36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2020. október 11. 13:10 | Link

Rudolf


Futás. Ja, nem csak akkor szoktam, mikor féltucatnyian loholnak a hátam mögött. Hozzáteszem, az ilyen alkalmak száma igencsak megcsappant, de otthon Franciaországban volt, hogy olykor megesett.
De az ebédet le kell mozogni, főleg, hogy Mina szerint túltolom, pedig tényleg csak szeretek enni, az meg az ő hibája, hogy jól főz. A mozgás meg... olyan, mint a tetoválás, belekezdesz, aztán nem tudsz leállni. Egyikről sem. Ezért lelhető fel a karomon, meg a combomon, és a vádlimon is. Azért nem estem a ló túloldalára, igazán ízlésesek, mert nem engedtem, hogy ezt is homemadeban oldják meg, elmentem inkább szalonba.
Az viszont teljesen jó érzés, hogy nem úgy tekintenek rám az utcán lévők, mintha egy másik egy másik bolygóról érkezett űrlény lennék, aki nem fázik. Ilyenkor sose érzem, hogy hideg lenne. A fülemben dübörög a zene, és egyedül a légzésemre, meg a pulzusomra koncentrálok, meg az előttem haladó ismerős alakra. Kicsit belehúzok, hogy beérjem, majd mielőtt mellé érnék, kiszedem a fülhallgatót, és a zsebembe süllyesztem.
- Igaza volt, tényleg sokat változott ez a hely - nem tudom azt állítani, hogy nem direkt akarok szívbajt hozni rá a hirtelen felbukkanássommal. Még egy ártatlan mosolyt is küldök felé.
- Az utak például tök jók. Ja és köszönöm a tippet, megvan az a könyv, merre? - hogy hirtelen váltok? Megesik, de a kíváncsiságom sajnálatos módon még mindig nagyobb.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkasházy Rudolf
Navigátor, Egyetemi tanár, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos


Pertner a könytösben
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 605
Írta: 2020. október 11. 13:51 | Link

Ráhel

Nem szeretem a felfordulást és nem akarok Teodor életterébe belezavarni, így amíg ő pakol és berendezkedik, addig én sétálok egyet, veszek ebédet, keresek pár apróságot, amit nem árt otthon tartani, és kellene már most néhány alapvető élelmiszert is a házban tudni. Ilyen például a tészta. Szóval amíg ő pakol, addig én vásárolok. A falatozóba rendeltem ételt egy másfél óra múlvai időpontra, így pont elég időt hagytam magamnak, hogy bevásároljak. Az első állomás a vegyeskereskedés, itt sikerül az áhított tésztát beszereznem. Persze vettem sok más mindent is, nem kell azt hinni, hogy a bátyámat, akivel most életünk egy új szakasza kezdődik együtt, majd csak tészán fogom életben tartani, hiszen a házban van saját bájitalsarkom, ahogy neki is saját rendelője. Mi olyan átlagosan jó testvérek vagyunk, de vannak életünknek olyan beszélgetései, olyan pillanatai, amik megtörténtek és amikről, mintha egyértelmű lenne, nem beszélgetünk és nem utalunk rájuk. Nem kerülnek szóba feleségek vagy menyasszonyok, mert mind a ketten megvívtuk a magunk csatáját ebben a témakörben, habár...valójában azt hiszem, ez a téma mégsem olyan lefutott.
Ezen, egészen pontosan Martha-n elmélkedve lépek egyik macskakőről a másikra, hogy megnézzem, milyen boltok vannak még itt, mennyit változott az elmúlt évek alatt, amikor ismerős hang köszön rám váratlanul. Meglep, de nem ugrok ki a bőrömből, így egy pillanatnyi rezzenés után, kedélyes mosollyal fordulok felé.
- Ennek örülök.
Tudtam, hogy a bolt segít majd neki, és örömmel konstatálom, hogy valóban így lett. Van, ami nem változik, ilyen az is, hogy Őszike néniben nem lehet csalódni.
- A színházba, arra gondoltam, hogy veszek bérletet a következő évadra. És ön?
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2020. október 11. 14:05 | Link

Rudolf


Kicsit azért csalódott vagyok. Tényleg vártam, hogy összerezzen, vagy ugrik egyet, de semmi. Akkor annyira mégse mélyedhetetett el a gondolataiba. Pech.
Viszont hamar túllépek a dolgon, ez nem olyasmi, ami maga alá gyűrné az embert.
- Jöhetnek ám még tippek. Jó a kaja kivételével, azt a piacon szerzem be, vagy a Beeeen... na abba kereskedésbe. Azért durva, hogy ott aztán minden is van - pontosan ezért lett kedvenc boltjaim egyike. Ha szemspirál kell, van, ha fehérítős fogkrém, van.
- Hmmm.. miket játszanak? Meg egyébként az működik? Azt hiszem, mikor itt voltam, akkor igazgató váltás volt, talán? Na mindegy, nem igazán láttam egy darabot se, sőt a színészeinkkel se vagyok képben. A musicalt szeretem, csak a franciák vagy nagyon semmilyenek, vagy durván túltolják. Egyszerűen képtelenek megtalálni az arany középutat - igen, amikor azt mondtam, hogy tág az érdeklődési köröm, nem hazudtam. Jó, egy operára akkor se tudnának elrángatni, ha az életem múlna. Azt valahogy sehogyse veszi be a gyomrom, és nagyon fááj.
- Futottam. Otthon jó volt az ebéd, én meg szeretek enni... talán ez a legnagyobb bűnöm - nevetem el magam, s csak gondolatban téve hozzá, hogy már. Voltak durva dolgaim, de az egy másik szakasz volt, amit már lezártam és magam mögött hagytam. És úgy gondolom, jobb ha kamaszkorban jönnek ezek elő, minthogy harimncévesen családanyaként.
- Azt hiszem, múltkor láttam Elizabetet... ő az, aki nagyon esküvőt szervez? Csak nem first lady lesz? - vigyorodok el, mert a pletykák azok pletykák, épp csak nem tudom még magamban összerakni a dolgokat.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkasházy Rudolf
Navigátor, Egyetemi tanár, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos


Pertner a könytösben
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 605
Írta: 2020. október 11. 14:21 | Link

Ráhel


- Benzsay. Igen, én is kedvelem azt a helyet, éppen most voltam ott venni ezt-azt.
Mutatom fel a dupla agglegény élet kezdőkészletemet, amit két szatyorba rejtett nekem az a kedves asszony, aki, mint megtudtam a boltvezető felesége, csak akkor, amikor én még ide jártam, másabbul nézett ki, fiatalabb volt, kevésbé viselt arccal, de eljárt felette az idő, történtek rossz dolgok az életében, de a mosolya igazán kellemes.
- Nem tudom, csak láttam az egyik szórólapon, hogy megkezdődött a bérletértékesítés és szeretek színházba járni, így gondoltam veszek egy bérletet. Talán kettőt, egyet ajándékba.
Tudom, hogy most, az első időkben nem kellene csak úgy szórnunk a pénzt. Mármint, Teo elég jól keres, hiszen már karrierjének abban a szakaszában van, hogy ő mondja meg, mennyi az annyi, míg én bárhol és bármikor találnék munkát, hiszen igen elégedettek a munkásságommal. Mégis, megbeszéltük, hogy a pénz érték, és ezt elsősorban nekem kellene megtanulni, annak, aki éppen besétálni készül a színházba. Azért az egy kicsit elbizonytalanít, amit ő mond, mert valóban nem tudok én se semmit az itteni darabokról vagy arról, hogy milyenek a színészek. Lehet, hogy pénzkidobás lesz az egész, no de ha nem próbálom, nem tudom meg, nem igaz?
- Ha valakinek az evés a legnagyobb bűne, akkor igazából nem is bűnös, szóval még elég jól áll a menny-pokol kérdéskörben.
Igazából szerintem én is jól állok, bár lehet, hogy Martha mást mondana. Habár, nem hiszem. Szerettük egymást, szép volt a közös utunk és nagyon sajnálom, hogy az egész megváltozott valami mássá. Valamivé, ami szétszedett minket, és bár nem tudom, hogy hogyan, de tudom, hogy én hibáztam.
- Körülbelül ilyen magas, nagyszemű, az orra viccesen manószerű, barna hajó és többnyire szoknyákban mászkál? Mert akkor igen, ő az és igen first lady lesz belőle, Daróczy Elizabet. Egész jól hangzik, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2020. október 11. 14:42 | Link

Rudolf


- Ez azért nem változott. Az itteni létesítményeknek kimondhatatlan a nevük... hát még megjegyezni. Nekem egyébként a falatozó a kedvencem most is, nagyon élem, hogy mindig más kaja van, például eszembe nem jutott volna elruccanni Koreába egy normális ramenért, de itt... - sóhajtok fel. Ilyen téren inkább az a kísérletező típus vagyok, és bizony van, hogy olykor mellélövök rendesen.
- Barátnő? - jön az értelemszerű kérdés, nem is törődök azzal, hogy ehhez nekem nem sok közöm van.
- Feleség biztos nem, a múltkor se volt gyűrű az ujján, és most sincs... - villantom meg Sherlockot megszégyenítő tehetségem, mert hogy figyelek ám a részletekre, még ha ez elsőre nem is tűnik fel senkinek.
- Hát nézze, ha Révay Lilinek bármi köze is van a színházhoz, akkor az már eredendően nem lehet szar. Apámmal egyszer csak azért hazajöttünk, hogy megnézhessük Júliaként - tehát az állításom nem elfogultság kérdése, főleg, hogy ha hozzámvágnak valamit, se tudom megmondani, beszéltem-e vele itt létem alatt. Túl sok rossz történt, és az így egybe is folyt, az ilyenket meg az ember nem szívesen idézi fel.
- Én nem hiszek ebben... mármint a menny-pokol dologban, meg a bűnbánatban - pedig valamennyire vallásos vagyok, vagyis apám szülei nagyon. Talán pont ezért nem kérnek belőlem, a világnézetem nem fér bele az ő értékrendjükbe.
- Igen, igen... - villanyozódok fel, mert akkor jól sejtettem. Annak a nőnek már most olyan kisugárzása van, mint ahogy egy egyszerű ember a first ladyt képzeli.
- Az attól függ... - komorulok el, lehajtva a fejem, és összefonom a kezeim a mellkasom előtt.
- Ha a névért cserébe képes feláldozni mindenét. Képes végighallgatni egy pletykaáradatot, elnézni, hogy hol ezzel, hol azzal boronálják össze a férjét, csak mert leáll beszélgetni. Hogy rengetegen ismerik, és lehet még többen utálják... akkor ja, jó dolog - halkan beszélek, és lassan, de érződik a szavak mögött lévő tapasztalat.
- Tudja mit? Nem gond, ha elkísérem? Megnézném én is azt a színházat... csak gyorsan hazaszaladnék átöltözni, így már kezd hűvös lenni - mintha a libabőröm ennek lenne köszönhető, és nem a tapasztalatom tárgyának. Bárcsak képes lennék azt mondani, hogy jó érzéssel gondolok vissza rá... Nem megy.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkasházy Rudolf
Navigátor, Egyetemi tanár, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos


Pertner a könytösben
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 605
Írta: 2020. október 11. 15:08 | Link

Ráhel


- Most én is onnan rendeltem ebédet.
Bele kell szoknunk azokba a változásokba, amik itt történtek, például, hogy már városról beszélünk, annak ellenére, hogy Jolán nénje még mindig a helyi seriff, akinek mindenkihez van egy rossz szava. Mondjuk, tegyük hozzá, hogy ez a hely elképzelhetetlen lenne nélküle, és ezért is örülök, hogy vannak dolgok, amik az elmúlt harminc évben nem változtak itt.
- Ha házas lennék se hiszem, hogy gyűrűt viselnék, a munkámmal összeférhetetlen.
Az én esetemben minden ékszer kizárt, hiszen az emberek életével játszanék. Éppen ezért, vannak olyan bájitalok is, melyeknél muszáj másféle üstöt is beszereznünk a jól megszokott kettes ónnál, elképzelni se tudom, hogy milyen hatással lenne egy karikagyűrű. Mindazonáltal semmi sem változott, hiszen viszonylag hamar megkaptam azt, hogy a barátnőmnek veszem-e a bérletet.
- Testvér. A bátyámmal költöztem ide.
És neki is venném a bérletet ugyebár. Persze, jogos, harmincas éveikben lévő férfiaknak már nem egymással, hanem asszonyokkal kellene összeköltözniük, de mondjuk úgy, hogy ettől a témától egy ideje mind a ketten elszeparálódunk. Neki egy csúnya válás, nekem egy sok kérdőjelet maga mögött hagyott kapcsolatot jelent minden, ami a nőkkel kapcsolatos.
- Ismerem a nevét, de még nem láttam a színpadon, csak az apját.
De ha a lány fele olyan tehetséges, mint az apa, akkor már rendben van a dolog, nem igaz? Próba szerencse lesz ez a pénzkiadás, és ki tudja, talán már ma este eljövök, ha szimpatikus a darab címe, és akkor meglátjuk, hogy megéri-e a dolog.
- Ez máshogy hat azoknál, akiket így nevelnek. A tradicionális nevelést kapott aranyvérű lányok a feleség szerepre készülnek egész életükben. Megtanulnak társnak lenni a férfi mellett, irányítónak a család felett. Megtanulnak jó háziasszonynak, jó anyának, jó szeretőnek lenni. A tanulmányaik mellett nagyon sokat készülnek arra, hogy a megfelelő férfi mellett, őt segítve, teljes életet élhessenek.
Nem csak azért, mert Lizi közel áll a szívemhez, hanem azért is, mert én tisztelem azt az áldozatot, amit ezek a lányok vállalnak, veszem a védelmembe őket. Mondhatnak persze nemet, de azok, akik egy olyan családba születnek, ahol nagy jelentősége van a hagyományoknak, nem nagyon fordul elő.
- Odaadhatom a kabátom, ha az segít, nekem amúgy is melegem van kissé.
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2020. október 11. 15:41 | Link

Rudolf


- Ez volt szerintem élete döntése - még biccentek is mellé, de ez már tényleg elfogultság. Az ottani kaja iránt természetesen, mert hogy a tulaj kilétéről fogalmam sincs, de az biztos, szobrot állítanék neki.
- Jaaa a bájitalok. Tudom ám, hogy átvette Fela helyét. És őszintén nagyon örülök neki, mert így talán a jövő generációja nem éli meg személyes traumaként az órákat. Imádtam Felát, de sokszor meghűlt a vér az ereimbe, mikor körbenézett, ki feleljen... és sose adott K-t, mindig csak VF-et, mert K-ra csak ő tudja az anyagot... gondolhatja, milyen jól esett ez a stréber önérzetemnek - forgatom meg a szemem, megmosolyogva az emléket, mert nem mondhatni, hogy ez most egy tátongó seb lenne, épp csak tanultam tőle is valamit. És ez a lényege egy tanárnak, nem? Most, hogy a módszerei milyenek, az megint más tészta, de ha én tanárnak adnám a fejem, inkább lennék olyan, akire még évek múltán is emlékeznek. Hát Fela ezt elérte.
- Ugye tudja, hogy most simán kemuzhatott volna valamit, ami nem vetne fel több kérdést? De nyugi, sok időbe telt, de megszereztem a kapcsolót, ami nem hagyja, hogy mások privát szférájába gyalogoljak a kíváncsiságom miatt - így biztosítom arról, ha nem akarja, nem faggatom tovább, elvégre kényes témák mindenkinek vannak, és én se beszélek az enyémről... illetve.
- Elmondjam a nagy titkom? Az anyám megszült, aztán pár hónap múlva lelépett. Ott hagyott engem a férjével egyik napról a másikra. Tizenhat voltam, mikor megtudtam, ki az, és hogy... hát prostinak állt - szárazan nevetem el magam, miközben ránézek.
- Érti? Jól élt, megvolt mindene, ami kell. Pénz, család, egy férj, akit állítólag szeretett, és ezt huss... eldobta... azért - rázom meg a fejem, mert ez számomra érthetetlen, főleg, hogy ő se tudta elmagyarázni, miért. Mindenesetre, most már tudok róla beszélni, mert tudom, nekem emiatt nem kell szégyenkeznem, ez az ő szegénységi bizonyítványa.
- De apu most rendben van, felesége van és lett egy öcsém, de nagyon sokáig élte az agglegény életet, és nem panaszkodott. Talán úgyis ez a fontos... a végeredmény, és tuti önnek is lesz majd happy end - biztatóan mosolygok rá, mert ebben az egyben biztos vagyok.
- Korombeli, az apja meg egy mumus - ebben pedig megingathatatlan vagyok.
- Mondjuk ez visszajöhetne a közdivatba, bár magamról nem tudnám elképzelni, hogy képes lennék egy férfi köré építeni az életem. Valószínűleg pont azért, mert nem ilyen nevelést kaptam. Jó, most nem azt mondom, hogy majd ha eljön az idő, ordítva fogok menekülni előle, épp csak nem akarok függni senkitől, és nagyon ritka az, ha valaki társat talál, nem valakit, akivel van... - én meg megvárom inkább azt. Voltam kiszolgáltatott, és az a legszomorúbb, hogy akkor azt hittem, ez így teljesen rendben van.
- Hát, ha tényleg nem gond akkor köszönöm - s ha megkapom a kabátot, szépen fel is veszem, még a cipzárt is összehúzom .
- Tényleg, és a tesója fog itt dolgozni? Elkell a városba egy pszichológus, majd meglátja - próbálom inkább másfelé terelni a témát, mielőtt még az életkedvem is lehúzom teljesen.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkasházy Rudolf
Navigátor, Egyetemi tanár, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos


Pertner a könytösben
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 605
Írta: 2020. október 11. 16:54 | Link

Ráhel


Biccentek egyet arra, hogy az életem döntésének nevezi a falatozót. Mivel kotyvasztok, szeretek főzni is, de olyan alkalmakor, amikor egy férfi pakol és rendezkedik, jobb, ha az élete meg van könnyítve olyanokkal, mint, hogy valaki más főzi az ételét. Arra, hogy Felagund utója vagyok, ismét bólintok, és habár hallottam a rémhíreket, én magam a tanítványa voltam, olyan, akit magam mellé vett, és az egyetlen befolyásoló tényező a Lizivel való harcunk volt a kegyeiért. Ott pedig végül, nem hirdettünk győztest.
- Mármint azzal kapcsolatban, hogy kinek veszem a bérletet? Szerintem, ha egy nőnek venném, több kérdést vetne fel, mint a testvérem.
Ámbár az is lehet, ugyebár, hogy visszatérünk az örök problémakörhöz, vagyis ahhoz, hogy homoszexuális-e Farkasházy Rudolf. Sajnálom a reménykedőket, nem, nem az, és nem is tervez azzá válni. Onnantól pedig, hogy hallotta, van az iskolában olyan vélavérű, aki lazán kezeli a szabályokat, még csak nem is kockáztat. Van az a bölcs mondás, ami erre tökéletesen igaz, de ez csak pár embernek humoros, így csak sóhajtva gördüljünk túl a kérdéskörön.
- Ha mindenünk megvan, igazából nincs semmink, mert arra amire vágyunk, nem lehet a miénk. Ilyenkor elkezdenek minket olyan dolgok foglalkoztatni, amik nem illenek az élethelyzetünkbe. Miért áll egy gazdag feleség és anya kéjnőnek? Mert hiányzik az életéből a kéj.
Elméletben nagyon okos vagyok, még a szexualitás kérdéskörében is, gyakorlatban azonban vannak hiányosságaim. De még mennyi! Az, amit otthon tanultam, nem olyan, amit a nagy átlag otthon tanult. Nem ismerem a családi egységet, a bajban összefogást, az anyai ölelésben rejlő erőt. Mert a mi szüleink sem úgy szerették egymást, mint más gyerekek szülei. Nem volt meg az, amit másoknál tapasztaltunk.
- Akkor Sebastiannak vetélytársai voltak mumustéren?
Kérdezem egy apró mosollyal, mert a férfi tudom, hogy régóta a kastély és környéke rémálma, amihez nyilván a felesége váratlan halála sem járult hozzá.
- Igazából ez olyan, hogy ők ebben nevelkedtek, nem tudják elképzelni azt az életformát, ahol a nőnek szabad akarata van. Nem ismerik például a válást, vagy azt, hogy több partnerük legyen, ne csak egy. Lizi valahogy a határon mozgott mindig is, mivel korát tekintve már közel tíz-tizenöt éve házasnak kellene lennie, utódokkal. Ő egyetemre ment, céget alapított és a saját termékeit árulja. Patikát akar nyitni, vannak tervei túl azon, hogy erős fiúkat szüljön. A kérdés az, hogy ebben a férje mennyire fogja támogatni.
Közben átadom a kabátot, és valóban megállapítom, hogy nincs hideg, legalábbis jó működik a fekete, kötött pulóver bűbája.
- Igen és nem. Ő speciális eset. Megválogatja a hozzá járókat. Nincsenek sokan, pár embernél többel nem foglalkozik. Szóval nem ő fogja elhozni a megváltást a településre.
Hozzászólásai ebben a témában

Mácsai Ráhel
INAKTÍV


Blondie - Cinderella
offline
RPG hsz: 283
Összes hsz: 2239
Írta: 2020. október 11. 17:43 | Link

Rudolf


- Hát nem tudom, szerintem így több a kérdés... harmincas, a testvérével él.. talán macska, vagy kutya. Vagy egy kisiklott házasság, vagy egy csúfosan véget ért kapcsolat, persze semmi közöm hozzá, és állítson le nyugodtan, ha túllépem a határt - szabadkozok egyből. Nem a melegség bennem tényleg nem fogalmazódott meg, egyszerűen tudom, hogy nem az, még annak ellenére is, hogy az első hozzá intézett kérdésem nem ezt sugallta.
- Akkor sem nevezem nőnek azt, akinek egy numera fontosabb a gyerekénél - nem mondom, hogy nem értem meg. Az apámat se kezdem védeni, hisz tisztában vagyok az alapvető hiányosságival, de. Én nem hagytam el, nem is tudnám, annak ellenére, hogy a nevét nem viselem.
- Révay mindenképp. Ő a sötét árnyék az ablak előtt. Fela nem feltétlenül mumus, tőle az ember megszokja, hogy ilyen, és egyszerűen beletörődik, és nem tart tőle tovább. Révay más. Nekem azok az ijesztő emberek, akiket nézhetek bármeddig, egyszerűen nem tudom hová tenni őket, nincs olyan skatulya, amelyikbe beleillenek, így nem is lehet tudni, hogy állj hozzá... mit fog reagálni, érted? - hogy átváltok tegeződésbe? Jelenleg fel sem tűnik, de ez ilyen. Én ilyen vagyok, ismerem a formaiságokat, követem is őket, de aztán egyszer csak jön, és felhagyok vele, még ha ez lehet most felháborító is.
- Egyenrangú félként talán sosem fogja tekinteni. Főleg, ha ő is ilyen tradícionális férfi, aki szerint az asszonynak a konyhában vann a helye, és csak a gyerek. Pedig kár lenne Elizabetért, az ilyen nők mindig baromi sikeresek, és valahogy bekerülnek a történelembe... de ugye ott a másik fél - amit nem ecsetelek, hisz nálam ő biztos jobban tudja, miről beszélek.
Amíg rám nem kerül az a kabát, fel sem tűnik, mennyire lehűlt az idő, vagy pusztán a pulzusom normalizálódott. De tény, hatványozottan jobban érzem magam, és nem kellet semmihez sem nyúlnom ezért, ez benne a legszebb.
- Talán ő csinálja jól, akkor gondolom nem is a pénz lebeg a szeme előtt, hanem, hogy akik hozzá járnak, tényleg meggyógyuljanak - mosolygok fel rá. Igen, fel kell, mert bár nőttem, azért nem eleget.
- Ooo, Szentivánéji-álom... na? - a plakátot anélkül ismerem fel, hogy a betűket is látnám. Merthogy közben odaérünk a színházhoz.
- Én veszek bérletet - halászom elő a telefontokomból a pénzt. Ez az, amiből nekem sose volt hiány, ellenben minden másból, így nem is ragadom meg két kézzel, és hajlamos vagyok úgy szórni, mint a konfettit.
Hozzászólásai ebben a témában
Farkasházy Rudolf
Navigátor, Egyetemi tanár, Staff, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos


Pertner a könytösben
offline
RPG hsz: 196
Összes hsz: 605
Írta: 2020. október 11. 18:46 | Link

Ráhel


- Nincs háziállatom, nem voltam házas és nem ért véget csúfosan kapcsolatom.
Nem ért? Végül is, nem volt filmbe illő jelenet, ahogy Martha kisétált az ajtón, majd két hétre rá realizáltam, hogy még mindig nem sétált be az ajtón. Viszont nem volt semmi olyan, amit ilyenkor fel szoktak hozni. Nem verekedtünk, sosem mondtunk egymásra olyat, ami a másik lelkét megtépázta volna. A magam részéről ebben a kijelentésben biztos vagyok, az ő részéről meg hiszem, hogy így van, mert én hiszek benne. Arra azonban, hogy ő az édesanyját minek minősíti, nem teszek külön megjegyzést, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nem az én anyám, még csak nem is ismerem, éppen ezért csak hagyom, hogy kimondjon mindent, ami a szívét nyomja.
- Értem, amit mond. Volt ilyen tanárom az egyetemen, mára pedig a kollégámmá vált.
Én, vele ellentétben, megmaradok a magázódó formánál. Az egyetemen is mindenkit magázok, legyen fiatalabb, idősebb vagy éppen velem egykorú. A kollégák közül párakkal természetesen tegeződünk, de az egy kollegális, nem tanár-diák viszony. Tudom, hogy itt vannak havertanárok, de magamat nem szeretném oda soroltatni.
- Sosem fogja, és senki sem várja el tőle, hogy így legyen. Ő a férfi, a család feje, ő osztja a szerepeket. Azonban, ahogy én látom, ő is a határon mozog, ezért is tűnnek riasztóan tökéletesnek. Konrád, ahogy én látom, sosem lesz az a fajta férfi, aki virágcsokorral rohan át a városon csak mert Lizi ujjába szálka ment, vagy éppen mert gyereket szült neki. De bizalmat szavazott neki, hiszen engedte, hogy a tanács tagjává váljon és nem vetette el a patika gondolatát sem. Ő a bizalmával mutatja ki, hogy Lizinek vannak jogai és ez nemesebb gesztus, mint az, ha valaki elhalmozza a másikat ajándékokkal.
Én hiszem, hogy ők jó párost alkotnak majd, mivel a női fél sem az a fajta, aki a férfin akar csüngeni. Nem olyannak ismerem, aki folyton kéz a kézben akar haladni a másikkal, és hosszú búcsúcsókokat váltana a kapualjban vele. Mondhatjuk úgy is, hogy szerencséjük van egymással.
- Nem, minket nem motivált sosem a pénz.
Hogy mi van a bátyám motivációja mögött? Valami, amiről nem kívánok beszélni. Őt sem kívánom kibeszélni, de része a nagy egésznek, hogy vele élek. Megvallom, elképesztően megnyugtat a tény, hogy vele jöttem ide, hogy esténként szólhatok pár jó szót egy olyan emberhez, akit igazán szeretek és csodálok. Szeretem, hogy úgy hajtom álomra a fejem, hogy ő itt van. Nem tudok kötődni, képtelen vagyok rá, de hozzá mindig ragaszkodtam, és amikor az eset történt úgy éreztem, hogy nélküle nekem sem szabad maradnom. De itt vagyunk. Más nem számít.
- Nem hangzik rosszul. A többi is elég ígéretes. Az arany időnyerőre  már amúgy is kíváncsi voltam. Egy pszichológusnak remek élmény lesz, úgy vélem.
Az ajtónál előre engedem, ahogy a sorban is, és most már biztos, hogy Teodor este kap tőlem egy bérletet.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza