Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=773100#post773100][b]Merkov Szkilla - 2019.09.14. 21:27[/b][/url]

Nemrég szálltam le a vonatról. Közel nyolc óra utat tettem meg és megannyi ponton variáltam át az útvonalamat, mire ideértem. De végre itt vagyok. Utazás közben pedig képességem segítségével felvettem új külsőmet. Egy nagy hátizsák és egy kis válltáska van nálam. Ennyi az összes vagyonom és holmim. Nincs is ezek tartalmán kívül igazán másra szükségem. Minden új helyen úgy kezdek neki következő életem felépítésének, hogy keresek egy lakást, amit aktuális álnevemen kiveszek. Azután pedig munkát vállalok, hogy tudjam miből fizetni. Ezért most is egy újságot lapozgatok, amiben hirdetések után kutatok. Valószínűleg az éjszakai vonatozás miatt most vészesen el van lankadva a figyelmem, így felsikoltok és reflexből jó két métert ugrom, amikor valaki váratlanul a vállamra teszi a kezét. - Szentségit! -  ennyit tudok csak kinyögni. Egy nő olyan néven szólít, amit még életemben nem hallottam. Megrázom a fejem és legszívesebben már mennék is tovább, de ezt túl feltűnő lenne, így megerőltetem magam - Azt hiszem összetéveszt valakivel - préselem ki még mindig kissé idegesen a szavakat. A szívem zakatol. Mindig ezt érzem, ezt a torokszorító rettegést. Hiába vagyok évek óta szökésben Károly elől, a rutin ellenére rám is rám lehet hozni a frászt és ennek a fiatal lánynak sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=773665#post773665][b]Merkov Szkilla - 2019.09.17. 20:25[/b][/url]

Kialvatlan vagyok, éhes és még nem tudom hol fogok aludni. Minden nehezítő körülményt összevetve is elég szofisztikáltan reagáltam. Az ugrás talán furcsa lehetett, ezt be kell látnom. Minden esetre annyira nem keltettem vele nagy feltűnést. Ettől függetlenül szerettem volna mielőbb eltűnni innen, de a fiatal nő tovább mentegetőzik - Semmi gond - felelem szűkszavúan, majd bólintok indoklásár és már fordulnék ismét elfelé, hogy kámforrá váljak. Szeretném folytatni a megfelelő szállás felkutatását és ez úgy nehéz, ha nem indul el az ember valamerre. Az viszont egyelőre még nem opció, hogy módosítsak a jelenlegi küllememen. Elvégre ilyen véletlenek adódhatnak. Ha eddig nem voltam paranoiás, nem most szeretném elkezdeni. Közben tovább beszél hozzám a nő, de hála az égnek megtartja a három lépés távolságot. Mielőtt felelnék a kérdésére hosszan mérlegelek. Felmerül bennem, hogy Károly küldte, de ennek azért még őt ismerve is kicsi az esélye. Eszembe jut az is, hogy ha valóban szembe akarok szállni vele, akkor itt kell olyan emberekkel kapcsolatot teremtenem, akik könnyíthetnek a helyzetemen. A dilemmámat fejben játszom le, amiből ő talán csak azt veheti észre, hogy ég kék szemeim soká időznek magam elé bámulva. - Kiadó lakást és munkát keresek, ebben tudna segíteni? - kérdezem lényegre törően és megigazítom hátizsákom pántjait, mert húzzák már kicsit a vállaimat. Ha a férjem rám talált sem fogok tovább futni előle. Ha pedig nem, akkor talán délutánra már egy ágyban pihenhetem ki a hosszú utam fáradalmait. A remény szikrája felcsillan lelki szemeim előtt, így megengedem, hogy egy mosoly árnyéka suhanjon át ajkamon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=774339#post774339][b]Merkov Szkilla - 2019.09.21. 22:58[/b][/url]

Valóban ismeri Bogolyfalvát ez a fiatal nő itt velem szemben. A már szinte várost, ami mellesleg hatalmas fejlődésen ment keresztül azóta, hogy végzős mestertanoncként utoljára itt jártam. Figyelmesen végighallgatom az információkat, amikkel ellát. Van köztük pár nagyon és néhány kevéssé hasznos, de mindet igyekszem elmém homlokterében tartani és fel is használni, ha úgy adódik. - Köszönöm a segítséget - fejezem ki hálámat szűkszavúan, majd kezdem úgy érezni, hogy éhes vagyok és jól jönne a mai első kávémat meginni, hogy folytatni tudjam a napot. Erről egy vicces szöveg jut eszembe: - Mond, meghalnál kávé nélkül? - Én nem, de te lehet! Szóval ideje lesz bejuttatnom a koffein adagomat, mert a testem már dervis kerengőt jár az elvonási tünetektől meg a kialvatlanságtól. Ezért kezdek toporogni. Tudom, hogy nem vagyok valami udvarias, de a sok évnyi bujkálás nem kedvez a szociális interakcióknak. Ráadásul az alaptermészetem sem egy barátkozós fajta. Volt, hogy iskolásként inkább mentem le a konyhába nézni a sürgölődő manókat mint, hogy a háztársaimmal legyek a Rellonban és velük bandázzak. Ez a helyzet később kicsit megváltozott. Egész pontosan akkor, amikor beléptem a házak közti zenekarba. Az a figyelem és elismerés, amit ott kaptam megnyitott. Jók voltak a dalaink és szerettek bennünket. Saját és feldolgozott számokat egyaránt játszottunk és főleg metálban utaztunk, de volt klasszikus rock és pár pop meg komolyzenei crossover számunk is a repertoárban. Nem szabadna ennyire elkalandoznod! Feddem meg magam, majd a fiatal nőre pillantok. Halvány mosoly árnyéka suhan át ajkamon - Viszlát! - búcsúzom el megint csak nem bőbeszédűen, majd a nosztalgia, a koffein elvonás és az alváshiány triumvirátusával karöltve elindulok megalapozni sokadik, ám remélem utolsó, álca életemet.