A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=760489#post760489][b]Sárközi Kincső Jázmin - 2019.06.03. 20:04[/b][/url]

Sállálállálá, úgy döntöttem, hogy itt biztosan sarokba szoríthatom a kiszemelt áldozatot, akit oly kedves és szeretett háztársaim javallottak, tekintve, hogy a srác ismeri az apámat. A lépcsőkön óvatosan szökdécselve ugráltam le örömömben, és eldöntöttem, ha törik, ha szakad, egy darab szempillát bizony kikuncsorgok Brightmore-tól.
Hm, vajon apa még életben van a röhögéstől? Én ha tudnék olvasni a saját gyerekem fejében, és ilyen vicces helyzetbe kerülne, nagyon nagy nehézségek és áldozatok árán tudnám csak megállni, hogy ne görnyedezve egy asztal alatt röhögjek rajta. Tudom, gonosz vagyok, de na, nem tagadom a zöld alma oldalamat sem. Nem, még véletlenül se vagyok házi… szóval az, na. Ne ébreszd fel az alvó szörnyeteget, ugyebár. Nem, én nem vagyok az. Legfeljebb egy helyenként nyűgös kis kamaszfruska, hisztizés sem a kenyerem. Azzal pont a célom ellenkezőjét érem el, úgyhogy a kedvesség az én fegyverem, és a cukiság. Legalábbis próbálok az lenni, hogy ne legyen mellette feltűnő a törtető jellemem.
- Szia! – köszöntem mézes-mázos hangon, remélve, hogy ebből nem fogja sejteni, akarok valamit, ami nála van, és nekem kell ahhoz, hogy ezért ne kapjak plusz büntimunkát. Nem, én nem fogok koszos üstöket pucolni Fela bá’ kedvéért, úgyhogy gyorsan véget vetek az ügynek, megcsinálom a löttyöt, és hagyok hátra ezzel egy jó sztorit a köv. generációnak, legyen min röhögni velem együtt.
- Ugye, milyen csodálatos napunk van? – Ha egy nő ezzel kezdi, vagy legalábbis egy pöttöm kölök, mint én, nos… azt hiszem, sejthető, mi fog következni. – Ráérsz egy csöppet? Tényleg nem tartalak fel tovább, öt perc az egész procedúra.
Ja, Jerry-nek se nagyon tart tovább öt percnél kicincálni Tom macska összes bajuszát. Rejtély, hogy utána hogy kerül újra vissza, de nem ez a lényeg. Gyorsan essünk túl rajta, és éljem túl a hadműveletet. Jobb egyből a nehezén túlesni. Rellonos pasi szempillája. Azt nem írta a recept, hogy hány darab kell, úgyhogy érje be eggyel. Ne kínozzuk sokáig az áldozatot.
- Lenne egy aprócska kérésem, tényleg nem nagy. És te rellonos vagy, meg srác, szóval… kérek egy szempillát tőled. Légyszi! – azt az ’é’ hangocskát jó alaposan elnyújtottam, kb. mint amikor egy macska könyörög újabb adag alutasakos kajáért, mert az előzőről már lenyalta a szószt. Ha ezt a bájitalt megtanulom elkészíteni, utána semmi gáz nem lesz később egy százfűléfőzettel. Még jó, hogy az nem válogat ennyire a testrészekben, körömmel vagy simán hajszállal is beéri. Ez meg? Egyből szempilla, meg más könnye. Che, a finnyása.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=762787#post762787][b]Sárközi Kincső Jázmin - 2019.06.30. 19:06[/b][/url]

Kaptam szempillát. El se hittem először, hogy nem csupán én álmodtam, hogy ez megtörténik velem. De valóban, az a pár darab szempilla ott pihent a tenyeremben, és Denis belement. Még csak meg se kérdezte, mire kell ez nekem, de talán jobb is így.
- Köszönöm, aranyos vagy, házisárkány – mosolyogva, ragyogva, mint valami Disney-hercegnő, köszöntem meg az „adományt”, és reméltem, hogy ennyiben is maradunk. Jó, első fázis pipa, már nem kerülök büntetőmunkára, még két hozzávaló volt csak hátra: navinés szőke női hajszál, ez még viszonylag könnyű. De honnét csórjak én eridonos lánytól könnyet? És festett szőke haj is jó a bájitalnak vajon, vagy csak és kizárólag természetes szőke?
Az agyamban csikorogtak a fogaskerekek, eléggé fáradtnak éreztem magam, de örültem, hogy elcsíptem apu házisárkányát. Habár, így utólag meggondolva, az aranyos és a házisárkány szóösszetétel nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt, mármint most simán csak jobb lenne lelépnem szerintem, de akkor mégis miért álltam meg itt lecövekelve, mint aki gyökeret eresztett?
Azt hiszem, rájöttem: túl könnyű ez az egész. Túl könnyen odaadta, és ezért szinte biztos voltam benne, hogy kérni fog valamit, és ez valami egészen rellonos lesz, és nem igazán tudom, jó ötlet-e belemenni. Már úgy bántam, hogy szövegeltem a barátnőmmel Fela bá’ óráján, mint kutya, amelyik kilencet fialt.
Nem ártana néha lakatot tennem a sütilesőmre.
Denis az ablak felé bámult továbbra is, én pedig oldalra billentett fejjel vártam, hogy lesz-e valami további közlendője, vagy csak mehetek utamra, és ennyi volt.
Aj, ez annyira ciki. És valahogy mégis örülök, hogy egy hozzávalóval közelebb vagyok a célomhoz, elkészíteni azt a nyavalyás bájitalt.