36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 10. 18:12 | Link

Choi valahol a cukrászda előtt


Még a téren...
Nem kell menekülnöm. Bár, mit is vártam volna mást. Szánalmas tudok néha lenni. Annak ellenére, hogy legszívesebben bőgnék, mint akinek éppen most halt meg valakije. Még a térdeim is felhúzom magamhoz, így könnyebb elviselni a magányosságot, ami most tökre nincs meg. Már hajtanám le a fejem, amikor (nekem) kissé hűvös ujjak emelik fel a fejem. De csak egy pillanatra. Reflexből nézek tök más irányba, pedig jó lenne róla leszokni. De nem ma...
Pár másodpercig még a lélegzetem is visszafogom, nem szeretem a közvetlen kontaktust, aztán sikerül kifújnom azt a "slukkot". Amikor pedig felnézek, már senki nincs ott. Ő, talán Choi a keresztneve, nem tudom, már sétál. Valamerre. Jahhh, hát a limonádém fele.
Muszáj mennem, megígértem, és különben is, semmi katasztrófa nem történt a magam baromságán kívül, úgyhogy píísz van. Akkor kezdjünk lépdelni.

Cukrászda előtt...
Nehezen érem be a már említett személyt. Nem sétál gyorsan, csak, talán, hát nem is tudom. Kellett pár perc, amíg rendbe pofozom magam...
- Itt finomak a teák.
Mondom tapasztalatból a cukrászda előtt, ahol beérem Choi-t. Nem régen voltam itt, Evana társaságában. Szeretnék bemenni, és megkóstolni azokat a specialitásokat, na meg azt az asztalt is védőpajzsnak.
- Bemegyünk?
Nézek fel, még mindig kissé letargiásan, de már a finomságokra gondolva, amik bent vannak. Nyamm. Nyamm. Nyamm. És még mindig nyamm. A nyál is összefut az ember szájában.
Utoljára módosította:Böröczky Zoé, 2015. szeptember 10. 18:12
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 15:33 | Link

Zoé

Már épp meggyőzném magam, hogy nem jön, s már-már magamhoz térnék a kábulatból, amit okoz, amikor meghallom a cipő kopogást magam mögött. Pár másodperccel később pedig már mellettem lépked, s beszélni is kezd. Halvány mosolyra húzom a szám. Nem tudok nem elégedettséget érezni, pedig lehet jobb lenne nekem is, ha egyedül lennék. De még mindig szeretem az érzést, amit a szemébe nézve kelt bennem, ahogy azt a tudatot is, hogy "szüksége" van rám. Valószínűleg nincs. De én ezt gondolom, s nekem elég ez is.
- Azt hittem limonádét iszunk - felelem könnyedén, de végül bólintok - A tea jó is - fűzöm gyorsan hozzá, hogy ne gondolja kötekszem vagy nem szeretnék vele teázni. Épp csak eddig nem erre voltam rákészülve. Persze belegondolva teázni hívtam, úgyhogy nincs okom panaszra. Na meg nőből van, természetes, hogy félperc alatt háromszor meggondolja magát. Engem meg nem zavar. Könnyen alkalmazkodom.
Bólintok ismét, aztán a teázó felé fordulok és meg is indulok, aztán elbizonytalanodom, mert fogalmam sincs, hogy most illik őt előre engednem, vagy nekem kell bemennem? Figyelem őt, ha csak egy pillanatig is habozna ő is, akkor előre megyek és nyitva tartom számára az ajtót, aztán szétnézek, hogy hova ülhetnénk le. De végül inkább megkérdezem őt.
- Ablak vagy hátul? - a gyors körbepillantás alapján ezek az opciók. Ha meg talál köztes helyet, nekem az is jó. Pincsi módban van az agyam, úgyis az lesz, amit ő akar. Bár még titkon reménykedem, hogy az ablakot választja.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 19. 19:29 | Link

Hirtelen fogalmam sincs, hogy függ össze a limonádékérdés és a tea, valószínű, hogy én hibáztam. Nem úgy akartam mondani, amit, hogy félreérthető legyen.
- Jaaa... Jaaaa! Nem úgy. Finom a tea, már kóstoltam, de maradnék a hidegnél.
Esik le jó látványosan a tantusz, immár szóban is, és nem tudom titkolni a hülyeségem. Próbálkozni viszont lehet, így az első adandó alkalommal elindulok befelé. Már meg sem lepődöm azon, hogy mehetek előre, szóval csak szimplán belibbenek, rávágva az előző kérdésre a választ.
- Ablak. Mondjuk az, ott.
Mutatok valahova a helyiség végébe. Az utcára néz, amit nagyon szeretek. Néha vicces tud lenni, hogy mit csinálnak a járókelők, anélkül, hogy tudnák, bentről árgus szemek követik őket. Persze, nem mindenki csinálja ezt, de én köztük vagyok. A hűsítő nedű gondolata szinte gyerekes viselkedésre késztetne, ha engednék neki, de nem teszem, szóval a kulturált magatartásom megmarad. De akkor is, alig várom azt a pohár limót. Furcsa, mennyire gyerek tud lenni az ember, akárhány éves is, hogyha valami finomról vagy kellemesről van szó.
Leülök a messzebbi székre, így sanszosan szemből figyelem, ahogy a cukrászda népessége mozog, Choi pedig merre tart. Türelmes leszek, most kivételesen, de csak érjen már ide, rendeljünk, fogyasszunk.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 19. 19:54 | Link

Oké, akkor én értettem félre. Előfordul. Lassan esik le, hogy mi van, de talán elnézi nekem. Elvégre tudhatja, hogy milyen hatással van az emberekre. Pontosítok: a férfiakra. Akkor azt is tudja, hogy nem jár olyan gyorsan az agyam, ahogy szeretném. Nekem legalábbis nem. Vannak bizonyos apróságok, amik sokkal jobban lekötnek vele kapcsolatban. Persze nem teszem szóvá.
- Áh, oké. Adnak limonádét is. Értem - felelem végül kissé lassan, aztán nyitom az ajtót s mivel előre megy, megoldja a dilemmámat is. Utána megyek, s a kérdésemre szerencsésen gyors és kedvező választ kapok. Apró mosolyra húzom a számat. Nem annyira bújkálós, mint amennyire mutatja magát. Vagy bennem nem bízik? Igazából mindegy. Az ablak mellett kellemesebb lesz. Nézhetek én is kifelé, már ha képes leszek levenni róla a tekintetem, aztán akkor, talán, rendesen is tudunk beszélgetni.
Követem az ablak melletti asztalhoz, amit választ, de azért nem sietem el. Jól esik picit nézni, ahogy sétál. Szép az alakja, kecsesek a mozdulatai. Ez jut eszembe. Meg hogy jó lenne megfesteni. S erre a gondolatra mosolyogva de elhúzom a számat, s meg is csóválom a fejem. Ő ezt minden bizonnyal nem látja. Utána sietek és kihúzom neki a széket, majd be is tolom, aztán ülök le vele szemben, s ha nem jönne valaki rögtön, hogy felvegye a rendelésünket, akkor intek, hogy észre vegyenek minket.
Addig pedig az ital lapot veszem a kezembe. S bár képes lennék lefordítani, nem teszem. Helyette Zoé felé fordulok a választékot soroló könyvecskével a kezemben és megkérdezem.
- Segítsz választani? - hiszen ő már járt itt, ha jól értettem, biztos jobban tudja mit szerente. - Én az hiszek, meleget inni. Hideg a víz a kútban.
Magyarázom még könnyedén, miközben próbálok nem túl feltűnően bámulni rá, bár nem hiszem, hogy ez sikerül. De mit lehet tenni? Ha egyszer most éppen, majdhogynem szerelmes vagyok?
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 19. 22:19 | Link

Minden probléma megoldódik vagy így vagy úgy, hogy aztán átadja helyét egy másiknak. Az élet hatalmas körforgása...
Limonádé, tea, kakaó, forró csoki, és minden hasonló termék illata érződik a levegőben. Kellemes, nagyon is, és pompásan elvagyok ennek élvezetével, semmint minden mással, mondhatni, automatikus védelmi reakció. Felkönyökölök az asztalra, ami tökéletes helyen van, véd és egyben lehet rajta tárolni dolgokat, bár ez számomra a legkisebb plusz benne. Felszabadító érzés.
Az viszont már cseppet sem könnyű, hogy mit rendeljek. Tudom, tudom, a vérnarancsos limonádé lesz a terítéken, vagyis azt kívántam meg, de jó azért még átgondolni egyszer, kétszer, vagy akár többször is, hogy mire adok ki pénzt.
- Persze.
Villantok egy tőlem telhető legbarátságosabb mosolyt...
- Miben gondolkodsz? Tea, kávés, kakaós, vagy milyen meleg ital?
Még az itallapot is kinyitom, hogy megnézhessem, mik vannak, és egyre jobban csábulok a teák irányába. Na meg persze azért is, mert nem tudom pontosan, hogy mire gondolt Choi, amikor segítséget kért. Lehet, hogy választani nem tud, de az is meglehet, hogy nem fogja érteni a kínálatot. Megesik. Viszont így tippem sincs, mit csináljak.
Éppen ezért az ujjaimat kezdem tördelni, és babrálni velük az asztalon, csak azért, mert nem akarok idiótának tűnni. Mondjuk lehet, hogy pont ettől nézek ki idiótának. De hát ez van. Ilyen az élet... Kérdés, hogy mennyi ideig hagy szenvedni a srác, vagy optimistán nézve: mennyi idő múlva szed le az akasztófáról.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 09:12 | Link

Igyekszem nagyon elviselhető lenni. Szerintem egyébként jól csinálom. Kicsit randiszerűen kezelem, de olyan koreai stílusban. Még csak hozzá sem érek, hiszen nem szereti. A választással viszont a segítségét kérem. Mert bár ismerek bűbájokat, amivel lefordíthatnám magamnak a menüt, ha már együtt jöttünk, akkor szeretnék beszélgetni. Ez nem lehet olyan szörnyű.
- Teát. Zöldteát - válaszolom egyszerűen, aztán próbálom megkeresni az ilyen jellegű teákat az itallapon, és kitalálni, hogy a sokféle ízesítés közül melyik lenne a jó. De itt már biztos szükségem lesz a javaslatára, meg az értelmezésére, hiszen minden íz megnevezést még nem ismerek magyarul.
- Van amit ajánlsz? Vagy elmondod milyen vannak? - kérdezgetek, és ha mond pár javaslatot, akkor lehet az alapján már rendelni is tudok majd.
Figyelem, ahogy a menüt nézegeti és közben a kezét tördeli. Kedvem lenne rátenni a kezem a kezére és megállítani, de helyette, az államat támasztom meg a tenyeremben, így biztosítva, hogy véletlenül sem érek hozzá.
- Ideges vagy? - kérdezek ismét, mert ez tűnik lehetséges magyarázatnak, bár nem teljesen értem miért ideges. Vagy ha a helyzet teszi azzá, akkor miért jött el? Sok ilyen és ehhez hasonló kérdés felmerül bennem, egyelőre viszont nem faggatom tovább. Valamiért mégis úgy érzem, talán szeretne róla beszélni. Kis idő után kényszerítem magam, hogy az ablakon nézzek ki, s ne őt bámuljam. Sóhajtok egyet, aztán ha jön egy pincér, leadom a rendelésemet.

Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 20. 13:32 | Link

Zöld tea. Az fincsi. Lehet, hogy beruházok arra is. De legalább kiderült, miben kéri segítségemet. Értelmezni az étlapot. Hát, akkor lássuk, mivel is szolgálnak.
- Van rengeteg gyümölcsös, kb. minden, amit ismersz, van vegyes, ami fehér és zöld tea, ez is teleszórva olyan gyümölccsel, amivel akarod. Én személy szerint inkább a mentát részesítem előnyben, de az nem zöld tea. Igazából olyat kérsz, amilyet akarsz.
Jobban nem tudom megfogalmazni, akármennyire is szeretném. Közben látom a szemem sarkából, hogy az egyik pultos lány elindul felénk, mire megrázom kicsit a fejem, hogy még várhat, fogalmam sincs, mit akarok inni. Vagy enni. Vagy bármi mást elfogyasztani...
- Ideges? Hát, talán. Vagyis nem. Már nem.
Ez sem a teljes igazság, bár egyik kijelentés sem lenne az. Tényleg kezdek lenyugodni, a tördelés már csak pótcselekvés. Vagyis nem. Ez sem igaz. Csak nem amiatt csinálom, mert izgatott vagyok.
- Csak nem tudtam, hogy miben kéred a segítségem.
Ennél őszintébben nem tudok válaszolni, és most, egyelőre még elodázhatom pár másodperccel az esetleges kínos csendet, mert visszatér a szőke pincér. Ránézek Choira, rendeljen ő először, addig is van egy pici időm még rábökni arra, amit akarok.
Ez az idő viszont szintén nagyon hamar letelik, szóval itt az idő...
- Én kérek szépen még egy vérnarancsos limonádét, egy forró erdei gyümölcsös fehér teát, valamint lesz még két eperszelet.
Pf. Pedig a sütit nem is terveztem. Az csak kibukott. Kellemetlenül is érzem magam miatta, de hát ilyen az élet. Mindenem vörös, így kénytelen vagyok magyarázatot adni az előbbiekre. Legalábbis én úgy érzem.
- A sütiket én állom. De muszáj megkóstolnod.
Igazából nem. Csak a másik indokom hülyén hangzott volna.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 15:01 | Link

Próbálom feldolgozni, amit mond, bólogatok is, azt hiszem értem, van minden, amit csak kívánhatok. Így lehetne egyszerűbb is a választás, de igazából fogalmam sincs. Végül is mindegy. Majd rábökök egyre - határozom el magamban, miközben, őt figyelem és tovább hallgatom.
- Akkor jó. Örülnék, ha te megpróbál jólérezni magad - felelem immáron könnyedén, mosolyogva. Mert én jelenleg, minden zavarom ellenére is jól érzem magam. Nem hiszem, hogy ő ezt a részét meg tudná érteni. Nekem is nehéz az ő szemszögéből látni a dolgokat, de sokat segít, hogy korábban voltam már ilyen helyzetben. Legalábbis azt hiszem.
- Áh, értem. Bocsánat. Még nem beszélek jól magyar...ul- majdnem megint elrontom, de eszembe jut, amit az első napokban tanított az egyik vásárlóm és így sikerül, még időben, reményeim szerint jól kijavítani magam. Közben megjelenik a pincér, én pedig ismét az ital lapra pillantok, majd megkeresem a zöld teák részt, és a biztonság kedvéért még Zoétól is kérek megerősítést.
- Ezek a zöldek ugye? - ha tévedek, megvárom, míg megmutatja a jó részt, ha pedig eltaláltam, akkor a pincér lány felé fordulok, mosolyogva, és rábökök valamire, a zöld teák sorában - Ezt kérem. Köszönöm!
Ha pedig felírta a rendelésem, ami fogalmam sincs, hogy micsoda akkor a velem szemben ülő félvélára pillantok és várok, hogy ő is rendeljen. Kuncogok a sütik miatt, de nem teszem szóvá, csak amikor magyarázkodni kezd. Akkor sem a sütit.
- Rendben. Megkósolok a sütit. De mi az, hogy te állod? - kérdezem, mert elsőre nem értem, miért akar ráállni a sütire, aztán ahogy végig gondolom, megértem, hogy mit akart mondani - Te fizeted? Ugye? - kérek némi megerősítést, hogy erre gondolt, aztán még hozzátoldom:
- Ez van valami magyar dolog? - Emlékszem Bex is mindig ki akarta fizetni a saját dolgait, vagy meg akart hívni valamire, és zavarta, ha nem hagytam. Más nemzetiségű lányoknál ez nem volt jellemző. Szóval részemről jogos a kérdés. Azt nem tudom, hogy érthető-e, de remélem. Ha nem, úgyis visszakérdez, én pedig megpróbálok pontosítani.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 20. 16:22 | Link

Zavarbaejtő.
- Annak minimális, vagyis hát, legkönnyebben beszerezhető követelménye egy könyv és egy bögre tea.
Most, hogy egy kicsit belegondolok, nincsenek nagy igényeim. Csak mint egy könyvmolynak, akit semmi más nem érdekel.
A nemértésből viszont totális félreértés lesz, ami megint kissé kellemetlenül érint. Tényleg ennyire rosszul magyarázok magyarul? Meglehet.
- Én sem teljesen. Csak két éve vagyok itt. Úgy értettem, hogy szövegbeli segítséget kértél, vagy nem tudtál választani és úgy. De...
Érdemes nekem ebbe belemennem? Nem, valószínűleg semmi az ég egy adta világon.
- Mindegy. Nem fontos.
Az itallap és a rajta szereplő finomságok elterelik figyelmemet, vagyis remélem, hogy figyelmünket, így nemsokára már a zöld teák adta lehetőségeket boncolgathatom. Odahajolok a lap fölé, hogy megnézzem, mi is van rajta, rosszul jönnék ki belőle, hogyha rábólogatnék valamire, ami tökre nem az, mint amire számítana Choi.
- Mutasd csak!
Nyújtom a lap után a kezem, az enyémet nem nyitom ki, abból úgysem látom, hogy ő mit néz. Ha pedig megkapom...
- Ahha. Ezek lesznek azok.
Nyújtom vissza neki, hogy választhasson, hiszen a pincérnő már közeledik. Gyorsan felveszi a rendelésünket, az én extra sok cuccommal is, ami megint engem minősít. A magyarázkodásom mintha egy vígjáték jelenete lenne, így utólag, szóval csak bólogatok tiszta vörös fejjel, ami, ha még sokáig ilyen lesz, lángra fog gyulladni.
- Nem hiszem, hogy magyar dolog lenne csak, de teában, vagyis nekem limonádéban egyeztünk meg, nem mindegyikben és még mellé sütiben.
Hülye, hülye, hülye. A fejemnek a falban lenne a helye. Minimum háromszor. Nem így akartam ezt mondani meg minden, hiszen a szökőkútnál is... mindegy...
- Ha van időd bőven, ajánlom, hogy kóstold végig a kínálatot. Sütit, teát, kávét mindenképpen.
Az előző alkalommal, amikor lent voltam a faluban, bőven szereztem belőle tapasztalatot, hiszen kétszer jöttem be, és mindkétszer mást rendeltem. Az összes isteni volt. Így pedig bátran ajánlani merem bárkinek.
- Óóó, nézd, jön a süti.
Nem a tea. Neeeem, ugyanmár. A süti. Az a legfontosabb. Azért, hogy elférjen, leveszem a kezem az asztalról, a helyére teszem a lapokat, és még mindig vörös arccal várom, mint egy kisgyerek. El akarom felejteni az előző pár kissé ciki pillanatot, amit a süti úgyis megtesz helyettem, szóval ide vele, gyorsan.
- Köszönöm.
Pillantok fel a nőre, aki idehozta, majd a villa máris a kezemben, hogy nekilássak. De az illem, az illem, akárhogy is nézem.
- Jó étvágyat.
Hajlik felfelé a szám széle, és már csak egy "Rajt" kell, hogy most teljes legyen a boldogságom.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 18:15 | Link

- Az tényleg egyszerű - felelem mosolyogva, aztán mivel könyvet említett... muszáj rákérdeznem - Milyen könyvet olvasol szívesen?
Egy pillanatra elszomorodom. A könyvesbolt jut eszembe, hogy mennyire szerettem, szeretem. De aztán egy sóhajjal túl teszem magam rajta. Most művész ellátó boltom van, saját ötlet alapján, és hiszem, hogy erre nagyobb szükség van, mint könyvesboltra. Abból úgy is rengeteg van. A muglik meg már szinte csak ebookot olvasnak... Kár a papírért néha. Ettől még persze nosztalgikus érzések lesznek rajtam úrrá, de igyekszem őket elfojtani.
- Ah-ah! Jó - világosodom meg, hogy mi nem volt neki világos, így már nekem is világos. - Tudok olvasni, csak nem tudok minden szót. Sokszor elolvasom, mi van leírva, de nem érteni belőle semmit.
Megvonom a vállam. A teákkal talán nem ilyen nehéz a dolog, de azért be kell vallanom nem vagyok tisztában a gyümölcsök neveivel. Megmutatom neki, hogy szerintem hol vannak a zöld teák, s mivel megerősít, hogy ebben legalább jó voltam, mosolyogva tudok a pincérlánytól rendelni. Igaz, amikor lepillantok a lapra és elolvasom az áfonya szót fogalmam sincs, mit rendeltem, de igazán kellemes meglepetés lesz.
Ő is rendel, nem is keveset, bár a sütit sem tudom pontosan, hogy milyen, de nem baj. Megkóstolok mindent. Csak hagyna fizetni a végén. De valamiért ez nehezére esik.
- Ah! - próbálom megérteni a válaszát, de csak megrázom a fejem. - Akkor azt kellet mondanom volna, hogy meghívlak mindenre? - mert hát teát mondtam, vagy limonádét, mert az egyszerűbb, de igazán érthetnék, hogy nem csak egy innivalóról van szó.
- Nem szó szerint kell érteni - magyarázom, ha nem lenne világos. Utána pedig bólintok. Végig kóstolni mindent.
- Rendben, eljövök majd mindennap - felelem mosolyogva, aztán odapillantok az érkező süteményekre, és megvilágosodom, hogy ez bizony epres. Megköszönöm én is szépen, ahogy leteszik elém, s még mindig kis biccentéssel kísérem a köszönetet, aztán a villámért nyúlok és a szemben ülő lányra pillantok.
- Neked is - felelem mosolyogva, aztán eszembe jut még valami - Ezt hogy hívják? - kérdezem és felmutatom a villámra szúrt eperdarabkát. Bízva benne, hogy válaszol a kérdésemre. Utána pedig jóízűen megeszem a gyümölcsöt.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 20. 19:09 | Link

Könyvek. Nézzük csak...
- Mindenevő vagyok, bár a horrort nem szívlelem.
Bár néha az életem is egy nagy horror... De ezt nem kell tudnia senkinek sem. Elég, ha én átélem.
Vigyorgásra késztet a fiú olyan... nem is tudom. Csak vigyorgok és kész.
- Majd belejössz egy pár hónap alatt.
Emlékszem, nekem milyen volt a nyelvet megtanulni és viszonylag helyesen alkalmazni. Borzalmas, bár nekem az az előnyöm megvolt, hogy a szüleim támogattak és segítettek, elvégre is, itt nőttek fel, itt jártak iskolába, huszonx évig beszélték anyanyelvi szinten. Nehogy már nekem ne legyen benne a véremben, amikor a nevem is magyar. Bár azért a francia tipikus r betűs akcentus néha még hallható a beszédemben.

...

Tea, kávé, sütemény vagy csak az egyik? Igazán nem mindegy. Legalábbis megtanultam anyáéktól, hogy ismerjük fel az udvariasság, a kellemes dolgok és a bunkó, nyomuló, tapló dolgokat.
- Csak nem akarok a terhedre lenni ennyire.
Vonok vállat, miközben elmondom, miért értem azt, amit, bár általában egyértelmű, hogy a meghívások hogyan értelmezendők. De még mindig megesik, és kell találnom valami középutat, de nem most. Nem akarok ezzel foglalkozni, így a kínálat kerül terítékre, hogy pár percen belül a gyümölcsökkel lehessünk elfoglalva.
Choi épp egy epret vesz a villájára, amiről még nem tudja, hogy mi az. Bár a rendelésem is tartalmazta a nevét, azért nem vagyok én ám olyan gonosz. Kiveszek egy darabot a sütimből. Bár csak ezt lehet most bemutatni, azért mégis aranyos helyzet.
- Ez eper.
Harapok én is bele a zselés finomságba, és érzem, hogy most ennél jobb dolog nem történhetne velem. Kaja, gyümölcs, az eper, és az asztal. Mennyei. Ennek ellenére továbblépek, és a gyümölcs valódi formáját, lebegtetem elő pálcám végéből, amit gyorsan előkaptam. Így talán egyszerűbb magyarázni. Ha pedig rendben vagyunk, akkor utána jöhet az ő áfonyája, amiből teát kért, meg az én vérnarancsom, és a sok erdei gyümölcs.
Mindezt megkoronázom a limonádém hűsítő ízével, mert a teám még forró és nincs kedvem elégetni a nyelvem. A kedvem viszont egyre jobb és felszabadultabb. Minő meglepetés.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 20:21 | Link

- Nem is illik hozzád - állapítom meg, nem is tudom honnan vonva le a következtetést. Aztán csak oldalra döntöm a fejem. - Kedvenc könyv? Író? - kérdezgetem, mert ugye a könyvek a másik szerelmem, utána, meg a festés után. És ő belé igazából nem is vagyok szerelmes, de ez jelenleg mellékes.
- Pár hónap, az sok! - vágom rá nevetve, de aztán bólintok. Igazából örülök, ha egy év múlva nem okoz gondot a beszéd. Egyelőre vannak nehézségek, de kinek ne lenne?

...

Megint egy olyan kifejezést használ, amit át kell gondolnom kétszer, hogy mit is jelent, hogyan kell értelmeznem, aztán ki kell találnom, hogyan kell rá helyesen válaszolgatni. Magamban rakosgatom a toldalékokat, de tudja a fene, hogy jól csinálom-e. Mindenesetre jó fél perc után tudok neki válaszolni.
- Nem teher nekem - és remélem, ez a jó válasz. Mármint, arra, amit mondani akartam. Hogy számomra nem gond az a pár extra knút, vagy galleon. Azt sem tudom melyiknek mennyi az értéke. Tényleg nem. De nem is számít. Annyim van, mint a szemét.
Gyorsan hozzák a sütiket és a teát is. Előbbit, bár ismerem a gyümölcsöt és azt is tudom, hogy kimondta a nevét, amikor rendelt, még sem emlékszem pontosan rá, így kénytelen vagyok rákérdezni, mi is az pontosan.
- Eper - ismétlem utána, aztán még egyszer. - eper.
Tetszik, olyan kellemes kiejtése van, jól is hangzik. Remélhetőleg megjegyzem. De ha ez nem lenne elég, meg is idézi a gyümölcsöt nagyban és így máris sokkal érdekesebb. A teámról is meg tudom, hogy áfonyásat kértem, bár egyelőre nem az ízről, hanem a képről, meg Zoé által megalkotott nagy másáról. A többi gyümölcsöt is végig veszi, de úgy a negyediknél már tudom, hogy ez nem lesz jó.
- Várj! - kérem, aztán fogom a szalvétámat és megszokásból hajtogatni kezdem. Szív alakúra, de időben észbe kapok, s mielőtt felismerhető lenne, megrázom a fejem és hagyom a fenébe. Egyszerűen írólappá változtatom aztán keresek egy tollat valamelyik zsebemben. Fel is állok, és sikerül is megtalálni, aztán már írom is le magamnak, a szavakat.
- Eper... afonyá? - pillantok fel a lányra, hogy hogy is volt. Mondom, hogy nem tudok ennyit megjegyezni, aztán ha elmondja őket újra, szépen lejegyzetelem. Közben meg eszem-eszem egy-egy falatot a süteményből is.
- Ez nagyon finom! Köszönöm! - állapítom meg a rögtönzött nyelvlecke közben majd mikor már iható a teám hőmérséklete abba is belekortyolok. Lehunyom egy pillanatra a szemem, próbálom élvezni az ízét. Aztán kortyolok egy újabbat, hogy sütemény nélkül, a valódi ízt érezzem. - Lehetne benne több a... - a kinyitom a szemem a lapomra pillantok - áfonya!
Fejezem be és mosolyogva nézek ismét Zoéra. Már nem tűnik olyan feszültnek, és én is sokkal jobban érzem magam.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 20. 21:10 | Link

Egyetértésem jeléül megint csak bólogatok, és a vigyor is ott marad az arcomon.
- Nincs kedvenc. Egyikből sem. Vannak, akiktől vannak jó és kevésbé jó olvasmányok, sőt, mindenki így van, úgyhogy nincs kedvenc.
Belegondolva tényleg nincs. Szeretek sok mindenkit. Ott van Austin, Rejtő, és még kismillió másik. Nem beszélve az ismeretterjesztő könyvekről vagy a tankönyvekről.
- Ne aggódj, hamar elmegy.
Bár ahogy hallom, felesleges ezt ecsetelni, mert a hangszínéből is leszűröm, hogy ezzel ő is tisztában van. De a bátorítás mindenkire ráfér, ezt a saját bőrömön tapasztaltam.

...

Nem szeretek felesleg lenni, vagy egy nagy kupac krumpli, amit cipelni kell, így a szabadkozásom is megállja a helyét, bár tök mindegy, mert nem téma. Nem vagyok teher. Egy kis nyugalom, és jó hír, amit egy nagy levegővel, és felszabadult kifújással ünneplek. Igazi, királyi örömtűz.
- Akkor jó.
Vigyorodom el, immáron sokadszorra, miközben a gyümölcsöket kezdem el neki tanítani. Helyesen bólogatok, amikor valamit jól mond, és kijavítom, ha nem, de egyelőre nincs dolgom.
Egészen addig érzem ezt, amíg nem kezd el babrálni a papírral. Bár én iszom a hideg nedűt, azért a szemem még működik, és olyan szinten görcsbe rándul a gyomrom, csak úgy egyik pillanatról a másikra, hogy muszáj letennem a poharamat, kissé erélyesebben állítva le az asztalra, mint szeretném. Muszáj lehiggadnom, főleg mert vált. Írni kezd az írólapra, ami némi időt hagy számomra visszatérni a normálishoz. De nem fog igazán menni, egyelőre tuti nem.
Az első az á betű.
Mondom kissé semlegesebben, mint szerettem volna, szóval itt lenne az ideje, hogy normális legyek. De hát tudja, szóval nem is kellene annyira tepernem. De mégis, mert ez vagyok én. Vagy mégsem? Á, már a fene se tudja. Ez megterhelő.
- Egészségedre.
Emelem poharam, amíg ő sütit eszik, de nemsokára ő is már elkezdi a teát, amiből én most iszom a második kortyot, téve arra, hogy még forró, köszönhetően a bögrének, ami megtartja a hőt. Most kell a fájdalom. Ezzel is emlékszem arra, hogy hol a helyem.
Annak viszont örülök, hogy ízlik neki, és kis híján ujjongásba kezdek, hogy sikerül eltalálnia a szót. Bár nem kéne, mert mégiscsak most mondtam el, azért ez nagy szó.
- Látod, nem is olyan nehéz.
Biztatom szóban is, és még egy, bár kissé kemény száj felhúzódást is produkálok. Fú, de nem szeretek kényszerből bármit is tenni, most viszont inkább túl sok bennem az érzelem és gondolat, azért sikerül talán kissé grimasszerűre. Remélem, hogy csak nekem tűnik fel ez.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 21. 13:47 | Link

- Hmm... Érdekes. Tetszik! – mosolygok rá, ahogy azt mondja, nincs kedvence. Bár az írók kapcsán többnyire egyet értek vele, attól nekem még van kedvenc könyvem. És igen. Az író többi műve feleannyira nem fogott meg, mint az a bizonyos. Az viszont... Inkább nem megyek bele. Napokon át tudnék áradozni róla. Magyarul persze nem... de csak idő kérdése. Azt hiszem, el olvasom magyarul is. Gyakorlásnak.
- Remélem – mondom bólintva, és a nyelvi hibáimat egy időre félre teszem. A lányra koncentrálok velem szemben, egészen addig, amíg meg nem érkeznek a finomságok, amiket rendelt nekünk. Közben pedig sikerül megértetnem vele, hogy nem zavar, hogy a teánál többől fog állni a rendelés. S talán el is hiszi nekem. A mosoly, ami az arcára ül ki megnyugtat. Egyre inkább tűnik őszintének, még ha jelenleg nem igazán tudok reális képet alkotni róla akkor is.
A sütivel együtt szótanulás is kezdődik, s bár engem először csak az eper érdekel, kifejezetten tetszik, hogy ő rögtön az összes többi gyümölcsöt is megemlíti. Ugyanakkor bármennyire is érdekel és szeretném tudni nem tudom ilyen gyorsan feldolgozni a szavakat, kénytelen vagyok őket leírni. A hibáimat ő kijavítja, így nyugodtan falatozhatunk és ihatunk tovább.
- Egés... Neked is! – vágom ki magam, mielőtt beletörik a nyelvem a szóba, amit az egyik legnehezebbnek vélek, amióta csak magyarul tanulok. Aztán gyorsan a számba tömök egy kis süteményt. Valóban finom, de a kedvencemtől még messze van. Mégis jóízűen eszegetem. Valószínűleg megint elfelejtettem enni, na mindegy.
A sütemény után kell egy kis tea is, aminek elsőre nem is igazán érzem az ízét, hiszen még a süteménnyel keveredik. Másodjára viszont meg tudom állapítani, hogy lehetne több benne az áfonya. S engem is elégedettséggel tölt el, hogy puskázva bár, de sikerült a megfelelő szót, a reakcióból ítélve, megfelelően kijetenem. Habár, a szavai után a mosolya, elbizonytalanít.
- Biztos jól mondtam? – nézek rá kérdőn és remélem, eltűnik a furcsa kifejezés az arcáról.  

Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 23. 15:10 | Link

Aranyos próbálkozás, de nem történik semmi baj, ha valaki téved, főleg, mert még tanul. Csak vigyorgok egy kört, de nem szólok semmit. éppen elég nehéz lehet elvegyülni a faluban, nem kell, hogy bárki megnehezítse ezt neki.
Emelem poharam, azért ezt még meg lehet tenni illetlenség nélkül is, na meg hát na. A süti és a tea, na meg a limo is fincsi, a gyümölcsök nevei pedig tisztázva. Mint valami lista, amin a következő pont egy kicsit kellemetlenebb, szóval maradjunk még egy kicsit az előző téma végénél.
- Szebben és jobban nem is tudtad volna.
Kellemetlen. Mondhatni, hogy rosszul leszek magamtól, a jópofizós énemből. Böki a csőröm néhány dolog, és lassan elő kéne velük jönnöm, mert a feszélyezettség kezd elhatalmasodni.
- Kérdezhetek valamit?
Váltok szinte rögtön komolyra, mintha villám csapott volna belém, de nem vagyok akkora tök, mint gondolom. Pedig most tuti, hogy gondolom.
Mielőtt viszont bármit mondhatna Choi, ami viszont illetlenség. Ami most nem érdekel.
- Mióta tudod?
A szökőkút óta bennem van a kérdés, és érdekel, mert én nem mondtam neki semmit, és nincs itt olyan túl régóta. Na meg, szinte senki nem tudhatja biztosra, hogy mi van. Szóval vagy elég komoly logikája van, vagy zsigerből tudja az igazságot vagy ráhibázott vagy ránézésre tud mindent vagy esetleg nem tud semmit vagy rosszul gondolja.

Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 23. 18:40 | Link

Boldog mosolyra húzódik a szám, hogy szerintem jól mondtam a szót és ennek fényében lelkesebben eszem tovább. Hiába, az apró örömök az életben a legjobbak. Legalábbis úgy emlékszem, hogy van valami ilyesmi mondás, aztán lehet, hogy tévedek. A kérdésre felkapom a fejem és lassan bólintok. A hülye poént, hogy már kérdezett nem sütöm el, engem mindig felbosszant. Az ember udvarias próbál lenni és akkor egy ilyennel a kedvét szegik.
Az újabb kérdésre először pislogok kettőt. Már majdnem visszakérdeznék, hogy mit tudok mióta? Amikor megértem miről beszél, de a biztonság kedvéért, még makogok valamit.
- Már hogy te... ? - nem fejezem be, hátha nem akarja nagy dobra verni, bár nem tudom mennyire lehet az ilyesmit titokban tartani. Egyelőre szerencsés, hogy nem jött ide senki, hogy megpróbálja lecsapni a kezemről. Bár azt is meg kell hagyni, hogy nála azért nem annyira erős ez a dolog. Még ha érzem is. Jóval könnyebb visszafogni magam, mint Kitten miatt.
Ha megerősít, hogy ez érdekli, akkor elgondolkodva elhúzom a számat. Lehunyom a szemem, hogy ne zavarjon a gondolkodásban az igéző pillantása, aztán az ujjaimmal mutogatva magamnak, visszafuttatom az agyamban a dolgokat, hogy is jutottunk ide. Valószínűleg tök feleslegesen, hiszen tudom a választ, csak biztosra akarok menni. Szeretnék vele őszinte lenni, hiszen neki ez fontos. Legalábbis gondolom, hogy az.
- Odajöttél, rám néztél. Akkor kezdtem érezni. Mint a pillangók a gyomrodban... - próbálom elmagyarázni egyszerűen - Felismerem az érzést. Nem olyan, mint amikor tényleg szerelmes vagy. Az nem jön ilyen gyorsan.
Nálam legalábbis nem. Mások nevében nem tudok nyilatkozni. De van különbség. Ez az érzés kellemes, rózsaszínködként ölel körbe, és hajlamos elvakítani is, de mégsem olyan, mint amikor természetes módon esik szerelembe az ember. Mondanám, hogy a varázslat miatt, de nem értek hozzá. Csak az érzéseimet ismerem. De hogy neki mennyire felel meg ez a magyarázat nem tudom.
Kipillantok az ablakon, s valamiért késztetést érzek rá, hogy folytassam.
- Én jöttem ide Angliából egy véla elől. Vicces rögtön valaki hasonlóba belefutni - fordulok vissza hozzá, és valóban nevetek picit, bár talán érzi ő is, hogy annyira nem dob fel a dolog.
- Te vagy kedvesebb - fűzöm még hozzá, mosolyogva, aztán iszom még a teámból.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 23. 20:29 | Link

Naná, hogy magamra gondoltam, de a véleményemet megtartom magamnak. Nem lenne jó, ha most szépen fognám magam, és elkezdenék hegyi beszédet tartani, így inkább befogom a szám, és, hogy tuti ne szólaljak meg, enni kezdek, szélsebesen, miközben néha leöblítem a maradék sütimet pár korty teával, mert a limóm elfogy. És így is, éppen, hogy kitart Choi mondandója végére, amikor is már inkább érdeklődő vagyok, semmint ideges, vagy elítélő, vagy nem is tudom. Olyan... izé...
Kell néhány másodperc is, mire összeszedem magam, mert ezt a hangulatot valahogy oldanom kéne. Egy picit. Minimum...
- Nyugi, én nem köpök tűzgolyókat.
Vigyorodom el, és még megtoldanám szívem szerint annyival, hogy "Csak akkor, hogyha valaki kiérdemli", de nem teszem, mert én nem tudok olyat. Anyuval ellentétben. Bár én áldásként tekintek arra, hogy nem vagyok ízig-vérig, 100%-ban olyan, akármennyire is szeretem anyát.
Most viszont kicsit fellélegezhetek, de közben meg mégsem, mert a fejem tele van kérdésekkel, meg minden egyéb mással, mert eddig a pszichomókusomon és a szüleimen kívül nem volt senki, akivel erről beszélhetek, az elmúlt tanév pedig pont ezért volt számomra egy pokol. Néhol cukorhabbal édesítve, de egy pokol.
- Akkor számíthatok rá, hogy nem fogsz elküldeni melegebb éghajlatra emiatt, ugye?
Nézek rá mindemiatt olyan babaarccal, és a legcukibb tekintetemmel, mintha az életem múlna rajta. Nem kell titkolóznom többet, legalábbis előtte nem. Hoppá, ha már itt tartunk.
- Egyébként jól sejted. Senkinek nem mondtam ezt el, bár azt nem tudom, hogy sejtés szintjén mennyire vannak a helyzettel. Ahogy látod, nem tudom nagyon titkolni a valóságot.
Lelomboz ez a gondolat, így kissé kedveszegetten, de azért felhőtlenebbül, mint kezdetben csücsülök a helyemen, mint egy borjú, sok-sok percig, ami kínos csenddé alakul. Ezt pedig nem tarthatom.
- Finom volt a.. Hát... Minden.
Foglalom össze egy tömör mondatba, amit mondani akartam, de rá kell jöjjek, hogy ez irtó béna volt, még tőlem is.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 23. 21:03 | Link

Felnevetek a tűzgolyós példáján. Nem tudom miért, mert annyira nem vicces. Talán az érzés miatt, amit kivált belőlem. Azt már biztosan tudom, hogy egyes dolgokra ilyenkor máshogy reagálok, mint tenném, de a közelében nehéz bárminemű megállapítást tennem.
- Azért hasonlíttok. Ő is... - elgondolkodom, mi a jó szó. Nem szeretném megbántani, de tartok tőle, hogy meg fogom tenni, mégis kimondom - olyan... bezárkózott?
Félig kérdőre sikerül a szó, így ő is érezheti a bizonytalanságomat. Mindenesetre nem firtatom a dolgot. Az, hogy elsőre ilyen könnyedén eljött velem, számomra nagy dolog. Értékelem. Nem mondom, hogy jobban próbálkozik, mint Kitten. De azért úgy látszik, kezd feloldódni.
- Mondtam már, hogy ez nem te hibád - megvonom a vállam - senki nem választ, hogy mit... öhm... - nem jut eszembe az örököl szó, így a számat kezdem böködni az ujjammal és azon agyalok, hogy írhatnám körbe, valahogy egyszerűen. Végül azt mondom - mit kapsz te szülőktől.
Én sem kértem soha senkitől, hogy különös érzékem legyen a zárakhoz, vagy hogy kleptomániás legyek... Mondjuk, hogy utóbbi öröklődik-e azt nem tudom, de amennyit apámról tudok, az alapján könnyen lehet, hogy ő is az volt. Más dolog, hogy én most épp nem érzek késztetést, hogy ellopjak valamit. Túlságosan leköt, ami Zoé iránt van bennem.
- Gondolod, így jobb? - kérdezem meg, ahogy azt mondja, nem mondta el senkinek sem, hogy mi a helyzet. Ebben nincs tapasztalatom, bár azt is tudom, hogy Kitten sem mondogatta. Igaz, az ő esetében, jóval egyszerűbb volt a dolog. Bárki, aki kicsit is képzett, levágta volna. Ha nem is akkor, amikor mellette volt, utólag biztosan.
Kicsit hosszabb csend áll be. Én valahogy nem érzem szükségét, hogy beszéljek, beérem azzal is, hogy nézhetem. Ez persze roppant idegesítő lehet számára, igyekszem is rendszeresen kinézni az ablakon és körbe kémlelni a cukrászdában, de így is úgy is, mindig rajta tartom a legtovább a szemeimet.
- Nincs mit. Te ajánlod, jönni ide. Jó ötlet volt. Nekem is ízlik minden - felelem, aztán eszembe jut, hogy esetleg célozni szeretett volna valamire... - Oh, mennél? Kérsz nem még valamit?
Kérdezem egy próbát téve, hátha marad még. Örülnék neki. Legalábbis jelenleg azt gondolom örülnék. Utólag nem biztos, hogy ezt gondolom majd. De az utólag még jóval odébb van.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. szeptember 23. 21:46 | Link

Bezárkózott. Sokáig ízlelgetem ezt a szót, de rá kell jönnöm, hogy tökéletesen leírja, hogy mit érzek, milyen vagyok.
- Nem szokásos ám. Inkább pont az ellenkezője a jellemző, ha ez, akkor az nagyon jó indokkal.
Célzok magamra, hogy aztán hallgassak. Nagyon sokáig. Teljesen igazat adok neki, a családunkat nem mi választjuk meg. De én szeretem az enyémet. Csak azt nem igen, amikor a hovatartozásom miatt szekálnak. Viszont akkor mégsem szeretem őket annyira? Ez bonyolult.
- Én szeretek a családommal lenni, bár néha eltitkolnám a dolgaimat. Ez sokszor viszont nem megy.
Gyorsan lemondok a nyugalomról és a békéről, hogyha olyan emberrel találkozom össze, aki elég... hát... érzékeny a mivoltomra. Akkor inkább menekülök. Jó messzire. És hogy ez teljesen rendben van-e?
- Van sok rossz élményem. És félek, hogy mi lesz, ha tömegesen rájönnek az én kis defektemre. A legutóbb a lehető legrosszabban jöttem ki belőle.
Vallom be olyan őszintén, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne erről beszélni. Pedig nem. Mit nem tesz az idő, hogyha sokáig magamban kell tartanom valamit... És ez nagyon új. Nem így ismertem meg magam. Főleg nem olyannak, aki mindjárt elbőgi magát, mert végre megkönnyebbülhet. Na az lenne ám csak a gyönyörű. Elbőgni magam a cukrászda kellős közepének a szélén. És mindez ki is ül az arcomra, szépen, lassan, de elég mélyen. Nem tudom, hogy ebben az állapotban kéne-e valamit eszközölnöm. Vagy sem.
- Ha szépen kérem, akkor kérsz nekem egy bögre mentateát? Rendelj te is bátran, ez a kör az enyém.
Letargia. Félek tőle, főleg, hogyha most bele kell esnem. Mesélni akarok, de mégsem. Nem ismerem még annyira. De olyan könnyű lenne mindenről elfeledkezni és végre valakiben megbízni a suliban. Vagy legalább a faluban, úgyis rendszeresen jövök ide.
Fogalmam sincs, mit tegyek...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 28. 07:18 | Link

Nem látszik megsértettnek s ennek hála, nyugodtan fújom ki a levegőt.
- Mi a jó indok? – kérdezem meg kíváncsian, érdeklődően miközben próbálok a sütire figyelni, meg a teára. Utóbbi lassan kihűl, így abba kortyolok bele ismét, remélhetőleg már a válaszát hallgatva.
- Ezzel mindenki van így – vonom meg a vállam. Annak idején én is imádtam a családomat. Mindenkit, de voltak dolgok, amikről sosem beszéltem senkinek. Főként mert szerettem én is azt gondolni, hogy nem igazak. Persze ettől még voltak, akik tudtak, vagy éppen tudni véltek ezt-azt és pletykáltak is mindenfélét. Azokat pedig nekem is és Kwonnak is állnunk kellett. Nem ment mindig... Mostanra kevésbé érdekel, elvégre nem tartom velük a kapcsolatot, mégis azt gondolom, megértem a velem szemben ülő lányt.
- Ha nem tudod titkolni, akkor elfogadni kell, nem? – kérdezem, letéve a bögrét, majd oldalra döntöm a fejem. Amin nem lehet változtatni, azt el kell fogadni. Mondom én, viszonylag könnyedén. De tulajdonképpen én is ezt teszem. Most épp elfogadom, hogy szerelmes vagyok egy lányba, akit először látok, és még csak nem is ismerek. Csak mert, valamiféle mágia hatása alatt vagyok. Ennek tudtatában, elfogadva a dolgot sokkal könnyebb – nekem.
- Lehet ezzel kéne kezdened – nevetek rá. Még ha sejtem is,  hogy el fogja vetni a javaslatot. Nyilván ebben nincs olyan tapasztalatom. Annak idején is hamar rájöttem, hogy mi a helyzet, és elfogadtam, viszonylag könnyedén, de azt is belátom, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember. Ők gondolkodhatnak máshogy erről.
Közben elfogy a süteményem, a teám is, és a szavai alapján felmerül bennem, hogy menne, hogy elege volt belőlem. Ezért is a kérdésem, és nagyon kellemesen csalódom, hogy maradna még, sőt újabb adagot rendel. Széles mosolyra húzom a számat, bólintok, majd intek is a pincérnek, hogy jöjjön közelebb, már ha nem lett volna amúgy is errefelé, hogy összeszedje a tányérokat.
Leadom neki a rendelést, két menta teára, csak mert ez a legegyszerűbb aztán visszafordulok Zoéhoz. De jobban belegondolva, most már nem tudom, hogy mit mondhatnék. Főképp, mert nekem bőven elég, ha nézhetem.
- Lefesthetlek? – kérdezem meg végül, egészen hirtelen és váratlan, némi hallgatás után, pont mielőtt a csend kellemetlenné válhatna. Minél többet nézem, annál inkább szeretném megtenni. Igaz, ahhoz kell, hogy modellt álljon, vagy üljön, mert ha nem lesz ott, valószínűleg a késztetés is elmúlik. Ez van.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. október 1. 16:14 | Link

Most kezdjek el fullon az életutamról beszélgetni? Inkább kihagynám a dolgot, de ha már én hozom fel a miérteket, illene legalább valami minimálválaszt adnom rá. Vagyis hát nem is tudom.
- Hogy emiatt töltöm itt az utolsó két mestertanonci évem. Mert jól megszívtam a múltban. Vagyis...
Még mindig furcsa, hogy nem igen beszéli a nyelvet, mondjuk én aztán befoghatom a szám, mert én sem beszéltem mindig jól. A tökéletestől pedig még iszonyatosan messze vagyok.
- Nagyon pórul jártam.
Igazítom ki szavaim a magyarázattal, ami lassan már belém lesz kódolva genetikailag. Utálom ezt.
Talán ezért, talán nem, de csak bólogatok a következő pár percben, nem tudok mást tenni. A család az család, és én szeretem őket, sok velem egykorúval ellentétben.
Még el is gondolkodom a szavain, mert tudom, hogy igaza van, hiszen ezért vagyok itt, de aztán elszörnyedek. Azt biztos, hogy nem fogom megtenni. Éppen elég teher nekem ez az egész baromság.
- Lehet, hogy ezentúl közösségbe se kéne mennem.
Pro és kontra érvek, teljesen más kimenetellel, és a hangos gondolatom kissé ironikusabbra sikerül, mint szeretném. Plusz egy mínusz. Nekem. Szóval ideje lenne végre befognom azt az ólajtó nagy számat, de hát ezt már megszoktam, nem? Keserédes mosoly költözik a szám szélére, ami még akkor is csak halványan változik, amikor megkapom a teám. Vagyis, hogy nemsokára érkezni fog a teám. Egy hálásszerű kifejezés is bekúszik pár másodpercre az arcizmaim közé, de nem sokáig.
Ezen pedig nem változtat az elkövetkezendő események sora sem. Egyelőre biztos, hogy nem.
- Nem igen vagyok fotogén típus.
Jó, tudom, hogy a fotogén nem teljesen ezt jelenti, de a nyelvi hibáim még nekem is megmutatkoznak. Meg most nem is érdekel, hogy jól mondom-e, amit vagy nem.
Lassan megérkezik a tea, amit hálásan fogadok a pincérnőtől. Beszélni viszont egy ideig, magamtól biztos nem fogok. Nincs kedvem. Talán a viszonylag semleges képet sem kéne lerombolnom. Fogalmam sincs, mit tegyek...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. október 11. 10:11 | Link

Figyelmesen hallgatom, bár nem teljesen világos, hogy mire is próbál célozni. Kell egy kis idő, míg összerakom a képet. Kittennel is azért találkoztam, mert menekült a korábbi iskolájából, de mégis visszament később. Kipillantok az ablakon és eldöntöm, hogy nem hasonlítgatom Zoét többet a másik lányhoz. Visszapillantok rá, aztán bólintok. Úgy tűnik többet nem kíván erről beszélni, pedig amúgy érdekelne, hogy hogyan járt pórul, na meg, hogy miért gondolja, hogy itt nem fog. Vagy ezt nem gondolja? Nem tudom. Számomra fura, hogy nem vállalja fel magát. Na nem mintha én vállalnám, hogy nem vagyok ember. De rám valószínűleg csúnyábban néznének, mint rá. Aztán lehet csak áltatom magam.
- Vagy éppen többet kéne - mosolygok rá, és megpróbálom megfogalmazni mire is gondolok - Szerintem, megpróbálnod kell elfogadni magad. Ez nem olyan, amit megváltoztathatsz, de kihozhatnál belőle többet, helyette inkább menekülsz...
Ilyennek látszik. Aztán lehet tévedek, majd megmondja. Nem kéne következtetéseket levonnom első "randin" de az embereknek, vagy csak nekem?, van egy ilyen rossz szokása, és bizony én újra meg újra megteszem, hiába határozom el mindig, hogy nem fogok így viselkedni.
Az újabb tea megérkezik, de egyelőre csak szorongatom a bögrét és a vonásait figyelem. Kizártnak tartom, hogy ne lenne fotogén, ahogy mondja, de hogy mennyire józan az ítélő képességem, az kétséges.
- Fotót mondtam? - kérdezek vissza, mert hát... máshogy amúgy nem sok értelme van a válaszának - Festésre gondoltam. Jó vagyok benne! - javítom ki magam és próbálom meggyőzni. - Mármint, nem akarok beképzelt lenni, de szeretek festeni... és...
Most belezavarodtam a saját mondanivalómba. Beharapom a számat és a bögrét bámulom, ahogy próbálom eldönteni, hogyan is kéne ezt mondanom. Végül aztán elhatározom magam.
- Tulajdonképpen lehet beképzelt vagyok, ha festésről van szó. Nem vagyok mindig elégedett... de tényleg jók a képeim...
Elmosolyodom. Ha valamire, a festményeimre tényleg büszke szoktam lenni.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. október 20. 13:14 | Link

A szívem és az agyam megint külön utakon járnak. Tudom, miért vagyok itt, de mégsem érzem azt, hogy ez lenne a helyes. De akarom...
- Ez nem olyan dolog, amiből jót kihozhatsz. Nem mehetek végig a folyosón anélkül, hogy ne tudná rá 5 percre mindenki, hogy ott voltam. Nem ülhetek nyugiban végig egy tanórát anélkül, hogy ne súgnának össze a hátam mögött. Igazából nem csinálhatok semmit anélkül, hogy valaki ne legyen a nyomomban. Én pedig utálok a figyelem központjában lenni, szóval...
Nyitva hagyom a mondatot, úgyis teljesen egyértelmű, hogy mit akartam mondani befejezésképpen. Nem is kell számomra több, rendeljük a következő adagnyi finomságot, amit megérkezve jóízűen takarítani kezdek, kavargó gondolatokkal a fejemben, amiket talán lenyugtat a teám ellenhulláma. Vagy nem.
- Akkor én ismerem rosszul a szót. Megesik. Igazából azt akartam mondani, hogy nem igen viseltetek jó gondolatokkal azon képek iránt, amiken viszontlátom magam. Még a tükröt is sokszor a falhoz vágnám. De ha neked ilyen fontos, legyen. De egy feltétellel.
Az addigi komor én szinte egy csapásra feloldódik az utolsó mondatomban, hogy visszatérjen egy ellentétes személyiségem.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. október 25. 20:36 | Link

Figyelmesen hallgatom, és próbálom megérteni. Részben értem. Én más miatt, de elég gyakran voltam a figyelem központjában. Igaz engem sosem zavart, próbáltam a magam javára fordítani és általában sikerült is. Mégis azt hiszem, valahol belül értem.
- Szóval... Lehetnél otthontanuló... – fogalmam sincs, hogy mondják ezt itt, de remélem érti, hogy arra célzok, lehetne olyan diák, aki otthonról tanul és csak a vizsgákra megy el. De valami miatt, ez biztosan nem fekszik neki. Rámosolygok, aztán megkérdezem. – Vagy az túl magányos?
Erre tippelek, hogy bármennyire is nem szereti ha ő van a középpontban azért egyedül lenni sem szeret, még akkor sem, ha próbálja ezt a benyomást kelteni. Aztán ki tudja, lehet tévedek. Ettől azonban nem lesz kevésbé szebb és nem lesz bennem kisebb a vágy, hogy lefesthessem.
- Miért? Mi nem tetszik a tükörképeden? – kérdezem, mert mégis csak meglepő, hogy egy szép vonásokkal megáldott nő, ne szeressen a tükör előtt bíbelődni. A másik dologra, felhúzom a szemöldököm és elmosolyodom. Bár még nem tudom miről van szó, a bennem dúló érzések hatására, bármire képes lennék. A tudatom egy hátsó részében pedig, tetszik, hogy vannak ilyen meglepetései és hogy nem adja magát olyan egyszerűen.
- Mi a feltétel? – kérdezek vissza és várakozóan pillantok rá. Remélhetőleg nem kér semmi megvalósíthatatlant.

Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. október 26. 13:06 | Link

Nem szeretem ezt a témát, és kezd elmenni olyan irányba az egész, amiből menekülni szoktam. Anyáékkal is már sokszor átbeszéltük, mi lenne a legjobb, de ők most nincsenek itt, és pont az ellenkezőjét javasolják. "Nézz szembe a félelmeddel" Mindig ezt mondják. És ilyenkor meg... Á, mindegy is.
- Pont ennek elkerülése érdekében vagyok itt. Hogy végre normális közösségben lehessek. De eddig nem megy túl jól.
Keserédes gondolatok tolakodnak a fejemben, köztük elég erősen az, hogy tényleg el kéne mennem. Nincs itt helyem. De akkor is kiállok azért, amit akarok, ebben nem akadályoz engem meg senki sem. Maximum én, saját magam. De ennél erősebb vagyok. Nem adom fel.
- Mert akárhányszor belenézek, eszembe jutnak a gyűlölködő pillantások, amiért elmenekültem Franciaországból. És ugyanazt a lányt látom, mint aki akkor voltam, csak barna szemekkel.
Ami szintén csak egy álca. Mint egy maszk. Ez vagyok én. Egy begubózott, álarc mögé bújt félvéla, aki utálja, ami, és legszívesebben elmenekülne a világ elől.
Hülye, mocskos, letargikus gondolatok, jó, hogy az érfelvágást nem fontolgatom...
Beleborzongok, ha mindebbe belegondolok, úgyhogy jó lenne valami derűsebb dologról blablázni.
...
- A szemeimet nem kapod meg. És én sosem fogom látni, mit alkottál.
Hopsz, ez kettő volt. Nem baj, talán nem tűnik fel neki, pont úgy, ahogy nekem sem, hogy már megint túl kevés az italom. Többet viszont nincs képem kérni...
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. október 30. 11:15 | Link

- Miért nem? - kérdezem meg, s inkább nem mondom el, hogy szerintem mi az oka. Megvárom, hogy ő mit gondol, hátha egyezik a véleményünk. Az pedig, hogy segíteni szeretnék... Nos nem tudom, hogy azért van-e, mert emlékeztet Kittenre, vagy mert a vélavér hat rám, esetleg teljesen őszinte belső készetetés-e, de szerintem mindegy is. Ha hagyná, igazán nem járna rosszul. Szerintem.
- Áh! Értem! - bólintok, ahogy a tükörképéről mesél. Aztán felteszek két újabb kérdést - És miért mások szemén keresztül nézed magad? Miért nem magadat keresed a tükörben?
Nem arra kéne gondolnia, hogy mi volt, hogy mit és hogyan láttak mások. Egyébként sem valószínű, hogy gyűlölték. Az emberek furák, s sokszor nincsenek tisztában az érzéseikkel. Még gyakrabban meg hazudnak még maguknak is azokról. Sóhajtok egyet. Szeretném megérinteni. Megölelni és elmondani neki, hogy feleslegesen aggódik. Hogy a világ valójában gyönyörű, és neki is élveznie kéne. Mégsem teszek semmit. Csak a bögrémet szorongatom, ami időközben valahogy kiürült és sóhajtok egy nagyot.
Ha megengedi, hogy lefessem, akkor nyugodt és vidám színeket fogok használni. Olyan képet alkotok majd, amin az a Zoé lesz, aki szerintem lehetne belőle. A kép már meg is jelenik előttem, de ekkor kapok egy csúnya pofont. Nem igazit. De a szavai pont olyan égető érzést hagynak maguk után. Pislogok párat, mert nem értem pontosan, hogy miért kér tőlem ilyet.
- Mármint... A valódit? - kérdezek vissza, hogy mire is gondol a szemei kapcsán. Az előbb egyértelművé tette, hogy valami varázslattal, megváltoztatta a szeme színét, de nem tudom, hogy erre céloz, vagy hogy olyan képet szeretne, amin nem látszódnak a szemei? - Miért nem akarod látni?
Teszem fel az újabb kérdést, arra a részre vonatkozóan, ami annyira szíven ütött. Egy időben féltem megmutatni a képeimet, főleg azoknak, akikről készült, de mostanra teljesen máshogy gondolkodom erről. Ha pont ő nem látná, a róla készült képet, akkor igazán nincs értelme megfestenem őt.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. október 31. 20:37 | Link

Lelkizős. Amit agyon sokszor, kb. mindig el akarok kerülni. Kell nekem jártatnom a számat... Mivel nem akarok mesélni, így csak megrántom a vállam, meg egy picit megrázom a fejem, talán ennyi is elég lesz. De már sokáig mentem. Ezt nem fogom tudni kimagyarázni. De érdemes egy idegenre bármilyen titkot rábízni? Vagy ez nem is titok, csak az én felfogásom szerint?
Csak nem hagyom nyugodni a témát, így végül úgy döntök, hogy akkor tessék, kitálalok, vesztenivalóm úgysincs...
- Nem megy túl jól, mert nyílt titok, hogy mi vagyok, és így sosem tudok nem a központban lenni, főleg, ha valakivel összefutok, aki nem lány. És nem tudom másik szemszögből nézni azt, amit látok. Mert fogalmam sincs, hogy ki is vagyok. Vagy ki lehetnék. Netalántán ki leszek. Ha bármi sejtelmem lenne arról, hogy nem lesz belőle bajom, hogy "normálisként" viselkedem, hidd el, nem lennék ekkora civakodásban önmagammal.
De bármilyen tippet szívesen meghallgatok, ami segíthet, és ráadásul még nem próbáltam. Ilyen viszont nem lesz túl sok, szóval inkább csendben maradok, hátha lecsendesedik ez a téma...
... hogy aztán valami hasonló kényelmetlen kerüljön elő, de ez máshogy kényelmetlen, inkább olyan izé. Grace fényképezett, de az mégsem olyan volt, és nem is tudtam volna mit tenni ellene, hiszen már azelőtt is kattant a vaku, mielőtt bármit szóltam volna. De várjunk csak... Ugye nem élt vele vissza. Ha visszamegyek, majd beszélek vele.
- A valódit sem, meg a festettet sem. Félek tőle.
Azt hittem, eddig nyilvánvaló volt, hogy nem akarok tükörbe nézni, de ezek szerint mégsem. Nem baj, a higgadtságom (még) megvan, így tudok válaszolni minden ingerencia nélkül.
- Mert az már majdnem ugyanaz, mint a tükörkép.
Talán ennyi elég lesz magyarázatnak, de azért várok még pár pillanatot, hogy be is bizonyosodjak róla, és ha semmi egyéb nincs, akkor tényleg vidámabb vizekre próbálok evezni. Vagyis számomra érdekesebb dolgok felé.
- Miért próbálsz meg nekem segíteni? Elvégre nem is ismersz annyira.
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 5. 12:09 | Link

Zoé
bocsi-bocsi


- De amíg nem próbálod ki, nem is fogod tudni... - világítok rá a nyilvánvalóra. Közben pedig azt hiszem, nagyon jól megértem, miről beszél. Bár rólam szerencsére nem vágja le mindenki, hogy nem vagyok teljesen emberi, igencsak tartok tőle, ki hogyan viselkedne a környezetemben. És pont emiatt a titok miatt, nem is tudok annyira önmagam lenni, mint szeretnék. Szerepet játszom, amiben próbálok megfelelni egy általános képnek. S az a benyomásom a velem szemben ülő lány, valami hasonlót próbál. Neki persze nehezebb dolga lehet. Ezt belátom. Már amennyire képes vagyok jelenleg ilyesmire.
Az újabb téma, hogy lefestem, illetve, hogy nem szeretné látni magát... Elszomorít. Nem látom így értelmét a dolognak.
- A tükör... csak egy eszköz... Nem tud bántani. Amit pedig benne látsz... Az csak rajtad múlik, hogy kicsoda és milyen... - próbálom meg összeszedni a gondolataimat. Én például nem látom benne a vámpírt. Mert nem akarom látni. S ezzel persze magamat is becsapom. Valószínűleg az anorexiásoknak is ez a problémája, ők állítólag mindig kövérnek látják magukat. Ha úgy veszem, teljesen értelmetlen a tükör...
- Egy festmény... nos az szerintem más. Az nem az lenne, amit te látsz. Sokkal inkább, amit én látok, ahogy látom...
Állapítom meg egy egyszerű mosollyal. De aztán megrázom a fejem.
- De akkor felejtsd el - fűzöm hozzá, hiszen egyértelműen ő nem akarja a dolgot, én meg nem erőltetem. Inkább megiszom a maradék teámat. Már ha van még. Mert a beszélgetés közben nem is figyeltem. Könnyen megeshet, hogy az üres csészét emelem a számhoz.
Az újabb kérdésére egy darabig csak nézem. Aztán kinézek az ablakon, s újabb másodpercekig csak bámulok kifelé, mielőtt megszólalnék.
- Talán mert, amíg mások problémáit próbálom megoldani, addig nem kell sajátjaimmal foglalkoznom - fordulok felé egy halvány mosollyal. - De ha zavar, azt is megmondhatod.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2016. április 5. 17:27 | Link

Kész. Vége. Egy pillanat alatt porba hull minden, amit felépítettem logikus érvek alapján. Tudom én, hogy ezek között vacilláltam én is, a mai napig, vagyis még tuti, hogy ezután is fogok, de akkor is. Ez így hatalmas pofonvágás. Csak hogy szépen fogalmazzak...
- Pont ettől félek én is. Hogy kit is fogok benne látni.
Ismerem el olyan őszintén, és kissé összetörten, ahogy az csak lehetséges. Ha öt éves lennék, most tuti, hogy sírni kezdenék, minden előjel nélkül. De nem vagyok óvodás, így nem is fogok sírni. Majd otthon, a szobámban, a takaróm és a párnám védelmében, ahol lehetek gyenge.
Most viszont elég ebből, ideje, hogy kicsit azon is gondolkodjak, még jó sokat, amivel érvel. Nem is rosszul. És én nem tudom betörni, mint egy tükröt... Ironikus hasonlat, nemde? Hát ez vagyok én...
- Talán. Majd. Egyszer. De nem most.
Majd lépésben haladhatok efelé. Meg se gondolom, mit mondtam ki, talán azt, amit akarok. Normális lenni, és nem a saját nyűgömet siratni, mert az tuti, hogy pont így kezdődnek azok a történetek, amik úgy végződnek, hogy: "... és az öreg néni egyedül halt meg, két macskája társaságában, mikor rágyulladt a ház...". Szánalmas vagyok. Fújjj...
Lehet viszont, hogy nem vagyok egyedül az ilyen jellegű problémákkal? Vagyis a hasonló cipősökkel? Oké. Még szarabbul érzem magam, hogy képes vagyok a sírba dönteni mindenkit, és kicsinálni. Esküszöm, kolostorba vonulok.
- Én is ezt tenném a helyedben.
Vonok vállat kicsit ingerültebben, és dühösebben, mint szeretnék, mert most ez tombol. Ki iránt? Naná, hogy magam ellen, mert egyedül én lehetek ekkora balfék. És ez így nem jó. Nem szeretem. Irritál, utálom, felidegesít, és azt nem szeretné senki sem.
- Mit szólnál két korsó vajsörhöz, egyet neked, egyet nekem, és mellé némi rumos kókuszgolyóhoz?
Igen, nem titkolom valami jól a szándékaimat, de talán felszabadultabb leszek, és nem ilyen búval b****tt. Ez kell most nekem. Tombolás. Főleg egy ilyen gyónás után, amit most levágtam itt pár percen belül, ráadásul egy ismeretlennek!
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2016. április 7. 12:23 | Link

Elmosolyodom, bár ez nem a vidám fajta mosoly. Sokkal inkább az, amivel az ember azt próbálja kifejezni, hogy valahol megérti a másikat és sajnálja, de ezt inkább nem mutatja, mert hát fő az optimizmus.
- Kit szeretnél látni? - teszem fel a kérdést, mert hátha el tudja mondani. Ha tudja, akkor pedig úgy alakítani is tudja, hogy olyan legyen, vagy ahhoz közeli, amit látni szeretne. Ha meg még nem is tudja... Nos akkor ideje, hogy elkezdjen gondolkozni rajta. Nehogy akkor jöjjön rá, amikor már túl van a nyolcvanon is.
Ki pillantok az utcára ismét, aztán hirtelen felindulásból úgy döntök, elmondom én mit szeretnék. Bízva benne, hogy neki is könnyebb lesz magáról beszélni, ha kicsit én is megnyílok felé.
- Én csak egy őszinte, boldog és önfeledt mosolyt szeretnék látni - mondom, miközben rápillantok, s elmosolyodom. Most, hogy velem van, és azt érzem, amit talán közel is állok az elképzeléshez. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ezek az érzések nem valódiak és ez beárnyékolja a mosolyomat is. Nem teljesen őszinte, és nem is önfeledt. Mindenesetre boldog. Szeretem az érzést, amit kivált belőlem a társasága. Könnyebb vagyok tőle, és annak ellenére is, hogy nem vidám dolgokról beszélgetünk jobban érzem magam, mint általában. Nem is értem miért vagyok olyan búskomor mindig, s miért próbálom elhitetni a világgal az ellenkezőjét. De jó, hogy itt van. Engem is ráébreszt sok mindenre.
Aztán a festés kerül szóba, s bár tudom, hogy nem gondolja teljesen komolyan, mégis azzal az apró talánnal, még közelebb visz, az általam oly vágyott tükörképhez. Ma először, vidáman csillannak fel a szemeim, s a fogaim is kivillannak az újonnan arcomra szökő mosolyban.
- Talán. Majd. Egyszer. Szavadon foglak - felelem vidáman és magamban próbálom ezt az érzést megtartani. De nem tart sokáig. Nem tud sokáig tartani, hiszen a beszélgetés más irányba terelődik, s visszaránt a földre.
- Akkor hajrá! - pillantok rá kihívóan. Eddig nem tűnt fel, hogy mások problémáival szeretne foglalkozni. De én igazából nyitott vagyok - bizonyos szintig -, ha az neki pillanatnyi komfort érzetet ad. Na meg... belőlem is kikívánkoznak dolgok. Sosem voltam az a fajta, aki hosszú ideig képes magában tartani bármit is, most pedig hosszú hónapok óta titkolózom.
- Részemről rendben, de csak ha aromás golyó. Az alkohollal nem vagyunk barátok - egyezem bele, mert bár eddig egészen az volt a benyomásom, hogy magamra akar hagyni, hülye lennék elszalasztani egy ilyen lehetőséget, amiben magától ajánlja fel hosszabb időre a társaságát. Lehet tényleg van valami féle vélafüggőségem?
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed