[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=234153#post234153][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2014.02.06. 22:55[/b][/url]
KristófTöbbet nem megyek fel egyedül az iskolába, mert a visszaúton ott fogom hagyni a fogamat. Így is pár pillanaton múlt az életem, és ha Kristóf nem jár erre, már csak a kihűlt testemet találták volna meg. Így viszont tartozok neki, és egy köszönöm volt a minimum, amit mondhattam. Elengedem őt, ameddig fel nem kelek a segítségével, de egy pillanatra sem szakadok el mellőle. Még mindig rettegek attól, hogy azok ketten visszajönnek, és netalán többen lesznek, és Kristóf sem fog tudni megmenteni. Csak tudnám, hogy kik voltak azok, és miért pont engem pécéztek ki maguknak.
– Magam se így képzeltem el a találkozást. Biztos? Egy kicsit még félek, de melletted biztonságban érzem magam. Az jó, ha nem, de ha lehet, inkább ne győződjünk meg róla. –néztem abba az irányba, amerre eliszkolt a két alak, de utána visszafordultam Kristóf felé. Jobban megnéztem az arcát, és rá kellett jönnöm, hogy még nem láttam a faluban, se a suliban. Már pedig az összes embert láttam már, legalább egyszer, kivéve Kristófot… meg persze azt a két sötét alakot. Lehet őket is ismerem, csak nem éppen azzal voltam elfoglalva, hogy benézzek a csuklyájuk alá, hanem azzal, hogy kiszabaduljak. A fejpaskolásra elmosolyodtam, nem igazán zavart, hogy sáros lett tőle a hajam. Az eső majd lemossa, meg úgy is le szeretnék fürdeni, szóval olyan mindegy, hogy milyen mocskosan esek be a fürdőbe.
– Eléggé messze, mert Győr nem itt van, és a szüleim se. A helyi Előkészítő iskolába járok, és most nem igazán mennék vissza. Tuti büntetést kapnék, vagy valami. Már abbahagytam a pityergést, az csak az eső… Hogy mit? Talán azt, hogy ez sem komplett, amiért szakadó esőben sétál. –szemeim megtörlése után, vigyorogva válaszoltam a kérdésre, és lassan lépkedtem mellette. A történteket nem felejtettem el, de túl kell most lépnem rajta egy időre. Addig biztosan, ameddig olyan helyre nem érek, ahova ők nem tudnak bejutni. Az éneklős ötletre felvonom a szemöldökömet, de csak mosolyogva megrázom a fejemet.
– Nem, nem ismerem, és énekelni sincs kedvem. Inkább beszélgessünk, jó? –azért a kezét nem fogtam meg, de szorosan haladtam mellette. Jól esik az ölelése is, és ha közben belement abba, hogy beszélgessünk az éneklés helyett, akkor bátorkodom megszólalni.
– Új vagy itt, igaz? Csak azért kérdezem, mert elég sok ideje vagyok a faluban, és még soha nem láttalak megfordulni itt. Azt hiszem, hogy jól sikeredett a bemutatkozásod, de remélem, hogy nem fognak rád szállni azért, amiért megmentettél. –senkinek nem kívánom úgy a bajt, hogy miattam kapja. Zsombi is sokszor azért van büntetésben, mert engem véd, de továbbra is megteszi. Olyan esetlennek érzem magam, ideje lenne megtanulnom megvédenem magam, és nem mindig mások segítségére hagyatkozni. Csak az a kérdés, hogy kitől fogok tanulni, és mikor.