36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2013. augusztus 7. 20:04 | Link

Nándor

Ismét vége egy napnak, ismét odabent ültem és mit mondhatnék, ezt a szöveget már igencsak unom. Talán tényleg igaza van a first ladynek és a sarkamra kellene állnom, viszont azt szokás mondani, hogy mindenki csak addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. Nem szeretek pofátlan lenni, kuncsorogni valami érdekesebb munkáért, mint az aktatologatás, inkább megelégszem és csendben török előre. Van nagy szám, mint a bécsi kapu, de ilyen ügyekben nem nagyon akarom feleslegesen jártatni, mert még a végén sikerül összehoznom valami kevésbé tolerálható munkakört egy rossz beszólással. Kellene kerítenem valakit, aki mellettem van és gyakorolja rajtam a szájzáró bűbájt, amikor kényes talajra tévedek.
Szóval hazafelé tartok a Minisztériumból, kezemben legalább hat mappa, azokban legalább hatszáz papírral. Ügyetlenül bukdácsolok végig a macskakövön, a francba is, még mindig nem sikerült megszoknom a magassarkú adta lehetetlen helyzeteket és terepeket. Beszereztem még párat a Nicoltól kapottak mellé, hogy lelkes tanárom ne tudjon megszólni emiatt, és igazán megszerettem őket. Soha sem voltam az a típus, akit annyira érdekelne a divat, az öltözködés, igyekeztem mindig a legkényelmesebb darabokat felkapni, aztán rohanni munkába, mostanában viszont egy kicsivel korábban kelek fel, mint anno, hogy azért némi időm legyen átgondolni a dolgokat a szekrény előtt. Még mindig nem bonyolítom agyon magam, nincs felesleges cicoma, csak a magassarkú, esetleg szűkebb, térd feletti szoknya hozzá illő blúzzal és annyi. Ma is ilyen hangulatban ébredtem, de igencsak rossz ötlet volt így a nap végén a sarok által meggyötört ingatag lábakon a macskakőre merészkedni. Hoppanálhattam volna a hídig, de félő volt, hogy elvesztek valamilyen iratot, így inkább a megterhelő, de biztonságosabb utat választottam.
Akadnak körülöttem emberek ilyenkor is, hiszen az élet a pubnak és a csárdának köszönhetően nem áll meg este sem, én pedig vagyok olyan szerencsés, hogy egy kiálló kőnek köszönhetően kimegy a bokám és elvágódok az utca közepén. A lábam szörnyen fáj, de mégsem ez a legnagyobb problémám. Fülig vörösödök, már nem a dühtől vagy egyéb okokból, hanem mert valószínűleg a nullához képest elég sok embernek sikerült végignézni az attrakcióm.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. augusztus 7. 20:06
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2013. augusztus 7. 20:57 | Link

Léna

Ki miképpen tölti el napjai végét ebben a döglesztő hőségben, az tulajdonképpen mindenki saját dolga. Noha a tanév még egy hétig tart, Nándor mit sem törődve a holnapi tanítási nappal, a közeli pub tareszán kortyolgatja hűs italát. Kimérten emeli magához a korsót újra meg újra, miközben világító kék íriszei a kint kószálókat fürkészi. Mióta lement a nap, egyre többen merészkednek elő, a fülledt jó időnek köszönhetően pedig a férfi szemét gyönyörködtetvén, több hölgy lengén öltözve, mély dekoltázsokkal, rövidre vágott farmerokkal ragadják magukra a figyelmet. Igazi svédasztal ez minden látó számára, a professzor pedig egyébként is nagy csodálója a buja, szinte felkínált idomoknak.
Nézni ezeket jó, mi több, nagyon kellemes, de azt is tudja, az ilyennek kezdeni nem feltétlenül érdemes. Hiszen, ha kitesznek mindent, nem marad mit felfedezni, igaz?
Lassanként aztán a sör elfogy, s ő is távozóra fogja a dolgot, nem feltétlen azért, hogy máris a kastélyba vegye az irányt, inkább annak reményében, ma is sikerül valakitelkapnia estére, ha már a kis levitás naíváról le kellett mondania. Kár volt beleélnie magát... Nem nézi merre, csak elindul, egyik kezét zsebébe mélyesztve, másikban egy szál szivart sodorgatva ujjai között. Nem láncdohányos, olykor mégis elpattint egy-egy szálat a fanyar, kesernyés dohányáruból. Már az első pillanatokban kiszúrja az ügyetlenkedő fiatal nőt, valahogy nem illik az utca monoton képébe bizonytalan járásával. A férfi szemöldökét felvonva méri végig, számára egyértelmű, új még a nőnek a magas sarkú. Látott ő már valódi dívákat, olcsó táncosnőket, vagy épp fiatal-koraérett csitriket suhanni hasonló lábbelikben. Nincs benne az a finom tartás, a mozgása sem olyan egységes és folyamatos, mint amazoké. Egy apró fintorral vezeti tovább tekintetét, igazából ennyivel le is rendezné a hölgyet, s keresne új látnivaló után, ha nem ütné meg fülét a macskakövekre hulló papírkötegek hangja. Mire odakapja fejét, az előbbi nőnek már semmi nyoma, legalábbis tengerszint felett. Összvonva szemöldökeit vet egy pillantást a környezetre, s a többi ember tekintetét követve lefelé, veszi észre ismét a lányt. Lemondón szusszan egyet, majd ismét körbekémlel, de senki nem óhajt lassítani, a hölgy segítségére sietni.. Újabb fintort követően aztán megteszi azt a néhány lépést, amely eddig elválasztotta tőle, hogy felsegítse.
- Jól van, Kisasszony? - kérdezi nyájas, lágy hangon. Mindigis meggyőzően adta az úriembert, ez most sincs másképpen. Kedves, figyelmes... - Segíthetek? - húzódik halovány, féloldalas mosolyra ajka, metsző kékjei mélyen fúrnak a barna íriszekbe. Kezét előrenyűjtja, kissé előre is hajol.
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2013. augusztus 7. 22:56 | Link

Nándor

Jobb napjaimon már egészen tűrhetően megy a magassarkúban járás vagy inkább billegés, a menetelésem egyre inkább hasonlít a rutinosabb versenyzőkéhez és ez büszkeséggel tölt el. Valójában nem számít nagy dolognak a magassarkú viselése, régebben volt egy korszakom, amikor hordtam, persze sokkal kisebb sarokkal, lévén hogy konzervatív nevelést kaptam és egyébként sem érdekelt mások véleménye soha. Ennek ellenére örülök, hogy újra egymásra találtunk én és a sarok, már csak dűlőre kell jutnunk és jó barátok leszünk - jó úton haladok, érzem, már ha nem nehezíti macskakő a dolgom és nem vágódok hasra a nagyérdemű előtt.
Fejem a vörös ezerféle árnyalatában pompázik, miközben tekintetem a földről a fölém tornyosuló férfire emelem. Már csak ez hiányzott; nem elég, hogy ilyen kínos helyzetbe hoztam magam, még arra sincs lehetőségem, hogy a szégyent egyedül feldolgozva összekaparjam a papírjaimat, aztán olyan gyorsan hazasiessek, ahogy csak lehet. Nem, ehelyett tőlem egy ránézésre pár évvel idősebb férfi siet a segítségemre, én pedig ha lehet, még inkább elvörösödöm. Félő, hogy ennél jobban már nem igazán lehet.
 - Ami azt illeti, nem igazán - motyogom magam elé, miközben lekapom a cipőket és magam mellé helyezem. A férfi lágy, törődő hangja nem hogy megnyugtat, még inkább idegessé tesz. Kezem-lábam remeg, a bokám rettentően sajog, én pedig csak ülök a földön talptól a fejem búbjáig vörösen és nézem a csodálatosan kék szempárt, ami az enyémekre szegeződik.
 - Á, hagyja csak... mindjárt összekaparom magam - remegő hangon elutasítom a felkínált kart. Nem vagyok udvariatlan, mielőtt azt gondolhatnánk, egyszerűen csak nem érzem még magam és a bokám készen arra, hogy felálljak, a papírok is a földön vannak még és külön procedúra volna állva összeszedni őket, az érintésekről ne is beszéljünk. Még mindig beleborzongok, amikor eszembe jut István egyetlen érintése és az a kisebb hegyomlás, amit keltett bennem. Nem igazán hiszem, hogy ennél jobban el tudnék pirulni, de félő, hogy nagy szendeségemben még a végén meggyulladok.
Még mindig a földön ülve igyekszem a körülöttem szétszóródott papírtengert felszedegetni, ami lássuk be, nem igazán egyszerű dolog úgy, hogy egy piszkosul jóképű és mosolyú férfi vájja beléd gyönyörű kék íriszeit.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2013. augusztus 8. 10:43 | Link

Léna

Így közelebbről szemügyre véve a férfi kénytelen elismerni, hogy a kevéssé kihívó ruhadarabok egy igenis formás teremtményt rejtenek. Az arca legalábbis mindenképpen az egyik leggyönyörűbb, amivel mostanában találkozott. Nem érti különösebben az elutasítás miértjét, de lehetséges, az elfogyasztott sör miatt, ma nem engedi ilyen könnyen lepattintani magát. Máskor igazából megvonná a vállát és egy jó napot nélkül tovább sétálna, ám ma, talán a hölgy szerencsétlenségére, nem hátrál meg. Egy pillanatra összeszűkülnek szemei, mosolya pedig kiszélesedik, ahogyan a szégyenkezéstől kipirult pofit figyeli. Jó szórakozásnak ígérkezik, ha nem is huzamosabb ideig, de legalább néhány kellemes percet szerez magának.
- Egészen biztos benne...? - vonja össze szemöldökeit újra és újra végigfuttatva tekintetét a nőn. Kezei koszosak, a papírjai szerteszéjjel, és amint itt ül, nyilván szoknyája is megviseltebb lett. - Elég nagyot zakózott.. - teszi hozzá egy apró fintor kíséretében, amelyet ügyel arra, hogy a nő is lásson. Miközben beszél, közelebb mesterkedi magát, a földön ücsörgő mellé guggol s továbbra is kritikus szemekkel vizsgálgatja.
- Nem fáj? - akad meg tekintete végül bokatájékon, miközben a hölgy próbálja összeszedegetni méltóságát és a papírjait egyaránt. - Úgy nézem, ez kificamodott.. - motyogja alig elnyíló ajkakkal, miközben térdén pihentetett kezét szájához emeli. Mutatóujjával megkopogtatja ajkát, majd a formás lábakról ismét visszapillant a lány arcára. Lassan már karmazsin színben játszik az orcája. Rég találkozott ilyennel, még a kastélyban is, a kis gólyák is kardosak és magabiztosak... olykor maga Nándor lepődik meg, mikor egyik-másik felajánlja magát neki. Más világ ez már, már a fiúk sem olyan szégyenlősek.. baj ez? Természetesen nem, annyira nem tud ledöbbenni, hogy ne használná ki a kínálkozó lehetőséget.
És természetesen Nándor most sem lenne Nándor, ha nem határozná el magában, bizony ez a bájos zavartság, a piros pofi az ő személyének szól.
- Ha gondolja, én rendbe teszem Kegyednek! - és ajkától kezét elindítja a sérült rész felé.
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2013. augusztus 8. 11:11 | Link

Nándor

Nem igazán tudom hová tenni azt a széles mosolyt, ami a férfi arcán mutatkozik. Ennyire mókás volnék? Hiszen nem történt más, csupán csak elvágódtam az utca közepén ingatag lábaimnak köszönhetően. Igazán beérném egy faképpel is, mert így az az érzés támad bennem, hogy nevetség tárgya vagyok, és ez még inkább rombolja alig feltámadt önbizalmamat.
 - Egészen biztos - felelem még mindig elhalt hangon. Bár a testem mást sugall a vörösödés és a remegés által, azért némi tartás van még bennem. Nagyon könnyen zavarba lehet hozni egy gyönyörű mosollyal is, egyszerűen nem tehetek róla, ilyen vagyok. Nem azt mondom, volt már férfi az életemben, de lévén hogy jó ideje egyedül vagyok ilyen fiatalon, elbizonytalanít a másik nemmel kapcsolatban és egészen furcsa reakciókat vált ki belőlem, ha két méter távolságon belül kerül egy-egy példány. A férfi és a helyzet okozta frusztrációm összeadódik és ebből következik az, hogy képtelen vagyok összeszedni magam és a papírjaimat.
 - Előfordul, majd legközelebb jobban ügyelek rá - nyögöm ki a megállapításra és a fintorra egyaránt. Egyszerűen nem tudom nem észrevenni az arcjátékot, mikor már olyan szörnyen közel van. Mi járhat vajon a fejében? Biztosan azt gondolja, hogy egy ügyetlen csitri vagyok, aki képtelen végigmenni egy utcán anélkül magassarkúban, hogy idiótát ne csinálna magából. Pedig ha tudná, hogy a kiképzés során miket ki nem bírtam... Talán nem nézne esetlennek, bár igazából nem is csodálkoznék rajta, ha így volna, én is ezen a véleményen volnék, ha nem ismerném magam, főleg a reakcióim és az akaratlan önkinyilvánítás miatt.
Nagyra nyílt szemeimet a férfire szegezem, miközben leguggol mellém még mindig azzal azzal a piszkosul szexi mosollyal az arcán és ahogyan az ujjai játszanak az ajkán... Istenem. Végigfut rajtam a libabőr és lesütöm tekintetem.
 - Dehogynem, piszkosul - ha akarnám se tudnám leplezni fájdalmamat, a vörösség mellé még egy fájdalmas fintor is megjelenik arcomon, ahogy igyekszem megmozdítani a bokám. Egyetlen varázsige volna, már ha nem felejtettem volna otthon a táskám reggel, amibe belesüllyesztettem zseb hiányában. Fene se gondolta volna, hogy ilyen történik, ezért nem szaladtam haza érte - papírmunkához minek.
- Ne! - sikkantok fel, ahogy keze a lábam felé nyúl. Nem akarom, hogy hozzám érjen, mert félek, hogy elindítja a lavinát, amit nagyon nem szeretnék - Majd... majd én megoldom! - esdeklem egy sort és felhúzom a térdeimet, hogy némiképp alátámasszam mondandóm. A szoknyám kezd vészesen felfelé csúszni csupasz combjaimon, ezzel még inkább kellemetlen helyzetbe hozva engem. Nem hogy itt ülök a forgalmas utca közepén kificamodott bokával, egy átkozottul jóképű pasival a mondhatni intim szférámban - egészen kitágítottam ezt a kört -, még meztelennek is érzem magam. Remek.
Utoljára módosította:Almásy Léna, 2013. augusztus 8. 11:24
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2013. augusztus 8. 11:54 | Link

Léna

Nem új keletű Nándor számára a félénkség, vagyis inkább az, ha valaki fél tőle. Az esetek túlnyomó többségében maga a professzor is tesz azért, hogy féljenek tőle, diákok, kollégák és természetesen bűnözők. Máskor, mint ahogyan most is, jön ez magától, s az újabb elutasítások után a lány még össze is húzza magát. A férfi szemöldökét felvonja a sikkantásra, ezt a reakciót azért nem várta, hiszen most semmi durva szándék nincsen benne, egyszerűen csak szemügyre venné a bokát.. Végül aztán a hölgy feladja az ellenkezést és közli, majd ő megoldja. Nándor kétkedőn ráncolja homlokát, arcán is egyértelműen látszik a hitetlenség, de hagyja, had bontakozzon ki a kismadár, s ha valóban ura a helyzetnek, oldja csak meg egyedül.
Ez jó móka lesz...
Valóban, még gondolatban is kissé lefitymáló a fiatal teremtéssel, de erről ő aztán végképp nem tehet, hisz ha tényleg képes lenne kezelni a helyzetet, nem ücsörögne még mindig az utca közepén, még mindig sajgó, vizesedő, duzzadó bokával, mintha olyan kényelmes lenne.
- Nos, rendben, akkor talán itt lenne az ideje felkelnie, az emberek nem győzik kerülgetni és a cuccai is beszennyezik az utcát - hangnemet nem vált ugyanolyan lágy bariton, mint eddig, de az élt nem lehet nem észrevenni benne. Részéről ő továbbra is kellemesen szórakozik, pláne, amikor elhátrálásában felfedezi a vészesen feljebb kúszó szoknyát. Kissé megdönti fejét, mintha jobb belátást próbálna biztosítani, de ennyire azért nem gyerekes... noha most van benne némi alkohol, ami miatt kevésbé ad a kimértségre.
Felemelkedik, igazából jól is esik neki ismét kinyújtóztatni tagjait, innen néz le a meleg barna szemekre.
- Azért a közelben maradok, hátha kisebb méretű katasztrófát óhajt előidézni.. - ez már leplezetlen vérszívás, melyet flört gyanánt emberemlékezet óta nem vetett be. Ad teret, helyet s nem kevés szkepticizmussal, és kissé sürgető intéssel jelzi a hölgynek, hogy kezdheti. Csibészes félmosolya nem akar múlni, ezzel adva tökéletes keretet az egész helyzetnek. Pálcája közben kezébe csusszan az alkarjához erősített tartóból, melyet eddig hosszú, hófehér s makulátlan ingujja takart. A környezet biztosítására első sorban, de talán méltóztatik egyetlen lusta intéssel a papírlapokat is összegyűjteni. Noha nincs szükség a segítségére, és ez egy egyszer az életben bekövetkező alkalom, hogy ő mégis felajánlja azt. A kisasszonynak fogalma sincs, milyen óriási kegyben részesült épp az imént.
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2013. augusztus 8. 12:36 | Link

Nándor

Szó se róla, nem félek tőle, én félénk vagyok. A kettő között hatalmas különbség van, legalábbis az én esetemben. Nem félek az emberektől, sőt szeretem őket, mindenkiben meglátom a szépet és a jót, és ha munkáról van szó, egyáltalán nem habozom hátba küldeni egy rontással senkit sem. Az már más kérdés, hogy a férfiakkal hadilábon állok, nagyon nehezen tudok valakit közel engedni magamhoz és az érintés felér egy intim szférába való betolakodással. Ezért a sikoly, ami kiszakadt belőlem, de valószínűleg ezt a segítőkész úriember sosem fogja megtudni.
- Ne aggódjon, pár perc és már itt sem vagyok - hangom határozottabbá és egy árnyalatnyival jegesebbé válik. Igyekszem én, de nem megy az olyan könnyen, viszont egy vadidegennek nem fogom elmagyarázni a miérteket. Elég, ha én tisztában vagyok velük, senki másnak sem kell tudnia az én kis titkaimról, nehogy aztán az Edictum oldalain találkozzak velük ismét.
Nagyra nyitott barnáimat újra az arcára emelem, és nem tudom nem észrevenni pillantását az alfelem irányába. Szemeimet ismét elkapom róla, a lassan szűnő vörösségem újra fellángol és igyekszem kicsit lejjebb tornázni magamon azt az átkozottul makacs ruhadarabot, ami mind inkább többet kívánna mutatni lábaimból a közönségemnek. Ciki egy helyzet.
 - Hős megmentő, mi? Nem lesz itt katasztrófa, szóval akkor már le is vetkőzhetné a szuperhős szerepét - vágok vissza azonnal vérszívására. Veszem én az adást és aki ismer, tudja, hogy elég szépen felvágták a nyelvem, használni is tudom, ha arról van szó. Bár a vörösségem és a kézremegésem még mindig megmarad, határozottan bámulok vissza az időközben ismét álló pozícióba került kék szeműre.
Lábaimat úgy helyezgetem, hogy a végén sikerüljön feltérdelnem. Egy lépés már megvan, a kérdés már csak az, miképpen fogok eljutni hazáig így. Igazán okos ötlet volt a cipőt levenni, mielőtt kellemesen beledagadt volna a lábam, így most mezítláb igyekezhetek felkaparni magam a kőről.
Következő lépésben először a jobb lábam húzom fel, majd a kificamodott balt kímélve, négykézlábról indulva felegyenesedek, hogy ismét tengerszint fölé kerülhessek.
Diadalittasan nézek rá a megmentőmre, és bár nem várok semmiféle buksisimit vagy jó szót, azért jó érzés tudatni a külvilággal, hogy képes vagyok megállni a saját lábamon - szó szerint is. Külön nagy örömmel veszem tudomásul, hogy most már lehetőségem van a szoknyámat az eredeti, takaró pozíciójába visszaállítani. Nagy megkönnyebbülés, de a zavarom majd csak akkor fog igazán elmúlni, ha végre otthon lehetek. Egyedül.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2013. augusztus 8. 14:43 | Link

Léna

Részéről nem foglalkozik az árnyalatnyival hidegebb hangsúllyal, ő is váltott, így igazából el is várta, hogy ezt a másik is megtegye. Senki nem szeret gyengébbnek tűnni a másiknál. A lány viselkedése is tökéletesen hasonul a sémába, további somolygásra késztetve ezzel a férfit.
- Ó, hát nekem aztán van időm - szúrja oda, miközben végignézi, ahogyan a hölgy még inkább megalázza saját magát. Ügyetlenül térdre evickéli saját magát, s amikor nem figyel, Nándor megingatja kissé a fejét. Több oka is van rá, mint például afeletti értetlensége, miért egyszerűbb a másiknak magát ilyen helyzetbe hozni, mintsem elfogadni a kezet esetleg kart, amelyet olyan fene nagy lovagiassággal ajánlott fel neki a férfi. Másrészről pedig el kell hessegetnie lelki szemei elé tóduló perverz képeit, melyet a lány által felvett pozitúra idézett elő. Akár azt is gondolhatná, szándékosan próbál vele ilyen kihívóan viselkedni, és igazából, ha csak egy képtelen pillanat erejéig, de fel is vetődik benne.
- Ugyan kérem, semmiképp sem vagyok hős megmentő, mindösszesen a segítségem próbálom Kegyedre tukmálni - vonja meg vállát, de tudja ő magáról, hogy képtelen megjátszani az elesettet, de a szánni való nagylelkű úriembert is, akit most igen gonosz módon utasítottak vissza. Mellkasára helyezi pálcátlan kezét, vállát kissé lejjebb ereszti, majd továbbra is lágyan, s alig érzékelhető fricskával hangjában szólal meg ismét.
- Az udvariasság nem olyan dolog, amit az ember levetkőzhet. Van, akiben megvan, van, akiben nincs, csak a mímelését lehet tanulni... - részéről semmi lenyűgözőt nem tapasztal abban, hogy a lány felállt. Még mindig sántít, a szemete még mindig az utcán, ráadásul mezítláb van, és egy óvatlan mozdulatával az arcát is összemaszatolta. Továbbra is várakozón pillant rá, éppen ezek miatt. Szemöldökét felvonva, szívdöglesztő félmosollyal, és kissé talán idegesítő -na jó, eléggé idegesítő- csibészes fénnyel a kék íriszekben. Metsző kékjei mélyre hatolnak, talán épp próbálja megdelejezni a barna hajút, hogy végre adja meg magát, s fogadjon el egy kezet.
- Legalább a szökőkútig had kísérjem el, ott megnézem a lábát, aztán ki-ki mehet a maga útján - áll elő végül is egy utolsó javaslattal. Érdemes megfontolni, ha hagyja most, talán előbb szabadul.
Utoljára módosította:Révay Nándor, 2013. augusztus 8. 15:13
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2013. augusztus 8. 16:24 | Link

Nándor

- És gondolja, hogy a szabadidejét rám kellene fordítania? - teszem fel a kérdést feltápászkodás közben, egy kérdő pillantás kíséretében. Most hogy elutasítottam, simán megtehetné, hogy megfogja magát és akár köszönés nélkül is menne tovább és folytatná az előttem elkezdett cselekményét. Mégsem teszi és ez egyre inkább kezdi fúrni az oldalam. Valóban volnának még igazi gavallérok? Vagy csak unatkozik, nincs jobb dolga? Esetleg hátsó szándéka volna? De ha az utóbbi, akkor miért én és vajon mi volna az? A női agy kifejezetten profi mindenféle összeesküvés-elmélet gyártásban, kombinálásban és sajnos ez alól az enyém sem kivétel. Mindenféle történet lejátszódott már bennem az utóbbi pár percben, s be kell hogy valljam, eljátszadoztam a gondolattal, hogy azok a kék szemek a hálószobám plafonját vizsgálgatják...
Előferdülhet, hogy megalázó jelenet a segítő kar elutasítása és az, hogy egymagam kecmergek fel a földről. Megtanultam már az idők során, hogy senkire sem számíthatok, hogy az ember úgy lesz erős, ha sikerül talpra állnia önerőből, legyen akármilyen mélyen is. Szeretném megmutatni, hogy nem szorulok segítségre, és ha ez valakinek önmegalázó tettnek minősül, hát az ő véleménye, nem tudok mit tenni ellene. Én tudom mit miért csinálok, más emberek gondolkodását nem tudom irányítani.
- Elnézést kérek. Én csak igyekszem mindent megoldani egymagam. Nem nagy dolog ez sem - pislogok kettőt-hármat, miközben tekintete még mindig az enyémbe fúródik, nem kicsit frusztrálva ezzel. Nem szeretem ezt a nézést, kényelmetlenül érzem magam tőle. Kiszolgáltatottnak, meztelennek, mintha belém látna és ismerné minden titkomat.
- Úgy tűnik, a környéken csak magába szorult - pillantok a járókelőkre, akik még csak egy szóra sem méltatnak. Nem mintha bárminemű segítséget várnék el tőlük, de tudom magamról, hogy én megállnék, ha egy ilyen jelenetet látnék az utcán. Manapság kezdenek eltűnni ezek az erények a föld felszínéről. Mindenki önzővé válik, csak magukkal törődnek és ha kell, simán keresztültaposnak a másikon.
- Csak a szökőkútig - eredetileg nem akartam magam megadni neki, de tekintve, hogy a lábam rosszabb állapotban van, mint első pillantásra tűnt, kénytelen voltam. Szemeim ismét lesütöm, ahogy ott állok előtte és várom a segítségét. Már csak remélni merem, hogy semmi mással nem fog bepróbálkozni, mert lassan már nem lesz arcom nemet mondani neki.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2013. augusztus 15. 16:44 | Link

[Léna]


Egy fancsali, teleszájas vigyorral, s egy csábos szemöldökvonással válaszol csak a nő, minden bizonnyal költői jellegű kérdésére. Egyértelmű, nem itt kellene lennie, hanem mondjuk a szorgalmikat kellene javítania, amit túlbuzgó diákjai egymás hegyén-hátán küldözgetnek neki a tanév végének közeledtével. Kissé idegesíti is, hogy újabban ennyi teendője akad, elvonván figyelmét a számára fontosabb kutatásoktól. De sajnos kötelessége van, s ha nem oszt pontokat, bizony hamar a fejére nőnek nem csak a diákok, de a kollégák, ügybuzgó házvezetők vagy épp az igazgató. Mi sem hiányzik neki kevésbé, minthogy az ősszakálú a nyakára járjon megint.
Azzal nem lenne gond, ha a hölgy elutasítaná a segítséget, sem pedig az, ha magától kecmeregne fel a földről, de a mód, ahogyan nem kicsit szánalomra méltóan kanalazza össze magát, igenis öndegradáló. Az ilyesmit Nándor szeme kevéssé tűri, valahogy mindig előcsalogatja a pálcát alkarjához erősített tartójából, s igencsak viszkető érzéssel tudatja, máris készen áll egy-két átokra. Csak mert jól esik levezetni az agressziót az ilyen teremtményeken. Noha a pálca most is előkerül, a viszkető érzés nem érkezik, mindösszesen pillantását fordítja el a nőről. A megjegyzésre pedig ott van már nyelve hegyén a lekezelő válasz, csak úgy foghegyről, szárazon, hidegen, de most ezt is visszanyeli. Franc se tudja, mi volt abban a fránya mézsörben, többet sem fog olyat inni, marad a töménynél... Ettől függetlenül fürkészi a barna szemeket, s elégedetten el is vigyorodik, amikor a hölgy megjegyzi, bele szorult egyedül annyi kötelességtudat, hogy a segítségére siessen. Pontosan ezt várta saját megjegyzését követően. Biccent egyet fejével, mintegy szerény elismerésül, merthát nincs mit szépíteni, ez így van.
Utolsó próbálkozása végül is győzelmet szül, végre a széparcú elfogadja a segítséget.
- Végre, már azt hittem, erőszakhoz kell folyamodnom... - jegyzi meg majdnem játékos éllel, de Nándor meg a játékosság két, ha nem egyenesen három külön fogalom. Színpadiasan sóhajt egyet, majd egy elegáns pálcaintéssel s egy néma invito-val összeszedi a szerteszét heverő irathalmot, ám esze ágában sincs cipelni ezt a lánynak.
- Elnézést, megkérhetem, hogy ezeket Maga hozza? - kérdezi majd, mielőtt még egyáltalán a másik meglepetten pislogatna egyet, közelebb lép hozzá, s könnyedén felkapja.
- ... - néhány pillanatot kivár, ha esetleg kedve támad ismét felsikkanni, vagy ellenkezése gyanánt vergődni. - ..bocsásson meg, de azt hiszem, így gyorsabb, és kevésbé fájdalmas - arca eléggé közel került így a nő arcához, könnyedén beszippanthatja kellemes illatát, és érezheti, ahogyan megfeszül karjai között, mintha nem lenne kedvére a közvetlen kontaktus. Minden igyekezete azon van, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe. Gyengéden, de határozottan tartja hátát, s igyekezett a szoknyát is beszorítani..

A szökőkúthoz érve aztán finoman ereszti le a törékeny virágszálat a peremre, amely még mindig langyos az egész nap hevesen tűző naptól. Fürkészi a nő arcát, mert észrevette ám, milyen könnyű zavarba hozni. Leül mellé. kékjeivel a nő arcának rezdüléseit kutatva...
- Khm.. akkor most vetek rá egy pillantást.. - figyelmezteti, mielőtt keze tétovázás és megtorpanás nélkül indul meg a hölgy vékonyka, ám most duzzadt bokája felé. Azért figyelmezteti, mert nem szeretne a szökőkút vizében kikötni, legalábbis nem egyedül, és nem azért, mert egy jól irányzott rúgás a vízbe borítja.
- Nem leszek a kedvence, ezt most biztosra veszem - motyogja, miközben ujjai a selymes lábszárra kulcsolódnak, s óvatosan az ölébe emeli a sérült részt. Szabad kezével a lány lábfejét érinti meg, két maximum három ujjal, majd óvatosan elkezdi tekerni, körözni. Ha a ficam súlyos volt, ez bizony igen fájdalmas művelet, de valahogyan ellenőrizni kell a szalagokat, hiszen a ficam, a szalagszakadás más és más bűbáj vagy épp bájitalkezelést igényel.
Hozzászólásai ebben a témában
Almásy Léna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 372
Összes hsz: 1331
Írta: 2013. augusztus 21. 08:39 | Link

Nándor

A fancsali vigyorral és a szemöldökhuzogatással nem sok mindent tudok kezdeni, nem igazán vagyok hozzászokva az ilyen irányomba tett efféle megnyilvánulásokhoz. Sután visszavigyorgok, aztán ismét elvörösödő arcomat az előre hulló hajam mögé rejtem. Áldom az eget, amiért reggel nem tűztem fel, pedig erősen gondolkodtam rajta a hőség miatt.
Mégis. Hogy máshogy kanalazza össze magát az ember lánya egyedül, pálca nélkül egy bokaficamból, ha nem így? Észrevettem a férfi rosszalló pillantásait meg azt is, hogy a pálcája elősiklik a tokból. Auror vagyok, muszáj, hogy észrevegyem az ilyen apróságokat és szerencsére a szememmel sosem volt gond.
Ha azt nézzük, elég sok időbe telt, mire rávettem magam a segítség elfogadására. Makacs lény volnék, ha ez eddig nem tűnt volna fel senkinek, már pedig elég sanszos, hogy a megmentőm igenis észrevette ezt és már eléggé tűrőképességének határán van, amikor végre megadom magam. Még mindig rosszul vagyok a gondolattól, hogy hozzám érjen, persze nem azért, mert nem szeretném az érintését, inkább csak a belőlem kitörő fékezhetetlen reakcióktól félek.
 - Nem várta volna meg azt a pillanatot. Itt hagyott volna a francba, ha most is nemet mondok - jegyzem meg én is megjegyzésére. Egyszerűen nem tudom magamban tartani ezt az egyszerű megállapítást, de a többi ilyen megnyilvánulásommal ellentétben most nem pirulok el még jobban. Ennél jobban talán nem is lehetne...
Csak állok ott, egy lábon egyensúlyozva, mint a cövek, miközben a kékszemű két egyszerű pálcaintéssel összeszedi a papírokat és a kezembe nyomja őket. Még jó, nem is bíztam volna másra, de ennek a gondolatnak hangot adni már nincs időm, a következő pillanatban elkap két erős kar és a talaj eltűnik a lábaim alól.
Örömmel állapíthatom meg, hogy az előbbi kijelentésem, miszerint jobban ennél elpirulni nem lehet, téves. Most már nem csak az arcomon, hanem az egész testemen lángol a bőröm, köszönve mindezt az egyénnek, aki minden előjel nélkül elvette testi szabadságomat. A meglepettségtől és az érintések tömkelegétől szinte megbénulok, csak egy sikkantásra halványan emlékeztető sóhajt tudok kipréselni magamból. Szemeim hatalmasra tágulnak, ajkaim kissé elnyílnak, majd mikor ezt észreveszem, ráharapok az alsó ajkamra, hogy még véletlen se adjak ki több szánalomra méltó hangot. A férfitest melege és illata egészen csábító, valószínűleg azért, mert egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen közelről tudjak csodálni egy példányt.
Erősen szorítom magamhoz az iratokat, az egész testem belefeszül, közben bociszemeimet az útra szegezem. Igazság szerint sokkal jobban érdekelne az arca ilyen közelről, ilyen túlságosan is közelről, de nem visz rá a lélek, hogy a tekintetem rá szegezzem. A bőröm még mindig lángol, főleg ott, ahol a karjai a combjaimat tartják...
Ugyan nem volt hosszú az út a szökőkútig, nekem mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Igazán finom mozdulatokkal tesz le a kút párkányára, mintha csak gondoskodni akarna, vigyázni rám. Apró fejrándítással el is vetem ezt a gondolatot, hiszen ő csak egy férfi az utcáról, aki segíteni akar egy szerencsétlen, balfék nőnek.
 - Igazán.. öhm... köszönöm a fuvart - nyögöm ki kicsit feleszmélve az előbbi sokkból. Számíthattam volna rá, hogy fel fog venni, mint ahogy arra is, hogy ha odaértünk a célponthoz, el fogja kapni a lábam, hogy szemügyre vehesse a bokám. Figyelmeztetése ellenére mégis összerándulok, amikor hozzám ér és már belegondolni sem merek abba, miféle nőnek vagy inkább lánykának tarthat engem. Nyámnyilának, biztosan.
 - Csinálja csak - suttogom, miközben fészkelődöm egy sort a párkányon. Nem szeretek ilyen helyzetben egy helyben ülni, egyszerűen nem tudok ilyen kiszolgáltatott lenni a pillantásoknak. Körülöttünk jó páran végignézték a jelenetet, és egyáltalán nem bánom, hogy senki más nem állt meg segíteni. Így is több a soknál.
Fogaimat összeszorítom, belekapaszkodok a párkány szélébe és csak egy alig hallható sziszegés hagyja el ajkaimat. A fájdalmat mindig is jól tűrtem, ez az egyik nagy szerencsém.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza