A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=789864#post789864][b]Bossányi Karola - 2020.01.19. 09:48[/b][/url]

Még szinte ki sem pakoltam a holmijaimat a visszaérkezésemet követően, amikor egy bagoly hozta levél hevert az ágyamon. El nem tudtam képzelni azt, hogy ki küldhette, de aztán megfordult bennem pár gondolat, felmerült Beni neve, és persze Márké is, így némi feszültséggel bontottam fel a levelet, hogy felleljem annak sorait.
A levelet azonban nem ők írták, hanem az egyik DÖK tag küldte, jelezve benne egy megbeszélés időpontját és egy helyszínt. Nagyszerű. Nyeltem is egy nagyot, mert a karácsonyi bálon nem egészen úgy sikerült teljesítenem a rám bízott feladatokat, ahogyan azt illett volna. Sajnos nem csak, hogy alkoholt fogyasztottam, de idejekorán le is léptünk a pult mögül, legalábbis Márk elmondása szerint így történt, mert én még mindig nem emlékeztem a részletekre, csupán néhány foszlány ugrott be a bulival kapcsolatban. Éppen ezért egy kicsit tartottam attól, hogy talán a megbeszélésen majd ez is szóba jön, s kezdett eluralkodni rajtam az idegesség.
- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam magam elé, mert nagyon nem volt kedvem elindulni erre a megbeszélésre. Tartottam attól, hogy esetleg valóban szóba hozzák a dolgaimat, s attól is féltem, hogy majd Márkkal újra találkoznom kell, ugyanis vele sem úgy sült el az utolsó találkozásom, amit normálisnak lehetne nevezne.
Csak nagy nehezen tudtam magam összekapni a találkozóra, igyekeztem szépen felöltözni, a hajamat megigazgattam, s még egy halovány sminket is felraktam, ahogyan azt Dana tanította, csak hogy ne tűnjek olyan szerencsétlennek, s hogy ne lehessen már elsőre látni rajtam, hogy mennyire nem vagyok jó passzban. Ha elkészültem, azt követően vettem még egy mély lélegzetet, majd a pálcámat is magamhoz véve, elsétáltam a találkozó helyszínére, de legnagyobb meglepetésemre a tanulószobában még nem volt egyetlen DÖK tag sem.
- Merlinre...lehet,hogy valaki tréfát űz velem? - némi aggodalommal töltött el ez az egész, már abban sem voltam biztos, hogy valóban lesz-e itt megbeszélés, vagy csak valaki szórakozik velem. Ideges voltam, egy ideig az ablak előtt mászkáltam, végül megtorpantam az egyiknél, s a párkányon megtámaszkodva bámultam ki a messzeségbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=789930#post789930][b]Bossányi Karola - 2020.01.19. 19:27[/b][/url]

Hiába bámultam kifelé az ablakon, nem múlt el az idegességem, ráadásul a hangulatomnak sem kedvezett az a szürkeség, ami odakint ölelte körbe a tájat. Jó ideje hiányzott már a napsütés, s talán egy fokkal jobban éreztem volna magamat, ha legalább csicseregnek a madarak és nem a kopott faágak néznek vissza rám. Mi lesz, ha rákérdeznek arra, hogy mi történt? Merlinre, miért kell nekem ilyen tortúrákon részt vennem. És mi lesz, ha összefutok Vele?
Tengernyi gondolat szaladt át a fejemben, miközben meguntam a bámészkodást, s úgy döntöttem, hogy keresek egy könyvet, s addig is lapozgatom, míg a többiek ide nem érnek. Éppen csak megfordultam, amikor nyílt az ajtó, s megláttam rajta betoppanni Márkot a talárjában. Nagyot nyeltem, pillanatok alatt felgyorsult a szívverésem, s zavarbaejtő volt, ha találkozott a pillantásunk, mert azóta még csak nem is találkoztunk.
- Szia - mondtam egész halkan, s meg is torpantam, már azt sem tudtam, hogy hová indultam, annyira összezavarta a gondolataimat. Márk persze nem tűnt túl bőbeszédűnek, s valamiért már megint azt éreztem, hogy utál, vagy nem kedvel engem, ami rettentően zavart vele kapcsolatban. Bizonytalan voltam, részben idegesített az, hogy nem szól hozzám, s felmerült bennem, hogy talán nekem kellene előbb kérdeznem, de azért mégis csak volt bennem annyi tartás, hogy ezt ne tegyem meg. Emiatt csak álltam tétlenül, majd elkapva fejemet róla, inkább a könyvespolcokat kémleltem. Úgy éreztem, hogy menten felrobbanok a bennem keletkező feszültségtől, ha még két percig így kell várakoznom, de szerencsére egy újabb arc érkezett, s ahogy megpillantottam Beliánt, egy barátságos mosoly futott az arcomra.
- Szia Belián, hogy vagy? - köszöntöttem az érkezőt, akinek a jelenléte valamilyen szinten megnyugtató volt számomra. Nem tudtam, hogy pusztán csak azért, mert szimpatikus, vagy csak azért, mert nem kellett egyedül lennem Márkkal, várva az ítéletet.
- Vészes? - szavai azért egy pillanatra megijesztettek, mert ha ezzel kezdte, akkor már egész biztosak lehettünk abban, hogy bizony tényleg arról lesz szó, hogy rosszul végeztük a feladatunkat a bálon.  
- Ez nem hangzik túl jól...huhh - fújtam ki a levegőt, s egyre idegesebb lettem, amit ugyan próbáltam leplezni, de nem sikerült. Ha az arcomra néztek, láthatták, hogy eléggé be vagyok parázva. Mihail érkezésével ez pedig csak még inkább felerősödött, ugyanis volt valami határozottság az elnökben, valami olyan keménység, amit másoktól nem nagyon tapasztaltam. S bár szimpatikus volt, és a DÖK-ös beszélgetések során is szívesen hallgattam az ötleteit, most mégis volt bennem némi félsz, hogy vajon mi fog történni.
- Én öhhh - nem számítottam arra, hogy ilyen stílusban azonnal rá fog kérdezni a bálra, s természetes, hogy rettentően zavarba jöttem, amint pillantásom Mihailról Beliánra, majd Márkra vándorolt. Hogyan is mondhattam volna el Belián és Mihail előtt, hogy leittam magam a sárga földig csak úgy, pusztán véletlenségből, majd egymás után követtem el mindenféle ostobaságot. Vagy az is lehet, hogy már hallottak pletykákat? Mégis, mit kellett volna mondanom?
- Rossz..ul lettem - nyögtem ki egész halkan, aztán Márkra kaptam a pillantásom, hátha ő ki tud találni valami mentséget arra, hogy miért is hagytuk magunk mögött a pultokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=790113#post790113][b]Bossányi Karola - 2020.01.21. 20:56[/b][/url]

Gondolhattam volna, hogy Márk majd nem fog köszönni, erre valahogy lélekben már fel is készülhettem volna, mégis bántott az, hogy a történtek után ennyire semmibe vett engem. A gondolataim is ekörül forogtak, míg Belián át nem lépte a helyiség küszöbét, s az érkezésével rá nem döbbentett arra, hogy most majd egy alapos fejmosásban lehet részünk. Na nem azért, mert tőle tartottam, de valamilyen szinten mégis csak ő volt a hírvivő, hisz ő körmölte a leveleket, s feltehetően tudta azt is, hogy mi vár majd ránk. Mintha kivégző lett volna a császár oldalán.
- Nem túl jól, kicsit aggódom, hogy most mi lesz - vallottam be őszintén Beliánnak, nem igazán tudtam volna most bájcsevegve az ünnepekről mesélni, vagy a karácsonyi bálon történtekről. Számomra inkább rémálom volt ez az egész, mint sem jó móka, így inkább el is csöndesedtem, s csak egy halovány mosolyt engedtem el felé, ami a tanulást illeti. Ekkor robbant be közénk Mihail, s szinte azonnal összébb húztam magam, mert az a jeges tekintet nem sok jót sejtetett. Persze, higgadtnak tűnt, mintha még mosoly is játszott volna az ajkain, de mégis, volt benne valami...nem tudtam megmagyarázni, de abban a percben már ki is csúszott a száján, s olyan stílussal, hogy máris értettem, miért aggódtam emiatt a találkozás miatt.
Nem szépen kérdezett tőlünk, s mivel éreztem, hogy valahol hunyó vagyok, elég nehéz volt számomra az, hogy csak úgy a szemeibe nézzek, s azt mondjam, hogy semmi köze hozzá, vagy hogy beszélhetne velünk szebben is. Nem ment. Egyszerűen leblokkoltam, talán egy kicsit még meg is ijedtem, de Belián szerencsére közbeszólt, s hálás is voltam azért, hogy ő próbálta visszafogni az elnökünket.
A válaszomat követően, ami gyengére sikeredett, nem is mertem az eseményeket tovább kommentálni, inkább segélykérően pillantottam a másik két levitás fiú felé, s leginkább most Márktól vártam a támogatást. S ugyan talán megint utált, meg került, azért ismertem már őt annyira, hogy tudjam, nem fog cserben hagyni.
Bíztam benne, hogy majd kiáll mellettem, azon viszont nagyon meglepődtem, hogy mennyire határozottan állt ki Mihaillal szemben. El sem akartam hinni azt, hogy ilyen könnyedén kezelte őt, s hogy ez mennyire jól állt neki.
A gondolatba persze azonnal belevörösödtem, s gyorsan le is hajtottam a fejem, hogy a földet bámuljam inkább.
Később csak lopva mertem felnézni, a levegőben szinte késsel lehetett volna vágni a feszültséget, s bár Mihail nyugodtan viselkedett, nekem mégis úgy tűnt, mintha Márk egy kicsit kihúzta volna a gyufát a DÖK elnökénél. Mi lesz ebből? Beliánra kaptam a pillantásom, remélve hogy ha ő itt van, akkor csak nem mérgesedhet el ez a vita.
- Ne, nem hazudik! - a rellonos olyan számomra nem tetsző stílusban szólt Márkhoz, hogy ezúttal már én éreztem úgy, hogy ezt nem hagyhatom, s közbe kell szólnom. Úgy tűnt, hogy Belián is igyekszik a nyugodtabb megoldásra törekedni, ennek ellenére továbbra is éreztem a feszültséget a két srác között. Mihail kérdése aztán mégis csak megfagyasztotta az ereimben a vért, s elnémulva, némi bűntudattal tekintettem rá, hisz volt némi igazság a szavaiban. Felelősséget vállaltunk, vállaltam, s még sem teljesítettem a kötelezettségeimet. Anyáék nem lettek volna büszkék rám, ha megtudják, hogy mi történt, s még én magam is szégyelltem a történteket.
- Mihail, igazad van - mielőtt Márk újra szólhatott volna, közbeléptem, mert úgy éreztem, hogy ez a két levitás srác tehet a legkevésbé erről a helyzetről.
- Tényleg felelősséget vállaltunk, ebben igazad van, ahogy abban is, hogy a rendezvény a te felelősséged volt, és ha mi mulasztunk, amiatt téged vonnak felelősségre. Sajnálom, de légy szíves, ne Márkot hibáztasd, inkább csak engem...- tekintetem a rellonos pillantásába fúrtam, majd egy nagy levegő után folytattam. - Az történt, hogy..- elnémultam egy másodperc erejéig, Márkra, majd Beliánra pillantottam, s már előre éreztem, hogy utóbbi talán csalódhat bennem, de nem volt mit szépíteni a történteken, pillantásom visszavezettem a főnökre.
- Megkóstoltam az italokat, amiket felszolgáltam, amit nem kellett volna, tudom jól! Csak tudni akartam, hogy mit adok ki a pultból, de nem voltam felkészülve arra, hogy majd...rosszul leszek. Nem történt ilyen még soha azelőtt, és rettentően sajnálom! Tényleg! - az elnézéskérést nem csak Mihailnak szántam, hanem a teremben lévő másik két fiúnak is.
- Szóval, ha azt szeretnéd, hogy kilépjek a DÖK-ből, azt is megértem...de nem akartam rosszat. Márk meg pláne nem, ő csak segített nekem, tényleg! És Belián...sajnálom, hogy miattam ezzel kell most töltened az idődet, nem akartam egyikőtöknek sem rosszat - vallottam be, miközben némi bűntudattal pillantottam rájuk.
- Engem megbüntethetsz, de Márk tényleg nem tehet semmiről - nagyon sajnáltam, hogy miattam keveredtek ilyen helyzetbe, s csak azt reméltem, hogy minél előbb túl leszünk ezen a dolgon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=790834#post790834][b]Bossányi Karola - 2020.01.27. 20:55[/b][/url]

A tanulószobában késsel lehetett volna vágni a feszültséget köztünk, s Mihail között, de leginkább arra lettem figyelmes, hogy Márknak sikerült felbőszítenie az elnököt. S még ha ezúttal Márknak sikerült is lenyűgöznie engem ezzel a határozottsággal, melyet fűszerezett némi szemtelenség, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire nagyon bosszús lett Mihail. Kicsit aggódtam is, hogy mi lesz majd ezután, s azt hiszem éppen emiatt léptem közéjük, hogy elkerüljük a bonyodalmakat. Éreztem, hogy Márk is dühös, éreztem hogy Mihail is az, s féltem attól, hogy majd egy idő után az egyik elveti a sulykot, s megüti a másikat. Hiába állt ott Belián, aki valószínűleg képes lett volna őket szétválasztani, s talán még egy kicsit örültem is annak, hogy ott van a közelünkben, nem akartam azt, hogy eddig fajuljanak el a dolgok, éreztem, hogy ezúttal magamra kell vállalnom a felelősséget, még mielőtt Márknak baja esne. Vagy Mihailnak.
- De, szükség van erre Márk, kérlek..- tenyeremmel intettem a fiú felé, s csak ezt követően vallottam színt ott az elnök, s Belián előtt, magamra vállalva a teljes felelősséget. Nem volt erről könnyű beszélnem, de mégis megtettem, bár tényleg szégyelltem magam előttük, s ha tehettem volna, akkor visszaforgatom az idő kerekét. Mihail arcát eközben persze nem láttam, mert az ablakpárkányon támaszkodott, nem is tudom, mintha nem érdekelték volna a szavaim. Vagy lehet, hogy túlságosan felbőszítettük őt? Zavart, hogy nem néz rám, s az, hogy azt mondta, nem érdekli, mi történt, az kifejezetten rosszul esett. Ha Belián nem lett volna ott, akkor szerintem el is áshattam volna magam, de ő legalább megértőnek tűnt, hangjából is az érződött, hogy nem ítél el, annak ellenére, hogy ő is látja a helyzetben az én felelősségemet. Márk azonban ekkor döntött úgy, hogy nem hagyja ezt annyiban, s döbbenten láttam, ahogy továbbra is kiáll értem ebben a helyzetben. Nem magát védte, nem akarta tisztára mosni magát. Ez egyrészt nagyon jól esett, másrészt viszont még mindig aggódtam, s újra azt vettem észre, hogy egymásnak feszül a két fiú. Ekkor kaptam a pillantásomat Beliánra, mintha csak most kérném, hogy szedd őket szét valahogy, de azt hiszem, hogy ő maga is úgy érezte, hogy már csitítania kell ezt a helyzetet.
- Márk...nem szükséges ez -  magam is próbáltam a levitást nyugtatni, miközben Belián is hasonlóan tett. Tartottam attól, hogy ez lesz az a pillanat, amikor Mihail nem bírja tovább, s felrobban idegességében, és hozzánk vágja, hogy takarodjunk, és lépjünk ki a DÖK-ből. Bár magam vállaltam volna ezt is, azt nem kívántam, hogy Márknak is el kelljen hagynia a közösséget.Legnagyobb döbbenetemre Mihail azonban nem akarta azt, hogy önszántamból kilépjek, s hirtelen nem is tudtam, hogy ezt mire véljem. Fordított helyzetben...nos, fogalmam sincs, hogy fordított helyzetben mit csináltam volna, de tény, hogy nem erre számítottam, s a rellonos tudott még meglepetéseket okozni nekünk.
Mindenki feszült volt, s egyedül talán csak Belián tudott higgadt maradni, már értettem, hogy miért volt szükség a jelenlétére. Megmagyarázhatatlan nyugodtsággal kezelte a helyzetet, s ami azt illeti, igaza volt. Mindannyiunknak le kellett volna nyugodni, egy kicsit csöndben maradni, és átgondolni a helyzetet. Igazából már én sem akartam kilépni, leginkább már csak amiatt aggódtam, hogy mi lesz Márkkal ezután, hogy ilyen keményen neki ment az elnöknek.
- Hogyan?? - nagyon nem tetszett az, amit az elnök szájából hallottam, s leginkább talán azért nem, mert a mondandójában volt némi igazság. Vagyis, magam sem tudtam, hogy mi ez az egész, de rettentően megzavart ez a kijelentés, s úgy éreztem, hogy reagálnom kell erre valamit, amivel teljességgel visszautasítom az állítást.
- Nem vagyunk szerelmesek! - csattantam fel, aztán mivel feltűnt, hogy nagyon megemeltem a hangom, sietve vissza is vettem belőle. - Én csak...már elismertem, hogy hibáztam, és vállaltam a felelősséget. És szerencsére nem történt semmi baj egyikünkkel sem Mihail, szóval nem gondolnám, hogy felelősséggel tartozol. De értjük, megértjük ezt, hogy lehetett volna rossz végkimenetele is a dolognak. Ahogy Belián is mondta - mutattam a levitásra - legyenek meg a megrovások, részemről jöhet mind, mert Márk tényleg csak rám vigyázott ott, hogy ne történjen semmi bajom - ekkor egy pillantást vetettem a másik levitásra, s tekintetem visszavezettem Mihailra.
- Megértettük Mihail, hidd el, megértettük. Szégyellem a történteket, tényleg. - őszinte voltam, s bíztam abban, hogy ő is megérti egy kicsit a mi helyzetünket.
- Csak mond, hogyan tehetném jóvá ezt a dolgot - ezúttal csak a magam nevében beszéltem, mert még mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb felelőse ennek az egésznek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=791384#post791384][b]Bossányi Karola - 2020.02.02. 17:15[/b][/url]

A helyzet az, hogy történt, ami történt, mindannyian hibáztunk, ki így, ki úgy. Nekem nem szabadott volna a bálon alkoholos italt fogyasztanom, jobban oda kellett volna figyelnem és teljesítenem a kötelességeimet, amiket rám bíztak. Márknak talán rám kellett volna jobban figyelnie, mint rangidős csapos, s talán meg kellett volna várnunk a váltást, bár ha ő úgy ítélte meg, hogy nem volt erre idő, akkor azt biztosan okkal tette. Mihail meg...nos, neki talán egy fokkal normálisabb hangnemben kellett volna leteremtenie bennünket, bár az ő helyzetét is átéreztem, hisz valószínűleg ideges volt a történtek végett, s ha rajtam lett volna a felelősség, akkor talán én is hasonlóképpen reagáltam volna. Szóval elég kínos volt ez a szituáció, én még mindig rosszul éreztem magam, részben a történtek és a viselkedésem végett, részben meg azért, mert a két srác annyira egymásnak feszült, hogy legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy na jó, most már ebből elég volt! Ehhez azonban még nem volt meg a kellő bátorságom, azt hiszem, s talán azért sem mertem megtenni, mert mégis csak hülyeséget követtem el, amiért jogosan járt fejemre a fejmosás. Tényleg csak Belián jelenléte nyugtatott, ő lehetett mentsvára mindannyiunknak, s úgy láttam, hogy ő is próbálkozott csitítani a hangulatot, a végére azonban talán már ő is elveszítette a higgadtságát, vagy legalábbis egyre nehezebben viselte a két srác vitáját.
Én próbáltam Márkot csitítani, ő meg hol Márkot, hol pedig Mihailt, de úgy véltem, hogy ez a kakaskodás nem vezethet semmi jóra.
- Belián - hallva a srác viccelődését, mégis kénytelen voltam idősebb háztársamra finoman rászólni, mert ő talán viccnek szánta a megjegyzését, ismerve Márkot éreztem, hogy ez már tényleg csak olaj lesz a tűzre. Addig a pillanatig úgy gondoltam, hogy valószínűleg én maradok majd az egyetlen, viszonylag nyugodt lélek a szobában, ám Mihailnak sikerült olyat szólnia, amivel alaposan felidegesített. Hirtelen azt se tudtam, hogyan tagadjak, rögvest rávágtam, hogy ez persze nem így van, mint amit ők rólunk gondolnak. De egyáltalán, miért is gondoltak effélét? Ó te jó ég! Lehet, hogy esetleg a bálon mást is műveltem, s olyasmit mondhattam valakinek, amit nem szabadott volna? Vagy rá volt írva a homlokomra, hogy...nem, az nem. Ugye nem mutattam annak jelét, hogy?
Pillantásomat rögtön Márk felé kaptam, legnagyobb döbbenetemre ő azonban nem tiltakozott, sőt, semmiféle megjegyzést nem tett, mintha őt ez az egész nem is zavarta volna. Mi van?
Értetlenül álltam a szobában, miközben karjaimat összefűztem a testem körül, s még mindig ideges voltam a rellonos megjegyzésétől, amit ugyan nem vont vissza, de talán szépített a helyzeten. Mindenesetre már mindegy volt. Aminek nem szabadott volna, az hangosan lett világgá kürtölve.
- Akkor jó - vágtam rá kissé már én is bosszúsan, s azt hiszem, hogy én is elveszítettem a türelmemet a DÖK vezetővel szemben. Nem bírtam már elviselni tovább ezt a feszültséget, utoljára mondtam el, hogy értem én, miben hibáztam, hogy megértem őt is, s utoljára mondtam azt , hogy sajnálom, remélve, hogy talán végre sikerül majd zöldágra vergődnünk.
Úgy tűnt, hogy Belián noszogatására talán Márk is visszafogta magát, mert végül ő is elnézést kért, noha éreztem rajta, hogy ha nem ilyen szituációban lennénk, akkor elküldené melegebb éghajlatra a főnököt.
- Szerintem Belián magára nézve is veheti a bocsánatkérésünket, ez nektek is szól - megelőzve Márkot, inkább megszólaltam gyorsan, mielőtt még újabb vitába kavarodnának a rellonossal.
- És köszönjük, máskor nem fog ilyen megtörténni, odafigyelünk majd - mindezt már az elnöknek címeztem.
- Viszlát Mihail - köszöntem el tőle, majd mielőtt sarkon fordultam volna, még odaléptem Beliánhoz.
- Köszi, hogy...mindent - nem kellett kifejtenem, talán ő is sejtette, hogy neki hála nem lett itt nagyobb verekedés, azt hiszem. Végül még Márkra pillantottam, de hirtelen nem tudtam, hogy neki mit mondhatnék, így inkább minenkitől elköszöntem, majd sietve hagytam el a szobát, a folyosóra érve azonban megálltam, s a falnak dőlve vettem egy nagy levegőt. Részben még mindig volt bennem némi feszültség, részben meg még ideges voltam Mihail kijelentése végett. Márkkal pedig beszélni akartam, mert még sem lehetett az már megint, hogy ne beszéljünk. Éppen ezért, néhány lépéssel távolabb lépve várakoztam, hátha még megjelenik, hogy átbeszélhessük ezt a dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=817485#post817485][b]Bossányi Karola - 2020.09.22. 18:52[/b][/url]

Nem megy, nem megy, nem megy. - A francba már! - csattantam fel haragosan, s még a kezemben tartott ceruzát is dühösen vágtam a papírlapra, amire már a közelemben ücsörgő, s éppen olvasó srác is morcosan kapta fel a fejét. Egy kicsit hasonlított Márkra, ő is olyan túl komoly, túl okos formának tűnt, s láthatóan sikerült őt megzavarnom a könyvvével való romantikázásban. - Bocs - sóhajtottam,  mert jó modorra neveltek, s egy ilyen helyzetben mindig elvárták tőlem, hogy viselkedjek tisztelettudóan. Pedig most legszívesebben hozzá vágtam volna, hogy ha nem tetszik, akkor ülj máshova olvasgatni a flancos könyvedet. Legalábbis volt már bennem annyi indulat, hogy ezt csak így hozzávágjam, de mégis győzedelmeskedett rajtam az a fránya modor, amit hosszú évek alatt sulykoltak belém a szüleim.
Az előttem álló feladathoz azonban továbbra sem éreztem erőt, Johannes Faustusról kellett volna írnom egy esszét az okkultizmus kapcsán, de akárhányszor is kezdtem bele, a mondatok teljesen összezavarodtak a fejemben, a korábbi tanulmányokból szinte semmi nem jutott az eszembe, és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok teljesíteni a feladatot. Nem tudtam koncentrálni, hiába próbálkoztam, hiába vettem a kezembe újra a ceruzát, hogy erőt vegyek magamon és végre megkezdjem az első mondatot, állandóan máshol jártak a gondolataim. Szívás volt ez a suli, egy kicsit már kezdtem besokallni a ránk nehezedő nyomástól, a szülők elvárásától. Nekem mindig jól kellett teljesítenem, most is ezt várták tőlem, de mi van, ha én nem ezt akartam? Semmi kedvem nem volt ehhez az esszéhez, de őszintén szólva máshoz sem. Mióta pár napja Bence tudatta velem, hogy nem, azóta nem tudtam mit kezdeni magammal. Hiányérzetem volt, rosszul éreztem magam a bőrömben, szó szerint nem volt kedvem semmihez.
A srác közben úgy tűnt, nem tudta tovább elviselni a szenvedésem, így összeszedve a holmiját, egyedül hagyott a tanulószobán. Hála Merlinnek, talán majd így jobban megy!
Ismét nekiveselkedtem a feladatnak, ám amint a ceruzám hegyét a papírlapra illesztettem, hogy újra kezdjem a korábbi mondatom, hallottam, hogy nyílik az ajtó, s valaki becsörtet rajta. Talán még lihegett is, vagy csak a levegőt vette, mindenesetre mikor hátrafordultam, már azt láttam, hogy valaki elterült az egyik fotelban. Mi van, ha rosszul lett? Ó, a fenébe is! Ennyit a feladatról.
Nem örültem annak, hogy ismét megzavartak, de fene a gondoskodó formámba, azért csak felpattantam, s odasétáltam, hogy megnézzem, nincs-e rosszul.
- Hahó, jól vagy? - léptem mellé, ám ekkor vettem csak észre a lányt, a hozzá párosuló arcot. - Aőhhh - valami értelmetlen szó szökkent szárra ajkaimból, miközben döbbent arckifejezéssel néztem a lányra, s már kétszer is megbántam, hogy felálltam, és odalépdeltem hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=819814#post819814][b]Bossányi Karola - 2020.10.22. 18:42[/b][/url]

Hogy a sárkány fortyogó barlangjában füstölögne…vagy valami ehhez hasonló volt az első gondolatom, amint lélektükreim előtt nem más tűnt fel, mint Babett. Hogy miért is kellett nekem felkelnem, és idejönnöm, miért kellett nekem mindig arra figyelnem, hogy mások hogy vannak? Hagytam volna, hogy pusztuljon meg a fotelben.
- Öh, remek. Csak onnan…khm, onnan úgy tűnt, mintha rosszul lennél, de így elnézve…nos, jó színben vagy - hát persze, hogy is ne lenne jó színben, mikor valószínűleg Bence repesve reppent karjaiba, legalábbis azt hiszem, hisz ki más lenne az, akibe szerelmes lenne? Legjobb tudomásom szerint Masa már régóta szóba sem jöhetett, más lányról pedig nem hallottam. Szóval igen, minden bizonnyal ő lehet az a lány, aki miatt dobott Bence.
Gondolataimból elém kerülő arca, s gunyoros mosolya rántott vissza, mert hát úgy döntött, felegyenesedik. S mi az, hogy felegyenesedik, talán fel is akar lökni. - Ja persze, az is kell neked…öhm, a gitár - talán nem kellett volna kommenteket fűznöm a mozdulataihoz, de mégis, irritált a jelenléte. Ha nézéssel perzselni lehetett volna, akkor már egész biztos, hogy lángok vették volna körbe. Pechemre ilyen varázslatot sem tudtam, meg sajnos nem voltam eléggé bosszúszomjas ahhoz, hogy felgyújtsam.
Ráadásul neki éppen a Tanulószobába kellett jönnie, s itt zörögni azzal a gitártokkal. Ha csak arra gondoltam, hogy Bencével összejöttek, s hogy talán még ki is beszéltek, úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék. Kezdett ez az egész helyzet olyan nyomasztóvá válni, úgy éreztem, hogy megfulladok. Vajon mi volt benne más, mint bennem?
Néhány másodpercig lopva fürkésztem, s próbáltam rájönni arra, hogy miért voltam kevés, ám valami furcsa nesz zavart meg, s szinte egyszerre kaptam pillantásom Babettel az ajtó irányába.
- Mi a…neee - némi késéssel, ám magam is ráeszméltem arra, hogy ez a két fiú mit talált ki, addigra azonban Babett már az ajtó kinyitásával próbálkozott. Kezeimet védekezően fűztem össze magam előtt, ahogy kissé idegesen odalépdeltem, hogy magam is szemügyre vegyem a helyzetet.
- Mert nem nyílik? Hogy nem jött be ez a varázslat? - elhiheti, hogy legkevésbé sem volt hangulatom vele egy helyiségben tartózkodni, el is kaptam róla a pillantásom, s magam kezdtem el a kilinccsel babrálni, hátha az majd magától kinyílik.
- Ez nem vicces, halljátok? Nyissátok ki!- ütögettem meg párszor a tenyeremmel, hogy jelezzek annak a két balféknek, ám mindhiába, már a hangjukat sem lehetett hallani.
- Úgy nézek ki, mint aki mindenre tudja a választ? - nem tudtam türtőztetni az indulataimat, ez nem volt szép tőlem, de nem tudtam ennél szebben reagálni. Végül sóhajtva fújtam ki a levegőt.
- Nem tudom, írj egy sms-t a barátodnak, és kérd meg, hogy engedjen ki minket…vagy téged, vagy tök mindegy - vontam vállat, végül is, Bence valószínűleg gyakran ült a telefonján, meg amúgy is, biztos ezer örömmel sietett volna, hogy kimentse a hercegnőt a fogságból.
- Ajh Merlinre…ez tényleg nem nyílik - azért csak még egyszer megpróbáltam, végül ismét a lány felé fordultam. - Tényleg nem megy. Nem megy. Nem…és pont ve..mindegy. Talán megpróbálhatnál valami komolyabb varázslatot, végül is, ötödéves vagy - szúrtam oda, ahogy pillantásom újra Babettre emeltem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=821834#post821834][b]Bossányi Karola - 2020.11.22. 22:44[/b][/url]

Tényleg kiakadtam. S nem csak azért, mert alapvetően nem bírtam a bezártságot, de az is feszélyezett, hogy éppen azzal a lánnyal kerültem kelepcébe, akivel egyetlen másodpercig sem akartam egy levegőt szívni. Aki valamiért jobbnak bizonyult nálam, s akire ha rápillantottam, rossz érzés kerített hatalmába. Talán némi irigység, féltékenység, s düh járta át bensőmet. Harag, amiért létezett, s amiért elvette tőlem a szerelmet. Még ha ez nem is volt kimondva. Na persze, a gavallér uraság egy szóval sem mondta volna, hogy ki az a másik, akit szeret, de biztos voltam benne, hogy ez a fiatalabbik Drinóczi lány.
A gitár. Azonnal megakadt pillantásom a hangszeren, miközben ki is csúszott a számon olyan megjegyzés, minek talán nem kellett volna, de ki tudta volna leplezni az érzéseit egy ilyen feszült helyzetben. Jó, a gyakorlottabbak talán. Nekem viszont nem ment, mily kár. Pedig egy pillanat erejéig eszembe jutott a zene, az a sok próba Marcival, s az a néhány gitárlecke, amit akkor adott, ha már nagyon nem volt kedvem énekelni. Milyen remek hangja lehetett ennek a hangszernek, milyen jó lett volna végig pengetni a húrjain, valószínűleg az is megdobogtatta volna a szívem, de aztán jött ez a ...ez a boszorkány, aki lecsapott a nyakára, s annál fogva húzta magához, hisz az övé volt. - Ja, semmit. Szép gitár - tettem hozzá, s bár nem adtam neki magyarázatot, leplezni sem próbáltam a hozzáállásomat, felesleges erőfeszítés lett volna.
A fiúk vihogása, s az ajtóval vívott fölösleges küzdelem csak tetézte bennem a feszültséget, amik aztán szavak formájában törtek fel belőlem, s csattantak Babetten. Nem tudom, miért nem fékeztem meg magam, s miért fakadtam így ki, hisz alapvetően mindig kedves voltam másokkal. Most viszont képtelen voltam megfékezni a bennem tomboló indulatokat, melyek immár gúny formájában törtek utat maguknak.  Persze jött is rá a válasz, érettnek ható kioktatás kíséretében, amire jobb napokon egyetértően bólintottam volna, s valószínűleg elcsitulok, most viszont a szemöldökeim szökkentek feljebb, s haragosan villantak kékjeim a lányra. Kérdése egy pillanatra megzavart, azt hiszem némi szégyen kezdett munkálkodni bennem, s magamnak is feltehettem volna a kérdést, hogy mégis mi a fene ütött belém? Már-már bennem volt , hogy elnézést kérjek és tisztázzam vele a bennem kavargó érzéseket, ám meglátva arcán a fintort, s hallva bántó kérdését, sötét függöny borult az elmémre. Mint ahogy megindul a gőzmozdony, hangosan harsog, s hatalmas gőzfelleg tör belőle a magasba, olyan robajjal gyúlt lángra bennem a düh. Elveszítettem a józan eszem, Babett arcán mintha gúnyos vigyort láttam volna felcsillanni, pedig talán csak az elmém játszott velem. Szavai fájdalmasan hatoltak a lelkem mélyére, annyira rosszul esett a kérdése, hogy minden porcikámban megfeszültem a dühtől. - És téged nem bánt, hogy ilyen szemét vagy? Hogy merészelsz ilyet kérdezni?- nem bírtam tovább egy helyben maradni, sem frappánsan reagálni. Elpattant a húr, indulatosan léptem előrébb, s balommal elkapva a haját, rántottam rajta egyet. -Semmi közöd a kapcsolatunkhoz te aljas kígyó! Biztos tele tömted a fejét a rokonsággal, meg illegetted magad előtte! Ha nálam lenne a pálcám leátkoznám a fejed!- vicsorogtam arcába hangosan a szavakat, s jobbommal próbáltam lökni is rajta egyet.