Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=692050#post692050][b]Kovács Panka - 2017.07.21. 13:10[/b][/url]

Habár nem szoktam ilyeneket csinálni, most valamiért mégis nagyon jó ötletnek tűnt elmenni, meglátogatni egy presszót. Tudom, hogy ez nem éppen a legveszélytelenebb hely, de vissza sem tértem, és már annyi minden történt, hogy egyszerűen nem találtam más megoldást, kiborultam. Egyáltalán nem jellemző rám az, hogy csak úgy elhagyom magam valami miatt, de most... Egyszerűen nem tudtam mit tenni, komolyan. Hogy miért nem? Hát... Nagyon sok dolog történt, amire nem voltam felkészülve. Nagyon sok egyetlen dolog, mondhatni hála a karmának pont abba az emberbe futottam bele, akibe egyáltalán nem kellett volna. Hála ennek tökéletesen beindult a fantáziám, köszönöm szépen. Egyrészt pont VELE nem akartam összefutni, mert az agyam elkezdett emlékeket szórni felém. Nem kellemes emlékeket. Minden eszembe jutott arról a napról, amikor szakítottunk, újra felszakadt a seb, amiért nem vagyunk már együtt. Egyszerűen annyira elmerültem a fájdalomban ezen dolgok miatt, hogy egy idő után nem tudtam lélegezni, és a dagadtra sírt, vörös szemeimet is lejegeltem, hogy normálisan nézzek ki, amikor eljövök. Feltett szándékom volt megismerni valakit. A lányokhoz mindig ilyenkor jön el a Nagy Ő filmekben, ugye? Meghívja őket egy italra, és elbeszélgetnek arról, hogy milyen rossz az élet. Aztán elkéri a lány számát és hétfőn találkoznak. Hát engem úgy néz ki életem szerelme cserbenhagyott, ugyanis nem jelent meg. Hazafelé, az utcán botladozva próbáltam a lábaimat egymás elé rakosgatni de az alkohol túlságosan ragacsossá változtatta a gondolataimat, és a mozgásszerveimre is beülhetett, ugyanis nagyjából faltól falig mozgott a testem egészen addig, amíg el nem tanyáltam egy hatalmas fadarabban. Délután a gyökér, most meg ez. Éreztem, ahogyan a szoknyám a nyakamba csúszik, így tökéletes kilátás nyílik a bugyogómra, illetve, hogy az arcom mennyire kellemetlenül tapad az aszfalthoz. Nyöszörögve hunytam le a szemem, hátha attól jobban fogom érezni magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=692511#post692511][b]Kovács Panka - 2017.07.25. 02:40[/b][/url]

Nem törődve se a tér és időbéli korlátokkal, nem gondolva semmire... Így feküdtem el a földön, amikor már a lábaim nem bírtak el. Éreztem, ahogyan a fejem koppan a földön, de a fülem kissé tompán érzékelte mindezt. Hallottam a puffanást, és a fájdalmat is éreztem, de mintha egy másik univerzumban lebegtem volna. Nem tudtam eldönteni, hogy akkor most mi van, pontosan hol vagyok és azt sem, hogy egyáltalán hogyan kerültem a földre. Sikerült olyan részegre innom magam, hogy egyenesen felnyaltam az aszfaltot, de nem tudtam mindezzel foglalkozni, mert a gondolataim csak egy név körül forogtak: Zalán. Vajon most hol van? Mit csinál? Gondol rám? Vagy valaha gondolt rám? Délután csak a bűntudat beszélt belőle? Annyira őszintének tűnt... Minden bizonnyal nem így van. Tuti, hogy szeret, és aggódik értem, de akkor miért nem próbáljuk meg megint? Ilyen, és hasonló dolgok jártak a fejemben, amitől a könnyeim csak még jobban megindultak. Miért fáj ennyire? Hiszen láttam... Egész eddig a hiányát nem tudtam elviselni, de miért fáj az is, ha itt van velem? Miért nem tudom rendes mederbe terelni az érzéseimet, amikor már régen ideje lett volna? Eltelt egy év. Annak elegendő időnek kellett volna lennie ahhoz, hogy kiegyenlítse az együtt töltött perceket, órákat. Mindez mégsem történt meg, én pedig itt fekszem egy idegen helyen, részegen, és fogalmam sincs arról, hogy miként jutok majd haza.
Hirtelen valaki átkarolt, és a földről próbált felrántani, de amint megmozdított éreztem, hogy a fejemet szinte húzza le a gravitáció, és lebillentve tartva azt próbáltam meg valamit kezdeni magammal, de végül csak kinyögtem az első szavakat, amik eszembe jutottak.
- Te leszel a srác, aki elfeledteti velem a szerelmemet, és mint a tiniregényekben, majd boldogan élünk, ugye? A srác, aki megmenti a részeg hercegnőt. – a mondat végére már csuklottam, és hirtelen kacarászni kezdtem azon, mert tök viccesnek találtam a részeg hercegnő kifejezést. Biztos viccesek a hercegnők részegen, bár sosem voltam annyira nagyon hercegnős lány.
És ekkor tisztult ki a szemem előtt a kép, és megpillantottam a fiú arcát. Hirtelen ráfagyott az enyémre a mosoly, és csak hatalmas szemekkel bámultam, de nem sok időm volt nézegetni, mert hamar felhúzott a földről. Éreztem, hogy ismét mindjárt elsírom magam, de amint lépésre kényszerültem rájöttem, hogy a tragikus mozgáskultúrám miatt most nem kéne még bőgni is. Éreztem, ahogyan rögtön megbotlottam és a fiú felsőjébe kapaszkodva próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, de ez nem volt túl könnyű feladat. Az sem jutott el sokáig a tudatomig, hogy hozzám szólt, ezért némi fáziskéséssel válaszoltam csak neki a kérdésére.
- Haza? Hova haza? A kastélyba, hozzám, vagy hozzád? Túl sok haza van – motyogtam az orrom alatt, aztán hirtelen rápillantottam – hozzád haza. Oda akarok hazamenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=697302#post697302][b]Kovács Panka - 2017.08.22. 18:25[/b][/url]

Néhány pillanatig átélhettem, hogy milyen azoknak a lányoknak, akik a könyvek főszereplői státuszában foglalnak helyet. Akiknek általában mind ugyanolyan barna hajuk és szemük van, mint nekem. Tucatszépségek. Nem tudom mennyire jó minden egyes lányt ilyennek leírni, de pontosan így éreztem magam mindig. Egy lánynak, aki túl átlagos, túlságosan 2D-ben létezik, aki tényleg olyan, mint egy könyvszereplő. Akinek megadatott a szépfiú, és boldog is volt vele, aztán jött a nagy szakítás, és teljesen kibukott. Akkor hirtelen jött a változás, és nem akart többé átlagos lány lenni. Kifestettem magam, csinos ruhákat vettem fel az egy szem magassarkúmmal, amit anyukámtól örököltem meg, mert neki törte a lábfejét, amiért nem volt elég keskeny a cipőhöz. Mindenesetre nem az a lényeg, hogy mit húztama lábamra, inkább az, hogy hogyan éltem meg az egész helyzetet. Először csak egy sört kértem magamnak, hogy szokjam az amúgy számomra egyáltalán nem kellemes alkohol ízét, aztán ittam a többet és többet, töményebbet, még töményebbet... Egészen addig nyakaltam a piát, amíg azt nem éreztem, hogy jól vagyok. Amint megéreztem a kellemes bizsergést a bőröm alatt, már úgy éreztem: Megérte eljönni ide. Igen. Egészen addig, amíg nem jött a rosszullét, nem akart rám mászni egy pasi, és nem ijedtem meg halálosan. Mindezek mellett még azzal is problémám adódott, hogy nem tudtam tökéletesen megállni a lábamon. Akkor kezdtem el totlálisan bánni az egészet, amikor kimentem, és éreztem, hogy a friss levegő ellenére is ugyanannyira szédült vagyok.
Pont ez volt az oka annak, hogy nagyon megijedtem, amikor valaki odaért mellém, és akart kezdeni velem valamit. Hirtelen jutott eszembe, hogy talán sikítanom kéne, de még mielőtt megtehettem volna, a látókörömbe kúszott a számomra legkedvesebb fiú arca. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy mosolyogjak az angyalarcú, gyönyörű srácra, de végül nem tettem egyiket sem, csak elkezdtem hülyeségeket beszélni neki.
- Persze, hogy rendben lesz – jegyeztem meg nagyra nyitott szemekkel, holott azt éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek – Megvan mind a két lábam és karom. Szóval nem történhet semmi rossz.
Fogalmam sincs, hogy ez hogyan függött össze, de jelen pillanatban annyira logikusnak tűnt. Addig, amíg nem vágják le őket... .Addig minden rendben van. Talán részben ez volt az oka annak is, hogy egy apró sikoly szaladt ki a számon, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy eltűnik alólam még az imbolgó talaj is. Mindez csak hirtelen jött félelem volt tőlem, amint megéreztem az illatát, rögtön a nyakába fúrtam az arcomat, és mélyen beszívtam azt.
Aztán hirtelen rázkódni kezdtem a karjaiban, ekkor szorosabban fontam a karjaimat a nyaka köré, mert ismét elfogott a félelem, hogy le fogok esni, rosszabb esetben le fogom őt hányni. Épp elég volt ez a kisebb utazás ahhoz, hogy rögtön kavarogni kezdjen a gyomrom, és amint felértünk éreztem, nagyon kezdek émelyegni.
- Tegyél le kérlek – nem vártam meg, hogy kérdezzen valamit, vagy cselekedjen, elkezdtem leereszkedni a karjaiból, amivel csak annyit értem el, hogy sikeresen leseggeltem a földre, de kezdtem nagyon rosszul érezni magam, szóval szinte félig kúszva, félig járva indultam meg a folyosón, hátha találok valahol egy mosdót.