29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Holló Albert
Tanár


hoppanálás oktató
offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 61
Írta: 2020. április 16. 08:45 | Link


A Fő utczán már régebb óta üresen ácsorgott egy épület, melyet az idő vasfoga is megrágott. Ez az épület az, mely belül felújítva megnyitotta kapuit egy antikvitás képében. Az Olsovszky család már hosszú ideje foglalkozik régiségkereskedéssel, melyre bármennyire is furcsa, igen nagy igény van. A bolt már kívülről is felhívja magára a figyelmet az érdekes színű nyílászárók miatt, melyek valamiért csalogatóan hatnak az arra járókra. A boltba belépve rendezetlennek tűnő, de mégis áttekinthető kínálat várja a vevőket.


Itt tényleg minden megtalálható, ami pedig itt nincs, azt bármikor be tudják szerezni, illetve lehet a másik antikvitások egyikében pont fellelhető. A felsorakoztatott tárgyak között vannak eredeti állapotukban meghagyott darabok, de több olyan is akad, melyek felújításra kerültek. Itt semmi nem új, csak ügyes kezek munkájának eredménye, ha úgy néz ki mintha. Megtalálhatóak a kínálatban bútorok, csillárok, tükrök, képkeretek, festmények, szobrok, lakberendezési eszközök, egy-két luxuscikk, és számtalan más holmi. A boltba belépve egy kört lehet bent tenni, de vannak kisebb beugrások is. A pénztár a kijárat mellett található, ami mögött egy ajtó áll. Ezen az ajtón belépve lehet felmenni a család lakásába.


Nyitvatartás:
Kedd - Péntek
8:00 - 17:00
Szombat
9:00 - 12:00
Vasárnap - Hétfő
ZÁRVA

Tulajdonos: Olsovszky Laura

Olsokvszky Laura otthona
Hozzászólásai ebben a témában
Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 16. 11:53 | Link


D r e s s


Két napja már, hogy ide költöztünk Danival, de az emelet még mindig olyan, mintha bomba robbant volna. Egy 1,5 éves gyerek mellett nem olyan egyszerű kipakolni és el is pakolni. Ha a kipakolás sikerül is, az el már kevésbé. Egy-két dobozt még fel se vittem az emeletre, illetve odalent is még el kell rendeznem az árut. Arra jutottam végül, hogy fent úgyis csak mi vagyunk, de a boltot ki kell nyitni, így azzal folytatom a teendők hosszú listáját. Próbáltam úgy időzíteni, hogy éppen alvás idő legyen, így drága kisfiam alszik a babakocsiba, én pedig tudok pakolni. A bejárati ajtót és az ablakokat is kinyitottam, mivel még mindig érezni idebent a festék illatát, szóval muszáj szellőztetni. Sétálok fel-le a boltba, közben hol itt rakok arrébb valamit, hol ott. Igyekszem egy nagyjából átlátható rendszert kialakítani, ami cseppet sem könnyű. Közben néha ránézek Danira, megrázom a babakocsit és már futok is tovább. Borissz a macskánk közben az ajtóban keresztbe fekve süttetni magát a Napon, miközben dorombol a semminek. Nos igen, ő egy kissé különc cica, de semmiért sem cserélném el. Nekünk ő a kis zizieivel együtt tökéletes. Éppen egy nagyobbacska fehérre festett antik komódot próbálok hátrébb taszigálni, mindezt úgy, hogy Dani nehogy felébredjen. Hát igen, vannak az életben igen nagy kihívások.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2020. április 17. 16:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 682
Összes hsz: 6181
Írta: 2020. április 16. 14:46 | Link

Laura


Még hunyorogva felpillantok az üzlet kopott táblájára, csak hogy biztos legyek benne, jó helyen járok, aztán óvatosan betolom az ajtót, és magamat összébb húzva belépek a látszólag túl alacsony és meglehetősen szűk ajtón. Habár a száznyolcvannyolc centimmel nem én vagyok a világ legmagasabbja, ritkán velem is előfordul, hogy elszámítom magam, és csúnyán koppan a homlokom a félfában. Nagyon ritkán. Hát úgy... egyszer. Akkor is azért, mert egy kobold családhoz voltam hivatalos. Oké, mindegy, a lényeg, hogy jobb mindig felkészülten várni a semmiből előbukkanó ajtófélfákat, mintsem váratlanul durranni rajtuk egy hatalmasat.
- Esetleg segíthetek? - kérdezem aztán, alig egyetlen percnyi meghitt csend után, amit remekül kihasználva jobbra billenő fejjel és a másiknak adózó teljes figyelemmel - azaz kíváncsi várakozással - töltöttem. Érdekes, hogy a nők hogy neki tudnak feszülni a bútorzatnak, és aztán... aztán egyszerűen nem történik semmi. Csodálatos. Végül csak félszegen, bár számomra nyilvánvaló lehetőségként kérdezem meg: - Próbálta már pálcával?
Nem szeretnék tolakodónak tűnni, elvégre az égvilágon semmi közöm ahhoz, mit tesz vagy éppen nem tesz itt a másik, mindenesetre elindulok felé, és jobbommal a pálcámért nyúlok, hátha megengedi, hogy a segítségére legyek. Azután remélem, lesz olyan kedves, és viszonozva a gesztust ő is kisegít engem ereklyeügyben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 16. 15:16 | Link


D r e s s


Semmi pénzért nem akar megmozdulni az  vacak. Dühömben már lendíteném a lábam, hogy egy jó nagyot rúgok bele, de végül félúton megmerevedek. Nem Laura, nem szabad bántani, ezt valaki egyszer megveszi és a lábnyomod nélkül van rá szüksége.  Csitítom magam, majd egy nagyot fújok. Már újra veselkednék neki a dolognak, mikor egy koppanást hallok, majd valaki megszólít. Az ütő is megáll bennem egy pillanatra és a szívemhez kapok. Nincs mese, rossz a lelkiismeretem, csak tudnám mitől. Érzem, hogy szívem hevesebben ver. Egy mosolyt varázsolok arcomra, majd a megelőző hatásszünet után végre felé fordulok.
-Nos azt megköszönném. – küldök egy mosolyt felé. Nem áll szándékomban jelezni neki, hogy még zárva a bolt, csak éppen szellőztetek, az igen rossz üzletpolitika lenne azt hiszem. Pláne, ha vásárolni is fog valamit. Akkor meglenne az első vevőm! Izgalommal tölt el a dolog és szemeimben is megcsillan a reménysugár. A következő kérdést hallva egy ez most komoly arcot vágok. Nyilván nem szenvednék vele, ha itt lenne a pálcám, de azt fent hagytam a lakásba. Tudom, sokkal könnyebb lett volna felmászni az emeletre, mint itt szenvedni a bútorral, de na… Én már csak ilyen logikátlan vagyok néha. Arrébb lépek egyet így utat engedve a férfinek.
- Oda tedd kérlek. - mutatok egy üresen hagyott helyre a fal mellett. Amikor közelebb ér hozzám valami miatt annyira ismerősnek tűnik. Nyilván nem fogok meglepődni ha ismerősökbe botlok, hiszen 8 évig jártam a nem messze lévő iskolába. A világ pedig kisebb, mint gondolnánk.
- Ne haragudj, de mi nem ismerjük egymást valahonnan? – teszem fel neki a kérdést, mivel nem vagyok egy szégyenlős kislány. Abból már régen kinőttem.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2020. április 17. 16:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 682
Összes hsz: 6181
Írta: 2020. április 17. 17:51 | Link

Laura


Az arcán átfutó grimaszra csupán egy finom ívű mosollyal felelek, és miután ellép a komódtól, én felemelem a pálcám és eleget téve a kérésnek, a fal mellé lebegtetem a fehérre mázolt vintage bútordarabot. A gondolat, hogy mi már ismerjük egymást valahonnan, az elegánsan végrehajtott pálcamozdulat közben fogalmazódik meg bennem, míg pillantásom ártatlanul a nő arcára talál, és bár semmiféle mögöttes szándék nincs benne, az érdeklődéstől felcsillanó tekintetem egy idegen számára akár még félreérthető is lehetne.
- De... - vágom rá kiszélesedő mosollyal, karjaimat lazán összefűzve mellkasom előtt. Míg őt nézem és magamban a nevét próbálom felidézni, homlokomon keresztben végigfut egy kíváncsi ránc, nagy igyekezetemben pedig még az ajkaim is elnyílnak kissé. Kínomban végül hunyorogni kezdek, és a fogamat szívva dőlök picit hátra, hogy aztán nevetve hajoljak mégis inkább előre. Kellemetlen. Úgy, orcámat futólag megvakarva kezdek bele az első tippbe. - Lu... - figyelem arcának minden rezdülését - nem, nem, Li... - bal szemöldököm kínosan szalad fel - oké, várj, tudom..., La... Laura! Laura az Eridon toronyból! Tudtam elsőre is. Emlékszem ám rád, Nekedénmindigelérhetetlenleszek kisasszony.
Hogy a nevem előzött-e meg anno, mikor úgy éreztem, jó lenne, ő meg, hogy hát inkább nem, vagy, hogy két-három évvel fölöttem járt, és a korom jelentett problémát, azt a mai napig nem tudom, de azt hiszem, leszek olyan jótét lélek, és - noha soha nem haragudtam rá - megbocsájtom neki, hogy nem jött akkor össze velem. Azt is, hogy nem jött el randizni. Meg hogy gyakorlatilag szóba sem állt a pletykák szerint mindenkit is elcsábító gaz Rellonossal.
- Újra itt? - kérdezem derűsen, tekintetemet egy pillanatra sem választva el tőle. Azóta nem láttam, hogy elballagott, ami... nos, barátok közt szólva sem tavalyelőtt történt, ami pedig azt jelenti, hogy mostanra kábé... hm, hány éves is lehet? Harminc? Hát ez vicces. Nádja asszony, ha tudná, amit hála Merlinnek, nem tud, most biztos vállonveregetné Laurát, és hagyná, hogy a tapasztalat beszéljen belőle: bizony bölcsen tetted, mikor elutasítottad azt a gaz Rellonost. Mondjuk ő is megtette párszor, csak azt nem annyira vettem figyelembe.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2020. április 17. 17:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 17. 18:31 | Link


D r e s s


Mikor megkapom a választ, miszerint ismerjük egymást valahonnan, egyre kínosabban érzem magam. Hogy miért? Mert halványlila gőzöm sincs, hogy honnan. Homlokomat összeráncolom, egyik karomat keresztbe teszem hasam előtt, majd mutatóujjamat a számhoz emelem. Ahogy ő is küzd velem együtt, szinte már egy külső szemlélőnek is vicces lehetne. Hangos nevetés tör ki belőlem, majd kezeimet pulóverem zsebébe süllyesztem. Aztán egyszer csak megvilágosodik! Elkezd találgatni, s mikor a Lu meg a Li hangzik el jobb kezemet fel-le „remegtetve” jelzem, hogy majdnem. Aztán  kicsúszik a száján, hogy Nekedénmindigelérhetetlenleszek kisasszony, itt pedig újra felnevetek, de kissé hangosan, melyre Dani felriad. Hupsz! Csöpp fiam nyöszörgésbe kezd, amit egy kis sírás követ. Sietve lépek oda hozzá és kezdem el tologatni a babakocsik, miközben csitítgatom.
Bagolyköves éveim alatt nem értem rá olyasmivel foglalkozni, hogy szerelem és párkapcsolat. Mivel maximalista vagyok, így mindig a jó jegyekre hajtottam, így a nap legnagyobb részében, mikor éppen nem ettem vagy aludtam, akkor tanultam. Akadt pár hódolóm annak ellenére is, hogy stréber voltam, de valahogy soha nem volt meg az a szikra, amiért én belementem volna bármibe is. Sokuk emléke már megfakult, de rá emlékszem. Igaz akkoriban még nem volt neki szakálla, illetve eléggé markánsak lettek a vonásai azóta. Ő mély nyomott hagyott, mivel nagyon sokáig és igen keményen próbálkozott. Sajnos hasztalan… Nem volt akkor meg a kémia a részemről, illetve zavart, hogy fiatalabb nálam. Nem tudtam elvonatkoztatni ettől, annak ellenére sem, hogy egyébként igen jó pasinak számított. Emellett az sem erősítette az esélyeit, hogy nagyjából minden második lánnyal szóba hozták.
- Noel. Ugye? – egy kedves mosolyt küldök felé. - Nos igen, ide sodort az élet… Na és te még azóta is itt? – próbálok valami beszélgetést kezdeményezni, de ez most így eléggé bénán megy. Dani közben abbahagyta a sírást és már egyre laposabbakat pislog.
- Jut eszembe, gondolom nem miattam érkeztél. Szóval miben tudok segíteni? - a választ várva végig őt figyelem. Nem mondom, hogy méregetem, de azért alaposan szemügyre veszem, s konstatálom, hogy azért lehettem volna jobb fej is vele,mert nagyon kis cuki. Lehet alaptalanok voltak a pletykák? Áh, az kizárt…  De azért arra az egy randira elmehettem volna. Kissé beharapom alsó ajkam a gondolatmenet végén, majd egy újabb mosolyt küldök felé, melyen látszik, kissé zavarban vagyok.
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2020. április 17. 18:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Szárnyaló Okkamik csapattag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Clark | HeRNik
offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 797
Írta: 2020. április 20. 03:37 | Link

