36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 50 51 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. június 23. 12:11 | Link

Kíra kisasszonyka
- Az első -


Nem tudom, hogyan keveredtem bele ebbe az egészbe, csak segítettem szerettem volna neki, aztán itt lettünk. Nem is baj, valahogy vágytam a társaságra. Amióta visszajöttem, és amióta csak magam vagyok, azóta a néhány kötelező körön kívül csak Matildával, a könyvtáros lánnyal beszéltem, vele is talán háromszor pár mondatot. Nincsenek barátaim, amikor elmentem innen, mindent felégettem magam mögött, és amikor a környéken kívüli életem véget ért, szintén felégettem minden kapcsolatot. Nem akartam emlékezni sem arra, ami itt volt, sem arra ami ott.
Menekülhettem volna egy harmadik helyre, elkezdhettem volna egy következő új életet, mégsem hagyott nyugodni az apámmal való viszonyom, le kellett zárnom, vissza kellett térnem ide, és itt ragadtam. Nem tudom, hogy miért, talán a sors akarta, hogy szembenézzek a démonjaimmal. Olykor előjön ez a gondolat is, aztán továbblépek, mert mindig találok mást, amint gondolkozhatok, most például ezt a lányt.
Miközben kinyitom az ajtót és előreengedem, finoman megérintem a zsebem, ahol ki tudom tapogatni a kis fiolát. Nem akarom, de egyszerűen már nem bírok magammal. Nyelek egyet, és belépek a lány mögött a cukros illatok birodalmába. Aranyos lány, nem kéne ártanom neki, tudom, de talán ha kiadná magából a dühét, talán segíteni tudnék vele. Vívódom, és emiatt olyan érzésem van, mintha valami ki akarna törni belőlem.
~ Lélegezz!~
Figyelmeztetem magam, tekintetem egy pillanatra zavarossá válik, majd eltűnik belőle a másodpercnyi bizonytalanság, és újra tökéletesen olyan leszek, mint mindenki, aki körülöttünk van.
- Szomorú, ha valaki nem tudja értékelni az élet adta lehetőségeket, legyen szó szerelemről, állásról, barátságról. Ha valaki mindent, eldob, hátrahagy, szívtelen alak, aki nem foglalkozik senkivel és semmivel. Tudod, az ilyen emberek nem érdemelnek egy csepp könnyet sem.
Én sem tudom, hogy miről beszél pontosan, csak azt nem szerettem volna, ha az „azonnal ítélő bizottság” alias unatkozó öregasszonyok, azonnal pletykát indítanak ellene. Lenne szívem? Meglepne. Mindenesetre könnyen tudom jellemezni ezt az embertípust, hiszen csak leírom azt, amit szerintem rólam gondolnak az emberek, akiket hátrahagytam. Egy kávé és egy egyszerű citromos tortaszelet néz vissza rám, előbbit még hagyom, épp csak a tejszínhabot keverem el benne, utóbbiból azonban veszek egy falatot, miközben megfontolom a következő kérdésem.
- És ha bármit tehetnél vele, mit tennél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. június 26. 13:48 | Link

Léna
Eljött hát az első találkozás ideje...

Néha kell egy kis édesség, hogy ne érezzem úgy magam, mint valami boldogtalan alak. A lényem egy része igenis boldog, van egy fele, ami szépen fejlődik valami olyasmi felé, amit régen elfelejtettem, pedig voltam én boldog, a gyermekeimmel és a feleségemmel például nagyon boldog voltam, elfelejtettem ezt a helyet, ezt az életet, és voltam olyan naiv, hogy azt hittem, az az állapot örökké tart. Hatalmas ökör voltam, mert megnyugvásom okán kétszer akkora pofont kaptam az élettől, amikor kiderült a valóság, amikor el kellett temetnem azt a három embert, akiket a világon a legfontosabbnak gondoltam, és akik képei a mai napig, egyetlen színes részét képezik annak a szürkeségnek, amivel körbe vettem magam.
Ezen elmélkedve nyitom ki a cukrászda ajtaját, és állok be a sorba. Úgy tűnik, ma mindenkinek édesség hiánya van. Egyenruhám gallérját kicsit feljebb hajtom, nem akarok leülni, ma nincs kedvem a társasághoz. Sok a munkám, csak az ide való betérés volt elkerülhetetlen. Jobb lenne, ha körülnéznék, mert lehet, hogy a sors akarta így, és lehet – sőt biztos -, hogy jobb lett volna, ha én ma ellenállok, és inkább elhúzok innen. Még három ember.
A zsebembe nyúlok, megérintem a nejem láncát, azt, amit a halála napján viselt, majd elengedve a hideg fémet, lépek egyet a sorban mielőtt még a mögöttem álló öregasszony elkezdene rikácsolni. A vállam felett hátrapillantok, mögötte fiatalok és velem egykorúak vannak. Egy kicsit kilépek a sorból, előrébb engedem eggyel, hogy ne jöjjön utánam az utcán, nem akarom, hogy beszéljenek rólam, és a kedves gesztusokat amúgy is hamarabb elfelejtik, mint amikor az ember esetleg mert siet nem veszi őket annyira figyelembe. Az egy hónapig szenzáció tud náluk lenni. Amúgy se sietek most sehova. Visszaállok a sorba, türelmesen nézek a lányra a pultba, Kiva, ha jól tudom, így hívják, a múltkor hallottam, amikor szóltak neki. Nyugtázom a nevet, majd lépek még egyet. Nem számít, hogy lassan haladunk, és úgy tűnik, más se hőbörög.
A néni lassan mondja mit szeretne, de legalább van időm kitalálni, hogy én mit szeretnék. Végül csak sikerül fizetnie, és elindul kifelé. Megrendelem a magam süteményeit, melyeket egy tálcára halmoznak, illetve egy kávét is. Előbbit elpakolom, miután fizettem, és intettem, hogy a visszajárót tartsa csak meg, egész nyugodtan, majd félre lépve párat a kávémmal megközelítem a kisasztalt, ahol ízesíteni tudom az italom, mielőtt elindulnék vele kifelé.  

Hozzászólásai ebben a témában

Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Dorián
Írta: 2014. június 28. 18:03
| Link

Kíra elgondolkodva pillant fel Doriánra, aki láthatóan anélkül is az ő pártját fogja, hogy tudná, valójában miről hadovál össze a barna leányzó. Kíra pedig nagyon meg van elégedve a helyzettel, igazából el is várja ezt Doriántól, ha már így összehozta őket sors. Egyetértően bólogat párat a férfi szavaira.
- Nem is akartam sírni! - kéri ki magának már csak a feltételezést is. Kissé elbicsakló hangja és gyanúsan csillogó szemei viszont elég egyértelműen cáfolják meg a szavait. Végeredményben több és sokkal érthetőbb oka lenne a sírásra, mint a  dühöngésre. De az utóbbi mégis könnyebben tűnik, mint a kesergés. Noha úgy érzi, egyik sem vezet sehová. Gyorsan a szájába is töm inkább agy nagy falat tortát, hogy megakadályozza a feltörni készülő hüppögést. Bele fogja fojtani a bánatát a kalóriákba.
Jó alaposan megrágja a falatot, meg a férfi kérdését is, mielőtt válaszolna rá. Nem mintha furcsállná, nincs elég tapasztalata ahhoz, hogy megállapítsa, ez mégsem egy szokványos vigasztalós -hangulatfeldobós kérdés. Egyszerűen csak azért tétovázik a válasszal, mert megpróbálja elképzelni a jelenetet, hogy találkozhatna diákkori titkos szerelmével. Azonnal bele is pirul a gondolatba.
- Azt hiszem csak megmondnám Neki a magamét. Mindent, amit sosem mertem korábban. De ez mindegy, mert nem fog megtörténni. A legjobb az lenne, ha elfelejteném, hogy valaha is ismertem - sóhajt egy nagyot,a végére egészen elcsöndesedik és lesüti a szemét. Nem jellemző rá, hogy csak így megfutamodjon a problémák elől, sőt nagyon kreatív és olykor gátlástalan megoldásai is vannak, ha valamit nagyon akar, de ha Őróla van szó, megint esetlen tizennégy éves diáklánynak érzi magát, aki nem képes a saját életének irányítására. Indulatosan lapátol újabb adag süteményt a szájába, bosszantja, hogy ilyen magatehetetlen. Ha anno nem lett volna az, akkor... semmi nem lenne egyszerűbb, de legalább nem emésztené magát, nem lenne oka mérgelődni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. június 30. 10:58 | Link

aBálint

Kivételes szabadnapját végre arra használhatta, hogy valami, számára érdekesebbet tegyen, mint amit azt mostanság szokott. Bár, kivételt tehet a múltkori találkozó. Haru még mindig elmosolyodik azon, ahogyan az eperlány meglátogatta. Ahogyan tarthattak egy lányos napot, s azt, hogy aznap egyiküknek sem kellet gondolkodni bármi máson. A boldogság, mégsem csak ennyiben merült ki. Új, kis lakótársa mindenben fényt hozott a napjaiban...... Elmerülve a gondolataiban kavargatta a már megrendelt teáját. Felpillantott kissé, körbe pásztázta világos kék szemeit a bennlévőkön. Nem tudta pontosan, hogy ki is fog érkezni, ám ha a művészet egyik ágáról lenne szó, márpedig valamilyen szinten mégis csak kapcsolódik erősen hozzá, örömmel segít benne. Modellt állni.... Régebben örömmel kerülte az ilyen helyzeteket. Inkább szeretett a rajztábla másik oldalán lenni, dolgozni, és elvegyülni.
- Talán előveszem valamikor az eszközeimet.
Abba hagyta a forró ital kevergetését, figyelte, ahogyan az alapjáraton kellemesen meleg időben, szinte észrevétlenül bukkannak fel az aprócska gőzfelhők. Előrébb hajolt, teljesen elfeledkezve egy pillanatra arról, hogy vár valakire, illetve ,hogy nyilvános helyen van. Na...nem mintha tabu téma lett volna az, hogy valaki közelebbről figyeli ezeket a kissé átlátszó dolgokat, bár tény, hogy talán mégis vonzotta akaratlanul is a figyelmet, a nem megszokott cselekedet. Bár...varázsvilágban, minden elmegy. Nem igaz?
Hozzászólásai ebben a témában

Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2014. július 1. 16:59 | Link

Lotte

Szokásától eltérően jó korán úgy döntött, hogy kimászik az ágyból. Nem sokat, vagy inkább semennyit nem aludt aznapra virradólag, és még mindig úgy érezte, hogyha akarna sem tudna. Épp emiatt határozta el, hogy miután hétvége van, megteheti, hogy az egész napot haszontalan dolgokkal üsse el. A sétával kezdte. Kint kifejezetten kellemes idő volt, így, miután elvégezte a reggeli rutinműveleteket, bő halásznadrágot, toppot, fölé meg egy vékony inget vett edzőcipővel. A végén lófarokba kötötte a haját, s miután úgy érezte, készen van, elhagyta a körletet, majd a kastély területét is. Ráérősen sétálgatva haladt a faluba vezető úton, alaposan szemügyre véve környezetét. Miután beljebb haladt a fő utcán, és megpillantotta a cukrászdát is, azonnal rájött, hogy ő bizony éhes. Épp ezért habozás nélkül tért be, s miután elhelyezkedett a pultnál, kért magának két puncsminyont. Miközben a készülő sütire várt, körbekémlelt a cukrászdában. Nem volt sok vendég, a pult mögötti kollégái is csak ejtőztek jószerével, így láthatóan nem volt szükség rá, hogy Mary beálljon segíteni. Mikor az ajtó kinyílt, a lány automatikusan fordult oda, hogy megnézze, ki érkezik – merthogy távozni nem igen távozhatott senki, hiszen mióta a Navinés itt van, nem fizettek még. A jövevény láttán azonban Mary teljesen ledermedt, s hogyha nem azzal lett volna elfoglalva, hogy csodálkozzon, és hirtelen jött érzelmei viaskodását igyekezzen fékezni, biztosan hálát adott volna az égnek, hogy éppen ülőhelyzetben volt. Azért meg pláne, hogy pont nem volt nála semmi, amit kiönthetett vagy elejthetett volna.
- Sharlotte! – indult meg a lány felé, mire végre sikerült nagyjából összeszednie magát. A másik mostanra biztosan kiszúrta őt, és Mary remélte, az idősebb Navinés tudja, nem menekülhet, de azt még inkább, hogy nem is akar. Körülbelül egy méterre a lány előtt állt meg, félig szemrehányó, félig ijedt tekintettel meredve unokatestvérére. Száját szólásra nyitotta, de nem tudott semmit mondani. Lett volna mit, a torkán viszont egy hang sem jött ki. Hirtelen érezni kezdte, ahogy elfárad, ahogy ereje elhagyja, de hogy az alváshiány, vagy hirtelen jött izgatottsága volt-e az oka, azt nem tudta.
- Mit csináltál megint? – kérdezte hihetetlenül, széttárt karokkal, mikor végre megint szólásra bírta magát. Egy csomó kérdés kavargott benne. Hogy hová tűnt a másik. Miért nem szólt róla Marynek. Hogy van. Volt-e oka eltűnni. Történt-e ott valami. Vagy eleve azért ment el, mert baja volt. Azonban úgy érezte, nem lenne ereje feltenni ezeket a kérdéseket, aztán meg azokat, amik mindebből következnek. Helyette rákényszerítette agyában lévő maradék kerekeit még egy kis forgásra, és igyekezett kikényszeríteni magából azt az egy rövidet, ami - ő remélte legalábbis - magába foglalja a többit.
Utoljára módosította:Mary Glotter, 2014. július 1. 17:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2014. július 3. 16:51 | Link

Mary
ruci

Hát ha már egyszer leküldték sütiért, mert se a húgit se a bátyót nem vitte a rá a lélek, hogy pont őt kérje meg sütésre, muszáj volt menni. Na mondjuk éppenséggel ők is képesek lettek volna erre, de még a felajánlás után is határozottan kijelentette, hogy senkinek nem kell lemenni helyette. Ugyanis akkor már eszében volt, hogy hiszen a cukrászdában dolgozott addig is, amíg el nem utazott, és a munka az bizony most is jól jönne neki, persze ha kell, és ha van erre lehetőség, ahhoz viszont beszélni kell a főnökkel. Ilyen ügyben pedig Alexet biztosan nem bízza meg, mert a srác ilyenre nem képes.
A kissrác aludt, amíg eljött otthonról, remélte, hogy a ház ura képes összeszedni magát, ha felkel és akar valamit. Így egy kicsit nyugtalanul, de határozott tervekkel indult el. Már tudta, hogy amit mindenképp vennie kell, az egy csokitorta. Hát arra szüksége van, meg aprósüteményekre is, és valami krémesre, igen.
Szinte már azt is tudja, hogyan fog odamenni a pulthoz, és milyen sorrendben kéri, amit szeretne, meg hogyan nem fog semmit reagálni az egykori kollégák meglepődésére, csakhogy a csodálatos terve meg is hiúsul az ajtón belépés után pár másodperccel. Valahogy másként képzelte el a viszontlátást, valami bocsánatkérő ajándékkal, meg hát szépen tálalva a dolgokat, de ahogy unokahúsát meglátta már biztos volt abban, hogy nem tud elmenekülni a probléma elől.
- Öhm.. Szia! - köszönt ahelyett, hogy a másik nevét mondta volna, mert igazából az is valami ilyesminek lett szánva, de megérti, mert a meglepettség számára kezd alapvető kelléknek tűnni a mindennapjaihoz. Csak csendben nézi és hallgatja a lány kérdését és ahhoz szánt mozdulatát, majd megkönnyebbültnek hangzó, de igazából ettől távol álló sóhajtással válaszol. Akarná mondani, mondana annyi mindent, de így elsőre nem tudja hol is kezdje.
- Hosszú - jelenti ki először, de ismeri annyira a fiatalabb navinést, hogy teljesen mindegy, milyen hosszú az a történet, vagy mivel akart takarózni, nem tágít. Viszont ő nem is akar kibújni a történtek elmesélésének kötelezettsége alól, így egy kérdést azért még feltesz.
- Mennyi időd van? - szinte lényegtelen, de valamit muszáj mondania, hogy Marynek is egyértelmű legyen, ez most nem egy laza két perces bájcsevej lesz, mintha csak pár napja látták volna utoljára egymást, és pletyiznének egy jót. A kettő közt ég és föld a távolság.
Amennyiben a rokonának is van ideje, mert neki aztán mindig, tekintetével már keres is egy távoli asztalt, csak, hogy minél nyugodtabban tudják átbeszélni, amit át kell, mert abból lesz elég.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
2014. 06. 08.
Írta: 2014. július 3. 17:18
| Link

Állia
zárás


A cukrászdában töltött percek egyre kellemesebbek és kellemesebbek voltak. A fagyim fele már elfogyott, de nem bántam, hiszen a hideg édesség jót tett  torkomnak és kicsit le is hűtötte a estem.
Amikor megkérdeztem, hogy Álliának magyar eredetű-e a neve, röviden csak annyit válaszolt: nem. Kicsit értetlenkedve kérdeztem vissza, hiszen még sosem hallottam ilyen nevet, mint az övé. Aztán végül elárulta, hogy nincs pontos eredete, én pedig bólintottam. Mi mást tehettem volna?
Amint végeztem a harmadik gombócommal is, kezembe vettem az italom és lassan kortyolni kezdtem a hűs italt. Az emberek közben helyekért tolongtak, vagy álltak fel és pedig jót mulattam rajtuk, ahogy próbálnak valahová leülni a sütijükkel, vagy a fagylaltjukkal.
Álliával egy darabig csendben ültünk egymással szemben, aztán elkezdődött köztünk a ház-kitalálósdi, vagyis hogy ki melyik házba tartozik. Az én piros ruhámról rögtön lerítt, hogy főnixlány vagyok, ő viszont már nehezebb eset volt. Végül elárulta, hogy a sárkányok táborát erősíti, amin én igen nagyon meg is lepődtem. Nem tűnt olyannak - gondoltam magamban. Amikor ezt meg is osztottam a lánnyal, ő majdnem kiköpte az innivalóját, én pedig ijedten dőltem neki a szék támlájának.
- Mi a... - akartam kérdezni, de aztán választ kaptam a fel nem tett kérdésemre. - Igen, tényleg. Sok dolgot hallottam már arról a házról és te teljesen az ellenkezőjét mutatod a dolgoknak.
Ezek után egy vállrántással kortyoltam bele az italomba és kedvesen rámosolyogtam a pincérre, aki elvitte a kelyhemet. Kicsit elrendeztem a hajam, aztán lassan felálltam a székről.
- Ne haragudj, de nekem most mennem kell. Valamikor még majd biztos összefutunk! Szia - köszöntem el tőle, aztán intettem neki, majd átverekedve magam a tömegen az ajtót kerestem. Amint kijutottam rajta gyorsan visszaindultam a kastélyba, hátha ott hűvösebb idő lesz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2014. július 11. 11:10 | Link

Alíz

Igazán jó ötletnek találom most már a lejövetelt a faluba.
Utolsó gombóc fagylaltomnál tartok már, de ez nem zavar, jól esett az előző két gombóc ki bírhatóba tette a meleget. Közben pedig kellemesen elcsevegtem Alizzal.
Az italom utolsó kortyait is meg ittam és kértem még egy pohárral. Közben pedig csomó mindenről beszélgetünk Alizzal. Közben pedig azt néztük, hogy hogyan jönnek-mennek az emberek. Végül mint a beszélgetés utolsó szakasza jött a ház kitalálósdi, amiben én bizonyultam nehezebbnek mivel nem a házam színében pompáztam mint Alíz. Ebből elég érdekes beszélgetés kerekedet, mivel egyikünk jobban meglepődött mint a másikunk. az utolsó gombóc fagylatom is elfogyott, a kelyhemet egy pincér elvitte. Limonádémat kortyolgatva hallgattam Alízt, aztán mosolyogva én is elköszöntem tőle.
-Szia.
Én még maradtam pár percig. Limonádém végeztével én is fel álltam és vissza indultam.
Utoljára módosította:Állia Szipenni, 2014. július 11. 11:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Füzy Dorián
INAKTÍV


Szunnyadó szörnyeteg
offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 36
Írta: 2014. július 15. 18:59 | Link

Kíra

Türelmesen hallgatom, most nagyon fontossá válik, hogy kiismerjem, hogy tudjam, mennyire akarja. Ő lesz az első, az első igazi társam abban, amire olyan régóta készülök. Az első, aki elindítja az egész tervet, amiért visszajöttem. Nem hagyhatom elszalasztani, hiszen most már elég erősnek érzem magam arra, hogy végre megtegyem azt, ami olyan régóta motoszkál a fejemben. Visszatértem, apámat eltávolítottam, így most már az öreg sem tud akadály lenni számomra.
- Senki sem akar, de ezt nagyon nehéz befolyásolni, és talán jobb is, ha kiadod. Felszabadul az ember, ha kijön, aminek ki kell, és megnyugszik a lelke. Szerintem néha kötelező sírni, úgyhogy ne aggódj emiatt.
Veszem a bátorságot, hogy a kezem a lány kezére tegyem, sőt, még egy kicsit meg is simogatom, jelezve, hogy mellette állok, és hogy egy kicsit meg is vigasztaljam, na meg persze, hogy a bizalmába engedjen, és könnyebben meg tudjam szerezni magamnak a lehetőséget, hogy a szert a szervezetébe csempésszem. Tudom, helytelen, amit teszek, de azt is tudom, hogy ez által neki jobb lesz.
- Tudod, az nem old meg semmit, ha azt kívánod, bár ne ismernéd. Szembe kell nézni a problémákkal, az érzésekkel, ha mindent csak a szőnyeg alá rejtünk, akkor nem lesznek megoldva a problémák, csak lesz egy nagy kupac a nappali közepén. Sokkal egyszerűbb szembenézni velük. Tudom, hogy fájdalmas, de hidd el, jobb.
 Miközben beszélek hozzá, végig tartom a szemkontaktust, igyekszem legalább addig elbűvölni, míg a szabad kezemmel – mellyel nem épp a lány kezét simogatom - észrevétlenül egy tűt húzok elő a zsebemből, és az ujjaim közé rejtve helyezem el a süteménye mellé, lassan belejuttatva a tartalmát a lány süteményébe. A folyadék könnyen felszívódik, a lány semmit sem érez majd meg belőle, csak pár óra múlva, amikor kifejti a hatását és hirtelen úgy dönt, megmondja az illetőnek a magáét. Szeretnék ott lenni, hogy végignézhessem az eredményét, de nem kockáztathatok, hiszen ha lebukok, akkor oda lesz minden, és azt nem tehetem meg. Nem. Itt most még meg kell húznom magam, de tudom, hogy egy nap minden csodálatos lesz.
- Jobb már? Nem áll jól a sírás, szerintem te nem is vagy sírós típus, vagy ha igen, akkor most elmesélem, hogy a mosolygás sokkal jobban illik hozzád, szóval, mosolyogsz egyet a kedvemért?
Még én is ráveszem magam egy mosolyra, ami nem is olyan nehéz, hiszen ez számomra ma egy örömünnep. Sikerülni fog, érzem a zsigereimben. Alig várom a holnapot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Attila
Írta: 2014. július 18. 20:17
| Link

Hosszú, és izgalmat - mely magába foglal egy vámpírral tett ismeretséget - sem nélkülöző héten vagyok túl, megérdemelt sétámat teszem hát a faluba, feltöltődni, kicsit kikapcsolódni, ami persze esetemben kicsit másként képzelendő el. Nem járok bárokba, sem egyéb zajos szórakozóhelyekre, sőt, ha valaki láthatatlanul követne - aminek nem kimondottan örülne a lelkem - bizony még bolondnak is nézne jó eséllyel, hiszen egész heti könyvtárban gubbasztás után valószínűleg a legtöbben nem egy könyvesboltot keresnének fel a munkaidő lejárta után.
Márpedig ismét sikeresen megpakolom magam régebbnél régebbi kötetekkel, és noha nem is kellene fizetnem értük Őszike néninél, a plusz súly, amit jelentenek visszafelé, kellően kompenzálásra kerül a pénztárcámból hiányzó érmék által. Persze lebegtethetném is őket, de mikor először vannak a kezemben, szeretem őket érezni is a kezemben.
Szóval ismét a megszokott látványt nyújtom, a falu lakói, az utcán sétálgató emberek már ügyet sem vetnek rám, hanem gyakorlottan kikerülnek, mert tapasztalatból tudják, hogy én kevésbé vagyok jó az ilyen manőverekben ennyi könyvvel a kezemben. Új szerzeményeimmel a jó idő okán úgy döntök, hogy még maradok is egy keveset a szabadban; a Nap már lemenőben, az idő pedig kellemes. Leülök hát a Fő utzán az egyik padra, szemben a üzletekkel, boltokkal. A cukrászdából vidám nevetés szűrődik ki, én pedig kinyitom az egyik könyvemet, és már falni is kezdem a betűket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Tilda
Írta: 2014. július 18. 23:47
| Link

Nagyon finomnak találta azt a süteményt, amit utoljára fogyasztott el idebenn. Jó áron kapott jó szolgáltatást, a személyzet és a díszítés is egy harmóniát, komfortérzetet teremtett elő benne, tehát nagyon pozitív élményekkel gazdagodott.
Amint megengedhette magának, újból a szokásos asztal fölött ült és a finomságot kanalazta lassan és elegánsan a szájába. Eszébe jutottak a legutóbb történtek, aztán teljesen belemerült az étkezésbe. A helyzet teljesen átlagos volt... Nyári hőség, kisebb embertömeg, de kit zavar. Aki nem bírja az ilyet, annak nem a cukrászda a megfelelő hely. A tanár úr szívét jobb kedvre derítette, ha a falulakók közelében lehetett, még ha nem is elegyedett szóba velük. Már a puszta jelenlétüktől is mélységes nyugalom árasztotta el, s elfelejthette az időszakos otthoni magányérzet fájdalmait.
Semmi említésre méltó nem történt, egészen az utolsó falatokig. Csak amikor már jóllakottan bámult ki az ablakon a falu fő utczájára, akkor pillantotta meg az épülethez közel ülő Matildát. Szíve szerint megkocogtatta volna az ablakot, ám felesleges figyelemfelkeltés helyett fizetett, távozott és a legtermészetesebb formájában kisétált hozzá.
Matildát, a Bagolykő könyvtáros nénijét - aki egyébként egy ideje még magasabb babérokra is tört - már jól ismerte Attila. Először is, a neve nagyon hamar megragadt benne, mert ritka különlegeset visel, és szerinte pont ez a jó benne. Aztán személyiségéből adódóan sokszor betér a könyvtárba is. Törzsvendégnek talán nem számít, de ha szabadideje adódik, akkor szívesen beül olvasgatni, úgy általánosságban. Tehát igen... Elég ideje tanít már itt, ezért az iskola minden dolgozójával kezet fogott már legalább egyszer. Mint mondtam, sokszor megfordult a könyvtárban, de hogy milyen is a kettejük viszonya, arról nem élt tiszta kép Attila elméjében. Ha minden igaz, jó viszonyt ápolnak, azaz nem fogja elküldeni a fenébe azért, mert odament köszönni  és beszélgetni egy kicsit a kastélyon kívül.
- A hivatásunknak élünk, nemde? - mosolyodott el a sóhaj után. - Igazán nem szeretnélek kirángatni a könyv világából. Ha zavarok, csak szólj. -
Végignézve Tildán, nem csalódhatott. Már megint valami könyvkereskedelem közepében lehet.
Utoljára módosította:Szikszai Attila, 2014. július 18. 23:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Attila
Írta: 2014. július 19. 00:40
| Link

A péntek esti zsivaj egyáltalán nem zavar meg az olvasásban, mindig is kiválóan el tudtam veszni a betűtörténetekben; ha robbantgattak volna mellettem, valószínűleg arra talán felfigyeltem volna, de csak miután a sor végére értem, akkor néztem volna fel a könyvből. Kicsit addiktív vagyok. Kicsit.
De most nem robbantgattak, a szokásos beszélgetős-nevetgélős zajok szűrődtek felém különböző irányokból, egy-két kiáltást sodort felém a szél, és némi kellemes, hűs levegőt, mely az éjszaka közeledtét harangozta be. De még bőven volt időm elolvasni itt egy-két fejezetet, sőt, igazából a közvilágítás is a segítségemre sietett volna, de azért mégse volt kedvem kint éjszakázni a faluban. Azért fedél alatt csak biztosabb. Főleg, hogy a felhőket elnézve a zivatar se volt teljesen kizárva. Amit egyébként szeretek, csak a könyveim nem annyira.
Azért, hogy lássátok, nem vagyok egy antiszociális kisegér, szólok, hogy miután Attila megállt előttem, és megszólított, szinte azon nyomban felnéztem, pedig nem tartottam a fejezet, de még csak az oldal végén sem. Az elején voltam.
- Öhm.. igen, valahogy úgy - mosolyogtam el és a fülem mögé tűrtem hajam rakoncátlan szálait. - Nem zavarsz, még nem is egészen kerültem bele. Valami nagyon kacifántos tájleírásnál tartok épp, a szerző a legabszurdabb dolgokhoz hasonlít mindent. Például hogy jön az utcakövön elterülő róka egy domb füvének leírásához..?
Költőinek szánom a kérdést, belepillantok még egyszer a könyvbe, majd miután belecsúsztatom a könyvjelzőt, összecsukom térdemen.
- Nem ülsz.. izé - zavartan pislogok oldalra, majd gyorsan arrébb csoportosítom könyveimet, hogy felszabadítsak némi helyet a padon. Így se sokkal több, de legalább megpróbáltam. - Nem ülsz le?
Tessék, nem vagyok én annyira magamba forduló. Igaz, Attilával már volt alkalmam párszor beszélni a könyvtárban, de még nem annyira ismertem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Szikszai Attila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
Tilda
Írta: 2014. július 19. 12:26
| Link

Végül is örült, hogy a lány megtűrte maga mellett, ezt pedig a jókor jó helyen elv sikerének tulajdonította. Képzeljük csal el, ha szegény Tildának mostanra minden összejött volna. Egy fárasztó nap után pedig megtalálja élete könyvét, s a földi mámorból ez a zaklató figura löki ki a semmiből - A jóllakott tanár úr, akinek talán még mindig ott éktelenkedik egy sütimorzsa a szája szélén, ha nagyító alá vennénk.
A különféle alternatív lehetőségek vázolása helyett azonban törődjünk a tényeken alapuló valósággal. A könyvtáros néni örömmel fogadta, még ha egy kicsit a zaklató, nyugdíjas öregúr hangvételére jellemző megszólításformával is közeledett. A kapott válasz a vártnál hosszabbra, kifejtősebbre sikerült, amire Attila csak naivan bólinthatott egy sort. Nem tudta ugyanis, hogy melyik könyvről van szó, de majdnem mérget vett rá, hogy még biztosan nem forgatta a kezében. Egy könyvtáros mindent visz, s holmi illemtantanár bizony nyomába sem érhet. Mégsem volt ott a szívében a szégyenérzet. Ha sokáig hall róla, talán ő is megpróbálkozik az elolvasásával. Persze nem ígéri, hogy egyéb teendői mellett képes lesz a végére jutni.
- A legtöbb kezdet már csak ilyen... Az írók sem egyformák. - zárta le ezen alapigazságok kijelentésével a dolgot. Mit is mondhatna még? Pláne Tildának. Inkább Attila szorulna korrepetálásra ilyen téren.
- Hagyd csak! - nyúlt a könyvpakk felé, de a lány gyorsabb volt nála. A felszabadult hely lehetőségével előszeretettel kívánt élni, gondolkodás nélkül ült le. A falu jó öreg padjai... Talán még az ember unokái is ugyanezeken fognak ülni. Nem fog rajtuk úgy az idő, a szemében pedig örök darabok.
Megköszönte Tilda fáradozásait, körbepillantott az embereken, majd miután mindent rendben talált, kényelmesen hátradőlt.
- Nem lehet valami egyszerű ennyi könyvvel közlekedni. - szemlélt végig csodálkozó tekintettel az imént elmozdított mennyiségen - Egészen a kastélyig cipeled? Ha így folytatod, sérvet fogsz kapni. - húzta el a száját egy kissé aggodalmaskodva. Néha hajlamos ilyesmi megjegyzéseket tenni, de persze csak a jóindulat, nem pedig a kritizálás beszél belőle.
- Mikor is beszéltünk utoljára? Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ne csak úgy futólag gratuláljak. Hogy bírod így, milyen az élet, nagyon megkavart? - gondolt itt a kék házzal kapcsolatos fejleményekre, elvégre egy nagy tiszteletnek örvendő személy mellett ücsöröghetett immár.
Utoljára módosította:Szikszai Attila, 2014. július 19. 12:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Attila
Írta: 2014. július 20. 10:00
| Link

- Valóban nem - értek egyet mosolyogva. Ami azt illeti, kevés is az igazán hasonló író, még aki másolja is mások stílusát, gyakran merít máshonnét is, és így már csak kialakul egy harmadik.
Attila helyet foglal, szemlélődik kicsit, majd hátradől a padon, én pedig feléfordulok ültemben, egyik lábamat felhúzva a padra. Kék, ujjatlan felsőmet egy térdig érő, fekete nadrág egészíti ki, így nem jelent problémát a mozdulat kivitelezése.
- Áh, csak egy darabon - legyintek kérdésére, én is legújabb szerzeményeimre  fordítva tekintetem. - Szeretem a kezemben tartani, érezni a tapintásukat. Tudom, bolondság - megint eltűröm a hajam, és hirtelen eszembe jut valami. - Ó.. szóval, a kastélyba vezető úton már normális esetben csak lebegnek utánam, de attól tartok, most sikerült a szobámban felejtenem a pálcámat.
Nem egyedi eset, előfordult már. Mindenesetre nem esek kétségbe, ma nem is vettem annyira sok könyvet. Amúgy sem sokáig agyalhatok a dolgon, mert kénytelen vagyok értetlenül pislogni egy sort a férfi következő szavaira. Nem esik le azonnal, hogy mihez is gratulál, hiszen a dolog még számomra is újdonság, és igazán hitetetlen kategóriás is. Ha nem sokkal ezelőtt valaki megjósolta volna nekem, hogy a Levita házvezetőhelyettese leszek, csak csóváltam volna a fejem a képtelen ötletre. Pedig megtörtént. Doléance megkeresett, én pedig két szájtátás között elfogadtam a lehetőséget.
- Köszönöm - mosolygok rá, és érzem, hogy mintha kicsit felemelkednék. Ritkán érzek büszkeséget, de ez most egy ilyen alkalom. - Egyelőre jól bírom, azt hiszem. Kicsit több dolgom van, de ezeket a könyvtárban ülve nagyrészt el tudom végezni. Olvasni nem sok időm marad, látod, milyen keveset vettem most is - pillantok a kis könyvhalomra magam mellett.
- Egyébként igazán csodálatos! Imádom a Levitát és minden kis lakóját - kicsit elmerengek, és a vidám arcokra gondolok a toronyban.
- És te, mi járatban erre? - kérdezem, és körülnézek, vajon melyik üzletből léphetett elő nemrég Attila.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Saragob Kíra
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 174
Összes hsz: 564
Dorián
Írta: 2014. július 29. 22:47
| Link

Kíra még a férfi meleg, biztató szavaira sem engedi meg magának a sírást. Az csak egy újabb fázisba lendítené át labilis lélekállapotát, amiről azonban nem tudhatjuk, jobb vagy rosszabb lenne a mostaninál. Tehát Kíra igyekszik tartani magát, úgy érzi ennyivel tartozik a férfinek. Egyébként is csodálatra méltónak találja, hogy Dorián nem ment el mellette az utcán, és képes őszinte  - vagyis annak tűnő - érdeklődést és megértést tanúsítani felé.
Lepillant, mikor a férfi ráteszi a kezét az övére, de nem húzódik el, kifejezetten jól esik neki az érintés. Újra felpillant Doriánra, hálás kifejezés suhan át az arcán, de ennél a néhány pillanatnál tovább a férfi kedvessége nem tudja távol tartani a szívfájdalmát. Mindenesetre igyekszik a férfire koncentrálni, akinek sikerül is fogva tartani Kíra tekintetét, miközben beszél, és a lánynak nem tűnik fel, hogy közben miben mesterkedik a férfi.  
- Jó, lehet, hogy igazad van - mondja kissé durcásan. Nem akar szentbeszédet, meg mindenféle tanácsokat hallani arra nézve, hogy mit is kellene csinálnia a helyzettel. Ami, tegyük hozzá, valójában egyáltalán nem is "helyzet", csupán Kíra elvadult fantáziája, szabadságra ment realitás érzéke eredményezte, hogy így kiborult.
- De, igenis megoldana mindent. Az nem szőnyeg alá söprés, ha inkább elfelejtenék mindent, vagyis az, de akkor legalább én már nem fogok tudni, hogy az. Tehát végeredményben megoldás lenne. - okoskodik, de csak a levegőbe beszél, efféle megoldást semmilyen esetben sem választana szívesen. Újabb falat sütit tol le a torkán.
- De, egy kicsi, talán - pillant fel Dorián kérdésére, és nem tudja megállni, hogy ne eresszen egy halvány mosolyt a férfi felé, elvégre olyan szépen kérte, és megérdemli.
A sütizés befejeztével Kíra  búcsúzásként meg is öleli  Doriánt, aztán elválnak útjaik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Valamikor a délután folyamán
Írta: 2014. július 31. 23:09
| Link


Na azért mindennek van egy határa! Például ennek a rettenetes időjárás-ingadozás elviselésének. Mert, hogy Adélnak kezdett kicsit elege lenni az esőkből, melyek csak úgy egyik pillanatról a másikra megtámadták az utcán. Bizony, biztosan kimondottan rá pikkelve fújtak gyülekezőt azok a fránya felhők, és kezdtek bele módszeres köpködésükbe (vagyis elkezdett esni az eső) a nap folyamán már vagy harmadszor, hogy aztán a következő órákat átadják kollégájuknak, a Napnak, aki pedig lelkesen sütött, de úgy, hogy meg lehetett tikkadni. Ebből a furcsa kettősből aztán olyan fülledt, és nedves levegő keletkezett, amit ha valaki, hát Adél nagyon, de naaaaagyon nem tolerált. Haja nem viselte túl kedvezően, azt pedig a lány viselte még kevésbé kedvezően.
De nem kuksolhatott otthon, amúgy sem tudott volna magával mit kezdeni, és szülei kiparancsolták a házból a levegőre. Persze mikor jöttek a felhők, akkor már hiába nézték, felbukkan-e a sarkon, hogy visszaiszkoljon a házba; a szabadság az szabadság, és Adél kihasználta a mozgásterét, amit a falu területe jelentett.
Tetszett neki az új rend: régen, még Tatabányán szabályosan rejtegették, mint valami mumust, de aztán a "környezetváltozás" magával hozta azt is, hogy végre hagyták kicsit egyedül is barangolni. Persze nem túl messze, és nem túl sokáig, de a kislánynak már az is hatalmas dolog volt, hogy egymagában végigmehetett az üzletsoron. Persze némelyik üzlet elől elhessegették, hiszen felnőtteknek szánt portékával kereskedtek, de máshol mosolygós, kedves emberek fogadták. A többség már névről ismerte, és ő is egyre több falusit tudott már beazonosítani.
A cukrászdában is járt már párszor azóta, hogy Emmáékkal beültek ide. Sőt, azóta törzsvendégnek számított, és a legtöbb alkalmazott már készítette is neki ki a mignont, mikor meglátta. Ezúttal azonban nem édes szája vezette ide, egyszerűen csak nem akart megázni, és megcélozta a legközelebbi ajtót. Ahogy betette maga mögött, már hallotta is, hogy odakint rákezd a zuhi. Levette napszemüvegét, melynek már igazából odakint se volt sok szerepe, és nagyot szippantott a levegőbe. Végtére is.. ha már itt van, ehetne is egyet.
Beállt a sorba, és nekiállt nadrágja zsebeit kiforgatni. Minden egyes üres zsebet egy-egy nyögéssel kommentált, és közben haladt előre.
- Nemár. - Eképp foglalta össze véleményét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mathias Vidor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 59
Írta: 2014. augusztus 1. 10:17 | Link

Adél , Valamikor a délután folyamán



 Egy kis délutáni sétának indult, hiszen a kastélyban töltött napok most megindokolták annak elhagyását. Könnyebben megy az élet, mikor van egy szabadság is benne, főleg hogy most közeledik a sötét időszak, melyet csak vizsgaidőszakként emlegetnek. Elsős diák lévén a fiú még nem lelt nehézséget a vizsgákban, mivel nem kellett még soha írnia egyet sem. Habár, ha most tanulnia kéne, akkor sem tenné, mert nem az ő stílusa. Inkább alkotáspárti, de most nincs mit alkotni. A faluba érkezve elkapja az eső, és a zuhanó cseppek majdnem belepik egész haját. A cukrászdába is ezen okból lép be. Nem kívánja még jobban eláztatni magát, szóval jobb neki egy olyan helyen, ahol tud egy kicsit falni,plussz még el is kerülheti az esőt.
 Belépve a cukrászdába már biztosan kijelenheti, ez jobb mint gondolta. Végre egy olyan helyet lelt, ahol hódolhat szenvedélyének, és sort keríthet az édességbevitelre. Fagylalt, vagy torta, neki most nem számít.
 Fülét megcsapja egy "Nemár" zaja. Van egy jól levonható következtetés, mely most megállja a helyét. Valaki nem hozhatott magával elég pénzt, ebből következtetve nem is tud fizetni. Előretekintve megpillantja a hangok eredetét. Egy kislány kutakodik zsebeiben. Biztos nincs nála elég pénz.
 Odalép a kislány mellé, és letekint reája. Előveszi pénztárcáját, melyben pihen pár apró és még több papírpénz.
- Szia! Ha nincs nálad pénz meghívhatlak. Sőt, ragaszkodom hozzá. Lépj előre, és kérj valamit, majd a végén fizetek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Do you realy want to find me? You have to try harder, 'cause the sparks of my true spirit will catch you. Just look deep into my eyes.
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. augusztus 2. 18:44 | Link

Vidorka

Sok zsebes nadrágot húzott, így bőven volt hova tennie a cukorkát, a kulcsát, meg az üveggolyóit is, amikből rendszeresen elhagyott (persze nem direkt) itt-ott párat, hogy aztán valaki egy hangos nyekkenéssel elessen benne. Ilyenkor mindig lelkesen ment, hogy visszakérje a üveggolyót, de egy idő után leszokott róla, miután megpróbálták több ízben is nyakon csípni érte.
Most megvolt valamennyi golyó, de pénz után hiába forgatta a zsebeit. Pedig máris annyira ráhangolódott az édességekre! Cukormáz, finom marcipán, itt-ott egy kis hab a tetején, és persze mindenféle krémek, töltelékek, amerre csak ellátott. Még fagyi is volt, bár egyik-másik rekeszből már jókora adagok hiányoztak.
Miután hangot is adott nemtetszésének a zsebei tartalmát illetően, búspanda tekintettel fordult a pult mögött dolgozó fiatal nő felé, de sajnos új volt, olyan, akivel ő még nem találkozott, így annak esélye, hogy majd a két szép szemére kap sütit, kissé csökkent.
Már épp egy alternatív ötleten dolgozott agyacskája, mikor egy fiú lépett mellé, és megszólította. Nem lehetett túl sokkal idősebb nála, de elég magasra nőtt máris, az biztos. Adél pislogott kettőt rá, aztán gyorsan elfordult.
- Anyukám azt mondta, ne álljak szóba idegenekkel - közölte az előtte álló tarkójával. Igazából anyukája idősebb férfiakkal kapcsolatban beszélt neki erről, és hogy bármi finomat is akarnának venni neki, vagy mutatni valamit, ne hallgasson rájuk, hanem fusson el onnan. Ez a fiú felajánlotta, hogy vesz neki sütit, és ez elég csábító gondolat volt, és nem volt nagy bácsi, szóval lehet, hogy rá nem vonatkozik a dolog. Anyukája nem beszélt arról, hogy a fiúkkal mi a teendő. Csak arra kérte egyszer, hogy ne bántsa őket annyira. De ezt azért, mert Adél egy vele egykorú fiút jól megcsapkodott, miután az megfogta a haját.
- Mugli pénzt itt úgyse fogadnak el, itt csak a varázssuska jó - pislantott vissza egy pillanatra a papírpénzekre utalva. Találkozott már velük, hiszen Tatabányán szülei ilyenekkel fizettek. Adél nem is értette, hogy egy darab papír hogy lehet értékes. Bezzeg a szépen csillogó knútok, és sarlók! Azok szépek. Azokról tudta, hogy jobban kell vigyáznia rájuk, mint az üveggolyóira.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
offline
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2014. augusztus 2. 23:24 | Link

Tara
kinézet






Eljött az az időszak egy jó pár pihenős hónap után, hogy már meg kell gondolnia, mit mikorra időzít, mert nincs tengernyi ideje. Három hete még röhögött volna ezen, de most úgy tűnik, hogy ez a valóság. Kicsivel több próba az együttessel, pár tanítvány, akik tanulnak tőle, egy-két alkalommal többször kell elutazni Pestre és máris ott tartunk, hogy Chuck-nak bizony matekoznia kell, hogy rendes időbeosztása legyen. És bevallhatja őszintén, hogy élvezi a dolgot. Eddig alig volt bármilyen dolga, most pedig kicsit többnek érzi magát. Főleg a tegnapi buli után, ami Sopronban volt. Igencsak jól sikerült, nem okoztak csalódást a közönségnek. Legalábbis a dob mögül úgy tűnt Chuck-nak; mindegy is. Jó buli volt, és csak utána kezdődött az igazi mulatság. Eléggé tud adni a motivációnak az, hogyha egy szórakozóhely tulajdonosa azt mondja, hogy a fellépők ingyen fogyasztanak mindent. Félreértés ne essék, aki nem ismeri Chuck-ot, az nem tudja róla, hogy egészséges gyerek, meg odafigyel a kajájára is, de ez most megtörtént. Van ilyen, tovább kell lépnie. Szóval legurult egy pár ital és mindenkinek jobb kedve lett. A szomorú dolgok a másnap reggeli felkelés pillanatától kezdődtek, mert arra ébredt, hogy elaludt a szórakozóhelyen a többi bandataggal és a fiú dobja eléggé nagy károkat szenvedett, lehánytak egy bőrt, egy cin felborult és behorpadt -biztosan ráléptek-, és két másik bőrt pedig kiszakítottak. Az eddigi színes mintákat meg összefirkálták mindenféle alkoholos filccel, meg graffitivel. Piszkosul örült neki. Mondjuk úgy, hogy olyan ideges lett, hogy megfogta a hozzá legközelebb álló srácot, a falhoz lökte, és nyakát szorítva kérdezte meg, hogy ez itt kinek a műve. Az illetőnek természetesen fogalma sem volt róla, még egy kis nyomatékosítás után sem. Szóval bekötött kezekkel jött vissza a Mátrába vonattal, és a cuccának nagy részét pedig a kukába kellett dobnia. Nem a pénz miatt ideges, bármikor vesz olyan cuccot, amilyet akar, de ez akkor is az övé volt. És a legjobban az bosszantja, hogy ritkán kerül ilyen állapotba, és az alatt is a lehető legjobban megszívta. Haza kellett mennie a faluba pénzért, utána viszont indulhatott is vissza Pestre meglátogatni egy pár nagy márkát és szétnézni, aztán megvenni mindenből azt, ami az ő céljainak megfelel. Gondolom nem is kell említeni, hogy milyen piszkosul jó kedve volt közben. Mindegy is, amint hazaérkezett a vásárlásból, lecuccolt és fürdött egy hatalmasat. Majd összerakja a dobot, amikor legközelebb használnia kell, most semmi kedve hozzá. Jó buli az összerakósdi, pont ezért nem fosztja meg magát egy élménytől.
Szóval most ott tart, hogy miután felöltözik, kikanyarodik az utcából, és az azt keresztező Fő utcán indul el. Másnaposság ellen neki általában valami egyedi, nagyon finom tea szokott bejönni, éppen ezért nem is kérdés, hogy a cukrászdába fog menni. Szép időnk van, nagyon kellemes, de ezt most Chuck nem tudja értékelni. Kicsit elkezd szédülni, nem érzi a legjobban magát. Valami jó kis süteményt is kell ennie, mert ma még nem evett semmit és úgy érzi menten összeesik.
Bekeveredik a cukrászdába, gyorsan választ két töménynek tűnő, nagyobb darab süteményt, meg egy vaníliás-fahéjas teát, leül egy asztalhoz és mohón el is kezdi enni a sütiket. Nagyon hamar befejezi, aztán megtörli a száját, mert érzi, hogy csokis lehet, aztán kortyol egy kicsit a teájából -ami ízlik neki-, majd rákönyököl az asztalra és színes karjára támasztva a fejét üldögél, elgondolkodva azon, hogy ez az éjszaka egy nagy lecke volt számára.
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2014. augusztus 2. 23:25
Hozzászólásai ebben a témában

Mathias Vidor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 59
Írta: 2014. augusztus 3. 22:48 | Link

Adél



 Meglepi a kislány. Igaza van, hiszen a fiú még mondhatni vadidegen egy ilyen lány számára, akinek testi épségét muszáj őrizni. A szülői munka ezért csodálatos. Megvédika  serdülő gyermeket, míg az saját talpára nem lesz képes állni. Mindenkiben megvannak az ösztönök a szülői létre, melyek felszínre törnek, mikor a szükség hívja őket. Például, ha valakinek nincsen elég pénze,, és nem mehet kki az esőbe, hogy szerezzen otthonról.
 A szülőknek is van egy ilyen jellegzetes rétege, melynek gyorsan fel kellett nőnie, és nem volt ideje megkomolyodni. Inkább barát felé húz, mintsem a szüllő felé. Most valami ilyesféle érzés kapja el Mathias-t, ilyesféle védelmező baráti oltalom. Hiába ismeretlen számára a kislány, segíteni bármikor kész.
- Igaz, idegen vagyok neked, de akkor is meghívhatlak, sőt én is fogyasztók valamit. Ne félj! Nem akarok semmit, csak gondoltam nem szeretnél kimenni az esőbe. - Vallja meg a kislánynak őszintén. Majd ismét válaszol, most felemelve a tárcáját. - Van elég pénzem ehhez a vásárláshoz. Nem mugli pénz. Mond csak mit kérsz, és légy oly szíves ajánlj nekem valamit- Mutatva rá a vitrinekre, és minden egyébre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Do you realy want to find me? You have to try harder, 'cause the sparks of my true spirit will catch you. Just look deep into my eyes.
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. augusztus 4. 21:09 | Link

Vidorka

Milyen egy béna helyzet! Végre engedik kicsit egymagában kódorogni, és erre nincs nála egy knút se, hogy (v)egyen valamit! Persze eszébe juthatott volna előbb is, felmarkolhatott volna párat a konyhában lévő edénykéből, vagy kérhetett volna anyjától-apjától, mielőtt lelkesen kirontott az ajtón, de úgy, hogy az visszaverődött a falról.
És most itt áll a zsebeit forgatva, odakint meg mindjárt zuhog az eső. Béna eső! Béna pénz! Béna.. béna!
- Oda tényleg nem akarok - pislogott hátra az üzlet széles ablakán át au utcára, melyet máris milliónyi öngyilkos hajlamú nedvesség kezdett pettyezni.
Megint rápillantott a fiúra, aki meglehetősen ragaszkodni látszott hozzá, hogy meghívja őt valamire, Adél pedig hasonló mértékben szeretett volna hozzájutni ahhoz a süteményhez.
- Adél vagyok! - nyújtja felé a kezét hirtelen. Egyébként nem lenne jellemző, hogy szóba elegyedik fiúkkal, de ez az itteni édességet ajánl neki, kár lenne kihagyni a lehetőséget. Ráadásul ha végre bemutatkozna, már nem is lenne idegen, és akkor aztán nem lenne baj, ha beszélne vele, és kiválasztana egy.. vagy két süteményt. Esetleg ötöt. De ne legyünk mohók.
- És olyan rózsaszínt! - mondja, és másik kezével a mignonok felé mutat.
Persze nem szép dolog visszaélni az ilyen kedves gesztusokkal, de Adél hajlamos nem a legszebben viselkedni, így aztán hozzáteszi - a kezével is mutatva -, hogy rögtön hármat kér, mert hát ugyebár egy süti nem süti, két süti fél süti, három süti egy süti, de ugye egy süti az nem süti...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mathias Vidor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 59
Írta: 2014. augusztus 4. 21:44 | Link

Adél



 Kis meglepetés éri a fiút, mikor a kislány bemutatkozik neki, és kezét nyújtja neki. Nem ennek a kornak a szokása, habár aranyos kis gesztus, és a fiú is gyakran alkalmazza, ha valakit üdvözöl, vagy éppen megpróbál meglepni. Vannak személyek, akiket könnyen meg lehet egy ilyen cselekvéssel zavarni. S ha valakit megzavarnak azzal könnyebben ki lehet deríteni a valódi természetét, hiszen ha valaki zavarban van, akkor lépnie kell, de nincs ideje meggondolni, hogy mit. Ebből következve ösztönből kell cselekednie. Habár ez a fiúra nem igaz. Nyújtja kezét, és kezet fogva a lyánykával így szól: - A nevem Mathia...Vidor. - Mosolyogva nézi, ahogy a mignonokra mutat. Tény, hogy a fiú is szereti, de nem ezt tartja a kedvencének. Vannak jobbak is, de most inkább hallgat újonnan szerzett kis "barátjára" . - Öt darabot kérnék abból. - Mondja, rámutatva az édességre. Majd kissé keseregve, de fizet érte, és fejével mutat a lánynak, hogy merre üljenek le.
 Miután leültek, és a mignon is asztalt ért, persze Adéllal, A fiú elkezdi magyarázni a felosztást. - Hány darabra tartasz igényt? - Miután a választ megkapja, kérdezgetni kezdi Adélt. - Hány éves vagy és honnan jöttél, hogy nincs nálad pénz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Do you realy want to find me? You have to try harder, 'cause the sparks of my true spirit will catch you. Just look deep into my eyes.
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A randevú
Írta: 2014. augusztus 9. 20:30
| Link

Michelle
Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka.


Az élet olykor-olykor, mindentől, de leginkább attól függetlenül kíméletlenül megismétli önmagát, hogy az illető azt szeretné-e vagy sem. A rellonos egyetlenegyszer járt a falu míves cukrászdájában, akkor is hasonló okból vezérelve, mint ami most odavonzza. Persze, választhattak volna más randevúhelyet is, de Noel ragaszkodott a cukrászdához. Egyetlen, épkézlábnak mondható, ám igen rövid életű kapcsolata is innen indult, és ha ez anno egyszer már bejött, bizonyára másodjára is befog. Igaz, nem remél sokat Michelle-től, akiről a minap azt mesélte neki a Banya, hogy több vasat is tart a tűzben, már nem akarta lemondani a találkozót. Ő hűséges maradt nagyteremben adott szavához, de ha a lány nem, mert mondjuk nem vette őt komolyan, vagy saját érzéseivel nincs tisztában, akkor itt, az édes sütemények és gőzölgő italok felett ér véget zavaros románcuk. Elég esélyt kaptak egymástól, elégszer csináltak magukból bolondot, és legutóbb, az egész iskola jelenléte előtt fedték fel sárkány-énjüket. A reggeliző diákok láthatták, milyen is egy igazi rellonos szerelem, egy se veled, se nélküled kapcsolat, ami, ha végül sikertelen befejezést nyer, csakis vérbe torkollhat. A fiú akkor még egyszer, utoljára kitárta sértett szívét a Saint-Venant lány előtt, és most is nyitott lapokkal érkezik, készen arra, hogy feleljen a szőke összes kérdésére. Nincs több titok, sem lányok, akik arra kellettek, hogy kénye-kedve szerint szórakoztassák őt. Elhatározta magát, és innen nincs visszaút; nem fogja leplezni érzéseit, tiszta válaszokat ad majd, és ami a legfontosabb: felkészült igába hajtani a fejét. Kora estére beszélték meg találkájukat, de ő az alagsori klubhelyiségük helyett a közeli csárdából lép elő. Alakját alkohol, és kedvenc kölniének keveréke lengi körbe, de megjelenése mint mindig, most is hibátlan. Pontosan ismeri Michelle ízlését, így eszébe sem jutott máshogy öltözködni. Lazán gombolt ing, ízléses szövetnadrággal, csuklóján pedig iránymutató bőrkarkötője feszül. Még int egyet kocsmáros nagybátyjának, majd hajába túrva, különösen jó hangulatban indul el az édességek birodalmába. Nincs mitől tartania, úgy fogja fel a ma estét, hogy ő vagy így, vagy úgy, de mindenképpen jól fog járni. Bármi is süljön ki randevújukból, annak úgy kell lennie. Nem normális, amit egymással művelnek, és szinte biztos abban, hogy háztársaiknak, de az is lehet, hogy az egész iskolának véleménye van háborújukról, aminek végkimeneteléről viszont egyikőjüknek sem lehetnek biztos gondolataik. Megérkezésekor a cukrászda ajtaja mellett áll meg, s míg vár, dúdolgatva kémleli a melegben nagyokat nevető fiatalokat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. augusztus 9. 21:26 | Link

Noel
Néha jövök, néha látok, néha vesztek.
De sohasem feledlek.

A nagyterem óta nagyjából tiszta. Rendben, el kell ismernie, hogy azután egyszer feljött hozzá Benji és… Na szóval ő Benji, úgyhogy beengedte, nem rúgta ki. De lelkére legyen írva, nem történt semmi. A tény, hogy a nemcsere során Misivel volt dolga Benjinek, egyszerűen felemésztette őt, így elmaradt minden egyéb aznap este. Találkoztak azóta, de olyan hú de nagy dolog nem történt, nem voltak együtt, vagy hasonlók. Szóval ahhoz képest, hogy milyen ő, betartotta a szavát, hiszen egy-két ölelés, vagy csók egyáltalán nem jelentette a világ végét. Főleg úgy, hogy azt hallotta, Noelt javítóba akarják küldeni, ha megint elszúr valamit. A találka időpontját leegyeztették, de a lány félt, hogy még mielőtt mindent megbeszélhetnének nyugodtan, Ombozit elcipelik és így marad minden. A Krise fiú vágy és menekülés volt, de tartotta magát és az idő nagy részében Noelre gondolt csak. Tőle most több nem telt, de ez is soknak számított, főleg ha eddigi viharos kapcsolatukat nézzük. Azt is hallotta, hogy prefektustársa szobájába tévedt egyik éjjel a sárkányfiú, de mégsem állt bosszút, főleg olyanért, ami nem volt biztos. Csak lenyelte a békát és vállat rántott, mondván, majd megbeszélik a cukrászdában.
Végül persze eljött ez a nap is. Michelle elgondolkodott, hogy úrihölgynek adja-e ki magát, vagy viselkedjen úgy, ahogy szokott. Nem kérdés, hogy az utóbbit választotta, főleg azért, mert neki a normális túl átlagos volt, ráadásul Noel pont azt szerette benne, hogy olyan, amilyen. Már amennyiben ezt szeretni lehet. Így hát Michelle kinyalta magát, mint Sz*ros Pista Jézus neve napján, és elindult a lakásuktól. Sokat gondolkodott azon, hogy milyen lesz ez a randevú – amit még leírni is durva az ő esetükben -, de mindig arra jutott, hogy a sors majd eldönti. Ők már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellentéteik és érzéseik harmóniába kerüljenek, ha pedig ez ezúttal sem sikerül, akkor búcsút kell mondaniuk. A teljes lemondás érzése kerülgette néha a szőkeséget, arra gondolt, hogy túl sokáig húzták, Noel nem vár tovább, végzett vele, talán azzal kéne kezdenie, hogy véget vet a kapcsolatuknak. Aztán a következő percben eszébe jutnak a csókok a nagyteremben, hogy a fiú még mindig szenvedélyesen szereti, ez pedig minden kétségét eloszlatja.
Meg is érkezik, még csak nem is késik semennyit, ami tőle rekord és a fiút megpillantva elmosolyodik. A melegre való tekintettel Michelle nem öltözött túl, leginkább annyira vette komolyan ezt, mint anno a vidámparkot. Ugyanúgy megvillan hasa, ugyanúgy lazán dobja csípőjét jobbra-balra, ugyanolyan ragyogóan görbül szája, mint akkor. Még mindig van egy kívánsága, amit talán a fiú elfelejtett, de ő nem. Ha szükséges, most fel is fogja használni, de az még a jövő zenéje.
- Szia! – szinte pontosan Noel előtt parkol le, majd felpillant rá kékjeivel, miután levette napszemüvegét. – Remélem nem késtem. Bemegyünk?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
A randevú
Írta: 2014. augusztus 9. 22:17
| Link

Michelle

Mire elérkezik a hat óra, és a rellonos még egyszer végignézhetne a faluban kószáló boszorkányokon, szinte a semmiből, hirtelen találja szemben magát csábítójával. Először el sem jut tudatáig a köszönés, a lány hangját is csupán alig, tompán hallja meg, hiszen tekintete azonnal leragad a másik fedetlen hasán, köldöke apró formáján, majd a mit sem takaró sortot nézi, hogy éhsége végül az abból előtűnő finom combokra sodródjon. A fiú meg sem próbálja titkolni a zöldjeiben meg-megcsillanó vágyat. Régen eldöntötte már, hogy ma minden igaz, olyan valódi lesz, amire még nem volt példa hosszúra nyúló, bonyolult kapcsolatukban.
- Szia - leheli rekedt hangján, s megrázza fejét, jelezvén, nem, nem késett a szőke, de ha késett volna is, ezért a látványért órákat lett volna képes várni. - Ha tudtam volna, hogy így fogsz kinézni, a szobádba kértem volna a találkozót, nem pedig ebbe a mézes-mázas puszedligyárba.
Nem tudja megállni, muszáj némi pimaszságot csempésznie az első pillanatokba, ezzel adva meg az este hangulatát. Úgy hiszi, ma úgyis többször lesznek komolyak, mint komolytalanok, így reméli, ez a csipkelődő hangnem most még belefér. Elvigyorodik, játékosan megemeli szemöldökét, majd balját a lány derekára téve tessékeli maga elé, egyenesen a cukrászda legeldugottabb sarkába kísérve őt. Ujjai égnek a tökéletes bőrön, gondolatai azon kívül, hogy Michelle látványára sebesen elpárologtak fejéből, most egészen forrón térnek vissza, s töltik ki a fiú egész lényét. Számított a prefektus kisasszony vadóc megjelenésére, de azt nem sejtette, hogy az rá ilyen nagymértékben fog hatni. Már egyáltalán nem érzi a cukrászdát ismétlésnek, hiszen előző partnere bár szép volt, sohasem mert így játszani saját testével, sohasem merte felvenni a csábító szerepét. Noel huncut mosolyával foglal helyet a szőkével szemben, de egy pillanatig sem képes friss süteményekre, vagy kávéra gondolni. Most azonnal távozni akar, már nem érzi a beszélgetés fontosságát sem, holott talán ezen az estén múlnak olyasfajta apróságok, mint közös jövő és hűséges szívek.
- Nos - kezd bele zöldjeit lehunyva, ujjaival finoman dörzsölve orrnyergét. - Igazán ügyesen megadtad a módját a randevúnknak. Másra sem tudok gondolni, csak...
Úgy harapja el mondatát, hogy a lány pontosan tudja mire szeretne kilyukadni. Michelle ért a másik nemhez, azt mondja és úgy viselkedik, amivel könnyedén elérheti a ráirányuló kizárólagos figyelmet. Noel leereszti kezét, kinyitja zöldjeit, és a lány arcára függesztve azokat, egy ideig csak csendben ül. Ritkán, vagy eddig talán még soha nem fordult elő, hogy ők némán fürkésszék egymást, belefeledkezve a szavak nélküli pillanatba.
- Hogy teltek a napok a nagyterem óta? - szólal meg, a lehető legkézenfekvőbb kérdést téve fel a szemben ülőnek. Ő azóta sűrűn gondol arra a megfogalmazhatatlan vitára, szenvedélyes szeszélyre, ami egyébként egész kapcsolatukat letudná írni. Olyanok, mint a tenger, amelynek még a legbüszkébb Isten sem képes parancsolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
A randevú
Írta: 2014. augusztus 9. 23:05
| Link

Noel
Mondanom sem kell, hogy a lány érkezésével pontosan azt a reakciót váltja ki, amit szeretett volna. Ahogy Noel végignéz rajta, szinte futkosni kezd a hideg a hátán. Azért ilyet ritkán tapasztal, hogy valakinek a szeme ennyire beszédes legyen, ráadásul vele kapcsolatban. Utoljára Székesfehérváron látta ezt a tekintetet, ahogy az felmérte minden porcikáját, hogy aztán földöntúli élményekben részesítse. Igen, ennyit is a múltról, ugyanis épp a jelenben vagyunk és Noel kifejezetten rekedtes hangon szólal meg. Michelle jól ismeri ezt, de elfojtja előtörni készülő elégedett mosolyát.
- Fiatal még az idő. Meglátjuk, mi lesz este – huncut görbe kúszik fel a szőkeség arcára, majd belép a cukrászdába. Ha pimaszság kell, abból leányzónknak igen sok jutott, pedig sorban sem kellett állnia érte. Ösztönösen volt ilyen vadmacska, aki néha cicaként tudott bújni, máskor viszont vadállatként támadni. Kiszámíthatatlansága rejtette veszélyességét és csábító erejét egyaránt, ezzel pedig gyakorta vissza is élt. Most nem ez volt a helyzet, csak úgy gondolta, hogy ebben a melegben nem öltözik bundába és nem veszi még rá a budiajtót is, inkább könnyeden libben be a találkahelyre. Azért az túlzás, hogy nem volt némi hátsó szándéka mindezzel, de a mérvadó nem ez volt és ez a lényeg. Ahogy Noel kezét megérzi bőrén, mintha villámcsapás érte volna, végigrohan a testén egy elektromos hullám és meg sem áll a lábujjáig. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is megvan még köztük a szikra, az a plusz valami, ami izgalmassá teszi az együtt töltött perceket. Kifogyhatatlan forrásként funkcionált az egész.
Ahogy leülnek egymással szemben, Noel rögtön meg is teszi első megjegyzését, amire Mich már nem tud máshogy reagálni, egyszerűen lehajtja fejét és kuncogni kezd. Kész, eddig tartott a komolysága, főleg azért, mert legszívesebben ettől a kevés ruhadarabtól is megszabadulna az Ombozi fiú kedvéért. Ez kissé merész húzás lenne a cukrászda kellős közepén, de ahogy ismerjük a lányt, tőle még ez is kitelik. Végül abbahagyja és kékjeit ráemeli Noelre. Azt mondják, hogy a kék szemek képtelenek barátságosak lenni, csakis jeges fuvallatot küldhetnek a partner felé, de most mégis, mintha vágy csillant volna Michelle szemében és gyengédség. A következő kérdés zökkenti ki csak gondolataiból, amik nem mellesleg végtelenül piszkosak.
- Hosszan. Sokáig vártunk ezzel a találkozóval, azt hittem már sosem ejtjük meg – hangja egészen komolyan cseng, végül pedig a süteményekre terelődik figyelme. Amíg be nem burkol egy hatalmas adag eperkrémes sütit, egészen biztosan nem fog tudni koncentrálni. Elhízás? Kit éééérdekel?! Itt most süteményekről van szó, Rubint Réka rágja a rohadt répáját, őt eperkrémes csodaország várja. Köhint egyet és int a pincérnek, hogy hozzon már olyan kis darab mennyországot.
- Te kérsz valamit? – ha Noel választ és el is árulja, akkor Michelle gyorsan azt is megrendeli, hogy figyelme visszaterelődhessen a fiúra. – Nézd. Azt szeretném, hogy elmondd az igazat. Tényleg javítóba kell menned? Nem azért kérdezem, hogy rövid úton megszabaduljak tőled, mert ha te is úgy akarod, várok rád. De tudnom kell – íriszei komolyan csillognak, kétségek közt tengődik. Igen, képes volna várni, még akkor is, ha minden bizonytalan. Megvárná, de ha egyszer csak eltűnne Noel, azt sosem bocsátaná meg és valószínűleg minden akkor érne véget. Ha nyílt lapokkal játszanak, hát tegyék úgy.
- Az ígéretemet megtartottam. Nem történt semmi Benji és köztem, ha erre voltál kíváncsi korábban – közben megérkezik a rendelés, így a szőkeség rögtön hozzá is lát az eperkrémes fantasztikumnak, miközben fürkészően figyeli a másik rellonos minden mozdulatát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Erdős-Prinz Violetta
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 1266
Írta: 2014. augusztus 15. 15:25 | Link

Aisha

Én nagyon jól tudom, hogy ha a gyerekeim sosem fogják megunni az édességet. Én is ilyen voltam, bár azért ennyire korán nem kezdtem, Anya nagyon figyelt az egészséges táplálkozásra, a zöldségekre, bár Dora és David amúgy rengeteg gyümölcsöt is eszik, de azokat a kalóriákat is lemozogják, amiket a sütikkel visznek be. Ha nem futkároznak mindenfelé, kint a kertben, vagy fel-alá a házban, akkor esetleg nagyon ritkán egy helyben játszanak, sokkal sűrűbben meg valamit esznek. Most azonban nincs itthon szinte semmilyen édesség, mivel hogy azért én is eszek éppen eleget, bár rajtam sem látszik meg. Nagyon nincs is másra időm, mert rohanás az élet, rohanás a picurok után, de azért persze mindig van normális főtt étel is, szeretek főzni, csak miután megcsináltam már általában nem ahhoz van kedvem. Jeff viszont inkább amellett van, éppen ezért jó is így.
A lényeg, hogy nekünk most sütemény kell, valami édes, krémes sütemény. Annak pedig a legközelebbi lelőhelye a cukrászda. Ismernek itt már engem, tulajdonképpen mióta az ikrek elkezdtek nőni a pocakomban folyamatosan oda jártam. Az pedig már volt vagy 2 éve, amikor megtudtam, hogy anya leszek, és lám, a gyerekek most már a saját lábukon kísérnek el az említett helyre. Csak úgy repül az idő.
Na de nem akkor, ha az ember tényleg rászánja magát, hogy két kisgyerekkel elsétáljon valahova, mert ők bizony kihasználják, hogy amerre mennek, azt ők szabják meg. Az pedig annyit tesz, hogy megnéznek mindent, meg-megállnak, én pedig még voltam hajlandó Gombóckát is magunkkal hozni, mert hát mióta megvan nem képesek hiszti nélkül otthon hagyni. Meg én is szeretem sétáltatni, na meg azt is, ahogyan néznek rám, hogy most komolyan egy pingvint vezetek-e pórázon, vagy csak hallucinálnak. Hát nem, az tényleg pingvin, akit az alig 30 centijével mindenhova el tudok hurcolni.
Mire végre sikerül beérnünk, már volt annyi időm bőven, hogy kitaláljam, miből is fogunk venni elvitelre, és hogy én mit fogok enni, ők meg még válogatnak úgy is majd, ezért muszáj a pulthoz állnunk már most, mert lehet hosszú lesz. Szépek lehetünk, ahogy a lábam mellett totyog a picike állatkám, bal kezemmel Davidét, jobbommal pedig Doráét fogom, aztán a gyerekeket el is engedem, mert érzem, hogy az üvegekre akarnak tapadni, azokon keresztül nézni mi kell. Tudnak válogatni, bár fogalmuk sincs mi az, rengeteg dolog nem tetszik nekik. Kérek addig gumicukrokat, egy egész feketeerdő tortát, minyonokat és teasütiket, amiket be is csomagolnak nekem, és egy táskában kerül a pultra, ahonnan a nehézkes választások után el is költöztünk egy közeli asztalhoz. Nálam kávékrémes torta, ők pedig oroszkrémeset akartak, ketten egyet, mert szép nagy szelet lenne egyedül bevágni bármelyiküknek azért. Még jó, hogy vannak etetők is itt, így ezeket költöztetem az asztalhoz, beleültetem a gyerekeket, és hagyom kibontakozni őket. Nem szokták annyira összekenni magukat, de határozott nemtetszésüket fejezték ki a segítségemre, azért Gombóckát az ölembe veszem, meg a tányéromat is a kezembe, és folyamatosan a rosszcsontokat figyelve kezdem is eltüntetni a jutalmamat.
Hozzászólásai ebben a témában

Köddé válik az együtt töltött idö..
#penguin owner #divorcing #mom
Gál Adél
INAKTÍV


Puszedli • metamorfmágus
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 846
Írta: 2014. augusztus 19. 10:42 | Link

Vidorka

Ez a bemutatkozósdi nem az ő kenyere, az világos. Megrázogatja a a fiú kezét, de közben másfelé nézelődik. Azért a neve nem kerüli el teljesen a fülét, érti ő, csak nem érdekli annyira, hogy rendesen megjegyezze.
- Vidor? Mint a törpe a Hófehérkében? - Előre engedi a fiút, hogy rendelhessen, és vágyakozva nézi a sütiket, amiket az eladó tányérukra halmoz.
Amint megvan, és Mathias is könnyít kicsit zsebén, Adél sietve utat vág az ő példájukat követő, eső elől bemenekült emberek között egy üres asztal felé. Már nem sok van, de az egyiktől épp feláll egy enyelgő párocska, így aztán a kislány kissé fintorogva, de lehuppan az egyik székre, szemben a fiúval, és persze a finomsággal, amit hoz.
- Háromra! - vágja rá, és már nyúl is az elsőért. Teli szájjal jut eszébe először, hogy mit is mond neki édesanyja állandóan arról, hogy illik megköszönni, ha kapunk valamit. - Köffi!
Igyekszik azért illendően, nem szanaszét morzsálva az asztalt tömni magába a mignont, de olyan finom, hogy alig győz közben mosolyogni. Ez kicsit megnehezíti a rágást, meg úgy a beszédet is, ha épp szóval akarná tartani valamiért őt Vidor, aki nem is törpe, sőt, kimondottan magas.
- Már majdnem tizenkettő vagyok - feleli, noha nemrég múlt tizenegy. - Itt lakom a szüleimmel a faluban, csak elfelejtettem.. mármint ők elfelejtettek adni nekem pénzt. Hát nem hihetetlen!? Akár éhen is halhatok! Bár most már nem annyira.
Egy újabb sütit kap fel, és kezdi rágcsálni. Ezt már kicsit lassabban, nehogy aztán túl hamar elfogyjon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Írta: 2014. augusztus 24. 07:19 | Link

Michelle
Muzsika

Létezik olyan pillanat, amikor a másik, a vágy tárgyát képező személy bármit elhitethet velünk. Ha hazudik is elhisszük, mert annyira akarjuk, hogy az igaz legyen, hogy Ő velünk legyen, hozzánk érjen, ránk mosolyogjon, ajkai hazudjanak bármily képtelent is. A rellonosnak most ilyen pillanata van, issza a szőke szavait, vakon engedi vezetni magát, és csak reménykedhet abban, hogy a szemben ülő vadócka ugyanazt akarja, mint ő, éppen ezért kívánatos száját nem csalfa kijelentések hagyják el. Karján olykor végigszalad a hideg, minek hatására szőrszálai elválnak bőrétől, és az izgatottság, mely futkos testén, egy pillanatra sem hagy alább. El-elmosolyodik ő is, majd már az asztalnál válaszol az esti meghívásra.
- Este hazakísérlek, majd úriember módjára köszönök el tőled, és ha érdemesnek tartasz még egy találkozóra, akkor talán baglyot is küldök neked a következő dátummal - ajkai bár vigyorra állnak, hangjából kiérződik komolysága. Ezt most valóban nem akarja elrontani Michelle-el, mert tudja, hogy nincs több esély. Bármelyikük is legyen az eddigi kellemetlenségekért hibáztatott, bármit is gondoljon róla és próbálkozásairól környezete, tartsák gyengének vagy pincsinek, a szívében valamiért nem aludt ki soha a szőke iránt érzett vágya, és nem kell jósnőhöz, vagy iskolapszichológushoz fordulnia ahhoz, hogy pontosan tudja mit is jelent ez.
- Ööö... igen, persze, kérek egy vaníliás pudingot bodzalével, köszönöm - emeli pillantását a hozzájuk igyekvő pincérre, akiről könnyedén feledkezett el. Körbepillant, ismét tudatosítja magában, hogy nyilvános helyen vannak, randevújuk valóságában, amit jobb volna nem elfelejteni folyton. Visszafordítja fejét a szőke felé, s annak kérdésére nyomban zavart kifejezés ül ki arcára. Még semmit nem tud jövőjéről, így nem ígérhet, és nem kérhet a másiktól, hiszen az nem volna igazságos. Neki mégis ígéretre van szüksége, és legyen bárhogy is, ő is ígérni fog.
- Nekem nem adhat már semmit ez az iskola - kezd bele hosszúra nyúló feleletébe, tekintete máris a lányét keresi, kezei az asztalon pihennek. - Nincs itt keresnivalóm, nem az én világom a szabályok között való lavírozás, a festmények gúnyos élcelődésének elnézése, az órák meg a könyvtár. Egyszerűen nem ilyen vagyok. Szeretném már élni az életem, üzletet nyitni, belefolyni ebbe-abba, csinálni, amit szeretek és amiben jó vagyok. De ezen a helyen még arra sem tudtam rájönni, hogy egyáltalán miben vagyok jó. Itt csak Ombozi Noel vagyok, az, akiről az Edictumban olvasnak, akiről olyanokat hisznek, amik egyébként nincsenek. De ki vagyok én, hm? Muszáj rájönnöm! Úgy maradok meg Bagolykő történetében, mint egy senkiházi, akit csak a lányok szoknyája érdekelt, pedig sokkal több van bennem. Ha a több a javító, és az ott eltöltött idő, akkor az, de mennem kell innen. Meg tudod ezt érteni?
Szeme időközben elkomorodik, hiszen nem legkedvesebb témájáról nyílt meg éppen a prefektus kisasszonynak. Ujjai ütemesen dobolnak az asztal lapján, fejét kissé oldalra dönti, majd újfent megszólal.
- A levélben még nem hívtak be, van egy utolsó lövésem. De nem maradhatok itt - fejezi be látszólag nyitva hagyva a kérdést, de tudja, hogy a szőke érteni fogja. Hát ennyit a tökéletes 'randihangulatról', egyetlen kérdés, és ő azonnal elfújja a körülöttük megragadt rózsaszín felhőket. Valahol mélyen nagyon bánja, hogy nem hazudott a másiknak, megkönnyíthette volna magának a jövendőt, elcsavarhatta volna egy kis időre a szőke fejét, magáénak tudhatta volna addig, míg ki nem sétál a kastély kapuján. De ennél többet akar. Arra vágyik, hogy Michelle akkor is ott legyen, amikor visszatér, akkor is szeresse, és akkor is az övé legyen. Bár hallja a lány szavait, amelyek várakozásról mesélnek, nem tud teljesen hinni nekik. Nem tudja biztosra venni, hogy a prefekta képes volna-e a hozzá való teljes körű hűségre, de eltereli gondolatait, mert ezen a kérdésen a nevelőintézet védett falain belül is lesz ideje elmerengni. Most a pillanat a fontos, éppen ezért mosolyodik el, ám Michelle újból veszélyes vizekre evez.
- Nem történt semmi Benjamin és közted? - kérdése tagolt, hangjából még a süket is kihallaná a bizalmatlanság és féltékenység keveredését. - Ugye nem akarod, hogy ezt tényleg elhiggyem?
A pincér közben kiszolgálja őket, de Noel nem fog hozzá pudingjához. Meredten nézi a lányt, akivel messzemenő tervei vannak, akiről néha azt gondolja, hogy feleségül veszi, és aki egyszer gyereket szül neki, de ilyenkor, a kételyek súlya alatt mindez nagyon távolra tolódik.
- Michelle, ha én őszinte vagyok veled, azt akarom, hogy te is az légy - emlékezteti a lányt, s továbbfűzi gondolatát. - Ne akard elhitetni velem azt, hogy mióta megcsókoltalak a nagyteremben, te elkerülted Benjamint, és egyetlen csók sem csattant el köztetek...
Felvont szemöldökkel várja a választ, halántékán dagadni kezd egy ér, hiszen a képzelt jelenet, melyben a lány mással érintkezik, gyorsan a mennyekig repíti vérnyomását.
- Ha elmegyek, nem tudom mikor jövök vissza. Ígéretet tudsz tenni nekem, hogy hűséges leszel hozzám, és amikor visszatérek, te a ma született bárány tisztaságával leszel ott? Jól gondold meg.
A fiú tisztában van kérésének súlyával, és azzal is, hogy bármi történhet Michelle-el, míg ő dementorok őrizte zárkában időzik, de a bolond szívet hamis ígéret is nyugtatni képes. Féltő zöldekkel nézi a lányt, legszívesebben magához húzná, hogy örökre úgy maradjanak. Történjen bármi a világban, váltsák egymást a korok, zajok, háborúk, ők időtlenül állnának egy helyben, egymás biztonságában, boldogan.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
A randevú
Írta: 2014. augusztus 27. 20:30
| Link

Noel
Csak finoman elmosolyodik az úriemberes dolgon. Igen, Noel tényleg az, de azért lássuk be, estek ők már elég csúnyán egymásnak, volt már nyoma Noelen a dolognak. Bár azért a Nagyterem se volt semmi, így nehezen tudja elképzelni, hogy, ha esetleg megérkeznek hozzájuk és beinvitálja a fiút, az nem fog menni és nem lesz több is egy búcsúcsóknál. Persze ő nem fog semmit sem erőltetni, ha még nincs itt az ideje, akkor nincs, ennyi.
- Legyen úgy – dől hátra és int a pincérnek, hogy rendelnének. Felhúzott szemöldökkel hallgatja, hogy mit kér Noel, majd biccent, ezzel jelezve, hogy mindent lediktáltak. Figyelmét csakis az Ombozinak szenteli, kíváncsian várja a feleletet a kérdésére. Őszintén szólva, emiatt sem szakított még Benjaminnal. Nem alapozhat arra, hogy Noel elmegy és talán vissza sem jön. Addig az ő élete majd csak úgy elillan, miközben a másik talál egy szebbet és jobbat, ő pedig majd csak vár. A semmire. Nem, ezt Noel sosem tenné meg vele, de mégis tart ettől az eshetőségtől. Neki biztosíték kell, hogy ha csak annyira is, hogy örök búcsút vegyenek, de találkoznak még és elköszönnek. Aztán ahogy elkezd dőlni a szó társából, úgy hervad le a mosoly szőkeségünk arcáról. Érti, persze, hogyne, de… Mármint, Mihael kést vágott a volt sulijukban egy diáktársuk kezébe, Michelle késekkel rohangál és tulajdonképpen egy közveszélyes, még nem dühöngő, de őrült. Ez így oké, na de javító? Ha Noel ezt szeretné, a lány semmiképp sem állhatna az útjába, de azt képtelen megígérni, hogy ehhez tapsikolni is fog.
- Azt ne várd, hogy örüljek annak, hogy elcipelnek holmi dilettánsok közé, akik tényleg azért kerültek oda, mert rászorulnak. Neked nincs szükséged dühkezelésre, pszichológiai tortúrákra, meg kikúrálásra, te egészséges vagy. Oda nem azok mennek, akik olyanok, mint te – csóválja a fejét, de nem hagyja szóhoz jutni a sárkány fiút, folytatja is. – Megértem, hogy többet szeretnél, viszont a módszerrel nem vagyok kibékülve, de te tudod – az asztal szélét kezdi birizgálni és kapargatni, nem bír a fiúra nézni. Egyszerűen túl zaklatott most ahhoz. Végre rendeződnének a dolgaik Noellel, de náluk semmi sem mehet simán és zökkenőmentesen, nyilván itt az ideje, hogy beüssön a krach és megszívják.
Szinte tapsolni támad kedve, mikor meghallja, hogy nem hívták még be, de helyette csak cicceg egyet. Nem akar többet nyilatkozni erről a témáról, felesleges, Noel hajthatatlan. A hiábavaló dolgokat meg minek erőltetni, ha egyszer tudjuk, hogy a befektetett energia nem térül meg? Nem könyöröghet, hogy adja fel az egész életét azért, hogy maradjon.
- Miért ne tennéd? – kissé kétkedő fejet vág, még a vállát is megrántja, miközben értetlenül csóválja meg fejét. Hiszen igazat mond! Oké, megölelte, talán volt csók is, de az SEMMI. Ha tudná Noel, hogy eddig mit műveltek, valószínűleg teljesen meg lenne elégedve ezzel a teljesítménnyel. De nem tudja. A következő mondatra megmerevedik. De hiszen őszinte! Na jó, így jobban meggondolva, nem említette a csókot. – Oké, akkor mondom másképp. Semmi érdemleges nem történt. Igen, megöleltem, talán kapott csókot is, de én nem gondolnám, hogy ez főbenjáró bűn lett volna. Megígértem, hogy nem lesz semmi olyan. A szájra puszi szerintem nem tűrhetetlen… - valljuk be, a helyzet abszolút menthetetlen. Michelle kezeibe temeti arcát és egyszerűen nem bírja ezt a hihetetlen feszültséget tovább. Elpattan egy húr a következő kijelentésre. Már nem érdekli, hogy nyilvános helyen vannak, csak ki akarja adni a kiadandókat.
- Komolyan arra kérsz, hogy az elkövetkezendő nem is tudom, milyen hosszú időben ne érintkezzek senkivel? Te majd egyik napról a másikra eltűnsz és, ha sose jössz vissza? Én itt fogok állni és várni rád? Ezt nem gondolhatod komolyan. Akármennyire is van most ez így, ezt nem tudom neked megígérni – fújtat egyet, de pár másodperc csend után folytatja is, amit elkezdett. – Rendben, játsszunk nyitott kártyákkal. Szeretlek. Igen, a rohadt életbe is, szeretlek. Ennyi biztosítékot tudok adni. Nem fogok férjhez menni addig, míg távol vagy, nem lesznek gyerekeim, nem lesz komoly kapcsolatom sem, mert te kellesz, de nem fogadok örök mentességet, mert arra képtelen vagyok. Te szeretnél önmegvalósításba fogni, én viszont szeretném a játékaimat játszani, míg te elhagysz engem. Ennyi szabadságot kérek. Ha visszajössz, amit nagyon remélek, a tiéd leszek. Mindenestől. Ezt tudom ígérni – széttárja karját, majd hátradől és kifújja a levegőt. Sosem volt szószátyár, de ezt muszáj volt kiengednie.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 10 11 [12] 13 14 ... 22 ... 50 51 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed