Ágoston

– Dehogy lenne baj, azért kérdeztem meg. Én is sokat szenvedtem velük, mire felcipeltem a suliba. –nekem ez nem teher, szívesen segítek, ha tudok. Át is adja az egyik bőröndjét, és azt magam mögött húzva, elindulok a Fő utczán. Nekem kérdezősködnöm kellett, hogy merre találom az iskolát, de Ágostonnak –mint az kiderült– nem kell, hiszen én már tudom az utat, és szívesen odavezetem. Addig s tudok vele beszélgetni, meg tudom ismerni egy kicsit, meg meg tudom mutatni azokat a helyeket, ahova majd érdemes lesz betérnie, ha kell nemi valami felszerelés. Igazából, csak azt nem értem, hogy ilyenkor, miért nem tudnak valakit kiküldeni az érkezők elé? Hagyják nyugodtan elveszni a diákokat, vagy biztosra tudják azt, hogy el fogják őket igazítani? Foglalkoztat ugyan a kérdés, de nekem már nem kell vele törődnöm, hiszen én tudom, hogy merre kell menni, és Ágoston is tudni fogja, mint megmutatom.
– Nem foglak Ágizni, mert az lány név. Maradok az Ágostonnál, mert nem igazán jut eszembe olyan becenév, ami jó is, de nem is sértő. –megnyugtató hangon mondom neki a szavakat. Én sem szeretem, ha csúfolnak a nevemmel, mert nem tudom mi a jó benne, meg miért olyan nagy öröm azt látni, hogy a másik szenved. Némelyik embert, soha nem fogom megérteni. Közben észreveszem, hogy Ágoston meg-megáll egy-egy üzletnél és jobban megnézi őket. Mosolyogva állok meg mellette, és én is jobban megnézem a kirakatot, hogy tudjam melyik bolttal állunk is szemben. – Itt a tanszereket tudod megvásárolni, nem messze van egy posta is, bár ott még nem jártam. Saját baglyot használok a levelek kézbesítéséhez. Meg van itt valahol egy csárda is, ahol nagyon finom italokat árulnak. Majd egyszer bejöhetnél velem, de gondolom most inkább pihennél. –ajánlottam fel a későbbiekre is a társaságomat, és nem fogom rossz néven venni, ha netalán elutasítja.
A kérdésemre, hosszabb választ is kapok, melyre szintén csak egy mosollyal reagálok. Nem gúnyolni akartam ezzel, csak arra emlékeztet, hogy én is ilyesmit éreztem az első napon. Úgy látszik, hogy rokonlélekre találtam. – Én is mugliszületésű vagyok, tőlem nem kell tartanod. Nem akarok neked hazudni, de nem sok diákot ismerek a suliban, aki szintúgy olyan lenne, mint mi. Kevés a tiszta vérű varázsló, meg a mugliszületésű. A legtöbben félvérek. Ők azok, akiknek egyik szülője varázsló, a másik pedig varázstalan. Jut eszembe: a magunkfajta varázslókat az aranyvérűek nem igazán kedvelik, és hajlamosak sárvérűnek hívni minket. Ez ilyen gúnynév, gondoltam elmondom neked. –jegyeztem meg nem túl lelkesen, ezzel is azt nyomatékosítva, hogy nekem se tetszik, hogy ennyire lenéznek minket, mert mások vagyunk. – A tesóid nem hiszem, hogy bekerülnek, kivéve akkor, ha fiatalabbak nálad. Te is csak azért vagy varázsló, mert a családod valaha varázsló família volt, csak valahol kihunyt a mágia, és nálad ébredt fel újból. Nálam a mamánál volt így, és ezt is csak keresztanyumtól tudom. –meséltem csevegő hangon, és most elhallgattam, hogy esélyt adjak a kérdések feltételére is, mert biztos vagyok benne, hogy lesz legalább egy kérdése. Ha nem, akkor majd folytatom tovább a mesélést, miközben haladunk felfelé az utcán.

Ágoston

– Én sem iszok alkoholt, és nem is azokra értettem. Vannak különböző gyümölcslevek, meg üdítők is. Egy alkoholos italt kóstoltam meg, az a vajsör volt, vagy hogy hívják. Valami isteni finom, és szerintem nincs is benne sör, csak a neve lett ez. Az okát ne kérdezd, én is annyira elveszett vagyok a varázsvilágban, mint te. –nem leitatni szeretném, hiszen 14 évesek vagyunk –legalábbis sejtem, hogy ő is annyi–, nem arról kell szólnia a napunknak, hogy a kocsmában ülünk. Igaz, hogy az italok kifejezés, kicsit erősnek sikerült, és megértem, hogy Ágoston rögtön az alkoholra gondolt. Remélem, hogy sikerült megmagyaráznom, hogy nem arra gondoltam, és elhiszi nekem azt, hogy nem leitatni szeretném.
– Abban nem tudok segíteni, mert van olyan hely, ahol még nem jártam. De, majd ha lesz alkalom, szívesen felfedezem veled a helyet. Szerintem, elég nagy, és tudtommal csak varázslók laknak itt. Egész jó hely, már amennyit láttam, az alapján remek hely. Sok olyan üzlet van itt, ami a varázstalan világban nincs. Például egy olyan cukrászda, ahol nem tudsz olyan fagyit, vagy sütit kérni, amit ne kaphatnál meg. Nem tudom milyen bolt, nem voltam még bent, és valószínű, hogy igen, de én úgy tudom, hogy mindenki a lakósoron lakik. –válaszolgattam a kérdéseire, persze csak azokra, amikre tudtam. Még előttem is ismeretlenek a falu egyes részei, de úgy hiszem, hogy Ágostonban egy olyan személyre találtam, aki szívesen felfedezi majd velem. Ezért is mondtam neki, hogy vele fogok tartani, ha szeretné. Meg több szem többet lát, így amit egyikünk nem venne észre, azt a másik kiszúrhatja.
– Tudtommal nem. Sajnálom, hisz tudom, hogy neked is mennyire hiányzik majd a családod. Igen, a húgod még lehet boszorkány. Nekem is van kistesóm, csak még nem láttam, mert, amikor otthon voltam, még nem született meg. Majd csak akkor láthatom, ha vége a tanévnek. –vontam meg szomorúan a vállamat. Jó lenne, ha előbb láthatnám, de nem tudom, hogy erre adatik-e lehetőség. – Én se tudtam róla, hogy van más is a családomban rajtam kívül. Ha nem találkozok a keresztanyummal itt, akkor a mai napig nem tudom, hogy a mamámnál hunyt ki a mágia. –halványan elmosolyodom, de még mindig becsapva érzem magam ezek miatt. Ezt soha nem fogom elfelejteni, mert meg akarom tudni a kérdéseimre a választ, és ezeket, személyesen a mamától várom. Bízom abban, hogy meg is fogom kapni, amit szeretnék.
– Azt hozol, amire szükséged lehet. Ja, az elektronikus cuccok itt sajna nem működnek. Én hoztam magammal az érmeimet, a kupákat, az okleveleim, meg a mezemet, hogy emlékezzek a csapatomra, és tudjam, hogy mindig velem vannak. A mugli pénz itt nem jó, be kell váltani varázslópénzre, de ne félj, mert nagyjából ugyanannyit kapsz érte. Azt hiszem, egy kicsi veszteséged származik belőle, de csak pár forint. Én Levitás vagyok, te tudod már, hogy melyik házba jársz majd? Ugyan, kérdezz csak. Ha tudok, akkor válaszolok rá. –mosolyogtam is mellé, ezzel is biztatva arra, hogy nyugodtan tegyen fel kérdéseket. Legfeljebb nem tudok rá válaszolni, de nem mondhatja azt, hogy nem adtam meg rá a lehetőséget. – Ühhüm, tudok már varázsolni. Kicsit fárasztó, több a lecke, mint a mugli suliban, erre jobb, ha felkészülsz. Pontokat kell gyűjteni, ha rossz vagy, akkor meg levonnak. Takarodó után nem célszerű a mászkálás, mert ha egy prefektus megfog, akkor büntetést kapsz. Én általában meghúzom magam, így elsősként, még nem akarok nagyon bajba keveredni. –nem tudom mikre célzott, hogy miket kell nekem tudnom, ami a szabályzatban nincs. Gondolkodok rajta, és ha eszembe jut, akkor majd beszúrom a beszélgetésünkbe.

Ágoston - zárás

– Van egy sejtésem, hogy mit érezhetsz. Elveszettséget, meg ilyesmit, igaz? Szerintem, hamar be fognak fogadni téged is, ahogyan engem. Vannak nagyon kedves személyek is a suliban, és köszi, hogy rendesnek tartasz. Te is jó fej vagy. –mosolyodva nézek rá, és boldogság tölt el, mert rendesnek tart. Tudom, hogy milyen mugliszületésű varázslónak lenni, és hirtelen belecsöppenni abba a világba, amit eddig csak álomnak, vagy mesének hittél. Egyik pillanatról, a másikra változik meg így az ember élete, és néha fel sem fogja az egészet, vagy csupán egy becsapásnak hiszi azt.
– Kezdetben elég, ha tudod, hogy a termek felé, a nagyterembe és a klubhelyiségedbe hogyan jutsz el. A többit ráér az évek során is, ahogyan mondtad. Szívesen jövök veled a faluba, de csak hétvégén. Hétköznapokon azt sem tudom, hogy hol áll a fejem, a sok lecke, meg tanulnivaló miatt. Soha nem buktam még meg, és nem is szeretnék. Ne panaszkodj, én is elsős vagyok, pedig milyen jó lenne kilencedikesnek lenni. De ha ez zavar, fogd fel úgy, hogy mégis az vagy. Bár, csak ketten értenénk, meg azok, akik szintén mugliszületésűek. Még nem találkoztam az igazgatóval. –ami eléggé fura, de nem zavartatom magamat. Ameddig nem kell találkoznom vele, addig tudom, hogy nem tettem semmi olyat, ami miatt kicsaphatnának. Már pedig nem fogom senkinek sem megadni azt az örömöt. Igaz, akkor visszamehetnék a csapatomhoz, de ilyenkor jön az a kérdés, hogy megéri-e? Kettős érzés tolong bennem, mert visszamennék, de maradnék is. Ha mérlegelni akarok, akkor a maradás mellett döntenék, hisz akkor visszajöhetek ide, de találkozhatok is a többiekkel. Lehet, hogy sok idő elteltével, de találkozhatnék. Ha meg kicsapatom magam, akkor ide már nem jöhetek. Maximum meglátogatni Keresztanyut, de az nem ugyanaz.
Mikor megkért, hogy álljak meg, lefékeztem, és vártam, hogy kivegye a táskából, amit szeretne. Nem sejtettem volna, hogy a pálcája lesz az, és amikor a kezembe nyomja, csak jobban még nagyobbakat pislogok. Megnéztem, de vissza is adtam neki, meg mellette egy jó tanácsot is adok, ameddig előhúzom a pálcámat.
– A pálcádat mindig tartsd magadnál, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz rá szükséged. Én vettem a pálcám, és ő is engem választott. Az árus azt mondta, hogy a pálca választja a varázslót, és nem a varázsló a pálcát. Én vagy húszat kipróbáltam, mire megtaláltuk a megfelelőt. Szegény üzletet, eléggé romossá változtattam. –halkan nevetve emlékeztem vissza arra a napra. Mindenhol csak pálcák hevertek, már nagyon szégyelltem magam. Azt hittem, hogy nem találunk megfelelő pálcát, de a végén csak-csak sikerült. Persze, utána segítettem összeszedni a pálcákat a földről, és elnézést kértem az eladótól.
– Én csak a Skype miatt fogom hiányolni a netet. Nem, én kézilabdáztam 2005 óta, és egészen idáig. A suli nem volt akadály, mindig tudtam rá készülni, és az edzésekre, meg a meccsekre is volt idő. Egyik sem ment a másik kárára. Ne is mond a felvételit, annyira gáz volt. Reggel írtam a központi vizsgákat, utána meg rohanhattam a bajnoki döntőre. Képzelheted, hogy mennyire ideges voltam aznap. Az volt a szerencsém, hogy nem volt messze a két hely, és a cuccom az autóban volt. Le az öltöny, fel a mez, közben apa vezet, anya meg ki van akadva a vezetési stílusától. Az én osztályfőnököm egy hárpia volt. Állandóan panaszkodott, mert fontosabbnak tartottam a sportot, mint az ő hülye szónoklatait. Irodalmat tanított, de nem igazán kötötte le vele a figyelmem. Nem, dehogy untatsz. –utáltam azt a vén banyát, de már többet nem kell látnom a fejét. Így sem, úgy sem kellett volna, hiszen, ha nem ide jövök tanulni, akkor a Gimibe, és ott sem találkozok vele. Közben haladtunk tovább, és megérkeztünk a fagyizóhoz. Ágoston meg is állt, és felajánlotta, hogy meghív.
– Igazán kedves tőled, köszönöm. Szerintem, kérjük tölcsérbe, és közben sétáljunk tovább. –ajánlottam fel, és ha beleegyezett, akkor bementem a cukrászdába. Kikértem a fagyimat, majd megvártam Ágostont is. Amint megkapta az adagját, kisétáltam, és folytattam utunkat a suli felé. – Már nincs messze a suli. –biztatóan mosolyogtam rá, és meg sem álltunk a suliig. Ott eligazítottam, hogy merre kell mennie, majd elköszöntem tőle, és mentem a szobámba.