[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=690530#post690530][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.07.14. 21:04[/b][/url]
Fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. Nem jellemző rám, hogy iszok, de a francba is, hát Márknak megszületett az első gyereke, még délután háromkor, vagyis este hatkor kezdünk el szűrni, most meg nem tudom, mennyi van, de sok, vagy kevés, attól függ, melyik napot nézzük. mordulva állok meg egy pillanatra, és ellenőrzöm hatodszor is a cuccaimat. Pénztárca, lakáskulcs. Nem is itt lakom, de azért ellenőrzöm a lakáskulcsom, mert az fontos. A nejem megver, ha elhagyom. Nem attól fél, hogy velem mi lesz, ha nem jutok be, hanem attól, hogy elhagyom azt a kis formátlan bigyót, amit rátett. Megvizsgáltattam, se nem nyomkövető, se nem semmi, csak egy bigyó. Egy olyan női szeszély, formátlan, zavaró, beakadós. A nejem meg pszichológus, így inkább vigyázok erre a kis izéra, mint, hogy beutaljon, magához. Megvallom, ez az egyik legnagyobb félelmem, hogy nekem beszélgetnem kell vele, magamról meg az érzéseimről.
A fejem amúgy már kitisztult, nagy szerencse, hogy nem vagyok képes rendesen berúgni. Egészen pontosan de, mocsok részeg tudok lenni. Olyan vállalhatatlan, kiabálós, pofázós fajta, aki minden buli közepén ott van, és mindig tudja, hogy mennyire vicces – nem -, de aztán van egy pont, amikor mintha valami elkattanna bennem. Megállok, egy öt percre, többnyire hunyok egyet ilyenkor, és tényleg nem tart tovább öt percig, és puff, kitisztul a kép, teljesen összeszedett és józan leszek. A vérem még tele van alkohollal, és még érzem, hogy bármire képes lennék, de mégis van bennem egy mértékletesség és megállás, amikor már akár sofőr is lehetnék, olyan tiszta a tudatom. Persze én olyat sosem csinálok, ezért sétálgatok most is itt. Ilyen „hopp” történetekbe nem fogok, mert józanul is hányingerem van tőlük, ilyenkor meg tudom, hogy eltévednék, és bárhova is érkeznék, telibe küldeném gyomrom tartalmával a szőnyeget. Nem kell nekem az, hogy ezért valaki lecsapjon, például.
Így hát már masszív bizonyossággal, magamban győzködve szerénységemet, hogy be kellene kapnom egy mentolos cukorkát, és jó lenne, ha attól nem lennék rosszul, haladok előre, és csak akkor torpanok meg megint, amikor egy nagyon fehér és szőke hölgyet látok meg. A kopogását hallottam, de az nagyon nem hatott meg.
- Jó estét, hölgyem! Úgy vélem, nem tanácsos kint lennie ilyen késői órán. Egy csapat auror ünnepel a kocsmában, és higgyen nekem, már nem szomjas egyikőjük sem.
Én már csak tudom, de ezt nem teszem hozzá, inkább gyorsan bekapok egy olyan cukorkát, mielőtt még megérezné, hogy én se vagyok jobb, mint a többi.