Laura

Egy ideje nem gyűlt meg a baja a fekete mágiával és ez jónak mondható. Mégis, a tegnapi nap folyamán kapott egy baglyot az Olsovszky Antikvitásból, hogy érkezett egy régiség, ami különös aktivitást mutat. Nem igazán örül annak, hogy a Romániai Rezervátum után itt folytatódik a dolog, csak míg a sárkányok javarészt túlélték a dolgot, addig egy – most már – várost kicsit nehezebb lenne megmenteni, ha valami elszabadulna. Az persze becsülendő, hogy nem nyitották ki és nem piszkálták a továbbiakban, mert ezzel garantálható, hogy akármi is rejlik benne, az még mindig ott van.
A délelőtti órákban már mehetett, legalábbis a levél szerint, így nem is késlekedik soká. Miután megissza a reggeli kávéját, gyorsan vesz egy gyors zuhanyt és felöltözik, hogy ellátogasson az új üzletbe. Sokan bizonyosan balszerencsének ítélnék meg, hogy épphogy az üzlet nyitása után rögtön ilyesmi érkezzék hozzájuk, de a feladó, egy bizonyos Laura, kifejezetten nyugodtnak és felkészültnek tűnt. Persze az Olsovszky család nem ma kezdte a régiségekkel való kereskedést, így nem meglepő, hogy viszonylagos rutinnal, mindennemű kétségbeesés nélkül kezelik a helyzetet. Mivel Henriknek még nem volt dolga velük, így nem is igazán tudja mire számítson. Nem is készül nagyon, csak annyival, hogy meg tudja nézni tüzetesebben a tárgyat. Lehetséges, hogy olyan helyről származik, ahol használtak fekete mágiát, a régiség pedig ennek lenyomatát viseli, de ezt leszámítva ártalmatlan, viszont elképzelhető, hogy bír néhány apró hatással, amiket jobb volna kiküszöbölni.
Az üzlethez érve látja, hogy nyitva van, így nem foglalkozik kopogtatással, egyszerűen benyit, jöttét pedig az apró csengő jelzi a bejárat felett. Behajtja maga mögött az ajtót és beljebb merészkedik, miközben szemét futólag körbe járatja a helyiségben. Ez amolyan rendetlen rend, bizonyára megvan benne a logika. – Jó napot, Olsovszky Laurát keresem – léptei halkan koppannak a padlón, ahogy a tulajdonos keresésére indul. Jobb, ha már most leszögezi, nem vásárolni jött, hanem konkrét célja van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 25. 17:08 | Link


D r e s s


A tegnapi napom igen érdekesen alakult, mivel a bátyám hozott egy újabb adag árut, ami mindig izgalommal tölt el. Valahogy imádom az új szerzeményeket alaposan végigmérni, megvizsgálni, feltárni kisebb szépséghibáikat, rejtett dolgaikat. Ez már egy gyerekkorom óta tartó nagy szerelem, ami nélkül már el se tudnám képzelni a mindennapjaimat. A mostani adag nem olyan nagy, inkább csak több kisebb apróság, mint például antik étkészlet, kézzel festett 18. századi teáscsészék, néhány ékszer, valamint pár festmény, tükör. Mivel szeretek egyedül kipakolni, így Tamás addig elment Danival a játszótérre. Szerencsémre imádják egymást, de a munka és a távolság miatt csak ilyenkor tudnak együtt lenni. Tamás már 32 éves, de még mindig a szinglik táborát erősíti. Valahogy ő inkább a munkájának él, a tartós párkapcsolatok pedig hidegen hagyják. Elsőként a tükrök és a festmények kerültek fel a falra, majd a többi apróság is megtalálta helyét. Az ékszereket hagytam utoljára, mivel rajongok értük, Tamás pedig most igen nagy számban hozott belőlük. Azonban az egyik medálnál furcsa érzés fogott. Furcsa, de sajnos mégis ismerős… Nem most találkozom először olyan tárggyal, ami igen erős aktivitást mutat, így a kezdeti aggodalom gyorsan elült. A medál azok közé a típusok közé tartozik, melyek kinyithatóak és belsejükbe például képet lehet tenni. Mivel apa mindig arra tanított, hogy én sose piszkáljam meg ezen tárgyakat, így a pult egyik fiókjába helyeztem, melyet bezártam, majd egy levelet írtam volt iskolám tanárának. Mivel nem tudom ki foglalkozik jelenleg fekete mágiával, így borítékra nagybetűkkel azt írtam fel, hogy  csak olyan személy kezébe kerülhet, aki érti hozzá. Az ékszerek elpakolását befejeztem, majd közben Tamásék is megérkeztek, így az estét velük töltöttem, szinte meg is feledkezve a medálról.
Reggel azonban eszembe jutott, s bíztam benne, meg is érkezik akit várok. Bátyámat megértem, hogy legalább addig maradjon, amíg ki nem derül mi a helyzet a medállal. Ő természetesen készségesen igen is mondott, s Danival fent is maradtak a lakásban. Én már reggel 8 előtt lementem az üzletbe és a pulton ülve, ujjaimmal dobolva vártam a „vendéget”. A medál mellettem hevert a pulton, ami egyébként igen mutatós példány. Hosszasan elmerültem a bámulásában, mikor egy férfi hangja hozott vissza a valóságba. Kicsit megrázom fejem, majd a bejárat felé pillantok. Egy ismeretlen, de igen jóképű férfi áll előttem, aki engem keres. Hmmm.. nem is indul olyan rosszul ez a reggel, pláne annak fényében, hogy én egy idősödő pocakos bácsira számítottam.
- Üdvözlöm, én lennék az! Ön pedig…? – leugrok a pultról, majd a férfi felé veszem az irányt, s nem messze tőle meg is állok. Arcomon mosoly, jobbomat pedig felé nyújtom.
- Ha jól sejtem, akkor a medál miatt érkezett.Ugye? - kérdem, majd ha igenlő válasz kapok, akkor folytatom.
-Nagyon hálás vagyok, hogy már reggel jött. Ott van egyébként a pulton. - kicsit oldalra lépek, majd balomat a pult felé lendítem. - Nagyon furcsa és kellemetlen érzés fogott el, mikor hosszabb ideig tartottam a kezemben. Mivel már korábban is tapasztaltam ilyesmit, így jobbnak láttam szakértőhöz fordulni. -
Utoljára módosította:Olsovszky Laura, 2020. április 25. 17:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 682
Összes hsz: 6181
Írta: 2020. április 26. 14:12 | Link

Laura


Egészen belesápadok a semmiből felhangzó gőgicsélésébe, ami nemcsak Laura, de az én figyelmemet is azonnal - az eddig észre sem vett - babakocsira vonja. Az arcom önkéntelenül is megváltozik; idáig íves mosolyban végződő ajkaim egyenes vonalban feszülnek össze, nevetőráncaim kisimulnak, a vonásaim pedig valamelyest keményebbé, bár korántsem zorddá válnak. Zavaromat még a vak is láthatja, holott a kissráchoz - nyilván - semmi közöm, mégis elfog egy megmagyarázhatatlan, minden ízében kényelmetlen érzés, mire védekezően még karjaimat is szorosabbra fűzöm magam előtt. Pillantásom követi a nő mozdulatait, csendben nézem végig, ahogy aggódva odalép gyermekéhez és teszi, amit ilyenkor szokás - tologat, ráz, csitít.
Míg őket figyelem, a torkomba fojtogató góc türemszik. Habár pontosan tudom, mi következik, éppolyan balfaszként állok és hagyom, hogy megtörténjen, mint eddig bármikor. Az igazság az, hogy ez ellen nincs orvosság, előle nem rejtőzhetsz el, vagy gyorsíthatod fel a folyamatot, mintha ott sem lennél. Tehetetlen vagy és kész. És tessék, a következő pillanatban már kívülről látom magam, miközben tökéletesen érzem, ahogy a jól ismert, régi ismerős visszamászik belém, tagjaimba gubózik, és a lelkemet zárt öklében kezdi szorongatni. A szédület pillanatok alatt fog el, a szám kiszárad, alig vagyok képes nyelni, és azt is tudom, hogy tőlem most még egy harmatgyenge lángocskára sem futná. A pánik erősen dolgozik testemben, minden szívdobbanásom őt táplálja, engem pedig percről-percre gyengít. Hamarosan reszketni kezdek, miközben légszomj gyötör, és a szám olyan száraz belül, hogy alig vagyok képes nyelni. Tekintetemet elválasztom Laurától, és míg a levegőt, ügyelve arra, hogy minél halkabban tegyem, hosszan beszívom, addig elfordulok a jelenettől, és ujjaimmal állam alá támasztva, rozoga léptekkel és a tünedező egyensúlyérzékemmel erősen dacolva indulok el körbenézni az antikvitásban.
Hallom Laura hangját, hogy a nevemen szólít, hogy visszakérdez, hogy érdeklődik, és érzem a belőle áradó kedvességet is, ahogy azt is tudom, hogy most feltehetőleg rohadt bunkónak tart, vagy legalábbis nem érti, mi a Merlin történt velem, amiért egyik pillanatban még ott vigyorgok alig két lépésre tőle, a másikban meg magamba zuhanva sétálgatok fel-alá, mint egy félkegyelmű.
- Ja, ja, Ombozi - nyögöm ki végül elhaló hangon, és visszapillantva a vállam fölött küldök neki egy fakó mosolyt. A gyomrom apróra zsugorodva várja, vajon mit fogok mondani, hiszen sok mindent tudnék. Kezdhetném a magyarázattal, ami a viselkedésemet és a pánikot illeti, folytatnám néhány költözéssel, rossz döntéssel meg ezzel-azzal, végül befejezhetném mondjuk Nadine-nal, meg hogy teljesen hülye vagyok, amiért ahelyett, hogy anno rendes gyerekként kitartottam volna mellette, még futottam jó pár felesleges kört. Bravó! És mire mentem vele? Hol tartok most? Hát hol máshol, mint a nőnél, aki mellett először éreztem magam felnőtt férfinak. - Én... - szólalok meg később, de a gondolataim olyan hangosan zúgolódnak a fejemben, hogy nem hallom a saját hangomat. Nehezet sóhajtok, majd karjaimat leengedem a mellkasom elől, és míg jobbommal megdörzsölöm a nyakam, kelletlenül felnevetek. Szenvedő vigyorral pillantok fel a plafonra, és a csillárt bámulva kezdek bele ismét. - Elköltöztem néhány éve. Megnősültem, és a feleségem egy isten háta mögötti helyen szeretett volna élni. Én meg vele, úgyhogy... - cuppantok egyet, és vállaimat megvonva átpillantok Laurára. - A dolgok persze nem a nagykönyv szerint alakultak, szóval tavaly visszaköltöztem a faluba. Ja, hát ez a helyzet most. Vissza a kezdetekhez. Hihetetlen, hogy legtöbbünk Bogolyfalván végzi!
Észre sem veszem, hogy időközben a hangom visszanyerte erejét, hogy a testem nem reszket többé, hogy már egyáltalán nem imbolygok és bár arról fogalmam sem lehet, de Laura láthatja, hogy az arcom is visszakapta eredeti színét. Fergeteges! Elmosolyodva sétálok vissza hozzá, majd kényelmesen a vevőpultra könyökölök, hogy onnan nézzek fel rá.
- Érdekelne, hogy néhanapján sárkányrelikviákkal is foglalkozol vagy jöjjek vissza akkor, ha vintage komód kell? - kiszélesedő vigyorral kutatok a nő tekintete után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 48
Írta: 2020. április 27. 16:57 | Link


D r e s s


Az előttem álló, addig mosolygós és kedves férfi, mintha 180 fokos fordulatot vett volna, fél pillanat alatt. A babakocsi rázogatása mellett végig figyelem, s az értetlenség kiül arcomra. Akaratlanul ráncolom össze homlokom, nem értem mi történik, s a szememből is ez sugárzik. Aztán egyre rosszabb és rosszabb lesz a dolog.  Reszket, sápadt, szinte kapkodva veszi a levegőt, mintha éppen elfogyott volna az üzletben. Nem most találkozok életemben először ilyennel, mivel az egyik unokatestvérem pánikbeteg, ennek ellenére nem tudom mit is kellene tennem. Túl kicsi voltam még mikor láttam, mit is tesznek vele ilyenkor a szülei, így kissé bugyután állok a babakocsi mellett. A szememben lévő értetlenség átvált, s már izgatottság, izgalom sugárzik belőle. De nem eshetek kétségbe, hiszen az előttem álló jól láthatóan segítségre szorul. Mennyire gyönyörű lenne, hogy most még én is bepánikolnék… Noel útra kel a bolton belül én pedig először csak figyelem lépteit, majd megállapítom, hogy járása alapján simán részegnek is nézhetnék, ha mindez odakint történik az utcán. A pulton lévő papírzacskóból fogok egyet, majd odasietek vele a férfihez és a kezébe nyomom, majd kiadom neki „parancsba”, hogy abba vegye a levegőt. Igazából csak abból tudok kiindulni, amit a sorozatokban láttam, amivel az a gond, hogy nem tudom segít-e bármit is. Le kellene ültetnem? Hoznom kéne neki egy pohár vizet? Gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, de ahelyett, hogy bármit is tennék, csak állok ott szerencsétlenül, aztán végre megszólal, ezzel kicsit oldva bennem a feszültséget. Beszél… az elvileg jó jel nem?! Hallgatom, hogy mit mond, de nem tudok továbblépni az előbb történteken. Bólogatok és ühümölök, de szinte fel sem fogom az elmondottakat. Házasság, költözés, romlás, újra itt.
- Nagyon sajnálom, hogy így alakult. - közlöm vele. Odalépve hozzá fogom meg vállát, majd simítok végig karján. Tudom mennyire rossz és mennyire lehetetlennek tűnik, mikor újra a 0-ról kell indulnod, mikor újra kell tervezned az életedet. Ha valaki, akkor én ezt teljesen átérzem és tudok vele azonosulni, csak annyi a különbség, én nem elváltam, hanem megözvegyültem. - Nem könnyű az újrakezdés, de hidd el nem is lehetetlen. Csak légy erős! Ha pedig szükséged lenne egy kis beszélgetésre, akkor csak szólj. Most nem foglak elhajtani ígérem! - mondom kissé elcsukló hangon,de egy mosolyt is küldök felé. Elfordulok tőle, ajkaim megfeszülnek kissé, majd a pulthoz lépkedek. Nagyokat kell nyelnem, de sikerül leküzdenem a gombócot mely alakulni kezdett torkomban. Dani mellé érve rápillantok, ő pedig rám néz nagy szemeivel, amit az apukájától örökölt. Egy mély sóhaj kíséretében hajolok le, majd veszem ki kisfiamat. A pult mögé sétálok és iszok egy kortyot, de mire felpillantok Noel már előttem áll. Kérdését hallva elmosolyodom.
- Mire is gondolsz egészen pontosan? Meglátjuk, hogy jó helyen keresgélsz-e avagy nem. – küldök egy mosolyt felé majd a pulton lévő gyerekjátékot odaadom Daninak, hogy lekösse magát. Ebből már több alvás úgysem lesz. Alig bírom követni az előttem álló hangulat ingadozásait, de rákérdezni nem fogok, mivel nem vagyunk olyan viszonyban. Ha szeretné, akkor majd úgyis vázolja, mi történt. Ha pedig nem, akkor nyilván nem rám tartozik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Szárnyaló Okkamik csapattag, Világalkotó, Navigátor, Staff, Avatarfelelős


Clark | HeRNik
offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 797
Írta: 2020. május 17. 04:13 | Link

Laura

Az a legrosszabb az egészben, hogy sohasem tudja, mihez kellhet a segítsége. Bár igen széles a látóköre, pont ezért tudja, mennyi minden van, amivel még nem találkozott, most azonban reméli, hogy nem valami ismeretlen mágiafajtával lesz dolga. Nem mintha ne tudná, kihez forduljon adott esetben, de mégis, jobban szeretne ismerős terepen maradni, ami úgy vélem teljesen érthető. Megérkezvén rögvest a tulajdonost keresi, akitől érkezett a levél és nem is kell sokáig nézelődnie, mert a nő megjelenik előtte. Azonnal mosolyra húzódnak ajkai, ahogy meglátja.
- Ambrózy Henrik, okkultizmus és fekete mágia kutató – készségesen mutatkozik be és a kinyújtott kezet elfogadva rázza meg azt. Laura határozott, az már egyszer biztos és nem utolsó sorban igen okos is, hogy nem babrált olyasmit, amihez nem ért. A medál említésére a férfi bólint egyet és a pulthoz lép, úgy hallgatva a továbbiakban a tárgy történetét. Az a helyzet, hogy a sok szóbeszéddel ellentétben sohasem hitt abban, hogy egyes kegytárgyakból rossz szellemek szabadulhatnak ki. A mugli horrorfilmek persze erősen operálnak démonokkal és egyéb, jószerével teljesen történethez köthetetlen gonosz erőkkel, de a valóságban ennél jóval egyszerűbb a szakértő dolga. Magát persze nem tartja annak, nincs is doktorija, nem is lesz, így csupán a kutató megnevezést érdemelheti ki. No meg a tanárt, de ez már úgyis tudott róla.
- Igazán nem tesz semmit, ilyen esetekben bármikor – biccent egyet, majd kezébe veszi a medált, hogy jobban szemügyre vegye. Apró jeleket keres rajta, esetleg rejtett rúnát vagy erőszakos nyomokat. Egyetlen, jól kivehető karcoláson kívül azonban különösen nagyobb baja nincs, az a sérülés viszont éppen eléggé figyelemfelkeltő ahhoz, hogy ne tudjon elsiklani felette. – Jól tette, hogy nem feszegette. Valószínűleg ez egy átokmedál. Hasonlókat a sírokban szoktak hagyni, amolyan kegytárgyként, tudja – egyértelműen látszik rajta az átszellemülés és az, mennyire imádja a munkáját. Mégsem kioktató vagy okoskodó, ellenben magyarázó, mert ugyan Laura minden bizonnyal, lévén antikvitásban dolgozik, tud egy s mást ezekről a tárgyakról, mégis fontos, hogy a teljes képet lássa.
- Alapvetően nem veszélyes, tehát a polcra kitenni ki lehet, de ha valaki hordani kívánja, azzal történhetnek balesetek, megváltozhat a viselkedése, felerősödhetnek bizonyos tulajdonságai. Attól függ, milyen átok ül rajta, ezt viszont csak akkor tudnánk meg, ha kinyitnánk, amit eszünk ágában sincs megtenni… - jelentőségteljesen néz a nőre, miközben a medált az asztalra fekteti. Köztudott tény, hogy ő hamarabb nyúl vérmágia rituálék nyomaihoz, mint máshoz, mert az elméleti tudás még nem teszi késszé gyakorlati alkalmazásra. – Ha szeretné, megmutathatom egy ismerősömnek. Nem tudom garantálni, hogy az átkot levegyék róla, de talán megtudhatunk többet a történetéről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Olsovszky Laura
Bogolyfalvi lakos, Boltos



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 48
Írta: 2020. május 23. 20:36 | Link


D r e s s


Hamar kiderül, hogy ő az, akit én tegnap óta várok, s határozottan felülmúlta elvárásaimat.  Esküszöm, én egy idős, esetleg kopaszodó, pocakos tanárt vártam, mint amilyenek az én időmben voltak.
- Nos nagyon örülök! Ez nagyon izgalmasan hangzik. Ez mit is takar egészen pontosan? - érdeklődés csillan szememben.  Amikor megmutatom, hogy miről is van szó, szinte látom rajta a…. hát nem is tudom minek nevezzem. Elszántság? Érdeklődve figyelem amit mesél, oly annyira, hogy még kissé ajkam is szétnyílik. Oldalra biccen fejem. Mindig is imádtam a régi dolgok eredetét kutatni, utána járni. De az ilyen sztorikat is mindig szívesen hallgattam, vagyis hallgatom mai napig is. Ilyenkor mintha kisgyermek lennék, akinek éppen mesélnek. Élvezném, ha még többet tudna róla, ha valami különleges jelkép lenne rajta, melyhez tud valami érdekességet, de sajna most nem ez történik. Igazából fénysebességgel „ráz le”.  Elmondja, hogy mi lehet, ha valaki hordja, s korábbi lelkesedésem kissé alább hagy. Vártam volna még valamit, de végül is mit is? Nem ereklyekutató vagy ilyesmi…
- Értem. Köszönöm szépen! Akkor semmiképp nem tenném ki, nem szeretném, ha bárkinek bármi baja esne tőle. - az asztalra rakott medált felemelem és nézegetni kezdem. Kár érte, mivel igen szép példány, amit akár én is szívesen hordanék. Még azon az egy karcoláson is könnyen tovább lehet lépni, mivel a díszítettsége eltereli a figyelmet róla. Mikor felajánlja, hogy megmutatja ismerősének, akkor hirtelen rá pillantok.
- Nos az nagyon jó lenne! Szeretném, ha viselhető lenne, mivel jelenleg semmit nem ér. - megvonom vállaim, majd kihúzom a pult egyik fiókját és egy papírzacskót veszek ki belőle. Óvatosan belecsúsztatom a medált, majd leteszem a pultra és Henrik elé tolom.
- Mivel tartozom? - kérdem, mivel nem nagyon tudom, hogy ez kerül-e nekem valamibe, vagy csak a két szép szememért jött ide.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza