36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. október 12. 13:34 | Link


Napok óta nehezen tudok elaludni a stressztől, amit az új tantárgyak váltanak ki belőlem. Amint lehunyom esténként a szemem, az aznap tanult ismereteken kezd el kattogni az agyam. Múltkor arra keltem, hogy összeizzadtam a pizsamámat, ezért az éjszaka közepén kellett átöltöznöm. Most se jobb a helyzet. Úgy érzem, hogy hiába volt a nyári felkészítő, még így is alig tudok valamit a varázsvilágról. Kérdezni is félek, nehogy kinevessenek a többiek. Szóval szerintem elég nehéz és szerencsétlen a helyzetem...
Úgy döntök végül, hogy valamikor éjfél után elhagyom a körletet. Tudom, hogy nem kell nagy mozgásra számítanom. A többiek elmondása szerint gyerekjáték kilógni, egyedül a járőröző prefektusoktól kell tartanom, akik előszeretettel csípik nyakon a korombelieket, hogy aztán különféle büntetőmunkákat szabjanak ki. De ha szerencsém van, akkor Dana előtt bukok le, akit aligha zavarna, hogy a folyosókon lófrálok, így legrosszabb esetben is csak visszakísérne a Levitáig. Nem utolsó sorban nemes cél vezérel, ami belátásom szerint szintén enyhítő körülmény.
A megszokott útvonalat követem, nehogy eltévedjek. Minden helyiséget nem ismerek még, de a tanulószobában már volt dolgom. Ha nem tudok aludni, akkor töltsem el hasznosan az időt, és inkább előrehaladok az anyagban, hogy napközben több szabadidőm legyen, nemde? Köpeny van rajtam, amit a világoskék pizsimre vettem fel. A papucsomban igyekszem úgy lépdelni, hogy ne legyek hangos. Úgy tűnik, hogy ez sikerül is, hiszen valamilyen csoda folytán elkeveredem az esti homályban a célig, ahova nem hiszem, hogy bárki is betérne, hiszen mégis ki feltételezné, hogy pont itt lógna valaki? Gyertyát gyújtok és egy fotelban törökülésben kézbe veszem a bűbájtan könyvet, ami a szorgalmi megírásához kell.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. október 14. 17:00 | Link

Benett

Nagyot ásítok, ahogy befordulok egy újabb folyosón. Normális esetben nem lennék álmos, azonban ez a járőrözés olyan dögunalmas, hogy még egy olyasfajta éjjeli baglyot, mint én, képes a totális KO szintre űzni. Megtörölgetem szemeimet, majd összébb húzom a rajtam lévő köntöst. Jó prefektus talárban jár pásztorkodni, én háló neműben nyomom. Örüljenek, hogy legalább ezt is felhúztam, ha lehetne, tuti itt is pucéron rohangálnék össze-vissza lóbálva a lompost.
Mikor már azt hiszem, itt sem találok semmit, hirtelen megüti valami a fülem. Ügyes, akárki is legyen, de az én eszemen nem fog tudni túljárni. Lehet, sőt biztos is, hogy egy hülye picsának látszódom, azonban van elég sütnivaló a fejemben és bár nem értem még mindig, miért lettem prefektus, az érzékeim kiéleződtek, mióta megkaptam a jelvényt. Így hát fogom magam, és ahogy meghallom a felém közeledő lépteket, elbújok az egyik kanyarban, reménykedve, hogy az alak nem erre tart. Várok néhány percet, a lépések egyre hangosabbá válnak, majd megállnak. Eltelik néhány másodperc, mire az alak foglya magát, majd tovább indul egészen a Tanulószoba irányáig. Nekem sem kell több, amint megbizonyosodom, hogy nincs tudtában, hogy én is jelen vagyok, fogom magam, majd utána indulok. Követem egészen a teremig, majd megvárom, hogy belépjen. A másodpercek cikáznak, én pedig belépek a terembe. Igyekszem, hogy ne csapjak nagy zajt, ahogy becsukom mögöttem az ajtót. Szerencsére nem esik le a srácnak, hogy valaki más is van idebenn, így elég egyszerűen eljutok ahhoz a fotelhez, ahol ő ül. Kihasználom, mikor előregörnyed, hogy jobban belemerüljön a könyvbe, én pedig azzal a mozdulattal hajolok előre, hogy fejem az ő feje mellé kerüljön.
- Nocsak-nocsak. Bűbájtan? Elég nagy szívás – lebiggyesztem ajkaimat, amit ő is megcsodálhat, ha megfordul. Nem ismerem a Wayne csávót, aki tanítja a tantárgyat, de bizonyára nem lehet valami engedékeny professzor, ha ez a gyerek még az éjszaka közepén is a könyveit bújja.
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. október 21. 01:47 | Link


A viaszgyertya lángja lassú táncba kezd az asztalon, halovány fénye pedig sejtelmes árnyékot vet a falakra. A félhomályban közel kell hajoljak a könyvhöz, hogy olvasni tudjam a betűket, de perceken belül érezni kezdem, hogy ez komoly kihívás elé állítja a szemem. Csend van, csak a halk szuszogásomat hallom a szobában. A könyvek illata közt talán hamarabb elálmosodom majd, addig is igyekszem minél gyorsabban az olvasmány végére érni, hogy a túlzott erőlködéstől ne romoljon a látásom. A varázslás alapjairól szól ez a rész, úgyhogy nagyon meg akarom tanulni. Érteni szeretném a mágiát, ami engem is átsző, és különös módon egyedüliként örököltem a testvéreim közül, de egyúttal hiányzik apámból, aki viszont aranyvérű családba született. Azt érzem, hogy ha most nem szerzek kellő tudást, nem leszek képes a bonyolultabb bűbájok végrehajtására. Most is milyen jó lenne, ha egy erősebb világító bűbájjal mellőzhetném a gyertyafényt!
Az ismeretlen hangtól egy pillanatra megemelkedem a fotelben, mint aki éppen felugrani készül, na de törökülésben ülve ez nem olyan egyszerű. Ösztönösen hajolok el a fiú vészesen közeli arcától. A könyvet dühösen csukom össze, majd a félelemtől és csalódottságtól vegyes arcommal mérem végig a titkos jövevényt. Vajon mióta figyelt a hátam mögött? És miért nem hallottam meg a közeledését? Még jó, hogy nem sikoltottam fel az ijedtségtől, pedig közel voltam hozzá. Látványosan a szívemhez kapok, ami mintha egy pillanatra megállt volna, de most ezerszer hevesebben ver, mint korábban, majd kipréselek magamból néhány szót.
- Rohadt vicces ijesztgetni másokat, mondhatom - sziszegem felé bosszúsan. - Azt akarod, hogy meghallják, hogy itt vagyunk? - értetlenkedem felvont szemöldökkel, az elővigyázatosság kedvéért suttogva, de indulatosan beszélve.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 15. 17:13 | Link

Benett

Harsány nevetés hagyja el a szám, amint Benett lereagálja aprócska meglepetésemet. Ha csitítani is próbál, akkor sem halkulok el, hisz vele ellentétben én nem félek a felsőbb erőktől. Mivel én is egy vagyok közülük. Persze ő ezt nem tudhatja, mivel amilyen gyorsan csak tudtam, oly’ gyorsan tüntettem el az fényes kis csecsebecsét mellkasomról, hogy az aztán a feledés és a cukorzacskók homályába merüljön. Lassan mozgok, akárcsak egy macska amely’ épp a vacsorájával játszadozik, mielőtt elnyelné azt. Kisétálok a fotel árnyékából, hogy aztán fejemet félredöntve, hajamat eltüntetve az útból foglaljak helyet az ülőalkalmatosság karfáján.
- Hmm… Ki tudja. Ha egy ilyen csinos kis fiúcskával vagyok, akkor nem bánom, ha meg is hallanak – azzal dominánsabb kezemmel végigsimítok a srác állán, majd hüvelykujjammal feljebb tolom a fejét, hogy tekintete találkozzon az enyémmel. Nem tagadom a pletykákat, tudom, hogy egy kanos kis tinédzser hírébe járok szájról szájra a kastély falai között, hisz már nem egyszer jutott az én fülembe egy-egy pletyka. Ha Benett nem is élvezhette eme szóbeszédek valamelyikét, most majd fogja, mivel percről percre egyre szűkösebb kezd lenni a helyzet a nadrágban. Mégiscsak a Levita egyik leghelyesebb újoncával van dolgom. Aki még nem mellesleg retteg is tőlem. Dögös fiúk plusz a félelem mámorító illata pedig egyenlő… nos… tudjátok mi.
- Jaj, ne mondd, hogy tanulni jöttél ide! - Biggyed le ajkam és az a bizonyos is abban a minutumban, ahogy pupilláim fixálódnak a könyvében szereplő szavakon, majd kisvártatva leesik, hogy ő bizony bűbájtant bújhat vagy valami hasonló, ám ugyanolyan unalmas szemetet. Szóval nem is kell mondanom, mekkora meglepetést kelthetek, mikor megragadom a könyvet, majd egy határozott mozdulattal meglendítem, és eldobom valahova a terem egyik rég nem látogatott sarkába.
- Sokkal izgalmasabb dolgokat tudok én mutatni, mind bármelyik unalmas olvasmányod - fogom meg ismét a másik állát, ám ez alkalommal nem maradok egy helyben, oly' közel araszolok hozzá, hogy orrom már az övét súrolja.
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 17. 15:05 | Link


Nevetése sokáig visszhangzik még a fejemben, amitől egyre kényelmetlenebbül kezdem magam érezni. Bakker, mintha a falhoz beszéltem volna, semennyire sem hajlandó visszavenni a hangerőből! Ennek így nem lesz jó vége... Az egész egy rossz álomra emlékeztet, én pedig hiába kezdem csipkedni a karomat, nem ébredek fel. Érzem, hogy testem minden porcikája megfeszül a félelemtől, ahogy belenyomom magam a fotelba, így próbálva menekülni az idő közben a karfára csüccsenő betolakodó ellen, mindhiába.
Pofátlanul bátor a fiú. Nem tudom, hogy hány éves, de mintha kicsit túl nagy lenne az önbizalma. Mielőtt bármit is tehetnék, ujjaival végigsimít az államon, s én hiába húzódom el arcától, erővel kényszerít farkasszemet nézni önmagával.
Nyelek egy nagyot, a sápadtságot pedig felváltja a szégyentől vörös fejem. Szavai felidézik bennem valamennyi általános iskolai szekálásom emlékképét. Minden erőmmel a pajzsként funkcionáló könyvembe kapaszkodom, mintha ezzel megvédhetném magam kínos és félreérthetetlen közelségétől. Izzadt ujjaim a szorítás hatására nyomot hagynak a papíron.
- Mi másért jöttem volna? - vonom fel a szemöldököm, pislogva párat értetlenül. Forró vagyok, de mintha fáznék is. Mikor lett itt ilyen hideg? A növekvő félelemtől reszketni kezdek, de próbálom megőrizni maradék lélekjelenlétem. Nagy levegő, kifúj. Ezt ismételgetem, mégis kapkodva veszem a levegőt.
Könnyedén csavarja ki kezemből a könyvet, ami hangos csattanással ér földet valahol. Újabb ok, hogy összerezzenjek. Dühös tekintetemet az övéibe fúrom, úgy próbálok nyomást gyakorolni rá, de ő erősebb nálam. Egyik kezemmel a karját ragadom meg, míg másik tenyeremmel a mellkasát érintve próbálom ellökni magamtól, hátha így végre kimászik a képemből. Kérdés, mennyire lesz sikeres az akció, máskülönben védtelenül állok majd vele szemben.
- Csak sejtem, hogy mire gondolsz, de remélem viccelsz... - motyogom halkan, ahogy végigmérem magamnak, elidőzve egy-egy arcvonásán, már amit a gyertyafényben élesen kivehetek. Szívem a torkomban dobog. Egy oldalsó pillantással veszem észre a karjaimon égnek álló apró szőrszálakat a libabőrtől. Azt azért nem most, és nem így képzeltem el anno.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 17. 20:26 | Link

Benett

Jaj, hát nem cuki? Egyszerűen imádom, mikor így reagálnak rám. Általában elküldenek melegebb éghajlatra, rosszabb esetben megvernek, de ez a reakció... esküszöm, minden pénzt megér. Talán még lesz egy szép estém is. De csak talán. Sőt biztos is. Nem gondolom, hogy bármi komolyabbat is művelnék vele. Egyszerűen nincs ma kedvem hozzá. Vicces, tudom, hogy pont nekem, pont egy ilyen szituációban egyszerűen lelohad az a bizonyos. De na, néha előfordul ilyen is. Attól még jó macskához híven elfogok vele játszadozni, ettől nem kell, hogy tartson.
Kezem kecsesen siklik végig az állkapcsán, amikor is hirtelenjében bizonytalan ujjak fonódnak a csuklóm köré, miközben tenyere pedig a mellkasomon landol. Amilyen gyenge próbálkozás, olyan gyorsan el is illan a hatása - vagyis inkább egyáltalán nem jut el az agyamig -, így szabadjára engedett kezeimet ezúttal a mellkasomon hagyott kezére helyezem, majd gyengéden megszorítom, miközben igyekszem vele megtartani a szemkontaktust. Tudok én romantikus is lenni, ha a kedvem úgy tartja. Mindent a cél érdekében, nemde bár?  
- Olyan vicces fiúnak tűnök én? - Szontyolodom el egy percre, de már pár másodperc múlva ennek jele sincs, s ismét a rám oly' jól jellemző féloldalas mosoly kúszik ajkaimra. Szemeim egy pillanatra becsukódnak, miközben beszívom a levegőben terjengő félelem szagát. Kegyetlen lennék? Ugyan! Talán csak egy kicsit, de mit tudnék csinálni, ha egyszer baromira élvezem a helyzetet.
- Sokszor szeretek viccelődni, de higgy nekem, ma nem vagyok olyan hangulatban - azzal ismét megszegem a személyes tér fogalmát, és olyannyira közel kerülök hozzá, hogy érezheti a leheletemen a pár perccel ezelőtt elszopogatott mentolos cukorka illatát.
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 20. 02:44 | Link


Még mindig itt van. Még mindig előttem rontja a képet. Lassan már úgy érzem, hogy konkrétan rajtam van, fojtogatóan közel. Én pedig naivan levegőt se merek venni, mintha attól tartanék, hogy azzal végképp eggyé válnék a fiúval úgy, ahogyan abba ma este bele se mernék gondolni.
Ujjait kezem köré fonja, amely az utolsó reményem is volt egyben attól, hogy megmeneküljek. Már gyenge rászorításától is izzadni kezd a bőröm. Ajkaim szólásra nyílnak, de aztán megakad bennem a szó, és csak riadtan nézem végig, ahogy a hangszíne az áprilisi időjárásnál is kiszámíthatatlanabbul váltakozik, nagyzolás nélkül másodpercről másodpercre. Sóhajtok egyet. Márpedig ez valamiféle személyiségzavar lesz...
- Nem ismerlek - forgatom meg a szemeimet a kérdésre, és ezzel talán nem bántom meg őt. Nem szeretném, ha még jobban elveszítené a fejét miattam. A szavaknak mindig nagy ereje van. Most különösen. Erővel itt nem megyek sokra. Általában nem vagyok beszédes, de jól tudok fogalmazni, ha egy kicsit megerőltetem magam. Meg kell tudnom a motivációit, és tisztázhatjuk a helyzetet.
- Ne haragudj, ha bármi rosszat tettem, én csak tanulni akartam itt - fakadok ki mégis remegő hangon. A szemem alatti halvány karikák kezdenek eltűnni az izgalomtól, közben a kobakomat fájóan nyomom a fotelnak, de a srác tömege túl jól ellensúlyoz ahhoz, hogy ne boruljunk fel. A képembe mászik, érzem ahogyan kifújja a levegőt, én pedig azt lélegzem be mintegy méregként. Még illatos is meglepően kellemesen hat. Már-már megnyugtatás ez a nehéz pillanatokban. Én este mostam fogat, de azóta jó pár óra eltelt, fogalmam sincs, hogy milyen a szájszagom. Hátha elnyomja a mentol-illat és nem fogja érezni, ahogy kipréselem a fogaim közül a kérdésemet, vagy az is jó lenne, ha elüldözhetném vele.
- M-mit szeretnél? - pislogok rá nagyokat.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 22. 19:59 | Link

Benett

Újabb hangos nevetés hagyja el a számat, amint meghallom Benett epekedő szavait. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem jöttem tűzbe a szituációtól. Inkább nagyon is élvezem azt. Jó mélyet szippantok a levegőbe. Beszívom a fiú által kibocsájtott félelem szagát. Esküszöm, nagyon el lesz még ma fenekelve a srác. Az már más kérdés, hogy általam, vagy a házvezetője által.
-Ah, milyen kis cuki vagy! Nyugi, nem lesz itt semmi gond - Megkerülöm a fotelt, hogy ismét annak a háttámlájánál, így egyben a fiú háta mögött foglaljam el helyemet. - Feltéve, ha azt csinálod, amit én mondok - tudom, tudom, nem szabad visszaélni a prefektusi hatalommal, de ki mondta, hogy én ezt tervezem. Csak rá akarok ijeszteni a srácra, szórakozni egy kicsit. Mindenkinek kijár egy kis lazítás, így nekem is. Míg mások ilyenkor a barátaival ütik el az időt, addig én elsős fiúkák félelméből táplálkozom. Szociopata lennék? Talán egy kicsit, de rettentően élvezem.
Ujjammal végigsimítok ismét állkapcsán. Tetszik annak görbülete, így ujjammal lágy cirógatásba kezdek. Leheletem a másik bőrét csiklandozza, míg az övé az enyémet. Elég intim a szitu, tudom, de voltam már meghittebb hangulatba is emberekkel, szóval ez engem cseppet sem zavar. Az már más tészta, hogy őt láthatólag nagyon is. Gyakorlatilag olyan, mint egy egér a macska előtt. Próbál tőlem egyre távolabbra kerülni, majdhogynem kimenekülni a helyzetből. Sajnálom drágám, de ez ma neked nem fog összejönni.
- Hogy mit szeretnék? - Simítom ujjaim újra az arcára, hogy aztán tekintetét végül rám emelje. - Nagyon is tudod, hogy mit - azzal megindítom kezem a nyakától egészen a mellkasáig, majd onnan kínzó lassúsággal lejjebb.
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 23. 03:09 | Link


Valami megmozdul bennem. Itt nem kell különösebben rosszra gondolni, de minél több idő telik el a titokzatos sráccal, annál inkább töröm a fejem a megoldáson, hogy véget vehessek intim pillanatainknak, még mielőtt valaki rajtakapna minket a tanerők és a gárda részéről. De igazából egy diák is épp elég ok a pletykaáradat megindulására, és már látom is magam előtt a lejáratócikkeket az iskolaújságban. Összeszorul a szívem már a gondolattól is, hogy én elsőévesként ezt a fogadtatást és hírnevet érdemlem itt.
Lélegzet-visszafojtva tűröm, ahogy szippant egy mélyet a közelemből, de megvető tekintetemről leolvashatja, hogy kissé unalmassá kezd válni a performansza. Merthogy azért nem tűröm az örökkévalóságig, hogy csak úgy szórakozzanak velem. Nem egy rongybaba vagyok, vagyis hát gőzerővel azon vagyok, hogy ne legyek az. Akárhogy is, még mindig erősen a fiú hatása alatt állok, kipirosodott arccal, rettentően zavarban érezve magam a simogatásától, de átmenetileg felhagyva az ellenállással. Megköszörülöm a torkom és egy nagy levegőt veszek.
- Te most... szerintem... viccelsz - préselem ki magamból a szavakat lassan, egyesével. Lehelete libabőrössé tesz, egészen furcsa érzés. Puha kezei mellkasomig csúsznak, majd tovább is haladnak, gyengéden csiklandozva ahol csak hozzám ér. Na, ezt azért nem igazán kéne hagynom, úgyhogy megpróbálom elkapni a karját, még mielőtt túl messzire menne, hogy aztán erővel maga mellé szorítsam, ha tudom. Jó lenne, ha ott is hagyná.
- Ittál valamit? Vagy nem értelek... Mások ezért már úgy pofán vágtak volna, hogy nem szórakoznál többé. - mosolyodom el, megkísérelve felkelni a fotelből. Meglesz persze a böjtje, ha elered a nyelvem, attól tartok. Az előbb még kvázi megzsarolt, hogy tegyem amit mond, kíváncsi lennék a szankciókra.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 23. 13:19 | Link

Benett

Lehet, sőt biztos is, hogy most azt állítod, hogy én nem vagyok más, mint egy nagyon kanos, pubertásba ért tini, aki nem tud mit kezdeni a hormonjaival. Részben igazad van. Mióta megműtöttek, úgy éreztem magam, mintha kiveszett volna belőlem egy nagyon fontos részem. Tudod olyan, ami az ember velejét adja, ami nélkül nem önmaga. Úgy éreztem, hogy már nem is Theon vagyok, hanem valaki teljesen más. Ez pedig felettébb rémisztő érzés egy olyan ember számára, aki mindig csak a saját kis világával van elfoglalva. Úgyhogy kellett találnom valami megoldást, ami miatt újra élőnek érezhetem magam. Jelen esetben ez az alternatíva az előttem reszkető kis Benett. Próbálkozom az elcsábításával, de közben játszadozni is akarok egy kicsit. Denis szavai azonban még mindig megállják a helyüket. Kurva szarul csinálom azt, amit. Még mindig nem kaptam vissza a régi önmagam és ez nagyon frusztráló. Utálom ezt az érzést.
Kezeimmel végigszánkázok felsőtestén itt-ott jobban elidőzve, hogy nagyobb feszültséget keltsek. Végül is minden jó előtt először elő kell készíteni a terepet. Amint ez megvan, mint kés a vajba, úgy hatolok be a pizsama felsője alá. Kezem hideg, ami nagy valószínűséggel még nagyobb borzongással járja el a fiút.
- Gondolj amit csak akarsz – azzal előrehajolok, hogy belecsókoljak Benett nyakába. Akárhogy is ellenkezik, nem eresztem. Most még nem, hisz az éjszakának közel sincs vége, ráadásul még én sem kaptam meg amire vágytam. Bár hogy most jobban belegondolok, lehet, hogy ez az este nem éri meg nekem úgy, mint ahogy azt előzőleg gondoltam. Vezessük hát le, miért is nem. Egy, a fiú túlságosan is ellenkezik, és akármilyen tapló parasztnak is tűnök, ha a másik nem akarja, úgy nem buli a dolog. Én már csak tudom. Kettő, az előző indokból kifolyólag kezd unalmassá válni a helyzet. Semelyikünk sem tud semmi előrehaladást segítő lépést lépni. És végezetül három, én még mindig egy kicseszett prefektus lennék, az ég szerelmére! Jó, nem vagyok a mintapolgárok része, de akkor is. Valahogyan felelősséget kéne mutatnom, még ha egy ici-picit is. Így hát mikor a másik elugrik tőlem, hagyom hogy kezem kicsússzon a ruha alól, hogy kicsit visszább hőköljek a keletkezett lökéshullámtól és hogy karjaim leszorítva újra magam mellett tudjam.
- Tudom, tudom. Hidd el, nem te lennél az első, aki felpofoz.  Ha ettől jobban érzed magad, tedd csak meg. – Bámulok el a távolba, miközben arcomra undorral fűszerezett grimasz ül ki. Azonban mindez alatt ott ül bennem tűkön a kisördög, aki azt várja, hogy Benett meglépje az általam elhangzott lépést. Hisz milyen jó indok is az egy kis büntetőmunkára, mint felpofozni egy szegény és ártatlan prefektust, miközben természetesen te tilosban jársz.  

Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 23. 16:06 | Link


Izgatottan fürkészem az arcát, máskor pedig a felsőtestemen végigsimító ujjait. A következő lépését próbálom kitalálni, ami nem is olyan könnyű feladat. A fiú a semmiből tűnt fel, rendkívül elszánt. Céltudatosnak hinném, mégis kiszámíthatatlanul kezd el viselkedni azért, hogy összezavarjon. Szerintem élvezi, hogy hülyét csinálhat belőlem. Először azt hittem, hogy veszélyes, de ha bántani akarna, már rég megtette volna. Valamiért az az egy gondolat motoszkál a fejemben, hogy akar tőlem valamit. Mármint, ez eléggé félreérthetetlen, ha a tapasztalataimra gondolok. De mégsem áll össze a kép, és nem merem elhinni, hiszen nem így szoktak udvarolni a másiknak. Szórakozásnak pedig túl sok, amit megenged magának az önbizalma.
Egy határozott mozdulattal rántja be magát a pólóm alá. Hideg keze késszúrásszerű fájdalmat idéz elő a bőrömön ott, ahol hozzám ér, megfeszítve egész felsőtestemet. Hangosan felszisszenek, védekezésképpen pedig behúzom a hasam, de a kellemetlen érzés máris enyhülni kezd, ahogy hozzászokom az idegen érintéshez.
Szétnyitom ajkaim, de még mielőtt bármit is válaszolhatnék, a srác megcsókolja a nyakamat. Több van ebben, mint a korábbi piszkálásokban. Szenvedélyes és elszánt. Én szabadulnék, de nem tudok tőle, csak amikor már nincs annyira közel hozzám. Láthatóan nem tetszik neki, hogy felkelek az ülőalkalmatosságból, mert így már nem tud kedve szerint taperolni. Megfordulok, hogy farkasszemet nézhessek csalódott ábrázatával, az enyémben pedig most először a megkönnyebbülés és diadalittasság tükröződik vissza.
- Én nem vagyok erőszakos - vonom meg a vállam, egy kósza mosolyt is eleresztve közben. Persze, hogy megtenném, de akkor rájönne, hogy milyen gyengén is tudok ütni. Ahhoz az kellene, hogy valamitől elöntsön a méreg, és még egész jól tűröm a cukkolását.  - Nem hiszem, hogy ezzel hatásosan tudnál bárkinél is udvarolni. Vagy nem ez a cél? - jegyzem meg tisztes távolságból, amit persze bármikor újból átléphet, ha akar, valószínűleg tehetetlen lennék. Azért még bizonytalanul visszakérdezek, mert nem tudom, mit akar, de ijesztő a hirtelen megbánása. Nagy a kísértés, mégsem élek vele, talán csapdába akar csalni, mondjuk megragadja a karomat és magához húzva lesmárol.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 23. 19:38 | Link

Benett

Aj, gyerünk már! Pofozz fel! Szörnyen szeretnék egy kis büntetőmunkát kiosztani, ha már egyszer elkúrtad a mókámat azzal a pipogya természeteddel. Mindenképp meg kell fizetnie azért, amiért így bánik velem. Nem is az bosszant fel, hogy nem engedi magát, olyan előfordul, kerültem már többször hasonló helyzetbe. Viszont a tudat, hogy most bizonyára sajnálatot érez irántam, amiért nem tudok még egy magafajtát sem felszedni… na, az már kiakaszt. Engem csak ne sajnáljon senki! Nem vagyok már a hétéves kis Theon aki az apja elől menekül és aki arra vágyik, hogy valaki segítsen rajta. Nem kell már senki, a magam ura vagyok az isten szerelmére!
Frusztráltan fújok egyet, amikor Benett hátra ugrik, ezzel jó pár centi távolságot képezve közénk. Nagyon felidegesít a kölyök. Nem hogy a tökök lelankadt tőle, de már az eszemet is kezdem elveszíteni. Viszont egy dolgot még meg akarok tenni. Van itt még valami, amivel talán még meg is leckéztethetem a kis görcsöt.
Felpattanok hát ültemből, majd nagy léptekkel átszelem a köztünk kialakult távolságot. Megfogom a kezeit, hogy ne tudjon tovább ellenkezni, majd ismét megszegem a személyes tér fogalmát és belehajolok az arcába. Hajam egy része a szemembe hull, ahogy íriszeimet a már cseppet sem reszkető fiúéba fúrom. Na várj csak. Most megfizetsz.
Egyre közelebb kerülök. Három milliméter, két milliméter, egy milliméter… azon mielőtt ajkaim az övére tapadnának, megállok. Még így is az orrunk a másikét simogatja.
- Tudod… csak vicceltem. Mégsem vagy az esetem – elmosolyodom, ahogy visszaegyenesedem, miközben megveregetem Benett hátát. Valószínűleg nem erre a reakcióra számított, sokkal inkább hihette azt, hogy tényleg ellopok tőle egy csókot. Én mégsem tettem. Most először életemben nem éltem az alkalommal. Kész röhej, nem?

Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2019. december 23. 19:38
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 23. 21:04 | Link


Sejthető, hogy nem díjazza a köztünk kialakult távolságot. Feláll a szőr a hátamon, ahogy fúj egyet mérgében, miközben törekszem érzelmektől mentes arcot vágni. Kívülről persze az látszik, hogy újra falfehér leszek a sápadtságtól, ahogy megfagy a vér az ereimben. Az a néhány lépés, ami elválaszt minket, vajmi kevés biztonságot nyújt a valóságban. Pengeélen táncolok attól, hogy újra a fiú karjai fogságában érezzem magam. Szemeiben növekszik a csalódottság, általam nem ismert okokból kezdi el egyre jobban felhúzni magát, minden bizonnyal azért, mert rájött, a játékszere nem annyira szeretne vele együttműködni, mint ahogy azt ő akarná. Én őszintén próbálkozom megérteni őt, és nem akarom felvenni az ő stílusát, mert vérző orral és egy jókora monoklival távoznék a szobából. Nem tudok azon gondolkodni, hogy sajnáljam-e őt, inkább csak továbbra is tartok tőle legbelül. Hogy kihasználhat fizikailag minden lehetséges értelemben, mert kisebb és gyengébb vagyok nála, ő pedig gyakorlottnak néz ki abban, amit csinál. De lelkileg sem szeretném, ha megalázna, ami mélyebb sebeket tud ejteni a testinél.
Az oldalra dobott könyvemre pillantok. Milyen jó lenne felvenni onnan, hogy folytathassam a tanulást, mielőtt csonkig ég a gyertya. Ennyi szem elől tévesztés már elég is ahhoz, hogy a srác meginduljon felém, csuklóimnál fogva ártalmatlanná tesz, és egészen közel hajol hozzám. Arcába omló hajszálai mögött megpillantom haragtól lángoló pupilláit. Megfeszülök, szemeimet vékony könnyfátyol borítja az ismét eluralkodó félelemtől.
- Akkor minek csinálod? Nem gondoltam semmit... - pillantok végig zavartan a helyiség különböző pontjain. Nagyon kínosan érzem magam, de meg se merek moccanni.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 24. 17:24 | Link

Benett

Miért is gondoltam, hogy ez a srác egy kicsit is imponál nekem? Ahhoz mérten, amit pár perccel ezelőtt éreztem, most egy sokkal erősebb szentimentalitás lett úrrá rajtam; harag. Haragszom rá, a szituációra és utolsó sorban magamra is, amiért nem sikerült elérnem a célom. Bár ez is csak nézőpont kérdése. Ha úgy nézzük, sokat köszönhetek a fiúnak, hisz sikerült belőlem valamilyen érzelmet kiváltania. Még ha ez a legeslegrosszabb is, amit valaha kívánhatott volna.
- Mert egy érzéketlen tuskó vagyok, aki végre akar valamit érezni – szemeimből csak úgy süt a harag, ahogy szavaimat szinte a fogaim között szűröm ki. Sokan mondták már, hogy talán gondjaim vannak az érzelmeim normális megélésében, és talán lehet benne valami. Főleg mióta megtörtént a beavatkozás. Azóta sokkal ingerültebb lettem, s bár előtte sem kezeltem jól, ha valami nem úgy zajlik, mint azt elképzeltem, most mégis százszor rosszabb a helyzet és ezt valószínűleg Benett is érzi.
- Igen, reszkess csak! – Elnevetem magam, még mindig a remegő kezeit a sajátjaim rabjaként tartva.  Újra mélyet szippantok a levegőből, mintha most erősebb lenne a félelem. Nem is csodálom. Jelenleg én vagyok a legrosszabb rémálma. És még nem is tudja, ki vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 24. 22:41 | Link


Akar valamit érezni; többször is elismétlem magamban ezeket a szavakat, valóságosan rágódni kezdek rajtuk. Alapból érzékeny lélek vagyok, nehezen tűröm, ha valaki megemeli a hangját. Nem vagyok mazochista, hogy állandó feszültségben tartsam magam. A fiú vagy súlyosan lelki sérült, vagy tudatosan és módszeresen csinál ki érzelmileg. A nyílt erőszakot szándékosan kerülni igyekszik áldozatával szemben. Látszólag a harag táplálja. Konfliktust generál, amit vita hiányában a testi érintkezéssel a legkönnyebb elérnie. Visszautasításom elindíthatott benne egy láncreakciót. Okot a dühkitörésekre, amiért keresztülhúztam számításait. Az irreális képzelgését arról, amit alapesetben senki nem tűrne el. Ő mégis bikaként fújtat rám, bosszúra éhes, tágra nyílt szemekkel. Bárcsak... mást érezne most, még ha ezt iszonyatosan furcsa is belátnom. De persze lehet, hogy szarkasztikus akar lenni a megjegyzésével.
- Ereszd el a kezem - szólítom fel halkan, és óvatosan húzni kezdem hátrafelé a karjaim. Bízom abban, hogy megszűnik a szorítása, már egészen kezd elzsibbadni a tenyerem, ahogy reménytelenül erőlködök. - Kérlek...
Mélyet sóhajtok. Talán nem futok ki a szobából, ha most megkegyelmez. Ellenkező esetben viszont, a növekvő félelemérzet miatt meg kell próbáljak erőszakkal szabadulni, és most már nem érdekel, hogy mekkorák az esélyeim. Minden jobb annál, minthogy ki legyek szolgáltatva a dumájának. Nem vagyok kíváncsi hajnalban egy beteg diáktársam műsorára, amikor tanulnom kéne másnapra, és ki kéne pihenjem magam. De nem tűrhetem tovább ezt a tétlenséget.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 26. 15:00 | Link

Benett

Tekintetemből sugárzik a harag, fogaim csikorognak a rájuk mért nyomás alatt, fejem pedig majdhogynem füstölög a benne felgyülemlett gőztől. Még a húgom is csak egyszer látott ilyen állapotban, szóval a fiú most nagyon szerencsés, avagy inkább balszerencsésnek érezheti magát. Nem szeretem, mikor palira vesznek. Nagyon nem. Erős és független léleknek tartom magam, akinek nincs szüksége senkire, ezt a hitet, pedig ha valaki megrengeti bennem, az nagyon nem jár jól.
Kezei szorosan összebilincselve állnak, ahogy karjaimmal körbefonom azokat. Ujjaim egyre nagyobb nyomást mérnek ki a gyenge bőrfelületre, mely’ ennek hála piros foltokat idéz elő. Ha most észnél lenné, talán megbánnám amit teszek, hisz jómagam is éltem már át hasonló megaláztatást. De mindhiába. A józan ész már rég elhagyta testem, ami pedig maradt az a szörnyeteg. Pont ugyanolyan, mint amilyen apám is. Úgy látszik, igaz a mondás; az alma nem esik messze a fájától. Gyűlölöm Raphaelt, mégis most ugyanolyan idegbeteg jeleket mutatok, mint amilyeneket egykor ő is produkált. A sok stressz teheti ami mostanában a műtéttel járt? A tudat, hogy több mint két tantárgyból bukásra állok? Vagy az, hogy a húgomat már egy fél hónapja nem láttam? Nem. Egyszerűen csak ilyen vagyok. Ilyen az igazi lényem. A kis ficsúr, akit mindig látnak mások csak egy álca, hogy elrejtsem azt az erőszakos állatot, aki a szívem mélyén rejtőzik. Aki olyan, mint apám.
- Név, osztály, ház – eleresztem karjait, ám ezt olyan lendülettel teszem, hogy a fiú a földön köt ki. – Nagyon nagy bajba keverted magad, Kis apám – tekintetem üres, kék íriszeimből nem sugárzik semmilyen fény. Lenézek a padlón fetrengő fiúra. Fölé tornyosulok.
- És ne hidd, hogy megmenekülhetsz a büntetőmunka elől – bekeményítettem, ez nem kifogás. Eddig sosem bűntettem meg még senkit, ám ez a srác annyira kiakasztott a viselkedésével, hogy egyszerűen minden porcikám azt üvölti, hogy muszáj neki odaadnom az elsőt.
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 26. 17:04 | Link


Eddig valamennyi bántalmazásomnak volt alapja, amit valamilyen formában a tudtomra is adtak. Vagy a testalkatommal volt bajuk, vagy a tanulmányi jegyeimmel, máskor szimplán csak az zavarta őket, hogy túlságosan félénk és csendes voltam a többséghez képest. Ezúttal egyszerűen nem találom az összefüggést a viselkedése és a cselekvésem között. Nem adok rá okot, hogy bántson. Nem csúfol semmivel. Magának talált meg, mintha mindenáron belém akarna kötni. Cserébe érteni akarom őt. Gondolom azért, mert kíváncsi és empatikus vagyok, és ezért osztottak be a levitába.
Érzem, ahogy elszorítja a tenyeremben a vérkeringést, olyan erősen fogja közre a csuklómat. Ha mozgatni próbálom, csak még inkább rászorít, ezért elernyedek és abban reménykedem, hogy úgy kevésbé fáj. Próbálom nem kimutatni a bennem halmozódó feszültséget. Már egészen kivörösödik a karom, annyira kellemetlen, és mégsem ereszt.
Az eséstől nyögök egyet, a kényszertesthelyzet ugyanis megakadályoz abban, hogy a végtagjaimmal tompítani tudjak. Csúnyán beverem a könyököm, és kis híján az arcomat is. Remegve pillantok fel rá a földről, szemeimmel pedig azt kérdezem tőle, hogy miért csinálja ezt. Senkinek nem fogok könyörögni, mégis csalódottan mélyedek üres tekintetébe, hátha képes vagyok előidézni belőle valamiféle bűntudatot, megbánást. Esetleg szánalmat irántam. Az arcom a fegyverem. Ha elég kiszolgáltatottnak tűnök, talán megkegyelmez.
- Ne gondold magad prefinek - préselem ki a fogaim közül a dühtől, ahogy viharként fölém tornyosulva áll felettem. Árnyékától teljesen sötétségben érzem magam, de hülye leszek válaszolni a kérdéseire. Kénytelen lesz erővel kiszedni belőlem, hogy ki vagyok.
Veszek egy nagy levegőt, majd a mellettem heverő könyvemért nyúlok. Még szerencse, hogy puha kötésű fedele van a tankönyvnek, de még így is nagyot szól, ahogy teljes lendülettel a fiúnak vágom, mint vitéz a pajzsot. Abban bízva, hogy ezzel sikerül meglepnem és időt nyernem, megpróbálok felugrani és gondolkodás nélkül a kijárat felé venni az irányt.
Hozzászólásai ebben a témában
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2019. december 27. 11:59 | Link

Benett

Valószínűleg úgy viselkedek most, mint egy tapló paraszt. Nem is, inkább, mint egy vadállat, akit sarokba szorítottak. Mert úgy is érzem magam. Tehetetlennek. Pont, mint azon az éjszakán, mikor liliomomról végkép lehullt az utolsó szirom. Meggyalázottnak, undorítónak. Hogy lehet az, hogy ha jön valami konfliktus, mindig én maradok alul? A Theon név harcost jelent, akkor hát miért nem vagyok képes ehhez mérten viselkedni? Miért kell az életnek folyton kiszúrnia velem? Nem értem, egyszerűen nem megy. Én csak arra vágytam, hogy végre érezhessek valamit úgy igazán. Hogy szemeimbe újra visszatérjen a fény, hogy ne csak egy üres báb legyek. Azt szeretném, hogy végre igazán, teljes szívből szeressenek. Olyan nagy kérés ez?
- Nem gondolom – tekintek le az árnyékomban bujdosó fiúra. Tekintetéből süt a megvetés és az utálat, de valami szánalomfélét is képes vagyok még kivenni. Ez pedig csak még jobban feldühít. - Én magam vagyok a prefi – azzal előkapom az eddig a zsebemben bújtatott apró kis jelvényt, majd a másik arcába nyomom. – Látod? – Elmosolyodom, azonban ebben a gesztusban semmi barátságosság nincs, kőkemény kiéhezettség süt belőle. Olyas fajta, amely bármelyik pillanatban elenyészheti a kis Benettet. A könyves támadást könnyen kivédem, s hogy ne tudjon elmenekülni, rátaposok az egyik karjára. Bizonyára fájhat neki az erő, amelyet a csuklójára fejtek ki, ez engem mégsem hat meg, s bár nem teljes testsúlyommal nehézkedek rá, még így is kellemes a kezei és a cipőtalpam újonnan született románca.
- Hajlandó vagyok eltekinteni a büntetőmunka felől – kezemmel rámarkolok a pizsama felsőjére, majd azzal közelebb húzom arcát az enyémhez. – Annak fényében, hogy mire kettőt pislogok, te már nem vagy itt és ha valaki megkérdezi, mi történt ma éjjel, te tartod a szádat - valamelyest sikerült visszaszereznem a józan eszem, az pedig azt diktálja, hogy uralkodjak magamon. Muszáj lesz, még mielőtt megneszeli a vezetőség, hogy miket csinálok itt, aztán olyan lendülettel hajítanak ki nem csak a prefektusi pozícióból, de még az iskolából is, hogy a lábam is alig éri a földet. Az erőszak nem mindenre megoldás, ezt nekem is tudnom kéne. Viszont túlságosan is magával ragadó érzelem.
 
Hozzászólásai ebben a témában

Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2019. december 27. 18:25 | Link


Nem merek huzamosabb ideig az arcába nézni. Többé már nem... Növekvő indulata arra késztet, hogy menekülőre fogjam, amihez összedobok egy vészmegoldáson alapuló forgatókönyvet. A hozzám legközelebbi tárgyat készülök hozzávágni, amit utána ki is kellene menekítenem a teremből, ha nem akarom, hogy egy kis logikával megtudja belőle, hogy ki a könyv tulajdonosa. Azóta firkantom fel a nevemet az első oldalon jól láthatóan, amióta egyszer elhagytam egyet a klubhelyiségben. Ezúttal azt kívánom, inkább veszítenék el valamit újból, minthogy egy ilyen alak legyen a nyomomban.
A padlóhoz préselem magam, ahogy kijavít, majd felfedi előttem kilétét. A félelemtől ökölbe szorított kézzel fordítom el a fejem a közeledő jelvénytől, mintha izzó vasat készülne a bőrömnek nyomni. A szemem sarkából mégis rápillantok, amikor győz bennem a kíváncsiság, és látni vélem az ismerős emblémát, amit Dana is kölcsönadott még az évnyitón, ezúttal zöld kivitelben. Rellon. Hát persze... Már abban sem kételkedem, hogy hamisítvány lenne. Egy a négyből, és már csak idő kérdése volt magamban, hogy megtudjam a nevét.
A könyv csattan, de számít a támadásra, ezért könnyedén elhárítja azt. Neki könnyebb odafentről rálátni a mozdulataimra. Mezei pocokként reszketek, ő pedig a fejem fölött köröző réti sasmadár. Abszolút vesztésre állok. A megtorlás pedig nem marad sokáig, élvezettel tapos rá a csuklómra. Felszisszenek a fájdalomtól, szemeim könnybe lábadnak, de összeszorított fogakkal tűröm a következményt. Olajat öntöttem a tűzre, de nem akarom megadni neki az örömet, hogy lásson kiborulni. A szobámig még tartogatni szeretném a sírást. Szabad kezemmel ráfogok cipője orrára, úgy próbálva felhúzni a karomról, majd végighallgatom az ajánlatát.
- Nem szólok senkinek, ígérem! - makogom gépiesen, behunyorított szemekkel. Úgy tűnik, hogy az ígéret hatására szabadulok a fogságból, ezért gondolkodás nélkül megragadom a könyvet és futni kezdek a hálószobám felé. Nem bírom ki, hogy ne bőgjek odafele is, míg végül arcomat a párnámba fúrva szipogok hajnalig, amikor is a kimerültségtől végre elnyom az álom. A történteket viszont nem egy nap alatt heverem ki.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet