36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Simfel Karina
INAKTÍV


Kafkáné|Jázminos <3
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 212
Írta: 2016. március 6. 18:57 | Link

Életem szerelme

Egész hazafelé menet énekeltem, aztán körbetáncoltam a házat, és eldicsekedtem az apukámnak azzal, hogy bizony már az út felénél járok. Eddig minden vizsgám sikeres, ráadásul mindegyik kiváló. Hiába akarnak megbuktatni, mert meg akarnak, hiszen az órák nyolcvan százalékáról kizavarnak, van itt ész. Anyu egyszer még azt is felajánlotta, hogy legyek magántanuló, mert még a végén kicsapnak, de neeeem, olyan Isten nincsen, hogy én meghunyászkodjak. Csak azért is le fogom tenni a vizsgáimat, és el fogom végezni az alapképzést, és lehet, hogy mesterképzésre is maradok, csakhogy bosszantsam a tanáraimat. Mondjuk, hogy milyen szak legyen, azt még nem tudom.
Lényeg viszont, hogy eldicsekedtem apunak, aki ennek örömére jól megtömte a zsebem galleonokkal, szóval lesz mit elvernem a cukrászdába, hiszen a világ - vagy legalábbis Bogolyfalva - legtutibb helye a falatozó mellett. Így hát miután ebédeltem, pihenek egy kicsit, majd pancsolok egy nagyot, felöltözök, és magamhoz véve a kis vagyonomat elindulok, hogy jól elverjem. Szoktam spórolni, de most határozottan úgy érzem, hogy megérdemlem, hogy a fenekére verjek.
- Helló.
Az új rendszer szerint kijönnek, nem kell a pultnál sorba állni, így én is így teszek, egy ablak melletti üres boxot szúrok ki magamnak, ahova lepakolom jajpiros kabátomat, majd bemászva végigböngészem a már kívülről ismert kínálatot.
- Szia Karina, mit hozhatok?
Ez mindig olyan nehéz kérdés, így hát mint mindig, most is a lányra bízom, aki ott áll mellettem.
- Szia, ami biztos, az egy nagy habos kakaó, mindenféle plusszal, amit csak kérni lehet hozzá. És szeretnék sütit, sokat, amiket a legfinomabbnak gondolsz, de sajtosroló mindenképpen legyen benne, több is, és gyümölcskocka, a többit viszont tényleg rád bízom, jó? Ti tudjátok mi a jó nekem.
A fentiekre pedig már most összefut a nyál a számban, mert szinte érzem, hogy máris behabzsolnék mindent. A lány csak mosolyog, és biccentve távozik, én pedig elégedetten nyújtózom egyet. Amíg várakozok, az ablaküvegben nézem magam. Szinte fel sem lehet amúgy ismerni, annyira másabb vagyok civilbe, nem mintha zavarna, épp csak újabban elkezdtem megvizsgálni a kettő közötti különbséget.


Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2016. március 7. 17:01 | Link

Karina

Vizsgaidőszak. Bizonyára sokakat érdekel, hogy mi játszódik le ilyenkor egy tanár fejében. Hogy vajon milyen hangulatban állítják össze a feladatlapot... Ó, sok dolog múlik azon, a tapasztalt versenyzők már két-három megmérettetés után rájönnek erre. Attila szerint sokkal rosszabb vizsgák is léteznek, mint amelyeket ő szokott adni, mégsem teljes az elégedettség. Aki az órákon figyelt, annak semmilyen váratlan meglepetéstől nem kell tartania. Azok közé tartozik, akik konkrétan megmondják, mire számíthatnak a tanulók, természetesen ez még nem jelenti azt, hogy a felkészülést hanyagolni kell. Nem adják olyan könnyen a Kiválót. Olyan intézményben élünk, ahol vannak bizonyos elvárások. Akinek nem tetszik, az bármikor kiléphet a rendszerből. A másik nagy pillanat a javítás időszaka. Ilyenkor is nagy hangsúlyt kap a tanár hangulati állapota. A mindig mosolygó Szikszai professzor idén vajon hogyan osztályoz? Nagy rejtély, egyelőre.
Aztán amellett sem érdemes csak úgy elmenni, amit az Edictumban írtak róla. Ha jól emlékszik, nem először bukkant fel a lapban, de ilyen badarságot már régen olvasott magáról. Tény, hogy jót nevetett a dolgon, ugyanakkor az is igaz, hogy tényleg elgondolkodott egy kegyetlen vizsga megszerkesztésén, csak aztán sem ideje, se türelme nem volt a munkához, másrészt miért szúrjon ki szegény sítáborozókkal, akik a távollét alatt olyan jól viselkedtek? Úgy tűnt, összekapták magukat, s a láblógatás ellenére is vették a fáradtságot és felkészültek az év végi feladatukhoz. Legyen ez a jutalmuk.
Egy kellemes nap zárásaként suhant el a cukrászda üvege előtt. Nem nézett ki a fejéből, csak ment, nagy céltudatossággal, hóna alatt cipelte szokásos jegyzeteit, s szemeivel már a pultokon kihelyezett, finomabbnál finomabb készítményeket elemezte. Hiába gyakori vendég, a választék kiismerhetetlen. Köszönt, helyet foglalt egy szabad asztalnál, majd némi töprengés után rendelt. Csak később kezdett el a tömegben bámészkodni. Látott ugyan ismerősöket, de nem mozdulhatott el, nehogy mások foglalják el a széket. A forgalom ugyanis jelentősnek volt mondható, a helyét pedig túl tökéletesnek találta, így önző módon ragaszkodott hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában


Simfel Karina
INAKTÍV


Kafkáné|Jázminos <3
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 212
Írta: 2016. március 7. 21:22 | Link

A legjobb prof

Ahogy elhalad a kirakat előtt, a szívem hirtelen hevesebben kezd el verni. Milyen jól néz ki így suhanva. Egy tökéletes, komoly férfi. Bárcsak hozzám sietne ilyen nagyon. Szinte kívülről figyelem, ahogy felszakad belőlem egy hatalmas sóhaj, amire még én magam is elpirulok. Nem is értem, hogy képes ilyeneket kiváltani belőlem. Ilyet még tényleg soha, és senki iránt sem éreztem, erre jön ő, és egyszerűen nem tudok nem figyelni rá. A múltkor is, olyan kedves volt, és olyan különleges volt, ahogy kiszúrt a tömegben, mint egy tökéletes filmbéli jelenet.
Ahogy belép, érzem, hogy egy pillanat alatt kiszárad a szám, és kaparni kezd a torkom. Még nincs itt a rendelésem, úgyhogy a táskámhoz nyúlok a mindig nálam lévő üveg vizem után, ami a mai napon úgy néz ki, limonádéban nyilvánul meg. Apu biztos akkor csinálta, amikor készülődtem. Azt hiszi ilyenkor, hogy fiúzni jövök, és szerintem belőlük kiindulva, csak abban reménykedik, hogy nem terhesen megyek haza. Ki van zárva, nem akarok még teherbe esni, mert előbb világot akarok látni, akarok némi karriert csinálni, és nem mellesleg rá kell ébresztenem Szikszai Attilát, hogy _én_ vagyok az a nő, akire ő vágyik. Az utóbbi kifejezetten nehéz lesz.
Leül, nem messze tőlem, egy két személyes asztalhoz. Vajon a barátnőjét várja? Nem akarom látni, nem akarom tudni, hogy van-e neki, mert akkor összetörne a szívem, és mégis, valahogy tudni akarom, hogy milyen. Biztos nagyon szép, nőies és sikeres. Olyan nő, aki mellett a prof lehet simán csak cuki pasi. Kiskutya szemeivel pillant körbe, és amikor találkozik a pillantásunk, elmosolyodok és biccentve elrebegek egy gyenge "jó napot"-ot is. Kicsit hülyén érzem magam, mert valamiért a "Szia" akart a számra jönni, így volt némi fáziskésésem.
Nyílik megint az ajtó, a falu vége felé lakó sokgyerekes család jön be, a gyerekek először összetapogatják az üveget, majd elindulnak helyet keresni. Felpattanok, mint akit bolha csípett meg, magamhoz véve a kabátomat, és engedem, hogy elfoglalják a boxomat. Elvégre, én egyedül vagyok...hacsak... és a barátnője? Áh, max elküld.
- Csatlakozhatok vagy vár valakire?
Érdeklődöm meglepődve magamon. Máskor persze nagy szám van, de most itt van a FÉRFI, az a csupa nagy betűs igazi, akit én annyira, hogy nagyon, és legszívesebben elmenekültem volna, vagy csak titokban figyeltem volna, most mégis itt állok mellette, belül bénán, kívül egész összeszedetten.
- Inkább átengedtem a helyem.
Teszem hozzá a fejemmel a sok gyerek felé bökve, akik máris egymást licitálják túl, hogy ki mit fog és mennyit megenni.
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2016. március 8. 16:10 | Link

Karina

Az állandóan nyüzsgölődő tömegben először fel sem tűnt tanítványa hirtelen felugrása a saját kis fülkéjéből. Egy kicsit meg is ijedt, amint a semmiből pillanatok alatt már mellette is támadt. Pedig direkt úgy alakította helyfoglalóját, hogy ne vegye el a nagyobb társaságoktól a bővített asztalsorokat, hanem szépen meghúzza magát valamelyik másodlagos alkalmatosságon, ahonnét még mindig elég jól be lehet látni a helyiséget. Másképpen nagyon zavarban lenne, hiszen sosem tudná, mik történnek a cukrászda különböző pontjain. Szeret szemlélődni, rálátni még a legkisebb dolgokra is, így tehát a kulcsfontosságú ülőhely megszerzése adott. Aztán persze jól elvan ő magában, csendesen, nem él vissza előnyös területével. Remélhetőleg volt még annyi hely, hogy Karina és a cuccai is kényelmesen elférjenek, s a tanár úrnak se kelljen nagyon összehúznia magát, mert azt sem szereti. A szokásos nyugodtság áradt belőle, talán valamivel még gondtalanabbul érezte magát, hiszen a tanításnak már vége volt, s nem is a kastélyban tartózkodott.
- Nyugodtan - vonta meg a vállát, aztán utat biztosított a letelepedő lánynak. Ha várna valakire... De sajnos egyik ismerőse sem ért rá, pedig nagyon szeret ide a többiekkel jönni. Lassan tarthatnának egy családi összejövetelt, vagy ideje lenne régi barátokat is invitálni a környékre, mert a vizsgaidőszak ezen szakaszában nincs sok teendője. Aztán meg ott a fogadalma, amit mindig kitűzöget magának az új tanév alkalmával, miszerint megpróbál minden évben jobban produkálni. Valamelyik füzetében ott is vannak azok az ötletek, amik utazás vagy munka közben születnek meg a fejében, a megvalósításuk viszont nem egyszerű.
- Rendes tőled - jegyezte meg, bár hangját valóban elnyomta kissé az újonnan jött ricsaj. Remélhetőleg a kiszolgálószemélyzet is észreveszi majd a változást - És te hogyhogy nem a barátnőiddel érkeztél? Hogy megy a suli, sikerült javítani az osztályzataidon? - tudta, hogy Karina nem mindenkivel ápol jó viszonyt a tanári kar tagjai közül, ezért is érdekelte a lány véleménye. Aztán csak remélte, hogy nem a jobb jegyekért jött hozzá könyörögni házon kívül...
Hozzászólásai ebben a témában


Simfel Karina
INAKTÍV


Kafkáné|Jázminos <3
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 212
Írta: 2016. március 9. 20:10 | Link

Professzorom

Szerencsére az új kialakításnak köszönhetően már gondoltak arra is, hogy vannak emberek, akik csomagokkal érkeznek, így köszönöm szépen tökéletesen elférek, és szerencsére a mesternek sem kell összehúznia magát. Attila nagyon kedves, hiszen nem zavarja, hogy ideülök hozzá, pedig tuti, hogy a legtöbb tanár frászt kapna ettől. Attu ettől is különleges és király. Nem is tudom, hogy találok - e benne rossz pontot, mert jelenleg egyszerűen nincs, ez az ember csodálatos.
- Az nem kifejezés, senki sem tudott fogást találni rajtam.
Jelentem ki büszkén, és ki is húzom magam. Hihetetlen, hogy emlékszik erre, hogy mennyire hadilábon állok a többi tanárral, hiszen nála mindig jól teljesítek, figyelek, és eredményes vagyok. Ez pedig nem véletlenül van így, de ez bonyolult, és nagyon nem fair. Hihetetlen, hogy az univerzum képes ennyire kiszúrni velem. Itt ül velem szemben a tökéletes pasi, a cuki kiskutya szemeivel, a csókolni való szájával, és mi a legnagyobb hibája? Jaj, hát persze, hogy a tanárom. Persze, leadhatnám a tárgyát, de az semmivel se lenne könnyebb, mert akkor azt a heti pár óra titkos csodálatot is megvonnám magamtól.
- Eddig minden kiváló, már csak magán múlik, hogy megmarad-e ez a sikerszériám, és ez a következő vizsganapon ki is derül.
Szándékosan hagytam a végére az ő vizsgáját, hiszen arra többet akartam készülni, mint a többiekére, mert neki nagyon meg akartam mutatni, hogy tényleg jó vagyok.
- Remélem kíméletes lesz.
Vigyorgok rá, és már nyitom is a számat, hogy válaszoljak a barátnős kérdésére, de pont akkor lép be a képbe a pincérlánykám, aki egy hosszú ovális tálcára pakolta a sok süteményt, majd egy pincérfiú, aki a habos kakaómat hozza.
- Köszönöm. Nos, itt is vannak a barátnőim. Kiwi kocka, Barackos álom, Banános csoda, ő amúgy nagyon érzékeny, szereti kiélvezni, hogy hosszan tart, ezért nem jó, ha elsőra behabzsoljuk, ó és itt a kedvencem, Málnácska, vele maximum a vulkán süti tud vetekedni,
A vulkán süti alapvető kelléke minden ittlétemnek, most is itt ficereg, de egyelőre még nem akarom levenni a tetejét. Két villa van a tálván, így az egyiket a férfi felé nyújtom, hogy vegyen annyit és abból, amennyit és amelyikből csak szeretne.
- És ön? Nem ér rá a barátnője?
Fogalmam sincs, hogy miért pont a barátnőjére kérdezek rá, mert nyilván nem lenne jó azt hallani, hogy van neki, de mégis tudni akarom, mert a múltkor teljesen feleslegesen törtem be a tanáriba, ott semmi érdemlegeset nem találtam, még a korát se, pedig arra nagyon kíváncsi lettem volna. Levágok egy kisebb darabot a barackos sütiből és bele is tolom a pofikámba.
- Hallottam amúgy egy lánytól, hogy magától tanult meg patrónust idézni, és hogy állati jó tanár. Arra gondoltam, hogy lenne - e kedve engem is tanítani?
Hozzászólásai ebben a témában
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Írta: 2016. március 13. 14:42 | Link

Karina

Ettől félt. Már csak ez hiányzott. Az iskolán kívül is a jobb jegyért akarnak nála sorban állni. Pedig kíméletes tanárnak gondolta magát, ezek szerint még mindig nem elégíti ki a lustább népség igényeit? Komolyan, olyan rosszul tudja magát érezni ilyenkor. Egyszerűen nem segíthet, bármennyire szépen néznek rá. Örül, ha a tantermen kívül is felkeresik a tanítványai, de mostanában egyre több embernél érzi azt, hogy csak a talpát nyalják, hízelegnek. Nagyon rossz érzés. Tudja kezelni, de ettől egyre inkább magányosan és elhagyatva érzi magát. Még nem tudta száz százalékban eldönteni, hogy Karina miért ült le hozzá, de adott még neki némi esélyt, hogy talán mégsem ez a célja, hiszen már korábban is próbált beszélgetni a tanár úrral. A lányka büszkén húzta ki magát a vizsgákra való rákérdezés után, remélhetőleg nemcsak a naivitás beszél belőle, hanem tényleg szép eredményekkel zárja majd a tanévet. Ugyebár ez csakis rajta múlik. Attila nem hinné, hogy az itteni tanárok direkt kiszúrnának bárkivel is. Ahhoz valami nagyon csúnya dolog kellene hogy történjen. Nagyszájúból több is van az iskolában, de az még nem ok arra, hogy valakit csak úgy meghúzzanak. Különben is, a lényeg a teljesítményen van, amely a dolgozatokkor mérhető le. Ő is csak azt kéri, hogy akit nem érdekel, az maradjon csendben az órán, hagyja tanulni a társait, és akkor nem akasztják össze a bajszukat.
- Nem szeretek kitolni veletek. Ha figyeltél az órámon, nem érhet majd kellemetlen meglepetés - ígérte meg a lánynak, s rögtön hozzátette, hogy nagyon fog majd szurkolni, ahogy mindig, mindenkinél. Mellesleg gratulált a többi vizsgájához.
Kellemesen mosolygott a lány humorán, persze az evőeszközt azonnal visszautasította, hiszen a szeme sarkából már látta is a rendelése érkezését. Ezért sem válaszolt rögtön a roppant kényes témára, melyet éles kardként szegeztek neki. De legalább a forrócsoki és a gyümölcskosár kompenzálta a  számára kínos szituációt. Maga előtt szépen elrendezgette a rendelt finomságokat, majd apró falatonként fogyasztani kezdte.
- És te ezt mind meg is fogod enni? Nehogy megülje a gyomrod... - intette óvatosságra a lányt - Amúgy neem, egyedül jöttem.
Nem igazán tartozik rá, hogy van-e valakije vagy sem. Nem szeretne erre reagálni, nehogy sértődés legyen a dologból. Ez az ő magánügye.
Szerencsére elterelődött a téma a patrónus felé. Arról már jóval nagyobb szakértelemmel és magabiztossággal tudott nyilatkozni.
- Nagyon nehéz bűbáj, ugye tudod? A felsőbb éveseknek szoktam tanítani, csak különleges indokkal teszek kivételt, de ha alkalmasnak bizonyulsz a korai elsajátítására, akkor megpróbálkozhatunk a dologgal. Mindenképpen a vizsgák után, mert hát most mindketten másra koncentrálunk, és persze az igazgatóságon is rá kell bólintaniuk. Lesz elég időd? - kérdezte, persze nem elvenni szerette volna a lány kedvét, csak ismertetni a tényállást - Hogyhogy most tanulnád meg?
Hozzászólásai ebben a témában


Simfel Karina
INAKTÍV


Kafkáné|Jázminos <3
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 212
Írta: 2016. március 15. 16:54 | Link

Szikszaim


- Akkor nem lesz itt gond.
Felelem vidáman. Az biztos, hogy figyeltem, sőt, ittam a szavait. Mindig olyan szépen beszél, olyan szépen tudja érzékeltetni, hogy mit is kell tennünk. A legtöbb varázslatom elsőre megvan, hiszen pontosan azt csinálom, amit mond. Imádom a bűbájtant, imádom, amikor gyakorolhatom. Valószínűleg a többi tárgyam azért olyan „enyhébb” hangvételű, mert erre akarok koncentrálni. Nem akarok neki csalódást okozni, vágyok az elismerő tekintetére, vagy csak arra, hogy engem figyeljen. Érdekes egy lény vagyok persze ebből a tekintetből, hiszen, amikor érzem, hogy néz – mert hát gyakorlati tanát, az a dolga, hogy nézze a gyakorlatot végző kölyköt –, akkor nekem egyszerre lesz melegem, és reszketek a libabőrtől és érzem, hogy kiszárad a szám, amit muszáj lopva megnyalnom. Ez szerelem. Tudom, hogy az. Amikor gratulál és közli, hogy szurkolni fog, érzem, hogy egészen cseppfolyóssá válok, és két oldalt lecsöpögök szépen a székről. Kicsi Karina, aki a fejemben lévő hang, most éppen mélyeket sóhajtozik, hiszen ez a férfiember hihetetlenül tökéletes a fenébe is.
- Simán meg tudom enni ezt az adagot, nagyon szeretek enni, a kedvenc hobbim. Komolyan. Vannak a lányok, akik mindig azt mondják: „Jaj, nem kérek semmit, csak egy kis salátát, hehe.”
Itt direkt olyan negédesre változtatom a hangom, mint amilyet ezek a lányok szoktak felvenni. A folyton fogyózó tökéletességek.
- Nem bírom őket, olyan műnek hatnak. Én szeretek enni, és a kviddics miatt rengeteg kalóriát égetek el. Ha meg majd nem kviddicsezek, akkor lehet majd meglátszik, de nem hiszem, hogy annyira izgatni fog, hogy salátás lány legyek.
Ezt bizonyítandó nagyot kortyolok a habos kakaómból, és egy nagyobb szelet süti is eltűnik. Mivel van sajátja, és inkább azt fogyasztaná, ezért mindegyikbe belekóstolok, és szépen lassan sorba állítom őket, annak szellemében, hogy melyik mennyire ízlik.
- Tudom, hogy bonyolult, sokat olvastam róla, azt is, hogy nincs rá garancia, hogy sikerülni fog, de meg akarom ismerni a határaimat. Jövőre végzős leszek, jól akarok teljesíteni abban az évben is, viszont úgy akarok oda menni, hogy legyen bennem valami plusz. Érzem az erőt rá, hogy meg tudom csinálni, és érzem azt is, hogy készen állok. Ha más nem, legfeljebb letöri a szarvamat.
Végig komolyan és elszántan beszélek, olyan magabiztosan, mint még eddig talán soha. Vagy legalábbis nem mostanában. Amióta furán érzek iránta, azóta valahogy minden olyan más lett, többek között az én stílusom is. Az utolsó mondatnál azonban elmosolyodom, mert bár remélem, hogy nem így lesz, de azért ez is benne van a pakliban.
- Elintézem az igazgatóságot, úgyis külön fogadóidőm van már ott. A vizsgák után tökéletes lenne, köszönöm.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed