Pajtás  

Miután mindketten leküldtük azt a hatalmas adag gintonicot is a kakaósvodka és a metaxa után, totálisan kezdem elveszetni az uralmam a testem felett. Régen sikerült már ennyit innom és valljuk be, nem vagyok az a rutinos versenyző, aki hosszú idő után is képes meginni bármit úgy, hogy semmi baja se legyen.
Miután tisztára töröltem az arcát, egy hanyag mozdulattal a pultra ejtem a véres rongyot, nem igazán érdekel, hogy kit talál el az anyagból kifröccsenő víz és kit nem. Már semmi sem érdekel, csak az, hogy elhúzhassunk innen és átadhassuk magunkat maradéktalanul a mámornak. Ritkán kívánok ilyet, de most aztán nagyon.
A jókedvünk visszatér a közjáték után, ismételten képes vagyok minden egyes poénon jót vigyorogni vagy éppen röhögni, de amikor meghallom David következő rendelését, kiköpöm az utolsó korty tonicot, amit épp azelőtt vettem a számba és kis híján megfulladok a röhögéstől. Fuldoklok pár pillanatig, majd ha lehet, még vörösebb képpel igyekszem visszafojtani a röhögést. Egyébként a bakancsot és a lóherét egyáltalán nem gáz dolog rendelni egy kocsmában, én inkább azt tartom viccesnek, hogy a kocsmáros két banánnal tér vissza.
 - Embeeeeeer, ez nagyon banán! - röhögök fel ismét, miközben David a zsebébe süllyeszti a gyümölcsöket. Nadrágja dudorodásán ismét kuncogni kezdek, de inkább nem teszem neki szóvá, hogy olyan, mintha három micsodája lenne, mert még a végén kiakadna és a fölös kettőt is el akarná adni a szervkereskedőknek.
Az előbb még ott tartottunk, hogy a menyasszonya vagyok, most pedig az esküvőnkre tartanánk? Aligha hiszem, de ismét serényen bólogatok, miközben ráordít egy tagra, hogy álljon félre, mert neki biza sürgős nősülési szándékai vannak.
Nem tudom abbahagyni a röhögést, miközben kiront az ajtón magával húzva engem is, ittas agyam egyre csak a nadrágján van fennakadva. Mi jó dolog lehet az...!
Egy pillanatra abbahagyom a röhögést, amikor megint nekiáll valakivel beszélgetni, aki történetesen nem én vagyok. Akkor veszem észre, hogy egy kukának örült meg de nagyon, viszont valami nem stimmel.
 - Te most elnevezted a kukát? - ezt az egyszerű kérdést is nehezemre esik összerakni a nagy vihogás közepette, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, mekkora szeretetcsomagot kap az a szemete.
- Háááállóó, Do...hikk...rie vagyok, Davidnek ne higgy, most fog csak feleségül venni... legalábbis aszonta. Örülök hogy találkoztunk, további öhm.. szemétben gazdag estét! - megsimogatom a szélét, mert azért az ölelés részemről mégis csak túlzás lenne, hiszen csak most ismertem meg, és tovább állok a fiú után, aki időközben jó nagyot húzott az üvegből. Amikor a kezembe adja, követem a példáját ha már lúd, legyen kövér alapon.
Nem is tudom, hová tartunk, csak megyünk végig a fő utczán.
 - Képzelje, feleség leszek! Feleséééég leszeeeek! - újságolom legalább négy szembejövőnek az utcán, akik nagy megrökönyödésemre csak egy halvány mosollyal nyugtázzák az én nagy örömömet, aztán tovább állnak.
 - Ezekbe meg mi ütött, nyuszifül? - nézek bánatos képpel Davidre - ők m'ér' nem örülnek?

//Előzmény: Mátra Máguscsárda//

Pajtás  

Miután mindketten leküldtük azt a hatalmas adag gintonicot is a kakaósvodka és a metaxa után, totálisan kezdem elveszetni az uralmam a testem felett. Régen sikerült már ennyit innom és valljuk be, nem vagyok az a rutinos versenyző, aki hosszú idő után is képes meginni bármit úgy, hogy semmi baja se legyen.
Miután tisztára töröltem az arcát, egy hanyag mozdulattal a pultra ejtem a véres rongyot, nem igazán érdekel, hogy kit talál el az anyagból kifröccsenő víz és kit nem. Már semmi sem érdekel, csak az, hogy elhúzhassunk innen és átadhassuk magunkat maradéktalanul a mámornak. Ritkán kívánok ilyet, de most aztán nagyon.
A jókedvünk visszatér a közjáték után, ismételten képes vagyok minden egyes poénon jót vigyorogni vagy éppen röhögni, de amikor meghallom David következő rendelését, kiköpöm az utolsó korty tonicot, amit épp azelőtt vettem a számba és kis híján megfulladok a röhögéstől. Fuldoklok pár pillanatig, majd ha lehet, még vörösebb képpel igyekszem visszafojtani a röhögést. Egyébként a bakancsot és a lóherét egyáltalán nem gáz dolog rendelni egy kocsmában, én inkább azt tartom viccesnek, hogy a kocsmáros két banánnal tér vissza.
 - Embeeeeeer, ez nagyon banán! - röhögök fel ismét, miközben David a zsebébe süllyeszti a gyümölcsöket. Nadrágja dudorodásán ismét kuncogni kezdek, de inkább nem teszem neki szóvá, hogy olyan, mintha három micsodája lenne, mert még a végén kiakadna és a fölös kettőt is el akarná adni a szervkereskedőknek.
Az előbb még ott tartottunk, hogy a menyasszonya vagyok, most pedig az esküvőnkre tartanánk? Aligha hiszem, de ismét serényen bólogatok, miközben ráordít egy tagra, hogy álljon félre, mert neki biza sürgős nősülési szándékai vannak.
Nem tudom abbahagyni a röhögést, miközben kiront az ajtón magával húzva engem is, ittas agyam egyre csak a nadrágján van fennakadva. Mi jó dolog lehet az...!
Egy pillanatra abbahagyom a röhögést, amikor megint nekiáll valakivel beszélgetni, aki történetesen nem én vagyok. Akkor veszem észre, hogy egy kukának örült meg de nagyon, viszont valami nem stimmel.
 - Te most elnevezted a kukát? - ezt az egyszerű kérdést is nehezemre esik összerakni a nagy vihogás közepette, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, mekkora szeretetcsomagot kap az a szemete.
- Háááállóó, Do...hikk...rie vagyok, Davidnek ne higgy, most fog csak feleségül venni... legalábbis aszonta. Örülök hogy találkoztunk, további öhm.. szemétben gazdag estét! - megsimogatom a szélét, mert azért az ölelés részemről mégis csak túlzás lenne, hiszen csak most ismertem meg, és tovább állok a fiú után, aki időközben jó nagyot húzott az üvegből. Amikor a kezembe adja, követem a példáját ha már lúd, legyen kövér alapon.
Nem is tudom, hová tartunk, csak megyünk végig a fő utczán.
 - Képzelje, feleség leszek! Feleséééég leszeeeek! - újságolom legalább négy szembejövőnek az utcán, akik nagy megrökönyödésemre csak egy halvány mosollyal nyugtázzák az én nagy örömömet, aztán tovább állnak.
 - Ezekbe meg mi ütött, nyuszifül? - nézek bánatos képpel Davidre - ők m'ér' nem örülnek?

//Előzmény: Mátra Máguscsárda//

Sajtikám

Hát nem hittem volna, hogy a közeljövőben fogok ilyet jót inni, de nem vagyok jós vagy valami hasonló, hogy megmondhassam a saját jövőmet.  Randombuli, jobb nem is kell, ráadásul a társaságom is kiváló. Az utolsó nem-csak-sört-iszok napom már nem is tudom mikor volt pontosan, bár az, hogy Angliában..valahol, az tuti. Az első üveg vadászra még emlékeztem is..
Megrendeltem a bakancsot, és rásandítottam Emire, hátha valami oltári nagy baromságot mondtam, ám teljesen nyugodtak voltak a vonásai, tehát egyértelműen a pincér a hülye és nem én. A pincér, aki egyben csapos is? Perszee, az a rohadt infláció.. Tehát mikor a várt bakancsom és lóherém helyett két banánnal jött vissza, igencsak kiült az arcomra a csodálkozás. Ám mihelyst Dorie felvisított, hogy ez nagyon banán, már minden tisztázva volt előttem. Azt hittem legalábbis.
- Mi az, hogy itt nincs rendes bakancs? Le merem fogadni, hogy sült dementorjuk sincsen!
Vágtam még a csaposhoz ezt is a pénzzel együtt, és véletlenül sem ingatta meg az önbizalmamat, hogy hirtelen a derekam alatt már három helyen nem volt sima a nadrágom. Az útonállón még egy kicsit taszajtottam is, mert nem akart rögtön lódulni, mikor még csak megfogalmazódott bennem a közlés értékű információ. Kicsapom az ajtót úgy, hogy az pár fok híján 180-at pördül és végül nekicsapódik a falnak. Oda se neki, amúgy is szilveszter van! Bár kissé mintha meleg lenne, de biztos csak fülledt az idő.
Egy vereségbe fulladt táncolási kísérletet követően magabiztosan elindultam valamerre. Végülis, vagy a temetőben éjszakázunk, vagy a rezidencián..
De hát mikor megpillantottam Leot, egészen megörült a szívem. Bár valahol valami rossz is motozott bennem, hogy az esküvőmre se volt hajlandó eltolni a képét és most meg itt áll, mint valami cövek és nem túl bizalomgerjesztő illatot áraszt magából. Nem baaaj, megszorongattam egy kicsit, ám akármennyire is akart abból a becherovkából, egy cseppet sem adtam neki, de nem ám! A nejem bemutatkozott Leonak, bár kissé szkeptikusan állt hozzá, nem is csodálom. A meghitt pár mondatváltásukat követően jöttek ismét az állapotfenntartó kortyok, amiknek a végén a rossz koordináció miatt szájon pusziltam a lányt. Elvettem a kezéből az üveget, majd elindultam gyönyörű cikkcakkban az út kellős közepén. Hamarost melegem lett, így a feketeség kezébe nyomja az üveget, kigomboltam teljesen a felsőmet. A hátamon lévő tribal alakja nem rajzolódott ki, ellenben azzal a hasi sérülésemmel, amivel levettek a lábamról a csárdában is. A leendő nejem, akivel most jöttem az esküvőről? hogy is van ez? Na mindegy, most gondolkodni nem akarok, szóval mindenkinek elújságolta, hogy ő biza menyasszony, én meg odamentem az egyik idős emberhez, akinek szintén regélt, hogy jelenjen meg az esküvőn és legyen már ő az örömapa. Kezet rázott velem, gratulált, én meg csak hajtogattam neki, hogyha út közben találkozik a haverommal, Leoval, aki csak áll, mint egy faszent, akkor őt kérje meg, hogy legyen az örömanya. Ittam a becherovkát, mint a parancsolat, és minden 3. korty után a lány kezébe nyomtam, míg rá nem jöttem, hogy a Holdon vagyunk. Elkezdtem ugrálni, hogy hátha kirepít a gravitáció az űrbe, ám mindig visszaestem a talajra, egyszer teljesen, egész háttal. Csak feküdtem ott a földön, mint valami vigyorgós, és valaminek nagyon örült a fejem. Ott, igen, látom már, ott szállnak le az UFÓk, akik most a mi agyunkért és májunkért jöttek.
- Jesszus, nincsen nálam a bokrom!! Bokor nélkül meg hogyan lesz újra májam?
Teljesen logikus, meg is ráztam egy kicsit a lányt, miután sikerült talpra állnom. Elindultam az egyik nagyobb méretű fa felé, és jól belevágtam ököllel.
- Neem, a mi agyunkat ugyan kapjátok meg! Szerezzetek magakotnak, angyatlankok!
Adtam értésére, hogy itt én vagyok az egyetlen főnök, és persze a feleségem.
- Édesem, miért nem a Marson landoltunk? Ott legalább vannak rendes levegők.
Azt hiszem teljes mértékben igazam volt, és Vele szemben állva vártam, hogy helyeseljen, és végre lelépjenek a rohadt UFÓk a MI Holdunkról.

Sajti?  

Mikor is éreztem magam utoljára ilyen jól? Volt az már egy éve is? Talán. Azóta folytattam azt a csodálatosan unalmas begubózott életet, amelyben már vagy úgy öt-hat éve létezem, így már egészen hozzám nőtt. Az ilyen nem tervezett, iszonyatosan jól sikeredő buli pedig szépen fel tudja dobni az amúgy totál jelentéktelen kis életemet. Ilyenkor érzem úgy, hogy talán még van egy kis helyem a világban, talán nem vagyok reménytelen eset, de ahogy elmúlik a friss élmény varázsa, visszazuhanok oda, ahonnan elindultam.
 - Én mogyorókrémes mumuslevest kérek! Meg... meg pácolt, grillezett papucsot, ha van! - visítok fel még egyszer a nagyon banán után, leadom rendelésem, hátha meg is kapom, amit szeretnék, de hogy mit is kezdenék vele... nos az más kérdés - Ugye az van? - hatalmas bociszemeket meresztek a már igencsak ideges csaposra. Valami halvány derengésem van arról, hogy nem sok kell ahhoz, hogy kidobjanak minket, de kit érdekel ez valójában? Ahogy a fejembe ötlött, úgy el is kergetem ezt a gondolatfoszlányt és folytatom tovább az eszeveszett kuncogást.
Már nem várjuk meg, hogy az én rendelésemből mi is lesz valójában, David levágja a pénzt a pultra és kihúz az utcára egy üveg vodkával kísérve. Miután táncolási kísérletünk koordináció hiányában kudarcba fullad, serényen bemutatkozom az újdonsült vőlegényem haverjának, aki mint valami szalutáló közlegény, áll egy helyben. Valami nem igazán van rendben vele, de azért én is megsimizem a buksiját és továbbhaladunk a hotel irányában.
Az üveg egész gyorsan ürül, ahogy folyamatosan jár közöttünk és amikor a fiú csak úgy lenyom egy szájrapuszit, csak még jobban vigyorgok, mint egy óvodás, aki éppen most kapott egy a fejénél is nagyobb nyalókát meg némi vattacukrot. Hogy mennyire teszem tönkre magam ezzel, egyáltalán nem érdekel, de kezdem áldani az eszem - ami nincs -, hogy nem magassarkú cipőben jöttem le, mert akkor most igazán nagy pácban lennék. Nem mintha amúgy totál egyenes lenne a járásom, minden lépésnél megszenvedek az egyensúllyal és a gravitációval.
Igazán megörülök, amikor találok magamnak egy apát a járókelők között, igazán szimpatikus kisöreg, kár hogy annyira siet meg minden, szívesen elmesélném neki, hogy milyen virágokat akarok az esküvőn, jameg azt, hogy hova akarok menni nászútra és ha már ő az örömapa meg minden, akkor segítsen meg is szervezni a dolgot, de David rögtön átveszi a szót tőlem és csak fújja a magáét, meg hogy Leo, akivel az előbb találkoztunk, na őt kérje fel örömanyának. Kicsit furcsán nézek rá, mivelhogy a bácsi is hímnemű, meg azt hiszem, hogy Leo is az volt, aztán megvonom a vállam, mint aki beletörődik az egynemű házasságba és lehúzok még egy kortyot az üvegből. Szép este a mai, igazán szép, főleg, hogy a Holdon vagyunk. A fiúnak sikerül meggyőznie afelől, hogy ez így van és serényen nézegetni kezdem az égboltot, amiből lévén, hogy szemerkélős időnk van, semmi sem látszik. Sebaj, azért én mintha látnék valamit, legalább háromszor felordítok, hogy Ott a Fööööööld! nem törődve az UFO-kkal.
 - Nyugi szívem, adok neked bokrot! - ezzel egy közelebbi fához lépek, letépek pár levelet és a fiú fülébe gyűröm. Hogy miért pont oda? Mert ott találtam helyet - tessék, már van májad is! - nagyon örülök magamnak, hogy ilyen találékony vagyok és visszaadtam neki a máját, remélem, hogy ő is büszke lesz rám.
Még mindig visongva nézem végig, ahogy megpofozza az egyik UFO-t az út mentén, aztán visszatér hozzám, mint aki jól végezte dolgát. Legalább megvédett a brutális agyrablóktól, és ez egy jó pont. Én is lenyomok neki egy puszti, ami valami oknál fogva a száján landol. Sebaj.
- Itt viszont van rendes itóka - vonom meg a vállam és meghúzom az üveget, hogy fent tudjam tartani az állapotot. A levegők nem fontosak, az innikék annál inkább.
Tenyerem a hátsója felé lendítem és valószínűleg David nagy sajnálatára nem vétem el, egy jó nagyot húzok az izmos lökhárítóra.
- Gyyííííí, te holdjáró! Keressünk űrhajót, ahol nyugodtan lehet puffskeint horgászni! - ezzel elkapom a karjánál fogva, ügyelve arra, hogy egy el ne dobja az üveget, mert a Becherovkának minden cseppjéért kár volna és még naaagy szükségünk lesz rá, és bevonszolom a térre, ott is pontosan a Bérczes Rezidenciára.
- Csóóókoloom! Az izé.. nászutas lakosztályt szeretnénk, ahol lehetőleg van bakancs meg lóhere is, mer' a férjuram azt nem kapott odaát és hát most jó volna - rontok rá rögtön a recepciósra, aki szerintem azt se tudja, mit akarok itt előadni ilyen komoly képpel.

//Folyt. köv. a Bérczes Rezidencián//