Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=782695#post782695][b]Korinna W. Everleigh - 2019.12.08. 11:11[/b][/url]

A NŐM
Tudom, hogy nem itt laksz, de nincs téma, ahova írhatnám a hszt.
Pizsike

Furcsa világ az, ahol borosbohárból meggylevet szürcsölgetek, de nem akartam annyira eltérő lenni, hogy ne olyan legyen, mintha nem bort innék, mert most éppen pizsipartizunk, és bánatosság is van, szóval ez nem csak egy pizsiparti, hanem egy búfelejtő-vigasztalós parti, ahol szeretjük az alkoholt. Csakhogy, gyereket szeretnénk, mármint nem tervezetten, hogy akkor most itt az idő, de az esküvőnk után már minden idő itt van, szóval utoljára november tizenegyedikén ittam, azóta pedig tényleg az anyaságra készülök testileg és lelkileg is. Éppen ezért van a meggylé, ami kellemesen savanykás, és ha leöntöm vele az ágyat, pont olyan lesz, mintha borral csináltam volna.
- Úgy edd azt a taco-t, hogy az a földkerekség legjobb taco-ja, és én csináltam.
Mert bizony, ha valami jól megy, akkor az ilyenek gyártása. Persze ki ne szeretné a gyorséttermi verziókat, mert hát nyilván tele vannak minden jósággal és extrával, de arra jelenleg itt van a fél földet elfoglaló rágcsahalom.
- Szóval...
Emelem meg kicsit a hangomat, de nem kiabálok, csak figyelemfelhívok, amire meg is kapom a választ, méghozzá a ház tulajától, aki valószínűleg a seprűjével ütögeti a plafont, pedig még csak zenét sem ordíttatjuk.
- Na jó, el kell költöznöd innen, komolyan mondom, az öregasszony minden szexuális energiámat blokkolja, és ha az enyémet blokkolja, akkor a csóró pasikét is fogja. Nem minden pasihoz mehetsz házhoz, van olyan, hogy haza kell hoznod őket. De ide nem szabad, hát elmenekülnek.
Borzalmas a néni, mert nagyon ritkán szeret, és akkor tényleg cuki, de többnyire inkább nem szeret, szóval annyira mégsem, hogy örüljek neki, hogy Feli itt lakik.
- Néztem az utcákat, mindenhol van eladó ház, minimum kettő. Menjünk el, nézzük meg őket. Ha a pénz a gond, tudod, hogy tudok adni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783273#post783273][b]Márton László - 2019.12.13. 11:16[/b][/url]

Szokásos felfedező körét rója a faluban, habár mostmár jónéhányszor grasszált erre, a fő utczán. Még ha ez roppant meglepő tény is. Ismerkedni azért nem volt nehéz, valahogy mindenki könnyen szóbaáll vele, akinek pedig mégis nehézségei lettek volna, azt a kölyök szószátyársága segítette ki. Egy szó mint száz, mostanára már a kis bongyori fejével talán nem nyújt teljesen új látványt a lakosok számára, meg ő is jobban ismeri a település utcáit. Na persze iskolaidőn túl, mert most így egy délutáni időpontot választott arra, hogy a decemberi csípős hidegben, nagy téli kabátban, sálban és sapkában kibattyogjon szétnézni, hátha meglát valamit a fő utczára néző kirakatokban újdonságként, ami felkeltheti az érdeklődését. Aztán egyszer csak szembetalálkozott a "napi programjával"!
Így történhetett meg, hogy pillanatnyilag a főutca jobb oldali járdájának közepén guggol, előtte egy ápoltnak tűnő egyszerű házimacskával, aki bár lehet hogy valakié, de a gazdájának se híre se hamva, csak a kisfiú guggol vele szemben. Egyik kezével egy szárított almachipset tart, amit az állat érdeklődve szagolgat, miközben ő a cica fejét simogatja. Neki rendben van ez a jelenet, jó macskasimogatni, a járójelők némelyike viszont szúrós pillantást vet rá elmenet, amiért kerülgetni kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783860#post783860][b]Bánki Barnabás - 2019.12.16. 14:14[/b][/url]

Fáradt. Nemhogy a pizzázó átalakítását és az azt követő evés-ivást nem pihente ki, de még az utazást se. Jót tett neki, hiába volt az idő katasztrofális, hiába nem tudott olyan nagyokat túrázni, mint tervezte, a levegőváltozást, igenis meghozta a várt visszatalálást. Talán.
Barnabás személyisége még mindig ugyanaz az egyszerű lélek, aki mindenkiben a jót akarja meglátni, ugyanakkor a két hét alatt rá kellett ébrednie, hogy nem lehet annyira szerencsétlen, főleg, ha be akarja bizonyítani, hogy képes egy éttermet irányítani. Így hát az ember visszajött, egy kevéske változás ment benne végig, de ez egyáltalán nem fogja a hétköznapjait nagyban befolyásolni. Főleg úgy, ha a családtagjai hallani se akarnak arról, hogy pihenne, s míg távol van, elfoglalják páran az otthonát.
A Fő utcát rója éppen, Karolina társaságában. A kislány annyit van mostanában vele (kivéve ugye ezt a két hetet), hogy lassan már kezdi azt érezni, hogy hétvégi apuka lett belőle. Pedig abban aztán teljesen biztos, hogy Ő senkinek se a faterja.. Ahhoz akciózni is kellene néha..
Na, de a lényeg, a kislány toporog, mert kis csülkeivel még nem tud olyan gyorsan menni. Bánki éppen koffein adagot vesz, hogy míg sétálnak valami erő megszállja és lehessen ismét a jó fej nagybácsi, aki az aranykecskét is lehozza a csillagos égről. Fordul, mosolyog a lányra, fizet, fordul és hopp, volt Karolina, nincs Karolina. A kisasszony kihasználva azt a röpke pillanatot, míg Barnabás a galleonokat számlálta, elfutott méghozzá nem máshova, mint egy másik szőkeséghez.
- Sájjjkáááánnnnny - ad hangot a leányzó, hogy természetesen figyeljen rá mindenki, miközben még mindig vágtat, mint valami táltos paripa, egészen a végzet asszonyának nem titulálható Opheliához. Hogy biztos mindenki hallja merre tart, a sárkány szót, saját kis nyelvén folyamatosan ismételgeti egészen addig, míg a nőhöz nem ér. Bánki meg csak mosolyog a szemüvege alatt, mert lássuk be, ez aztán nem a legnagyobb bók egy nőnek. Természetesen, szép, lassú léptekkel, mintegy kiélvezve azt, ahogy a lányka kiabál, Ő is megérkezik hozzájuk és bűnbánó tekintettel néz a nőre.
- Bocs - leguggol a kisebbik szőkéhez, hogy magához vonja, de Ő aztán megmakacsolja magát és Ophelia mögé bújik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783890#post783890][b]Juhász Laura - 2019.12.16. 18:39[/b][/url]

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784834#post784834][b]Süveges Nimród - 2019.12.21. 22:59[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785416#post785416][b]Bánki Barnabás - 2019.12.23. 23:32[/b][/url]

Ophelia
Töketlen leszek tőled * Kinézek neked.

Nem túlzás azt állítani, hogy Barnabás be van tojva, mint egy újszülött kisbaba. Tudja jól, hogy ötlete eléggé meredek és kétélű, de amikor a diákok sutyorgása közepette meghallotta a bál szót, egyből a nő jutott eszébe. Annak idején elszalasztotta a lehetőséget, pedig mostanában fejét tenné rá, hogy biztosan elhívta volna utolsó báljára a másikat, ha a könyvtáros, tanuló randi nem hiúsul meg.
Mióta a kiruccanásából visszajött, kissé talán felszabadultabb, bár kár lenne tagadni, hogy a sárkány látogatás, feszültre sikerült, ám ennek ellenére sem tudja napok óta kiverni a fejéből az ötletet. Annyi mindent szalasztott már el az életében, s örökké tüskeként fog élni benne a pizzázós este. Talán ezért is akar minduntalan bizonyítani és megmutatni a nőnek, hogy ő nem ekkora fasz, csak ott abban a pillanatban elgurult a gyógyszer. S bár érzékelte, hogy Ophelia nincs ráfeszülve, elengedte már a témát, akar még egy utolsó gesztust, mellyel a szőkeségbe még jobban nyomatékosíthatja, hogy soha az életben nem érdemli meg azt, hogy úgy beszéljenek vele, ahogy akkor ő.
Vezekelni akar. Újra és újra.
Bánki egyszerű lélek, nem szereti a túlzott flancot és csakis abból építkezik, amit eddig megtudott a nőről. Ennek fényében fog egy kosarat, amibe a kedvenc italát teszi, illetve saját kezűleg készít neki rózsa formájú kis pizzákat, melyeket majd amúgy is szeretne az étlapra tenni, s ki más lehetne a legjobb tesztelő, mint az ötlet múzsája? A kis rózsák mellé, különböző szószok is vannak, amelyekkel az ízűk igazán teljessé válhatnak.
Igen ám. De ahogy Bánki belenéz a tükörbe, egy óvodást lát, aki lelkesen rajong a csoporttársáért. Ennyire szertelen most, ennyire nincsenek egyben a gondolatai, ennyire nem tudja, hogy mit is csinál. Ennyire akarja ezt. Őt. Az egészet.
Mire meggondolhatná magát lábai már a Fő utcára vezetik, pontosan ahhoz a házhoz, ahol a nő éli a mindennapjait. Mondaná, hogy már kívülről megnyerő számára a látvány, de tudja jól, hogy a házinéni mennyire szipirtyó. Ezért is hiúsult meg az első ötlete, hogy a szerelmes filmekbe illő, ablak alatt zenélő formát válassza. Ophelia amúgy is többet érdemel.
A nénivel fél órát kell bájolognia, s megígérni, hogy nem lesz hangos veszekedés és más egyéb sem odafent, aztán végül csak feljut Rapunzelhez.
Az ajtó előtt állva, aztán lefagy. Elfelejti nevét, nemét hovatartozását, mindent. Áll ott vagy öt percig, mire végre eljut addig, hogy bekopogjon. Igen ám, de míg az ajtó kinyílik ő majdnem elfut, mondjuk azt, hogy az első lépcsőfokot lefelé meg is teszi. Fél. Sose csinált ilyet, így kissé zavartan néz a nőre, majd teljes testtel fordul felé és nyújtja a kis kosarat, mint egy jó cserkészlány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=799512#post799512][b]Boglár Gréta - 2020.03.20. 16:32[/b][/url]

Emily

Mit is tesz egy jól nevelt, felnőtt és felelősségteljes boszorkány? Naná, hogy a bőröndje legaljára csomagolja a pálcáját, hogy még csak könnyíteni se tudjon annak a súlyán. Szóval most vonszolhatom a macskaköves úton, ennek a szerencsétlennek a kerekei meg bármelyik pillanatban megadhatják magukat. A hátamon a nagy utazóknak való hátizsák - mintha akkora kalandor lennék, így annak annyira nincs súlya és a bőrönd is olyan, amilyen, de... NYEKK, KATT, gurulgurulgurul...
A bőrönd felől gyanús hang, odakapom a fejem és jóhogynem szikrákat nem húzok magam után amilyen vehemenciával közlekedem. Aha, hát a kerék az meg sehol, illetve ha jól látom valamilyen csodával határos módon utat talál magának a macskaköveken és mintha egyenesen tőlem akarna menekülni száguld tova. Megállok és földbehajtott lábbal nézem, ahogy kigurul az életemből, felvont szemöldökeim már szinte az egész homlokomat átszelhették.
Mintha mi se történt volna fordulok vissza az útvonalam felé és húznám tovább a batyumat, merthát persze nem tudatosult bennem, hogy enélkül az izé nélkül nem fog ez olyan könnyen menni, a bőrönd pedig természetesen féloldalasan cipelhetetlen állapotba került.
- Óóóóó hogy az a... Gyere vissza! - kiáltok a kis kerék után amit már nem is látok sehol, de amilyen mázlim van az is úgy lett elvarázsolva, hogy még meg is érti amit mondanék neki és direkt tesz rá. Hátradöntöm a fejem, hallatok egy sóhajos morgást, aztán megfogom a bőrönd kallantyúját és megemelve próbálom tovább cipelni. Testi erő híján ez nem annyira egyszerű feladat, a fejem már szerintem legalább annyira vörös mint a rúzsom és két lépésenként muszáj letennem, mert persze muszáj volt telepakolnom az egész életemmel ami bár nem volt eddig túl hosszú, most mégis nagyon súlyosnak érzem. Az utczán természetesen senki olyan emberfia nincs aki segítőkészségéről akarna meggyőzni, de hohohó, jönnek ő még az én utczámba! Csak várják ki amíg én leszek a napközis tanára a gyerekeinek! Félhangosan dúdolni kezdem a Skibidit miközben ötpercenként meg-megállok, a szemeimmel meg keresni kezdem a csárdát és reménykedem benne, hogy még emlékszem merre van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=800015#post800015][b]Weiss Arion Ruben - 2020.03.22. 23:08[/b][/url]

Talán lehet nem ártott volna annak idején több időt szentelni a tanulás azon részére, amikor a kondérokat kevergették, ő pedig azzal volt elfoglalva, hogyan dobja át a fél termen a békamájat, bele a fura tag hajába. Vagy épp akármi más, amire figyelt. Mindig is rém unalmas ága volt ez a mágiának számára és most is az, és mégis úgy kell tennie, mintha amúgy tudná, mi a francért is tért be. Vagyis tudja, akar egy kis ezt-azt, elkél majd a többieknek is akár, neki meg épp nem volt semmi dolga, mehetett is. Szerinte kifejezetten élvezik, ha valami hasonló dologra veszik rá finoman, vagy marad rá, mert vesztes és közben az élő fába is beleköt, mire megmozdul. Nem a hely miatt hisztizik, azzal ideiglenes megbékélt, vagy valami hasonló, hanem ő nem a kiskosaras ember, akinek türelme van válogatni és kivárni a sorát, ő erre mindig csak kér vagy rávesz valakit, akad jobb dolga is, vagy akadna, aztán ez lesz belőle. Dohogva megy és amikor meg valami nem jó, akkor bezzeg nincs értékelve, hogy legalább megtette. A kivitelezés mindegy.
A címkéket olvasgatja, a néhol megsárgult, pergő papíron heverő szavakat és nincs előrébb. Nem a listás alak, aki fel van készülve, ami pedig a fejében van, abban nincsenek instrukciók nagyon, így improvizálni akart, vagy épp a tudásra hagyatkozni, de nem jutott előrébb. A plafon felé szegezi a tekintetét és mielőtt porrá aprítja a szárított gőteakármit a kezei között, visszahelyezi a polcra. Új megközelítés, lehet illene keresni valakit, aki dalol a kérdéseire, de az eladó nem épp az a fajta, akivel szívesen közösködne. Már messziről fura szagot árasztott és amire ő azt mondja, fura, annak súlya van, mert gyomra nem épp finnyás fajta. Szóval, őt ki kell lőni. Megindulva lépked előre futja át azokat, akik még rajta kívül itt vannak, csak tudják is, mit akarnak, majd találomra, a sötét tincsek gazdái fel kezd el lépdelni. Ó de nem veszi el a tanácstalan, nem tudom én melyik fajta a jó stratégiát, egyelőre csak megáll a közelében és hümmögve futja át, hogy nos, talán mégis megérte ma bejönni ide. Nem is ő lenne, random nyúl ki a polc felé és leemel egy üvegcsét. Jó, talán mégis kell valami trükk, vagy akármi. Ehh. Marha jó szórakozás.
- Rohadt latin – morogja az üvegre, ez már annak a része, és forgatja, mintha fejjel lefelé értelmes szavakat adna ki. Amúgy valóban nem tudja, mi a franc lebeg az üvegben, de ez lényegtelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=805062#post805062][b]Bánki Zorka - 2020.04.13. 17:07[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=806641#post806641][b]Milan Nayati Payne - 2020.04.22. 17:49[/b][/url]

Már megint kezdődik! Már megint az az álom! Az elmúlt pár napban mindent kipróbáltam, amit csak tudok, hogy elkerüljem. Relaxáltam, meditáltam, teljesen lefárasztottam magam testileg, hátha. De semmi, ugyanaz az az álom, ugyanaz a ciki ébredés. Most bájitalt vettem be, hogy átaludhassam az éjszakát – ne is kérdezzétek hogyan jutottam hozzá – álmok nélkül. Nem is tudom, hogy mire számítottam, csak remélni mertem, hogy beválik.
Ezt buktam. Már jóval azelőtt, hogy kezdtem volna elhagyni az álomvilágot éreztem, hogy nem működött a szer. Nem a puha paplanom alatt fekszem, hűvös szellő simogat és macskaköveket érzek a talpaim alatt. Lassan nyitom csak ki szemeimet, még mindig azért fohászkodva, hogy ez az álom. Hogy a faluban vagyok, már megint.
Egy lemondó sóhaj, nem jött be. Megint itt állok a rózsás háznál. Mint ahogy tegnap is, meg tegnap előtt is. Napközben mindig azon agyalok, hogy vajon ismernem-e kéne ezt a házat, vagy a lakóját. De semmi, tök ismeretlen. Leszámítva, hogy napok óta ezt nézegetem hajnalok hajnalán, így már szinte ismerősként üdvözlöm a látványt, a lepattogzott festéket, a leszakadó félben lévő kis kaput. Jobb napokat is látott ez az épület. De vajon nekem ehhez mi közöm?
Mert most már hiába áltatom magam, hogy ez csak valamiféle rossz tréfa. A szent állat jelenik meg az álmomba és idehoz, szó szerint idehoz. Ennek oka kell, hogy legyen. Háromszor történt ez már meg, háromszor. Ez  a szám is sokatmondó, most már utána kell járnom, hogy mit akarnak az istenek tőlem.
Mogorva arccal slattyogok hát oda a kapuhoz és erőteljesen rátenyerelek a csengőre. Nem érdekel, hogy még csak most kezd el pirkadni, ennek most rögtön véget kell vetni, ki kell deríteni mi van. Az sem érdekel, hogy mennyire szokatlanul festhetek így pizsamában, mezítláb az utca kellős közepén.
Na, gyerünk már, jöjjön már valaki ki ebből a vacak házból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=809993#post809993][b]Myra Blackburn - 2020.05.31. 12:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=814249#post814249][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.07.25. 22:51[/b][/url]

Mindennel elmaradtam. Jelenleg itt nem csak a súlyos tananyagot kell érteni, bár az a mérvadó jelenleg. Az életben is lemaradtam, és attól tartok, hogy nem is tudok bele visszatérni sehogy, bármennyire próbálkozom is. Félek, hogy minél jobban próbálkozom, annál messzebb kerül tőlem a visszatérés lehetősége. A doktornő azt mondta, hogy normális dolog ennyire bizonytalannak lenni egy ilyen helyzet után, de nehezen fogadom el. Nem szeretem a bizonytalanságot, a biztos adott mindig támpontot. És hogy most mi a biztos? Semmi. Az égadta egy világon semmi, mert akivel osztozhatnék a gyászomon, amely lassan felemészt, több száz kilométerre tartózkodik tőlem, a leveleimet pedig kétes, hogy megkapja-e. Minden bizonytalan, még az is, hogy az elém tett könyv sorait megértem-e az órán, mert kezdek ebben is kételkedni. A tanárok megértőek és együtt érzőek velem, amiért hálás vagyok, de nem tudok figyelni rájuk, ami nem az ő hibájuk. A kedvességüket sem használhatom ki a végtelenségig, kérdés, hogy meddig tűrik a figyelmetlenségemet és a késztetést, hogy valami biztosat találhassak az életembe. Félek.
Minden félelmet mégsem tud legyőzni az ember, így amikor megkaptam a Sárkánytan ajánlott olvasmányait, rögvest tudtam, hogy melyikre fáj a fogam. Hogy melyikben vagyok biztos, hogy melyik az, ami lefoglalhatja az agyamat órákra. A könyvesboltot hamar elhagyhattam, az eladó néni sem kérdezgetett feleslegesen, eleve képtelen lettem volna felvenni a szemkontaktust, hogy megadjam neki a beszélgetés lehetőségét, így bementem, megtaláltam, kifizettem, és kijöttem. A boltból kilépve bújom az első oldalakat már. Lefelé hajtom fejemet, a könyvet teljesen magam előtt tartom, és a körülöttem lévő világ megszűnik létezni, ahogy Salmander sorait olvasom. Figyelemfelkeltő, érdekes és még tanulok is belőle, talán minimális szinten, de segíthet felzárkózni a tananyagban. Másra amúgy is képtelen vagyok.
A könyv teteje hirtelen nyomódik bele valamibe, felcsúszik rajta a lendületemtől, majd azzal tökéletes ívvel nyomódik bele arcomba. Megszeppenek, halk sikkantásféle hagyja el ajkaimat az ijedségtől, orrom nyomódik a könyv lapjai közé. Akaratlan toporgok előre még párat az el nem múló lendülettől, de amikor végre sikerül megállnom, nem merek felpillantani. A könyvet még jobban arcom köré húzom, már ha ez lehetséges, az sem érdekel, ha az orrom piros lesz tőle. Csak eltűnni szeretnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=817244#post817244][b]Szávai Eliza - 2020.09.20. 11:20[/b][/url]

Reggel úgy keltem ki az ágyból hajnalok hajnalán, mint kisgyermek koromban, mikor nyaralni vagy kirándulni mentünk valahova. Agyamban azonban ezúttal nem az pattogot folyton folyvást hogy hurrá, kirándulunk, hanem hogy hurrá, hazamegyek! Kicsit szégyellem magam, amiért nem írtam mostanság levelet, amiben megérdeklődöm, hogy vannak az ikrek és zsóka. Meg persze anya és apa. Valahogy eszembe se jutott mi lehet otthon. Ahogy a reggeli kávém mellett felnyögtem feleszmélésemben, fájó pillantást vetettem magamra a tükörben. Cseppet sem kialvatlan, pláne nem kiegyensúlyozott Liz látványa fogadott a tükörben. Körbe pillantva a szobán, a cuccaim szana-szerte hevertek mindenhol.  A vonatom csak este felé indul, így ma az a tervem, hogy ellátogatok kicsit a faluba. esetleg iszom egy finom teát, veszek egy határidő naplót, talán még a kisállatokat is meglátogatom, megsimogatok egy két kutya és macska buksit. Igazából egy kellemes, kora őszi, késő nyári napot terveztem. A hétvége reggeli rutin után elkezdtem a ruháim nagy részét összepakolni, és beszuszakolni a bőröndömbe. Nem viszek haza mindent, mert otthon háromszor ennyi cucc vár rám, így igazán nem érdemes sok időt feccölni bele. Miután a szoba elfogadható állapotba került, felkaptam kistáskám, és elindultam a faluba. A fő utcára beérve az üzleteknél lelassítok. Jaj Liz, ne vegyél semmi feleslegeset...itt van az Őszike könyvesbolt. Megállok a kirakata előtt. Tétován hintázok egyik lábamról a másikra állva..oldalra sandítok, ahol a művészeti bolt felirat fityeg. Összeráncolom szemöldököm, veszek egy mély levegőt, és egy szempillantás alatt eltűnik az alakom. 10 perc múlva úkra feltűnök a Fő utcán, immár 4 könnyvel a kezemben, közben szitkozódom, hogy miért kellett megint egy csomó pénzt elköltenem olyasmikre, amik nem feltétlenül kellenek. Az ajkamba harapok, aggódó arcom láttán egy kisgyerek megijedne. De csak csak meggyőzöm magam. Végülis...kell egy kis jutalom a vizsgák után. Igaz, még nem javították ki mindet, de amikkel elkészültem, azok nagyon jók lettek, az egyik max pontos. Igen, igenis, megérdemlem! Egy galopp szögdelléssel az egyik egyik padhoz kerülnék, hogy a könyveim a nálam lévő vászon bevásárló szatyorba rakjam, amikor egy száguldó biciklis kiveri az ölemből a könyvhalmazt. Próbálom a könyveim épségét megőrizni, de az egyik ahogy próbálom megfogni, elszakad. Szemeim szikárkat szórnak, de a bringásnak már nyoma sincs.
-Hogy a gurkó simogatna meg jó alaposan te kretén!
TUdom, semmi értelme nincs utána kiabálni, de hirtelen haragom muszáj legalább a levegőbe kiabálni. Csak bámulom a lábam előtt heverő elszakadt könyvet, amin cirádás betűkkel a következő cím szerepel. Varázsművészet a középkorban. Pedig milyen jól indult ez a nap. Vagy talán ez a jel, hogy mégem kellett volna könyveket vásárolnom. De mi van, ha egy kiskutyával jövök, és elüti ez a kis trolltakony?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=819156#post819156][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.11. 13:10[/b][/url]

Futás. Ja, nem csak akkor szoktam, mikor féltucatnyian loholnak a hátam mögött. Hozzáteszem, az ilyen alkalmak száma igencsak megcsappant, de otthon Franciaországban volt, hogy olykor megesett.
De az ebédet le kell mozogni, főleg, hogy Mina szerint túltolom, pedig tényleg csak szeretek enni, az meg az ő hibája, hogy jól főz. A mozgás meg... olyan, mint a tetoválás, belekezdesz, aztán nem tudsz leállni. Egyikről sem. Ezért lelhető fel a karomon, meg a combomon, és a vádlimon is. Azért nem estem a ló túloldalára, igazán ízlésesek, mert nem engedtem, hogy ezt is homemadeban oldják meg, elmentem inkább szalonba.
Az viszont teljesen jó érzés, hogy nem úgy tekintenek rám az utcán lévők, mintha egy másik egy másik bolygóról érkezett űrlény lennék, aki nem fázik. Ilyenkor sose érzem, hogy hideg lenne. A fülemben dübörög a zene, és egyedül a légzésemre, meg a pulzusomra koncentrálok, meg az előttem haladó ismerős alakra. Kicsit belehúzok, hogy beérjem, majd mielőtt mellé érnék, kiszedem a fülhallgatót, és a zsebembe süllyesztem.
- Igaza volt, tényleg sokat változott ez a hely - nem tudom azt állítani, hogy nem direkt akarok szívbajt hozni rá a hirtelen felbukkanássommal. Még egy ártatlan mosolyt is küldök felé.
- Az utak például tök jók. Ja és köszönöm a tippet, megvan az a könyv, merre? - hogy hirtelen váltok? Megesik, de a kíváncsiságom sajnálatos módon még mindig nagyobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821860#post821860][b]Hegedüsh Marcell - 2020.11.23. 16:00[/b][/url]

Még mindig ide-oda verődik koponyámban a basszus, ahogyan a már szinte teljesen kiürült utcán szedem egymás előtt méretes lábaimat. Jópofa kis banda játszott ma este a pubban. Kár, hogy nem volt teltházas koncertjük. Megérdemelték volna. Ajkaim elgondolkodón lebiggyesztve, fejem lehajtva, kezeim pedig nadrágom hátsózsebében pihennek, ezzel egy elveszett bandukoló képét adva az esetleg mégis erre járóknak. Annyira késő nincsen, mégis a hideg sokakat arra ösztönöz, hogy otthon maradjanak. A kocsmában sem voltak sokan, ezért is volt jó, hogy Edu barátommal a mai napot választottuk, hogy legurítsunk néhány sört. Csak – ugye – ezt nem annyira egyszerű csak korsókban számolni hiszen, ha nagyon belemelegedünk a sztorizásba, akkor máris megy barátom jellegzetes kézmozdulata a pincérnek, hogy bizony itt az ideje egy jó feles konyaknak is. Jó bánatra és örömre. Más magyar a pálinkára esküszik, mi mindig is ezt ittuk, ha együtt csavarogtunk. S hogy a mai este sem maradjon komikus pillanatok nélkül, próbáltunk fiatalosabban csevegni a szemtelenül fiatal pincérlánnyal, amiből semmi más nem sült ki, csak az, hogy két vén majom vagyunk, akik próbálnak az ifjabb generáció nyelvén hablatyolni. Apró mosolyra húzom ajkaimat, s meg is nyalom azokat, hogy az esti szellő jéghideg bizsergést hagyjon rajtuk maga után. Oly’ sok minden zakatol nem éppen tiszta gondolataim között, és akarva-akaratlanul jelenik meg előttem a barna szempár. Látom a dühös tekintetet, ami legutóbb mély sérüléseket hagyott akkor teljesen összeomlott lelkemen, s még most is nagyot kell nyelnem, hogy eltüntessem a keserű érzést, amit az emlékkép magával hordoz. Lépteim óvatosak. Nem tántorgok. Annyit azért nem sikerült inni, de semmiképpen aggatnám magamra az amerikai elvonók „három hónapja tiszta vagyok” kitűzőjét. Csak élvezi a nevetésektől, bosszúságoktól és – persze – az alkoholtól kimelegedett testem a hűs időjárást, így még szét is húzom kabátomat, hogy jobban átjárhasson a mardosó hideg. Először mellkasom kapja a pofont, majd onnan, mint egy atomrobbanás terül szét egész testemben, hogy még ujjbegyeim is érezhessék a csípős hűvösséget. Mélyet sóhajtok újfent, hogy folytassam az utamat, ám igazság szerint még nincsen kedvem hazamenni. Gyönyörűek a fények, imádom az őszből lassan télbe áthajló illatokat, és az sem utolsó, hogy annyira steril ez az üres utca, hogy semmi nem veszi el a figyelmemet. Otthon más jellegű az üresség. Legfőképpen azóta, amióta sikerült szóváltásba keverednek Elektrával. Azonban most nem az ő képe néz velem farkasszemet, ahogyan megállok az egyik bolt kirakata előtt. Itt nem használtak mágiát, hogy kivilágítsák azt, így csupán az utcai lámpák fényében figyelem előttem kirajzolódó sziluettemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=821973#post821973][b]dr. Reece Laines - 2020.11.26. 09:48[/b][/url]

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822737#post822737][b]Tóth-Kiss Anabella - 2020.12.08. 19:34[/b][/url]

Már eltelt egy kis idő, mióta előkészítős lettem, bár még sok minden újdonságként szolgált számomra. Főleg így, hogy idáig a mugli világban nevelkedtem, időbe tellett hozzászoknom bizonyos varázsvilágbeli dolgokhoz, de azért igyekeztem a lehető legjobbat kihozni magamból. Szerencsére egész könnyen beilleszkedtem a közösségbe, a tanáraim is nagyon jó fejek voltak, de még mindig nehéz volt megszoknom, hogy távol kell lennem a szüleimtől. Hiányoztak az együtt töltött idők a családdal, anya esti meséi, a társasozások, a közös tevékenységek. Emlékszem, hogy az első napomon, mikor ide kerültem, legszívesebben már aznap haza is utaztam volna, csak anya volt képes megnyugtatni, és bátorítani, hogy tartsak ki, sok hasznos dolgot fogok tanulni, apa részéről pedig magától értetődő volt, hogy gyorsan meg fogom szokni ezt az új környezetet. Ez végül így is történt, de a mai napig hiányoltam egy kis állatkát magam mellől, otthon ugyanis volt cicám, tengerimalacom meg teknősöm is. Időnként elfeledkeztem a takarításukról, amiért a szüleim húzták is a szájukat, mondván, hogy egy állat felelősséggel jár, és nem csak a játékról szól az egész meg a mókáról, hanem etetni-itatni meg gondozni kell őket. Utólag belegondolva igazuk volt, egy idő után már átvettem tőlük a takarítás meg a gondozás felelősségét is. Mostanában egyre jobban úgy éreztem, hogy ideje beszereznem magam mellé egy kis kedvencet, aki feldobja a napjaimat, és akit meg tudok dögönyözni, akivel tudok foglalkozni. Persze leleveleztem a szüleimmel a kívánságomat, akik jóvá is hagyták azt a legnagyobb örömömre. Szerencsére mindenben támogattak, amiben csak tudtak, kivéve azt, amiben nem egyezett a véleményünk, az elgondolásunk. Mivel nem mehettem el egyedül a faluba, ezért felkértem Belián bácsit, az egyik kedvenc tanáromat, hogy tartson velem amolyan felügyelőként. Nagyon bírtam őt, mert közvetlen volt és nem volt olyan szigorú, mint egyes tanárok, és úgy tudtam, hogy ő is nagy állatbarát hírében állt. Szerencsére bele is ment a dologba, úgyhogy a megbeszélt napon már jóval indulás előtt megjelentem a helyszínen, és izgatottan vártam, hogy ellátogassunk a falubeli állatkereskedésbe. Azt ugyan még nem tudtam, hogy milyen állatkát szeretnék, de úgy gondoltam, hogy majd szétnézek, és szimpátia alapján választok, ha meg nem tudok dönteni, Belián bácsi majd segít benne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=822941#post822941][b]Süveges Lili - 2020.12.11. 21:47[/b][/url]

Közeledett Lili születésnapja, ami azt jelentette, hogy végre megajándékozhatott mindenkit, akit szeret. Kicsit olyan volt a lány, mint a nagy üzletláncok, amik a születésnapjukon mindenféle akciókkal halmozták el a vevőket, valamiféle kifordult ünneplés gyanánt, csakhogy Lilinek jobb oka volt ennél, történetesen az, hogy karácsonyra esett a nevezett nap. És ő a mai napig imádta a sorsot, vagy talán inkább szüleit, amiért épp akkor fogant meg, amikor, mert az ő szülinapján mindenkinek szülinapja volt. Szóval eljött az ajándékvásárlási időszak.
Sőt, igazából már tartott pár hete, már november elején megvolt például Nimród ajándéka, de még akadt pár ember, akinek szeretett volna beszerezni valamit. Csak valami apróságot, elvégre nem volt ő gazdag, nagy lábon élő lány, nem kapott apucitól kocsit és ruhát, cipőt olyan jeles alkalmakra, mint hogy kedd van. De nem volt az a típus sem, aki saját kezűleg készített volna meglepetést, mert abból általában csak katasztrófa lett azon ritka alkalmakkor, mikor mégis megpróbálkozott vele (elszúrt tojáslikőr vagy cukor helyett sóval készült sütemény, csipetnyi édesítőszerrel).
Még hátravolt Déna ajádéka, akit sokáig Dinának hitt, ki tudja miért, és Pollié. Mókás kis eridonos barátnőjének nemrég volt születésnapja, szóval neki aztán tényleg csak valami jelképessel tudott készülni, mert már így is out-of-budget volt Lilkó, még ki is fordította a zsebeit, hogy látszódjon, mennyire.
Odafordult Csengéhez, akivel épp a Fő utczán sétáltak, a kirakatokat bámulva. Épp nagyon benne volt a mesélésben, szobatársa, és egyben szintén jó barátnője sok mindenről lemaradt, úgyhogy a Süveges lány szent kötelességének érezte beavatni mindenbe is.
- És hiába állítottuk be az összes lovagi páncélt azokba a pózokba, nem történt semmi! Persze most már tudom, miért nem, de akkor rémesen bosszantó volt ám.
Meg is csóválta a fejét. Még most se tudta, hogy került az iskolába az a könyv, és arról sem volt fogalma, hová lett aztán. Talán jobb is.
Kezdett kicsit kihűlni a torka, ezért eldugta fél arcát a sálja alá, hogy hagyja kicsit Csengét is megszólalni, elvégre bizonyára vele is történt ez-az, amiről még nem tudott mesélni. Eszébe is jutott Lilinek a legfontosabb:
- Nem hiányzom órákon? Így mondjuk kicsit azt hiszem, jobban tudok figyelni, hogy nem veled próbálok beszélgetni, de uncsibb is lett minden.
Nem látszott, de rávigyorgott a sál alól a másikra. Aztán lelkesen mutogatni kezdett az édességbolt felé, majd valami játékot szúrt ki egy másikban.. szóval a koncentráció jelenleg is jól ment neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824039#post824039][b]Kállay Bertalan - 2021.01.03. 01:56[/b][/url]

Az üres lakás előnye, hogy annyi kacatot vehetsz, amennyit nem szégyellsz. Azonban, arra rá kellett jönnöm, hogy nem hozhattam el az otthoni készletek felét, így úgy döntöttem, nem bízom magam egy nőre sem, majd beszerzek apránként mindent magam. El kell majd mennem abba a svéd láncolatba, amiről bent is beszélt az egyik kolléga, mugli helyen van, ahol ritkábban járok, de egyelőre ez nem zavar. Csak az a mondata, hogy hatalmas és eltévedhetsz benne, arra pedig lehet, hogy ha nem is a bátyámat, de valakit el kellene vinnem. Kevés ismerősöm van itt, barátaim zömére a születési helyemen élnek, ahol éltem én is eddig, szóval egyelőre, a helyi erőkkel próbálkozom. Az Antikvitással már kettő napja szemeztem, volt egyszerre egy giccses érzete, de az is, hogy odabent kincsek lapulnak. És milyen igazam lett! Az eladónő kedves teremtés, érdeklődtem tőle, hogy tart-e igazi, mugli-féle írógépet, amelyben semmi mágia, csak tinta és a papír varázslata jön létre, de egyelőre ilyet nem talált, csak aminek diktálni kell, nekem pedig az nem kellett. Így, megbeszéltük, hogy értesít, amint talál egyet, én pedig cserébe, vásároltam. Lett egy új lámpám, az íróasztalra, össze nem illő, azonban annál jobbnak ígérkező kávéskészletem, egy apró kép, melyen egy kutya szivarozik és néha mormog valami olyasmit, hogy az „üzletben nincs barátság” és hasonlók. Elvileg valami filmes utalás, de olyat se láttam nagyon, viszont, a nappaliban jól fog mutatni. Egy kartondobozban pihennek a kincsek, én tartok hazafelé, amikor egy, vélhetően megbűvölt hógolyó csattan a tarkómon. Sok hó esett, a gyerekek örülnek, kicsik és nagyobbak, én meg feljajdulva kapok oda és forgatom a fejem, merről jöhetett.
- Hé! – kiáltok oda, és ha nem lépek előre, akkor a következő is felém reppen. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt, a nevetgélésük pontosan arra az ördögi érzetre segít rá, hogy én most áldozat vagyok. - Na megállj – Bertalan vagyok, auror és épp leteszem a dobozom, hogy lehajoljak. Nem akarok bűvölni, mert az lehet erősebb lenne, amit ildomos kiskorúak felé intézni, csupasz kezem azonnal átfagy, ahogy meggyúrom azt. Talán most feladják, talán nem, de egy pillanatra minden gondolkodás nélkül leszek újra egy közülük, ahogy felegyenesedve, készen állok a „bosszúra”. Hamar történik mindez, amint derekam egyenes, úgy már hajítom is, kézzel, amúgy nem olyan erősen, de a cím helyett valaki egészen máshol landol. Mondjuk úgy, mágia nélkül nemigen tudok célozni.
- Basszus – szisszenek fel, amikor látom, hogy egy nő vállának, remélem vállának csattan a hirtelen gyúrt labdacs, a gyerekek kinevetnek, én meg, az új kávéscsésze alátéteimmel majdnem megegyezőre nyílt szemekkel szaladok a nő felé. – Ezt azt hiszem sehogy sem tudom kimagyarázni. Ne haragudjon, nem volt szándékos – bűnbánó tekintettel segítek szívesen lesöpörni a havat, ha engedi és ha nem nyel le keresztbe. Barátokat kellene szereznem, igen, de így nem lesz egyszerű.
- Nem fáj?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=824227#post824227][b]Rothstein Elektra - 2021.01.08. 11:49[/b][/url]

Kora reggeli derengés ébreszti. Dereka görcsben áll, mert gyermeke ágyára borulva aludta át a fél éjszakát. Hosszú pillái alól veti sötét, álmos tekintetét a kislányra, aki felé fordulva, kezét fogva, halkan szuszog. Lassan emelkedik feljebb, hogy ajkát a csöpp homlokra zárja. Nincs már láza az aprónépnek. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel hősnőnkből, s szemeit könnyek ülik meg, ám hamar elillannak a felismerésre, hogy szenteste napja van. A fa, az a csenevész még nincs behozva, étel sehol és a sütemény, melyet ilyenkor mindig készít, vad képzeletében létezik csupán. Itt az ideje, hogy változzon néhány hagyomány. Ezzel a gondolattal lopakodik puha, óvatos léptekkel ki Elektra csemetéje szobájából. Learaszol a lépcsőn, hogy a konyháig meg sem állva, egy nagy bögre napindító kávé után kivételesen bűbájjal megtámogatva tegyen karácsonyi csodát. Borostyán pálcájával int jobbra-balra, akár a hurrikán igézi munkára a hang tompított klopfolót, a fenyő díszeket, a konyhai edényeket. Otthonukat néhány nappal ezelőtt már ünnepi pompába öltöztette. Immár ízléses zöld-ezüst és vörös-arany girland görgetegek tekerednek a lépcső korlátjára, a kandalló fölé - a nappaliba - az Imolával közösen készített párkánykoszorú került, s megbűvölt fényfüzérek ragyognak esténként úgy kint, mint bent a ház megannyi pontján. Hálószobáik, sőt még a Magány Erődje is fel lett ékesítve, bár oda be csupán a megszerzett porért, a késért, s most a csinosítás miatt ment csak be egy rövid időre. Ezzel legalább nem ma kell törődnie. Telnek az értékes percek. Belebeg a csenevész kis kaspós fenyő mely, ha letöltötte szolgálati idejét – Imola születésnapja után – kikerül az udvarra, hogy ott nőjön tovább, remélhetőleg jó nagyra. A gömbök és díszek elhelyezkednek rajta. Ekkor következik hősnőnk, hogy egy bűbájjal plafonig érővé változtassa. Ezután sem rest, mert megannyi teendő várja. Elsőként reggelit készít, Imola kedvencét. Tejbegrízt, hígan és üresen. Felviszi neki és örömmel látja, hogy jobban van, sokkal. Hálás gondolatokat küld Elizabet és a Gyógyító felé. Az étel egyre fogy, a kíváncsiság ezzel arányban nőttön-nő a lánykában. Máskor a sürgölődést mind együtt csinálták szüleivel, náluk. Most viszont saját otthonukban csak ők ketten vannak. De a kicsi lánykának még erősödnie kell. Azonban, hogy ne maradjon ki egészen a jóból, így Elektra karjába veszi és leviszi a nappaliba. Ott vastag takarók és jókora párnák halmába fekteti a kanapéra. Beindul a karácsonyi zeneválogatás, majd felhangzik az elő dal is egyhamar. A konyhából rálát lányára, így a Ferdinándot már bűbáj nélkül készíti, s a hústorta összeállítását is önkezével végzi. Míg sülnek a finomságok előkerülnek a töltött káposzta alapanyagai. Füstölt oldalas megy a lábosba alulra, az íze végett, s mert náluk így szokás. Azután egy réteg a savanykás egész levél, rá a diszkrét méretű becsavart kuglik, majd újabb adag levél, mint fedél, Az egész némi sóval meghintve és vízzel nyakon öntve. Rotyoghat ez is, míg rántást nem kíván. Közben csicsereg a kislány és figyeli az eseményeket. Dallamok és illatok szállnak mindenfelé. Lassan kész minden, így kóstolóként mindenből esznek egy kicsit ebéd gyanánt. Hamarosan jön a papa és a mama is ünnepelni, meg este velük enni. Ezért a nagy készülődés. Befutnak a nevezettek, pontosan ötre, csomagokkal felpakolva, ahogy ígérték. Míg Róbert egy mesével – már megint egy kiszínezett, tanulságos családi történettel – szórakoztatja unokáját, addig Izabella beszélget lányával. Elektra épp leteszi a pultra az utolsó tepsinyi kész süteményt, amikor egy baglyot vesz észre a konyhaablak előtt, lábán levéllel. Ez nem jó előjel. Kíváncsian engedi be, s veszi kezébe a könnyű lapot. A rádióból érkezett. Gyors bontás és olvasás után egy halk, de igen gömbölyű szentségelést enged el bosszúsan. – Mi a baj?– lép hozzá anyja elmajszolva egy darab édes és meleg tésztát, amolyan „apádnak el ne mond” arckifejezéssel. – A kollégám Zsombor, aki ma helyettem dolgozott volna, nagyon csúnyán megsebesítette a kezét, amikor a fájukat állította befelé, így azt kérdezik, be tudnék-e menni mégis – magyarázza megenyhülve, arcán pedig látszik, hogy tanácstalan – Hányra kellene ott lenned? – kérdezi Izabella, majd átveszi a levelet, hogy ő is elolvashassa – Fél tízre – feleli Elektra miközben lánya felé pillanat – Szenteste van és még mindig beteg – mondja szinte maga elé, ám nem őrlődhet soká, mivel anyja megszólal mellette – Akkor már ágyban lesz és mi vigyázunk rá apáddal – simítja meg lánya hátát a hatvanadik évét nem soká betöltő nő, aki mindig tudja, mit kell mondania, hogy lányában felébressze a kötelességtudatot – Nem ez a kollégád volt az, aki beugrott helyetted, amikor te…hirtelen elutaztál? – kérdezi, s ezzel a tétova hangsúllyal hősnőnk elevenébe talál. Izabella szereti a lányát, nagyon, de szíve szerint jól megrázta volna, amiért kiszalad a világból, mint akit kergetnek. Féltette. Ehhez kétség sem fér, de haragudott is rá napokig. Róbert volt az, aki csitítgatta, majd – hellyel-közzel - megértette vele, hogy hagyniuk kell lányukat egyedül megküzdeni démonaival. Azonban, ahogy sorra teltek a napok és a férfi a kilencediken egy halom cetlivel tért haza, elszakadt nála a cérna. „Ez így nem mehet tovább! El kell küldeni neki azokat a fecniket! Hogy lássa mit művelt azzal a szerencsétlennel már megint! Vissza kell jönniük!” Ez a néhány mondat elég volt Róbertnek, s már vette is maga elé a papírt meg a tollat. Tudta mit kell írnia. Három szó és a cetlik elegendőek voltak hozzá, hogy hazavezessék eltévelyedéséből egyetlen gyermeküket. Az ősz, hórihorgas férfi ugyanúgy ismeri Elektrát, mint neje, csak ő lelkének más húrjait képes mindig megpendíteni. – De, ő volt, és ki se mond, igazad van, most rajtam a sor, hogy viszonozzam – sóhajt mélyet hősnőnk, bólintásával is megpecsételi döntését, hogy azután pár szavas választ firkantson a lap hátuljára. Ezután elengedte a baglyot, mely mindeddig türelmetlenül várta a fejleményeket. Négyesben ültek a kanapén, a zene szólt, ettek és beszélgettek, míg el nem jött az ajándékozás ideje. Imola a nagyszülőktől szép ruhákat kapott, kötött pulóvert, sálat és sapkát, melyeket Izabella csinált. Róbert pedig, vaskos mesekönyvet hozott, melyből ígérete szerint, este lefekvéskor már olvasni is fog. Elda pedig egy rajzkészlettel lepte meg gyermekét. Cicát várt, így kicsit csalódott volt. Ennek gyermeki őszinteséggel hangot is adott, ám anyukája azt mondta, születésnapja előtt ő maga választhatja ki a kis kedvencét. Ez megnyugtatta és boldog izgalommal töltötte el, olyannyira, hogy elkezdte lerajzolni, az új ceruzákkal, hogy milyen macsekra is vágyik. Kellemes hangulatban hamar eltelt az este. A lefekvés ideje is eljött, pedig ki is tolták egy fél órával. Csodás mesét olvasott fel Róbert, melyet a hölgykoszorú áhítattal hallgatott. Még Izabella és Elektra is elvarázsolva figyelte a lágy orgánumon előadott, lebilincselő történetet. Imola belealudt, úgy a felénél, de a másik két hűséges hallgató kedvéért a nagypapa végig mesélte. – Ígérem, vigyázunk rá nagyon, de most indulj – fordult lánya felé már lenn az előszoba folyosóján a férfi – Tudom apa, tudom.. – azzal hősnőnk megölelte szüleit, arcukra puszit adott, majd kabátját nyakig becipzárazta és sapkája alá gyűrte háta közepéig érő sötét, hullámos fürtjeit. – A szívvédő kenőcsöt ne felejtsétek el felkenni, mert csak akkor szabad, ha alszik – szólt még vissza válla felett. Tekintetében aggodalommal, lelkében a bűntudat és az elszántság különös keverékével lépett ki az ajtón.  Ezután nekivágott a rövid, de havazás nehezítette útnak, hogy motorjával végül fél tíz előtt öt perccel fékezzen le a rádió épülete előtt.

Minden csendes idebenn. Csupán a megbűvölt égősorok fénye vet színes pászmákat a falak mentén. A zene, melyet az este hatig dolgozó, kívánságműsort vezető kolléga előre bekészített még javában szól, ahogy benyit a helyiségbe. Kétórányi muzsika, hozzá előre felvett üzenetek. Ennyi ünnepi üdvözletet régen hallott hősnőnk egy csokorban. Egyik-másikon elmosolyodik, néhányon elszorul a szíve, de mindben közös az őket átjáró szeretet, ami belőlük tisztán hallható. Elkezd készülődni. Hoz némi kávét itteni bögréjébe, melyre egy téli táj van festve. Tányérra teszi a két szelet Ferdinándot, amit hozott és nem tudja megállni, hogy bele ne harapjon az egyikbe. Cukorszint helyrebillentve. Nekilát ezután, hogy összeválogassa a lemezeket, melyekről lejátssza majd a dalokat. Fél órával később leül a keverőpult elé, felveszi fülhallgatóját fél fülére, mikrofonját maga elé húzza, pálcájával kecsesen int párat, hogy ezt követően megnyomjon néhány gombot, s feltekerje a kimenő hangerőt. –  Ez itt a Bogoly FM, öt perccel múlt tíz óra, én Rothstein Elektra vagyok és kívánok minden kedves hallgatónknak az egész stáb nevében Békés Karácsonyt – kezdi a felkonfot, majd egy pillanatra elhallgat. A rövid hatásszünet után ismét bársonyos hangja tölti be az étert, a kis helyiséggel együtt – Az előttünk álló két órában tartsanak velem, mert feldíszített fáik alá, ajándék gyanánt elhozom a legjobb hazai és külföldi slágereket, valamint beérkezett leveleikre is válaszolni fogok. Mert tudják, csütörtökönként, tíztől éjfélig Elektra felel - pálcája újabb rutinos intésére ekkor halkan megszólal az első zeneszám pár ismerős taktusa – Szóljon hát elsőként Chris Rea-tól a Driving Home For Christmas, mindazoknak, akik ma távol töltik az éjszakát családjaiktól – mondja, majd lekapcsolja mikrofonját, hogy a muzsika átvehesse szerepét. Telnek a percek, szólnak a zenék. Ajkai közül pedig érkeznek a levelekre a bölcs vagy épp egyszerűen csak praktikus feleletek. Kicsivel több, mint egy óra van már csak hátra. Épp a hír és reklámblokk szól, miközben hősnőnk elgondolkodva pillant ki az ablakon. A hó még mindig nagy pelyhekben hull alá és roskad a párkányra arasznyi magasan. Téli mesevilág. Prága száz tornya, egy korcsolya éle, arcán egy csók forrón égő nyoma. „…Tudod, hol találsz…” – Tudom – mondja ki hangosan a választ a csupán elméjében elhangzó kérdésre. Kávéját letéve azonnal felélénkülve kezd kutatni a lemezekkel megpakolt szekrényeken. Sámlira kell állnia, hogy elérje - mert az „Invito” persze most nem jut eszébe – azt a bizonyos albumot. Rátalál mégis. Lehuppan a keverőpult elé, majd bekészíti a korongról a dalt, hogy amint az utolsó vevőfogó szavak elhalnak előbb ő, majd a kiválasztott muzsika megszólalhasson. – Ez itt még mindig az Elektra felel. Tizenegy óra múlt tizenkilenc perccel. Köszönöm, hogy velem tartanak ezen az ünnepi, csodákkal teli, hólepte éjjelen – jelentkezik be lágy, jellegzetes  hangján, mely szinte szomorkásan mosolyogó – Tudják, néha az ember szavakkal nem tudja elmondani, amit szíve mélyén érez. Hiába próbálja, nem képes kifejezni őket, vagy épp nem jutnak el ahhoz, akinek szánja őket. Ezért rendhagyó módon a következő dal most tőlem Neked szól, hogy elérjen hozzád. Tudom, hogy hol talállak. Kérlek mond, hogy te is tudod – ejti ki olyan puhán és simogatón az utolsó két mondatot, ahogy élő egyenes adásban pályája során még soha nem szólalt meg ezelőtt. Profizmusát sutba dobva nyílt meg erre a néhány pillanatra mindazok előtt, akik szenteste éjjelén 23 óra 23 perckor még ébren voltak és őt hallgatták. Adja az ég, hogy Ő is köztük legyen. Azzal felcsendült Bryan Adams – Please Forgive Me című melódiája. Karcos férfihang mar az éterbe, s tolmácsolja Elektra érzéseit, aki a művésszel együtt énekli  – lekapcsolt mikrofon mellett – azt, amit nem lett volna képes már máshogyan elmondani. Legyenek bár egymás kryptonitjai – az nem lehet, hiszen másként álltak felettük kezdettől a csillagok  - nem tudja nem szeretni, vele álmodik, rá vágyik. Néha úgy érzi oly közel van hozzá, hogy ha akarná megérinthetné. Ha hallja üzenetét, talán eljön hozzá. Akkor rátalálhatnak újra az egymáshoz vezető útra. Könnyes szemekkel hősnőnk magában ezt kívánja. A dal végén bársonyos hangszínét párat köhintve igyekszik visszanyerni, ám az fátyolos marad. Ennek ellenére tovább folytatja műsorát, lelke mélyén remélve a csodát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=825744#post825744][b]Maya S. Castle-Rochard - 2021.02.04. 17:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=828081#post828081][b]Vitéz Rebeka - 2021.03.24. 15:36[/b][/url]

Az utca csendes, mikor kilép a színházból. Elképesztően késő van, az idő éjfél felé járhat. Általában hamarabb hazaér, de a ma esti előadás után rengeteg dolga maradt és ezért elnyúlt a hazatérés ideje is. Mosolyogva köszön el kollégáitól a Boglyas téren, hogy aztán egyedül vágjon neki az út további részének. Még sosem történt semmi baj és alapvetően nem fél. Ha félne, biztosan nem egyedül járna haza az éjszaka kellős közepén. Nagyon naivan úgy gondolja, hogy vele nem történhet baj, hogy Bogolyfalva biztonsága kiváló, elvégre nem túl gyakori, hogy bárki is bűncselekmény áldozata lesz.
Egészen addig, míg be nem következik a baj. Három férfi, sokkal nagyobbak és erősebbek nála. Nem kellett volna a sikátoron keresztül jönnie, valami forgalmasabb útszakaszt kellett volna választania. De már késő. Kap néhány csúnya zúzódást, karjai fájdalmasan reccsen, tüdejéből kiszökik a levegő. Nem akarnak mást, csak a nála lévő értékeket, de azért valahol élvezik, hogy kínozhatják a védtelen nőt. Arra azért ügyelnek persze, hogy Rebeka ne kiálthasson segítségért, elég hozzá egy egyszerű bűbáj, hogy elnémítsák. Némán szenved.
Lehet, hogy másra is vetemednének, valami olyanra, amit sosem heverne ki a vörös, ha nem hallanának meg valami zajt. A bokrok között neszel valaki vagy valami, mintha hamarosan rákanyarodna a sikátorra. Annyit nem ér nekik a nő, hogy kockáztassák a lebukást, a pénz már úgyis az övék, így inkább az elpárolgás mellett döntenek. Nem hiányoznak az aurorok meg a börtön a nyakukba. Persze ha maradtak volna, látták volna, hogy csak egy macska jár a bokrok közt és senkit nem érdekel, hogy mit tesznek Rebekával. Ott marad tehát egymaga, a földre dobva, összetörve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=836657#post836657][b]Rothstein Elektra - 2021.09.07. 09:58[/b][/url]

Utolsó forró lélegzetével küzd a nyár, hogy az őszt visszatartsa. Csak még egy nap, tán kettő maradt, s feladja harcát. Érződik a levegőben az elmúlás jellegzetes illata. A falevelek zöldje fakul, hogy arannyá és vörössé, vagy épp narancsossá váljon. Ez az élet rendje. Az örök változás. A koradélután mind hosszabb árnyékai vetülnek hősnőnkre, ahogyan kezében egy naplóféleséget tart. Egy padon üldögél, fülén felrúnázott fülhallgatóval, melyből remek dal szól, elméjét friss vászonná téve, melyen kisvártatva megjelennek a szavak által keltett képi asszociációk. Akár egy film snittjei, úgy peregnek. Szemei alig győzik lekövetni. Gyors ütemben sorjáznak a sorok felett, melyeken néha felnevet, olykor pedig grimaszba húzódnak éles vonásai. Nemrég, amikor rendet tett toronyszobájában, azután a fékevesztett tombolás után, egy dobozra bukkant. Régi dolgok kacattárának hitte, de tévedett. Benne rejlett két értékes kincse. Két fontos iromány. Egy saját, egy más kezétől való. Az egyik vidám régi szép időket idéz, míg a másik hihetetlenül szomorú, s új célt adott Elektra számára. Amit nem ő maga vetett papírra, az egy évekkel ezelőtt igen nagy port kavaró ügy legfőbb bizonyítéka. Hogyan feledkezhetett meg róla? Rázta is a fejét miatta és belső hangja is feddőn szólongatta. Megfogadta, ott helyben: Most, hogy rátalált, a szálakat is felszedi majd vele, s igyekszik mielőbb igazságot szolgáltatni szavai, s auror szövetségesei által. Börtönbe juttatni a felelősöket, akik közvetve, de elvettek egy épp virágában lévő nőtől mindent. Az életet. Azonban ma, az általa lejegyzett sorokat tartalmazó lapokat forgatja. Egek! Már el is felejtette az ötletet, amin sok éve annyit dolgozott. Írni kezdett, de nem egy újabb leleplező cikket, hanem egy varázsképregény történetét. Férje támogatta benne, sőt el is olvasta a kész művet. Azt mondta, ez kiadásért kiált. Azt sem szégyellte bevallani, hogy bár ő is jól rajzol, ehhez azért nagyobb szaktudás szükséges. Érdemes rá, hogy egy igazi művész képei által keljen életre. Olyan bűbájok ismerete is kellett, amik mozgásra bírják a papírra megalkotott figurákat és a sorokkal teli szövegbuborékokat. Összefogtak tehát ők ketten, ahogyan mindig. Míg hősnőnk át meg átdolgozta a kéziratot, addig férje felkereste a város legjobb illusztrátor mágusait. Aztán jött a tűzeset és mondhatni minden álom, minden vágy hamuvá égett. Ezen a bőrkötéses kis noteszfélén is akad jó pár nyoma azoknak a kegyetlen lángoknak, de a beltartalom szerencsére érintetlen maradt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=837778#post837778][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.05. 22:54[/b][/url]

Mikor a hírek kiderültek, először csak néztem a testvérekre, hogy miről beszélnek. Nem nagyon tudtam feldolgozni, és kicsit úgy éreztem magam, mint Kende. Tudod, el kellett telnie pár másodpercre, mire az információ feldolgozásra került, és kicsit fázis késve ugyan, de úgy felpattantam a székről, még el is borult. Én meg meg. Mármint megborultam. Szélesen vigyorogva rohantam ki a teremből, és az első ember, akivel közöltem a fantasztikus hírt, az Kende volt, majd pennát ragadva írtam meg a baglyot és küldtem is el.
Éppen ennek okán battyogok az utcán, mint akinek teljesen elmentek otthonról. Táncolok és forgok, és alig várom, hogy elmondhassam neki, még akkor is, ha nem fog annyira osztozni az örömömben, mint kellene. Nem baj, örülök helyette is. Egyébként azt jutott eszembe, hogy valószínűleg a hideg rázna, ha látnám örülni. Amúgy is para az egész csávó, de ha valami öröm félét látnék rajta, még inkább creepy lenne. Annyira összeegyeztethetetlen. Mindegy. Vidáman integetek és köszönök random embereknek, akik furán néznek rám, de ez legyen a legkevesebb, majd állok meg a leírt hely előtt. Ha nem jelenik meg… hát az szívás, de azért remélem megti- ITT VAN CSORO! Gondolkodás nélkül vágom ki a lángos pózt.
- Rubeeeeeeeeeeeen - kiáltok fel, mikor még naaaagyon sok méter van köztünk, majd állok vissza, mint egy ember és sétálok elé széles vigyorral. - Sikerült. Az illúzió. Átmentem. Rendesen sikerült mindkettőnknek, és valami elképesztő volt! Komolyan! - lelkesedem be azonnal, ahogy mindig, ha az illúzió a téma. Ez talán örök életemre így marad, de nem tudom magam visszafogni, amikor: illúzió, tesó, vágod? - Rengeteget segített, amit mondtál, és rendesen tömegben gyakoroltam. Lefeküdtem a dudival a Nagyterem elé, és bejött! Sokat javult a koncentrációm és… fú - túrok tincseim közé, amikor pillanatnyi szünetet hagyok. - Szóval igen. Sikerült. Kösz mindent. Ráérsz most? - pillogok rá totálisan édes tekintettel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=838711#post838711][b]Ágoston Simon - 2021.10.31. 12:25[/b][/url]

Bár nem az első bagolyhuhogásra keltem fel ma reggel, viszont már reggeli előtt talpon is vagyok. Az ablakomon ragyogó, szinte már tavaszinak nevezhető napsugár sütött be amely már az egész napomat be fogja ragyogni, hiszen szinte rám mosolygott. Körülbelül egy órája keltem fel, de már is a kastélyon kívül a faluban futok. Se nem friss tojásért, se nem tejért hanem kis reggeli kocogást végzek. Nyugtatóan csivitelnek az itt maradt madarak, minden kéményről egy maroknyi kis bagoly huhog rám. Próbálok egyenletesen futni, hiszen nem jó ha egy jó lassú de biztos kocogást felvált az eszeveszett rohanás. Mivel hétvége van nem kell semmilyen fontosabb teendőt elvégeznem, talán este kijavítom az első dolgozatot amit írattam a diákokkal, és amelyek első látásra nagyszerűen sikerültek. Kedvem volna egy csapásra mindenkinek a legjobb jegyet adni mert igazán jól odafigyeltek mindig a mondókámra. Persze nem tehetem, mert ahogy nekik is, nekem is vannak kötelességeim. Viszont jó jegyet várhatnak, mert nem vagyok szőrösszívű. Az edzőcipőm olyan kényelmes, hogy a következő pillanatban azon kapom magamat hogy lerepül a lábamról az egyik bokorba, amelyből egy kóborkutya ugrik ki és iszkol el. El is kacagom magamat a történteken, majd odamegyek és visszaveszem a lábbelit. Szerencsés voltam, mert ha a kutyus felkapja a cipőt, botorkálhattam volna vissza a kastélyba mezítláb, mert az biztos hogy levettem volna a másikat is. Legalább okoztam volna a korán kelőknek egy kis örömet a reggelükbe. Pihenésképpen már egy kicsit szünetelek a futkározásban, és sétálni kezdek míg elérem a következő sarkot. Újra felveszem az előbbi tempómat, és kikerülöm az éppen előttem sétáló fiatal hölgyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=839792#post839792][b]Kasza Fanni Stefánia - 2021.12.05. 13:45[/b][/url]

December.
Sikeresen beköltöztem abba a társasházba, ahol ezelőtt is laktam, az utolsó diákéveim alatt. Ráadásul ez a lakás Az a lakás volt. Ez az enyém volt! Milyen kedvesek, őrizetlenül és üresen meghagyták nekem. Még a falfirkák is ott voltak, amiket nehezebb pillanataim alatt rajzoltam zsírkrétával. Rendesen el voltam érzékenyülve, miközben átfestettem az egészet. Azóta sokban különbözök a régi énemtől. Bár komolyabb nem lettem szerintem. Komorabb? Az egy kicsit.
- Olyan hideg vaaaaaan - nyekeregtem, míg kint bandukoltam az utcán, ami nem mellesleg tele volt élettel. Sparklet sem akartam magára hagyni, hiszen már nem tud Himével játszani, így a hátizsákomba beledugva a hátamon cipeltem. Azon morfondíroztam séta közben, hogy csak sétáljak vagy be is üljek valahova? A pyromágiának köszönhetően még inkább nem bírom a hideget, mint egyébként, lehet nem lesz butaság beülni egyhamar kávéra vagy lélekerősítő italra a pubba. Legalább azokat is lecsekkolom és... remélem találkozok valakivel. Hátha Lanetta egyszer beugrik és a LalaSese duó megint hozza a formáját. Merlinre, de öregnek érzem magam!
- Azt hiszem... erre lesz a színháááááááá.... - egy sikollyal zártam a mondatom, hiszen amúgy is magamba szoktam beszélni, kinek kell partner hozzá? Így izgibb. És a fura alakok se jönnek oda hozzám. Visszatérve a sikolyra. Igen. Elestem. Nem is kicsit. Ha tudni akarod, ráléptem egy jéggé fagyott pocsolyára és olyat borultam, hogy még részegen se estem ekkorát. Még.
- Hogy a dementorok főznének vacsorát a lelkedből, ha már idefagytál - morgolódtam, hátsómat fájlalva s ekkor ugrott be Sparkle a táskámba. Egy halk baszkiiiiiiiiiiii hagyta el ajaim, míg megfordulva megsasoltam a sárkánytigrist. Az természetesen szúrós szemekkel nézett vissza rám, szerintem nem tetszett neki a kis botlásom, de nem tűnt úgy, mintha baja esett volna.
- Szeretleeeeek - sziszegtem kellemetlen mosollyal a pofimon, majd megkíséreltem felállni, de előtte négykézláb igyekeztem elkúszni egy nem jeges helyre, ahol már magabiztosan összekaparhatom magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=840827#post840827][b]Ombozi Boróka - 2021.12.25. 22:53[/b][/url]

Több hét telt már el azóta az este óta, én viszont még mindig nem hiszem el, hogy vége. Reggelente felébredve mintha érezném a gyűrű súlyát az ujjamon. Felkelve várom, hogy kényelmetlenül feszüljön a bőröm, óvatosan mozdulok, mert fel vagyok készülve a tompa fájdalomra. Végül egyik sem érkezik. Minden fizikai sérülésem makulátlanul eltűnt, újra olyan formában vagyok, mint a Fenyvessyvel való találkozásom előtt. Testileg legalábbis mindenképp...
Kifejezéstelen arccal róvom a kastélytól a kúriáig vezető útszakaszt, a lehető legrövidebb opciót választva. Gyomrom görcsben áll, hiába van nálam az új pálcám, még nem sikerült annyira megszoknom, hogy magabiztosan forgassam. Megalázó bevallanom, de félek. Túlságosan mély nyomott hagyott bennem az aranyvérűek hercege.
Egyedül a pyromágiám megléte ad némi nyugalmat. Ujjaim takarásában apró szikrákat élesztek fel és pukkasztom is el őket egy pillanattal később. Annyira régóta sóvárogtam utána, hogy most, hogy ismét az enyém, nem tudom nem használni. Egyszerűen szükségem van rá, hogy a Fenyvessy ajándékául szolgáló elemi félelem a háttérbe tudjam szorítani. Mert én, Ombozi Boróka - egyértelműen a keresztnevem hangsúlyozva -, nem engedhetem meg, hogy gyengének lássanak. Nem engedhetem meg, hogy annak lássanak, ami nem vagyok. És mégis...
Belül fortyogó dühvel, arcomon negédes mosollyal fordulok Bogolyfalva nagyasszonyai felé. Fogalmam sincs, hogy mikor gyűltek ismét mögém, nem is érdekel, de a már cseppet sem halk megjegyzéseiket akkor sem tudnám figyelmen kívül hagyni, ha akarnám. Mostanra viszont elértem arra a pontra, hogy nem is akarom.
- Bözsi néni, mi lenne, ha a gyilkos némber helyett inkább a lotyónál maradnának, mint régen? Azzal sokkal jobban tudtam azonosulni. - Kékjeim sötéten csillanak, ám hangom és mosolyom annyira pofátlanul tenyérbemászó, hogy öröm nézni a magyasszonyok hitetlenkedő arcát.
- Tényleg nem vagy más lányom, mint egy elmeháborodott hozományvadász! Megboldogult édesapád biztosan forog a sírjában. - Apám említésére egy pillanatra eltorzul a mosolyom. A feszültség egyre nő bennem és az öreglányokat nézve már csak azon gondolkodom, hogy melyiket gyújtsam fel először. Vegülis, miért ne adhatnék alapot a pletykáknak, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=842615#post842615][b]Vall Ágoston - 2022.01.22. 23:12[/b][/url]

Vince Áronnak
"Mindenki Bestiája" Varázslény kiskereskedés

Minap kapott egy levelet szüleitől, melyben azt írták, hogy jó volna, ha beszerezne végre ő is egy baglyot, ahogy a jó varázslókhoz illik. Ágoston az utóbbi napokban nem igazán mozdult ki a szobájából, vagy a klubhelyiségből, kivéve, ha nem tudott engedelmeskedni korgó gyomrának, vagy órára kellett sietnie. A tudat, hogy baglyot kell vásárolnia teljesen megzavarta nyugodt, unalmas napjait. Nyilvánvaló volt, hogy ez a feladat végképp nem volt ínyére. Hiszen ezeken a dermesztően hideg napokon a kutyának nincs kedve kimozdulni. Hiába mondta szüleinek, hogy küldjenek két baglyot, az egyiket majd megtartja, és probléma meg is oldva, számára érthetetlen okokból a szülei ezt a javaslatot elutasították. Ha el akarja kerülni az újabb a konfliktust, akkor bizony magának kell útra kelnie. Így hát szombat délután összeszedte magát. Végülis két tanulás között kikapcsolódás gyanánt épp belefér a faluban való időhúzás.
Szerencsére egy ismerős arcot sem látott, senki nem szólította le, de ahogy a Fő utczán sétálgatott, hirtelen felvillant fejében a tavacskás korcsolyázás emléke. Lesütötte szemét a földre, összébb húzta magán talárját, mert arra gondolt, mi van, ha az az átkozottul idegesítő arc, talán Mátyásnak hívták, erre ténfereg, ez pedig egyáltalán nem kizárt. Túl kicsi ez a falu, és túl kicsi ez a kastély is, az ember akarata ellenére nem kívánt ismerősbe botlik, Ágoston pedig ezt a lehető legjobban szeretné elkerülni. Úgy hallotta valahol a piactéren, az egyik zugban árulnak láthatatlanná tévőköpenyt, na, az neki pont hasznára válna. Egy pillanatra végig futott az agyában, mi lenne, ha irányt változtatna, s inkább megkeresné azt a bizonyos árust. Na majd bagoly vásárlás után.
Könnyen megtalálta a varázslény kiskereskedést. Először csak a kirakatot bámulta, ahol ocsmányabb és szebb baglyok néztek vele farkasszemet. Addig bámulta kintről az állatokat, míg ki nem választotta az egyik macska baglyot. Aranyosnak találta a pofáját, a gyors döntés pedig félsiker, különben is, majd' lefagyott a lábujja, jobb benn a melegben és állatszagban, mint itt kinn. Így hát belépett az üzletbe, és célirányosan haladt a kiszemelt jószág felé, hogy közelebbről is megvizsgálhassa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=844265#post844265][b]Esther Rebecca Krise - 2022.03.10. 22:07[/b][/url]

Mindig az első a legnehezebb, és bár akkor talán nem úgy tűnik, de az első a legmámorítóbb is. Még nem akartam visszamenni a panzióba, még nem annyira kényelmes az ágy. Nem rossz, félreértés ne essék, Eloise Payne nyilvánvalóan nem engedélyez olyasmit, mely okán a vendégei nem lehetnek maximálisan elégedettek. Pusztán csak még nem a sajátom a szoba, talán sosem lesz. Viszont mosnak rám, van mindig étel, és szobaszervíz. Ezt nem nagyon szeretném társasházi életre, netalántán saját fenntartásra cserélni. Azért mindennek van egy egészséges határa. Ennek is. Így hát, idővel meg fogom szeretni.
Az első mámorító, most is, mikor a közeli pad felső támláján egyensúlyozva haladok előbb balra, majd egy kecses félfordulattal vissza jobbra, akkor is ezen elmélkedek. Az életemen, a lehetőségen, azon, hogy ezt mégis hogyan kellene jól kihasználni. Most fontos szerepe van az időnek, a jó megközelíthetőségnek, annak, hogy hogyan cselekszem. Számos opciót végigveszek, elképzelem az első találkozásunkat. Nyilván az esküvő vagy egy családi esemény nem a legjobb, inkább egy olyan pillanat kellene, ami spontán. Valami ami...
... itt van. Döbbenten állok meg a pad közepén, új pillantok a közeledő Willre, aki mintha kicsit tántorogna. Talán fáradt, késő este van, és nem mindenki lehet tele energiával. Szép szőke tincseimet hátra lendítve, arcomon boldog mosollyal libbenek előre, hogy szinte, mint egy angyal, elé szálljak, és izgatottan felpillantsak rá. Mi legyen az első szó, amit neki mondok négyszem közt? Olyan hevesen ver a szívem! Nem tudok gondolkozni, de ajkaim elnyílnak, és:
- Szia, William.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=844657#post844657][b]Polaris Jomana - 2022.03.21. 00:58[/b][/url]