Sajtikám

Hát nem hittem volna, hogy a közeljövőben fogok ilyet jót inni, de nem vagyok jós vagy valami hasonló, hogy megmondhassam a saját jövőmet.  Randombuli, jobb nem is kell, ráadásul a társaságom is kiváló. Az utolsó nem-csak-sört-iszok napom már nem is tudom mikor volt pontosan, bár az, hogy Angliában..valahol, az tuti. Az első üveg vadászra még emlékeztem is..
Megrendeltem a bakancsot, és rásandítottam Emire, hátha valami oltári nagy baromságot mondtam, ám teljesen nyugodtak voltak a vonásai, tehát egyértelműen a pincér a hülye és nem én. A pincér, aki egyben csapos is? Perszee, az a rohadt infláció.. Tehát mikor a várt bakancsom és lóherém helyett két banánnal jött vissza, igencsak kiült az arcomra a csodálkozás. Ám mihelyst Dorie felvisított, hogy ez nagyon banán, már minden tisztázva volt előttem. Azt hittem legalábbis.
- Mi az, hogy itt nincs rendes bakancs? Le merem fogadni, hogy sült dementorjuk sincsen!
Vágtam még a csaposhoz ezt is a pénzzel együtt, és véletlenül sem ingatta meg az önbizalmamat, hogy hirtelen a derekam alatt már három helyen nem volt sima a nadrágom. Az útonállón még egy kicsit taszajtottam is, mert nem akart rögtön lódulni, mikor még csak megfogalmazódott bennem a közlés értékű információ. Kicsapom az ajtót úgy, hogy az pár fok híján 180-at pördül és végül nekicsapódik a falnak. Oda se neki, amúgy is szilveszter van! Bár kissé mintha meleg lenne, de biztos csak fülledt az idő.
Egy vereségbe fulladt táncolási kísérletet követően magabiztosan elindultam valamerre. Végülis, vagy a temetőben éjszakázunk, vagy a rezidencián..
De hát mikor megpillantottam Leot, egészen megörült a szívem. Bár valahol valami rossz is motozott bennem, hogy az esküvőmre se volt hajlandó eltolni a képét és most meg itt áll, mint valami cövek és nem túl bizalomgerjesztő illatot áraszt magából. Nem baaaj, megszorongattam egy kicsit, ám akármennyire is akart abból a becherovkából, egy cseppet sem adtam neki, de nem ám! A nejem bemutatkozott Leonak, bár kissé szkeptikusan állt hozzá, nem is csodálom. A meghitt pár mondatváltásukat követően jöttek ismét az állapotfenntartó kortyok, amiknek a végén a rossz koordináció miatt szájon pusziltam a lányt. Elvettem a kezéből az üveget, majd elindultam gyönyörű cikkcakkban az út kellős közepén. Hamarost melegem lett, így a feketeség kezébe nyomja az üveget, kigomboltam teljesen a felsőmet. A hátamon lévő tribal alakja nem rajzolódott ki, ellenben azzal a hasi sérülésemmel, amivel levettek a lábamról a csárdában is. A leendő nejem, akivel most jöttem az esküvőről? hogy is van ez? Na mindegy, most gondolkodni nem akarok, szóval mindenkinek elújságolta, hogy ő biza menyasszony, én meg odamentem az egyik idős emberhez, akinek szintén regélt, hogy jelenjen meg az esküvőn és legyen már ő az örömapa. Kezet rázott velem, gratulált, én meg csak hajtogattam neki, hogyha út közben találkozik a haverommal, Leoval, aki csak áll, mint egy faszent, akkor őt kérje meg, hogy legyen az örömanya. Ittam a becherovkát, mint a parancsolat, és minden 3. korty után a lány kezébe nyomtam, míg rá nem jöttem, hogy a Holdon vagyunk. Elkezdtem ugrálni, hogy hátha kirepít a gravitáció az űrbe, ám mindig visszaestem a talajra, egyszer teljesen, egész háttal. Csak feküdtem ott a földön, mint valami vigyorgós, és valaminek nagyon örült a fejem. Ott, igen, látom már, ott szállnak le az UFÓk, akik most a mi agyunkért és májunkért jöttek.
- Jesszus, nincsen nálam a bokrom!! Bokor nélkül meg hogyan lesz újra májam?
Teljesen logikus, meg is ráztam egy kicsit a lányt, miután sikerült talpra állnom. Elindultam az egyik nagyobb méretű fa felé, és jól belevágtam ököllel.
- Neem, a mi agyunkat ugyan kapjátok meg! Szerezzetek magakotnak, angyatlankok!
Adtam értésére, hogy itt én vagyok az egyetlen főnök, és persze a feleségem.
- Édesem, miért nem a Marson landoltunk? Ott legalább vannak rendes levegők.
Azt hiszem teljes mértékben igazam volt, és Vele szemben állva vártam, hogy helyeseljen, és végre lelépjenek a rohadt UFÓk a MI Holdunkról.

Nina.



 Már estefelé jár az idő, bizony. Egyszerű, fekete karórámra pillantva lepődök meg azon, hogy már 7 óra is elmúlt, azaz ha minden igaz, akkor még fél óráig várok itt aztán összepakolok, vissza a kastélyba, be az ágyba és kimúlás. Nem hittem volna, hogy ennyire be fog indulni az üzlet, már legalább két alkalommal kellett utánpótlást vennem vászonból és festékekből. Mugli módszerekkel alkotom a képet, azaz ecsettel és vízfestékkel, temperával, por - és zsírkrétával, lakkal, akrillal meg a saját ujjaimmal. Egy fakó szürke pulóver van csak rajtam, ami még mindig lóg a sovány alakomon, habár a munka során az ujját laza csuklómozdulattal a könyökömig toltam. Mostanra a nép java azonban már elkotródott, behúzódtak a meleg fészkeikbe, forró vaníliás teát kortyolgatnak és könyvekkel babrálnak, amíg én előveszem az igencsak összegyűrődött pakk cigarettámat, előveszek egy szálat, aminek a fehér papír részét megfogja az ujjaimról rákenődött kékes-fekete festék. Számba tolva a csikk végét egy öngyújtót előhalászva meggyújtom azt, eztán hátamat a falnak vetem. Végigszámolva a mai napomat a hét korábbi napjaival együtt, összességében kerestem  25 galleon, 11 sarló és 23 knút értékben. Már korábban megalkotott képek és helyben festetteket egyaránt számítottam és ha lehetne ilyenre lehetőség, akkor most elismerően hátba veregetném magam.
 Most hirtelen egy idős boszorka száll le a kopottas járgányáról a képeim mellett, meglesi magának őket majd kissé szipirtyós hangon megérdeklődi, hogy holnap is itt vagyok-e még. Elmosolyodom és bólintok neki, az arcán azonban némi tétovázás kivehető. Mintha látná a hegeket az arcomon, a forradásnyomokat a szemöldököm mellett, a szám sarkában, ahogy bőröm mosolyra húzódik. Biccent egyet, majd egy darabig még ott ácsorogva meggondolja magát : dűlőre jutott, ezt a képet pedig lealkudja 17 galleon 6 sarlóról mindössze 15 galleon és 6 sarlóra. Boldogan hajítom el a félig elszívott csikkemet és egyezem bele az alkuvásba, mire újfent meggondolja magát és 20 galleont ad azzal a felszólítással, hogy ne adjak neki vissza. Inkább folytassam a festést, mert nagyon jól megy nekem. Vállat vonok, ismét elmosolyodok és amíg a tágító bűbájjal ellátott szatyrába ejti a képet, úgy elkalandoznak a gondolataim. Na igen, jobbakat tudnék festeni, ha nem kéne azon rágódnom, hogy vajon mikor.. jönnek ők el értem. Az is segítene, ha Nina mellettem lenne, ha támogatna.. ha puha kezét az izzadt vállamra tenné szavak nélkül, ezzel újabb önbizalmat és erőt töltve belém, de.. ő nincs itt. És én is jól tudom, hogy miért nincs itt.. Ahogy azt is, hogy miért nem megyek sehova önvédelmi fegyver nélkül..
 Egy másik cigire gyújtok újfent a piszkos falhoz támasztva a hátamat, pulóverem ujját ismét feltűrve a karomon. 7:23 . Na ezt akkor elszívom aztán csomagolhatok és mehetek fel. Brutálisan jó hetem van, meg kell hagyni, és ez még csak az első!

Nina.


 Kellemesen érintett a nő kedvessége a pénzügyeket illetően, jókor is jött meg jól is, így aztán gyorsan eldöntöttem: a cigaretta után összepakolok és spuri fel, nem várom meg a saját magam által kiszabott munkaidő végét.
 Aztán megpillantottam Őt. Épp csak, hogy véletlenül felpillantottam az egyébként nagyon érdekfeszítő talaj vizslatásomból, mikor úgy hasított belém a felismerés, mint valami áram. Félretüdőztem azt az átokverte dohányt, de nem engedtem meg magamnak a fuldoklásos köhögést, úgyhogy olyannyira bekönnyesedett a szemem, hogy pár csepp le is folyt a pilláim alól. Dühösen vártam, hogy Nina ellibegjen előttem, mint valami tündérke, aki pontosan tudja, mennyire szeretem még mindig. Habár ezzel a tempóval, ahogy haladunk, sajnos - vagy talán szerencsére? - ez a szerelem nem fog tovább égni. Úgy égeti le a tisztásomat a lány a viselkedésével, a pillantásaival és a nemtörődömségével, mintha a célja az lenne, hogy az életemet és a lelkemet az eddigi kisebb sivatagból totális sivársággá változtassa. Torkomban megjelent egy böszme gombóc, szemeim még mindig könnybe lábadva, de szemöldököm alól figyeltem Őt, ahogy lassít és igyekszik minél hamarább eltűnni az utcáról. Mintha csak régi ismerősök lennénk, akiknek közös a múltja.. vagyis .. még annyi se. Ismeretlenek. Teljesen idegenek egymás számára.
 Hagytam, hadd menjen. A lábait nadrágon keresztül is szerettem nézegetni, de ebben a harisnyában meg aztán ki nem nézne végig a lányon. . Jesszus, ha bárki is egy ujjal is hozzáért, akkor szépen egyesével, ujjpercenként fosztom meg a kezétől.. Tehát nem akartam utána menni. Már el is hagyta a festékeket, a képeket, vásznakat és engem is, mikor belém hasított egy érzés, befészkelte magát a fejembe és nem akart onnan sehogyan se kiszállni. Én.. soha nem tartoztam senkihez. Az életben soha sem.. De mégis.. ez a bőrdzsekis, taposócipős barna hajú tünemény.. Igen. Hozzá szeretnék tartozni.. Hozzá tartozom.. És örökké hozzá fogok. Még ha Ő már messze nem fog velem törődni, mikor már csak egy halványuló emlék leszek egy kifakult, régi, megsárgult papíron.. Nekem Ő lesz az az egyetlen, akihez tartozom..
 Hagytam, hadd menj.. Amíg nem ismertelek, nem bíztam soha senkiben. Láttam, amikor könnyeket hullattál értem; és tudom, hogy mindig mellettem álltál. Amikor velem vagy, mindig olyan nyugodt vagyok és boldog. Tudom, hogy nem vagyok vidám, sem szórakoztató, de én, David K*cs*g Bennett.. Szeretlek. Még mindig.. De tudom, ohh, nagyon is jól tudom, hogy neked sokkal jobb lesz nélkülem.. habár.. nem. Semmi habár.
 Hagytam, hadd menj. Látni akarlak újra meg újra, meg akarlak ölelni és megsimítani a gyönyörű fürtjeidet, de a saját világomban kell élnem. Egy olyan világban, ahol Te nem lehetsz ott.
 Utána mentem. Ha a sors fonalai összekuszálódnak, már nem lehet kibogozni őket, bármennyire is szeretnéd. Muszáj tudnom .. hogy minden rendben veled.
- Nina!!
 Hallatszott a mély, dörmögő hangom az éterben, ahogy abban az ócska, szürke pulóverben robogok a lány után hátrahagyva a holmimat. Utolértem, de magam sem tudtam, hogy meg fog-e állni, vagy sem..