Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

Az elmúlt napok mind csak jót hoztak a fiatalember életébe, a ma viszont egyelőre semmivel nem szolgál, és a délután lassan a végéhez közeledik. Noel őrületre vágyik, valami igazán szokatlanra, amit soha nem felejt el. Hogy pontosan mi tudná az egekbe tolni adrenalinszintjét, és szakadásig feszíteni a húrt, azt maga se tudja, így aztán ötlettelenül vág neki Bogolyfala utcáinak. Nem öltözik túl, hazafele minden bizonnyal vörösödni fognak fázós ujjai, és bőrkabátja alatt dideregve siet majd vissza hálókörletébe. De ezzel korai foglalkozni, jelenleg hajtja a vére, a tenni akarás, az új, a valami kergetése. Üldöző.
A kastélyban mint soha, most sem találkozik senkivel, még egy kopogószellemmel sem, akivel talán szórakozhatna egy kicsit. A festmények képkeretük biztonságában sunnyognak, úgy tesznek, mintha nem látnák a fiút elvonulni mellettük. Noel ki nem állhatja őket, most sem néz egyikre sem, inkább gyorsít léptein, hogy minél hamarabb elérje szabadságát. Korcsolya híján valami mást kell kitalálnia, forognak is agytekervényei, míg ő a faluhoz siet. Lát pár lánycsapatot, és hihetetlen módon fiúkat is, akik nevetgélnek, és titokzatosan összemosolyognak, mint akik nagyon jól ismerik egymást, a másik összes titkával együtt. Bizonyára ez így van, és talán ez az, amiért Noel nagy ívben elkerüli őket. Nem titkokra éhezik, hanem őrületre. Noha néhány psszt felér sokórányi őrülettel, a rellonosnak most más kell. Izgalom, borzongás, miegymás.
A széles, lejtős útra érve megáll, és nyakát kiropogtatja. A diákok, akik elhaladnak mellette mind hangosan tárgyalják a halloweeni ünnepséget, szerelmi életüket, és az egyik páros megemlíti a falu kocsmáját is. Noel elraktározza az információt, és zsebre süllyesztett kezekkel továbbindul. Lát lepusztult lakóházakat, tanszerboltot és észreveszi a postahivatalt is. Ez van, ha az embert nem vezeti körbe senki, nem tehet mást, vagy ül a szobájában, vagy pedig felfedezi maga a környéket. Noel pedig egyáltalán nem az a tétlenkedős fajta, aki elvárja, s meg is várja a másik segítségre lépését - ha az megérkezik valaha is -.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=195869#post195869][b]Ombozi Noel - 2013.11.07. 16:22[/b][/url]

Az elmúlt napok mind csak jót hoztak a fiatalember életébe, a ma viszont egyelőre semmivel nem szolgál, és a délután lassan a végéhez közeledik. Noel őrületre vágyik, valami igazán szokatlanra, amit soha nem felejt el. Hogy pontosan mi tudná az egekbe tolni adrenalinszintjét, és szakadásig feszíteni a húrt, azt maga se tudja, így aztán ötlettelenül vág neki Bogolyfala utcáinak. Nem öltözik túl, hazafele minden bizonnyal vörösödni fognak fázós ujjai, és bőrkabátja alatt dideregve siet majd vissza hálókörletébe. De ezzel korai foglalkozni, jelenleg hajtja a vére, a tenni akarás, az új, a valami kergetése. Üldöző.
A kastélyban mint soha, most sem találkozik senkivel, még egy kopogószellemmel sem, akivel talán szórakozhatna egy kicsit. A festmények képkeretük biztonságában sunnyognak, úgy tesznek, mintha nem látnák a fiút elvonulni mellettük. Noel ki nem állhatja őket, most sem néz egyikre sem, inkább gyorsít léptein, hogy minél hamarabb elérje szabadságát. Korcsolya híján valami mást kell kitalálnia, forognak is agytekervényei, míg ő a faluhoz siet. Lát pár lánycsapatot, és hihetetlen módon fiúkat is, akik nevetgélnek, és titokzatosan összemosolyognak, mint akik nagyon jól ismerik egymást, a másik összes titkával együtt. Bizonyára ez így van, és talán ez az, amiért Noel nagy ívben elkerüli őket. Nem titkokra éhezik, hanem őrületre. Noha néhány psszt felér sokórányi őrülettel, a rellonosnak most más kell. Izgalom, borzongás, miegymás.
A széles, lejtős útra érve megáll, és nyakát kiropogtatja. A diákok, akik elhaladnak mellette mind hangosan tárgyalják a halloweeni ünnepséget, szerelmi életüket, és az egyik páros megemlíti a falu kocsmáját is. Noel elraktározza az információt, és zsebre süllyesztett kezekkel továbbindul. Lát lepusztult lakóházakat, tanszerboltot és észreveszi a postahivatalt is. Ez van, ha az embert nem vezeti körbe senki, nem tehet mást, vagy ül a szobájában, vagy pedig felfedezi maga a környéket. Noel pedig egyáltalán nem az a tétlenkedős fajta, aki elvárja, s meg is várja a másik segítségre lépését - ha az megérkezik valaha is -.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=196301#post196301][b]Axel S. Sjölander - 2013.11.08. 02:09[/b][/url]

Noel.

Ott kezdődött az egész, hogy amikor hazaért, nem találta Hieronymust. Szétszórtnak szétszórt, rá lehet fogni, hogy a fejét is elhagyná, ha nem lenne a nyakán, de a hegedűire különösen vigyáz. A tokban azért volt egy darab papír hagyva - mint kiderült - olyan macskakaparással, amilyenhez hasonlót többek között ő is produkálni szokott, szóval valahogy nagy a gyanúja, hogy inkább fiú volt az illető. Más esetben talán még nevetett volna is ezen, de most valahogy nem ment. Egy Amati hegedűről van szó, pár száz éves darab és nem vicces, ha szórakoznak vele. Valami ilyesmi volt az egész, hogy Cső, Vivaldi. A hegedűd ideiglenesen nálam lakik. Megmutatom neki Bogolyfalvát. Talán még a korcsolyapályát is. Esetleg a játszótéren hagyom, hogy haverkodjon a kölykökkel. Csak meg akarom hálálni az egész napos gyakorlásokat. Üdv: Angyalka PS: Ha kell a dögöd, gyere és keresd meg. PS2: Hagytam nyomokat Bogolyfalván, csipázd meg őket. Kezdd a Fő utczán. Azóta is azon agyal, ki a frász az az Angyalka, és kit zavart egyáltalán, miután rászokott, hogy a Melodimágia teremben gyakoroljon, és még véletlenül sem a Rellon körletében. Ebből háború lesz, ha kideríti, ki a frász az illető, addig viszont egyszer a hegedűt kellene megtalálni, mert ha baja lesz, nem áll jót magáért. Idegesen caplat a járdán, nézelődve, hogy mi a fenére gondolt az a vadbarom, aki a hegedűjével szórakozik. Ha visszaszerzi, minimum egy hosszabb művel hálálja meg a keresgélést, lehetőleg hajnali időpontban. Na csak egyszer legyen meg, derítse ki, ki is az aranyos Angyalka, majd utána jöhet a többi. Idegesíti a szembejövő tömeg, ami igazából nem is akkora tömeg, csak a járható felületet teljes széltében elfoglaló vihorászó fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai, akik most az agyára mennek éppen. Mégis mi a fene olyan vicces? Na és mit tudott csinálni az az idióta a hegedűvel, ráadásul még a gyanta is eltűnt. Félúton viszont kénytelen megállni, miután majdnem nekimegy az egyik cégérről lógó valaminek. Spárgával erősítették fel, a végén meg egy összetűrt papír mellett ott a gyanta tégelye, ráadásnak még címezve is van a papír, biztos, hogy neki szól. Elhúzza a száját, miközben zsebreteszi a gyantát és szétnyitja a papírt. Újabb üzenet: Bubúú, ez még nem a hegedűd, öcsi. A következő állomás a Boglyas tér. Találd ki, mi lesz ott?
- Hogy a drága jó édes anyukáddal szórakoznál, te idióta vadmarha... ha megtudom, ki a francot fed az az Angyalka, véged. - morogja egész érthető hangerősséggel, ökölbe szorítva a kezét. Néhányan megnézik, valaki még kérdőn is, hogy mi a gond, ez meg most csak még jobban felhúzza.
- Mi van? Ellopták a k... hegedűmet. Naná, hogy dühös vagyok, és ha megtudom, hogy ki csinálta, kitekerem a nyakát. Csak az kell, hogy valami baja legyen, mert... argh... - szabályszerűen dühöng, amit ritkán szokott művelni, csak és kizárólag abban az esetben, ha valakijét bántják, vagy ha a hegedűivel szórakoznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=196439#post196439][b]Ombozi Noel - 2013.11.08. 17:25[/b][/url]

A hidegben céltalanul andalogni önnön magával egy kiváló csütörtök esti programnak tűnik, bár nem a legkielégítőbb, azt be kell látni. Körülötte egymásba fonódott párok csókolózgatnak, családok tartanak hazafele, és természetesen lánycsapatok csivitelnek hősszerelmes lovagokról, szemtelen egyedekről, és a talán még meg sem született álomférfiról. Noel ötlettelenül lépdel, már-már ott tart, hogy egymaga társaságában beül a csárdába, és szórakozásból csapja a szelet egy goromba szipirtyónak. Csodálatos gondolat, mely egyfajta - igen szélsőséges - őrületnek megfelel, tehát nem egy elvetendő ötlet.
Aztán a fején kívüli valóságban is meghallja az őrületet, valahonnan a háta mögül érkezik a hang, s lassan megfordul, hogy aztán tekintetével pillanatok alatt megkeresse a fiút, aki nem biztos, hogy tisztában van azzal, milyen hangerővel replikázik. Noel önkéntelenül is elvigyorodik, és mozdulatlan némaságba burkolózva követi figyelemmel a szőke fiatalt. Az egyenesen dühöng, nem célja véka alá rejteni érzéseit, és az elsőévesnek pontosan erre van szüksége. Dühre, haragra, öldöklésre. Ő készen áll, és mindegy kit, hol, merre, miért, ő tettre kész. Az utca emberei is észreveszik az erőszakos jelenséget, és a megtestesült agresszió mérgesen felel az emberek ki nem mondott gondolataira.
- Nem értenek a szóból? Átokra várnak emberek?! - indul el szemben a szőkével, rákiáltva a bámészkodó járókelőkre. Pálcája készenlétben, ha a buli véletlenül beindulna, ne kelljen tétlenkedéssel töltenie drága perceit. A feszült fiatalt beéri, s vele szemben, mindenre kész, csillogó szemekkel áll meg. Haja kissé loboncos, szája széle vigyorban, nem is kérdés, hogy ezeknek a fiúknak ma este találkozniuk kellett.
- Mi idegesített fel ennyire? - kérdezi a dolgok közepébe vágva, nincs idő kertelni. Az ötletek, miképp beüljön egy pár fokkal melegebb helyre, mint maga az utca, mintha sose lett volna felejtődik el. Noel léptei felveszik a másik srác tempóját, és jókedvében még dalra is fakad. Na, nem hangosan, éppen csak dúdolgat, már csak egy fűszál hiányzik a fogai közé.
- Egyébként Ombozi vagyok, szia - nyújtja jobbját menet közben társának, hogy a bemutatkozás se maradjon el, hisz valahogy csak szólítaniuk kell egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=200028#post200028][b]Axel S. Sjölander - 2013.11.15. 13:51[/b][/url]

Noel.

A Fő utczán bóklászva rálel a gyantára, ami a hegedűvel együtt tűnt el a szobából, és újabb üzenet is van vele, miszerint a következő állomás a Boglyas tér. Már eddig is dühös volt, de most már szabályosan dühöng. Egy hegedűnek nem itt kint van a helye, főleg nem egy pár száz éves darabnak. Egyáltalán nem törődve azzal, hogy körülötte emberek vannak, hangot ad a dühének, ami mellékesen elkeseredettséggel vegyes, mert fogalma sincs, hol van az Amati. Igaz, arról sem, hogy kit zavar ennyire, hogy hegedül, főleg, hogy nem szokása a hálókörletben gyakorolni. Ritkán sikerül kihozni a sodrából, de azzal, hogyha a hegedűit piszkálják, nagyon könnyű, mint a mellékelt ábra mutatja. Ezt csak tetőzi az, hogy megbámulják, és nem kell kérdezni, válaszol ő anélkül is, kicsit sem kedvesen. Már indulna is tovább a következő helyszínre, ahol remélhetőleg megtalálja a szóban forgó hangszert, amikor hozzá szólnak. Megáll és nagyot néz, aztán szusszant egyet, és kabátja zsebébe rejti a kezében szorongatott dobozkát, és a mellékelt levélre pislog, mielőtt a fiú orra elé tartaná.
- Történetesen ez. Valami idióta úgy gondolta, vicces, ha ellop egy pár száz éves hegedűt és itt hagyja kint. Az ő érdekében remélem, hogy nem merészelte szétszedni, mert akkor rajta próbálom ki a vonót...- még egy dühös szusszantással megtoldja a mondatot, idegesen túr bele a hajába amolyan feszültséglevezető mozdulatként, aztán már el is indul a tér felé, a bemutatkozásra is csak oldalra pillant, még csak nem is lassít.
- Én meg Axel... Sjölander. Hogy az a... szentséges szalamandra... csak vihar ne legyen, mert ha el talál ázni... - fél szavakból talán nehéz megérteni, de amit mond, azt alátámasztják a lassan gyülekező szürke felhők, amik nem sok jót ígérnek.
- Vajon a Boglyas térnek melyik felén kéne keresni? És egyáltalán melyik részére gondol. Ehh... cseppet sem vicces, akárki is találta ki. Tudnál segíteni megtalálni egy Amatit, mielőtt tönkretenné az időjárás? - még az eddiginél is idegesebb, csak úgy remeg a keze, ahogy ismét beletúr a hajába megállva a Fő utcza végén, mert jó lenne eldönteni ugye, hogy melyik irányba is menjen tovább.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=210541#post210541][b]Ombozi Noel - 2013.12.08. 16:26[/b][/url]

Axel

Az ideges fiatal mellett ő is hamar feszültté válik, bár még nem tudja, hogy mi történt a szőkével, hogy mi a baj, rá mégis ilyen hatással vannak az emberek. Vannak helyzetek, amikor olyan hamar a másikra hangolódik, hogy amint ránéz az illetőre, észrevétlenül ugyan, de ő is arra a hangulati, érzelmi szintre billen, amelyikben a társaság is van, jelen helyzetben éppen a rellonos háztárs. Axel az orra alá dug egy cetlit, amolyan 'nesze tessék, ez a problémám' stílusban, amit az elmondottak, és a látottak alapján szó nélkül megért.
- Ez egy barom, aki most veszettül jól érzi magát - jelenti ki a fiú szemébe nézve, aztán elindul ő is, egyszerre lépve a szőkével. - De ne aggódj, éppen erre találták ki a bosszút.
Elmosolyodik, csak úgy maga elé, és a közeledő vihart jelző borús égre pillant. Sietniük kell, ha még egyben szeretnének rálelni az értékes Amatira, ami nem kevesebbet, mint Axel életét jelenti. Ezt egyetlen pillantásból meg lehet állapítani, elég ránézni a fiúra, és az ember tudja, hogy valami nagyon fontos dologról van szó.
- Örülök a találkozásnak, Axel - mondja a bemutatkozásra, és a furcsa név alapján egy pillanatra habozik, hogy kérdezzen-e származásáról, aztán letesz róla. Nem hiszi, hogy a fiú a lenyúlt hegedűjének keresése közben legszívesebben arról diskurálna, hogy milyen fenséges külföldi tájakon született, és élt idáig. Pedig különleges hangzású neve van, ami nagyon messziről jött embert sejtet. Noel gondolatai között keresve sem talál olyan témát, amiről ebben a feszült helyzetben beszélgetni lehetne, azt meg hogy társalogni vágyik háztársával még furcsábbnak érzi, hiszen ő általában tökéletesen élvezi, és vágyja a csendet. Aztán ráébred arra, hogy a kastélyban eddig leginkább csak lányokkal hozta össze a jó sors, és ami Axelt illeti, most igazi kincs az első éves szemében. Kár, hogy épp hegedűt kell keresniük.
- Öhm... - feleli nagy nehezen a fiú kérdésére, aztán bólint egyet. - Naná, hogy segítek, ne viccelj. Ott hasznos az ember, ahol tud.
A Fő utcza végén megállnak, és Noel gyorsan végigpörgeti fejében a Boglyas tér képét. Vannak ott lakóházak, szökőkút, boltok, egyszóval a hegedű bárhol lehet. Csak remélni lehet, hogy aki eldugta, az egyúttal nem tette tönkre is, és nem dobta bele a szökőkút vizébe.
- Szerintem nem hagyta a téren - csóválja meg fejét, aztán Axelre emeli tekintetét. - Biztos megint valami ócska cetlit, vagy egy vonót fogunk találni, de nem hiszem hogy csak úgy ott hagyta. Nem lehet ennyire felelőtlen.
Ezzel a tolvajt is védeni próbálja, és tényleg úgy gondolja, hogy ha valakinek van annyi esze, hogy lenyúljon egy százéves darabot, akkor arra is lesz, hogy óvatosan bánjon vele. Ez egy lecke Axelnek címezve, amibe belebonyolódott Noel is.
- Gyere, nézzünk körbe a téren, aztán meglátjuk hova lyukadunk...
Továbbindul azzal a meggyőződéssel, hogy a Boglyas téren egy újabb nyom következik. A hideg, és a szürke ég egyre inkább sürgeti a párost, arra ösztökéli őket, hogy lépteik gyorsak, eszük, mint a penge legyen. az elsőéves beszívja alsó ajkát, aztán felfújja két orcáját, így úgy néz ki, mint egy jóllakott kis egér, de ilyen ő, ha ideges, és ha nem szeretne kifutni az időből.