36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Caleb Dartmouth
INAKTÍV


címkék nélküli ripacs
offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 7
Írta: 2014. február 13. 18:41 | Link

Lilith


Remegő kézzel húzza meg egy fa sötét vonalát. Fest. Szép, finom vonalakkal kialakított képet készít, precízen, óvakodva emeli az ecsetet el a laptól, majd vonja vissza oda, ahonnan elvette. Kicsit ódzkodik a következő ágas-bogas résztől, fél, hogy elrontja. Nem hibázhat, neki ezt most meg kell festenie, meg kell csinálnia, mert most ezen múlik minden. Ha nem tudja átadni, ami most ott, bent van, akkor darabokra hullik. Az írás már nem segít, a beszéd sosem volt jó gyógyulási módszer, már csak ez maradt neki. Szerencsére a teaházban még egyszer sem szóltak rá furcsa szokása miatt, miszerint minden egyes hétvégén felkel reggel igencsak korán, bejön, kér egy jázminos zöldteát, elkezd festeni, s késő délután abbahagyja, fizet, majd távozik. Igaz, ha szóltak volna, akkor se igazán érdekelné, mert ha úgy nézzük, akkor ő bizony egy fogyasztó vendég. Nem bontja a rendet, nem zavar senkit, csak ül a legelhagyatottabb sarokban és a rajzlap felé hajolva alkot. Időnként megáll, szemrevételezi a művet, iszik pár kortyot, belemártja az ecsetet a festékbe és folytatja. Nincsen más teendője igazából, nincsenek céljai, nincsenek álmai, legszívesebben eltöltené az életét a lap, az ecset, a festék társaságában, legalább ők nem hazudnak. Édes triumvirátusukban sosem csalódott még, s mindig őszinte lehetett velük, soha nem nevette ki egyikük sem.  Ujja köré csavarta őket egytől egyig, pár édes szó, néhány csábos pillantás, azok a mélykék szemek.  Örök szerelmüknek sosem szakadhat vége, mert semmiért egészen típusú önzőségén lehetetlen lenne rést találni, nemhogy lyukat. Gyertek emberek, gyertek, ti csodás borzalmak, gyertek, mert nem sokáig tehetitek. Nem sokáig szörnyülködhettek egy őszinte ember borús vallomásain.


Leteszi az ecsetet, korábban, mint szokta, ledobja az asztalra amivel tartozik, percek alatt összepakol és hang nélkül kilép a teázóból, aminek egyébként már a neve is kihozza a sodrából. Kevés állatot nem tud elviselni a közelében, az egyik ilyen a pillangó. Gyorsak, indokolatlanul szépek, olyan típusú lények, akiket képes órákon keresztül bámulni, anélkül, hogy egy kicsit is többet tudna meg róluk.  Olyan gondtalanok, annyira gyönyörűek, ez a kettő okozza azt is, hogy rendkívül megközelíthetetlenek.  Egyszer vadászott magának egy pillangót, belerakta egy befőttesüvegbe. Mire hazaért volna, megdöglött. Érthetetlen.
Hozzászólásai ebben a témában
Lilith Branwen la Faye
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 13. 19:39 | Link

Pillegyilkos

Még nincs nagyon késő - amióta itt van, sikerült alkalmazkodnia az időeltolódáshoz, ami számos problémát megspórolt számára, jobban eligazodik és megtanulta a legtöbb bolt nyitvatartását is. Ám a környezete változatlanul idegen. Mégis, van ebben a kívülállóságban valami kellemes, újra és újra rácsodálkozni az itteniekre, meg arra is, hányféle nép, nemzetiség, nyelv vegyül egy ilyen apró helyen. Ez ismerős volt - otthon, a szigeten is ez a tarkaságot szerette, hogy minden rokon, legyen az bármily távoli is, hazatérése alkalmával szívesen osztotta meg tapasztalatait, élményeit, magával hozott idegen szólamokat, illatokat, ízeket, tárgyakat... Talán ezért is élvezte annyira, hogy jelenleg nincs más dolga, mint felfedezni magának ezt az oly' barbának hitt nyelvet, vad tájat és furcsa embereket. Mert különös volt ez a tél, ami még a sokak által átkozott enyhesége miatt is sokszor bizonyult hidegebbnek, mint amihez szokott; és azok is, akiket az utcán, boltokban megfigyelt. Ezek csábították főleg, ha elhagyta parányi bérelt lakását, bár most csak sétára vágyott, pusztán a mozgás miatt. A hidegben szorosan összehúzta magán meleg, hosszú kabátját és még orrát is vastag sálja mögé rejtette és gondolataiba temetkezett, lassan sétálva, mintha minden lépést megfontolna. Egész megjelenése könnyed eleganciát sugárzott - apró termetét egyenes tartása ellensúlyozta, gyermeki, porcelánbabáéhoz hasonlatos arcát mozdulatai. Halkan dúdolt, egyikét azoknak a daloknak, amik otthon ragadtak rá, miközben szavakon tallózott, amiket megtanult. Mert minél többet tudott és értett, annál inkább vonzotta ez a gazdag nyelv, ami egészen máshogy fejezte ki magát, máshogy volt szép. Tetszett neki a zenéje, a ritmusa, a kifejezőképessége - pille, pillanat, illanó, szikra, csillag, sóhaj és megannyi különös, titokzatos másik. Az egyik kedvence az 'sötétség' - az elsők között volt, amit kikeresett, és szerette suttogó, mély, határozott csengését. Mert ilyen a sötét - barátságosan elrejti a fény elől, nem kell mindenét elfednie, eltörli a távolságokat és a felszín csalóka különbségeit.
Az egyik közeli épületből kilépő szakítja ki gondolataiból, mert a kihalt utcán az egyetlen mozgó, élő pont most, hangos léptekkel. Szórakozást kínál - az emberekkel annyi mindent lehet kezdeni, mégis, jobb, ha előbb csak figyeli kicsit. Nem néz felé - minek is? - de árnyékát követi, ahogy megindul a kövezeten és attól függően, melyik irányt választja, vagy mögötte lemaradva sétál, vagy nem sokkal később megfordul, hogy ne kerüljön ki a körből, amiben még eléri.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza