Romhányi Gideon Iván Ezra

Lassan, egyenletesen haladt vègig Bogolyfalva Fő utczáján. Este volt, a hold fénye pedig halványan megvilágított néhàny fàt a tàvolban. Imádott ilyenkor sétálni. Szinte teljesen beleolvadt a környezetébe. A fekete talárjàt viselte, mely térdközépig ért, alà leggingset húzott. Nyaka köré fonta sötètzöld sálját, de mellette hosszú barna haja szabadon lengedezhetett. Nem nagyon társasàgi ember, kifejezetten elutasító. A sötét azonban a baràtja.
Mély levegőt szippantott be: A vàros tiszta levegőjét. Amikor már kezdi teljesen abba a hitbe ringatni magát, hogy senki màs nem tartózkodik arra, mozgásra lett figyelmes, egy tőle néhàny méterre eső padnál. A fahàzas kalandja utàn màr megpróbált elővigyàzatos lenni:kitapogatta a talárzsebbe bújtatott pálcàjàt.

Romhányi Gideon Iván Ezra

Továbbsétál úgy tettetve, mintha a holdat bámulná. Kis híján teliholddá hízott.
Az idegen felàllt ès elindult utána. Még szorosabban markolta meg a pálcát. "Ne aggódj, Dana. Nincs miért"-nyugtatta magát, majd erőteljesen a szájába harapott, hogy kiserkent a vére.
Tanakodni kezdett, ki lehet az idegen. Talán prefektus és most észrevette, ezért követi őt, mintha tilosban járna. De az is lehet, hogy egy újabb kalandvágyó. Ezt a lehetőséget azonban gyorsan kizárta: általában az ilyenek nem jegyzetekkel járkálnak. Akkor talàn egy babonàs stréber! Azt hiszi, telihold alatt jobban fog az agya.
Befejezte a helyzetalkotást és tovàbbment, igyekezve a mögötte csattogó léptek zaját kizárni.