36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 25. 22:51 | Link

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Mindennel elmaradtam. Jelenleg itt nem csak a súlyos tananyagot kell érteni, bár az a mérvadó jelenleg. Az életben is lemaradtam, és attól tartok, hogy nem is tudok bele visszatérni sehogy, bármennyire próbálkozom is. Félek, hogy minél jobban próbálkozom, annál messzebb kerül tőlem a visszatérés lehetősége. A doktornő azt mondta, hogy normális dolog ennyire bizonytalannak lenni egy ilyen helyzet után, de nehezen fogadom el. Nem szeretem a bizonytalanságot, a biztos adott mindig támpontot. És hogy most mi a biztos? Semmi. Az égadta egy világon semmi, mert akivel osztozhatnék a gyászomon, amely lassan felemészt, több száz kilométerre tartózkodik tőlem, a leveleimet pedig kétes, hogy megkapja-e. Minden bizonytalan, még az is, hogy az elém tett könyv sorait megértem-e az órán, mert kezdek ebben is kételkedni. A tanárok megértőek és együtt érzőek velem, amiért hálás vagyok, de nem tudok figyelni rájuk, ami nem az ő hibájuk. A kedvességüket sem használhatom ki a végtelenségig, kérdés, hogy meddig tűrik a figyelmetlenségemet és a késztetést, hogy valami biztosat találhassak az életembe. Félek.
Minden félelmet mégsem tud legyőzni az ember, így amikor megkaptam a Sárkánytan ajánlott olvasmányait, rögvest tudtam, hogy melyikre fáj a fogam. Hogy melyikben vagyok biztos, hogy melyik az, ami lefoglalhatja az agyamat órákra. A könyvesboltot hamar elhagyhattam, az eladó néni sem kérdezgetett feleslegesen, eleve képtelen lettem volna felvenni a szemkontaktust, hogy megadjam neki a beszélgetés lehetőségét, így bementem, megtaláltam, kifizettem, és kijöttem. A boltból kilépve bújom az első oldalakat már. Lefelé hajtom fejemet, a könyvet teljesen magam előtt tartom, és a körülöttem lévő világ megszűnik létezni, ahogy Salmander sorait olvasom. Figyelemfelkeltő, érdekes és még tanulok is belőle, talán minimális szinten, de segíthet felzárkózni a tananyagban. Másra amúgy is képtelen vagyok.
A könyv teteje hirtelen nyomódik bele valamibe, felcsúszik rajta a lendületemtől, majd azzal tökéletes ívvel nyomódik bele arcomba. Megszeppenek, halk sikkantásféle hagyja el ajkaimat az ijedségtől, orrom nyomódik a könyv lapjai közé. Akaratlan toporgok előre még párat az el nem múló lendülettől, de amikor végre sikerül megállnom, nem merek felpillantani. A könyvet még jobban arcom köré húzom, már ha ez lehetséges, az sem érdekel, ha az orrom piros lesz tőle. Csak eltűnni szeretnék.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. augusztus 3. 22:16 | Link


apró ütközet. tintafoltos illusztráció


Hosszabb körút volt, mint terveztem, de egy művészellátóban az ember talál olyat, akivel szóba elegyedik. Még ha amatőr is volt – bár én is annak számítok, tudom -, akkor is, de mégsem kapott el olyan hév, mint Cole esetében. Csak jó volt, jól esett és észre sem vettem, hogy a pasztellszínek sora előtt mennyire elment az idő. Nem kínzott az éhség, ami végül mégis kihúzott a boltból és a gyorsétteremben találtam magam, ahol már nem volt kellemes beszéd, csak evés és végül a hazajövetel. Muszáj volt elmennem, az olajfesték erre ritka, nekem pedig kell, már az iskola miatt is. Vettem mégis vízfestéket is, pedig azt kifejezetten utálom, de ha Bogi kedvet kap, azzal mégis jobban boldogul és mossa le magáról, mint azt, amiket én használok. Szeretem, ha érdeklődik, még ha ez gyermeki is, de épp elég, én pedig megadom neki a teret. Bármire. Meg, gyerek, a gyerekek pedig szeretnek a színekkel játszani, még ha én kevésbé is szoktam, mikor milyen erő hajt. Akadnak még apróságok, ecsetek, lényegében oldaltáskám tele, kezemben maradt a három tintásüveg, amit nem az órai jegyzetelésre tartogatok. Megjött a kedvem, hogy ezzel fejezzek be egy ideát és húzzak másikat, a lehető legsötétebb színben pompázik, kellően formálható és mégis, tartós. Az illata pedig…
Itt vagyok a faluban már és a lezárt tégely ellenére is érzem. Ezt egyedül szoktam művelni, leginkább, van egy bukéja, ha nem csak vonalakat húzok vele, terveim szerint ecsettel, de mégsem rakom be a többi közé, mert ha ez egyszer kiömlik… Így is húzza a vállam, elragadtattam magam és akkor még mindent még nem is szereztem be. Megállok, mert épp szükségem van az egyik kezemre ahhoz, hogy zsebembe túrva megnézzem, hogy a mugli pénz mellett hoztam-e olyasmit, amivel itt fizethetek. Valamennyi akad, süteményt vinnék, hátha meglephetem vele, őt, vagy Annát, de azt hiszem, fordulnom kell majd, ez csak egy nyamvadt szelet islerre, ha elég. Épp fújtatnék, amikor érzem, hogy valami a hátamba áll. Vaskos, mégsem a legkeményebb él, amely hátamba fúródik és a lendülettől előre lendülök, akaratlan. Szegény, mögöttem sikolt, én néma maradok, ellenben hirtelen fordulok és kapok karja felé – nem fogom meg, ellenben míg inog, ott van, hátha el kellene kapnom. És csattan. Az egyik üveg kicsusszan ujjaim közül, a földnek csapódik és fekete pacát hagy csak csupán, szilánkokkal. A freccsenő tinta cseppjei kötnek ki cipőinken, talán még a lábszáron is, amikor erre már felszisszenek, aprót.
- Ne haragudj – engedem le a kezem és figyelem, de semmit sem látok belőle, csak a könyvet. Kissé oldalra dőlve kukkantok felé, de olyan közel van a laphoz, hogy szinte arcára másznak a betűk. – Minden rendben? – ekkor pillantok le. – Nagyjából – kezdem keresni pálcám valahol a táska mélyén, ha itt van, hogy legalább róla eltűntessem, de leakadva kezdem képzeletben összekötni az apró pontokat. Érdekesek.
Utoljára módosította:Alexander Burton, 2020. augusztus 3. 22:33
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. augusztus 6. 18:08 | Link

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Apa mondta mindig azt, hogyha így olvasok, ennyire elmerülök az adott könyvben, akkor előbb vagy utóbb baleset lesz a vége. Ilyenkor, már-már állandó jelleggel küldtem felé egy elnéző mosolyt, ahogy az egy kamaszlánytól várható, és ugyanúgy olvastam tovább. Valahogy ösztönszerűen kerülgettem az embereket mindig is, miközben olvastam, hiszen a periférikus látásom ilyenkor nem veszik el. Folytattam, és soha nem történt semmi baj, mert ha én nem, akkor ők kerültek ki engem, hogy végül sűrű elnézések közepette mehessek tovább. De ma, Merlinre, ma mindenképpen meg kellett történnie annak, ami eddig soha. Pont ma, hogy fejemet nyomhassam teljesen elvörösödve a könyvem gerincébe, mintha nem lennék normális, és most nem is érzem magam annak. Ilyenkor okosabb az ember mindig, apámra kellett volna hallgatnom, aki - biztos vagyok benne -, hogy éppen Anubisszal karöltve nevetgélnek a markukba, amiért végig nézhették az egészet.
Aztán jön a csattanás. Kékjeim kerekednek ki, a túlzóan közeli betűket pillantom meg először, amikre nem tudok fókuszálni. Eltörtem valamit. Merlinre, tényleg eltörtem valamit a figyelmetlenségem miatt, mert így olvastam. Ha fontos volt? Ha kedves volt az illető számára? Ha... A könyv alját húzom el arcomról, hogy legalább lefelé sandíthassak, ha már a srác - a hangja alapján - arcára képtelen vagyok ezek után. Miattam tört el valamije, ami számára fontos lehet. Arcomon a pír még jobban elterül, alsó ajkamat rágcsálva figyelem a fehér cipőmön szétterülő cseppeket. Milyen szép...
- Olyan, mint a Sárkány csillagkép - kerekednek ki a szemeim a felismerésre, majd húzom vissza arcomba a könyvet azonnal, ahogy tudatosul bennem, hangosan mondtam ki a szavakat. Komolyan az az első megszólalásom, amit Teótól tanultam, miközben a srác tintája csordogál a földön? Alsó ajkamat rágcsálom, végül mélyet szusszanva kezdem lejjebb ereszteni a könyvet arcom elől. Érzem, hogy orromat eléggé megnyomta a kötet, de már mit sem számít.
- Saj-sajnálom, én nem akartam - szám előtt áll meg a könyv, hangom lehet elhal a körülöttünk lévő szavak nyüzsgésében. Csak remélem, hogy meghallja. Felpillantani továbbra sem merek, fejemet kissé előre biccentve tartom, talán abban a reményben, hogy előre hullott ezüstös tincseim takarnak el. Nagyjából örökre.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. augusztus 9. 22:14 | Link


apró ütközet. tintafoltos illusztráció


Nagyon el akar tűnni. Akárhogy nézem – márpedig semmi harag nincs abban -, szinte legilimencia sem kellene ahhoz, hogy tudjam, mire gondol. Megértem, sokszor az a legjobb megoldás, de most semmi olyasmi nem történt, amely miatt végleg el kellene tűnnie. Vagyis, számomra biztosan nem. Ketten nem figyeltünk, nem is vagyok az az alak, aki az utcán is, egy vállkoccanás miatt üvölteni kezd, se ingerem, se kedvem nincs sosem ezekhez, időm pedig főleg. Teljesen felesleges, attól nem leszek sem több, sem kevesebb, hogy valaki idegent elküldjek a halálba, bár tény, van amikor indulatos vagyok és hangos, de ahhoz több kell. Sokkal.
Arcomra barátságos mosoly kerül, mert valóban, nem nyitnék a harag felé. A könyv gerincére vándorol tekintetem, majd vissza arra, amit látok – arcának apró szeglete, az ezüstös tincsek, ahogy omlanak, mozdulnak és ahogy csillan rajtuk a fény. Aztán ott a tintám a földön. Kár érte, de koránt sem pótolhatatlan. Óvatosságból rejtem a többi üvegcsét a táskámba, lehet eddig sem lett volna nekik rossz ott, de nem bánom. Igen, felitathatnám és elfelejthetném, de a tinta nem lenne tiszta, ha a bűbáj nem tökéletes, akkor főleg nem, de mindig kerül bele pár apró szemcse, amely miatt már nem lenne tökéletes. Megtanultam ezt a festékeimmel, megtanultam most, hogy ne cipeljem a kezembe. Ennyi. Aprót mozdul, lesandít nyilván ő is, hogy mi történt. Nem erőltetem, hogy tegye el és beszéljen velem, én is vele tartok, a cseppeket figyelem és ahogy vékony, bátortalan hangja szólal meg, úgy hümmögök. Lépek, mellé leginkább, egy irányba fordulok, mintha el akarnám kísérni a további úton, de igazából az ő szemszögét állítom be. Pár pillanat némaság, majd leguggolok és úgy nézem tovább, fejemben összekötögetve a pontokat.
- És valóban. Jó a szemed hozzá. Csillagászkodsz vagy alkotsz? – pillantok fel, így kicsit belesve a könyv mögé, de semmit sem látok. Csak, hogy piros. Felemelkedem és visszalépek oda, ahol álltam, hogy a távolság könnyítse azt a zavart és feszültséget, ami belőle árad. Kezem leengedem magam mellé, a tintát kissé beissza a föld. Nincs itt probléma.
- Ugyan, kérlek. Ne okold magad. Nincs baj, ez csak egy üveg tinta. Nem haragszom – mivel nem lát, hangomból kell meghallani, hogy nincs így. – Szeretnéd, hogy eltűntessem a foltokat? – nem moccanok, de ha kell, akkor megteszem. A magam cipőjén is van belőle, de egyelőre nem jöttem rá, mi, így még hagyom ott. Ameddig bátorságot gyűjt – más nem, a meneküléshez – addig azzal foglalom le magam. Mint valami pacateszt.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. augusztus 13. 16:09 | Link

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Ő egy nagyon kedves srácnak tűnik. Vagyis nagyon kedves srácnak hallom a hangja alapján, mert ugye az arcát a könyvön keresztül aligha látom. Inkább elfoglalom magam a pacák tanulmányozásával, hogy rögtön kimondjam azt, ami először az eszembe jut. Egyetlen csillagképet ismerünk Teóval, és az a Sárkány, ami gondolkodás nélkül hagyja el számat is. És még nem is vagyok pontos sem, mert Teó csak ismerte. Alsó ajkamra harapok, hogy ne engedjek utat a rám törni készülő szomorúságnak, mert sem az idő, sem a hely, sem a szituáció nem alkalmas arra, hogy magamba zuhanjak. Fel kell zárkóznom az évfolyamtársaimhoz, kellene barátokat is szereznem, de ezek mind nehézkes dolgok, hogyha egy egyszerű csillagképről az engem ért veszteségek jutnak eszembe. Döntöttem, és tartanom kell magam ahhoz, hogyha előrefelé szeretnék haladni az életben.
Óvatosan rázom meg a fejemet a kérdésre, pár másodperc erejéig találkozik pillantásunk, de nekem éppen elég ahhoz, hogy fülem végéig ismét elpiruljak. Alsó ajkamba harapok, nagyot szusszanva, borzalmasan lassan veszem el arcom elől a könyvet, de fejemet továbbra is lehajtva tartom. Egy mélyebb levegőt veszek, majd hátizsákomat lököm előre, hogy belecsúsztathassam a könyvet. Kicsit még szöszmötölök, mintha nem férne bele rendesen, de csak időt szeretnék nyerni magamnak. Már-már kellemetlenné alakulna, amikor behúzom a cipzárt, és felpillantok a srácra. Magasabb nálam, minimum egy fejjel, az arca mérhetetlen kedvességről árulkodik, én meg megint elpirulok, amikor eszembe jut, hogy eltörtem a tintatartóját.
- Vesz-veszek neked másikat - sütöm le tekintetem, mert bármennyire is nem gond neki, és ezt is érzem ki hangjából, akkor sem hagyhatom csak így a helyzetet. - Ne! Kérlek... ne - kapom fel fejemet rögtön. Kékjeim csillogni kezdenek, ahogy elkapom a srác tekintetét, aki csak határozottságot láthat benne. Nem szeretném, ha a foltok eltűnnének, sőt... - Megköszönném, hogyha megbűvölnéd, hogy maradjon rajta örökre. Ná-nálam nincs pálca - sütöm le tekintetem megint, és ahogy egy ezüst tincs esik előre tűröm hátra azonnal. Alsó ajkamba harapok. Egy olyan emlék, amit soha nem szeretnék elfelejteni, még ha fáj is rá gondolnom. De vidámak voltunk olyankor mindig. Mindig, amikor egymás mellett feküdtünk, és az összes csillagkép a Sárkány volt. Mindig, amikor próbáltuk kitalálni, hogy mi a többi. De a mindig véget ért és nincs többet.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. augusztus 30. 22:47 | Link


apró ütközet. tintafoltos illusztráció


Hagyok én neki időt a válaszra, bőven, se hangom, se testtartásom nem siettető, nem mindenki olyan nyitott és bátor, hogy csak úgy beszéljen. Mikor kicsi voltam és először kerültem közösségbe, én sem akartam senkivel sem beszélni, csak valami mögé elbújni és onnan nézni a többieket, ahogy játszanak és barátkoznak. Aztán jött Vivi és nem is kellett más az életembe, talán kicsit önző módon zárkóztam el teljes mértékben, hogy végül nyitottam mégis a többiek felé. Olyan mély és szoros kapcsolat senkivel sem alakult ki, de abban segített, hogy ne féljek ösztönösen megtenni ilyesmit. Nem tudom, hogy neki miért nem megy és miért bátortalan, de nem is kell, elvégre a nevét sem tudja, nemhogy abba vájkáljon, hogy miért is olyan, amilyen. Ez teljes mértékben mindenki magándolga, még ha én sokakat vázlatolok fel és örökítek meg egy lapra. Valahogy, még ha élőben is ül valaki modellt, sosem megyek annyira messzire, hogy kényelmetlen legyen végképp.
De az legalább kiderül, hogy nem csillagász. Nos, nem is kell, hiszen lehet azt amúgy is tudni, nekem valamelyest kell is, hiszen a szakirányban van erről egy fejezet, egy ág, amivel még ki kell békülnöm, hogy értsek mindent, amit csak kell. Lehet hülyén választottam, még ha némely része érdekes is. Elhúzza végül arca elől a könyvet és így láthatom, kivel is van dolgom. Ismerős, bizonyára láttam már sétálni a falak között és megjegyezhettem arról, hogy haja olykor érdekes árnyalatokban mutatkozik, most épp ezüstös, mintha csak a folyékony fém csillanna meg a napon. Egy barátságos mosolyt küldök felé, hogy nem, így sem fogok harapni, még ha ő engem sose látott vagy jegyzett meg.
- Dehogy kell, majd szerzek, úgyse írásra kell – ha nagyon necces, hát felhígítom, kérek valakitől, visszamegyek. Nem nagy kunszt, nem veszem a szívemre, nem az egyik vásznat borította le, amelyen valami már alakul, akkor lehet mérges lennék, de az természetesen nem itt történne és nem vele. Mindegy is. Hátha csak elég az, ha leszedem róla. Meglepetésemre tiltakozni kezd ellene. Lepillantok a cipőre ismét, majd rá, majd bólintok.
- Oké, nem bántom akkor. Jól sikerült – mintha ők alkották volna ketten, nem a véletlen, meg a gravitáció, de a művészet bőven jelen van a természetben is, ott a legjobban, mert nem ér hozzá emberi kész, csak történik és csodálhatjuk. Én néha szoktam, még ha a legtávolabb áll tőlem az, hogy tájképeket alkossak. Csak órára szoktam és akkor, ha valami nagyon vad vagy fura dolog, a színek fognak meg.
- Ó, máris. Csak tudnám merre van – most rajtam a sor, hogy a táskámban matassak, van benne elég holmi, amit részben kezembe halmozok és fél kézzel keresek tovább. Majdnem bemondom, hogy én nem tudom hol van, lehet nálam sincs, amikor ráfonódnak az ujjaim. Ritkán használom, ha azt nézzük. – Bocsáss meg, sok a cuccom – fülem mögé tűzöm, ameddig visszapakolok, majd leguggolva veszem újra kézbe és a cipőre célozva bűvölöm meg, ahogy a biztosan maradandóra ítélt vásznaim szoktam. Egy röpke mozdulat, aztán egy másik, amivel azért a lábszárára került felesleget mégis eltűntetem.
- Készen is vagy. Egész feldobta így ezt a darabot – egyenesedem ki, majd felé nyújtom pálcátlan kezem. – Mellesleg, Alex, ha valaha szükséged lenne még lábbeli dekorra.
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. szeptember 2. 11:40 | Link

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Alsó ajkamat harapdálva próbálom összeszedni magam. Nem alkalmas az időpont, s egy váratlan pillanatban utat is tör a gondolataim között Teó arca. A mosolya és nevetése, a hangja, ahogy a tananyagot magyarázza nekem, miközben én értetlenül ráncolom a szemöldökömet és az orromat, mert egy szavát sem értem. Ő pedig kezdi elölről, hogy mindenképpen megértsem, sikerüljenek a vizsgáim, és... a pillanat tört része alatt, ahogy egyre jobban és jobban tisztul a kép, Teó helyett látom Dodit. Végig ő lett volna? Ugyanolyan mosoly van ajkain, mint a testvérének, szinte már fekete tekintetében csillan mégis valami más. Szomorúság. Őszinte és tiszta szomorúság van a pillantásában, ahogy küzd magával, küzd testvére elvesztésével. És éppen azért kell nekem erősnek lennem, hogy segíthessem őt. Támogassam, és ha csak némán is, de ott legyek mellette, amikor minden csak rosszabbra fordul, hogy tudja, számíthat rám. Még ha szavakkal képtelen is vagyok kimondani neki. Erre van szükségem.
Ez ad elég bátorságot ahhoz, hogy felpillantsak és szemben találhassam magamat egy háztársammal. Láttam már a folyosókon, de soha nem beszéltünk, megmerem kockáztatni, hogy idősebb is nálam, szóval annyira nem is olyan meglepő, hogy elkerültük egymást. De kedves. Nagyon az. A mosolya is, ahogy rám néz, a tekintetéből jövő őszinteség miatt jövök azonnal zavarba és hajtom fejemet előre ismét. Mélyeket lélegzem, kénytelen vagyok, ha nem szeretném, hogy piros arcomat nézze az egész falu, majd az iskola is, mert tuti biztos, hogy kitartana addig, amíg visszaérek a kastélyba. Aprót biccentek, elfogadom, hogy nem kell, de valószínűleg úgyis fogok neki venni másikat, aztán valahogy eljuttatom neki. Valahogy...
- Valóban nagyon jól - mosolyodom el szélesen, majd végre fel is tudok pillantani. - Másra használod, mint az írás... akkor rajzolsz vele? - kékjeimben csillan meg a kíváncsiság, miközben arcát fürkészem. Ha már lehetőségem van kapcsolatot kialakítani, nem futamodhatok meg. Erősnek kell lennem, hogy tudjam támogatni Dodit, és ahhoz ez az első lépés. Legalábbis nekem biztosan.
Folyamatosan arcát és mozdulatait figyelem, ahogy keresi pálcáját a táskájában. Egyre több cucca kerül ki belőle, mire végül megtalálja, és füle mögé tűzi. Olyan természetes mozdulatként cselekszi ezt meg, hogy szinte leesik az állam tőle, ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy figyelem. Észre sem veszem, hogy esetleg kellemetlen lennék már, mert annyira el van foglalva a dolgai visszapakolásával, hogy én is csak akkor eszmélek fel, amikor a pálca vége a cipőmre irányul. Csillogó kékjeimmel figyelem, ahogy egyébként semmit nem változik a cipőm, de a tudat, hogy örökre ott marad rajta, elég, hogy boldog legyek. Kicsit feljebb emelem jobb lábamat, hogy megcsodáljam a cipőt, mintha így jobban látnám. Akaratlan kerül fel egy széles mosoly ajkaimra, miközben tekintetem ismét - mint kiderül - Alexre vezetem, majd a felém nyújtott kézre.
- Margaréta - fogok rá jobbjára, majd rázom meg óvatosan, egy hatalmas mosoly mellett. - Mindenképpen neked szólok majd... Navinés vagy, igaz? - mert az ilyen dolgokat nem árt tisztázni még az elején.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. november 22. 15:04 | Link


apró ütközet. tintafoltos illusztráció


Láttam már őt, ahogy ő is engem és mindig körbevette valami furcsa, csendes és sötét felleg, amely tekintetében is ott ül, még ha a kíváncsiság is, vagy bármely, amely épp benne tombol. Nem ismerem a történetét, nem ismerem a szavait, ahhoz nem vagyok annyit a falak között, hogy mindenki meséjét meghallgassam, plusz, én látok, mást látok és abból dolgozom, ami körbevesz, ami átjár embereket, azokat kapom el és rögzítem. Azok néha még többet mondanak, mint a szavak, mint a kimondott történetek. De végül, kérés nélkül, kérlelés nélkül emeli fel fejét, tekintetét, csúszik az az enyéimbe, pillanat az egész, mert ismét megretten tőle, ismét a földet bámulja. Csendes lányka, szégyellős, olyan, aki bezárkózott és aki ott él igazán, ahol nehezen érik el. Továbbra sem lankad mosolyom, sem barátságos tartásom, türelmem pedig másokkal sokkalta jobb, mint saját magammal, azzal, ahogy néha ülök, várom az ihletet, várok valamit, csak nem jön. Csak nem akar és akkor elszakad, akkor nincs és akkor ömlik minden más. Ellenben velük, vele, semmit sem siettetek el, van, hogy órákig ülök magam is mozdulatlan, vagy mások, amint épp rögzíteni kell őket, furcsa kettősség ez, olyan, amiben sokan nem igazodnak ki, csak én, mint egy rendetlen asztalon, amit én okoztam.
- A véletlen néha a legnagyobb művész – mindenki elidőzött már akár csak egy fa furcsa növekedésén, a faerezet tekervényeiben nyúló mintákon, a természet alkotásain. Felhőket bámulni, csillagokat, vagy akár csak a kavicsok formáját. Ez mellett ott a véletlen, amikor kiborul, kilöttyen, történik valami, amely miatt végül valami teljesen új és más teremtődik. Csak egy folt, csak egy paca és mégis, mennyi mindent hozhat. Nekem sosincs szívem eltakarítani, csak muszáj, azonban vannak foltos felsőim, amin direkt ott hagytam, mindent, amit csak lehetett. És ennek eredménye az öröm, amely a lány arcán csillan fel, amint ő is meglátja az apró pacák között az a vékonyka szálat, ami összeköti őket, az egészet, ahogy kirajzolódik, szinte visszaköszön tekintetében. Már ezért megérte.
- Örülök, hogy tetszik. Spontán szépsége – bólintok magamnak, ahogy végül a törött üveg maradványaira emelem tekintetem, meg a fekete masszára, már ami maradt belőle. szétterült, egyet odébb is kell lépni, ha nem akarja, akarjam, hogy a folyam falni kezdje a cipő további pontjait. – Igen. Pontosabban festek. Néha kicsit felhígítom, néha úgy, ahogy van, a sötét színével. Nem írok szépen, ahhoz nincs türelmem – érdekes lehet, ha a festésre utalok, de írni már kevésbé, pedig szoktam, megesik, de betűim néha csak magamnak értelmezhetőek. Nem is számít, legtöbbször, magamnak is írok.
Nem zavar, ahogy figyel, ahogy meglepem ismét, vagy csak követi, mik kerülnek elő a táskából, nem titkolom. Nincs benne titok, csak káosz. Végül minden előkerül, nem irányítom figyelmem zavarára, mert akkor tudom, hogy megzavarom, elrontom, megrémítem talán, teljesen természetesen viselkedem és cselekszem, hogy kényelmesen és biztonságban érezze magát, hogy ne érezze, hogy valamit rosszul tesz. Vivivel volt időm kitapasztalni, hogy miképp és hogyan kell úgy tennem, hogy senkinek se legyen kellemetlen. Elhúzom kezem, a pálcát a helyére rejtem, ahogy végül végzek és felegyenesedek, időt hagyva, hogy megcsodálja és ahogy, végül kibontakozzon belőle egy őszinte, igazi mosoly.
- Csodás név – és úgy nyílt ki a mosolya, mint valami virág, bontogatta ki a szirmait, ahogy lassan és óvatosan rázok vele kezet. – Igen, igen, Navine. Mesterszak. De a festést máshol tanulom. Nem lakom a kastélyban, inkább itt-ott lelsz meg. Vagy küldhetsz levelet – nem zárkózom el én ettől, ha szükséges, ha jobb. Ezért alkotok. Hogy minden jobb legyen.
Utoljára módosította:Alexander Burton, 2020. november 22. 15:07
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza