon is. Európában ez nem igazán jellemző, vagy nekem nem volt szerencsém a címlapon hullazsákban tetemet cipelő aurorokra kelni. Egyszer egyre ráöntöttem a kávém, és még háborgott is.
- Ha őszinte kell legyek, nem tudom eldönteni, hogy a tekintetedben és a villádban fújkáló ellenérzés, hívjuk így, szexi vagy ijesztő kéne-e legyen - haraptam az ajkamra, mielőtt még a villát megigazítva a keze után nyúltam volna. Csak egy pillanat volt, aztán az asztallapra húzva az enyém az övére simult, kicsit cirógattam mielőtt egy kínos sóhajjal elvettem volna a magamét. Mintha ez már nem az én jogom vagy kötelességem lenne. Mármint foglalkozni az egésszel, azzal, mi is van vele, pedig be kellett lássam, hogy eddig nem is tudtam, mennyire nagyon érdekelt. És akkor Lewynek is van pofája néha olyanokat kérdezni, hogy "miért, érdekelt volna?". Mindenesetre elég biztos, hogy a megmozdulásától nem megijedtem.
- Nekem nem, a többi meg csak maszlag - vontam meg a vállam egy nagyobb kanál csokis csoda éltüntetése közben, és bár éreztem hogy nem kéne, mellé toltam egy következőt is. Aminek eredményeként hosszú bámulásba kezdtem. Tudtam, hogy csak nem. Ha nem megy a szám, működnek a szemeim is. Meg a csoki, ó, de mennyire.
Mikor áthajolt még nem tudtam én sem, mit is csinálok, egészen addig, még a tarkójára, majd az arcára nem csúszott a kezem. Éppen csak egy pillanat volt az a csókba futott akció. Mégis végigfutott az agyamon, hogy ez is sok.
- Rendben vagy, babydoll?
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 11. 19:23 | Link


her | Once upon a time

- Ez undorító! Tuti sose lesz családja. Vagy kinyírja őket harminckilenc évesen és utána magát is. Ugye nem magadról beszélsz? - fintorogtam, elhúzva a számat és csak aztán pillantottam rá a szemem sarkából. Nem sok bizodalmam volt ehhez az egészhez. Nem mintha ő olyan embereket preparálós pasinak tűnt volna, de a filmekben is mindig meglepődöm. Még akkor is, mikor más szerint teljesen egyértelmű volt.
- Ha nem vigyázol, még a végén azon kapod magad, hogy vontatom a hulládat a sikátorban. Nem akarod te azt - néztem rá sötét pillantással, amit az utóbbi pár évben tanultam Noahtól és előszeretettel alkalmaztam, főleg a vasárnapi ebédek fölött. Aztán a kezem után nyúlt, nekem pedig egy pillanat alatt olvadt le minden ellenérzés az arcomról, ahogy a tekintetemet az asztallapra szegeztem, az ujjaim az övéire kulcsolva pár pillanatra. Nem akartam itt lenni, mert ugyanoda esek vissza, ahonnét nyolc éve indultam, de nem akartam, hogy újra eltűnjön sem. Hülyeség, igaz?
- A többi mind maszlag? Minden? - kérdeztem felvont szemöldökkel figyelve rá, aztán megtörtént, anélkül, hogy különösebben végiggondoltam volna a dolgot. Tudom, hogy nem kellett volna, mert nem úgy voltunk, mint egykor és nem lehet csettintésre visszaforgatni a dolgokat. Mégis, csak ott támaszkodtam az asztalon és az ajkaim az övéit súrolták. A keze pedig a tarkómra, majd onnan az arcomra tévedt, mielőtt elhajolt volna, én pedig csak bámultam magam elé, leülve.
- Nem tudom. Rendben kéne lennem? - kérdeztem vissza csendesen, mert a helyzet az, hogy ha őszinte akarok lenni, semmi nem volt rendben. Már évek óta nem és nem akartam úgy tenni, mintha így lenne. - Most kéne mennem, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 12. 14:07 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Még lenne öt jó évem, mit piszkálsz - nevettem el magam már az elképzelésen is, aztán persze ingattam a fejem védekezően. Szó sem volt ilyenről, sosem vonzott a művészetben a brutalitás ilyen módon. Mások szerint furcsa dolgok álltak az életem középpontjában, de ez annak köszönhető, ahogy az események formáltak engem. Van egy második születésnapom, mikor gyakorlatilag visszahúztak a fényből, akarva, akaratlanul, de ez maradandó. Ettől még nem fogok szerveket fellógatni a stúdiómban, hogy alattuk fessek megihletődve és teljes elszántsággal. Nem vagyok pszichopata, jól megvagyok minden ilyen nélkül. Olykor nagyon parasztul viselkedem, de ez meg lehessen már a saját döntésem.
- Gyönyörűm, így sem bírnál velem, a tehetetlen test meg nehezebb. Ha pedig nem tévedek, most sem jutna eszedbe a pálcát használni - vontam meg a vállam egyszerűen. Nem féltem tőle, még csak szemem se rebbent legtöbbször, ha valakire vicsorgott vagy éppen vérben akartak forogni a szemei. Imádtam, milyen kis indulatos leginkább. Viszont azt is pontosan tudtam hogy alapvetően sem és mellettem se azt látta, mennyire fontos a varázslónak a varázspálca. Leginkább mert én az erőmmel meg a megszokott dolgaimmal operálok másokkal szemben. - Az. Nem érdekel mit gondolnak mások ilyen tekintetben.
Hazudnék, ha azt mondanám nem adok rá, mert sajnos de, igenis érdekel és szeretem kivívni az emberek tetszését, sőt, tovább ne menjek, rajongását a munkámmal, azzal, amit adok és mutatok, ettől még nem esem hasra tőle, ha Teri néni szerint túl fiatal ez a lány, hog ne a húgom vagy a lányom legyen. Mert ez is opció már így a 30 fölött és ennyi ősz szállal mondjuk a szakállamban. Más kérdés, hog a bor is az idővel lesz jobb. Ez mondjuk az elmaradt csókokra nem igaz, inkább sóvárgóvá, akaratossá és még többet kívánóvá teszi az embert. Az meg nem mindig szerencsés.
- Nem vagy? - kérdeztem vissza kicsit határozottabban. Jobban szerettem a konkrét válaszokat tőle, nem voltam oda ilyenkor a körülbarangolásért, nem volt idegzetbarát. Aztán hatalmas sóhajjal tettem le a kanalat és néztem rá hátradőlve a székemen. - Nem kell, de ha szeretnél, ezt te döntöd el. Én nem akarom.
Hozzászólásai ebben a témában
Celestyna M. Czerny
INAKTÍV


Babydoll || Property of Daddy Westwood
offline
RPG hsz: 201
Összes hsz: 290
Írta: 2018. július 16. 15:59 | Link


her | Once upon a time

- Ja értem, elég, ha azt kihasználod? Nem tervezel hosszútávra? - kérdeztem, felvonva a szemöldökömet, de nem ítéltem volna el ezért se. Nekem nem voltak olyan terveim amik tovább mentek két hónapnál, mikor még azt sem tudom, a másnapom túlélem-e. Nem csak szimplán, mert néha jön a szorongás, ami a legrosszabbat hozza ki az emberből, de akármikor leléphetek az útról és elüthet egy kocsi. Szívás, de ez az élet rendje.
- Lehet, hogy egy idő után eszembe jutna, kérdéses, mikor, de megtörténne - billentettem oldalra a fejem, mielőtt eltoltam volna a sütimből még egy falatot. Nem voltam egy megszállott mágiahasználó, de az utóbbi években meglehetősen elkényelmesedtem, asszem. Főleg, ha a glitter összetakarításáról volt szó. Azt csak szimplán nem csináltam. - Az jó lehet, meg... nem túl egyszerű.
Nem akartam ebbe komolyabban elmerülni, mert tudtam, hogy ha elkezdenék erről beszélni, olyan dolgok szöknének ki az ajkaim közül, amiket nem akarok kiengedni. Olyanok, amik nem kéne, hogy jelen legyenek az életemben évek óta. Én tudtam, hogy ott vannak és már attól is rendesen ideges lettem, nem még ő. Felszusszantam, majd megráztam a fejemet válaszképpen.
- Nem, nem vagyok rendben és nem is tudom, hogy leszek-e valaha. De már megszoktam - feleltem őszintén, mert ez olyasmi volt, ami nem múlt el. Az érzés, hogy semmi nem lesz rendben, ott volt. Valahogy mindig. A hiány. De megtanultam együtt élni vele és elvoltam. Kissé el is kalandoztam, mielőtt visszanéztem rá. - Nem akarod?
Hozzászólásai ebben a témában

Dustin Axel Westwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 164
Összes hsz: 315
Írta: 2018. július 27. 23:47 | Link

Idegen ismerős
kinézet | egyszer

- Tudod, van, ami nem változik - közöltem nevetve, ahogy a csokikrémbe nyomtam a kanalat. Igazság szerint nem hittem, hogy neki vagy bárkinek be kell mutatkozni az életvezetésem terén. Rám volt írva a legtöbbször, a művészeti beállítottság miatt, pedig több elmélet is keringett. Nem szerettem arra rácáfolni hogy spontán vagyok és a mának élek, nem érdekelnek a tervek, mégis jól elvezetem magam. Könnyen alkalmazkodtam itt is és ha úgy adódik máshol is fogok, ha hiszik, ha nem. Édesanyám leginkább nem hiszi, szerinte majd megjön az a kor, mikor leülök és a jövőre gondolok. Az öcsémnek jutott szerintem ez is, nála idő előtt beállt, vagy a nője, ez vitatandó.
- Mikor nőttél fel? - sóhajtottam fel, de nem akart panaszos vagy csalódott lenni, egyszerűen furcsa volt. Nem csak a mágiahasználat, de úgy az egész. Régen sem érdekelte sok dolog, odaállt mellém, vagy elém, vagy éppen szorongatott, mint az utolsó sütit és bárki arcába vicsorgott, de nem vette a lelkére, mert tudta, hogy mi jön. Nem tudom én, vagy a fix pont hozta-e belőle ki, de most olyan volt, mint akiből hiányzik valami. Mint nekem az ihlet. És ez szar, én első kézből tudom.
Akartam a választ, talán túl görcsösen is, mégsem tudtam hogyan állni a válaszhoz. A kezeimre támaszkodtam, ahogy az asztallapon egymás elé helyeztem őket, aztán csak néztem rá, mielőtt az övé után nyúltam volna. Felfelé fordítottam, hogy a tenyerét lássa, aztán csak egy apró kört rajzoltam bele.
- Nem kerek most az életed, ettől még lehet az. Befejezetlen mű, de az élet sosem marad az - ingattam is meg a fejem mellé, nem volt ezt jó látni. Olyan volt, mint mikor kiveszik egy festményből a szín. Keserű. Ez pedig az utolsó, amit rajta látni akarok. - Nem, de nem én döntök - néztem a szemeibe, mielőtt hátradőltem volna a széken.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed