Viktória

Moondance

Jóska bácsi

---

Az utóbbi időben egészen sok önállóságot kapott, elvégre most lett kilenc éves nagylány. Már az előző év végén is sokszor járt egyedül iskolába, igaz erre főként szükségből volt lehetősége, mivel az anyukája nem bírt el annyi mindennel, hiszen nagyon sokan vannak a házikójukban. Végül is vehettek volna egy sokkal nagyobbat is, mert főleg a fiúk meg Ella nagyon szűkösen vannak. Meg aztán mindenre kevesebb idő jut, úgyhogy volt rá sokszor példa, hogy ha nem egyedül ment volna iskolába, akkor nagyon elkésik. Vagy pedig ott kellett magának uzsonnát vegyen, mert nem volt idejük készíteni finom szendvicset, vagy sütni valami finom süteményt. Az a legjobb, amikor ráérnek reggelente és közösen sütögetnek valami pék sütit, vagy muffint… vagy tortát, bár olyat még nem csináltak, csak szülinapra, nem pedig reggelire. De abban biztos, hogy valami csokis-cukros tortát fog reggelizni, ha nagy lesz. Nem emlékszik már vissza pontosan, hogy a Bagolykőben voltak-e ilyen reggelik, de ha kedvesen néz azokra a mókás, nagy fülű manócskákra, biztos szívesen készítenek neki ilyeneket.
Kikönyörögte, hogy ma legyen egy kis sütemény az esti vacsora után, ha már két egész napja nem volt_otthon ilyen jellegű elemózsia. Sajnos senkinek nincs ideje sütni, így felvállalta, hogy hoz párat a közeli cukrászdából. Felkapta a kedvenc sárkányos köpenykéjét a ruhájára, karján egy kis kosárral, a zsebében a szükséges pénzzel útnak is indult.
A cukor gondolatától megrészegülten lép be a czukrászdába. Maga sem tudja, hogy hányszor járt már itt, talán egy milliószor is már! Vágyakozó pillantással pislog a pulton lévő kínálatra, majd előszedi a zsebéből a listát. Megvan, hogy ki mit szeretne, ám a kicsi lány készült. Van neki zsebpénze, amit egy ideje már gyűjtöget, így el tudott hozni belőle 1-2 galleont. Nem lesz ám több szendvics uzsonnára, be fog csempészni különféle muffinokat meg cookiekat a táskájába. Lesz köztük csokis, belga csokis, tripla csokis, kakaós-csokis… csökiköbös és társai.
Miután megszerezte a zsákmányait, a családi csomagot szépen a kosarába helyezte és  persze biztonságba a dugi édességét. Bizony rá kellett jönnie, hogy a zsebei nincsenek ellátva tágító bűbájjal, így nem fér be az összes szerzeménye. Arra a nagy döntésre jut, hogy nosza meg kell egyen itt helyben legalább egyet, hogy ne tűnjön fel a turpisság otthon. Este lévén meglehetősen tele van a kis üzlet, nekiáll körbepásztázni a helyiséget, miközben már boldogan majszolja az egyik muffinját. Ezen volt cukormáz, ami összekente volna a ruháját, így ezt fogja elpusztítani az elkövetkezendő időben.
Tekintete megakad egy férfin, aki egyedül ül egy asztalkánál, épp most megy el mellőle egy köténykés pincér. Őt látták a múltkorában a hotel mellett járkálni, azt hallotta, hogy nemrég költözött a városba. Felveszi a legszebb csoki krémes vigyorát és a bácsi mellett terem.
- Csókolom! Leülhetek ide?
Kérdi, majd a választ meg sem várva lepattan. Ismeri ezt a kérdést, de valahogy még azt a fordulatot nem sikerült tökéletesen megfigyelnie, hogy megvárja a feleletet. Úgyis mindig engedik, felesleges körök ezek.
- A bácsi nem rég költözött ide, ugye? Láttam a múltkor, amikor mentem suliba. Ott tanulok!
Mutat át a Boglyas tér irányába. Igaz, miért hinné a férfi, hogy a mágusképzőbe jár, eléggé kicsi még ahhoz. De sosem lehet tudni. Ismét egy nagyot harap a süteményéből, így elhallgat egy időre a csipogás. Tudja ám, hogy nem illik teli szájjal beszélni.

Viktória

Lónééééérd vaagy Lénááárd vagy mi  


Hát hát hát, 5 nap múlva karácsony, a levelet meg már jó 2 hete kaptam meg. Levertségemen leginkább a csoki segített, aztán még több csoki meg cukorka de a világért se tudták megcsinálni eredeti ízűre a Zuccotto süteményt. Pedig drágáim próbálkoztak, nagyon is, vagy háromszor nekiálltak .. azonban valahogy mégsem hatott olyan istenien az íze. Valahogy próbálom áttranszferálni a dühöm, a keserűségem és a bánatom abba, hogy egy árva süteményt sem képesek elkészíteni nekem - pedig aztán tényleg szívüket-lelküket kitették nekem. Na, de aznap este lezsíroztam Lénárd drágával, hogy másnap - azaz ma - eljön velem süteményt falni a cukrászdába.
6 óra körül találkoztunk a puffoknál Lénikével, de töredelmesen be kell vallanom még valamit. Mivel Mersén kívül nem szokásom más fiúkkal csatangolni (holott tudjuk, hogy Lénárddal jó a kapcsolatom) eléggé izgultam, de tényleg nem tudom, mitől. Végig az keringett a lelki szemeim előtt, hogy Merse egyszercsak betoppan és kérdőre von mindkettőnket én pedig ott menten fogok szívrohamot kapni és lefordulni a székről. Aztán akkor meg majd magyarázkodhatok.. Na szóval mindezek elkerülése végett a szobatársaim rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy belém diktálnak 2 kis pohárka pálinkát. Jesszus, mondanom sem kell, hogy az első után úgy néztem ki, mint valami sárkány. Ugráltam össze-vissza, mint valami eszelős, kaparta a torkomat, égetett és szívem szerint tüzet okádtam volna - borzalmas íze volt. Ez után még egy másikat is meg kellett innom, mert különben nem adták oda a pálcámat. Erre már csak vonásaim torzultak el, kiöltöttem a nyelvemet és ismét megráztam a fejemet. Szinte biztosra vettem, hogy farkas lényem sincs annyira oda ezért az alkoholos cuccért. Hamar kipirultam és pirospozsgássá vált a pofim, majd még egy fésülést megejtve vállamra kanyarítottam a baglyos táskámat, melyet ezernyi banda logója díszít és uzsgyi neki, megindultam a talákozóponthoz. Lehet, hogy nem ez lett volna a megfelelő alkalom a barackos pálinka kipróbálásához..?  Nem kéne esetleg visszafordulnom és sírni még egy picurkát? Áh, mi a fenének?!
- Uuuff. - köszöntem rá a fiúra, majd hozzám teljesen szokatlan módon adtam az arcára egy puszit. De mégis minek?? Áh, tudja a franc. Na induljunk meg. Nem mertem belekarolni háztársamba, holott lehet nem ártott volna.
Lebaktatva a cukrászdáig egyre jobban éreztem, hogy mindjárt megsülök itt a tél közepe felé haladva a kabátomban és a kötött, piros körsálamban, de mindegy is. Milyen szépek a kopasz fák, én ezt eddig miért nem vettem észre? Jééé, nem is fekete a bokacsizmám, hanem sötétkék.. ez mióta ilyen színű?
Biztos viccesen nézhettem ki, ahogy elámuldozok az utca legalapvetőbb és legnormálisabb dolgain, néha megbotlok a lábamban, mosolygok mint a vadalma, szőke hajam mellé pedig szinte lángol az arcomon a bőr, olyan vörös. Hát ez.. pazar.
- Naa, mit fogunk enni? - fordultam oda végül komolyságot erőltetve magamra Lénárd pajtimhoz, miután bementünk a cukrászdába és kezdtem mélységesen elszégyellni magam a viselkedésemért. Kabátomat lehámoztam magamról a sállal együtt, majd kezdtem átkozni az összes szobatársamat (mind a kettőt) amiért rám erőltették azt a pálinkát. Rettenetes íze volt. Jaah, mellesleg Lénárd már bizonyára teljesen elmebetegnek titulált. Fura, hogy még mindig itt van mellettem.  Nagyon fura..

A nem teljesen józan Lillácska

Lénáárd

Az út alatt eleinte felhőtlenül csodáltam meg az út széli kavicstól kezdve a felhőkön áttörő Nap varázslatos sugarait, a cukrászdához közeledve pedig egyrészt kezdett hála az Égnek elmúlni belőlem annak az átkozott alkoholnak a hatása. Soha többé, most megfogadom. Orrom egyre több illatot próbált megkülünböztetni, és bár egyik sem volt rossz vagy gyomorkavaró, mégis hirtelen rosszul lettem. Az utolsó métereket Lénárd kezébe kapaszkodva tettem meg, amit szégyelltem is rendesen. Beértünk, megszabadultunk a felesleges holmiktól és egy napsütötte részen telepedtünk le. Kínos volt az egész, mert általában nagyon jól el szoktunk beszélgetni akár még az amőbák szaporodásáról is.
Milyen sütit kérek? Sajnos nem tudom. Illetve dehogynem, hát emiatt invitáltam el Lénárdot, és a neve pedig..
A letolás részére valahogy számítottam, de ilyen formában semmi esetre sem. A lélegzetem is elakadt, és mivel már kijózanodtam az italtól, sikerült még annál is jobban elvörösödnöm, mint ahogy elindultunk. Fejem lehajtottam, tejföl szőke hajam egész eltakarta az arcomat és hallgattam. Pontosan így szoktam várni, hogy anyám befejezze az aznapi 57. számú lemezét arról, miszerint mekkora egy halom szerencsétlenség vagyok, aki arra sem érdemes, hogy ételt tegyenek elé. Most, jelen pillanatban csak azért nem buktam ki a könnyeim - amik általában ki szoktak - mert az elmúlt napokban már annyit kiadtam belőlük, hogy elapadtak. Szótlan voltam még azután is, hogy megpróbálta poénnal semlegesíteni az azt megelőző pironkodó szavait.
Oldalra sandítva a loboncom alól észrevettem egy anyát 3 kisgyerekkel, akik némán minket bámulnak. Bátortalanul felemeltem buksimat, mindkét kezemmel kisöpörtem hajamat a látómezőmből, lábaimat magam alá húztam töröülésbe, ujjaimat összekulcsolva az asztalra helyeztem majd egy illedelmes, nőies mosolyt megvillantva válaszoltam a kérdésre.
- Igen, szerintem is nagyon furcsa, hogy ebben az idényben is még mindig süt a Nap, 10 fok van és nem kell kesztyű. Nem, ez valóban nem normális.
 - bólogattam is az egészhez, majd már oldalra se kellett néznem ahhoz, hogy érzékeljem a hölgyet a kicsikkel beszélgetni. Mosolyom odaragadt az arcomra és egy jó fél perc erejéig farkasszemet (haha..szóvicc..) néztem Lénárd urasággal.
- Mindegy. Szerintem hagyjuk elmenni. - az étlapot egy heves mozdulattal elkaptam onnan, ahol épp volt, majd látványosan tanulmányozni kezdtem, holott egy árva betű nem sok, de annyit se olvastam el. Szemem azonnal a Z betűhöz ugrott és lám lám, meg is találtam a nyalánkságot. Elvigyorodtam, majd az asztalra helyeztem a prospektust. - Szóval mit kérsz? - emeltem rá tekintetem, mely ismét higgadt volt és nyugodt.

A lassacskán józanodó Lillácska

Laura
~ Ruha. | Valamelyik szabad hétvégén, karácsony előtt.

Izabella
-Valamelyik szabad hétvégén, karácsony előtt.-
Outfit

Laura
Valamelyik szabad hétvégén, karácsony előtt.

Kijelentette a hölgyike, hogy ha korrepetálnám, akkor valószínűleg felrobbantana valamit, vagy felgyújtaná a hajamat, mire én felvihogtam, de a kezem a hajamra kaptam. Mondjuk amilyen elvetemült kis vörös, ki is néztem volna belőle. A vörös csajok mind bolondok kicsit...
- Arról le lehet kattanni, nem adom, csak az enyém - szorongattam a hajam hülye fejet vágva, az orrom ráncolva, de vigyorogtam. Ennél azért sokkal több kellett volna ahhoz, hogy eltántorítson az ajánlatomtól. - Challenge accepted, baby! Mikor és hol?
Az ajkamba harapva elvigyorodtam, majd összefontam a karom elvigyorodva. Persze az elefántos megjegyzésére nem pont úgy reagáltam, mint hogy várta volna, legalábbis azt hiszem. Nem baj, én tök jól éreztem magam, pláne, mikor láttam, hogy nézi a vigyoromat. Mikor nyelvet öltött rám, voltam szíves elkapni azt, amiért utólagosan volt szíves nagyon szúrósan nézni rám. Mély sóhajjal néztem rá, aztán csak rosszalló vigyorral megráztam a fejemet. Én aztán ilyenekért nem fogok hisztizni, meg patáliázni, bocsánatot kérni meg aztán pláne nem! Nem az ő keze lett nyálas... Kijelentettem, hogy még egy veszélyes kijelentés és harapok, mire megkérdezte, be vagyok-e oltva veszettség ellen. Szórakozott vigyorral vállat vontam, hadd őrlődjön a kérdésen, engem bizony nem zavar.
- Na, tüntesd el gyorsan azt az ártatlan vigyort, mert ha jobb is vagy, mint én, azért te sem vagy éppen egy földre szállt angyal - mosolyogtam rá rosszfiúsan, aztán csak a hajamba túrtam, hogy elrendezzem azt. Azt hiszem, a hölgyike kezdett rám beduzzogni, amiért kinevettem őt, de nem különösebben zavart, mert ha ismert volna eléggé, tudhatta volna, hogy nem azért nevettem, mert annyira röhejes, hanem azért, mert egészen szimpatikus volt. Nők... csak a baj van velük! Persze tetszett, hogy folyton fenyegetőzik, meglepően cuki volt tőle, úgy értem elszórakoztam rajta. Az viszont, hogy felpakoltam a mászókára, azt hiszem meglepte. Mondjuk engem is... A fejébe nyomtam a kalapomat, majd oldalra döntöttem a fejemet és úgy tanulmányoztam őt. Végül úgy döntöttem, tetszik az összkép, maradhat rajta.
- Nem lesz bajom, annyira nem vagyok tápos, kicsilány... Ami meg a szóhasználatomat illeti... nem kérheted, hogy térdre borulva esedezzem azért, hogy igyál meg velem valamit. A forrócsoki jó - néztem, ahogy lemászott onnan, kérdőn, mivel először nem nagyon értettem mit akart, de végül persze leesett, hogy a képregényem... leesett.
- Nem sok dolog van, amit féltek... A kalapomat viszont igen, szóval csak tessék vigyázni rá, mert VV lesz - mondtam, majd néztem, ahogy elvonult a táskájáért. Erre persze cukkolni kezdett, ismételten. Leesett állal meredtem rá fél pillanatig, majd kijelentettem, hogy ő egy pimasz nőszemély és a csuklóját elkapva húztam magam után a fél falun át.
- Gyere már, gyere, gyere, gyere, nem akarok egész nap itt állni, gyere... - mantráztam az úton szinte végig, majd belöktem a cukrászda ajtaját kis mosollyal. Voltam már itt párszor. Nem volt a kedvencem dekorációra, valahogy a régi összejövetelekre emlékeztetett gyerekkoromból. Ettől függetlenül szép volt. Szóval itt voltam szíves elengedni a hölgyikét és ránéztem. Egy asztalhoz séta, majd leültem és színpadias mozdulattal, pimasz mosollyal a szemben lévő szék felé intettem.
- Leülsz, vagy egész nap ott fogsz ácsorogni, Reenie? - kérdeztem hátradőlve kis vigyorral.

Csinoska

Nemrég vagyok túl a kutyás eseten, az Eridonban még a délelőtt folyamán. Nagy örömömre sikerült a kis találkozás után szereznem fájdalomcsillapítót, ami olyan jót tett a fejemmel, hogy elvetettem azt az ötletet, miszerint egész nap nem csinálok semmit, csak ülök a szobámban és nézek ki a fejemből.
Eszembe jutott, hogy Ádi dolgozik ma, hát gondoltam benézek hozzá a cukiba és pukkadásig tömöm magam csokitortával, epres-joghurtossal, dobossal, meg rendetlenkedek egy kicsit, hogy legyen mit takarítania.
Csinos ruhába bújtam, mert miért ne, anyám mindig szereti, ha adok magamra, ezért telepakolt olyan dolgokkal, amik hasonlóak ehhez a fekete ruhához... Néztem magam a tükörben, enyhén kifestettem magam, és indulás Ádihoz. A kis táskámban volt a maradék pénzem és a mini verses könyvem, amit akkor akkor olvasok ha egyedül maradok, vagy kínosan érzem magam egyedül.
Az út csúszott, majdnem a popsimon szánkáztam végig Bogolyfalváig. Ó Merlin, mekkora égés lett volna... Ám szerencsére épségben, sértetlenül, bár lassan leértem a cukrászdához, ahol fülig érő mosollyal köszöntem be főként Ádinak.
- Szép napot! - kabátomat le is tettem az egyik szabad szék támlájára és lehuppantam rá, lábaimat keresztbe rakva, hátamat kihúzva, kezeimet az ölembe rakva utánoztam a nagy dámákat, persze poénból.
- Az egészet kérem - mutattam a kirakodott süteményekre.

Szira

Csinoska

A cukrászda csendes volt, nem is vártam nagyobb tömeget. Könnyű volt az asztalválasztás, elég sok szabad hely volt, és én az első választottam amihez odaértem. Hamar megjött imádott pincérkém is hozzám, amíg őt figyeltem, végig vigyorogtam, és "pózoltam". Semmi különös, csak egy kis szórakozás.
- Hm, ki az új haverod? - feltűnően odasandítottam az új fiúra, őt még nem láttam itt. Vagy elkerültük egymást, vagy tényleg nemrég érkezett. Ádi a sütis kijelentésemre finoman hasba bökött, mire akarva akaratlanul megrándultam, és a kezére csaptam.
- Pontosan oda, ahol taperolsz - nevettem fel mit sem törődve azzal, hogy mindennek fül és szemtanúi a rajtam kívül sütizni vágyó vendégek és a főnök is.
Sütiből bármennyi jöhet, el is képzeltem egyből, hogy fogok elterülni a széken miután kipakoltattam az összes szeletet.
- És ha nem, akkor panaszt tehetek? - szemöldököm felszaladt egy kissé, persze csak hülyéskedtem vele és közben mosolyogtam. A választ meg sem várva elővettem a táskámból a kis könyvemet, de mielőtt fellapoztam volna, Ádira néztem.
- Pattanjon uram, és hozzon ide nekem egy szelet csokitortát. Ha a főnököt nem zavarja, te is csatlakozz - oldalra döntöttem a fejem amolyan "vagy jössz, vagy én megyek utánad" nézéssel.

Sziruska

Csinoska

Nevetnem kellett azokon az ázott kiskutya szemeken amiket meresztett rám. Megingattam a fejem, ami nem volt pontos válasz arra, melyik típusú srácok jönnek be. Inkább a barna, de a szőkék is, nem a hajszínüket nézem.
- Mibe fogadunk? - nevetgéltem a fogadás felvetődésén. Nem is lenne rossz megtudni, melyikünknek sikerülne megnyerni az evőversenyt. Mondjuk rossz belegondolni, hogy a sok édesség után hogy fogunk felkorcsolyázni a kastélyba azon a jeges úton...hajjaj.
- Naaa, jól tudod, hogy úgy nem lehetek a randipartnered, hogy a híd alatt laksz...és ne hívj így, ez sértő - most én is felhúztam az orrom, igaz csak pár másodpercig, hogy észrevegye. Szerencse, hogy nagyon jó kedvemben talált, különben nem váltottam volna ilyen gyorsan vissza.
- Igazán köszönöm - vigyorogtam rá, aztán engedtem a hátam egyenességéből, és a könyvem fölé hajolva olvastam amíg vártam a sütire.
Nem kicsit lepődtem meg, mikor Ádi másodmagával jött vissza hozzám, a tálca, ami a szőke kezében volt, az pedig tele volt sütivel. Ezzel mondjuk nem volt sok időm törődni, pincérkém máris elkezdte a bemutatást.
- Örvendek - kuncogtam miközben a fiúra néztem. Elég vicces helyzet volt ez. - Majd baglyozz - suttogtam el neki ezt a két szót, persze úgy, hogy Ádi is hallja.
Hümmögtem, nézegettem, aztán a fejemet csóváltam.
- Nem kérek semmit, köszönöm.
Vártam egy picit, hogy mindenki eltűnjön a közelből, aztán mélyen beszívtam a levegőt.
- Én jövök? Figyelj. Ez egy rövidke - a kezdésre engedélyt kérve néztem fel rá, majd elmosolyodtam, és olvasásba kezdtem.
- Dacos leány!
Hagyd megcsókolni magad,
Hagyd átölelnem derekad.
Nap megy nap után,
S ha napjaid elhaladnak,
Maradsz magadnak.
Száraz derekad
Majd senki meg nem öleli,
Csak a koporsónak deszkája,
S halvány ajakad
Más nem csókolja, csak a sír férgei...
Gondolj reája.
Mit érzesz,
Nem rendül meg szived?
Nem érezed,
Hogy ez hideg csók, hideg ölelés lesz!

Szira

Csinoska

Felnevettem az ötletre. Mégis kinek lenne önszántából kedve állandóan olyan ruhában mászkálni, amin egy másik ember képe vagy neve díszeleg? De Asztrid vagyok, és szeretem a kihívásokat, pláne ha evésről van szó. Jöjjön az a süti.
- Áll az alku, győzzön a jobbik - kezemet nyújtottam felé, hogy ezzel pecsételjük meg fogadásunkat, és már tényleg csak azon volt a hangsúly, hogy melyikünk lesz képes elviselni a csokimérgezést.
- Valentin nap, ehh...giccs - őszinte fintorral gondoltam a közeledő ünnepre. Semmi kedvem azon a napon felkelni, hogy aztán azt nézzem, kik hogyan nyalják falják egymást a folyosó kellős közepén. Nekem még nem volt komolyabb barátom, így soha nem éltem még át a szerelmesek ünnepének érzését. És nem is szeretném. - Ne mondd, hogy te szereted...
Nehéz elképzelnem Ádiról, hogy romantikus lovagként hatalmas rózsacsokorral áll valaki ajtaja előtt azt várva, hogy kedvese mikor készül el az esti magamutogatásra. Az évek alatt még nem láttam semmi ilyet tőle.
Mielőtt a zabálást elkezdtük volna, a vers következett. Találomra választottam, de nem azt a reakciót kaptam, amit kellett volna. Komolyan mondod? Nem értesz a költészethez...
- Majd - ezzel összecsaptam a könyvet, és odébb toltam. A villámat a számba rakva húztam magam elé a sütis tányért, és nagyjából két falattal ki is végeztem az első szeletet. Kíváncsian néztem a pincérfiúra, hogy ő mekkorára tudja nyitni a száját.
- Na mi lesz, én tömjem beléd? - vigyorogtam piszkálódva.

Szira

Csinoska

Ne bízd el magad. Nem vagyok én abban annyira biztos, hogy Ádi pocijába több fér, mint az enyémbe. Majd most meglátjuk, ki fogja a másik pofiját büszkén magán viselni.
- Megengedem, hogy megajándékozz - vigyorogtam rá. Talán velem van baj, de nem vágytam soha arra a folyékony cukormázra ami ebben az időszakban körbevesz mindent és mindenkit. Főleg Kiliánt látva szállnak el az ilyen gondolataim, ha netán mégiscsak eszembe jutna. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyná annyiban a boldogságomat.
- Én nem, de Petőfi Sándor biztosan - vontam meg a vállam és a sütikhez fordultam. Nekem bármilyen vers jöhet, úgy látszik ezzel nincs mindenki így. Kíváncsi vagyok, a következővel ráhibázok-e majd Ádi ízlésvilágára, vagy újra és újra mást fog kérni.
- Meghitt hely, Ádi, te beteg vagy? - már majdnem átnyúltam az asztal fölött elképedt arccal, hogy a homlokára tegyem a kezem, de ő megelőzött. Felhúztam az orrom a megpiszkálásra, majd  fejemet csóválva szemeztem egyet a sütikkel. A második finomságának már hangot adtam, hümmögéssel körítve nyaltam le az ujjamról a habot. Hogy került egyáltalán rá?
Pár másodpercig néztem a szemben ülőt, muszáj volt mosolyognom azon ahogy tömte magába a sütit. Jó lenne tudni, mi vezérelt arra, hogy bemásszak az aurájába, de megtörtént.
- Várj - mielőtt reagálhatott volna, áthajoltam az asztal felett, és szája szélén maradt habot én magam tüntettem el egy csókkal. - Ez plusz egynek számít.

Szirus

Csinoska

- Drágám? Hmm... - úgy csináltam, mint aki nagyon elgondolkozik ezen a megszólításon, pedig nem, igazából tetszett. Tetszik minden, ahogy becéznek, de inkább azoktól, akik érdekelnek valamennyire. Ádi pedig ebbe a kategóriába tartozik.
Szegény Petőfi. Na erre inkább nem mondtam semmit, valahogy nem a sajnálkozást éreztem a hangjában. Néha képes vagyok rá, és elkezdtem védeni a kedvenc szerzőimet, de erről próbálok leszokni, mert ne jó dolog Petőfi miatt kitépni valakinek a haját és monoklit csinálni a szeme alá. Már pedig erős öklöm van.
- Szeretlek simogatni - válaszoltam egyszerűen, de annál kihívóbban. Ebből a sütizésből eléggé érdekes témáink születnek, ahogy az evészetből is.
Minden félelem nélkül hajoltam oda hozzá és csókoltam le a habot a szájáról, amit ő aztán vissza is adott. Itt nekem már vigyorognom kellett, csendben ültem vissza a helyemre, és amíg a számba tömtem három falatot egyszerre, ujjam hegyével összekentem az orrát tejszínhabbal.
- Tudod még, hol tartunk? Csókban, vagy sütiben mérjük tovább? - Ádi tekintetét állva nyaltam le az ujjaimról a süti maradékát, szusszanásképp pedig egy kicsit hátradőltem a széken. Első csókunkhoz képest eléggé jó volt, és még az alapja is egy igazi ok volt. Hm.
- Esetleg válassz egy verset - fejemmel az asztal szélén pihenő könyvem felé böktem.

Szira

Csinoska

- Mi? Miért? Nem is csinálunk semmit - vigyorogtam rá, a szemem felcsillant. Pontosan tudtam, hogyan húzzam nála a határokat elválasztó cérnát, de ő is fordítva. Korábban is szórakozgattunk már Ádival így, de ami utána jött, na az még nem következett be.
- Óóó dehogynem. Már meg is vertelek. Kiválaszthatom, melyik képemet viseld egy hónapon keresztül? - nyelvet is öltöttem a viccelődéshez. Arra se haragudnék meg, ha nem tartaná be a vesztesnek járó ítéletet, azért nem veszem véresen komolyan az ilyen játékokat.
- Passz - vontam meg a vállam őszinte semmilyen kifejezéssel az arcomon. - Mit szeretnél, azt mondjam, hogy ilyet többet soha nem akarok csinálni veled, vagy az ellenkezője? - fel is vontam a szemöldökömet. Kérdésre kérdéssel válaszolni tudom, hogy nem jó dolog, de hát mit lehet tenni. Így jött ki a lépés.
Míg ő a könyvet lapozta, az én tekintetem elkalandozott. Láttam, hogy vannak egészen jónak tűnő dobozos üdítők szívószállal, és nekem kellett egy olyan.
- Mindjárt jövök - szóltam a sütipartneremnek, és már fel is álltam az asztaltól, hogy a szőke pincérsráchoz lépkedjek. Kértem egy barackosat, de mielőtt visszamentem volna az asztalunkhoz, váltottam pár szót vele.
- Találtál valamit? - a szívószálat kicsomagoltam, a papírját pedig letettem az asztalra, direkt úgy, hogy finoman érintsem Ádám kezét az enyémmel.

Ádám (egoista, pff) Szira

Ruha † A mászókalakó...

Az hogy még így is belement a dologba nagy bátorságra utal. Elmosolyodva néztem rá, majd  szórakozottan rágcsálva az alsó ajkam bámultam rá. Ötletem sem volt, mégis hol akar ő engem pálcahasználatra oktatni, vagyis na. Arra nem volt ötletem hogy hol oktathatna... Egy idő után abbahagytam és felsóhajtva néztem el tőle.
- Találj ki valami helyet és időpontot. - mondtam mivel nem visszakozott, hiába is vártam. A továbbiakban nagyrészt olyan dolgokat csinált vagy tett, amelyeket nem igazán tudtam hova tenni tőle. A nyelvelkapás, a bemutatás... érdekes egy figura volt az biztos. Az ártatlan vigyorra való megjegyzése miatt csak nevetni tudtam. Mikor sikerült összekapnom magam, újra meglepett a mászókára való felpakolásommal. Oké hogy nem vagyok száz kiló, de azért nem is egy próbababa amit az emberek kényük és kedvük szerint pakolhatnak. A végére azért egészen kellemes volt a hangulat, sőt még a fejembe is nyomta a kalapját. Meglepett vele, de nem zavart. Arra amit mondott csak érdeklődő tekintettel meredtem és elgondolkodtam rajta, ám egyenlőre nem mondtam rá semmit. Lemásztam a mászókáról és felajánlottam a forrócsoki ötletét amibe belement. Összeszedve a képregényét mondtam neki megint csak valamit, amire érdekes választ kaptam.
- Mi az hogy VV? - érdeklődő pillantással néztem felé és felkaptam a táskám, majd cukkolva próbáltam kicsikarni belőle valami reakciót, ami most sikerült is. Egy pont nekem! Azonban arra hogy pimasz vagyok csak forgattam a szemem, fel sem tűnt hogy idejött míg el nem kapta a csuklóm.
- Hé! - kezdtem volna bele a szövegelésbe, ám elkezdett magával cibálni a fél falun át. Mivel elég magas volt, így kocogtam olykor ha egy kicsit is rákapcsolt. Nagyon felhúzott a folyamatos gyere már dologgal így meg is jegyeztem.
- Lehet tényleg jó lett volna ha térdre ereszkedve könyörögsz Dorian! - próbáltam felhívni magamra a figyelmét hogy hahó, ezt a lányt nem áldották meg hosszú lábakkal a fentiek. Mármint nem annyira hosszúakkal mint az övé. Mire elértük a cukrászdát addigra kb kifulladtam, így majdnem behasaltam az ajtón, de egy kicsit tántorogva sikerült megállnom, szerencsére épen, mert még fogott. Megálltunk és elengedett, így körbepillantottam a cukrászdában. Nem is emlékeztem mikor jártam itt utoljára... talán tavaly. Annyira lefoglalt a nézelődés, hogy elfeledkeztem egy pillanatra róla. Mire sikerült rálelnem merre tűnt az én kalaptalan egyáltalán nem lovagias partnerem, addigra már pimasz mosollyal szemlélt és ráadásképp elkényelmesedve, úgy, mintha övé lenne a fél világ! Reenie... Megint egy új becenév! Lassan szereznem kell egy papírt amire felírom az új beceneveimet...
- Hát tudod mászókalakó... - kezdtem megnyomva a mászókalakót, így egy kicsit pimasznak hangzott a mondandóm. - Azt terveztem hogy figyelem ahogy elkényelmesedve akár valami felséges úr szemlélődsz. - mondtam, majd egy megadó sóhajjal sétáltam oda és leültem.  Megpróbáltam a lehető legsemlegesebb arckifejezésemmel nézni rá, habár nem ment sokáig. Valahogy megint elmosolyodtam őt nézve. Elpillantva róla inkább azon kezdtem töprengeni mégis mit akarunk mi itt. Mármint gondolom akar sütit... Egy pillanatra kirázott a hideg a gondolatra is. Én aztán tutira nem kérek olyat... már csak az kellene. Még egy olyan mint szilveszterkor és elásom magam a tisztáson! Újra ráemeltem a tekintetem és enyhén oldalra döntött fejjel, érdeklődő tekintettel méregettem.
- Egész kellemes társaság vagy mikor nem kapod el az ember nyelvét és nem mutatsz be neki, vagy mondjuk nem dobod fel csak úgy valahová mint egy bábut. - szórakozott mosollyal néztem, kíváncsi voltam mit mond erre. Mondjuk igazából az érdekelt hogy ő milyennek tart. Mármint.. áh ez bonyolult.

Még nem volt ötletem, hol is fogom korrepetálni a kiscsajt, de könyörgöm, nagy a világ, meg fogom oldani valahol, ezen ne múljon a boszi jövője. Nem hiszem, hogy ezen múlna, de attól még nem árt, ha tud varázsolni... Gyanítom a helyszínen töprengett, de aztán egyszer csak felhagyott vele, gondolom végül nem akadt rá semmi ötlete, ahogy még nekem sem, de erre még
vissza fogok térni, erre mérget vehet.
- Még nincs ötletem, de elhiheted, hogy ki fogok, ettől nem kell tartanod - vigyorogtam rá szélesen, oldalra biccentve a fejemet. Sokszor csináltam ezt, legalábbis már párszor a fejemhez vágták a szüleim, hogy Gracetől loptam és azonnal fejezzem be, mert olyan vagyok mint egy lány, vaaagy éppen kóborkutya. Nem értem mi bajuk a kóbor kutyákkal...
Azt hiszem, pár dologgal egészen sikerült meglepnem a vöröskét, de ez mindig mindenkivel így volt, nem csak vele. Szerettem különleges és egyedi lenni, a magam módján persze. Nem voltam egy mesebeli herceg, egyesekkel ellentétben, de hát nem születtem szőkének, hogy az legyek. Még csak az hiányzik! Nem, nem és nem. Megfenyegettem játékosan a kalapom fizikai épségével kapcsolatban, persze nem értette, sok más emberrel egyetemben. Elvigyorodtam, majd ránéztem a szemem sarkából, apró mosollyal.
- VV az nem Való Világ, hanem Vad Vérengzés. Persze, ha van jobb ötleted rá, szívesen meghallgatom - vontam vállat, majd odakommandóztam hozzá, közöltem, hogy pimasz, amire csak vállat vont. A csuklóját elkapva cibáltam végig a fél falun, igazából nem nagyon törődve vele, hogy ő kisebbeket lép.
- Miért kellett volna könyörögni? Nagyon szórakoztató, ahogy mellettem kocogsz, szerintem vicces - nevettem fel halkan, de azért lassítottam egy kicsit. Nem nagyon, mert nem szerettem a csiga-expresszt, de azért mégis, ne kelljen már futnia. Szegény Reenie. A küszöbben majdnem orra bukott, mire felvont szemöldökkel pillantottam rá és megtartottam, mielőtt még összetöri magát nekem.
- Megmaradsz azért? Ennyire nem vagyok ám fárasztó, túlspilázod, kedves - túrtam a hajamba a másik kezemmel és rendbe tettem kicsit. Ki kellett volna vasalnom, ez így nem fun... Na majd legközelebb... Én nem zavartattam magam azon, hogy ő nézelődik, egész nyugodtan ledobtam magamat az egyik asztalhoz és elkényelmesedve vizslattam őt. Persze beszólt, hogy el vagyok kényelmesedve, mint valami főúr, mire csak felnevettem és az ajkamba harapva összeszedtem magam, majd az egyik bőrszíjjal babráltam a csuklómon. Nem is tudtam, hirtelen mit is mondjak neki erre.
- Szerintem jobban jársz, ha leülsz, onnét is pont ilyen jól lehet látni engem - mondtam végül szórakozottan, de persze leült, még ha hatalmas sóhajt is hallatott előtte, mintha ő tenne ezzel szívességet. Ch. Nőőők... Rém gyengén nyomta a pókerarcot, de már eléggé kihúztam a gyufát eddig is, szóval ezt most nem vágtam a pofijába, csak hasonló arckifejezéssel bámultam rá. Valamin eltöprengett ismét, majd engem kezdett méregetni, mire felvontam a szemöldökömet. Érdekes egy lány volt, annyi már biztos... Aztán meghökkentem, kissé még hátra is hőköltem, mikor közölte, hogy egész jó társaság vagyok. A fejem kezdtem rázni tiltakozva, de azért vigyorogtam és eltűrtem egy tincset az arcomból.
- Lehet, hogy szerény személyem immár kalaptalan, de a vádja, hölgyem, alaptalan - dőltem hátra, vigyorogva és elkezdtem filozofálni, mit is kéne innom. Tudtam, hogy valami hasonló megnyilvánulást vár tőlem, de azt lesheti, nem vagyok egy selyemfiú, aki nyalizik, azért, hogy a csaj ne hagyja ott az asztalnál.
- Azt hiszem, hogy én tejcsokis forrócsokit iszom. Te mit kérsz? - kérdeztem elvéve a pincérhölgytől az étlapot s elrejtőztem mögé, afféle álcának pont megtette. Igazából nem volt ez a műfajom, de tetszett a leányzó, így próbáltam normálisan viselkedni magamhoz képest. Elsőre tuti hülyeséget vágtam volna rá a mondandójára. Nagy sóhajjal letettem az étlapot, majd rápillantottam komoly arccal, az ujjaimmal dobolva lassan az asztalon. Megköszörültem a torkomat, majd a pillantását kerestem az enyémmel.
- Érdekel én mit gondolok rólad? Azt, hogy furcsa lány vagy... Megszólítottál egy láthatóan nem teljesen komplett fiút és szinte szó nélkül eljöttél vele inni valamit, amit ő nyilvánvalóan randinak vesz, annak ellenére, hogy nem vagy jól. Nem fizikailag, hanem inkább lelkileg. Látszik a szemedben, ha éppen nem mondok valami orbitális baromságot - simítottam meg a kézfejét, de nem szakítottam el pillantásomat az övétől, ha nem nézett másfelé. - Furcsa vagy... Valami elképesztő módon, ami vonzza bajt. Vonz engem. A helyedben vigyáznék azzal, hogy kivel töltöm az időm - kaptam el a kezem és a pillantásomat egy időben, majd ismét az étlap mögé rejtőztem, hogy ismét ugyanaz a komolytalan valaki lehessek, aki egész eddig voltam.

Ruha † A mászókalakó... / Bocsi előre is, egy kicsit magam alatt vagyok mostanában :S

Mivel ötlete nem volt, nem is zargattam tovább az ügyet, majd dob egy baglyot. Szórakozottan  ráztam meg a fejem, majd nevetésben törtem ki. Szegény bagoly... Inkább csak küldje el, de ne dobja. Persze nem tudhatta hogy min nevetek, de nem is baj, mert én igazán szórakoztatónak találtam elképzelni, leszámítva szegény baglyot a dologból. Végül megköszörültem a torkom és kissé kipirulva a nevetéstől néztem rá.
- Oké, akkor majd írj egy levelet. A sárkányfészekben lakom. - mondtam még mindig kissé vidáman az előbbi nevetőgörcs miatt. Aranyos volt ez a félrebiccentett fej, egész jól állt neki. Mondjuk ezt ég ha kínoznának, akkor sem vallottam volna be neki. A továbbiakban nagyjából nem történt olyan érdemleges dolog, leszámítva a VV-s dolgot amire nemsokára megkaptam a választ. Elgondolkozva néztem felé, majd mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Nincs rá jobb szavam, jó lesz a Vad Vérengzés is. - mosolyogtam, ám ebből hamarosan szemforgatás lett és vállvonás mikor kijelentette, hogy egy pimasz nőszemély vagyok. Van benne igazság, habár ezt ő hozza ki belőlem... A cibálós dolgot nem igazán tudtam megint hova tenni, ráadásul olyan nagyokat lépett mint egy huszármenetes ló. Alig tudtam követni, ezért megjegyeztem neki a térdelős lehetőséget, hátha felfigyel rá, illetve hogy alig bírom követni.
- Mert viccesen néztél volna ki. - egy levegővel hadartam el neki, míg a következő megszólalásán már megint a szemem forgattam, de a mosoly ott ült az arcomon. Azt hogy majdnem behasaltam az ajtón ő csak egy újabb piszkálódással illette, amin már csak mosolyogni tudok. Néha olyan pimasz...
- Meg hát! Nem veled van a baj, engem áldottak meg balszerencsével. Örüljünk neki, hogy nem vagyok elég tehetséges abban, hogy magammal rántsalak... -sóhajtottam és körbepillantottam, ő meg eltűnt. Ahogy sikerült rálelnem meg is jegyeztem mennyire királyfisan viselkedik, de ő csak nevetett rajta. Fiúk... Persze megjegyezte hogy a székről is ennyire jól lehet látni, de akkor már odasétáltam és éppen készültem ledobni magam. Mikor ezzel megvoltam ráemeltem a tekintetemet.
- És tényleg... Mondjuk a kalap hiányzik, de majd szerzek neked játékkoronát. - kuncogtam elképzelve. Nem is lenne rossz, habár nem az ő stílusa. Megigazítottam a kalapot a fejemen, majd körbepillantottam újra. Mikor visszanéztem rá és megjegyeztem hogy nem is olyan vészes személyiség ő csak rázta a fejét, mintha a vizet akarna kirázni a hajából, akár egy kutya. Mondjuk a kutyák a szőrükből rázzák ki, de a lényeg ugyanaz! A szövege amit hozzátett meglepett, így pár másodpercig sokkolva néztem rá, ám utána nevetésben törtem ki. Mikor sikerült levegőt vennem gyors meg is jegyeztem
- Jézusom, Dorian! - a szememet törölgettem, mert még a könnyem is kicsordult tőle! Próbáltam összekaparni magam valamennyire, főleg mert kérdezett valamit. Még mindig rázkódva a nevetéstől ráztam meg a fejem, mert nem volt ötletem arra mégis mit igyak. A pincérnő se zavart hogy idejött, nem bírtam abbahagyni jó ideig a nevetést. Végül kapkodva a levegőt sikerült rávennem magam arra, hogy legalább ne nevessek tovább, habár még éreztem kényszert rá. Dorian közben elbújt az étlap mögé, így nem láthattam egy ideig az arcát, de végül letette és a szemembe nézett, én pedig elfelejtettem hogy eddig min is járt a fejem, mondjuk ettől a nézéstől csoda hogy a nevemre emlékeztem még. Habár lehet ezen is gondolkoznom kellett volna pár percig.... Érdeklődve hallgattam, ám ahogy egyre jobban belemelegedett a beszédbe én egyre jobban próbáltam fel is fogni amit mond. Ráadásul az a kézsimítás is meglepett, főleg a vége annak amit mondott. Én vonzom őt... Zavartan pillantottam el én is, nem csak ő. Hirtelen elfelejtettem hogy is kell levegőt venni, vagy értelmes szavakat kimondani, viszont nem akartam dadogni előtte. Kellett pár perc míg összeszedtem a gondolataimat ahhoz, hogy elmondjam amit erről gondolok. Akárhogy próbáltam rendbe szedni magam, amikor azt kimondta megdobogtatta a pici szívemet... Az asztalt kezdtem szemlélni, próbáltam bármi másra koncentrálni, nem arra hogy mi is történt az előbb. Nem lehetséges ez az egész... Mély levegőt vettem és az ajtó felé pillantottam, kedvem lett volna elrohanni. Elrohanni addig amíg csak a lábam bírja, meg sem állni és vissza sem nézni, de nem tehettem. Erősnek kell lennem, nem hagyhatom itt csak így, szó nélkül. Megvetettem a lábam, már ha az hogy a helyemen maradtam ezt jelentette.
- Szóval... azt gondolod furcsa egy lány vagyok. - kezdtem bele, habár magam is meglepődtem a nyugodt hangszínen amit megütöttem. - Nos, ebben igazad lehet. Kétbalkezes és kétballábas vagyok, nem vagyok képes értelmesen és nyugodtan hozzáállni dolgokhoz, illetve sokáig egy dolgon törni a fejem, de igazad van. Furcsa vagyok, habár ez vagyok, ilyen is maradok. - folytatom a monológot, érem hogy még hosszú ideig fogom mondani, válaszolok illetve próbálok mindenre valahogy mondani valamit, mert úgy érzem ezt kell tennem. - Igen, tényleg eljöttem egy teljesen idegen fiúval inni egy forrócsokit. És? Jó társaságnak tűntél és vicces is vagy, nem is értem ezzel kinek lehetne gondja. Randi? Én és a randizás... - ezen elmosolyodom kicsit sem vidáman, majd megrázom a fejem átkarolva magam. - Egy ideje nem érzem szükségét az efféle dolgoknak, ráadásul... - az ajkamba harapok, erősen. Érzem ahogy megered a vérem, de nem érdekel, segít összeszednem magam, viszont nem bírok ránézni.  - Mármint... - nem tudom hogy folytassam így kell egy kis idő, míg újra rendbe szedem magam, hogy képes legyek folytatni. - Van egy fiú... - rápillantok, végül sikerül összeszednem a bátorságomat. - Akivel jártunk, de... Szóval ő... – mély sóhaj hagyja el az ajkam én pedig görcsösen ökölbe szorítom az öklöm, próbálva megzabolázni az érzelmi  hullámokat amelyek végighaladnak bennem. Nem fogok sírni, előtte nem. Nem tehetem ezt vele... - Összeházasodott valakivel. - egész jó, legalább kinyögtem valamit neki. A következő dolgokra viszont.. ahogy visszaidézem őket újra hevesebben vert a szívem, két okból is. Az egyiket nem tudom hova tenni, értelmetlen dolog tekintve hogy alig ismerem, ám a másik. Féltem. Nem tőle, félek attól amit a vonzalom okozhat. Nem a legjobb dolog az ha valaki életében először lesz szerelmes, ám a fiúnak kötelessége máshoz mennie. - Még mindig inkább veled, mint egymagamban... - mondom arra, hogy kivel töltsem az időm. - Igazad van, tényleg nem vagyok jól. Sajnálom... - ezzel együtt hogy kimondom, érzem az első könnycseppet legördülni az arcomon, ezért gyorsan elfordítom a tekintetem, próbálva rendbe szedni valahogy magam, megzabolázni ezt az egészet. Gyenge vagyok, erre teljesen képtelennek érzem magam. El kellett volna rohannom amíg még volt rá esélyem... Ugyan nem sírom el magam, de teljesen alátemettek az érzések. Tudom hogy most egy kedves szó, egyetlen gesztus képes lenne összetörni ezt a gátat amit sikerült összeeszkábálnom a sírás ellen. Nem ő tehetett róla, én voltam a gyenge.

A korrepetálással kapcsolatban azt beszéltük meg, hogy majd megbeszéljük még, írok neki egy levelet a sárkányfészekbe, ha kitaláltam valamit. Persze törni fogom majd ezen a fejemet, de most jobb dolgom is van, mint azon agyalni, hogy hol lehet ilyesféle "órát" tartani, elvégre még itt van velem. Rábólintottam, majd inkább elvonultunk forrócsokizni, ha már ilyen aranyosan felajánlotta, az ajánlatomra válaszul. Megtárgyaltuk a VV ügyét, de mivel nem akadt jobb ötlete rá, a Vad Vérengzés mellett maradtunk, pont mint ahogy a kalapom a buksiján a kedvesnek. Miközben végigvonszoltam a falun, azt mondta, hogy lehet, mégiscsak térden állva kellett volna könyörögjek, mire kivigyorogtam és rákérdeztem, mire lett volna jó az neki.
- Mint te most? Áh, értem - nevettem fel, de azért egy icipicit lassítottam, hogy ne haljon meg nekem itt út közben. Azon voltam, hogy ha legközelebb is ilyen lassan csoszog, biztosan cipelem inkább, aztán elborzadt arcot vágtam a saját gondolataimtól. Legközelebb?! Mi van veled, Reeve? Mikor majdnem elhasalt, utána kaptam aggódva, még pont időben, de azért ki nem mutattam volna az istenért sem, hogy egy pillanatra megijesztett. Még magamnak is elég nehezen láttam be, szóval inkább nem hoztam szóba, csak piszkálódtam kicsit, mire ő visszapiszkált. A kis vakmerő!
- Azért nem vagyok annyira csontváz és kétballábas, hogy a negyven kilóddal elránts... talán ha a vaságyadat is hoztad volna, de amúgy nem hiszem... - ráztam a fejem grimaszolva, majd míg ő nézelődött én kényelembe helyeztem magamat. Miután ő is lecsücsült, közölte, hogy hiányzik neki a kalap, meg hogy majd szerez nekem koronát, mire legyintettem vigyorogva.
- Hagyd csak, otthon még van tíz, tizenöt darab... Mindenkinek kell egy hobbi, tudod - vigyorogtam, majd vállat vontam. Ezek után ő a cukrászdát figyelte, majd közölte, hogy nem is vagyok annyira vészes személyiség, amin én csak a fejemet ráztam, mint anno az Ír szetterünk, Rőtszakáll. Szerettem azt a kutyát, mert aranyos volt, de sosem bírtam, hogy mindig rám rázta a vizet. A megjegyzésemtől persze rögtön nevetésben tört ki, aminek örültem, de aztán úgy néztem, mintha minimum sárkánnyá változott volna. Persze csak a vicc kedvéért.
- Nem, nem Jézus! Dorian! - javítottam ki, de aztán én is vele nevettem, mert egyszerűen csak muszáj volt. A pincérnő engem sem különösebben zavart meg, elvettem tőle az étlapot, majd elrejtőztem mögé, hogy tűnődjek egy sort, de nem tartott olyan sokáig. Legalábbis azt hiszem, hogy nem. Közben eldöntöttem, hogy almás pitét kérek és forrócsokit. Egész hosszú kis beszéd lett belőle, annak ellenére is, hogy nem akartam, szóval végül vele egyetemben elkaptam a pillantásomat és azon morfondíroztam, most ez mire is volt jó... Nem vagy normális, Reeve... Ideges lett, az ajtó felé pillantgatott, már azon gondolkoztam, hogyan ugorjak fel és kapjam el, mielőtt kiér az ajtón, de meglepő módon itt maradt és tovább morfondírozott, valamin, valószínűleg azon, amit az előbb mondtam neki. Mikor megszólalt, még engem is meglepett, hogy mennyire higgadt maradt. Kisregényt adott elő nekem arról, hogy ő mennyire furcsa, meg hogy kétballábas és kétbalkezes, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá.
- Egyáltalán nem úgy értettem, hogy változnod kéne... Nem hiszem, hogy ezzel bármi gond lenne - mondtam rápillantva ismét és azon gondolkoztam, hogy felé nyúlok ismét, de meggondoltam magam és inkább a combomra tettem a kezemet, hogy nehogy hülyeséget csináljak. Ezt megcsináltad, dorcsi... Zengett rólam egy rövidebb ódát, amin muszáj volt mosolyognom, de aztán baljós előérzetem támadt attól, hogy előhozta a randi témát. Amint meghallottam, hogy "van egy fiú", a hajamba markolva sóhajtottam és hátradőltem. Majdnem a falat kezdtem fejelni, de sajnos nem volt a közelben semmiféle fal, ez pedig jelentősen megnehezítette a dolgomat. Hogy én ezt miért nem gondoltam előre...? Az efféle csajoknak mindig van valakije. Már éppen azon voltam, hogy kifizetek neki egy forrócsokit, aztán felkelek és kivonulok innen, mikor megláttam, hogy mennyire ki van idegileg és azonnal meggondoltam magamat.
- Értem, szóval akkor nem... igazán vagy vevő a randi dologra... Ehm... ciki, tisztázhattuk volna korábban - sóhajtottam, aztán megláttam a könnyet az arcán és rögtön nekem is előtört a jobbik felem. Felpattantam és az ingem ujját a kezemre húzva megtöröltem az arcát. - Ne sírj, Catherine, semmi baj nincs... Ha tényleg így van, akkor nem érdemelt meg téged...
Megsimogattam az arcát majd mellé húztam a székemet és leülve rá az ölembe húzva átkaroltam és a haját cirógattam.
- Semmi baj, Cat... Csak... ne sírj, jó? - nyomtam puszit a homlokára, aztán tovább simogattam az arcát. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen, mikor egész eddig olyan jó volt a hangulata. Legközelebb csöndben maradok.