Bárcián

Délután a lány egy újabb felfedező körútra indult, mert nem volt semmi kedve szobájában kuksolni, különben sem volt éppen semmi dolga, akkor meg miért ne nézne szét a kastély többi, felfedezésre váró területén?
Rach fekete blúzt, sötét farmert és fekete félcsizmát viselt, haját kiengedve hagyta, csak kifésülte belőle a "boszorkányokat", egyes részeken annyi gubanc volt benne, hogy csak nagy kínszenvedés árán tudta újra simává és "akadálymentessé" varázsolni a haját.
Miután elkészült, úgy gondolta, hogy elviszi magával rajzfelszerelését, mely egy üres papírból és egy ceruzából állt, és keres egy olyan helyet, ahol gyakorolhatja tudását, mellyel igencsak hadilábon állt, de abban reménykedett, hogy sok gyakorlással talán sikerül neki valamennyire elsajátítani ezt a fajta művészetet. Nem érdekelte, hogy milyen lesz a műve, mert senki sem volt vele, hogy kinevesse és nagy magányában talán ihletet kap majd és sikerül egy elviselhető rajzot alkotnia.
~ Na igen, a fényképezés inkább az én területem, de ezt sem szeretném elhanyagolni, csak akkor adom fel, ha semmiképp sem megy, időtöltésnek meg tökéletes! ~
A Rellonos elhagyta szobáját és egy kis ideig bolyongott az épületben, nem igazán talált olyan helyet, ahol nem zajongott volna a többi diák, de nem adta fel és tovább folytatta útját. Nem sokkal később a Keleti szárnyban lyukadt ki a második emeleten. Nem sűrűn járt itt, benyitott az egyik ajtón és egy viszonylag elhagyatott tanulószoba jellegű helyiséggel találta szemben magát, ahol jelen pillanatban csak 1-2 diák ült a terem másik felében rajta kívül.
~ Tökéletes helyszín! ~ -ujjongott magában a lány, majd gyorsan bevetődött a helyiségbe és becsukta maga mögött az ajtót. A terem szinte kongott az ürességtől, csend és nyugalom honolt benne Rachel legnagyobb megelégedésére.
A lány fogta magát, majd nekitámaszkodott az egyik ülőalkalmatosságnak, ölébe vette a papírt és elkezdett rajzolgatni, egyelőre nem is tudta, hogy mit fog alkotni, csak úgy firkálgatott.
~ Nem valami bájos hely, de megteszi, legalább nincs az a nagy hangzavar. ~ -gondolta magában Rach, miközben azon tűnődött, hogy mit rajzoljon, egy tárgyat, tájképet, személyt, állatot? A lehetőségek tárháza végtelen, csak kap majd valamiféle ihletet idővel, egyelőre nem akarta erőltetni a dolgot, mert az erőlködésből idáig soha semmi jó nem sült ki.

Bárcián

A lány még mindig csak firkálgatott, nagyon nehezen ment neki így is az egész, csak vázlatszerű alakzatokat kreált, és nem volt magával megelégedve.
~ Meg tudod csinálni! Hagyj magadnak időt, különben nem fog sikerülni! Micsoda idétlen gondolatok! ~ -morfondírozott magában a lány, mikor arra lett figyelmes, hogy valaki kotorászik mellette és teljesen beárnyékolja a lapját, aminek egyáltalán nem örült.
- Khm! -próbálta kinyilatkoztatni nemtetszését a Rellonos, majd szemöldökét összeráncolva nézett az ismeretlen alakra, akinek nem látta az arcát, mivel a beszűrődő fényt kitakarta és egyébként is jóval magasabb volt nála, szóval szint semmit sem látott belőle a zöldike, amikor egy fél percre rápillantott.
Nem szeretett volna felkászálódni kényelmes ülőhelyéről, ami igazából egyáltalán nem volt az, mert a kemény padló aligha nevezhető annak, de ő egyelőre jól elvolt a helyén, ezért onnan kommunikált a másikkal:
- Mit keresel itt? Csak nem eltévedtél? -érdeklődött kissé gúnyosan, bár miután kiszaladt a száján ez a két kérdés kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert mi van, ha nem egy magas diák az illető, hanem valaki más?
~ Grat, Rach, már megint eljárt a szád, lehet, hogy nem kellett volna...~
Igazából az idegesítette, hogy valaki megzavarta a "munkájában", másrészt az, hogy sehogy se ment neki a rajzolás, pedig szeretett volna fejlődni kicsit ezen a téren. Nem sok esélyt látott rá, hogy valaha is jeleskedni fog ebben a műfajban, de úgy volt vele, hogy azért valami csak ragad rá idővel.
A lány úgy érezte, hogy már nincs értelme magyarázkodnia, semmi sem segítene a helyzeten, mivel már eljárt a szája, szíve mélyén remélte, hogy diákkal van dolga, de ha nem az az illető, akkor annak bizony következményei lehetnek, ami elég baljósan hangzott.
Kicsit összébb húzta magát, legszívesebben felszívódott volna, de tudta, hogy nincs menekvés, már megtörtént a baj, fejét gyorsan ölébe hajtotta, a papírjához, nehogy jobban szemügyre vegye az illető, de ő is tudta, hogy semmi jelentősége nem volt ennek a mozdulatsornak, mivel a strucc is hiába dugja homokba a fejét, úgyis meglátják.

Bárcián

- Úristen, a fiú a képről! -hagyta el a száját a meglepő felismerés, mikor újból ránézett a férfira, amit azért mert megtenni, mert az megnyugtatta, hogy nem fog neki ártani semmilyen formában sem.
~ Ügyes vagy, csak így tovább, nincs elég bajod így is?! Ezt most hogy magyarázom ki? ~
- Bocsánat, csak mintha már láttam volna magát egy régebbi képről valahol, de már nem is tudom, hogy hol. -mondta egy ártatlan mosoly kíséretében a lány, aki úgy gondolta, hogy egyelőre marad a magázódós hangnemnél, ha pedig az illető felajánlja a tegezést lehetőségét, akkor boldogan él vele. Kicsit megzavarta, hogy először magázta a "fotómodell", majd tegezte, de remélte, hogy az utóbbinál maradnak, addig viszont esze ágában sincs letegezni, mert még baja lehet belőle. Nagyon fiatalos volt az illető, de a Rellonos sejtette, hogy nem egy mestertanonccal van dolga, mert azért látszott rajta, hogy már nem az iskola padját koptatja, még azt is el tudta képzelni, hogy valami új tanár jött az iskolába, akit pont az ő személyében üdvözölhet.
- Nos, kihez van szerencsém? -érdeklődött a lány, majd úgy döntött, hogy mégis feláll a helyéről és bemutatkozik, óvatos léptekkel közelítette meg a férfit, majd kezét nyújtva tudatta vele becses nevét:
- Rachel Octavia Amber vagyok, de mindenki csak Rachel-nek, vagy Rach-nek hív. Egyébként igazság szerint az bosszant a legjobban, hogy béna rajzoló vagyok, sajnos ez van, hiába gyakorlok nem megy. -tette hozzá a Rellonos, akit nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy kihez is van szerencséje.
Annak örült, hogy nem haragudott meg rá igazából a másik, de remélte, hogy nem bosszantja fel azzal, hogy nem hagyja dolgozni. Az a régi kép nagyon izgatottá tette, micsoda egybeesés! Pont az jelenik meg egész valójában, aki az albumban is szerepelt és még sosem látta, hát ez nagy mák!
Remélte, hogy nem kérdez rá rövid és logikátlan magyarázata után még egyszer, hol látta a képet, de tudta, hogy rá fog, akkor majd azt mondja, hogy már nem emlékszik, valahol rátalált, biztos valaki elhagyta...hülye kifogás! Minden esetre barátnőjét sosem árulta volna el, inkább akkor viseli a büntetés következményeit, számára ugyanis a barátság sérthetetlen és szent dolog, a kulcsszó pedig az összetartás.
A többi barátnőjével is mindig számíthattak egymásra, megbíztak egymásban továbbá mindent meg tudtak beszélni és ami a legfontosabb, hogy mindig összetartottak...ez volt az alapelve Lilla esetében is.

Bárcián

A lány bőszen bólogatott, amikor Bárcián mit sem sejtve megemlítette, hogy biztosan a tablón látta meg a képét.
~ Huh, ezt megúsztam, még szerencse, hogy nem fogott gyanút és eszébe se jutott, hogy máshol is láthattam már. ~
Rach megkönnyebbült, mikor a férfi felajánlotta neki a tegezést, mert így azért mégiscsak kötetlenebbül és felszabadultabban lehet beszélgetni.
- Örvendek, szép pályafutást tudhatsz magad mögött, tanulóból lett gazdasági igazgató. -mondta elismerően Rachel, hiszen nagy megtiszteltetésnek tartotta, ha valaki ilyesfajta felelősségteljes pozíciót tölthet be az iskolában. Bárcián lazának tűnt és volt benne valamiféle megnyutató életérzés is, amit nem tudott hová tenni, mert szinte minden feszültsége eltűnt a közelében.
- Magával a rajzolással nem lenne gond, mert érdekel, csak az okoz bosszúságot, hogy nem igazán megy és az a fajta ember vagyok, aki nem adja fel egykönnyen a dolgokat, szóval talán ha eleget gyakorlok, akkor később jobban fog menni. Egyébként imádok fotózni és az jobban is megy, főleg a fekete-fehér képek készítsével foglalatoskodom, mert az a kedvenc műfajom. Azon belül is a jól elkapott pillanatok híve vagyok, a beállított képek olyan műviek és azok nem tudnak úgy mesélni egy szereplőről, mint a pillanat hevében elkapott felvételek. Azért is választottam ezt a műfajt, mert ezek a fotók adják vissza a puritán valóságot igazán, mivel nincsenek benne tarkabarka színek, amik elvonnák a figyelmet a kép igazi mondanivalójáról.
A Rellonos őszinte lelkesedéssel mesélt a fotózásról, képeit egy albumban gyűjtötte össze, melyet gondosan elrejtett a szobájában, nehogy bárki is hozzáférhessen, akinek nem akarja megmutatni.
- Mivel töltöd a szabadidődet? -érdeklődött Rach, mivel kíváncsi volt rá, hogy mit csinál Bárcián szabad perceiben, ha már így összfutottak.
A lány nem igazán rajongott az ötletért, hogy olyasmit csináljon, amihez nem fűlik a foga, de a rajzolás valamennyire érdekelte, csak ezért tett erőfeszítéseket ez irányban, viszont úgy határozott, hogyha kiderül, hogy egyáltalán nincs hozzá tehetsége, akkor nem fogja erőltetni.
Örült, hogy találkozott Báricánnal, mert kíváncsivá tette a kép kapcsán a férfi, hogy vajon milyen tulajdonságokkal rendelkezik és ugye ezt a fotóról nem igazán lehet leszűrni. Idáig szimpatikus volt neki, mert látta, hogy egyáltalán nincs magától elszállva és nem egy rosszindulatú emberrel van szerencsére dolga.

Bárcián


- Köszönöm, szerintem is szép hivatásom lenne, ha ezt a pályát választanám, de tisztában vagyok vele, hogyha meg szeretnék élni belőle, akkor profi fotósnak kellene lennem, elvégre az lenne a cél, nem is a pénz miatt, hanem magam miatt.
A lány mélyen hallgatott arról, hogy egyáltalán nem volt ráutalva az anyagiakra, hiszen gazdag, nemesi családból származott, de mindenképpen szerette volna elérni később, hogy ne kelljen senkire se támaszkodnia, hanem a saját maga erejéből építsen fel egy remek karriert, mégpedig olyat, amit szívesen csinál és megpróbálja ebből biztosítani megélhetését, de lelke mélyén tisztában volt vele, hogyha bármiben is kudarcot vall, a családjára mindig számíthat, de ezt nem akarta megtapasztalni.
- Elsősorban ez érdekel jelenleg legjobban, de szívesen íjászkodom még, űzöm a varázspókert és sportolok is, szenvedélyem a fitnesz és a futás. -tette hozzá a Rellonos kissé szégyenlősen, mert végtére is kicsit zavarban érezte magát Bárcián társaságában és furcsállotta, hogy mi ez a nagy nyugalom mindemellett, ami rátelepedett hirtelen. Nem volt ellenére ez az állapot, mert mostanság elégé frusztrált volt időnként, egyrészt a családjának hiánya miatt, másrészt a vizsgák végett. Volt benne egyfajta megfelelési kényszer is a szülei irányába, hiszen elvárták tőle, hogy jól teljesítsen és később olyan pályát válasszon, ami nem csorbítja a hírnevüket, ennek pedig nem volt könnyű megfelelni.
- Ó értem, de mi az amit a legszívesebben csinálsz? Mindenkinek van egy olyan kedvenc tevékenysége, amely teljesen kikapcsolja és egyben felüdíti. -jelentette ki Rach, hiszen biztos volt benne, hogy van olyan tevékenység, amelyet a férfi szívesen űz, hacsak nem titok. Kíváncsi volt rá, hogy mit csinál a szabadidejében, hiszen még alig ismerte és szeretett volna róla többet tudni.
- Köszönöm a tanácsot, másolni tényleg nem lenne olyan nehéz kezdésnek, ebben igazad van, de én vizuális típus vagyok és inkább azt szeretném ábrázolni, ami foglalkoztat és belőlem jön, tehát sokszor nem is kézzel fogható dolog. Szeretem, ha olyat alkothatok, aminek van valami mondanivalója és közel áll hozzám, nem csupán hétköznapi dolog. Szerinted veszett fejsze ez az ügy? Tudom, nehéz eset vagyok. - mondta kissé szomorúan Rachel, majd tekintetét levette Bárciánról és lehajtotta fejét, mivel kissé csalódásnak fogta fel az egész dolgot, pedig még bele sem kezdett igazából.
- When a door closes, a window opens... Or, something like that. -tette hozzá a fotográfiára utalva, de nem tudta, hogy milyen nyelveken beszél a férfi, így nem volt biztos benne, hogy megérti mondandóját, de azért egy próbát megért, mivel mégiscsak az angol volt az anyanyelve.

Bárcián


Nagyon megörült annak a leányzó, hogy Bárcián ilyen empatikus és nyíltan kimondja azt, amit gondol, nem kertel. A zöldike újra beszélgetőpartnerére tekintett, immár szemtől szembe folytatva a társalgást. A lány a kora ellenére komolyabb volt a többi korabeli ismerősénél, ez részben a neveltetésének volt köszönhető, hiszen felelősségre, megfontoltságra nevelték a szülei és tisztában volt az adott lehetőségekkel és azok következményeivel. Mindig felmérte a helyzetet, óvatosan állt hozzá mindenhez, nem szeretett fejest ugrani a dolgokba, hiszen tapasztalata alapján abból inkább csak baj származott. A bátyja is megfontoltabb típus volt, de ennek ellenére időnként hajlamos volt meggondolatlanul cselekedni, persze annak általában ő itta meg a levét. A húga pont az ellenkezője volt, nehezebben is bírtak vele a szülei, de azért nem volt teljesen kezelhetetlen, megvolt a magához való esze, csak épp letojta a dolgokat, egy igazi tűzről pattant lányka volt.
- Milyen extrém sportot űzöl? -érdeklődött Rach, majd Hedda jutott az eszébe, ő is nagy sportember volt és mugli csapatban játszott, nagy tehetségnek ígérkezett. A lány őt sem bélyegezte meg, hiszen mindenki úgy áll a muglikhoz, ahogyan akar, neki ebbe semmilyen beleszólása sincs és tiszteletben tartja mások véleményét, életét, viszont ezt magára nézve a többiektől is kölcsönösen elvárta.
Hallotta, hogy az extrém sportok az egekbe repítik az adrenalin szintet és valamiféle eufórikus állapotot okoznak, ezért is kedvelték annyira a merészebb típusú személyek, hát egészségükre!
Rachel sok mindenben benne volt, de ez távol állt tőle, igaz sose próbálta ki a sport ezen formáját, úgyhogy el sem tudta képzelni, milyen lehet, de azzal tisztában volt, hogy veszélyes vállalkozás.
A Rellonos nagyon felvillanyozódott, hogy Bárcián értette, amit mondott, sőt még válaszolt is rá angol nyelven, és mint kiderült jó nyelvérzékkel áldhatta meg a sors, hiszen azt mondta, hogy az utazás mellett szívesen sajátít el új nyelveket is.
- Milyen nyelveken beszélsz? Nekem az angol az anyanyelvem, de beszélek magyarul és koreaiul is.
A lány észrevette a kesztyűt a férfi kezén, de volt benne annyi tapintat, hogy nem firtatja a dolgot, egyébként sem akarta lerohanni ezzel a dologgal már az első alkalommal, hiszen még alig ismerte és nem akart udvariatlan lenni vele. Biztos, hogy Bárcián nem örült volna, ha rögtön rákérdez erre a kényes ügyre és nem szerette volna ilyen jellegű indiszkrét kérdésekkel bombázni.
- Igen, igazad lehet, kár, hogy nem megy minden simán, bár ha semmi kihívás nem lenne a dologban, akkor a végén sikerélménye sem lenne az embernek. -válaszolta Rachel, mert ésszerű volt számára, hogy mindenért meg kell küzdeni és az életben semmi sincs ingyen, legalábbis semmi sem vehető meg pénzzel, amihez valamiféle adottság szükséges.